Magyar Szó, 1970. május (27. évfolyam, 118-147. szám)
1970-05-31 / 147. szám
2. oldal Pénteken Velencében több napos tanácskozásra ültek össze az Európai Közös Piac miniszterei. Megvitatják a tagállamok pénzügyi és gazdasági politikájának egységesítésére irányutó törekvéseket. Balról jobbra: a belga, a francia és az olasz pénzügyminiszter Jogtalanság Argentínában A Бшп-barát ellenzék rabolta el Arámburu volt argentin elnököt • El akarták rabolni Frondizit is Argentínából érkező hírek szerint Pedro Arámburu tábornok, volt elnök elrablása nagy nyugtalanságot keltett Buenos Airesben. Arámburu 1955-ben, Peron tábornok bukása után került az ország élére. Argentin politikai körökben Arámburut tartották a legmegfelelőbb személyiségnek, hogy Ongama köztársasági elnök távozása után ismét az elnöki székbe kerüljön. Azt remélték, hogy viszszaállítja Argentínában a demokratikus viszonyokat. Hírek szerint Pedro Arámburut egyenruhás férfiak rabolták el. Imaz tábornok belügyminiszter pénteken este kijelentette, hogy a hatóságoknak semmi közük az ügyhöz. Hangsúlyozta, hogy Arámburu ellen nem adtak ki letartóztatási parancsot Tizenkét órával a volt elnök elrablása után Patricio Kelly Peron-párti ellenzéki politikus telefonon felhívta a Cronica nevű újság szerkesztőségét, és közölte, hogy kivégzik Arámburut, ha a kormány nem fizet váltságdíjat. Azzal fenyegetőzött, hogy a tábornokot „forradalmi bíróság” elé állítják. Az AFP Buenos Aires-i értesülése szerint pénteken este ismeretlen tettesek kísérletet tettek egy másik volt argentin elnök, Arturo Frondizi elrablására is. Tervük azonban nem sikerült Péter János: Magyarország folytatja erőfeszítéseit az európai biztonsági értekezlet megtartása érdekében Péter János magyar külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO minisztertanácsának római értekezletéről kiadott közlemény sok kompromisszumot tartalmaz, amelyeket minden ország a maga módján magyarázhat. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy hazája továbbra is erőfeszítéseket tesz az európai biztonsági értekezlet megtartása érdekében, noha az európai kormányok között folyó tárgyalásokkal a konferencia tulajdonképpen már meg is kezdődött. Péter János kitért a két szuperhatalom közötti tárgyalásokra is, és leszögezte: mindent meg kell tenni, hogy a tárgyalások zökkenőmentesen haladjanak. Nem említve egyetlen országot sem, a magyar külügyminiszter elítélte azokat a „kisebb” hatalmakat, amelyek akadályokat gördítenek a Szovjetunió és az Egyesült Államok tárgyalásai elé. MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1970. május S. Kulcsra zárt város Kölcsönvett riport a magyarországi árvízről HAKÓ ALATT, másfél 1/11 kilométerre a hídtól, 101~ 150 méteres gátszakasz, ettől függ most egy város élete. A töltés laza és süppedős, átitatta a víz. A mezei útra irányítanak bennünket. Facsoportok mélyén gubbasztó, kis tanyákat hagyunk el, a kiürítési parancs mintha nem érkezett volna idáig, a gazda kapálgat, az asszony a tyúkokat eteti. Az úton egy ember. Az öregen kordbársony nadrág, nyűtt zeke, az olajfekete archoz ősz haj. — Merre, bátyám? — Most a kukoricásöldre ?— mondja. Két nap, két éjjel a gáthoz hordta a homokzsákot a fiával meg a vejével, eljött az ideje megnézni a földet. Ő ugyanis magángazdálkodó. „Megnézem a varnyúkat, a fene vinné őket”. Madárijesztőt is állít, ez ügyben fárad. A Maros? „Megfogtuk már” — s tolja tovább bizakodón a kerékpárt. A földje négyszáz méterre van a folyótól, este majd megy a gáthoz, de most úgy tart a kukoricához, hogy a víz felé se pillant. Néma házak Mindenütt lehúzott üzletredőnyök, befüggönyözött, néma házak. A tanácsház előtt rádióantennát állítanak. Egy nyitott önkiszolgálóra találok, két alkalmazottal dolgozik. „Mi fogy most a leginkább?” „Kifli, kenyér, szalonna. A pihenőbe jövő munkások vásárolnak”. Megyünk a vasútállomásra. Kis utca, az egyik padon deres bajszú öreg pipázgat, megszokta, hogy délután kiül a ház elé. „1932-ben is magas volt — bólogat — mégsem lépett ki”. Állomásfőnök: „Csütörtök éjszaka nyolc szerelvényt indítottunk, Hódmezővásárhelyre szállítottunk 12 800 embert. A vonatok menetrendszerűen közlekednek, a 4 órás vonat most indul Békéscsabára”. Öt utas kapaszkodik a lépcsőkre: két makói férfi és egy család Kiszomborról. Biztonságban akarják tudni a