Magyar Szó, 1972. november (29. évfolyam, 317-329. szám)

1972-11-28 / 329. szám

6. oldal MAGYAR SZÓ Következetesen a gazdaságszilárdítás útján Folytatás az 1. oldalról­­das­ági szilárdság esetén nem lenne szükség ilyen intézkedésekre. Intézkedése­inkből látható tehát a leg­jobban, hogyan tekint a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács a gazdasági helyzetre.­­ Miért ütközik annyi nehézségbe az infláció meg­szüntetése? — Gyakran hajlamosak vagyunk lebecsülni az inflá­ció társadalmi-gazdasági gyökereit, az infláció felé sodró, a fedezet nélküli fo­gyasztásra törekvő erőket. Arra persze kevesen mer­nek vállalkozni, hogy nyíl­tan kifejtsék elméletüket arról, hogy nem lehetünk meg deficit nélkül,­ és hogy hazánk kénytelen beletörőd­ni az inflációba, ez az el­mélet azonban igen-igen érezhető... Terjesztői úgy vélik, hogy infláció nélkül nálunk sem lehetséges a fejlődés, s az infláció foká­nak annál nagyobbnak kell lennie, minél alacsonyabb a fejlettség színvonala... Valójában arról van szó, hogy nem hisznek önigazga­tási jellegű, tervszerű piaci gazdálkodási rendszerünk­ben és abban a képességé­ben, hogy bővített méretek­ben újratermelődjön és gyor­sabban fejlődjön, mint azok a gazdaságok, amelyekben fennáll a termelőerők és a termelési viszonyok közti klasszikus ellentmondás. Gazdasági bizonytalanságunk oka tehát nemcsak az, hogy kellő általános fejlettség hí­ján lasabban nő a termelé­kenység, hanem az is, hogy gazdaságunkon belül sok az aránytalanság, részben a különféle illetékekkel való túlterhelés, részben pedig az általános eladósodás mi­att Ehhez csatlakozik aztán a fedezet nélküli kereslet, amely hatással van az árak emelkedésére. Magától érte­tődik, hogy mindezt csak a fejletlen és aránylag zárt piac miatt lehetséges bün­tetlenül az árakra hárítani, végeredményben tehát má­soknak a jövedelmére. En­nek megfelelően ha nincs hajlandóság arra, hogy mó­dosítsák a gazdaság terhei­re vonatkozó politikát, és csökkentsék a­­ gazdálkodás költségeire való nyomást, vagyis ha a gazdaságon kí­vüli fogyasztók nem hajlan­dók felülvizsgálni fogyasz­tásukat, és minél jobban összehangolni a gazdaság­i lehetőségeivel, nem marad­t más hátra, mint beletörőd­ni az inflációba, éspedig az olyan méretű inflációba, amelyről már régen ki­mondtuk, szó sem lehet ró­la. A beletörődés pedig tud­juk, mit jelentene az or­szágra nézve. Véleményem szerint soha­sem hangsúlyozhatjuk elég­gé, hogy a megszilárdításért folyó harc problémáinak kul­csa a társadalmi újraterme­lés költségeiben van. Ez egy­aránt vonatkozik a vállalati és az úgynevezett társadal­mi költségekre... — Milyen irányú intézke­désekre készül a Szövetségi Végrehajtó Tanács a gazda­­­ságszilárdítási politika tekin­­­tetében? — A legnagyobb fontossá­got tulajdonítja a fizetőkép­telenség megszüntetésére irányuló intézkedések követ­kezetes végrehajtásának, s a maga részéről mindent elkö­vet, hogy az intézkedések­nek mindenütt érvényt sze­rezzenek. Már megtettük a kellő szervezési és egyéb lé­péseket, hogy ezt az akciót összehangoljuk, s együttes erővel sikeresen véghezvi­­gyük. Ennek árát semmi esetre sem volna szabad egymagá­nak a gazdaságnak fizetnie. Nem engedhető meg tehát, hogy a társadalmi-politikai és az érdekközösségek to­vább halogassák a gazdasági szervezetekkel szemben fenn­álló tartozásuk kifizetését, sem azt, hogy nem törődve nehézségeivel, tovább