Magyar Szó, 1970. szeptember (27. évfolyam, 240-269. szám)
1970-09-17 / 256. szám
.újvidék, 1970. szeptember 17. — IV. évfolyam 138. szám. KOMMUNISTA A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG LAPJA A lusakai értekezlet után Az el nem kötelezettek új távlatai Josip Djerdja Az el nem kötelezett országoknak hosszú ideig előkészített és nagy érdeklődéssel várt harmadik értekezletén — amelyet a múlt héten tartottak meg Lusakában — az ENSZ- tagállamok több mint a fele részt vett. A részvevők és a jószándékú megfigyelők első, általános benyomása, hogy a találkozó részvevőinek szirmát, álláspontjainak sokoldalúságát, de ugyanakkor határozott egységtörekvését és az elfogadott dokumentumokat tekintve, jelentősen túlszárnyalta még a derűlátók várakozásait is, mint ahogyan elkeserítette azokat, akik már az előkészületek alatt kudarcát és az el nem kötelezett politika válságát várták és jósolták. Mindjárt az elején érdemes megjegyezni, hogy az értekezlethez üzenetet intéztek Csou En-laj, Koszigin, a két német állam, Lengyelország, Románia, Bulgária, a Vatikán államfője stb. és munkáját ilyen vagy olyan minősítésben több európai ország nem hivatalos megfigyelői is közvetlen közelről kísérték. Az értekezlet előkészületei során egy ideig különösen két akadály látszott áthidalhatatlannak: a kétségek Kambodzsa képviselete kérdésében és a különbségek a dél-vietnami forradalmi kormány státusát illetően. Közvetlenül az értekezlet előtt azonban, a miniszteri tanácskozáson politikai megoldás született. A Phnom Penh-i puccsista kormányt diszkvalifikálták, Szihanuk kormánya pedig teljes politikai támogatást nyert, s noha helye üres maradt az ülésteremben, Kambodzsa megmaradt az el nem kötelezett országok táborában. A dél-vietnami forradalmi kormány egyelőre megfigyelői minősítést kapott, de képviselőjét az értekezlet olyan rokonszenvvel és tapssal fogadta, amelyben ilyen széles körű nemzetközi találkozókon csak a teljes jogú és különös tekintélynek örvendő államfőknek van részük. Egyelőre még nehéz teljes értékelést adni arról a politikáról, amelyet a harmadik csúcsértekezlet megfogalmazott a jövőre nézve, s bizonyos időre lesz szükség, hogy felmérjük az értekezlet által hozott széles körű akcióprogramot. Mégis már most — minden kockázat nélkül, hogy tévedésbe vagy túlzásba essünk — megállapíthatók bizonyos tények. Az el nem kötelezett országok további tevékenységükben az eddiginél inkább saját erejükre, lehetőségeikre és felelősségre támaszkodnak, saját, közös és az általános nemzetközi problémák megoldásában. A harmadik csúcsértekezlet leglényegesebb jellegzetességei közé tartozik a részvevők eltökéltsége, hogy az eddiginél kitartóbban és teljesebben valorizálják saját lehetőségeiket és közös erejüket, hogy nagyobb súllyal és hatékonysággal vehessék ki részüket a nemzeti és általános feladatok végrehajtásában. Ehhez fűződik az az általánosan elfogadott irányvonal, hogy egyetemessége, demokratizálása és nagyobb fokú angazsáltsága útján erősíteni kell az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Az el nem kötelezett országok azonkívül, hogy elismerik a világszervezet általános szerepét a béke megőrzésében, szeretnék tovább fokozni és hangsúlyozni az ENSZ szerepét az egyenjogú gazdasági, kereskedelmi és mindenekelőtt technológiai együttműködés terén is, amelytől mindjobban függ a független és a fejlődő országok emancipációja és haladása. Hangsúlyozva azokat a veszélyeket, amelyeket a technológiai kolonializmus jelent a világ, elsősorban a fejletlen és még nem teljesen független