gyereket, félnek a folyótól. Befogadók Nem tudom, magyar város került-e valaha ilyen helyzetbe, mint Hódmezővásárhely. Negyvenezer ember befogadott egy várost, 15 600 makóit. A városi tanács tömör falú épületében információs iroda működik. Tudakozók százai kérik rokonuk, ismerősük címét. Interurbán Budapestről, Szolnokról, Kecskemétről, Miskolcról. A tanácselnök katonatisztekkel tárgyal. — Felkészültünk 30 000 ember fogadására — mondja később. — Ha szükség lesz rá — bár ne lenne! — a makói férfiak is otthonra lelnek nálunk. Van még helyünk: iskolákban, kultúrotthonokban, lakóknál egyaránt. Mióta van talpon? Ráncolja a homlokát: „Milyen nap is van ma?” Mondom: péntek. „Akkor szerda reggel óta”. Egyszer másfél órát aludt a kanapén, ahová a vendégeket szokta ütetni. A főtér mögött kisvendéglő. „Hatszáz személyre főzünk — mondja a pincér —, hatszáz makói vendégünk van. „Mi lesz a vacsora?“, „Tarhonya, lecsós kolbászszál”. (Esti Hírlap) Felkészültünk a Tisza nagy rohamára — mondotta Polgár István főmérnök, Szeged árvízvédelmének helyettes vezetője (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése) Szeged, május 30. Az árhullámok Szeged felé közelednek. Szombat délben Szolnokon a vízmérce 909 centimétert mutatott, Mindszenten 965, Szegeden pedig 939 centimétert, tehát a Tisza Szolnoktól végig árad. A Maros Makónál tovább árad, és a szombat déli vízállás 519 centiméter volt, vagyis 14 centiméterrel magasabb, mint pénteken délelőtt. A pillanatnyi helyzetképet és a szegedi, valamint a Csongrád megyei védők felkészültségét Polgár István főmérnök, az alsó-tiszavidéki vízügyi igazgatóság helyettes igazgatója, a védelemvezető helyettese a következőképpen ecsetelte: " Úgy számítjuk, hogy június 1-én a Maros 530 centiméter körül tetőzik Makónál és az árhullám 2-án már ide ér, a torkolathoz. Ez körülbelül 200 köbméter újabb vízmennyiséget jelent a Tiszában. A legújabb jelentések alapján megvan a lehetőség, hogy a tiszai árhullám elhúzódik és simábban csúszik le, mint gondoltuk. Nagy erőbevetéssel kezdődött a mai nap a Tisza jobb partján, Szeged és Algyő között — mondotta Polgár István főmérnök. — Negyven könnyűbúvár kezdte meg a vízoldal fóliázását, ugyanakkor ezen a szakaszon 9 kilométer hosszúságban átlag mintegy másfél méter magasságban egy szorítógátrendszer épül, keresztgátakkal, 50—100 méterenként a fővédvonalba való bekötéssel 50 000 köbméternyi föld megmozgatásával. — Pénteken, az éjjel és még most, szombaton is azon dolgozunk a Maros jobb partján, a torkolati szakaszon, hogy megállítsuk a több száz méteres gáttalpszivárgást és átázást. — Június 2-ától 15-éig lesz kritikus a helyzet A védők jelenlegi 16 000 létszámát 2-áig 18—20 ezerre növeljük, 15-éig pedig a védők száma meghaladja a 22 ezret. A legjobban védett részek: a Szeged és Algyő közötti terület, továbbá a város és az olajmezők, de mondhatom azt is, hogy tulajdonképpen a jugoszláv határtól az algyői hídig és a Maros torkolatától Ferencszállásig készenlétben állnak a védők és felkészülten várják a Tisza és a Maros rohamát SZEGEDI Jenő Ш рШГо CRUZEIRO DO ŠU1...1 di) Mindezek után szinte természetes, hogy nem maradt tétlen a United Fruit és a mögötte álló észak-amerikai kormány sem. Az amerikai sajtóban már 1952 végén félreverték a harangokat. A kommunizmus hatalmába kerítette Guatemala?! — rikoltozták a bulvárlapok. Ezt követően a Pentagon az amerikai dollárokon ik tartott latin-amerikai lakájkormányokat is felsorakoztatta Guatemala ellen: a környező kis köztársaságok, de főleg Nicaragua és Honduras területén guatemalai emigráns tisztek és amerikai „tanácsadók” vezetésével — a United Fruit pénzén és amerikai fegyverekkel — zsoldoscsapatokat képeztek ki. 1964 elején azután az USA karibi flottaegységei tengeri zárlat alá vették Guatemalát, majd ugyanezen év júniusában Hondurasból — Castillo Armas tábornok vezetésével — fegyveres zsoldosok nyomultak az ország területére, amelyet eközben amerikai pilóták vezette amerikai harci repülőgépek teljes hosszában és széltében szőnyegbombázásokkal árasztottak el. A kormányt támogató tőkések meginogtak, egyesek kifejezetten elárulták a demokratikus forradalmat saját profitérdekeik védelmében. A nép — a munkásság, a parasztság és a diákok — fegyvert követeltek a kormánytól az ellenálláshoz. Arbenz elnök fel is akarta