költ­sék a gazdaság pénzét. Nem arra gondolok, hogy az egész társadalom fizesse a számlát valakinek a gazda­sági baklövéseiért, de ab­ban is bizonyos vagyok, hogy közös erőfeszítés nélkül si­ker nem lehet. A tervezet formájában nemrég elfogadott jövő évi gazdaságpolitikai határozat előirányozza, hogy a fogyasz­tás lassabban növekedjen a termelésnél, a jövedelem a termelékenységnél, a beho­zatal a kivitelnél. Máris vi­lágos, hogy sok program vég­rehajtását alkalmasabb időre kell halasztani. A fogyasztás­ra vonatkozó egyes — tör­vényben is kimondott — jo­gokat is vagy felül kell vizs­gálni, vagy el kell halasztani érvényesítésüket. A rendel­kezésre álló társadalmi esz­közöket mindenekelőtt a gaz­daság újratermelési képessé­gének és a társadalmi tar­talékoknak a növelésére, va­lamint a fizetőképtelenség és a gazdasági bizonytalan­ság elhárítására kell fordí­tani. Roppant fontos, hogy be­fejezzük a munkát a gazda­sági rendszernek azonos te­rületein, amelyeknek alap­elveit már megállapítottuk, és az általános érvényű in­tézkedéseket törvényerőre emeltük. A megszilárdítási és szociálpolitika szempont­jából kiváltképp nagy jelen­tőségű az adórendszer meg­reformálása. A kormány il­letékes bizottsága már dolgo­zik ezen, s segíteni fog a köztársasági és tartományi szerveknek, hogy a legmeg­felelőbb megoldást találják meg. A JKSZ Elnökségének szintén ezzel a feladattal megbízott, nemrég megalakí­tott bizottsága minden bi­zonnyal segítségére lesz az illetékes szerveknek. Jövőre további nagy lépé­seket teszünk a gazdasági viszonyoknak a gazdasági és társadalmi reform alapelvei szerinti liberalizálása felé. Ezek az elvek magukba fog­lalják a kereslet és kínálat törvényének érvényre jutá­sát, a világpiaci árak és a világpiaci termelékenység hatásának egyre fokozottabb érvényesülését. Azoknak ré­széről, akiket ez a politika nyilvánvalóan veszélyeztet, máris érzünk ellenállást. Gazdasági kritériumok, a ha­zai és világpiac egyre na­gyobb hatása nélkül azon­ban nem számíthatunk meg­szilárdulásra. A Szocialista Szövetség Elnökségének határozatai Tegnap közzétették a Szo­cialista Szövetség Országos Elnökségének november 24-i ülésén elfogadott gazdaság­­politikai határozatait. A ha­tározatok értelmében az El­nökség elfogadta a jövő évi gazdaságpolitikai határozat vázlatában megfogalmazott elveket és célokat, konkrét kimunkálásukkal kapcsolat­ban pedig úgy véli, hogy a JKSZ állásfoglalásából kell kiindulni. A maga részéről a Szocialista Szövetség felada­taira vonatkozóan úgy vé­li, hogy a szervezetnek min­denekelőtt a következő irány­ban kell erőteljes tevékeny­séget kifejtenie: az alkot­mányfüggelékek haladékta­lan alkalmazásáért, az álta­lános fogyasztás korlátozását célzó megállapodás minden szinten való tiszteletben tar­tásáért, a szociális különb­ségek csökkentését szolgáló rezolidaritás fejlesztéséért és az általános takarékoskodá­sért. Lemondtak jutalmukról a kiskeresetűek javára Az eszéki cserép- és tégla­gyárnak a munkaszervezet korszerűsítése alkalmából megjutalmazott tagjai közül néhányan — köztük a vezér­­igazgató — lemondtak jutal­mukról (összesen 16 000 di­nárról), és az összeget a szakszervezeti csoportnak ad­ták át, hogy ossza szét a vállalat legkisebb keresetű dolgozói között. Anyagi alapot az önigazgatásnak A biztosítottak tanácsa a jövedelemnek csak 0,5 százalékával rendelkezik Az érdekközösségek Vaj­daság nemzeti