Magyar Szó, 1969. augusztus (26. évfolyam, 210-240. szám)
1969-08-10 / 219. szám
8. oldal ШNoГЖК SZD , Vasárnap, 1969. aug. 10. Két főnyeremény Szabadkára, egy Kishegyesre Ismét 23 nyeremény tárgyat sorsoltunk ki *— Híjásba akarja az ember, nem tud onnan húzni, ahonnan szeretne — mondta Szerencsés Gyula nyári nyereményjátékunk 9. húzásának részvevője, miután befejezte a húzást. — Hallottam, hogy a zamborisik panaszkodnak, hogy ők nem nyernek, szerettem volna megörvendeztetni őket egykét főnyereménnyel. Sajnos, jó szándékommal mit sem törődött a szerencse, másfelé kerültek a mosógépek és a tévé. Annyi vigaszom azonban megvan, hogy legalább egy földfim is kapott egy értékes nyereményt. E heti húzásunkon ismét 13 nyereménytárgyat sorsoltunk ki. Szerencsés Gyula vendégünk szinte belefáradt a húzásba. Ezúttal hat Darwis órát sorsoltunk ki, köztük négy közönségeset és egyegy aranyat meg automatát. A közönséges órák nyertesei: Czobor Mihály, Szilágy, Prigrevicai utca 332.; Cindel Simon, Szabadka, Chopin utca 62.; Pál Franciska, Szabadka, Luka Luciceva 6.; Gyenizse Ilona, Szabadka, Vladimír Nazor utca 8. Az aranyóra nyertese Csordás Róbert, Szilágy, házszám 125. Az automataóra pedig Verebes Géza, kanizsai olvasónké lesz a Nikola Tesla utca 24-ből, ha jövő szombaton eljön a szerkesztőségbe a húzásra, hogy 10. sorsolásunkon képviselje az olvasóikat. Kérjük, értesítsen bennünket, eljön-e. A KIZ (Radioimdustrija Zagreb) lemezjátszó nyertese Faragó Ferenc, Mohok Jugoszláv Néphadsereg útba . A Kastor-Koncár mosógépek nyertesei: Kratok Aranka, Kishegyes, Petőfi Sándor utca 7. és Horváth Margit kereskedő, Szabadka Prágai utca 53. A Podravka csomagok nyertesei: Szenes Judit, Szabadka, Matko Vuković utca 7. és Juhász Zolika, Törökkanizsa, Jaša Tomic 5. A Kontakt villanytűzhely nyertese Viatorisz Katalin, Újvidék, Kosta Abrašević utca 41. A Rašica pulóverek nyertesei: Kolenák Mária, Szabadka, Žarko Zrenjanin utca 31 és Tumbász Rózsa, Szabadka, Hercegovacka 1. A Sever ventillátor nyertese Suplat Anti, Nemesmilitics, Petőfi Sándor utca, szám nélkül. A Lifam olajkályha nyertese Bálla Borbála, Temerin, Lenin utca 140. A Vedrog piperecsomag nyertese Tölgyesi Károly, Topolya, Csantavéri út 10. A Yogi-matrac nyertese Farkas Judit, Moravica, Harcosok utcája 10. A KIZ (Radioindustrija Zagreb) tévé nyertese Grósz Gizella háziasszony, Szabadka, Bistrička 9. A Namateks ajándékát, a mixert Morvai Irén, Temerin, Petőfi-brigád utca 16 nyerte. Az Iskra vilanyborotvák nyertesei: Csernus Ferenc, Topolya, Arany János utca 25, Pfaffert Etelka, Újvidék, Momarska 47. és Dukai Ilona, Kanizsa, József Attila utca 46. ЈММПМИИМИН EMBEREK A MUNKAHELYEN Operás cipőpucoló Lehet, hogy illetlenség észrevenni, de ugyancsak meghökkentő a kiáltó ellentét: a kissé már avítt fabódé és tövében a vakítóan csillogó autó. Azonmód ki is buggyan belőlem a kíváncsiság, de a válasz sem várat magára: — Az enyém bizony — mondja büszkén az előttem ülő ember. Keze közben tovább jár, mint az ördögmotorja. — Megbocsásson, de kissé furcsának, vagyis inkább hihetetlennek tartom, hogy egy cipőtisztítónak ilyen szép autója van — így én. — Lehet, hogy hihetetlen — csattan a kontra —, de így igaz. — Nem is az első. Ez már a harmadik kocsim. De eddig ez a legszebb. Jó pénzt kínáltak érte a napokban is, de nem válnék meg tőle, ha még annyit adnának is érte. Ha a mamával beleülünk és kerülünk egyet, bizony sokan