Magyar Szó, 1969. augusztus (26. évfolyam, 210-240. szám)

1969-08-10 / 219. szám

8. oldal ШNoГЖК SZD , Vasárnap, 1969. aug. 10. Két főnyeremény Szabadkára, egy Kishegyesre Ismét 23 nyeremény tárgy­at sorsoltunk ki *— Híjásba a­karja az em­ber, nem tud onnan húzni, ahonnan szeretne — mond­ta Szerencsés Gyula nyári nyereményjátékunk 9. húzá­sának részvevője, miután befejezte a húzást. — Hal­lottam, hogy a zamborisik panaszkodnak, hogy ők nem nyernek, szerette­m volna megörvendeztetni őket egy­két főnyereménnyel. Sajnos, jó szándékommal mit sem törődött a szerencse, más­felé kerültek a mosógépek és a tévé. Annyi vigaszom azonban megvan, hogy leg­alább egy földfim is kapott egy értékes nyereményt. E heti húzásunkon ismét 13 nyereménytárgyat sorsol­tunk ki. Sz­erencsés Gyula vendégünk szinte belefáradt a húzásba. Ezúttal hat Darwis órát sorsoltunk ki, köztük négy közönségeset és egy­­egy aranyat meg automatát. A közönséges órák nyerte­sei: Czobor Mihály, Szilágy, Prigrevicai utca 332.; Cin­­del Simon, Szabadka, Cho­pin utca 62.; Pál Franciska, Szabadka, Luka Luciceva 6.; Gyenizse Ilona, Szabadka, Vladimír Nazor utca 8. Az aranyóra nyertese Csordás Róbert, Szilágy, házszám 125. Az automataóra pedig Verebes Géza, kanizsai ol­vasónké lesz a Nikola Tesla utca 24-ből, ha jövő szom­baton eljön a szerkesztőség­be a húzásra, hogy 10. sor­solásunkon képviselje az ol­vasóikat. Kérjük, értesítsen bennünket, eljön-e. A KIZ (Radioimdustrija Zagreb) lemezjátszó nyerte­se Faragó Ferenc, Mohok Jugoszláv Néphadsereg út­ba . A Kastor-Koncár mosó­gépek nyertesei: Kratok Aranka, Kishegyes, Petőfi Sándor utca 7. és Horváth Margit kereskedő, Szabadka Prágai utca 53. A Podravka csomagok nyertesei: Szenes Judit, Szabadka, Matko Vuković utca 7. és Juhász Zolika, Törökkanizsa, Jaša Tomic 5.­ A Kontakt villanytűzhely nyertese Viatorisz Katalin, Újvidék, Kosta Abrašević utca 41. A Rašica pulóverek nyer­tesei: Kolenák Mária, Sza­badka, Žarko Zrenjanin ut­ca 31 és Tumbász Rózsa, Szabadka, Hercegovacka 1. A Sever ventillátor nyer­tese Suplat Anti, Nemesmi­­litics, Petőfi Sándor utca, szám nélkül. A Lifam olajkályha nyer­tese Bálla Borbála, Temerin, Lenin utca 140. A Vedrog piperecsomag nyertese Tölgyesi Károly, Topolya, Csantavéri út 10. A Yogi-matrac nyertese Farkas Judit, Moravica, Harcosok utcája 10. A KIZ (Radioindustrija Zagreb) tévé nyertese Grósz Gizella háziasszony, Szabad­ka, B­istrička 9. A Namateks ajándékát, a mixert Morvai Irén, Teme­rin, Petőfi-brigád utca 16 nyerte. Az Iskra vilanyborotvák nyertesei: Csernus Ferenc, Topolya, Arany János utca 25, Pfaffert Etelka, Újvidék, Momarska 47. és Dukai Ilo­na, Kanizsa, József Attila utca 46. ЈММПМИИМИН EMBEREK A MUNKAHELYEN Operás cipőpucoló Lehet, hogy illetlenség észrevenni, de ugyancsak meghökkentő a kiáltó ellen­tét: a kissé már avítt fabó­dé és tövében a vakítóan csillogó autó. Azonmód ki is buggyan belőlem a kíváncsi­ság, de a válasz sem várat magára: — Az enyém bizony — mondja büszkén az előttem ülő ember. Keze közben to­vább jár, mint az ördögmo­torja. — Megbocsásson, de kissé furcsának, vagyis inkább hihetetlennek tartom, hogy egy cipőtisztítónak ilyen szép autója van — így én. — Lehet, hogy hihetetlen — csattan a kontra —, de így igaz. — Nem is az első. Ez már a harmadik kocsim. De eddig ez a legszebb. Jó pénzt kínáltak érte a na­pokban is, de nem válnék meg tőle, ha még annyit ad­nának is érte. Ha a mamá­val beleülünk és kerülünk egyet, bizony sokan megfor­dulnak