Magyar Szemle 39. kötet (1940. 7-12. sz.)

Julier Ferenc: Angol-német háború

A hadtörténelem tanúsága szerint az angol haderőknek a régebbi múlt­ban történt vezetése és tanúsított viselkedése sem nélkülözte az ilyen tüne­teket. Szinte szabály volt az, hogy az angol csapat mindig igen véres tan­díjat fizetett, míg megtanulta, hogyan kell harcolni. A legteljesebb angol hadvezetési és harcászati műkedvelőség nyilvánult meg például a jelen évszázad elején megvívott angol-búr háború első két esztendejében, amikor a csekély létszámú, rendes katonai kiképzésben nem részesült búr kötelékek a súlyos csapások egész sorozatát mérték az angol csapatokra. Joubert búr vezér megverte White angol tábornok seregét és körülzárta Ladysmith városát, Cronje búr vezér Methuen tábornok seregén, Botha búr vezér pedig Buller tábornok seregén diadalmaskodott, annak ellenére, hogy az egész búr önkéntes népfölkelés 45.000 főt számlált a leigázására küldött 80.000 főnyi angol haderővel szemben. Ennek a haderőnek vitéz tábornokai voltak, de kevés hozzáértéssel vezették kétségtelenül igen derék katonáikat. Csak akkor fordult jóra a helyzet, mikor a komoly hadi tapasztalatokkal rendelkező Roberts­ Kitchener vezérpár, 250.000 főnyi haderő élén, vette át a hadműveletek irányítását. 1914-ben, az első hadműveletek folyamán ugyanilyen tétovázás volt észlelhető az angol expedíciós hadsereg vezetésében. Ez a sereg a marnei csata előtt két érzékeny vereséget szenvedett (Mons, Le Cateau) és ezért a marnei csatában már semmi lendületet sem tanúsított. Hasonló ügye­fogyottsággal kezdett hozzá az angol hadvezetés 1915-ben a Dardanellák ostromához. Sem a flottatámadás, sem a Gallipoli-félszigetre kihajózott sereg nem tudott eredményt elérni. Bátor elszántságban nem volt hiány, de annál inkább vezetési tudásban. A világháború főhadszínterén, a nyugati fronton az angolok csak 1918 augusztusában tudták az első számottevő győzelmet kivívni. A többi hadszíntéren is a vereségek sorozatán át jutottak el az első sikerekhez, így például Egyiptom és Palesztina érintkező határán két vesztett csatába került, míg megtanulták a sivatagi harcot. Ugyancsak katonai katasztrófával — Towsend tábornok hadtestének Kut el Amaránál történt elfogatásával —­ kezdték meg Mezopotámia elfoglalását célzó had­járatukat. A jelen háborúból talán elegendő Flandria és Brit Szomáli meg­említése. Igaz, hogy az angolok mindig megtanulták a háború mesterségét, ha erre jutott elég idejük, így megtanulták a napóleoni háborúk időszaká­ban, amelynek egyik legjelentékenyebb hadvezérét, Wellingtont ők adták. Aztán volt elég idejük a világháború alatt is. Most azonban kérdés, hogy nyújt-e nekik a német hadvezetés ennyi időt. Amit eddig az angol hadvezetés részéről láttunk, nem sok jóval kecsegtet. Aztán ki tudja ma, miként lehet a hadi tudomány minden fortélyának alkalmazása mellett, egyelőre még ismeretlen harci eszközökkel és harci eljárásssal az Anglia ellen irányuló német betörést kivédeni ? Természetesen a német betörés — ahogyan már mondtuk — nem egyszerű hadművelet. Azt alaposan kell előkészíteni. Ide tartozik az angol hajóhad, nemkülönben az angol légiflotta ellenhatásának megfelelő kikapcsolása, tehát olyan mértékre való csökkentése, hogy ne hiúsíthassa meg a német átkelés végrehajtását. Ezzel a tevékenységgel párhuzamosan haladna több más feladat elvégzése, nevezetesen: az angol behozatal lehető megakadályozása, tehát az angol hajóforgalom legmesszebbmenő károsítása tengeri és légi támadások útján, az angol hadiüzemek teljesítő­képességének csökkentése légitámadások segítségével és az angol sziget­ország harci akaratának megtörése, amit talán a városoknak a kíméletlen légiháborúba való bevonásával lehetne leghamarabb elérni.

Next