Magyar Szó, 1970. május (27. évfolyam, 118-147. szám)

1970-05-31 / 147. szám

2. oldal Pénteken Velencében több napos tanácskozásra ültek össze az Európai Közös Piac miniszterei. Megvitatják a tagállamok pénzügyi és gazdasági politikájának egysége­sítésére irányutó törekvéseket. Balról jobbra: a belga, a francia és az olasz pénzügy­miniszter Jogtalanság Argentínában A Бшп-barát ellenzék rabolta el Arámburu volt argentin elnököt • El akarták rabolni Frondizit is Argentínából érkező hírek szerint Pedro Arámburu tábornok, volt elnök elrablása nagy nyugtalanságot keltett Buenos Airesben. Arámburu 1955-ben, Peron tábornok bukása után került az ország élére. Argentin politikai körök­ben Arámburut tartották a legmegfelelőbb személyiség­nek, hogy Ongam­a köztársa­sági elnök távozása után is­mét az elnöki székbe kerül­jön. Azt remélték, hogy visz­­szaállítja Argentínában a de­mokratikus viszonyokat. Hírek szerint Pedro Arám­burut egyenruhás férfiak ra­bolták el. Imaz tábornok belügyminiszter pénteken es­te kijelentette, hogy a ható­ságoknak semmi közük az ügyhöz. Hangsúlyozta, hogy Arámburu ellen nem adtak ki letartóztatási parancsot Tizenkét órával a volt el­nök elrablása után Patricio Kelly Peron-párti ellenzéki politikus telefonon felhívta a Cronica nevű újság szer­­­kesztőségét, és közölte, hogy kivégzik Arámburut, ha a kormány nem fizet váltság­díjat. Azzal fenyegetőzött, hogy a tábornokot „forra­dalmi bíróság” elé állítják. Az AFP Buenos Aires-i értesülése szerint pénteken este ismeretlen tettesek kí­sérletet tettek egy másik volt argentin elnök, Arturo Frondizi elrablására is. Ter­vük azonban nem sikerült Péter János: Magyaror­szág folytatja erőfeszíté­seit az európai biztonsági értekezlet megtartása érdekében Péter János magyar kül­ügyminiszter kijelentette, hogy a NATO miniszterta­nácsának római értekezleté­ről kiadott közlemény sok kompromisszumot tartalmaz, amelyeket minden ország a maga módján magyarázhat. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy hazája továbbra is erőfeszítéseket tesz az európai biztonsági ér­tekezlet megtartása érdeké­ben, noha az európai kor­mányok között folyó tárgya­lásokkal a konferencia tu­lajdonképpen már meg is kezdődött. Péter János kitért a két szuperhatalom közötti tár­gyalásokra is, és leszögezte: mindent meg kell tenni, hogy a tárgyalások zökkenőmen­tesen haladjanak. Nem em­lítve egyetlen országot sem, a magyar külügyminiszter elítélte azokat a „kisebb” hatalmakat, amelyek akadá­lyokat gördítenek a Szovjet­unió és az Egyesült Államok tárgyalásai elé. MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1970. május S. Kulcsra zárt város Kölcsönvett riport a magyarországi árvízről H­­AKÓ ALATT, másfél­­ 1/11 kilométerre a hídtól, 101~ 150 méteres gátsza­kasz, ettől függ most egy város élete. A töltés laza és süppedős, átitatta a víz. A mezei útra irányítanak bennünket. Fa­csoportok mélyén gubbasztó, kis tanyákat hagyunk el, a kiürítési parancs mintha nem érkezett volna idáig, a gazda kapálgat, az asszony a tyúkokat eteti. Az úton egy ember. Az öregen kord­bársony nadrág, nyűtt zeke, az olajfekete archoz ősz haj. — Merre, bátyám? — Most a kukoricás­öldre ?