megfordulnak utánunk. Nemrégen Magyarországon jártunk, és alighogy leparkoltam, csődület támadt körülöttem. Hallom ,én, hogy égnak-mógnak a bámészkodók. Jobban fülelek, hadd tudjam, miről is seppegnek. Higgye el, sohasem sütné ki, ha nem mondanám meg. Azon tanakodtak, hogy biztosan diplomaták vagyunk. Nahát, uram, ezt a kocsit adjam én el!? — És miből vette?. A cipőtisztításból? — Abból. Tudja, uram, aki takarékosan él, annak jut mindenre. Vannak emberek, sokan, akik ha 500 dinárjuk van, szaladnak vele a kocsmába. Az ilyeneknek soha semmijük sem lesz. Nekem elhiheti, tapasztalatból beszélek ... Harmat Pál, becenevén Zsíros Pali, a szabadkai Radnicki hajdani híres futballistája immár negyven esztendeje cipőtisztítással keresi kenyerét. Alig húszéves, amikor az „ipar” űzésére rendőrségi engedélyt kap. Attól kezdve 35 éven át télen-nyáron dermesztő hidegben vagy pörkölő hőségben kis székén ott kuporgott a Bata (most Borovo) sarkán, a munka ütemére mozgó cipője több centiméter mély vájatot dörzsölt a járda szegélykövébe, napra nap látja most is, dolgos életének mintegy emlékműveként. Mert az összkomfortos családi háziig és a csillogó Opel Rekordig viszontagságos út vezetett. Apja korán elhalt mellőlük, s ő két testvérével egy gyönge akaratú anyára maradt, ahol mindinkább az alkohol rabjává vált, gyerekeivel nem törődött, később, ahogyan a baj elhatalmasodott rajta, már nem is törődhetett. — Helyettem az utcán eldobott száraz kenyeret, nem törődtem azzal sem, hogy már kóbor kutya is belekóstolt — emlékszik Vissza emberem. — Éhes voltam. Mindig üres. Szerencsém, hogy sokan ismertek, közkedvelt kölyök voltam, és főleg a sportbarátok hellyelközzel támogattak. A velemegyidős gyerekeik iskolába jártak még, amikor én már tapasztalt vasúti pályamunkás, bútorgyári és fűtőházi segédmunkás voltam. Csakhogy munka sem volt mindig, ha meg volt, a keresetből csak annyira futotta, hogy éppenséggel nem halt éhen az ember. Sokáig sehogyan sem ment a cipőtisztítás. Szegény első feleségem is annak lett az áldozata. Ott ácsorgott mellettem a sarkon, várta, hogy hátha csurran egy kis aprópénz és kotyvaszthat valamit ebédre. Volt hogy karácsonykor is csak sóba-vízbe levest ehettünk. Ezekben az ácsorgásokban felfázott a feleségem, és belehalt a betegségébe. — Lassan, lassan aztán helyrejöttünk. Persze fogunkhoz vertünk minden garast Második feleségemmel huszonöt éve gürcölünk, de sikerült is annyit összekaparnunk, hogy nyugodtan nézhetünk kései öregségünk elé. Fizetem a nyugdíjalapot is, talán nemsokára hasznát is látom. Munkakörülményeim is jobbak most már. Öt évvel ezelőtt építettem ezt a bódét, benne nem ázik-fázik az ember. Közben a mester elkészült a napközben elkoszolódott cipőmmel. Alapos munkát végzett A kiglancolt borjúbőrön szégyenében, hanyatt vágódott a délutáni napsugár is. Távozásomkor hallom még, hogy Pali bácsi kedves szóval már egy új vendéget invitál. Szapora beszéde fülemben cseng most is: — Uram, ezentúl is jöjjön bármikor bizalommal hozzám. A legöregebb „cég” vagyok a városban. A tiszta cipő, tetszik tudni, kérem, éppen olyan fontos, mint mondjuk a kiborotvált arc. Sohasem tudja az ember, kivel találkozik az utcán, miért szégyenkezzen? És ami fő — folytatja —, nem is drága, egy limonádéval vagy feketekávéval kevesebbet kell naponta meginni, és máris ragyoghat a lábbeli. BOKA Ferenc Harmat Pál Szövetkezetek és próféták —• Jöjjön el egyszer hozzám