Magyar Szó, 1971. november (28. évfolyam, 301-328. szám)
1971-11-21 / 321. szám
Vasárnap, 1971. nov. 21. MAGYAR SZÓ MOST, HOGY egy esztendős szünet után ismét dolgoznak az ország és a kisebb társadalmi-politikai közösségek középtávú fejlesztési tervén, gyakori téma a káderképzés, de még több szó esik a végzett szakemberek helyezéséről. A Tartományi Munkaközvetítő Intézet nemrégen készített kimutatása szerint Vajdaságban jelenleg 9000 közép- és főiskolát, valamint egyetemet végzett fiatal van munka nélkül, az 1971—1975-ös időszakban pedig újabb 66 000 ilyen képzettségű ember kerül ki az iskolapadokból. Jelenleg 20 000 diplomás vajdasági dolgozik Európa-szerte vendégmunkásként. Ezzel szemben tartományunk munkaszervezeteiben meglehetősen kedvezőtlen a káderösszetétel, sok a végzettség nélküli dolgozó. Elemzése alapján a Tartományi Munkaközvetítő Intézet a Tartományi Képviselőház elnökéhez fordult sugallmazásával, hogy a képviselőház törvénnyel vagy a Tartományi Végrehajtó Tanács rendelkezéssel határozza meg, milyen munkahelyre, milyen végzettségű embert kötelesek alkalmazni a vállalatok és intézmények. Az elnök továbbította az indítványt a Tartományi Végrehajtó Tanácshoz, ez pedig a Tartományi Munkaügyi Titkárságot bízta meg a munkaközvetítő intézet elképzelésének értékelésével. El is készült az értékelés, s eszerint társadalmilag indokolatlan ennek a kérdésnek törvénnyel való rendezése, túlhaladott álláspont a kényszer alkalmazása, ez pusztán önigazgatási kérdés és kizárólag a munkaszervezetekre tartozik. A munkaügyi titkárság nézetét osztja a tartományi kormány is, s a fenti indoklással küldi el jelentését a képviselőházhoz. Nincs kizárva, hogy a parlamentben vita tárgyává teszik a kérdést, ez szolgál alkalmul arra, hogy bővebben ismertessük a kétféle elképzelést ebben a meglehetősen összetett kérdésben. A munkaügyi titkárság mindenekelőtt leszögezi, hogy a munkaviszonyról szóló alaptörvény értelmében (ez a törvény az alkotmánymódosítás után is érvényben maradt), nincs semmi akadálya annak, hogy a képviselőház törvénnyel vagy a végrehajtó tanács rendelkezéssel szabályozza, milyen munkahelyre milyen végzettséget kell megkövetelniük a munkaszervezeteknek. Felteszi azonban a kérdést, indokolt lenne-e ilyen intézkedés, amikor ugyanez a törvény kötelezi a munkaszervezeteket a munkahelyek szisztematizálására, vagyis elrendeli annak megállapítását, melyik munkahelyre milyen végzettség szükséges. Különben is, állapítja meg a munkaügyi titkárság, szinte lehetetlen lenne törvényben felsorolni mindazokat a munkahelyeket, amelyekre meg kellene szabni a végzettség fokát. A munkahelyek és a vállalatok belső szervezeti felépítése terén ugyanis olyan nagy a tarkaság, hogy szinte képtelenség mindegyik munkaszervezetre érvényes törvényt hozni. Példaként említi, hogy ami egyik vállalatban titkárság, az a másikban általános ügyosztály, a pénzügyi osztályt és a kereskedelmi osztályt egyes vállalatokban összevonják és számvevőségi osztálynak nevezik, stb. A STATISZTIKAI ADATOKAT is segítségül hívja a munkaügyi titkárság. Megállapítja, hogy 1969-ben a munkaszervezetekben hiányzott 4766 egyetemet, 3573 főiskolát, 7552 középiskolát végzett, valamint 20 000 szakképzett és magasan kvalifikált szakember. Ugyanebben az esztendőben a munkaközvetítőkben mindössze 5958 szaképzett és magas szakképzettségű, 417 egyetemi és főiskolai végzettségű, és 3404 középiskolai végzettségű személy keresett munkát. Vagyis szakkáderből nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat. Válaszként