Magyar Szó, 1967. augusztus (24. évfolyam, 209-239. szám)
1967-08-11 / 219. szám
Tito elnök Kairóban Lelkes fogadtatás az EfIK fővárosában Kairóból jelenti a Tanjug. Josip Broz Tito elnök Nasszer elnök meghívására, csütörtökön a pulai repülőtérről Kairóba, az EAK fővárosába utazott. Kíséretében van Edvard Kardelj, a Szövetség Tanácsának tagja, Vladimir Popovic, a Szövetség Tanácsának tagja, Kiro Gligorov, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke és Mišo Pavičević külügyi államtitkár- helyettes. A jugoszláv vendégek különrepülőgépe hazai időszámítás szerint délután fél 5- kor érkezett a kairói repülőtérre. A légikikötő épületeit zászlók és feliratok díszítették, s az érkezőket nagy tömeg üdvözölte. Köztük voltak az EAK-ban dolgozó jugoszlávok is. Amikor Tito elnök megjelent a repülőgép ajtaján, 21 díszlövés dördült el, majd, Nasszer elnök sietett felé. A két elnök és jó barát megölelte egymást. — Hogy érzi magát? Melege van? — kérdezte Naszszer elnök. — Nem túlságosan — felelte mosolyogva Tito elnök. A jugoszláv vendégeket az egybegyűltek lelkes tapssal és éljenzéssel fogadták. Tito elnök bemutatta vendéglátójának kísérete tagjait, Nasszer elnök pedig a jugoszláv vendégek fogadására megjelent személyiségeket: Zaherije Mohijedim és Anvar el Sadak, Husszein el Safei és Ali Sabri alelnököket mutatta be. A két ország himnuszának elhangzása után Tito és Nasszer szűnni nem akaró taps és éljenzés közepette ellépett a díszzászlóalj előtt. Egy kisfiú és egy kislány a legfiatalabb egyiptomiak nevében virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek. Tito elnököt ezután az egyiptomi kormány, a vezérkari főnökség tagjai és a Kairóban akkreditált diplomaták üdvözölték. Az egybegyűlt polgárok szüntelenül kiáltoztak: Tito— Nasszer! Szeretettel köszöntjük! A győzelemig harcolunk! Le az agresszióval! Az egybegyűlt jugoszlávok" viharos szeretettel, melegen üdvözölték Tito elnököt. A repülőtér épületének hatalmas várócsarnoka zsúfolásig megtelt, s csak úgy visszhangzott az éljenzéstől. A magas rangú vendégek rövid időt töltöttek itt, majd elindultak Tito elnök kairói rezidenciája, a Kubeh palota elé. Kairó utcáit és tereit jugoszláv és egyiptomi zászlókkal díszítették fel. A menetoszlopot több diadalkapu fogadta, rajtuk feliratok: Éljen Tito elnök az arab népek barátja! — Éljen Tito és Nasszer elnökök! — Éljen a békeszerető népek szolidaritása! — Éljen a jugoszláv—arab barátság! — Az arab népek üdvözlik az el nem kötelezettség vezetőit! A kairói újságok részletesen foglalkoznak a látogatással. Hivatalos kairói körökben úgy tudják, hogy Tito és Nasszer tanácskozásai pénteken délelőtt kezdődnek a Kubeh palotában. Jugoszláv részről részt vesznek e megbeszélésen a küldöttség tagjai továbbá Salko Fejié, hazánk kairói nagykövete, egyiptomi részről pedig valószínűleg az EAK alelnöke, a parlament elnöke, a külügyminiszter, Nasszer elnök külügyi tanácsosa és az EAK belgrádi nagykövete. Nasszer és Tito Tito elnök távirata a görög királyhoz Belgrádból jelenti a Tanjug. Útban az EAK felé, Görögország fölött átrepülve, Tito elnök üdvözlő táviratot küldött II. Konstantin görög királynak. összeütközött két expresszvonat Dániában Sok halott és sebesült Odenséből jelenti ,a Reuter és az AP. Odense közelében, a nyílt pályán egy expresszvonat teljes sebességgel belerohant egy másik expresszvonatba. Ennek a vonatnak 237 utasa volt. Tíz perccel korábban indult el Koppenhágából. Eddig kilenc holttestet találtak az összeroncsolt vagonok alatt, több mint százan megsebesültek. A szerencsétlenség színhelyére percek alatt mentőautók érkeztek. Attól tartanak, hogy a halottak száma jóval nagyobb. Atomrobbantás a nevadai sivatagban Washingtonból jelenti az AP. Az amerikai atomerő bizottság közölte, hogy a nevadai kísérleti telepen csütörtökön föld alatti atomrobbantást hajtott végre. Az idén ez a 17. ilyen kísérlet ARA 5» PARA (LO REGI DINAR) Magyar Sió • •••■•■••■■«a■■■•«•••es • •aaaaaa«aaaiiaaa«aa**««aa*«<»'»**-->--**««laiii««aiaiaaa«aaa«aas*«««««*a*t>**e'>«"e««l«aa««*a aaaaaaaaa Заааааа XXIV. évf. 219. (7254.) szám omS»m Péntek, 1967. augusztus 11. aaaaaaa aaaoaaaaa «■MUmuUfiH4lninnymi|»t»»u 1Ш.1ИММН.