Magyar Szó, 1966. november (23. évfolyam, 300-327. szám)

1966-11-18 / 317. szám

16. oldal Kedvezményben részesülnek az öröklakás-tulajdonosok Az új épületben kevesebbet, a régiben pedig többet fizetnek az épület karbantartásáért Novi Sadon A Novi Sad-i házkezelő­­cég rövidesen meghatározza, hogy az öröklakás-tulajdo­nosok mennyivel kötelesek hozzájárulni a lakóépület karbantartásához. — Az összeg meghatározá­sakor két dolgot tartottunk szem előtt — mondta Sto­­jadin Kát,EMBER, a házke­­zelőség igazgató-helyettese. — Hogy minél jobban szor­galmazzuk a lakásvásárlást, s ne terheljük meg nagyon azokat, akik már vettek la­kást, és azt, hogy azért mégis kapjunk tőlük annyi pénzt, amennyi a ház tataro­zására kell. Igyekeztünk szá­mon tartani azt a körülményt is, hogy a vásárlók többsége lefizetésre vette a lakást. Ezért úgy határoztunk, hogy az új épületekben ke­vesebbet, a régiekben pedig többet fizettetünk a lakástulajdonosokkal. Ez a megoldás azért is elfo­gadható, mert az új lakáso­kon kevés a javítani való. A­­javaslat a következő: az új lakásokban (0—5 évig) az öröklakás-tulajdonos egyál­talán nem járul hozzá a ház tatarozásához, hanem csak a kisebb, mindennapos javí­tások költségének fedezé­séhez, öt évig a lakbérnek 27,75 százalékát fizeti. Ha a lakbér például 10 000 dinár (azaz ha ekkora összeget fi­zet a bérlő), akkor az öröklakás-tulajdonos havi 2775 dinárral járul hozzá a közös helyisé­gek rendben tartásához, apró javításokhoz, a ház­mester fizetéséhez stb. Ha növekszik a lakbér, nö­vekszik a tulajdonos kötele­zettsége is. Mivel a szerző­dést 1966. január elsejétől tehát egész évre visszamenő­leg kötik, az érdekelt lakók a mostani lakbérnek 27,75 százalékát fizetik havonta. Ha a tulajdonos ez év fo­lyamán valamilyen régebbi szerződés vagy megegyezés alapján már adott pénzt a ház rendben tartására, akkor most csak elszámol vele a házkezelőség. Újévtől 25 szá­zalékkal emelkednek a lak­bérek: a bérlő 10 000 dinár helyett 12 500-at, az örökla­kás-tulajdonos pedig 2775 dinár helyett 3468-at fizet. 1970-ig a lakbérek évente 25 százalékkal emelkednek, tehát ugyanúgy növekszik a lakástulajdonos kötelezett­sége is. Ha a lakbér eléri a 20 000 dinárt, az örök­lakás-tulajdonos hozzá­járulása 5540 dinár lesz havonta. Ilyen kötelezettséget ró ki a házkezelőség az öröklakás­tulajdonosra, a kisebb javí­tások és karbantartások költségének fedezésekor. Öt év eltelte után azonban a tulajdonos már nemcsak a fent említett 27,75 százalé­kot fizeti, hanem hozzájárul az invesztíciós javítások , a homlokzat, a tetőszerkezet tatarozásához, a vízvezeték-, csatorna-, viz’~ 'hálózat stt­. átszerelések költségé­hez is. A lakástulajdonos hozzájárulását a házibérel-­ osztás arányában határoz­zák meg, de tekintetbe ve­szik azt is, hány éves az épü­let. A javaslat szerint az 5— 15 éves házakban a lakás­­tulajdonos az invesztíciós költségek 5 százalékát fize­ti, 15—25 éves házban 15 százalékát, 25—35 éves ház­ban pedig 25 százalékát. 