utánunk. Nemrégen Magyarországon jártunk, és alighogy leparkoltam, csődü­let támadt körülöttem. Hal­lom ,én, hogy égnak-mógnak a bámészkodók. Jobban fü­lelek, hadd tudjam, miről is seppegnek. Higgye el, soha­sem sütné ki, ha nem mon­danám meg. Azon tanakod­tak, hogy biztosan diploma­ták vagyunk. Nahát, uram, ezt a kocsit adjam én el!? — És miből vette?. A cipő­­tisztításból? — Abból. Tudja, uram, aki takarékosan él, annak jut mindenre. Vannak emberek, sokan, akik ha 500 dinárjuk van, szaladnak vele a kocs­mába. Az ilyeneknek soha semmijük sem lesz. Nekem elhiheti, tapasztalatból be­szélek ... Harmat Pál, becenevén Zsíros Pali, a szabadkai Radnicki hajdani híres fut­ballistája immár negyven esztendeje cipőtisztítással ke­resi kenyerét. Alig húszéves, amikor az „ipar” űzésére rendőrségi engedélyt kap.­­ Attól kezdve 35 éven át té­­len-nyáron dermesztő hideg­ben vagy pörkölő hőségben kis székén ott kuporgott a Bata (most Borovo) sarkán, a munka ütemére mozgó ci­pője több centiméter mély vájatot dörzsölt a járda sze­gélykövébe, napra nap látja most is, dolgos életének mint­egy emlékműveként. Mert az összkomfortos családi háziig és a csillogó Opel Rekordig viszontagságos út vezetett. Apja korán elhalt mellő­lük, s ő két testvérével egy gyönge akaratú anyára ma­radt, ahol mindin­kább az al­kohol rabjává vált, gyere­keivel nem törődött, később, ahogyan a baj elhatalmaso­dott rajta, már nem is tö­rődhetett. — Helyettem az utcán el­dobott száraz kenyeret, nem törődtem azzal sem, hogy már kóbor kutya is bele­kóstolt — emlékszik Vissza emberem. — Éhes voltam. Mindig üres. Szerencsém, hogy sokan ismertek, köz­kedvelt kölyök voltam, és­ főleg a sportbarátok hellyel­­közzel támogattak. A velem­­egyidős gyerekeik iskolába jártak még, amikor én már tapasztalt vasúti pályamun­kás, bútorgyári és fűtőházi segédmunkás voltam. Csak­hogy munka sem volt min­dig, ha meg volt, a kere­setből csak annyira futotta, hogy éppenséggel nem halt éhen az ember. Sokáig seho­gyan sem ment a cipőtisztí­tás. Szegény első feleségem is annak lett az áldozata. Ott ácsorgott mellettem a sar­kon, várta, hogy hátha csur­­ran egy kis aprópénz és kotyvaszthat valamit ebéd­re. Volt hogy karácsonykor is csak sóba-vízbe levest ehettünk. Ezekben az ácsor­­gásokban felfázott a felesé­gem, és belehalt a betegsé­gébe. — Lassan, lassan aztán helyrejöttünk. Persze fogunk­hoz vertünk minden garast Második feleségemmel hu­szonöt éve gürcölünk, de si­került is annyit összekapar­nunk, hogy nyugodtan néz­hetünk kései öregségünk elé. Fizetem a nyugdíjalapot is, talán nemsokára hasznát is látom. Munkakörülményeim is jobbak most már. Öt év­vel ezelőtt építettem ezt a bódét, benne nem ázik-fázik az ember. Közben a mester elké­szült a napközben elkoszoló­dott cipőmmel. Alapos mun­kát végzett A kiglancolt borjúbőrön szégyenében, ha­nyatt vágódott a délutáni napsugár is. Távozásomkor hallom még, hogy Pali bácsi kedves szóval már egy új vendéget invitál. Szapora be­széde fülemben cseng most is: — Uram, ezentúl is jöjjön bármikor bizalommal hoz­zám. A legöregebb „cég” va­gyok a városban. A tiszta cipő, tetszik tudni, kérem, éppen olyan fontos, mint mondjuk a kiborotvált arc. Sohasem tudja az ember, ki­vel találkozik az utcán, miért szégyenkezzen? És ami fő — folytatja —, nem is drága, egy limonádéval vagy feke­tekávéval kevesebbet kell naponta meginni, és máris ragyoghat a lábbeli. BOKA Ferenc Harmat Pál Szövetkezetek és próféták —•­ Jöjjön el egyszer