Magyar Szó, 1966. november (23. évfolyam, 300-327. szám)
1966-11-27 / 326. szám
4. oldal Győztesek Jaj, csak el ne kezdjék nélkülem! — tördeli ujjait a nyúlánk kislegény. Topogásából, türelmetlenkedéséből azt vehetné ki az ember, hogy valami halaszthatatlan futball-, kézilabda- vagy legalábbis gombfoci-csatára iparkodik a csengettyűszó után. De nem! Huber Laci, a Novi Sadi Petőfi Sándor Elemi Iskola tanultja nem ezért szurkol — pedig a sportot is nagyon szereti,—, hanem azért, hogy el ne k kezdődjön az osztályok közötti földrajz verseny, amíg a vágnapi országos győzelméről faggatom. — Miben is lettél az ország legjobbja? ■— szegezem mellének a kérdést fél órával később, miófel előzőleg, elnézést kérve. n mégiscsak elnyargalt, osztálya ginéit védeni. АгсДп örömpír fut végig, úgy mondja: — Számtanban. A hatodik osztályosok anyagából. Számkifejezés, százalékszámítás és szerkesztés volt a feladat. — Könnyű neked, hetedikes létedre . .. — Á, az nem számít — buknak ki kissé raccsolva a szavak —, mert tetszik tudni, amikor az idén iskolánk legjobb számtanistája lettem, s aztán a községi és a tartományi versenyt is megnyertem, még hatodikos voltam. — Rendben van, Laci. Akkor talán azt mondd meg, melyik példákat szereted, a könnyűeket, vagy a nehezeket? — A nehezeket, amelyeket könnyenmegoldok! — Hol tartották a vetélkedőt, és tudod-e, ki szervezte? — A versenyt a húszéves fennállását ünneplő Népi Technika szervezte a Pionír Játékok keretében. A tartományi döntőre szeptember elején Szabadkán, az országos döntőre meg most, november 18-án és 19-én került sor Belgrádban, a Pionirvárosban. — Sokan voltatok? — Talán száznál is többen, de számtanból alig néhányan. — Igaz volna tehát, hogy ezt a, ,,jegyrontó” tantárgyat nem Лдеп szívelitek? — Lehet, de én nagyon szeretem! — Mióta? — ötödikes korom óta. Amióta tagja lettem a számtan szakkörnek. — Mit szeretsz még? — Sportolni, olvasni és sperlemezből Disney-figurákat eszkábálni. — És a tanulás hogy megy? — Az elsőtől kezdve kitűnő vagyok. — Évközben volt-e gyengébb jegyed? — Volt. Egyszer, a negyedikben mínusz négyest kaptam. — Miből? — Éppen számtanból! — Most mégis nagyon értékes diplomával tértél haza . . . — Diplomával és aranyplakettel — helyesbít és arcát ismét elönti a pír. Már indul, köszön, keze a kilincsen, amikor az utolsó kérdést is felteszem: — Te, László, az imént ugyancsak nekiszilajodtál. Megmondanád, osztályod, vagy pedig a magad érdekében siettél-e annyira a versenyre? Válasza talpraesett: — Az osztályom és a magam érdekében ... A /§ HOLLÓHAJÚ, szemüveges Borovac Ljiljana szintén a Petőfi Sándor tanulója, ő is hetedikes, iskolabajnok, községi, tartományi és szövetségi győztes. Persze nem számtanból — biológiából. Főként a fejlődéstant kedveli, de különkülön a növény- és az állatvilág is érdekli. Szereti a megfigyeléseket, kísérleteket. Esz ményképe Darwin és Louis Pasteur. — Nemrégen — mondja — a televízión láttam a Pasteur életéről szóló filmet. Nagyon megkapott. Még meg is sirattam. — És Darwin? — Ha módomban állna, elmennék ugyanarra a felderítő útra, mint ő. Vagy talán másikra is. — Eszerint már határoztál, hogy mi leszel? — Még nem. Majd jövőre. — Szabad idődben mit csinálsz? — Olvasok, moziba és színházba járok. — És az iskolában? — Tagja vagyok a matematika, a biológia és az irodalmi szakkörnek. — Talán már verset, elbeszélést is írtál? — Nem. Egyelőre csak dolgozatokat írok. — A versenyen első voltál. Vajon a leggyorsabb is? — Egy zenicat barátnőm megelőzött. A szabályzat értelmében azonban nem a gyorsaság, hanem a pontos, kimerítő válasz volt a döntő. — Miről kellett írni? — A víz, a fény és a planktonok jelentőségéről meg az állatok környezetükhöz való alkalmazkodásáról. — Hány pontot kaptál? — Nem közölték, csupán