ман1Ш1ИНИН>1ММ*М*И111Ц Nehézségek az iparban Milos Minic Zomborban és Szabadkán A szerb képviselőházi elnök vajdasági körútjának második napja , Miloš Minic, a szerb képviselőház elnöke és a kíséretében levő Dusán Gligorijevác, a szerb kormány alelnöke, Seffer Mihály, a kormány tagja, Minda Tibor, a Tartományi Végrehajtó Tanács alelöke, Josip Horvat, a tartományi képviselőház alelnöke, Donát Antal mérnök, a tartományi gazdasági titkárhelyettes és Gaja Krajinovic tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes tegnap, vajdasági körútjuk második napján ellátogattak a zombori községi szkupstinába, valamint a szabadkai Sever villanymotorgyárba és Zorka vegyigyárba. Ha pénzszagot érez a számvevőség ... Beszámolónkat nem a zombori látogatással, hanem a kulei vállalatok és a kulai községi szkupstina képviselőinek tegnapelőtt esti öszszejövetelén elhangzottakkal kezdjük. Minné elvtárs ezen az öszszejövetelen hangsúlyozta, hogy látogatásának célja a tájékozódás, meg akarja ismerni néhány vajdasági kommuna és vállalat gazdasági problémáit. Mivel azonban — mint mondotta — Kula gazdasági élete alig különbözik az egész országétól, ő is mond néhány szót. — Érzésem szerint — mondotta — Kula gazdasága aránylag jó eredményeket ért el, félek azonban, hogy egyes vállalatokban és üzemekben még mindig hiányzik az állandó törekvés a vállalat gazdasági helyzetének megszilárdítására. Itt is azt kellett hallanom, mint másutt, hogy az önigazgatási szervek, ha csak egy kis pénz összejön, rögtön felosztják, nem gondolva a jövőre. Azt mondhatnánk, hogy az ilyenfajta gazdálkodás nem vall valami magas fokú önigazgatási öntudatra, de nem tudnánk, hogy az osztásit nem az önigazgatási szervek sürgetik. Az adminisztráció szorgalmazza ez osztást, a számvevőség, mihelyt pénzszagot érez, azonnal felveti egy havi vagy félhavi fizetés osztásának lehetőségét. Gondot okoz az áruértékesítés A zombori községi szikupsziában szintén szkupstinai és vállalati képviselők jelenlétében folyt a beszélgetés. Zomborban még nehezebb helyzetben, van az ipar, mint valaha. Ezt mutatja a termelés pangása, illetve nem egy vállalatban a termelés visszaesése. Természetesen a személyi jövedelmek is így alakulnak, a község területén a foglalkoztatottak átlag 63 000 dinárt keresnek havonta. Az iparban az átlagkereset alig haladja meg az 50 000 dinárt, a gazdaságon kívüli ágazatokban dolgozók átlagosszemélyi jövedelme pedig 87 000 dinár. A magánkézen levő műhelyekből a felszabadulás után gyárrá nőtt, de még ma is korszerűtlen felszereléssel működő ipar elsősorban áruértékesítési gondokkal küzd. Különösen érezhető ez e Bane Sekulić mezőgazdasági gépgyárban, és az akkumulátorgyárban. Az utóbbiban a raktáron levő nagy menynyiségű áru miatt július 1- étől néhány hónapra leállt atermelés. Miloš Minic a zombori vállalatok képviselői előtt megállapította, hogy ezek a nehézségek előreláthatók (Folytatása a 2. oldalon) Szorongatott helyzetben a londoni diplomácia Rosszul időzített közlemény Nigériáról Állandó tudósítónk telefonjelentése London, augusztus 10. Szerdán este a politikai megfigyelők és a Londonban akkreditált diplomaták választ kaptak arra a kérdésre, amely már néhány napja sok találgatásra adott okot. A Commonwealth-ügyi minisztérium szóvivője ugyanis közölte: " A kormánynak tudomása van róla, hogy korlátozott mennyiségű fegyvert szállítottak Angliából a nigériai szövetségi kormánynak. Ebben nincs semmi kivetnivaló, hisz a nigériai szövetségi hadsereg korábban is mindig Nagy-Britanniától vásárolt fegyvert. Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, hogy a fegyvereket magánvállalatok adták el Nigériának védelmi célokra — mondta. A Guardian azt állítja, hogy 74 tonna angol gyártmányú fegyver van útban Nigéria felé. Az újság szerint a kormány szóvivője nyilatkozatában arra helyezte a hangsúlyt, hogy a fegyvert kizárólag magánvállalatok adták el, másrészt, hogy csupán könnyű fegyverek kerültek Angliából Nigériába, repülőgépek nem. Felmerül a kérdés, miért engedélyezte a brit kormány a fegyverek eladását Nigériának éppen most, a polgárháború idején. Jól értesült körök szerint valószínű, hogy Gowon ezredes azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kap Nagy-Britanniától fegyvert, akkor más országban szerzi be. Londonnak — mint (Folytatása az 5. oldalon) • Világhírű szívsebész Ljubljanában • Kávéfürdő (2. oldal) ® Saját magunkon nevetünk • Két nyelven mindenütt • A fiatalok és az egyetem (3. oldal) • Csökken De Gaulle népszerűsége • Zavargások Északkelet-Kínában (4. oldal) • Még egy tartomány elszakadt Nigériától ! ® A külföldi zsoldosok zsarolják Mobutut (5. oldal) • Fellázadtak a szabadkaiak • Bélyeggyűjtés (6. oldal) • Az istenhez is fellebbezünk (11. oldal) Tömeges faszeszmérgezés Indiában Száz halott, kétszáz sebesült Új-Delhiből jelenti a Tanjug. Madrasban százan meghaltak, kétszázan pedig súlyos mérgezést szenvedtek. Valamennyien metilalkoholt ittak. A faszesz megtámadja az áldozatok idegrendszerét. Az életben maradottak közül sokan elvesztik szemük világát. A szerencsétlenség közvetlen okai még nem ismeretesek. Madrasban egyébként szesztilalom van. Az áldozatok valamennyien szegénysorsúak voltak, a szesztilalmat épp az ő védelmükben rendelték el a hatóságok.