hoz­zám Orahovára. Nagyon ér­dekes dolgokat tudnék mon­dani — hívott el új ismerő­söm. — A faluimbeli és az ottani szövetkezet közötti különbségiről beszélgetnénk. Elmentem hozzá. ■— Tudja milyen az ottho­ni szövetkezet, a boroszlói? Olyan, hogy adott egyszer néhány ezer téglát a helybe­li művelődési egyesületnek, de aztán a vezetők meggon­dolták magukat és visszavet­ték. Nem érzi azt senki a ma­gáénak. Az igazgatója va­lahol Szerbiá­ban épített ma­géinak házat Az agronómus apatrnd, a főkönyvelő szintén máshonnan jött Egy sem odavalóst Ez a lényeg. Itt nekem is megmondta egy ember. „Jegyezze meg ma­gának Babos László mér­nök, hogy én itt fontosabb személy vagyok, mint ma­ga. Mert az én földem itt van és a családom is. Maga meg ha meggondolja magát becsomagol a kofferba, és holnap már a szomszéd falu mérnöke lesz. Én akkor is itt maradok.” Így mondta, és igaza volt Ekkor kezd­tem én azon gondolkozni, mit is jelent, ha vidékire bízzák a szövetkezet irányí­tását Akkor úgy intézik a dolgokat, mint a boroszlóiak. Volt nekik pénzük, a­dhattak volna a kertészkedő helybe­lieknek, hogy forgassák. Megszervezhették volna ne­kik az áruszállítást Zágráb­ba, vagy akár a tengerpart­ra is. Ehelyett kölcsön ad­ták egy vidéki papnak, aki ellen most bűnvádi eljárást indítottak. Olvashatott már róla. Hát ekkor hogyan te­kintené szövetkezetét a sa­játjának a doroszlói földmű­ves. A pénzt a parasztok­nak kellett volna adni, épí­­ttettek volna tíz disznóórát, s a pénz megtérül, biztosan megtérül, mert a paraszt nem vitte volna el a szom­széd faluba. A haszon meg a térítés után ma­gától jött volna. Mert a törlesztés után is a helybeli termelő először saját szövetkezetének kínál­ja fel az árait, hiszen ott van­­söze. Ehhez nem jal újabb befektetés, ez már tiszta ha­szon. Az a pravoszláv pap meg ha meg is adná a mil­liókat, holnap gondol egyet és már Zomborban árulja e diisznajait. Alma is tudott példát mon­dani, hogy a kofis erősek Orelhaván is csak azt nézik, hogy minél jobban megszed­jék magukat, azután vagy maradnak, vagy tovább men­­nek. Nemrégiben helyi járulé­kot gyűjtöttek. Közművekre kellett a pénz. Bementek a gyűjtők az új utcába is, ahol a vidékről jött dolgo­zók laknak. Nem adtak azok egy vasat sem. Az egyik ta­nító meg is mondta miért. „Jövőre, ha más faluba me­gyek, és ott is gyűjtenek, akkor ott is adjak?” Igaza van-e vagy nincs, lényeg az, hogy nem adott. Sem ő, sem a többi vidéki. — Egészen más a helyzet az itteni szövetkezetben — mondta Babos mérnök, de azután amikor elkezdte so­rolni a szövetkezet helybeli vezetőit, kitűnt, hogy téve­dett, mert kevés kivétellel azok is mind vidékiről jöt­tek. Hogy döbbenete na­gyobb legyen, rájött, hogy egy helybeli mérnök pilla­natnyilag az orahovói szö­vetkezetben raktár­oskodiik, más munkát nem találta­k neki. Elkeseredve állapította meg, hogy Doroszlón is, Ora­­hován is érvényesül az a régi igazság, hogy senki sem lehet próféta a saját hazá­jában. — Én is így jártam, mint ez a helybeli. Tologattak ide-oda. Végül meggondol­tam magam és eljöttem Do­roszáéról. Itt tárt karóikkal vártak. És látja, ez nekem fel sem tűnt, hogy itt is vi­dékiek a vezetők, meg hogy itt sem kell a helybeli mér­nök. De azért mégsem egé­szen egyforma a két szövet­kezet, mert ez jól áll, támo­gatja a termelőket. Melyik vállalat adott a munkásod­nak 130 milliót lakásépítés­re? Hát ez adott. Akár mi is történik a faluban, a szö­vetkezet belesegít Adott a vízhálózatra, adott a