jövedelmének tekintélyes részét a kezük­ben tartják. Az Újvidéki Be­tegségi Biztosítási Közösség, amely 20 bácskai községet foglal magába, több mint hatszázmillió dinárral rendel­kezik. A januárban életbe lé­pő gazdasági intézkedések az egészségügyi alapok bevételé­re is hatással lesznek. Ha a termelővállalatoknak kisebb jövedelmük lesz, arányosan kevesebb jut majd az egész­ségügynek is, mert a járulé­kot a kereset arányában fi­zetik. Milyen helyzetbe kerül az alap az új esztendőben, és mennyi beleszólása van a biz­to­sítottaknak a pénz felosz­tásába jelenleg, és mennyi lesz a jövőben, erről tárgyalt tegnap a munkás- és a föld­­művesbiztosítottak újvidéki közösségének közigazgatási és tervezési bizottsága. Az ülést a közösség akcióprog­ramjának kidolgozása végett hívták össze, és részt vettek rajta a biztosítottak községi tanácselnökei is. A háromnegyed évi adatok arról tanúskodnak, hogy az új nagy közösség nem vál­totta be a hozzá fűzött re­ményeket. Ellenkezőleg, a já­rulékot rendszertelenebbül fi­zetik, mint azelőtt, ugyanak­kor a közös kasszából töb­bet markolnak. A földművesbiztosítottak például a 9 hónapra eső já­ruléknak csak 48 százalékát fizették be, és 20 millióval tartoznak az alapoknak, ugyanakkor 22 százalékkal többen veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, mint tavaly ilyenkor. Egy el­lenőrzés során megállapítot­ták: 2748 munkaszervezet 1 256 000 dinárral kevesebb járulékot fizetett be a meg­szabottnál. Az akcióprogram összeállí­tása során a közvetlen ön­igazgatásról esett a legtöbb szó. A biztosítottak 20 taná­csa, amely pillanatnyilag a legközelebb áll a dolgozók­hoz, a jövedelemnek csak az egészségügyi beruházásokra szánt részével, 0,5 százaléká­val rendelkezik. Ez nagyon kevés. Természetes hát, hogy az alapok felhasználásának ellenőrzését követelik, továb­bá, hogy ők dönthessenek ar­ról is, mennyi jusson a szak­­szolgálatnak. Lapzártakor az ülés még tartott. SZABÓ Gizella Kitüntetett zentai polgárok A köztársasági napi ün­nep keretében Gyetvai La­jos, a zentai községi képvi­selő-testület elnöke fogadást rendezett azon zentai polgá­rok tiszteletére, akiket Tito köztársasági elnök kitünte­tett. A rangos elismerést a kö­vetkezők kapták: Djuro Mi­­letin, Milan Sarović, Dragi­­ca Vučinić, Jelena Eglendži­­ja és Lengyel Nándor. Bátor­ság érmet Velimir Babuskov, Branka Bordjoski Borsodi István, Periša Bulatović, Dar­vas Gábor, Danilo Lalic, Ma­rija Stanimirov, Tóth Vince és Szorcsik István kaptak. Szerbia orvosegyesületé­nek 100. éves jubileuma al­kalmából a köztársasági el­nök Ezüst Koszorús Munka­érdemrenddel tüntette ki dr. Beli Mártont és dr. Petar Saparenkot a zentai kórház orvosait. Ugyanezt a kitünte­­tést kapta dr. Kopasz István nyugalmazott ügyvéd is. * A két évvel ezelőtti ka­tasztrofális tiszai árvíz al­kalmával kifejtett önfeláldo­zó munkájáért Tito elnök Arany Koszorús Munkaér­demrenddel tüntette ki Gyet­vai Lajost, a községi képvi­selő-testület elnökét. b-h 1972. f­ov. 28., 29., 30. A becsei Zidar jubileuma Fennállásának 10. évfordu­lóját ünnepelte hétfőn a be­csei Zidar Építőipari Válla­lat, a község egyik legerő­sebb gazdasági szervezete, amely egy évtizeddel ezelőtt több kis vállalatocskából és szövetkezetből alakult. Ma 620 munkásnak nyújt kere­seti lehetőséget, az összter­melés értéke pedig megha­ladja a 30 millió dinárt, az átlagkereset 1600 dinár. A Zidar