Orahovára. Nagyon érdekes dolgokat tudnék mondani — hívott el új ismerősöm. — A faluimbeli és az ottani szövetkezet közötti különbségiről beszélgetnénk. Elmentem hozzá. ■— Tudja milyen az otthoni szövetkezet, a boroszlói? Olyan, hogy adott egyszer néhány ezer téglát a helybeli művelődési egyesületnek, de aztán a vezetők meggondolták magukat és visszavették. Nem érzi azt senki a magáénak. Az igazgatója valahol Szerbiában épített magéinak házat Az agronómus apatrnd, a főkönyvelő szintén máshonnan jött Egy sem odavalóst Ez a lényeg. Itt nekem is megmondta egy ember. „Jegyezze meg magának Babos László mérnök, hogy én itt fontosabb személy vagyok, mint maga. Mert az én földem itt van és a családom is. Maga meg ha meggondolja magát becsomagol a kofferba, és holnap már a szomszéd falu mérnöke lesz. Én akkor is itt maradok.” Így mondta, és igaza volt Ekkor kezdtem én azon gondolkozni, mit is jelent, ha vidékire bízzák a szövetkezet irányítását Akkor úgy intézik a dolgokat, mint a boroszlóiak. Volt nekik pénzük, adhattak volna a kertészkedő helybelieknek, hogy forgassák. Megszervezhették volna nekik az áruszállítást Zágrábba, vagy akár a tengerpartra is. Ehelyett kölcsön adták egy vidéki papnak, aki ellen most bűnvádi eljárást indítottak. Olvashatott már róla. Hát ekkor hogyan tekintené szövetkezetét a sajátjának a doroszlói földműves. A pénzt a parasztoknak kellett volna adni, építtettek volna tíz disznóórát, s a pénz megtérül, biztosan megtérül, mert a paraszt nem vitte volna el a szomszéd faluba. A haszon meg a térítés után magától jött volna. Mert a törlesztés után is a helybeli termelő először saját szövetkezetének kínálja fel az árait, hiszen ott vansöze. Ehhez nem jal újabb befektetés, ez már tiszta haszon. Az a pravoszláv pap meg ha meg is adná a milliókat, holnap gondol egyet és már Zomborban árulja e diisznajait. Alma is tudott példát mondani, hogy a kofis erősek Orelhaván is csak azt nézik, hogy minél jobban megszedjék magukat, azután vagy maradnak, vagy tovább mennek. Nemrégiben helyi járulékot gyűjtöttek. Közművekre kellett a pénz. Bementek a gyűjtők az új utcába is, ahol a vidékről jött dolgozók laknak. Nem adtak azok egy vasat sem. Az egyik tanító meg is mondta miért. „Jövőre, ha más faluba megyek, és ott is gyűjtenek, akkor ott is adjak?” Igaza van-e vagy nincs, lényeg az, hogy nem adott. Sem ő, sem a többi vidéki. — Egészen más a helyzet az itteni szövetkezetben — mondta Babos mérnök, de azután amikor elkezdte sorolni a szövetkezet helybeli vezetőit, kitűnt, hogy tévedett, mert kevés kivétellel azok is mind vidékiről jöttek. Hogy döbbenete nagyobb legyen, rájött, hogy egy helybeli mérnök pillanatnyilag az orahovói szövetkezetben raktároskodiik, más munkát nem találtak neki. Elkeseredve állapította meg, hogy Doroszlón is, Orahován is érvényesül az a régi igazság, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. — Én is így jártam, mint ez a helybeli. Tologattak ide-oda. Végül meggondoltam magam és eljöttem Doroszáéról. Itt tárt karóikkal vártak. És látja, ez nekem fel sem tűnt, hogy itt is vidékiek a vezetők, meg hogy itt sem kell a helybeli mérnök. De azért mégsem egészen egyforma a két szövetkezet, mert ez jól áll, támogatja a termelőket. Melyik vállalat adott a munkásodnak 130 milliót lakásépítésre? Hát ez adott. Akár mi is történik a faluban, a szövetkezet belesegít Adott a vízhálózatra, adott a