35 évnél régebbi laká­sokban már nem része­sül kedvezményben a lakástulajdonos, fizeti az invesztíciós költségek teljes összegét. A gyakorlatban ez a követ­kezőképpen alakul: ha a ház bér 10 000 dinár és új az épület, akkor nem fizet a lakó invesztíciós költséget, ha 5—15 éves a ház, akkor havi 500 dinárral járul hoz­zá; ha 15—25 éves, havi 1500 dinárral, ha 25—35 éves, havi 2500 dinárral, ha viszont 35 évnél régebbi az épület, havi 3000 dinárral járul hozzá, a ház invesztíci­ós költségeihez. Mindezek alapján kiszá­mítható, hogy az öröklakás­tulajdonos 1970-ben amikor a mai 10 000 dináros házbér a kétszerese lesz, havonta legtöbb 8540 dinárt fizet az épület karbantartásáért. B. SZ. Bútorvásár Novi Sadon A mintavásár két csarno­kában holnap korszerű és stílbútor kiállítást nyit a belgrádi Jugoexport vállalat. A kiállított lakásberendezést árusítják is: egy-egy szoba­bútor ára 160 000—580 000 régi dinár. Az eladott bútor helyébe állandóan újat hoz­nak. A kiállításon a goricai, Stara Gradiška-i, eszéki, belgrádi stb. bútorgyárak vesznek részt. A bútorvásárt holnap délelőtt 11 órakor nyitják, öt hónapig lesz nyitva. (t6. sz.) Becsén november 25-én tánciskola nyílik A becsei ifjúsági szervezet november 25-én hathetes tánciskolát indít Petar Ste­­fanovic szakelőadó vezetésé­vel. Az említett időpontig a központi ifjúsági otthonban délután öttől este nyolc órá­ig végzik a beírást. Részvé­teli díj személyenként 40 új dinár. Az iskola látogatói modern és népi táncokat sa­játítanak el. Hiányos az ellátás Majdán-Rábén A Szocialista Szövetség helyi szervezetének évi értekezletéről A Szocialista Szövetség majdáni és rábéi tagozatá­nak minapi évi értekezletén a felszólalók főképpen a két falu élelmiszer-ellátásáról, a kisipari szolgáltatás kérdései­ről, valamint a helységek kommunális rendezéséről és a községi szkupstina tagjai­nak munkájáról tárgyaltak. Bírálták az illetékeseket, hogy nem reagáltak kellő­képpen a kenyérellátásban felmerült nehézségekre. A kenyérellátási zavarokat az idézte elő, hogy a falu egyet­len magánpékje beadta az ipart, azzal indokolva, hogy túl magasra szabták adóját. Igaz, nem maradt kenyér nélkül a falu, csa­k túl ké­sőn, reggel helyett délelőtt 10—11 órakor érkezett meg a kenyér. Húsért is még min­dig Oroszlámosra kell járni, de ott sem kapható mindig. Hiányos a kisipari szolgálat is. Csaknem minden javítá­sért Oroszlámosra vagy Kne­­ževacra kell utazni. Bírálat érte a községi szkupstina más dán k rábéi tag­jait is, mert keveset vannak választóik között, nem ismer­tetik velük a szkupstina ülé­sén hozott határozatokat, ja­vaslatokat. Javasolták, hogy a tavaszi szkupstinai válasz­tások előkészületei során az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy kiket jelöljenek. A Szocialista Szövetség majdani helyi bizottsága ma, november 18-án tartja évi értekezletét este 6 órakor. Th. MAGYAR SZÓ Péntek, 1966. november 18. Nehéz helyzetben a srbobrani Polet Nincs forgótőkéje • Sok az adósa A srbobrani Polet építővál­­lalat már hosszabb ideje ki­látástalan helyzetben van, noha a munkaközösség, az önigazgató szervek mindent megtettek, hogy kiutat ke­ressenek. A községi szkups­tina javasolta, hogy csatla­kozzék egy jól működő, erő­sebb alapokon nyugvó válla­lathoz, amelynek hasonló a munkafeladata. Erre nem ke­rült sor. A Poletnak megvan a lehetősége, hogy önállóan gazdálkodjon, de csak ak­kor, ha ehhez megfelelő anyagi körülményeket teremt. A legnagyobb baj az, hogy nincs forgótőkéje, tehát nem is hitelképes. Ezért nem is kap hitelt, hanem üzletfelei anyagi támogatására szorul. Az üzletfelek azonban bíró­sági úton követelik a pén­züket, s a vállalat oda jutott, hogy most már hosszabb ide­je nem képes növelni anyagi eszközeit. Az adósok is meg­nehezítik a vállalat gazdál­kodását. 