volt a becsei község első munkaszervezete, amely­ben gyakorlatilag is megva­lósították az alkotmányfüg­gelékeket és a ma a társult munka négy önálló alapszer­vezete alkotja a vállalatot: a téglaégető, a terrakotta részleg, az építészeti, vala­mint a közös szolgálatok rész­lege. A munkástanácsnak a községi képviselő-testület dísztermében megtartott ün­nepi ülésén Ivošević Zdrav­­ko műszaki igazgató ünnepi beszámolót olvasott fel az AVNOJ első ülésének 30. évfordulója tiszteletére, majd Szabó Sándor mérnök, a vál­lalat igazgatója ismertette az egy évtizedes út eredménye­­­it. Ezután munkaeml­éklappal jutalmaztak meg 15 olyan dolgozót, akik külön érdeme­ket szereztek a vállalat to­vábbfejlesztésében. —Kér— ­ Azokban a napokban egy rendkívül élénk város képét mutatta Bihac. Itt volt a partizánmozgalom főparancsnoksága min­den segédszervével, ez volt a partizán Bi­­haci Köztársaság fővárosa. A londoni rádió ünnepi hangon kürtölte világgá, hogy Bihacot és környékét Draža Mihajlovic hősi csetnikjei, a Karadjordje­­vic dinasztia odaadó harcosai szabadították fel. A hír általános megrökönyödést váltott ki, de a Moszkvában székelő Szabad Jugo­szlávia Rádió helyreütötte a dolgot, reális helyzetképet adott a lezajlott események­ről. A Legfelső Parancsnokságnak természe­tesen azokban a napokban sok egyéb teen­dője is volt, mintsem hogy az álhíreket cáfolja. Az államigazgatási meghagyások, rendeletek, intézkedések valóságos árada­ta indult meg a felszabadított területek felé, szervezték a hátország, a mögöttes te­rületek, egyszóval a bihari köztársaság rendes polgári életét. E dokumentumok között találjuk a had­osztályok megalakítására vonatkozó ren­deleteket is. Tökéletesedett a partizánmoz­galom szervezeti felépítése. 1942 novembe­rében megalakult a reguláris jugoszláv né­pi felszabadító hadsereg, amely két hadtest­ből, kilenc hadosztályból (38 brigádból), va­lamint 36 partizánegységből, összesen mint­egy 150 000 harcosból állt. Párhuzamosan ezzel Bihac serényen ké­szült az ország legjelentősebb belpolitikai eseményére, az AVNOJ megalakítására és első ülésszakára. A kezdeményező bizottság 71 meghívót küldött az ország minden részébe. A meg­hívók a népfelszabadító bizottságok ki­emelkedő vezetőinek a partizánegységek kiváló parancsnokainak, az antifasiszta csoportosulások vezetőinek szóltak. Hogy milyen problémák előtt álltak a meghívottak, kiderül az alábbiakból. (4) Szlovéniában németek és olaszok voltak, a Bácskában és a Bánátban német és ma­gyar megszállók, Szerbiában a Nedic-féle kormányzat volt hatalmon, Dél-Szerbiát és Macedóniát bolgárok szállták meg, Crna Gorát és a dalmát partvidéket az olaszok tartották, és mindezek a népfelszabadító mozgalom elfojtásán dolgoztak. Ezekről a területekről kellett megérkez­niük az AVNOJ leendő tagjainak, a küldöt­teknek. íme, hogyan írja le az út viszon­tagságait dr. Pavle Gregorić, a JKP és a jugoszláv forradalom kiemelkedő egyéni­sége. — Október közepén a szlavóniai pártbi­zottság révén értesítést kaptam, hogy a horvát katonai főparancsnokságra kell mennem, s onnan tovább kell utaznom az AVNOJ első ülésére. Semmi egyebet nem tudtam, legfeljebb annyit, hogy legkésőbb november 20-áig Kordun szabad területére kell megérkeznem. Szlavóniából november első napjaiban távoztam, utam Moslavinán át vezetett. Faluról falura mentem, az egyik pártszervezet a másik kezébe adott, a népfelszabadító