a helyezést. — Díjad? . .. — Diploma, Szmena—8 fényképezőgép és aranyplakett. És Ljiljana kéretés nélkül fölpattintja műanyag táskájának fedelét. Közben a szemüvegét is leveszi, mert az csak az olvasáshoz kell, és alig titkolható boldogsággal elém rak mindent. Mikor dicsérni kezdem, mélyen lesüti a fejét, mintha legalábbis bűnt követett volna el... SZŰCS Imre MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1966. nov. 27. Vidám fiúkkal az érdekességek birodalmában Az „útjelzőtáblák irányában” együttese Novi Sadon A Jugoszláv Televízió mnd népszerűbb ÚTJELZŐTÁBLÁK irányában műsorának legközelebbi, decemberi száma Novi Sadról és környékéről szól. Miután az együttes végigjárta a jelentősebb horvátországi, majd a tengerparti városokat, ezúttal tartományunk fővárosába látogattak, hogy filmre vegyék annak gazdasági és kulturális életét, érdekességeit, furcsaságait. Az együttes valójában több csoportból áll. Az egyik riportokat készített, a másik belső felvételeket a többnyelvű és nemzetiségű folklórcsoportokról, zenekarokról és zenei együttesekről, a harmadik pedig az országot járta, hogy más vidékeken lakóknak bemutassa, miben különbözünk tőlük. Jó tíz éve tudósítgatom Gerhard Ledićet, a Vjesnik u srijedu című hetilap Országjáró Riporterét Novi Sad-i és vaj,dasági érdekességekről. Ő is állandó tagja az együttesnek és megkért, hogy csatlakozzak csoportjukhoz, így most előre elárulhatom, melyek azok az érdekességek, amelyeknek egy részét a decemberben sorra kerülő műsorban láthatják a tévénézők. Magáról Ledicről bevezetőben el kell mondani, hogy apja bosnyák, anyja berlini német (innen a német neve), ő pedig született zágrábi. Lakásának egyik szobáját dokumentációnak rendezte be, jelenleg mintegy 40 000 fényképe van az ország minden részéből, és terepjárásunk során meggyőződhettem róla, hogy valóban sokan első pillantásra felismerik. RÁDIÓMŰŰSOR A FAZÉKBÓL A Novi Sad melletti Sangaj településen olyan házat kerestünk, ahol még áram és rádió nélkül szól a Novi Sad-i rádió műsora. Régebben ugyanis, amikor ez a település egészen a kátyi réti nagyantenna tövében volt, ez antennából kisugárzó elektromosság felhasználásával világítottak a lakók, mégpedig kiégett égőkkel, a lábasból, fazékból pedig a Novi Sad-i Rádió műsora szólt egész nap. Ma már tovább költöztették a telepet, sok helyen bevezették e villanyt, de azért néhol még mindig kiégett villanykörtével világítanak, Varga bácsiék pedig olyan rádión hallgatják most is a műsort, amelynek csak hangszórója van. Ledié olyan őszintén tud örülni, ez ilyen a fölfedezéseknek, mint a gyerek. A LISZTESMOLNÁR KESERVES Zsablyán filmszalagra vették az egyik még meglevő, szélmalmot, és elbeszélgettek a lisztesmolnárral. Elmondta, hogy szép pénzt kaphatna az épület tégláiért, ha lebontaná, de sajnálja. Nincs valami nagy jövedelme, mégis vár, hátha valakinek eszébe jut megmenteni ezt a ritkaságot az utókornak. Karlócán szemerkélő esőben kaptattunk fel a városka egyik eldugott utcájának végére, ahol Lika Debeljko, az utolsó dudás (gajdás) él, meglehetős nyomorban. Vízibetegsége miatt alig jár, de azért kiállt az udvarra, és majd fél órán át recsegtette hangszerét, úgyhogy kitódult az egész szomszédság. Búcsúzáskor felkínálta két ■ gazdája közül az egyiket, a szebb faragását, hogy legyen egy kis pénze. Megörökítette a kamera a tekijai templomot, amelyen kereszt is van, meg félhold is, jeléül annak, hogy török dzsámiból alakították át katolikus templommá. Karlóca még arról is nevezetes, hogy itt tartották az első kerekasztal-értekezletet. Az 1699. évi karlócai békekötés emlékére épült békekápolna is a filmszalagra került. MUZSIKÁLÓ MOSÓTEKNŐ A legtöbb időt persze a péterváradi várban töltöttünk. A kamera felkutatta azt a fát, amely törzsével