1963, 1964 és 1965 óta kisebb-nagyobb összeggel adósa a Novi Sad-i Sreéni dóm építőszövetkezet, a Novi Sad-i Lakásépítő Alap, a Tartományi Végrehajtó Ta­nács, a srbobrani községi szkupstina stb. A bajok elhárításában a munkaközösség valamennyi tagjának részt kell vennie. S mivel a tél beköszöntésével eljön az építési munkák holt­idénye is, a vállalat vezetői­nek nem ártana téli mun­kát is vállalni. R. S. FILMHÍRADÓ NOVI SAD ZVEZDA: Kleopátra, amerikai, (fél 4, fél 8). Matiné: Kleopátra (10). HADSEREGOTTHON: A kassza­fúró, francia (4, 6, 8). NÉPMOZI: Szerelem Las Vegas­ban, amerikai (4, 6, 8). Matiné: Négy lépés a végte­lenségig, román (10). JADRAN: A törvény visszatér a revolverhősök völgyébe, ame­rikai (fél 4, fél 6, fél 8). BÁCSKA: Az éjszaka leple alatt, angol (5, 7). SUTJESKA: Démonok, francia (6, 8). DUNA: Egy nap története, szovjet (6, 8). SZÍNHÁZ SZERB NÉPSZÍNHÁZ: Nincs előadás. BEN AKIBA: Nincs előadás. SUBOTICA JADRAN: Spartacus, amerikai színes, széles film (4 és fél 8). LIFKA: Az angyalok bandája, amerikai színes film (4, 6 és 8). ZVEZDA: Riói ember, francia színes film (fél 4, fél 6 és fél 8). MUNKÁSOTTHON: Rejtett ve­szély, amerikai film (fél 5, fél 7 és fél 9). ZORKA: Winnetou, jugoszláv— nyugatnémet film (5 és 7). ABBÁZIA: Fra Diavolo, ameri­kai film. A bajmoki földművesszövetkezet hírei Az 1965. évi árpolitika miatt a helyi földművesszö­­vetkezet sertésállománya 50 százalékkal csökkent. Ezért a szövetkezet az idén tíz hónap alatt a társasterme­lőknek 150 anyakocát és 50 fias tehenet adott ki. Eddig a szövetkezet 11 000 hízott sertést és 1000 hízott marhát vásárolt fel, vala­mint tíz hónap alatt 350 000 liter tejet. Kiadott 120 000 napos csibét is, de kevés ba­romfit vásárolt fel. Ennek legfőbb oka az, hogy a mér­i szárszéki húsárak igen ma­gasak, s a tenyésztők in­­­­kább ledarabolják a barom-­­­fit R. J. I Javult a csókai állattenyész­tési iskola helyzete Együttműködik a­ futoki Futožanka takarmány­gyárral Az idén mintegy 70 tanu­ló iratkozott be a csókai ál­lattenyésztési középiskolába. Meglepő, hogy Csókáról és környékéről mindössze 8— 10 ifjú jelentkezett. Megle­pő, mert még mindig kevés a szakember a mezőgazda­sági szervezetekben, főként az állattenyésztésben. Mindmáig az iskola gyak­ran küzdött pénzgondokkal. A régebbi állapotokhoz ké­pest az idén lényegesen jobb a helyzete: a helyi kombinát mezőgazdasági üzemrészlegének jóvoltából egy gazdasági udvarhoz ju­tott, ezenkívül kooperált a futaki Futožanka erő­takar­mány-gyárral. Az új gazdasági udvar az úgynevezett Réti majorban van. Két-három épületből áll, s kiválóan alkalmas az állattenyésztésre. Még csak 30 anyakoca van itt, de ha­marosan ez a szám hatvan­nal gyarapodik. A jószágok etetését, gondozását az is­kola tanulói