Magyar Szó, 1960. november (17. évfolyam, 257-281. szám)
1960-11-13 / 268. szám
tt oldal Amikor repülőgépünk leszállt a nepáli Pokhare repülőtérre, a felindulástól, meghatottságtól és izgalomtól alig tudtam lélegzeni, szívem pedig úgy vert, mintha ki akarna ugrani mellkasomból. Himalája hegyvonulatának egyik magaslatára szálltunk le, s körülöttünk ragyogtak, tündököltek, sziporkáztak a hófödte csúcsok. A fehénsapkás Macsa Pucsari csúcs olyan közelinek tűnt, hogy azt hittem, elérhetném, ha kinyújtanám kezemet. Mellette tornyosult a hatalmas Anapuma. Az Anapumáról el kell mondanom, hogy a nyolcezer méternél magasabb csúcsok közül elsőnek „adta be a derekát”, a hegymászók ezt a himalájai hegyormot hódították meg legelőször. Ha nem tévedek, Maurice Hercog hegymászó expedíciója győzte le óriási küzdelem után az Anapumnát. Angol barátommal, Allan Wooddal itt állok az Anapurna lábánál, és gondolni se merek arra, hogy felhatoljak a csúcsra; igaz, nem szándékban van hiány, hanem felszerelésben. Beszélgetünk és egymás szájából kapkodva a szót soroljuk fel mindazokat, akik megrohamozták a világ tetejét, már ahogyan a Himaláját nevezik. Nem messze tőlünk nyugatra a Daulagiria ágaskodik, egyike azoknak a csúcsoknak, amelyet még nem tapodott emberi láb. Mögötte egészen a távolban a Nanga Parbat körvonalai bontakoznak ki. Ezt a hegyóriást három német expedíció is megrohamozta, és mindhárom vállalkozás balszerencsével végződött, végül aztán az osztrák Buhl hatolt fel először erre az oromra. Amott meg a Kailasa ágaskodik. A hegymászók alig ismerik ezt a meredek kőóriást. Tibetben emelkedik, és az indiaiak az istenek lakóhelyeként tisztelik. Északi irányban annyi havas hegycsúcs látható, hogy nehéz őket megkülönböztetni, így állunk és beszélgetünk, mellettünk meg tibetiek vagy nepáliak haladnak el, teherrel a hátukon, kecskéket űzve maguk előtt. Erre vezet az út ugyanis, amely Nepálon át összeköti Indiát és Tibetet. Megkérdezzük az egyik bennszülöttől, hogy melyik a Mount Everest. Úgy tesz mintha sohasem hallott volna róla. Tovább faggatjuk, s feltesszük a kérdést: ismeri-e Lo Csomó Lungmát? Ez ugyanis a Mount Everest itteni neve. Erről sem tud. Végül megkérdezem, melyik az a hegy, amelyre fölmászott Tencing. Szélesen elmosolyodik, megmutatja villogó fogsorát, és ujjával rábök az egyik hegyóriásra. Szinte áhítattal mondja: „Az ottan Tencing hegye!” Megtudtuk végre, hogy melyik a Mount Everest, és ez megkönnyítette a további tájékozódást. A Mount Everest mellett látható a Cse Oju és a Kangcsenjunga; ezt a két hegyóriást az utóbbi években hódították meg. A közeli hegységek körvonala élesen elválik az alaptól, a kristályos kék égbolttól. A távollevő hegyek pedig szinte beolvadnak a láthatárba, és halvány lila színben derengenek. A kanyargó út mellett úgynevezett csortenok emelkednek, a tibeti buddhisták szentélyei, az utasok emelték őket. E kőhalmok mellett megpihennek az utasok. Fel-fel bukkannak a tibeti szerzetesek is, és állandóan forgatják imamalmukat. Minden imamalmon ez a felírás látható: „Om mane padme hum!” (Ó, a