körülnőtte a vaskerítést, lefényképezte az óratornyot, melyen a kismutató jelzi a perceket és a nagy az órákat. A múzeum ideiglenes épületében a rengeteg régészeti és népművészeti tárgy között olyasmit kerestünk, ami máshol nincs, így jutottunk el a raktárak hosszú labirintusán át abba a szobába, ahol a vajdasági kalácsok gyűjteményét őrzik. Ez Vera Milutinovic múzeumőr specialitása. Sorra megmutogatta a sok nemzetiségnek a karácsonyi, a szlovákra és egyéb vallási meg családi ünnepekre készülő kalácsait, persze főleg gipsz-lenyomatban. Egy másik teremben, guzsalyok, rokkák, agyagkorsók egész sora után a népi hangszerek között kutattunk. Ledié figyelmét egy különös tamburabőgő kötötte le. Fél évszázada tákolta össze magának egy moholi muzsikus, vájt cigányteknőből. MAMMUTCSONTOT DAJKÁL a riporter A jól összeszokott csoport persze a tréfát sem veti meg. A múzeum régészeti osztályán filmre vették a húsz évvel ezelőtt Becsénél a Tisza medrében talált mammutot is. Gerhardnak azonban ez nem volt elég, még különösebbet akart és rábeszélte Mike bácsit, a preparátort, hogy keressen ki neki egy jókora mammutcsontot. Egész három csont közül előkerült egy jókora megkövesedett sípcsont, van vagy tizenöt kilós. Ledic szépen a karjára fektette, szinte babusgatta, úgy pózolt a kamera előtt. A többiek összekacsintottak, és a jól begyakorolt társaságnak egyszerre „nem ment a munka” Hol az egyik világosítónak a kezében aludt ki a reflektor, hol a másiknak, aztán meg a filmkamera nem akart megindulni. Ledic homloka verejtékezni kezdett már, izgettmozgott és végül is felkiáltott: — Csináljátok már, leszakad a karom! Kitört a hahota, és ismét ment minden, mint a karikacsapás: pillanatok alatt elkészült a ..nagy jelenet.” A felvételezés befejeződött. A filmek azóta már Zágrábban vannak, a szerkesztők most rostálják az anyagot, és hogy a sok felvételből mit látunk meg, azt megtudhatjuk december 15- én vagy 22-én este, az Útjelzőtáblák irányában c. műsorban. KOVÁCS József Szeles Károly szövegrajza Gyermekrablás Zágrábban? Eddig négy gyermek tűnt el Horvátországban November 17-én délután 6 óraikor Nevenka Kostelac 11 éves zágrábi kislány szokása szerint elbúcsúzott barátnőitől és a Matija Gubec Elemi Iskola titkárnőjétől. Másnap nem jelent meg az iskolában, és senki sem tudta, hol van. Csak egyetlen dolgot sikerült megállapítani, azt, hogy csütörtökön este a kislány nyomtalanul eltűnt. NEVENKA Nevenka Kostelac februárban lesz 12 éves. Nyúlánk, pirospozsgás kislány, olyan, mint a többi. Az említett csütörtöki napon a tanítás 13 óra 15 perckor kezdődött. Aznap hideg volt, és Nevenka jó melegen öltözött. Fekete csizma volt a lábán, fekete szőrmeszegéllyel, kék harisnyanadrágot, szürke fagombos kabátot és piros lasztexnadrágot viselt. A Zadari utcai Matija Gubee Elemi Iskola V. b osztályába járt. Tavaly jó, tavalyelőtt pedig jeles bizonyítványt vitt haza. Barátnői és a tanárok azt mondják, jó magaviseletű, de kissé hallgatag gyerek volt. A NYOMOK November 17-én 18 óra 45 perckor nyoma veszett a kislánynak. Ezt megelőzően a Nehajska és a Crikvenicaj utca sarkán az iskola titkárnőjével beszélgetett. Az utcasaroktól Gvozdanska utcai otthonáig mindössze 100 lépés az út. A Gvozdanska utcában csak 10 egyemeletes és földszintes ház van. Előttük virágoskertek. Az utca lakói javarészt idősebb emberek, csavargókat, verekedőket nemigen látni errefelé. Mint mindig, az utca csütörtökön este is jól ki volt világítva. A kislány e száz lépésnyi világos utcarészről tűnt el. Aznap este sem a szomszédok, sem a járókelők nem látták. DIÄKTÄSKA A SZÄVA-PARTON Pénteken reggel 7 óra 30 perckor Slavko Kulák munkás , aki a nap jó részét horgászással tölti, mert nincs munkája — a városi fürdő mellett, a folyami gát lépcsőjén