— mondja. Két nap, két éj­jel a gáthoz hordta a ho­mokzsákot a fiával meg a vejével, eljött az ideje meg­nézni a földet. Ő ugyanis magángazdálkodó. „Megné­­zem a varnyúkat, a fene vin­né őket”. Madárijesztőt is állít, ez ügyben fárad. A Maros? „Megfogtuk már” — s tolja tovább bizakodón a kerékpárt. A földje négyszáz méterre van a folyótól, este majd megy a gáthoz, de most úgy tart a kukoricá­hoz, hogy a víz felé se pil­lant. Néma házak Mindenütt lehúzott üzlet­redőnyök, befüggönyözött, néma házak. A tanácsház előtt rádióantennát állítanak. Egy nyitott önkiszolgálóra találok, két alkalmazottal dolgozik. „Mi fogy most a leginkább?” „Kifli, kenyér, szalonna. A pihenőbe jövő munkások vásárolnak”. Megyünk a vasútállomás­ra. Kis utca, az egyik padon deres bajszú öreg pipázgat, megszokta, hogy délután ki­ül a ház elé. „1932-ben is magas volt — bólogat — mégsem lépett ki”. Állomásfőnök: „Csütörtök éjszaka nyolc szerelvényt in­dítottunk, Hódmezővásár­helyre szállítottunk 12 800 embert. A vonatok menet­rendszerűen közlekednek, a 4 órás vonat most indul Bé­­késcsabára”. Öt utas kapasz­kodik a lépcsőkre: két ma­kói férfi és egy család Kis­­zomborról. Biztonságban akarják tudni a gyereket, félnek a folyótól. Befogadók Nem tudom, magyar vá­ros került-e valaha ilyen helyzetbe, mint Hódmezővá­sárhely. Negyvenezer ember befogadott egy várost, 15 600 makóit. A városi tanács tömör fa­lú épületében információs iroda működik. Tudakozók százai kérik rokonuk, isme­rősük címét. Interurbán Bu­dapestről, Szolnokról, Kecs­kemétről, Miskolcról. A ta­nácselnök katonatisztekkel tárgyal. — Felkészültünk 30 000 ember fogadására — mondja később. — Ha szükség lesz rá — bár ne lenne! — a ma­kói férfiak is otthonra lel­nek nálunk. Van még he­lyünk: iskolákban, kultúr­otthonokban, lakóknál egy­aránt. Mióta van talpon? Rán­colja a homlokát: „Milyen nap is van ma?” Mondom: péntek. „Akkor szerda reg­gel óta”. Egyszer másfél órát aludt a kanapén, aho­vá a vendégeket szokta ü­­tetni. A főtér mögött kisvendég­lő. „Hatszáz személyre fő­zünk — mondja a pincér —, hatszáz makói vendégünk van. „Mi lesz a vacsora?“, „Tarhonya, lecsós kolbász­­szál”. (Esti Hírlap) Felkészültünk a Tisza nagy rohamára — mondotta Polgár István főmérnök, Szeged árvízvédelmének helyettes vezetője (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése) Szeged, május 30. Az árhullámok Szeged felé közelednek. Szombat délben Szolnokon a vízmérce 909 centimétert muta­tott, Mindszenten 965, Szegeden pedig 939 centimé­tert, tehát a Tisza Szolnoktól végig árad. A Maros Makónál tovább árad, és a szombat déli vízállás 519 centiméter volt, vagyis 14 centiméterrel magasabb, mint pénteken délelőtt. A pillanatnyi helyzetképet és a szegedi, valamint a Csongrád megyei védők felké­szültségét Polgár István fő­mérnök, az alsó-tiszavidéki vízügyi igazgatóság helyettes igazgatója, a védelemvezető helyettese a következőkép­pen ecsetelte: " Úgy számítjuk, hogy jú­nius 1-én a Maros 530 centi­méter körül tetőzik Makónál és az árhullám 2-án már ide ér, a torkolathoz. Ez körül­belül 200 köbméter újabb vízmennyiséget jelent a Tiszá­ban. A legújabb jelentések alapján megvan a lehetőség, hogy a tiszai árhullám elhú­zódik és simábban csúszik le, mint gondoltuk.