csirketenyésztésre, áruházra, lakóházra, sporttelep épül úszómedencével, vendéglővel és szállodával. Adott a szövetkezet arra is. Persze ezt nem szokták dobszával hirdetni a faluban, egyszerűen csak adnak. . . Hiába okoskodott a további beszélgetés során, nem tudott rájönni, mi az a lényeges különbség, ami szerinte az egyik szövetkezetet kiváló, a másikat legfeljebb közepessé teszi. — Majd gondolkozok még ezen — mondta búcsúzáskor. — Ha megtalálom a megoldást megírom. Kár a fáradságét A megoldást beszéd közben már megtalálta, ki is mondta neki egy kooperáns, amikor keményen a szemébe vágta: „Jegyezze meg magátak Babos László mérnök, hogy én itt fontosabb személy vagyok, mint maga.” A mérnöknek nincs itt más mit tenni, mint úgy, vagy sokkal jobban dolgozni, mint ha otthon tenné, és vagy tizenöt évig maradna, hogy ne legyen idegen. MATUSKA Márton Ha öntöztök,szavatoljuk a hozamot Nem egy hasznos, jól induló vállalkozás csak azért bukik meg, mert bürokratikus módon kezelik. Ilyen például az öntözéses termelés megszervezése. A Duna—Tiszi—Duna-csatorna megépítése után, mivel a törvény lehetővé tette egyes községekben, a csatorna mentén levő földek tulajdonosainak minden előzetes megbeszélés nélkül elrendelték az öntözést, sőt a beruházásból eredő költségekkel is megterhelték. Egy kulai földműves így ír erről: „Gyönyörű a csatorna, ha időmből futja, sétálgatok a partján, elnézem a mellette elterülő buja zöld vetést. Szépitt minden, mégsem tudok örülni neki, mert anélkül, hogy kivizsgálták volna az öntözés jövedelmezőségét, köteleztek a vízhasználatra. Nem kérdezték, hogy akarom-e, bírom-e a ráfordítást. Mert az öntözéses termeléshez nemcsak víz kell, hanem egyéb is, például sok műtrágya, ezenkívül nagy kockázattal is jár, mert az öntözéses termelés nagy ráfordítást kíván. Meri ezt valaki magában vállalni? Aligha. Kényszeríteni pedig valakit ilyen nagy befektetésre, enyhén szólva, erőszak.” Nem csoda, hogy ilyen körülmények között némely községben a földművesek megtagadták a „parancsot”. A bürokrácia erre visszavágott, természetesen újra törvényes keretek között; azt mondták, aki nem vállalja az öntözés költségeit, adja el a földjét a birtoknak vagy cserélje el. Sokan elcserélték, egyesek pedig kénytelenek voltak gyengébb minőségű földet elfogadni cserébe. Kerekedett is belőle olyan politikai zivatar, hogy az illetékesek még most sem tudják teljesen lecsillapítani. Azt is megállapíthatjuk, hogy nem mindenütt bukott meg ez a vállalkozás. Becsén például, amikor a földművesekkel az öntzésről kezdtek beszélgetni, nem a törvényre hivatkoztak, hanem egyszerűen azt mondták nekik: ha öntöztek, szavatoljuk a hozamot, sőt az értékesítést is. Azok a földművesek, akiknek a földje közvetlenül a csatorna mentén van, nyomban beleegyeztek, mert az ajánlat igazán kedvező. A DTD ugyanis átaljában vállalja az öntözést, egy hold paprika vagy más konyhakerti növény öntözése mindössze 1400 dinárba kerül, és ha a növény úgy kívánja, akár háromszor is megöntözik a vetést. Ily módon sikerült megnyerni a földműveseket, úgyhogy az idén már 3100 hektárt öntöznek. Noha az idén nincs nedvességhiány, mert gyakran esett az eső, az öntözött földekről nagyobb hozamot várnak. Cukorrépából például hektáronként 100 mázsával többre számítanak a szavatolt hozamnál. Az így keletkezett többletet arányosan elosztják majd. Mindketten jól járnak, s minden nehézség nélkül gyökeret ver a korszerű termelés. P. E.