egy diáktáskát talált. A táskában Nevenka Kostelac tankönyvei és füzetei voltak. Néhány lépésre a folyami gát lépcsőjétől villamosmegálló van. Könnyen elképzelhető, hogy a villamosról egy pillanat alatt le lehet szállni, a lépcsőn hagyni a táskát, és ugyanazzal a jármművel visszatérni a városba. Ezt Nevenka is, a gyermekrabló is megtehette. De a táska mellett nem találták meg a kislány rajztömbjét és szürkésbarna esernyőjét — pedig mindkettő nála volt, amikor elindult az iskolába. Ilyen esetekben az ember önkéntelenül is a gyerek otthoni körülményeire, családjára kíváncsi. Nevenka anyja, Marija Kostelac a Zvijezda üzletben dolgozik, mint elárusítónő. Nyolc évvel ezelőtt elvált a férjétől, és Đuro Bišćan asztaloshoz ment feleségül. 1950 óta a Gvozdanszka utcai szép lakásban él, rendezett anyagi körülmények között. A kislánynak külön szobája volt. Mostohaapját mindig „apunak” szólította. Nevenka apja, Josip Kostelac (foglalkozására nézve tisztviselő minden alkalommal eleget tett apai kötelességének. Kislányát többnyire megvárta az iskola előtt, sőt néhányszor még haza is ment érte. Nevenka szerette az apját. Az anya csütörtökön este 8 órakor tért haza a munkáról, és mivel gyermekét nem találta otthon, férjével elment az iskola elé. — Azt gondoltuk, talán az Slavko Kulák felesége meséli, hogy amikor férje hazahozta a diáktáskát, 16 éves lányuk sírva fakadt. Férje ezután szó nélkül a rendőrségre vitte a talált holmit, apja jött haza valamilyen hivatalos útról, és ő vitte magával. Nevenka egyszer már aludt az apjánál, amikor egy kirándulásról tértek haza. Nem aggódtam, és csak másnap délután mentem az iskolába. Három óra tájban az V. b osztályfőnöke a rendőrségre telefonált. A NEGYEDIK ESET A Matija Gubec iskola környéki sáros és sötét utcákban különös hírek keltek szárnyra. A környékbeliek olyan emberekről beszéltek, akik cukorkát kínáltak az iskolából hazatérő kislányoknak, és sétára, utazásra csábították őket stb. Mindenki azt mondja, hogy Nevenka zárkózott gyerek volt, s anyja ehhez még azt is hozzáfűzte, hogy az utóbbi időben a kislány valahogy elszótlanodott, még zárkózottabb lett. Ez azonban a fejlődő gyerekek magatartásával is magyarázható. A titokzatos eset csakhamar szenzációvá duzzadt, és se szeri, se száma nem volt az utcai mendemondáknak. Az emberek ,,mániákusokról”, „kéjgyilkosokról” beszéltek, s az eltűnt kislányok száma aszerint ingadozott — emelkedett, hogy az embereknek mekkora volt a fantáziája. A tény az, hogy Horvátország területén — Nevenka esetét is beleértve — eddig négy gyerek tűnt el. Két pulai gyerek: Dragán Lakic és Vedran Marenic, és két zágrábi kislány: Lidija Pale és Nevenka Kostelac. (Az egyik újságíró arra hívja fel a figyelmet, hogy Lidija Pale nem egészen egy évvel ezelőtt szinte teljesen azonos körülmények között tűnt el, mint Nevenka). A köztársasági belügyi hatóság ezenkívül nem tud más hasonló esetről. SZEMÉLYGÉPKOCSI KÖVETTE A KISLÁNYT A Száva medrét és partjait időközben tüzetesen átvizsgálták, de semmilyen újabb nyomot nem sikerült találni. Ennél eredményesebbnek bizonyult Nevenka osztálytársainak vallomása. A Egy kislány azt meséli, hogy néhány nappal az eset előtt Nevenkát egy lassan haladó személygépkocsi kísérte. Az autóban két férfi ült. A Egyesek arra is emlékeznek, hogy Nevenka maga is mesélte, hogy autó szegődött a nyomába. A Egyik osztálytársnője azt mondja, hogy Nevenkának lakása előtt esténként egy zöld jelöltös fiatalember sétált. A Egy másik barátnője elmondta, hogy egy nappal Nevenka eltűnése előtt személygépkocsi állt meg az iskolába igyekvő kislány előtt. A kocsiból ismeretlen férfi lépett ki, és azt mondta Nevenkának, hogy másnap nem kell iskolába mennie, mert nem lesz tanítás. Másnap Nevenka eltűnt. V. P. A CSALÁD