Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)
1970-03-11 / 68. szám
Szerda, 1970. márc. 11. KELL-E MÉG EGY SZÍNHÁZ? (4) Megértek a feltételek Beszélgetés Radomir Radujkovval, az újvidéki Művelődési Közösség elnökével — Véleménye szerint szükség van-e egy újvidéki magyar színházra, s milyen szempontok figyelembevételét tartja fontosnak ebben a kérdésben. — Egy újvidéki magyar színház létjogosultságához nem férhet kétség, szükség van rá, és az elgondolást minden szempontból csak üdvözölni lehet. Nemcsak a színház után vágyó magyar ajkú lakosság lélekszáma, hanem az általános kulturális színvonal növekedése szempontjából is indokolt a színház alapításának gondolata. Ezenkívül az Újvidéki Rádióban, amely műsorának legnagyobb részét magyar nyelven sugározza, egy jól megszervezett, tehetséges együttes is formálódott már, amelyre egy ilyen vállalkozás esetén feltétlenül számítani kell. A tévé is közvetít magyar nyelvű műsort, amely a közeljövőben jelentősen bővül majd. Mindez argumentumként állhat a vállalkozás mellett, hogy a színművészet intézményes ápolására lehetőség is és szükség is mutatkozik. Itt említeném meg, hogy a Szabadkai Népszínház magyar együttese, amely igen jelentős kulturális, művelődési missziót teljesít objektív és szubjektív körülmények miatt képtelen a különböző szintű igények teljes kielégítésére. Tehát a szabadkaiaknak is nagy segítséget jelentene egy másik színház életre hívása. Noha nemnészei alkotnák, fokozatos foglalkoznék ezúttal részletesen a szervezeti kérdésekkel, az újvidéki viszonyok figyelembevételével ajánlhatom, hogy szervezési, pénzelési szempontból már induláskor gondolni kellene a rádió- és tévéműsor szükségleteivel. Az együttes magvát nyilván a Rádiószínház szíiskolázással azonban bővülne a társulat. Véleményem szerint a reális szükségletek és lehetőségek figyelembevételével kellene fokozatosan erősíteni az újvidéki színházat, amelynek megteremtésére szerintem teljesen megértek a feltételek. .. Pár nappal a tanév befejezése előtt nagyszabású ünnepség lesz Bajsán. Június 13-ától 15-éig a Jugoszláv Pionír Játékok keretében megrendezik a Testvériség- Egység Találkozót. Az ünnepségre — valamennyi köztársaságunkból — azok az általános iskolák kaptak meghívót, amelyek a Testvériség-Egység nevet viselik. A rendezvényről és jellegéről a Pionír Játékok Tartományi Szervező Bizottságának elnökével, ARGYELÁN Istvánnal beszélgettünk. — Ismeretes, hogy az 1968- ban megkezdett Pionír Játékok az idén zárulnak — mondta. — És ismeretes az is, hogy a Játékok jelszava: Szeretjük hazánkat és minden testvéri népét! A Bajsán megtartandó Testvériség- Egység Találkozót ennek a jegyében bonyolítjuk le. Nemrég éppen Topolyán ülésezett a szervező bizottság, s az ott elhangzottak alapján mondhatom: a találkozó előkészületei jól haladnak. Már minden iskolának elküldtük a meghívót, és többé-kevésbé a háromnapos ünnepség műsorát is rögzítettük. A találkozó védnöke a Szocialista Szövetség Tartományi Választmánya, rajtunk kívül pedig a Tartományi Gyermekgondozó és Gyermekvédő Tanács, a gyermeklapok és az Újvidéki Gyermekrádió segédkezik a szervezésben. — Körülbelül hány diák részvételére számítanak, és milyen lesz a program? — Vajdaságból tíz iskola vesz részt a találkozón, tizenöt-tizenöt diákkal. A köztársaságok Testvériség-Egység nevet viselő iskolái ötöt diákot küldenek az ünnepségre, úgyhogy összesen mintegy kétszáz diák részvételére számítunk. A küldöttek részére — a három nap alatt — változatos, szép műsorról gondoskodtunk. A többi közt