Magyar Szó, 1966. november (23. évfolyam, 300-327. szám)
1966-11-22 / 321. szám
Kedd, 1966. november 22. Csak a jegyzőkönyv miatt? A Novi Sad-i telepi Petőfi Sándor kultúregyesület rendkívüli közgyűlésén jelentést, majd a vitát hallgatom. Az elnöklő a beszámolót olvasó elnök, főképpen pedig a felszólalók nyelve néha meg-megbotlik, keresik a kifejezéseket, kicsit nehezen bánnak szerb nyelvvel. Nemegyszer mások segítik ki őket,nem jut az emberek, eszébe a legmegfelelőbb kifejezés, a legalkalmasabb szó. Az egyik például azt akarja mondani, hogy magyarázatot kell kérni a vezetőségtől nagy utazási költségeikről, s az sül ki belőle, hogy felelősségre kell vonni a vezetőséget. Hallgatom a vitát, és eszembe jut Tito elnök egy gondolata, amit két perccel ezelőtt olvastam el az egyesület üléstermének bejáratánál. Minden nemzetnek és nemzetiségnek joga van használni saját nyelvét. Furcsa, hogy ebben a kultúregyesületben szerb nyelven folyik az ülés. Meg is kérdezem a mellettem ülőket, miért. Azt mondják, a tagok között van egy-két szerb, aki nem tud magyarul. "A többi érti és szívesen beszélik is a magyar nyelvet. A megkérdezettek azt is hozzáfűzik, hogy a jegyzőkönyvet szerbül kell vezetni. Egyik érv sem tűnik meggyőzőnek, hiszen az az egykét tag, aki nem érti, ki mit mond, könnyen megtudhatja a mellette ülőtől. Nem hiszem azt sem, hogy a Petőfi Sándor kultúregyesület jegyzőkönyve ellen bárkinek is lenne kifogása, га magyarul írnák. Akkor hol a magyarázat? Érdekes ezen elgondolkozni. L. X. A fényűző megnyitóünnepség és háromévi csöndes munka után — váratlanul — arról érkezett jelentés, hogy bezárult az első hazai urániumibánya. Kalnáról, a Stara Planina lankáin fekvő eldugott kis faluról, sokáig nem is tudtuk, hogy létezik. Miután az a hír kelt szárnyra, hogy gazdag urániummezőn fekszik, két kommuna hadakozott érte, s szinte filmszerűen, a texasi olajvárosok átalakulása módján úgyszólván máról holnapra modern várossá változott. Bányafelszerelés érkezett, hatalmas fúrótornyok és munkacsarnokok épültek, több mint 700 munkás, mérnök és technikus állt munkába, száz lakótömb, aszfaltút épült, kereskedések nyíltak, s korszerű szálloda is helyet kapott a faluban. Nyilván háttérbe szorult minden fenntartás a befektetés gazdaságosságát és kísérleti jellegét illetően, mert a lelőhely felkutatására és kiaknázásának előkészítésére tizenhárom év alatt 6,5 milliárd régi dinárt költöttek. S 1963 novemberében a megnyitóünnepségen az a sokat ígérő bejelentés hangzott el, hogy „immár Jugoszlávia is annak a kevés országnak a sorába lépett, amelyek uránium-koncentrátot állítanak elő, ami az atomerő-fejlesztésnek legfontosabb tényezője.” A következő évben szintén több mint egymilliárd dinárt fektettek be , és a Szövetségi Atomerő Bizottság jelentése szerint az urániumkoncentrát előállítása olyan ütemben haladt, hogy „igazolja a további beruházásokat.” A szövetségi bizottság optimizmusának és az iránta megnyilvánult bizalomnak — amit a hatáskörébe tartozó atomerő intézetek világra szóló tudományos sikerei tápláltak — Kabna esetében nem volt fedezete, mert már a következő, 1965. évi jelentés leszögezte, hogy az újabb 900 milliós beruházási injekció ellenére, Kabán, „az uránium kiaknázásával kapcsolatban még nem sikerült bizonyos dolgokat elérni, amelyeket a terv előirányzott.” Ez azonban nem befolyásolta a bizottság képviselőjét, hogy az atomvillanytelepek építéséről Novi Sadon tartott tanácskozáson így állítja be a helyzetet: „A kabnai üzem rendkívül hasznos tapasztalokat adott az érckiaknázás földtani-bányászati lehetőségeiről és az ércteményítés műszaki eljárásáról, s ezáltal megszereztük a jövendő termeléshez és a munka folytatásához szükséges technológiai és gazdasági adatokat.” A munkát, egészen fölöslegesen, a bizottság diszkrecionális felhatalmazásának és a legnagyobb titokzatosságnak fátyla burkolta. Ki tudja, hova vezetett