az érvekre, vagy ha úgy tetszik ellenérvként, a Tartományi Munkaközvetítő Intézetben mindenekelőtt leszögezik: nem a jelenlegi káderösszetétel javításának a lehetőségeit kell számbavenni — ilyen van rengeteg —, hanem arra kell végre felfigyelni, hogy javulás évek múltán is alig érezhető. Hiába van nekünk a vállalati munkahelyfelmérések alapján, több iskolázott emberre szükségünk, mint amennyi munkát keres, ha a munkaszervezetek nem őket, hanem zömmel iskolázatlanokat vesznek fel. S miért hiba az, hogy ennek a folyamatnak éppen törvénynyel akarjuk útját állni? A törvény is egyfajta társadalmi megállapodás, végtére is képviselőházunk nem csupán képviseleti testület, hanem Vajdaság legmagasabb önigazgatási szerve is. Miért lenne hát a törvény, amelyet meghoz, túlhaladott megoldási forma? Ami pedig a munkahelyek elnevezését, illetve az e téren jelentkező tarkaságot illeti, állapítja meg a Tartományi Munkaközvetítő Intézetben, egészen mellékes, technikai kérdés. Különben is már most van több mint ezer osztályozott munkahely, s a többire sem lehetetlen szabványt kidolgozni. ETFÉLE NÉZET egy összetett, de ugyanakkor sürgősen megoldásra váró kérdésben. Más-más irányból közelítik meg ugyanazt a kérdést: egyik törvény útján káderforradalmat szorgalmaz, a másik az önigazgatásra, illetve a munkaszervezetekre bízná megoldását. A képviselőházra tartozik, hogy mérlegelje, melyik az elfogadhatóbb. CSORBA István Pro és kontra egy összetett kérdésben . Referendum a Novkabel 50 milliós beruházásról A befektetés eredményeként öt év múlva, 2000 dináros átlagkereset és újabb kétszáz lakás a dolgozóknak Ismét egy nagy jelentőségű, jövőt formáló vállalkozás előtt áll az újvidéki Novkabel: 1600 dolgozójának a holnapi referendumon arról kell igennel vagy nemmel vallania, hogy magáénak tartja és támogatja-e a szakvezetés és a munkástanács által meghatározott, mintegy 50 millió dinár befektetést igénylő, ötéves vállalatfejlesztési tervet. Miért viszik referendumra az ügyet, hiszen a munkástanács október végi döntése szerint a szakvezetőség minden további véleményezés nélkül hozzákezdhet a fejlesztési terv végrehajtásához? — ezzel a kérdéssel fordultunk Molnár Vilmos mérnökhöz, a Novkabel igazgatójához. — A kollektívában ugyan ehhez a kérdéshez egyesek hozzáfűzték azt is, hogy bizonyára rájuk akarjuk hárítani a felelősséget. Valóban szó van a felelősségről is, de nem az „áthárítás” értelmében — hangsúlyozta Molnár mérnök —, hiszen a fejlesztés mindannyiunk közös érdeke. S hogy ne mondjam: az alkotmánymódosítás is kötelez bennünket, hogy tovább fejlesszük az önigazgatást. Ezért is határoztuk el, hogy a legdemokratikusabb módon, referendumon döntjük el a vállalat fejlesztésének kérdését. — Eléggé nagy összegű beruházást terveznek. Megtudhatnánk a részleteit is? — Semmi akadálya. Az öt évre tervezett fejlesztés részben az avult, kimustrálódott gépek megújítását, azaz korszerűbbekre való felcserélését és a szűk keresztmetszetek megszüntetését tűzi ki célul. Ez az egyszerű megújítás azonban tulajdonképpen bővített újratermelést eredményez, hiszen a legkorszerűbb gépek bevezetése új, keresettebb cikkek gyártását teszi lehetővé. Egyébként ezt parancsolóan megköveteli tőlünk a piac, mert ha nem fognánk hozzá a beruházáshoz már most, akkor a kereslet szűkülése miatt, hamarosan kénytelenek lennénk csökkenteni a termelést, hiszen bel- és külföldön is egyre-másra szüntetik meg azt a termékválasztékot, amilyen a miénk is. — A cél tehát: lépést tartani az általános fejlődéssel? — Természetesen. S