fegyverezni őket, de a támadók előtt behódolt gerinctelen katonai vezetők megtagadták e parancsának végrehajtását. Az elnök elvesztette a talajt a lába aló. A vérontást remélte elkerülni azzal, hogy a hatalmat átadta Carlos Enrique Diaz ezredesnek, miután megígértette vele, hogy „minden körülmények között megvédelmezi a demokratikus vívmányokat”. Ez azonban hiú ábránd volt. Rövid átmenet után az országba betört zsoldostábornok, a már említett Castillo Armas került hatalomra, természetesen amerikai kényszerrel. Vége szakadt a demokratikus fejlődés, a guatemalai tavasz ígéretes, de rövid korszakának. A közelmúltban alkalmunk volt a dráma végső pillanatairól elbeszélgetni a svájci száműzetésben élő Arbenz elnökkel. Ez így folyt le: Újságíró: Arbenz úr, köztudott tény, hogy az akkori guatemalai amerikai nagykövet, Mr. Peurioy személyesen irányította az ön demokratikus kormányának a megdöntését. Milyen körülmények között zajlott le ez a beavatkozás? Arbent: Igen, Peurifoy nagykövet személyesen irányította, már 1954 elejétől fogva, országunk belső aláaknázását, ő koordinálta a külső agresszió és a belső reakció erőit. Már februárban megérkezett az amerikai követségre az FBI különítménye, egy 35 főnyi katonai és civil ügynökökből áló csoport, és azonnal kapcsolatba lépett az ország belső árulóival, a reakciós katonai személyekkel, a vagyonukat féltő nagytőkésekkel, no és természetesen a Mamita Yunai bosszúvágytól lihegő vezérkarával... Ez a különítmény az amerikai követségen saját rádió-adóállomást rendezett be, onnan rothasztotta a közvéleményt, terjesztett mindenféle hazugságot és személy szerint rólam is, többek között azt a képtelenséget, hogy én „kommunista trójai faló” vagyok, akit Moszkva küldött Közép-Amerikába, hogy hídfőállásokat építsek ki egy későbbi időpontra tervezett USA elleni általános kommunista agresszió céljaira ... Képtelen és nevetséges állítás volt ez, hiszen nekem soha semmiféle kapcsolatom nem volt és nincsen a kommunizmussal. Marx tanait is csupán felszínesen ismerem, Leninről és az orosz eseményekről is alig tudok valamit, és néhány általánosságon túl nem is értek egyet az ún. kommunista ideológiával... Nekik ez semmit nem számított, kikiáltottak vörös agitátornak és minden egyéb szörnyűségnek. Nos, mindeme fenyegetést hallva és látva, hozzáláttam a védekezéshez, helyesebben országom demokratikus, szabad, virágzó helyzetének a megmentéséhez. (Folytatóik) Éhségsztrájk a béke érdekében Saigonból jelenti az AFP. Az An Kuang nevű saigoni pagoda hitterjesztő intézete felhívást intézett az országban és külföldön élő buddhistákhoz, valamint a nemzetközi békeszervezetekhez, hogy kövessenek el mindent a vietnami háború beszüntetéséért. A felhívást követően a nagoda buddhista lelkészei éhségsztrájkba léptek. Követelik a hadban álló felektől, hogy őrizzék meg Vietnam népének létérdekeit, és találjanak mielőbb megoldást a pusztító háború megszüntetésére. Követelik továbbá a saigoni kormánytól, hogy engedje szabadon a letartóztatott buddhista papokat meg az egyetemi hallgatókat, és csökkentse az adókat, valamint a katonai költségvetést, amelynek terhét a nép viseli. Neil Armstrong: Szeretnék visszatérni a Holdra! — Szeretne-e ismét a Holdra utazni? — kérdezték Neil Armstrong amerikai űrpilótától a Leningrádban tartott sajtóértekezleten. Az első ember ugyanis, aki a Holdra tette a lábát, jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik. — Nagyon szeretnék visszatérni, mert rengeteg értékes holmit hagytam a Holdon! — jelentette ki Armstrong. — Mikor volt boldogabb, amikor leereszkedett a Holdra, vagy amikor visszaindult a Földre? — Akkor, amikor a Csendes-óceán fölött kinyílott az ejtőernyő a fejünk fölött, és biztos voltam benne, hogy épségben leereszkedünk. — Visszatérhettek-e volna, ha a Holdon felfordul a komphajó? — hangzott a következő kérdés. — Mindenesetre megkíséreltük volna helyrehozni a hibát. — Félt-e a Holdon? — Nagyon óvatos, sőt bizalmatlan voltam. A tudósok azt mondták, lehet, hogy elsüllyedünk a porban. Amikor azonban megbizonyosodtam, hogy szilárd talaj van a lábam alatt, megnyugodtam. Weil Armstrong egy hete tartózkodik Leningrádban. Pénteken este Novoszibirszkbe utazott, hétfőn utazik Moszkvába. A szovjet főváros melletti Csillagvárosban meglátogatja az ott élő szovjet űrpilótákat.