­­ Nagy erőbevetéssel kez­dődött a mai nap a Tisza jobb partján, Szeged és Al­­győ között — mondotta Pol­gár István főmérnök. — Negyven könnyűbúvár kezd­te meg a vízoldal fóliázását, ugyanakkor ezen a szakaszon 9 kilométer hosszúságban át­lag mintegy másfél méter magasságban egy szorítógát­rendszer épül, keresztgátak­kal, 50—100 méterenként a fővédvonalba való bekötés­sel 50 000 köbméternyi föld megmozgatásával. — Pénteken, az éjjel és még most, szombaton is azon dolgozunk a Maros jobb partján, a torkolati szaka­szon, hogy megállítsuk a több száz méteres gáttalp­­szivárgást és átázást. — Június 2-ától 15-éig lesz kritikus a helyzet A védők jelenlegi 16 000 létszámát 2-áig 18—20 ezerre növel­jük, 15-éig pedig a védők száma meghaladja a 22 ez­ret. A legjobban védett ré­szek: a Szeged és Algyő kö­zötti terület, továbbá a vá­ros és az olajmezők, de mondhatom azt is, hogy tu­lajdonképpen a jugoszláv ha­tártól az algyői hídig és a Maros torkolatától Ferenc­­szállásig készenlétben állnak a védők és felkészülten vár­ják a Tisza és a Maros ro­hamát SZEGEDI Jenő Ш рШГо CRUZEIRO DO ŠU1...1 di) Mindezek után szinte természetes, hogy nem maradt tétlen a United Fruit és a mögötte álló észak-amerikai kormány sem. Az amerikai sajtóban már 1952 végén fél­reverték a harangokat. A kommunizmus hatalmába kerítette Guatemala?! — rikol­­tozták a bulvárlapok. Ezt követően a Pen­tagon az amerikai dollárokon ik­ tartott la­tin-amerikai lakáj­kormányokat is felso­rakoztatta Guatemala ellen: a környező kis köztársaságok, de főleg Nicaragua és Honduras területén guatemalai emigráns tisztek és amerikai „tanácsadók” vezeté­sével — a United Fruit pénzén és ame­rikai fegyverekkel — zsoldoscsapatokat képeztek ki. 1964 elején azután az USA karibi flottaegységei tengeri zárlat alá vet­ték Guatemalát, majd ugyanezen év jú­niusában Hondurasból — Castillo Armas tábornok vezetésével — fegyveres zsoldo­sok nyomultak az ország területére, ame­lyet eközben amerikai pilóták vezette amerikai harci repülőgépek teljes hosszá­ban és széltében szőnyegbombázásokkal árasztottak el. A kormányt támogató tőkések meginog­tak, egyesek kifejezetten elárulták a de­mokratikus forradalmat saját profitérde­keik védelmében. A nép — a munkásság, a parasztság és a diákok — fegyvert kö­veteltek a kormánytól az ellenálláshoz. Arbenz elnök fel is akarta fegyverezni őket, de a támadók előtt behódolt gerinc­telen katonai vezetők megtagadták e pa­rancsának végrehajtását. Az elnök elvesz­tette a talajt a lába aló. A vérontást re­mélte elkerülni azzal, hogy a hatalmat át­adta Carlos Enrique Diaz ezredesnek, mi­után megígértette vele, hogy „minden kö­rülmények között megvédelmezi a de­mokratikus vívmányokat”. Ez azonban hiú ábránd volt. Rövid át­menet után az országba betört zsoldos­tábornok, a már említett­ Castillo Armas került hatalomra, természetesen amerikai kényszerrel. Vége szakadt a demokratikus fejlődés, a guatemalai tavasz ígéretes, de rövid korszakának. A közelmúltban alkalmunk volt a drá­ma végső pillanatairól elbeszélgetni a svájci száműzetésben élő Arbenz elnök­kel. Ez így folyt le: Újságíró: Arbenz úr, köztudott tény, hogy az akkori guatemalai amerikai nagy­követ, Mr. Peurioy személyesen irányí­totta az ön demokratikus kormányának a megdöntését. Milyen körülmények között zajlott le ez a beavatkozás? Arbent: Igen, Peurifoy nagykövet sze­mélyesen irányította, már 1954 elejétől fogva, országunk belső aláaknázását, ő