boldogság a lótuszvirágban rejlik!) Hasznos dolog ez az imamalom, sok fáradságtól kímél meg, hisz csak forgatni kell, és minden fordulat egy imát jelent. Egy furcsa szerzet közeledik felénk. Minduntalan földreveti magát, majd pedig föltápászkodik. Ez egy vakbuzgó szerzetes, aki megfogadta, hogy elzarándokol egy távoli szentélyhez, és a több száz kilométeres utat testével méri meg, ezért vagdossa magát állandóan a földhöz. Megállítottam a zarándokot és beszédbe elegyedtem vele. Semmi okosat sem tudtam meg tőle, állandóan azt hajtogatta, hogy küldetése van, el kell jutnia a kijelölt célhoz. Mielőtt elváltunk volna, megajándékoztam egy kis harapnivalóval, ő pedig nekem adta tartalék imamalmát. Majd pedig elbúcsúzott és elindult, azaz földre vetette magát, testével megmérve a rossz kőutat, majd föltápászkodott, ismét hasra vágódott, és így folytatta, míg el nem tűnt a láthatáron. Közben meg állandóan ismételgette: „Om mane padme hum!” Itt vagyok hát, a hegymászók paradicsomában, ezen a kivételes szépségű helyen, amely mágnesként vonzza a világ vállalkozó szellemű hegymászóit, hogy megküzdjenek a világ tetejével, a Himalájával. Lenyűgöz a hegyek szépsége, ugyanakkor meg izgat a gondolat, hogy valamelyik szikla mögül előléphet a havasi ember, ez az emberi vagy állati teremtmény, aki vagy amely, már ahogy vesszük, lázba hozta a tudósokat, és sok expedíció kutatásának célja lett A szerző a Himalájának, a világ tetejének „ölén” — Kedves vádlott uram, kedves Traps — csukladozott az ügyész —, legyünk ezentúl pertuk. Hívjál Kurtnak. Egészségedre, Alfredo! — Egészségedre, Kurt! összecsókolództak, ölelgették, cirógatták egymást, koccintottak, meghatódottság, áhitatos, bontakozó barátság töltötte el szívüket. — Mennyire megváltozott minden — ujjongott az ügyész. — Valaha csak a hajsza volt, egyik ügy a másik után, egyik bűntény a másik után, egyik ítélet a másik után, most meg kényelmesen, kedélyesen és jókedvűen indokolunk, válaszolunk, teszünk jelentést, érvelünk, beszélünk és felelünk, megtanuljuk becsülni, szeretni a vádlottat, kölcsönös rokonszenvet, barátságot érzünk egymás iránt. S ha ez megvan, minden könnyű, a bűntény súlytalanná válik, az ítélet derűssé, így hát engedtessék meg, hogy elismeréssel szólhassak e jól sikerült gyilkosságról. (Traps ismét ragyogó jókedvvel: — bizonyítani, drága kürtöm, bizonyítani !) Mert egy tökéletes, szép gyilkosságról van szó. A mi kedves tettesünk felelőtlen cinizmust találhatna e kijelentésben, de semmi sem áll tőlem távolabb, tette sokkal inkább két szempontból is „szép”-nek nevezhető, egyrészt filozófiai, másrészt mesteri-technikai értelemben: asztaltársaságunk ugyanis, tisztelt Alfredo barátom, elvetette azt az előítéletet, hogy a bűntényben valami csúfat, borzasztót, az igazságszolgáltatásban pedig valami szépet, jobban szólva, borzasztóan szépet lásson, nem, mi a bűntényben olyan előfeltételként ismerjük fel a szépséget, mely nélkül nincs törvénykezés. Ennyit a kérdés filozófiai részéről. Méltassuk most a tett technikai szépségét. Méltatás. Azt hiszem, ez a helyes