végzik. Mon­danunk sem kell, hogy ez nagyban hozzájárul gyakor­lati tudásuk bővítéséhez. A sertéstenyésztés mellett hamarosan bevezetik a­ szarvasmarha- és baromfi­tenyésztést is. A baromfi­­tenyésztés pénzelésére a községi szkupstina három­millió dinárt irányzott elő, s valószínűleg a helyi kom­binát húsfeldolgozó üzem­részlege is anyagi támoga­tásban részesíti az iskolát. Az állattenyésztési közép­iskola és a Futožanka ta­karmánygyár együttműkö­désének nagy jelentősége van. A gyár azért kooperál az iskolával, mert a gazda­sági udvaron könnyűszerrel végezhet igen fontos kísér­leteket. Eddig 5 millió régi dinárt utalt át az iskolának, hogy rendbe hozzák az épületeket, tenyészjószágokat vásároljanak stb. Úgy ter­vezik, hogy tavaszra közös kiállításon részt vesznek a Novi Sad-i árumintavásá­ron. Th. M. Csóka főutcája Vágott nyúl a szabadkai piacon Amióta megdrágult a hús a hentesüzletekben, a ma­gántermelők egyre nagyobb mennyiségű vágott baromfit hoznak fel a szabadkai piac­ra. A választék rendszerint nagy. Galambtól a hízott li­báig mindenféle hús kapha­tó. Rendszerint olyan meny­­nyiségben, amely a város szükségletét nagyobbára ki­elégíti. Ennek bizonyítéka, hogy a kínálat gyakran na­gyobb a keresletnél. Az utóbbi időben új hús­féleség is megjelent a pia­con: a nyúlhús. Sokan fog­lalkoznak ma már a házi­nyúl tenyésztésével, és aki­nek feleslege is van, a pia­con igyekszik értékesíteni. A vágott nyulat az elmúlt héten kilónként 900—1000 ré­gi dináros áron kínálták a nyúltenyésztők. Közkívánatra Novi Sadon is megismétlik a Sláger 1966. műsort dalos A Novi Sad-i Művelő­dési Központtól szerzett értesüléseink szerint szer­dán, november 23-án No­vi Sadon megismétlik a Vajdaságban vendégsze­replő magyarországi mű­vészegyüttes minapi elő­adását. A Sláger 1966. da­losműsorban Hollós­i Ilona, Ambrus Kyri, Németh Jó­zsef, a Vidám fiúk paró­diatrió és Havassy Viktor kisegyüttese lép a közön­ség elé. Konferál Halmai Gábor. Az előadás este 8 órakor kezdődik a telepi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagytermében. Jegyek a Művelődési Központ hangversenyirodá­jában és a kultúrotthon klubjában kaphatók. Hely­árak: 500, 600 és 700 ré­gi dinár. (b. e.) Ambrus Kyri Sűrített autóbuszjárat Veternikre is A Novi Sad-i Városi Köz­lekedési Vállalat mától kezd­ve sűríti az autóbuszjáratot Novi Sad és Veternik között is. Az eddigi hét indulás he­lyett ezentúl tizenhétszer te­szik meg az utat a gépkocsik oda-vissza. Az első reggel öt órakor indul Veternikről, s azután körülbelül egyórás időközökben közlekednek. Az utolsó busz este 7 óra 15 perckor indul Novi Sadról. A futaki, a begeči és a kul­­pini autóbusz továbbra is megáll a vetem­iki állomá­son. (b. e.) MAGYAR SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Igazgató: MINDA TIBOR • Fő- és felelős szerkesztő VARGA LÁSZLÓ • Szerkesztő a szerkesztő bizottság • Szerkesztőség és kiadó­­hivatal: Novi Sad, Vojvode Milića 1. Telefon: 67-044­0 Egyhavi előfizetés belföldön 11 (1100 régi) dinár - Kül­földön 22 (2200 régi) dinár — Magyarországra és Bulgá­riába (a kedvezményes pos­tai díjszabás folytán) 11 (1100 régi) dinár. . Folyószámla: 657-1-255 FORUM NYOMDA

Next