ezt a mostani alkalmat nem szalaszthatjuk el. Megjegyzem, a beruházás teljes egészében új felszerelés vásárlásából áll, mert korábbi befektetéseink eredményeként már rendelkezünk megfelelő épületekkel és egyéb hozzávalóval. De íme vázlatosan az ütemtervünk: 1972—1973-ban 35 millió dináros befektetés, aztán 1974—1975-ben újabb 15 millió. Az elképzelés szerint ez lehetővé teszi, hogy a Novkabel idei 450 millió dináros összjövedelme 1975- ben elérje a 650 millió dinárt. Exportunk a terv szerint a jelenlegi 5 millió dollár értékről 8 millióra fog emelkedni. Mivel a gyárnak nincs elég pénze a befektetésre, tárgyalásokat folytattunk külkereskedelmi vállalatokkal, s hajlandók is deviza- és dinárhitel folyósítására. A forgótőke biztosítására és a rézszükségleteink fedezésére ugyancsak hosszú távú szerződést fogunk kötni exportvállalatokkal. I — És a törlesztés? — Ez sem lesz probléma, hiszen az esedékes részleteket teljes egészében fedezi a vállalati amortizációs alapunk. — Akkor viszont felvetődhet az a kérdés, hogy miért nem nagyobb a beruházási összeg? — A magyarázat egyszerű: a vállalatnak nincs elég forgótőkéje, s ezért is tervezzük jövedelmünkből forgóalapunk 7 millió dinárral való növelését a következő öt év alatt. — A végére hagytuk, bár nyilván előbbre kívánkozott volna: közvetlenül mi hasznát látják a beruházásnak a dolgozók? — A beruházás eredményeként jelentkező nagyobb jövedelem a forgóalap növelése mellett, a személyi jövedelem emelésére és lakásépítésre szolgál majd. A terv szerint az idei 1550 dináros havi átlagkereset a Novkabelban 1975-ig fokozatosan 2000-re emelkedik, s ez idő alatt mintegy 15 millió dinárt fordítunk lakásépítésre is. Ebből bankkölcsönnel együtt mintegy 200 lakás építhető. Egyébként 1650 dolgozónk közül még 270-nek van lakásproblémája, ugyanis a gyár eddig már 650 lakást juttatott nekik. Molnár Vilmos mérnök végül elmondta, hogy a fejlesztési terv nem számít létszámnövelésre, hanem a gyáron belüli létszámfölösleg átcsoportosításával töltik be az új munkahelyek nagy részét. Lehetőséget kap a fiatal nemzedék is, amelyet a gyár kábelszakmunkást képző iskolájában nevel KORPA Béla A Kábelgyár egyik osztálya Vélemények a kiváltságosokról Osztály vagy réteg? A SZLOVÉN KSZ harmadik, a szociális aránytalanságoknak szentelt választmányi ülésén elhangzottakból egyértelműen következik: útját kell állni a munkásosztály kisemmizésének. A problémát nagyon kevés szóval meg lehet fogalmazni: A társadalomnak egy rétege sokkal többet markol a nemzeti jövedelemből, mint amennyit az általa nyújtott munka alapján megérdemelne, s ugyanakkor ez a réteg tartja fenn magának a nemzeti jövedelem felosztásának jogát is. Magyarán: a társadalomnak egy rétege a munkásosztály kárára gazdagszik. Kik ezek az emberek, akik kisajátítják a dolgozók által létrehozott anyagi javakat, mi teszi lehetővé magánvagyonuk gyarapodását? Erről a kérdésről Jugoszláviában már több éve meglehetősen élénk vita folyik, az utóbbi hónapokban pedig, a dolgok tisztázása végett, az eszmecserébe bekapcsolódtak a tudományos élet kimagasló képviselői is. Nagy tekintélyű tudósok szerint Jugoszláviában egy olyan társadalmi csoport jött létre az utóbbi 25 esztendő alatt, amely erősen magán viseli egy új, kiváltságos osztály jellegét. Többek szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a munkásosztállyal szemben álló osztály jelent meg a porondon. Szerintük ez az osztály nem más, mint a marxi előrejelzett „polgári osztály”, mások megfogalmazásában: középosztály. Ez гл