megszervezzük a kis képzőművészek és a kis fotóriporterek táborát. Az én szülőhelyem, Barátság, Fürge ujjak címmel pedig egy-egy turisztikai, képzőművészeti, néprajzi kiállítást is nyitunk. A találkozó kulturális-szórakoztató programjának az a célja, hogy a gyerekek minél jobban összemelegedjenek, és akár levelezés, akár cserelátogatás útján tartós barátságot kössenek. Egyébként a művelődési rendezvényeken kívül számos más esemény is lesz a találkozón. — Például? — Sporttalálkozó, testnevelési szemle, kirándulás (Szabadkára és Újvidékre), tábortűz; ezenkívül pedig újszerű kísérletként az Újvidéki Rádió szórakoztató zenekara kíséretében 14 ez alkalomra írt gyermekszórakoztató dalt is bemutatunk. A szerzeményeket ismert énekesek és a gyerekek adják elő. Négy dal szerbül, négy magyarul, kettő-kettő pedig románul, szlovákul és ruszinul csendül fel. (szí) távozott elégedetten az M- stúdióból. Ha a megszokott szemszögből, iskolai szigorral bíráljuk meg a művész játékát, nem egy kifogásolni valót találunk benne. Felróhatnánk a homályos megfogalmazást, túlzott pedálozást, felületes kivitelezést, erőtlen billentést, a csengő, világos hangzás teljes hiányát, a sok melléfogást és emlékezetbeli hibát, valamint hogy az uralkodó témák, motívumok nem domborodtak ki eléggé, de vajon eljutunk-e akkor a tolmácsolás lényegéhez, egy művész megnyilatkozásához. Miután megszűntünk mérlegelni a külsőségeket, hogyan használja fel Krpan a játéktechnika vívmányait, betekintést nyertünk egy művészegyéniség belső világába, mely felkeltette az érdeklődésünket. Valami készül, feszül ebben a világban, de még kiforratlan alakban veti fel kérdéseit, mindenesetre kitörni vágyik, s talán éppen ez a ködös zenei vetület az igazi kifejezője ennek. Krpan elveti a ragyogó színeket, az elmosódó pasztelleket kedveli, és ismerjük be, sokszor megnyerte velük tetszésünket. Az előnyt a dallammal és ritmussal szemben a harmóniának adja, az összhangok zengését, egybeolvadását figyeli, és ebben leli a szépségeket. Közben a Chopin-muzsika sem veszt hitelességéből, elképzelhető, hogy maga a szerző játékának is lehettek Krpanéhoz hasonló vonásai. Hányszor írtak egykorú feljegyzők férfias tartózkodásáról, amikor érzelmeinek feltárásáról volt szó, és arról, hogy a zongorán gyakran csak sejtetett valamit, szerette a lágyat, a semmibe veszőt. A zágrábi zongoraművész játékában tehát találtunk bizonyos tartalmat, értéket, mely megragadott bennünket. Másképp szólaltatta meg Chopin zenéjét, mint ahogy azt sokszor hallottuk és megszoktuk, de nem kell előadásmódját okvetlenül elvetnünk. Szeretnénk, ha többször találkoznánk olyan művésszel, aki megérdemelné, hogy elgondolkozzunk játékának hogyanján és miértjén. Vladimir Krpant is szívesen ismernénk meg más oldalról is, más szerzője alkotásainak tolmácsolójaként. J. M. Chopin-est az M-stúdióban Már nagyon rég nem történt, hogy a Rádió M-stúdiójának pénztáránál hiába kopogtattak koncertjegyért. Szerdán este sorokban vártak a zenekedvelők, vajon bejutnak-e majd a terembe, annak ellenére, hogy nem gondoskodtak idejében belépőjegyekről. A lengyel szerző művei, a zongora poétájának muzsikája a rossz időben is megint csak öszszetoborozta székvárosunk közönségét. De ne becsüljük le a közreműködő zágrábi zongoraművész Vladimír Krpan hírnevét sem, az is hozzájárult a kasszasikerhez. A néhány jelentős hazai, valamint nemzetközi díjat nyert Stančić- és Michelangeli-növendék méltán felkelthette a hangversenylátogatók érdeklődését. Bevalljuk, félő, hogy ez a közönség nem Testvériség-Egység