volna mindez, ha a reform nem veti fel az olyan balfogások kérdését, mint a kabai, vagyis a további beruházásokat egy olyan bányába, amely a legbizakodóbb számítások szerint is hét év után kimerül. Az idén, az év elején, a Szövetségi Atomerő Bizottság már csak azt állapíthatta meg, hogy „a munka 1965-ben sem hozta meg a várt eredményt” s ezért a bizottság „megvitatja, indokolt-e a vállalat további munkája és fenntartása” egyben közölte, hogy a munkások felét (380 munkást) elbocsátotta, a megmaradtakat pedig geológiai kutatómunkára és az ércfeldolgozás javítására állította be. A bizottság áprilisban új munkaprogramjának bejelentése alkalmával értesítette a Szövetségi Végrehajtó Tanácsot és a Szövetségi Szkupstinát — természetesen „szigorúan bizalmasan” — hogy „az utólagos kutatómunka eredménye sem igazolja a bánya további kiaknázását”, és ezért „vagy be kell zárni, vagy évi kétmilliárd régi dináros költséggel folytatni a munkát. Az előbbi esetben az eddigi beruházások konzerválásával járó költségeken kívül 380 munkást kell elbocsátani, s ez sokkal súlyosabb szociális problémákat okozna, mint a tavalyi elbocsátások.” Ahhoz a „lehetőséghez”, hogy a bánya folytassa munkáját, a bizottság csak annyit fűzött hozzá, hogy programjában nem irányozta elő a szükséges anyagi eszközöket. A kabnai bánya csöndes felszámolását kísérő megjegyzések közül kiemelkedik a Szövetségi Atomerő Bizottság ismétlődő, rövid és rendkívül határozott állítása: „Elértük, amit akartunk.” Ez az állítás sok helyütt föllelhető, Salon Sujica, a bizottság elnökhelyettese sajtónyilatkozatában, éppúgy, mint a bizottság képviselőjének a Szövetségi Szkupstina pénzügyi bizottsága ülésén tett kijelentésében. Ezt az állítást részint vitathatatlan érvekkel támasztják alá, nevezetesen azzal, hogy 1948 után, a gazdasági zárlat idején az országnak feltétlenül urániumra volt szüksége, a kabnai bánya elősegítette a szakkáderképzést s az ott szerzett tapasztalatoknak nagy hasznát vehetjük uránkoncentrát-üzemek tervezésében és felszerelésében. Érvül hozzák fel azt is, hogy időközben csökkent az uránérc ára. Miközben Kabában kilója 150 000 dinárba került s a hidegháború legsúlyosabb esztendeiben 40 dollár volt a világpiaci ára, ma a bécsi Nemzetközi Atomügyi Ügynökség útján 15 dollárért lehet beszerezni. Mégis, az az állítás, hogy „elértük, amit akartunk” maró gúnynak tűnik, ha az elkerülhetetlenül, de egyben könnyelműen kidobott milliárdokra gondolunk, amelyeket a hiányosan, elégtelenül tanulmányozott és kikutatott bányára fordítottak. Ki ad majd a közvéleménynek helytálló magyarázatot? Ez a magyarázat pedig elengedhetetlen, mert ettől függ, hogy milyen intézkedéseket kell tenni a jövőben annak elkerülésére, hogy a Szövetségi Atomerő Bizottság, felhatalmazásai keretében, ésszerűtlenül, a társadalmi közösség betekintése nélkül milliárdokat költsön. (Komunist) Mi történt a kabnai bányával? Szervezési kérdések és szabályzatvita November 25-én: a Szocialista Szövetség tartományi vezetőségének ülése A Szocialista Szövetség tartományi vezetősége november 25-én, pénteken délelőtt 9 órakor ülést tart a Tartományi Szkupstina nagytermében. Megvitatja a Szocialista Szövetség statútumának alkalmazásával öszszefüggő időszerű társadalmi-politikai és szervezési feladatokat, s a Szocialista Szövetség szervezeteinek eddigi tevékenységét felölelő tájékoztatót. A Szocialista Szövetség szervezeteiben az elmúlt időszakban élénk vita alakult ki az átszervezési kérdésekről. Legtöbb helyen már kidolgozták a szervezetek szabályzattervezetét is. E tevékenység teljes kiértékelése még korai, de már fokozatosan kibontakoztak mind a vita, mind a szabályzatok közös vonásai. A szervezetek eddigi tevékenysége nemcsak a szabályzatok megvitatására, szövegük elemzésére szorítkozott, hanem felölelte a tervezeti változások lényegének és formáinak ismerteését, magyarázatát is. Azabályzattervezetekre