társadalmi réteg a proletár forradalom győzelme pillanatában csatlakozott a mozgalomhoz; az évek során felduzzadt, mind erőteljesebben előretört, s ma már a társadalom minden pólusában ott van, s felhígítja a szocializmus eszmeiségét Ha megvizsgáljuk a Kommunista Szövetség összetételét, kiderül, hogy ez a csoport dominál a munkásosztály harcos politikai szervezetében, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ennek a középosztálynak a létérdekei a mérvadók a politika gyakorlati megvalósításában. Ez nem más, mzint diverzió a mozgalom legfontosabb területén, a pártban. Minthogy történelmi érdekei semmiképpen sem azonosak a munkásosztály létérdekeivel, ez a középosztály arra törekszik, hogy a szocialista forradalmat egy „tisztességes” polgári forradalom kereteire redukálja. Ezzel szemben dr. Stipe Suvar zágrábi egyetemi tanár úgy tartja, hogy ez a réteg nélkülözi az osztálynak néhány klasszikus ismérvét, tehát osztályról ebben az esetben nem beszélhetünk. Suvar feltételesen „ellenosztálynak” nevezi a Jugoszláviában észlelt társadalmi képződményt, de függetlenül attól, hogy milyen névvel ruházza fel, szerinte is: kiváltságos helyzetben van a termelő osztályhoz viszonyítva. DR. SUVAR legújabb tanulmányában a Politika róla szóló ismertetése szerint mélyreható elemzéssel rajzolja meg ennek az „ellenosztálynak” belső szerkezetét, rétegeződését. Kimutatja, hogy e meglehetősen heterogén társaságnak az egyedei a társadalom minden rétegéből toborzódtak. Csoportokon belül ellenségként is állhatnak egymással szemben, de a munkásosztálylyal, a dolgozókkal szemben egyöntetűen lépnek fel. Rámutatva arra, hogy a „vállalkozó szellem” több száz milliós , vagyonhoz jutott az utóbbi időben néhány száz ember. Suvar részletesen foglalkozik ennek az „ellenosztálynak” politikailag domináns rétegeivel. Elsősorban az ország hivatásos politikusainak, a politikai testületek és a képviselő-testületek tagjaival, akikről kimutatja: Szabályszerűen nekik van az országban legnagyobb személyi jövedelmük; különféle reprezentációk és kiváltságok révén mind feljebb duzzasztják életszínvonalukat; sosem voltak lakásproblémáik, sem egzisztenciális gondjaik. Az utóbbi években előretörtek a gazdasági élet vezető körei, s ők is nagy étvággyal halmozzák az anyagi javakat. Mivel hangadók a vállalati pénz hovafordításában, s általában az anyagi javak elosztásában, politikai súlyuk erősen megnőtt. A hivatásos politikusok már féltékenykednek, ujjal mutatnak rájuk, azt mondják onnan származik minden hiba. Nos, lényegében ez a két réteg rendelkezik a munkásosztálytól elidegenített értéktöbblet hovafordítása megállapításának a jogával. HITELES KÖTFORRÁSOK szerint a hivatásos politikusok száma mintegy hétezerre, a képviseleti testületek állománya mintegy ötezerre, az egész politikai, gazdasági és gazdaságpolitikai réteg létszáma pedig mintegy hatvanezerre tehető. Ez a réteg a munkásosztály által létrehozott anyagi javak alapján olyan egzisztenciális biztonságot erőszakolt ki magának, amilyennel a munkásosztály semmiképpen sem rendelkezik. Sz. Gy. 0 вдпшв Elad hitelre és készpénzért 9. oldal köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetet mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik szeretett lányunk, anyánk, feleségem, testvérünk és rokonunk Maleševics Mária szili. Serfőző temetésén megjelentek, és ezáltal, valamint koszorú- és virágadományaikkal soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik táviratban fejezték ki részvétüket. Újvidék, 1971. XI. 21. A gyászoló család