országok számára, a lusakai találkozó új távlatokat nyitott az el nem kötelezettség politikája előtt. Az értekezlet határozottan állást foglalt amellett, hogy új nemzetközi mechanizmus kiépítésére van szükség, amely szavatolná a technológiai forradalom vívmányainak legszélesebb körű és zavartalan felhasználását minden ország számára. Azzal a követeléssel együtt, hogy erősíteni kell az ENSZ szerepét gazdasági, kereskedelmi és technológiai téren, a fenti álláspont az el nem kötelezett országok politikája időszerűsítése egyik legnagyobb eredményének tekinthető. Politikai téren a csúcstalálkozó részvevői küszöbönálló akcióikat különösen két irányba terelték. Az egyik: a közvetlen hozzájárulás a közel-keleti és délkelet-ázsiai válságok demokratikus megoldásához, valamint a határozott fellépés a kolonialista, raszszista rendszerek felszámolásáért Afrika déli részén. Mint az erőszak és a domináció politikájának határozott ellenségei, a lusakai találkozó részvevői ezeknek a problémáknak a megoldását csakis egy módon kereshették: minden beavatkozás, megszállás, erőszak vagy az erősebb jogának megbélyegzésével. Másrészt a részvevők figyelme a mai nemzetközi helyzetet jellemző nagyhatalmi tárgyalások felé fordult, amelyek új reményt ébresztenek a megnyugvás felé, de ugyanakkor nem kívánatos következménnyel is járhatnak az egész nemzetközi közösségre, tehát az úgynevezett harmadik világ országaira nézve is. Lusakában senki sem próbálta kétségbe vonni a nagyoknak azt a jogát, hogy tárgyalások útján rendezzék egymás közötti viszonyukat és viszályaikat, és senki sem mulasztotta el, hogy emlékeztessen arra, hogy az el nem kötelezett országok még első belgrádi értekezletük előtt síkraszálltak azért, hogy a nagyhatalmak a hidegháborús módszerek helyett folyamodjanak a politikai párbeszédhez, nemcsak azért mert ez joguk, hanem mert ez az általános megnyugvást szolgálja. A múlt tapasztalatain okulva és elvi okok miatt is a lusakai értekezlet részvevői élénk érdeklődést mutattak az iránt, hogy a tárgyalási folyamatokat összehangolják az ENSZ felelősségével, és hogy azok ne történjenek más országok nemzeti érdekeinek kárára. Más szóval, Lusakában úgyszólván valamennyi felszólaló követelte, hogy az egyenjogú tárgyalások módszerét alkalmazzák minden viszályban, tehát a nagyok és a kicsik között is, és hogy szigorúan tartsák tiszteletben más országok jogait és az ENSZ hatáskörét. Ily módon az el nem kötelezettek csúcsértekezlete nagy erőfeszítést tett az irányban, hogy érvényesüljön a világszervezet teljes és állandó jelenléte a mai nemzetközi életben folyó tárgyalásokon. A záróülésen elhangzott üdvözlő beszédekben, akárcsak Tito elnök Lusakából hazaérve adott nyilatkozatában is a hangsúly azon volt, hogy az eredményes, értékes és jelentős megállapodások és határozatok után a leglényegesebb egységesen tevékenykedni azok valóra váltásában. E tekintetben valamennyien számoltak az ENSZ küszöbönálló jubiláris közgyűlésével, amely egyedülálló alkalmat nyújt az első közös akciókra, erőfeszítésekre és kezdeményezésekre. Valamennyi felszólaló szem előtt tartotta azonban a Kairó és Lusaka között eltelt időszakot is, amikor az el nem kötelezett országok akcióiban nem volt meg a kellő folyamatosság, ami nem maradhatott nem kívánatos következmények nélkül. Ezért a harmadik csúcsértekezlet részvevői azzal a szilárd elhatározással váltak el egymástól, hogy a jövőben mindent meg kell tenni a haladásért, a szabadságért és a függetlenségért folytatott harc folyamatosságaiért. Lusakában jobban mint valaha, nyilvánvaló lett, hogy