jelemző, hogy főként a szervezkedés általános elveitektetik le, de a tagság helyeséről és tevékenységének konkrét lehetőségeiről keveset szólnak. Az előzetes vitákban például nem határozták meg elég szabatosan a Szocialista Szövetség helyi szervezeteinek szerepét. A dilemma a szövetség tevékenységének alapformáival kapcsolatban merül fel. A szövetség községi szerveinek megválasztása és hatásköre is a vita tárgya. A szűklátókörűség ebben a tekintetben néha-néha oda vezetett, hogy bár e szerveket a szabályzatban a tagság végrehajtó vagy képviseleti testületének határozták meg, a gyakorlatban mégis vezetőségeknek tekintik. A Szocialista Szövetség kongresszusa is, statútuma is nagy súlyt fektetett arra, hogy a Szocialista Szövetség a dolgozók önigazgatásának legszélesebb politikai alapja legyen. Amilyen mértékben kifejezésre jut ez az elv a szabályzatokban,olyan mértékben csökken aSzocialista Szövetség pártjellege. Vajdaságban a legtöbb község nemzetiségi összetétele többrétű. A szabályzatok azonban nem eléggé fejezik ki e struktúra követelte viszonyokat és feladatokat. Jóllehet erről még nem sokat vitáztak, de a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos konkrét feladatokat (a szövetség szerveinek nemzetiségi összetétele, a kétnyelvűség kérdése stb.) a szabályzatokban világosan kell megfogalmazni. A Szocialista Szövetség új arculatának kialakítása szervezeti változásokat követel, evégett Vajdaságban a helyi szervezetek még november folyamán választógyűléseket tartanak, a községi értekezletek pedig decemberben lesznek. S. L. A Tartományi Szkupstina épülete Az idei építkezési mérleg: 68400 lakás Hazánk területén a legjobb statisztikai adatok szeint kilenc hónap alatt 8400 lakás készült el, 8000- el több, mint a tavalyi év zonos időszakában. Az építkezési költségek ugyan melkedtek, de nem olyan mértékben, mint az év elzén várható volt. MAGYAR SZÓ 3. oldal Tárgyilagos mércék nélkül A társadalombiztosító alapjainak nagy hiánya minden érdekelt tényezőt megmozgatott. Egymás után készülnek elemzések és javaslatok is tökéletesebb társadalombiztosítási rendszer kialakítására. S ha az ember azt nézi, milyen terjedelmes ez az anyag, milyen sokoldalúak az elemzések, akkor valóban azt hihetné, hogy ilyen lelkiismeretes előkészületek után most már nyugodtak lehetünk, mert sikerült megtalálni a kellő mércéket, és olyan társadalombiztosítási rendszert kialakítani, amely szükségleteinknek és gazdasági fejlettségünknek legjobban megfelel. De hagyjuk az ábrándokat. Hiszen az egészségbiztosításra vonatkozó elemzések annyi kérdés szabályozását tartják szükségesnek, hogy önkénytelenül is az az érzésünk támad, mintha csak most kezdenénk élőtről mindent. Más elgondolkoztató dolgok is vannak. Egyrészt szükségesnek tartják, hogy ezeket a kérdéseket széles körben meg kell vitatni, mert az előírásokat nem szabad elhamarkodottan meghozni, másrészt hangsúlyozzák, hogy a leggyorsabban el kell dönteni, milyen intézkedések szükségesek, hogy a társadalombiztosító minél ésszerűbben használja fel eszközeit. Két ellentétes követelmény, de mind a kettő megindokolható. A széles körű vitára mindenképpen szükség van, hiszen a kérdés a polgárok, a biztosítottak nagy számának érdekét érinti, de sietni is kell az intézkedésekkel, mert itt az új esztendő, meg kell állapítani a járulékszázalékot, meg kell kötni a szerződéseket a gyógyintézetekkel, s meg kell határozni a föderáció és a köztársaság kötelezettségeit a biztosítottak iránt. Indokolt hát mind a két szempont. De összeegyeztethető-e? A válasz helyett elmondjuk, hogy a legújabb elemzések feladatként tűzik ki annak megállapítását, hogy társadalmunk, a mai fejlettségével milyen szintű egészségvédelmet képes nyújtani a dolgozóknak. Ez minden bizonnyal fontos feladat, alapvető követelmény, amely nélkül szolidan kidolgozott, szilárd alapokra helyezett társadalombiztosítási