koordinálta a külső agresszió és a belső reakció erőit. Már februárban megérke­zett az amerikai követségre az FBI külö­nítménye, egy 35 főnyi katonai és civil­­ ügynökökből áló csoport, és azonnal kap­csolatba lépett az ország belső árulóival, a reakciós katonai személyekkel, a vagyo­nukat féltő nagytőkésekkel, no és termé­szetesen a Mamita Yunai bosszúvágytól lihegő vezérkarával... Ez a különítmény az amerikai követségen saját rádió-adó­állomást rendezett be, onnan rothasztotta a közvéleményt, terjesztett mindenféle ha­zugságot és személy szerint rólam is, töb­bek között azt a képtelenséget, hogy én „kommunista trójai faló” vagyok, akit Moszkva küldött Közép-Amerikába, hogy hídfőállásokat építsek ki egy későbbi idő­pontra tervezett USA elleni általános kommunista agresszió céljaira ... Képte­len és nevetséges állítás volt ez, hiszen nekem soha semmiféle kapcsolatom nem volt és nincsen a kommunizmussal. Marx tanait is csupán felszínesen ismerem, Le­ninről és az orosz eseményekről is alig tudok valamit, és néhány általánosságon túl nem is értek egyet az ún. kommunista ideológiával... Nekik ez semmit nem szá­mított, kikiáltottak vörös agitátornak és minden egyéb szörnyűségnek. Nos, mind­eme fenyegetést hallva és látva, hozzálát­tam a védekezéshez, helyesebben orszá­gom demokratikus, szabad, virágzó hely­zetének a megmentéséhez. (Folytatóik) Éhségsztrájk a béke érdekében Saigonból jelenti az AFP. Az An Kuang nevű sai­­goni pagoda hitterjesztő in­tézete felhívást intézett az országban és külföldön élő buddhistákhoz, valamint a nemzetközi békeszervezetek­hez, hogy kövessenek el mindent a vietnami háború beszüntetéséért. A felhívást követően a nagoda buddhista lelkészei éhségsztrájkba léptek. Kö­vetelik a hadban álló felek­től, hogy őrizzék meg Viet­nam népének létérdekeit, és találjanak mielőbb megol­dást a pusztító háború meg­szüntetésére. Követelik to­vábbá a saigoni kormánytól, hogy engedje szabadon a le­tartóztatott buddhista papo­kat meg az egyetemi hall­gatókat, és csökkentse az adókat, valamint a katonai költségvetést, amelynek ter­hét a nép viseli. Neil Armstrong: Szeretnék visszatérni a Holdra! — Szeretne-e ismét a Holdra utazni? — kérdez­ték Neil Armstrong ame­rikai űrpilótától a Lenin­­grádban tartott sajtóérte­kezleten. Az első ember ugyanis, aki a Holdra tet­te a lábát, jelenleg a Szov­jetunióban tartózkodik. — Nagyon szeretnék visszatérni, mert renge­teg értékes holmit hagy­tam a Holdon! — jelentet­te ki Armstrong. — Mik­or volt boldo­gabb, amikor leereszkedett a Holdra, vagy amikor visszaindult a Földre? — Akkor, amikor a Csendes-óceán fölött ki­nyílott az ejtőernyő a fe­jünk fölött, és biztos vol­tam benne, hogy épség­ben leereszkedünk. — Visszatérhettek-e volna, ha a Holdon felfor­dul a komphajó? — hangzott a következő kér­dés. — Mindenesetre megkí­séreltük volna helyrehozni a hibát. — Félt-e a Holdon? — Nagyon óvatos, sőt bizalmatlan voltam. A tu­dósok azt mondták, lehet, hogy elsüllyedünk a por­ban. Amikor azonban meg­bizonyosodtam, hogy szi­lárd talaj van a lábam alatt, megnyugodtam. Weil Armstrong egy hete tartózkodik Lenin­­grádban. Pénteken este Novoszibirszkbe utazott, hétfőn utazik Moszkvába. A szovjet főváros melletti Csillagvárosban megláto­gatja az ott élő szovjet űrpilótákat.

Next