Magyar Szemle 35. kötet (1939. 1-4. sz.)

Fekete Lajos: Az új Törökország

AZ ÚJ TÖRÖKORSZÁG — ATATÜRK HALÁLÁRA — M­ÉG ÁLL a balkáni stílusban épült szaloniki ház, melynek egymáshoz szorult keskeny ablakai, egyszerű vaspálcás rácsai mögött Musztafa, a későbbi Atatürk, 1880-ban a napvilágot először meglátta. Szaloniki akkor még a szul­tán birodalmához tartozott s ebben Musztafa apja, Ali Riza, eleinte mint adótiszt, később mint kereskedő igyekezett kenyerét megkeresni; egyszerű pályafutásának mindkét szakaszában a közrangúak közé tar­tozott s amikor fiatalon elhalt, sem rangot, sem vagyont nem hagyott maga után. Musztafa, akinek nevelése apjának halála után anyjára , Zübeyda hanumra hárult, az elemi iskolák elvégzése után — még mindig Szalo­nikiban — a hivatalnokárvák szokásos nevelőintézetébe, hadapród­iskolába került. Tanárai jóravaló, derék igyekezetű tanítványt kaptak benne, egyikük el is nevezte őt Kemalnak („Kemal" azt jelenti: kiváló, érett). Ezóta főleg ezen a néven emlegetik s később a rendszert is, amelyet alapított, erről a nevéről nevezték el („kemalizmus", „la Turquie kémaliste"). Mint katonatiszt (1904-ben került ki az iskolából) először Szíriá­ban szolgált, majd az újtörök forradalom után — amiben már szerepe volt — Isztanbulba került a vezérkarhoz. Innen 1911-ben Tripoliszba ment, hogy az oda benyomuló olaszok ellen harcoljon. Tripoliszból a balkáni szövetség Törökország elleni támadásának hírére hazaindult (1912), de nagy kerülővel Egyiptomon és Románián keresztül csak elkésve, a nagy csaták után érkezett meg. Nagyobb eseményeknek nem volt aktív részese. Ezután férfikorának két legszürkébb esztendeje következett (1912—1914), amiket mint katonai attasé a szófiai követségen töltött el. A világháborúban a Dardanellák védelménél tűnt ki, nevét itt, a Gallipoli-szoros védelménél kapta először szárnyára a hír (Ana­farta, 1915. aug.). Kemal Törökország legjelesebb katonái közé került a ezóta már csak nagy, nehéz feladatokra kapott megbízást. Diar­bekir vidékén az oroszok, Szíriában az angolok ellen harcolt, állandóan fokozódó nehézségek, fogyó remények között is azzal a szívós kitartás­sal, amely a török vezéreket bukásukban is oly sokszor a hősiesség glóriájával övezi. Az összeomlás után, hívatlanul, Isztanbulban termett, kétségbe­esetten fenyegetődzve és lázadozva a közeledő végzet ellen, nagy aggo-

Next