kifejezés, nem akarom azonban, hogy vádbeszédem ijesztő legyen, ez feszélyezhetné és zavarba hozhatná barátunkat, hanem méltatás, mely kimutatja, kibontakoztatja és megvilágítja előtte bűnét. De a törvénykezés hibátlan szobrát csak a felismerés csorbítatlan talapzatán lehet felállítani. A nyolcvanhatéves ügyész kimerülten szünetet tartott. Jóllehet öregember volt, harsány, recsegő hangon beszélt, szavait széles gesztusokkal kísérte, s közben sokat ivott és evett. Most megtörölte verítékes homlokát és ráncos tarkóját a kioldott, pecsétes asztalkendővel. Traps megilletődötten hallgatta. Tespedten ült székén, elnehezült a vacsorától. Jóllakott volt, de nem akart lemaradni a négy aggastyán mögött, habár be kellett ismernie, hogy az öregek telhetetlen kendője és torka próbára teszi. Nagy étkű volt, de ilyen életerővel és falánksággal még sose találkozott. Nem tudta, hova legyen a csodálkozástól, lustán, kidülledt szemmel elnézett az asztal fölött, hízelgett neki az ügyész szívélyessége, hallotta, hogy a templomban ünnepélyesen tizenkettőt üt az óra, majd a távolban fölcsendül a baromfitenyésztők éji kórusa: „Az élet utazáshoz hasnlit... ” —* Olyan, mint a mesében — csodálkozott ismét a vezérképviselő olyan, mint a mesében — majd:* én követtem volna el gyilkosságot, épp én? Csodálkozom. .. nem értem, hogyan. Eközben a biró újabb palack Chateau Margaux 1914-et bontott ki, az ügyész pedig újra beszélni kezdett. “ Mi történt hát — mondta —, hogyan fedeztem fel, hogy a mi kedves barátunkat gyilkosság terheli, méghozzá nem is akármilyen hétköznapi gyilkosság, hanem mesteri gyilkosság, vérontás, méreg és pisztoly nélkül? Krákogott, Traps megigézetten rábámult, még a vacherini sajtot sem nyelte le. Szakértő létére abból a tételből indult ki, folytatta az ügyész, hogy minden esemény, minden személy bűncselekményt rejteget. Akkor sejtette meg először, hogy Traps urban a szerencse kegyencére és egy bűntény nagyra becsült elkövetőjére talált, amikor megtudta, hogy a textilutazó néhány éve még egy öreg Citroennel szaladgált, és most Studebakerrel jár. _ (Folytatjuk) ÓVNI FOGUNKAT ANNYI MINT ÓVNI EGÉSZSÉGÜNKET EHHEZ HATHATÓS SEGÍTSÉGET NYÚJT AZ AZULIN-KÉK FOGKRÉM TERMÉSZETES KAMILLAOLAJJAL MERIMAALAPÍTVA 1939-BEN (11) MAGYAR 876 Vasárnap, TI. 18. " frihtfishpA I ZVEZDA: Az élet fája, amerikai széles színes film (3, 6, 9). — Délelőtt 10 órakor matiné: Csibi és Csibész, amerikai színes rajzfilm. HADSEREGOTTHON: Elnök elvtárs a középcsatár, jugoszláv film (délelőtt 10 és délután 1 1 8). NÉPMOZI: A fiatal királynő, amerikai színes film (4, 6, 8); Délelőtt 10 órakor matiné: Peyton városka, amerikai színes film. JADRAN: Az élet fája, amerikai széles színes film (4, 7). Délelőtt 10 órakor matiné: A miniszterné, jugoszláv film. BÁCSKA: Hosszú utazás, amerikai film (3, 5, 7) SZUTJESZKA: Peyton városka, (3, 5, 7). DUNA (Pétervárad): Nana, francia színes film (3, 5, 7). NÉPSZÍNHÁZ: Nusics-Mihajlovics: önéletrajz. Előadás délután 3 órakor. Koszta Trifkovics: A válogatós nők. Előadás este fél 8 órakor. GYÓGYSZERTÁR LENIN TÉR, Lenin tér 7.