rendszer el sem képzelhető. De e feladatról már legalább egy évvel ezelőtt is hallottunk, már akkor is sürgették, s ha egy év alatt csak annyira jutottunk, hogy most újra feladatul tűzzük ki, akkor nehéz megmondani, mit hoz a következő esztendő. Ez a kétkedés annál is inkább igazolt lehet, mert az említetteken kívül a társadalombiztosítás más területén is hiányoznak az objektivizált kritériumok, tárgyilagos mércék. Az egészségügyi szolgáltatások díját nagyrészt hozzávetőlegesen állapítják meg, ami által az árak az eszközök burkolt átömlesztésére szolgálnak. Nincsenek meghatározva az árak elemei, hiányoznak a szakemberek és a felszerelés szabványai, nincsenek előírások aszerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére, az egészségügyi intézmények nincsenek kategorizálva. Pedig milliárdokról van szó, s ezekkel a milliárdokkal talán mégsem szabadna olyan könnyen dobálózni, szigorúan kialakított mércék nélkül rendelkezni. Ezt akartam mondani, de inkább így: egészségünkről van szó, amelyre még inkább érzékenyek vagyunk, s amelynek értékét milliárdokban sem lehet kifejezni. Hogy lehet akkor éveken át az egészségünk megőrzésére szükséges összeget minden tárgyilagos mérce nélkül, csak hozzávetőlegesen megállapítani? BURÁNY Nándor / Hangoskodók és halk szavúak Egy titkár sorolta fel, mi mindent tettek a Kommunista Szövetség negyedik plénuma óta. Egyebek között feldolgozták a plénum anyagát. Más szóval leültek és elolvasták fennhangon, az egész tagság előtt. Ekörül nyomban vita támadt. Vajon szükség van-e ilyesmire most, amikor a kommunista nem kizárólag a központi vezető szervekben eldöntött dolgokat propagál, nem egy láncszeme a felülről jött utasítás végrehajtásának, hanem valami egészen más. Hiszen a Szövetséget gyökeresen átszervezik. Ezentúl a kommunista a gyárban, a közigazgatásban, tudományos intézetben, környezetében és az önigazgató szervekben mindenütt tevékenyen részt kell, hogy vállaljon a társadalmi és politikai problémák megoldásában. A megoldásokat elsősorban magának kell keresnie. Semmiféle utasítást nem kap, önmagának kell magára találnia a korszerű társadalmi élet és az önigazgatás szövevényes útjain. Vajon képes-e erre egy olyan kommunista, aki nem érti meg egy ülés lefolyásának leírását, az ott elhangzott viták legegyszerűbb reprodukálását. Vajon tagja lehet-e egyáltalán a Kommunista Szövetségnek? Akármilyen jó ember és jó munkás is. Ha tagja lesz, valószínűleg továbbra is hallgat, mint ahogyan eddig tette.Ül az ülésen, és egy szót sem szól. Az ülésen sem, később sem. Felvetődött a kérdés, vajon melyik a jobb, ha a kommunista túlságosan lármás, vagy ha állandóan hallgat. Ha lármás, akkor azt bíráljuk. Arról véleményt mondunk. Ha sohasem hallatja szavát, mi sem szólunk róla, egyszerűen megfeledkezünk arról, hogy közöttünk ül. Pedig ezen is el kellene gondolkozni. Elfogadható-e egyáltalán olyasmi, hogy a KSZ tagjának ne legyen véleménye a társadalom fontos problémáiról? Ha nincs véleménye, miért mondjuk róla, hogy a társadalom élharcosa? Akinek fel kell olvasni az újságban közölt jelentéseket a plénumokról, az aligha lehet olyan kommunista, hogy el tudja választani egymástól a haladót és a maradit, meg tudja különböztetni a hangoskodó handabandázót az őszinte bírálótól, a véleményharcot a piaci mendemondától. Pedig erre nagy szükség van, hiszen társadalmi, gazdasági és egyéb ellentétekkel terhes életünkben lépten-nyomon találkozunk egyikkel is, másikkal is. Az egyik elősegíti, a másik gátat vet a korszerű társadalmi folyamatoknak. Nem mindegy, hogy melyiket támogatjuk, felismerjük-e és elválasztjuk-e őket egymástól vagy sem. Ilyen gondolatok vetődtek fel a Kommunista Szövetség Novi Sad-i községi vezetőségének legutóbbi ülésén. A szónoki emelvényen is elhangzottak, a vitaszünetekben is szóba kerültek. Valószínűleg még számos más megbeszélésen, találkozáson is hallunk róluk. L. I.