egyetlen kis, független és szabadságszerető ország — de a népek szélesebb közössége — számára is nincs más elfogadható alternatíva, mint az el nem kötelezettség. sasátot és tartományt arányosan kell képviseltetni a föderáció felelős tisztségeiben, hanem együttes felelősségükből és érdekeltségükből is, hogy a szövetségi szerveket és szervezeteket alkalmassá tegyék a rájuk váró feladatok teljesítésére. Korábban az volt a szokás, hogy a szövetségi szervek és szervezetek leginkább meghatározott személyiségeket igyekeztek felkutatni. Manapság egyre inkább megvalósul a másik módszer, tehát az, hogy a káderjavaslatokat a szocialista köztársaságok és tartományok felelősségük tudatában maguk adják. A JKSZ Elnökségének illetékes bizottsága megállapítja: és az arányok tekintetében, az illetékes testületek nem munkálkodnak eléggé azon, hogy a legrátermettebb jelölteket válasszák, ehelyett szakadatlan vitát folytatnak , az elvek gyakorlati megva- lósításáról: — gyakorta előfordul, hogy a köztársaságok és tartomé- nyok meghatározott tisztség- re csupán egy-egy jelöltet állítanak, s emiatt nem bon- , takozik ki a megfelelő ver- sengés egy-egy vidék jelöltjei között...” . Erre az elemzésre alapozó- sdik valószínűleg a JKSZ . Elnökségének káderpolitikai határozattervezete. Felsorolják benne mindazokat a funkciókat, amelyeknél allkalmazni kell a köztársaságok és tartományok arányás Világ proletárjai, egyesüljetek! Káderpolitika a föderációban Reálisabb kritériumok A Jugoszláv Kommunista Szövetség Elnökségének tagjai a holnapi ülést megelőzően a többi között kézhez kapták A föderáció szerveinek káderpolitikája című anyagot, amely arra enged következtetni, hogy az önigazgatási rendszer tökéletesítésével összhangban a káderpolitikában is megfelelő változások fognak végbemenni. Az elnökség illetékes bizottsága, amely a Kommunista Szövetség fejlesztési kérdéseivel foglalkozik, az alábbiakat mondja a vitaindító jelentésben: ..A föderációnak mint a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek önigazgatói szocialista közösségének további építése megköveteli, hogy az eddiginél nagyobb mértékben megvalósítsuk a szocialista köztársaságok és tartományok jogait, kötelezettségeit és felelősségét, akár a közös érdekű szövetségi ügyek intézésére választanak kádereket, akár e kádereket a mandátumuk vagy kinevezésük letelte után visszafogadják.” Amikor a szocialista köztársaságok és a tartományok megválasztják vagy kinevezik embereiket a szövetségi szervekbe és a társadalmi-poiitikai szervezetek szerveibe, érdekeltségük nem csupán abból az alkotmányos elvből következik, hogy minden köztár„A köztársaságok és tartományok a káderpolitika tekintetében elfogadták azt az elvet, hogy a föderációban minden tisztség bármelyik köztársaságból vagy tartományból való ember számára elérhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden köztársaságnak és tartománynak okvetlenül mindig és minden helyre jelölteket kell állítaniuk.” Az említett elvek, valamint azok is, amelyekről szó lesz a JKSZ Elnökségének ülésén és más szövetségi szintű tanácskozásokon, megkövetelik, hogy szorosabban és rendszeresebben együttműködjenek a szövetségi, köztársasági és tartományi szintű politikai és más szervek és testületek. Ez természetesen előirányozza az együttműködés konkrét mechanizmusának kiépítését és bejáratását. Paritás és arányok Korábbi gyakorlatunkban többször előfordultak félreértések és tévedések a szövetségi szervek egy-egy kádermegoldása körül. Mindennek okait a JKSZ Elnökségének bizottsága felsorolja az alábbiakban: ..A szövetségi szervek káderösszetételének problémái ezek, — mivelhogy nincsenek elég világosan meghatározva az álláspontok, a paritás képviseleteinek elvét Ez mindenképpen nagyobb rendet és szilárdabb politikát fog eredményezni. A továbbiakban felsorolják azokat a funkciókat is, amelyekre az embereket képességeik, illetőleg az arányosság elve szerint nevezik ki. Ennek az elvnek a meghatározása már azért is szükséges, mert a szövetségi közigazgatás jelenlegi összetétele olyan, hogy távolról sem tükrözi a nemzetek és nemzetiségek reális arányait. A további tévedések és félreértések elkerülése és megelőzése végett a JKSZ Elnökségének bizottsága indítványozza, hogy alakítsák ki a regionális pályázat institúcióját. Ez azt jelenti, hogy egy-egy környezetben meghatározott tisztségre pályázat útján kiválasztják a legmegfelelőbbet, tehát nem csupán egyet kínálnak fel, és aztán kinevezése vagy viszszautasítása körül különféle szükségtelen vitákat támasztanak. Rotáció és újraválasztás A szövetségi szervek káderpolitikája természetesen nem merül ki a felsorolt elvekben (paritás, arányosság stb.). Fontos kiegészítő szerep jut a rotációnak és az újraválasztásnak is. „Az újraválasztás elvének következetes alkalmazása útján lehetővé kell tenni a sokoldalú kádercserét a szűkebb és tágabb társadalmi-politikai közösségek, a munkaszervezetek és társulásaik között’ — mondja a már említett elemzés. Ugyanakkor azonban megállapítja, hogy még mindig nincs megfelelően szabályozva egy másik fontos kérdés, nevezetesen az, hogy a társadalmi-politikai közösségek és a munkaszervezetek a megbízatás leteltével kötelesek visszafogadni az embert korábbi munkahelyére. Nehézségeket okoz az is, hogy a szövetségi funkcionáriusok kinevezése és felmentése alkalmával nézeteltérések merülnek fel a személyi jövedelemmel kapcsolatban is. Ahhoz, hogy a gazdaságból több ember áramoljon a képviseleti testületekbe és a közigazgatásba é s természetesen ezekből viszsza a gazdaságba , megfelelő szabályzatokkal ki kell alakítani ennek az áramlásnak a feltételeit és az iránta való érdeklődést. A szövetségi közigazgatás összetétele és minősége A szövetségi közigazgatás mostani összetétele nem felel meg sem az arányosság elvének, sem a szakkáderszükséglet követelményeinek. A felsorolt adatokból kitűnik, hogy egy-egy köztársaságból még mindig aránytalanul sok tisztviselő kerül a szövetségi szervekbe (Szerbia például a szövetségi tisztviselők 56 százalékát adja), s ezt az aránytalanságot semmiképpen sem ehet a szakképzettséggel magyarázni, hiszen az úgynevezett alaptevékenységekben az alkalmazottak 16,9 százalékának általános isko(Folytatása a 4. oldalon) A Szövetségi Végrehajtó Tanács által kinevezett szövetségi közigazgatási funkcionáriusok köztársasági hovatartozása A káderek szakképzettségi struktúrája iskolai végzettség szerint 1968. VI. 30-i 1970. III. 1-i helyzet helyzet ÖSSZESEN 168 funkcionárius 168 funkcionárius Bosznia-Hercegovina SZK 16,38 százalék 16,1 százalék Crna Gora SZK 16,95 százalék 13,7 százalék Horvát SZK 16,38 százalék 20,8 százalék Macedón SZK 11,87 százalék 9,5 százalék Szlovén SZK 10,74 százalék 10,1 százalék Szerb SZK 27,68 százalék 29,8 százalék — Szerbia — 25,0 százalék — Kosovo SZAT — 1,8 százalék — Vajdasági SZAT — 3,0 százalék Alaptevékeny Kísérőtevékenységbe beosztott cégekbe káderek beosztott káderek Egyetemi végzettség 49,4 százalék 4,4 százalék Főiskolai végzettség 10,4 százalék 5,6 százalék Középiskolai végzettség 23,3 százalék 24,1 százalék Általános iskolai végzettség 16,9 százalék 65,9 százalék