bizottságok gondoskod­tak továbbjutásomról. Nagyobbára éjnek idején gyalogoltam. Polgári ruha volt raj­tam, hogy ne keltsek feltűnést. Az ellen­séges járőrök ugyanis keresztül-kasul jár­ták az utamba eső vidékeket, tehát óva­tosnak kellett lennem. Mivel sürgetett az idő, arra kényszerültem, hogy nappal is gyalogoljak. Preseka községnél elértem a Száva folyót. Itt négy napig vártam arra, hogy átsegítsenek a túlsó partra. A tovább­juttatásommal megbízott pártcsoport tag­jai tudták, hogy a Központi Vezetőség tag­ja vagyok, nagyon szívükön viselték a biz­tonságomat. Erre egyébként kihatott egy azokban a napokban történt esemény is. Közvetlenül a falu határában az usztasák néhány egyetemi hallgatót és leányt elfoga­­­tak, akik arra készültek, hogy a szabad területre menjenek a legközelebbi parti­zánegységbe. Mindannyiukat ott a hely­színen azon nyomban kivégezték. Emiatt végtelenül óvatosan kezelték átjuttatásom ügyét Múltak a napok az idegtépő várako­zásban. Egy szénakazalban vártam az indu­lást Megfáztam, lázam volt. Nem várhat­tam tovább, azt mondtam az elvtársaimna­k, hogy a Központi Vezetőségben teszek pa­naszt, ha azonnal át nem juttatnak. Még azon az éjszakán egy kis ladikban átkel­tünk a Száván. Az utamba eső legközeleb­bi faluban arra kértem az elvtársakat, hogy minél hamarabb juttassanak el a sza­bad területre. Utóbb kitűnt, hogy ez nem olyan egyszerű dolog. Amikor átléptem a Zágráb—sisaki vasútvonalat, azt hittem, már közel vagyok a szabad területhez, de hátra volt még egy veszélyes átkelés a Kupa folyón. Amikor aztán mégiscsak eljutottam a szabad területre, bámulatos fordulatot vett sorsom: Vlado Bakaric autóba ültetett, és azzal folytattam utamat Bihac felé. Egyre-másra érkeztek a küldöttek, az AVNOJ leendő tagjai. Jórészüket a Bosna­szállóban helyezték el. Ismét együtt voltak azok, akik a háború előtt Belgrádban kö­zösen tüntettek, akik együtt harcoltak a spanyol frontokon. Időközben ismét Mujezinovic képzőmű­vész irányításával az ifjúsági szervezet se­rényen tevékenykedett a zárda nagyter­mének díszítésén. A terem bal oldali fa­lára Sztálin, Churchill, Roosevelt felnagyí­tott képmása került, Titóét a jobb oldali falra helyezték. A színpadot faliszőnyeg­gel, az elnöki asztalt háziszőttessel díszí­tették. Az 1943. évi harcok során az épület meg­sérült, de az egykori fényképek alapján a termet korhűen restaurálták, és ma — Emlékmúzeumként — pontosan úgy fest, mint 30 esztendővel ezelőtt az emlékezetes november 26-i napon. — Még azt a két fotelt is sikerült felku­tatnunk Zágrábban, amelyben Tito és Ri­­bar ült — mondja a múzeumőr, egy fiatal szőke történelemtanárnő. Térjünk azonban vissza 1942 novemberé­hez. Az AVNOJ összehívásának kezdemé­nyező­ bizottsága, miután megállapította, hogy Szlovénia és Macedónia küldötteinek nincs módjukban eljönni, kitűzte az ülés kezdetének napját: november 26-a. Azon a napon több ezer ember sereg­­lett a városba, még távolabbi vidékről is érkeztek, hogy Bihacon legyenek abban a történelmi pillanatban, amikor összeül az első partizánparlament. öt óra tájt az ifjúság nagyszabású fák­lyás menetet rendezett, a tömeg a Bosna­­szálló előtt gyülekezett. A küldöttek, az AVNOJ leendő tagjai a menet élére álltak, és elindultak a zárda felé. Pontosan 18 órakor dr. Ivan Ribar szólás­ra emelkedett. — Megnyitom az AVNOJ­L üléseit (VEGE) Szdvics György: A Bikádi Köztársaság

Next