csirke­­tenyésztésre, áruházra, lakó­házra, sporttelep épül úszó­medencével, vendéglővel és szállodával. Adott a szövet­kezet arra is. Persze ezt nem szokták dobszával hirdetni a faluban, egyszerűen csak ad­nak. . . Hiába okoskodott a továb­bi beszélgetés során, nem tudott rájönni, mi az a lé­nyeges különbség, a­mi sze­rinte az egyik szövetkezetet kiváló, a másikat legfeljebb közepessé teszi. — Majd gondolkozok még ezen — mondta búcsúzáskor. — Ha megtalálom a megol­dást megírom. Kár a fáradságét A megoldást beszéd köz­ben már megtalálta, ki is mondta neki egy kooperáns, amikor keményen a szemé­be vágta: „Jegyezze meg ma­gát­ak Babos László mérnök, hogy én itt fontosabb sze­mély vagyok, mint maga.” A mérnöknek nincs itt más mit tenni, mint úgy, vagy so­kkal jobban dolgoz­ni, mint ha otthon tenné, és vagy tizenöt évig maradna, hogy ne legyen idegen. MATUSKA Márton Ha öntöztök,szavatoljuk a hozamot Nem egy hasznos, jól induló vállalkozás csak azért bukik meg, mert bürokratikus módon kezelik. Ilyen pél­dául az öntözéses termelés megszervezése. A Duna—Ti­­szi—Duna-csatorna megépítése után, mivel a törvény le­hető­vé tette egyes községekben, a csatorna mentén levő földek tulajdonosainak minden előzetes megbeszélés nél­kül elrendelték az öntözést, sőt a beruházásból eredő költségekkel is megterhelték. Egy kulai földműves így ír erről: „Gyönyörű a csatorna, ha időmből futja, sétálga­tok a partján, elnézem a mellette elterülő buja zöld vetést. Szép­­itt minden, mégsem tudok örülni neki, mert anélkül, hogy kivizsgálták volna az öntözés jöve­delmezőségét, köteleztek a vízhasználatra. Nem kérdez­ték, hogy akarom-e, bírom-e a ráfordítást. Mert az ön­tözéses termeléshez nemcsak víz kell, hanem egyéb is, például sok műtrágya, ezenkívül nagy kockázattal is jár, mert az öntözéses termelés nagy ráfordítást kíván. Meri ezt valaki magában vállalni? Aligha. Kényszeríteni pe­dig valakit ilyen nagy befektetésre, enyhén szólva, erő­szak.” Nem csoda, hogy ilyen körülmények között némely községben a földművesek megtagadták a „parancsot”. A bürokrácia erre visszavágott, természetesen újra törvé­nyes keretek között; azt mondták, aki nem vállalja az öntözés költségeit, adja el a földjét a birtoknak vagy cserélje el. Sokan elcserélték, egyesek pedig kénytelenek voltak gyengébb minőségű földet elfogadni cserébe. Ke­rekedett is belőle olyan politikai zivatar, hogy az illeté­kesek még most sem tudják teljesen lecsillapítani. Azt is megállapíthatjuk, hogy nem mindenütt bukott meg ez a vállalkozás. Becsén például, amikor a földmű­vesekkel az öntzésről kezdtek beszélgetni, nem a tör­vényre hivatkoztak, hanem egyszerűen azt mondták ne­kik: ha öntöztek, szavatoljuk a hozamot, sőt az értéke­sítést is. Azok a földművesek, akiknek a földje közvetlenül a csatorna mentén van, nyomban beleegyeztek, mert az ajánlat igazán kedvező. A DTD ugyanis átaljában vál­lalja az öntözést, egy hold paprika vagy más konyha­kerti növény öntözése mindössze 1400 dinárba kerül, és ha a növény úgy kívánja, akár háromszor i­s megöntözik a vetést. Ily módon sikerült megnyerni a földműveseket, úgyhogy az idén már 3100 hektárt öntöznek. Noha az idén nincs nedvességhiány, mert gyakran esett az eső, az öntözött földekről nagyobb hozamot várnak. Cukor­répából például hektáronként 100 mázsával többre szá­mítanak a szavatolt hozamnál. Az így keletkezett több­letet arányosan elosztják majd. Mindketten jól járnak, s minden nehézség nélkül gyökeret ver a korszerű ter­melés. P. E.

Next