Találkozó Borsán rendezik meg a nagyszabású ünnepet — a védnökséget a Szocialista Szövetség vállalta Vladimir Krpan MAGYAR SZÓ 9. oldal Tanácskozás az amatőr képzőművészetről Szabadkán, március 5-én töltött művelődési szerepé és 6-án tartományi jellegűről. Az amatőr, a naiv műtanácskozást szervezett avészet, falusi és városi ama-Tartományi Közművelődési Közösség és a szabadkai Képzőművészeti Közösség a művelődési otthonban. A tanácskozást négy előadás vezette be. Durándi Béla múzeumigazgató, művészettörténész: Angazsált magatartás a professzionális angazsártsálg helyett címmel tartott előadást; Boško Petrovic festő, az újvidéki Pedagógiai Főiskola tanára, az amatőr képzőművészet nevelő-oktató szerepéről beszélt: dr. Boros Kelemen, a zágrábi Primitív Művészet Múzeumának igazgatója Naiv művészet és amatőrizmus címmel tartott magas színvonalú előadást, majd Miloš Jestić, a Szerb Közművelődési Közösség titkára Az amatőrizmus társadalmi szerepe című értekezése zárta a sorozatot. Durándi Béla megállapításai közül az a legfigyelemreméltóbb, amely a szakmunkás és az amatőrizmus kapcsolatára vonatkozik. Az iparban a szakmunkás a formatervezés szempontjából amatőr. Az amatőröknek dolgozniuk kell, hogy fejlődjön művészeti érzékük, de munkájukra nem úgy kell tekinteni, mint a hivatásos művészeikére. Boško Petrovic szerint a naiv művészeknek befejeződött művészi fejlődésük, ezzel szemben az amatőrök tanulnak és fejlődnek. Dr. Kelemen fő határvonalat húzott a naiv és az amatőr művész közé. A naiv művészet művészeti állásfoglalása tisztázódott. Az amatőrök mindig valamit utánoznak, ami ismert, látott, s ezért tevékenységüknek nincs művészi értéke. Az amatőrök mozgalma falusi és városi amatőrizmusra osztható. Dr. Kelemen szerint a szabadkai kiállításon például a naiv művészek részlegében csupán falusi amatőrök szerettetnek. Szerbiában nincsenek igazi naiv festők.. Sőt azt állítja, hogy a francia naiv művészet belgrádi kiállításán a Rousseautól a mai napig című tárlaton túlnyomóan amatőr festők szerepelnek, mindössze 8—10 a valóban naiv festő. Miroš Jestic a szabad idő művészeti felhasználásáról beszélt az amaitőrizmus kapcsán. Az elhangzott előadások után elvi vita alakult ki az amatörizmus helyéről, értékéről, a társadalomban heterizmus, a népművészet megkülönböztethető jelenségek, s mindezeknek a művészeti változatoknak a professzionalista művészethez való viszonya érdekes probléma, amely tisztázásra vár. Minden író amatőrként kezdi az írást, fokozatosan elsajátítja a jó írás ismérveit, s miután eléri a meg-Bányai Jánostól, a feketicsi általános iskola igazgatójától az iránt érdeklődünk, részt vesznek-e a tanítók a falu kulturális életének szervezésében, hozzájárulnak-e iskolán kívüli munkájukkal ahhoz, hogy a kishegyesi kommunának ebben a településében felélénküljön a művelődési tevékenység. — Sok helyen panaszt hallani emiatt a tanítókra — mondom —, nem vállalják a munkát, elfoglaltságra hivatkoznak ... — A helyzet nálunk is olyan, mint más falvakban — kezdi Bányai igazgató —, de ennek nem a tanítók az okai. Volt itt, kérem, egy Petőfi Sándor Művelődési Kör, nagyon jól dolgozott, vendégszerepelt Verbászon, Topolyán meg Újvidéken is, én magam is tevékenyen kivettem részem a munkájából, több alosztálya is jól működött ... — S mi történt vele? — Akkor volt az még, amikor létezett a topolyai színház, kijöttek a járásból, és azt mondták, hogy meg kell szüntetni a műkedvelő csoportokat, mert itt a hivatásos színház, azok színvonalasabb előadásokat nyújtanak. Mit tehettünk erre, megszüntettük a munkát. Az egyesület munkája aztán főleg ismeretterjesztő előadások szervezésére szorítkozott, hetenként tartottunk egyet-egyet, megvolt az érdeklődés is, de akkor jött a népegyetem. Behívtak bennünket a községházára, és közölték velünk, hogy ezt a tevékenységünket is szüntessük meg, mert ezután a népegyetem fogja végezni. — Erre megszűnt minden? — Tudjuk, hogy van: a népegyetem kommerciális alapon szervezi és tartja az előadásokat. Mindennek meg kell fizetni az árát, s a rákövetelt szintet, közlik írásait — fejtegette dr. Boris Kelemen. Ez a folyamat a képzőművészetre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az Akadémia nem nélkülözhetetlen. Anatolej Jakovsky véleménye szerint a múzeumok legyenek a művészeti nevelés és képzés központjai. Ma válságban vagyunk, a televízió miatt minden rendezvény látogatottsága csökken. Azt követeljük az emberektől, hogy látogassák a múzeumot, mondta dr. Boris Kelemen, belépésükkor töröljék meg cipőjüket, halkan lépjenek a termekbe, és még csodálják is a képeket. Ezt követeljük, de nincs rá jogunk. Miért? A művészet elveszítette szociológiai értékét. A l’art pour l’art átment a problematikába, és a művészet ma „nulla” pontra jutott. Mindent lerombolt, ami azelőtt szép volt. Most új formákat kell találni, a „minden embernek megvan a szükséglete” elv szerint kell kialakítani a jövő művészetét. A tanácskozás második napján a vajdasági képzőművészeti kultúra helyzetének megjavításáról volt szó, s több általános jellegű javaslatot terjesztettek elő. Közülük legfontosabb, hogy a központi irányítás helyett a helyi községi szervezeti formákat kell fejleszteni. Ahol arra lehetőség van, képzőművészeti szövetségeket kell alakítani. Ahol elegendő az amatőr művész, ott csoportot kell létesíteni. Ezenkívül a műbarátok klubjainak az alakítását kell serkenteni. A tanácskozás sok nézetet tisztázott a professzionális és az amatőr művészet viszonyában, világosan meghatározta az amatőrizmus társadalmi helyét. ÁCS József bítók is azt mondják erre, hogy ha másoknak fizetnek, hát akkor ez nekünk is jár. — Belenyugodtak, hogy évek óta semmilyen műkedvelő tevékenység sincs? — Most indulnakvalamilyen kísérletek. Behívattak már bennünket Hegyesre a Szocialista Szövetségbe, hogy nézzük meg, mit tehetnénk a művelődési élet felélesztése érdekében. Úgy látszik, most már látják, hogy ez így nem jól van, s nagyon akarnák, hogy csináljunk megint valamit. De hát pénz nélkül nem megy. Gondolom, nem a munkáért kell a pénz, hanem a munkafeltételek megteremtéséhez. Nincs helyiség. A volt otthont más célokra használják, a szövetkezeti otthonban egy nagy terem van csak, azt sem lehet fűteni. Pedig, ha lehetőség kínálkozna — Hegyesen is azt mondtam —, akkor még megpróbálnánk. A Szocialista Szövetség most elemzi a helyzetet, és hiszem, hogy megtalálja a megoldást. — Gondolja, szükség lenne a műkedvelők tevékenységére? — Igaz, hogy mindannyiunkat leköt a tévé, a kezdés bizonyosan nehéz lesz, de azért hiszem, hogy érdemes lenne megkísérelni, csak ha helyiségünk volna! Az iskola több mint harminc tanítója sem zárkózna el a munkától. — Ha már minden a helyiség, a művelődési ház hiányán múlik, nem lehetne helyi járulékból építeni? — Most szavazta meg a falu tíz évre a járulékot, de hát ennek is megvan már a helye: új iskola, villanyhálózat, járdák... mind nagyon fontos és sürgős. De mit mondjunk akkor a feketicsi művelődési élet kilátásairól? (bn) Mire a művelődés sorra kerül Hiányzanak a feltételek Papp Ferenc: Kozmikus tájban