Magyar Szó, 1974. március (31. évfolyam, 73-88. szám)
1974-03-27 / 84. szám
8. oldal Női kézilabdacsapat alakult Terecskán A telecska lányok körében nagy az érdeklődés a kézilabda iránt. Jankovics Valéria tömörítette csapatba a kézilabdázni vágyó lányokat, az ISZ és a helyi nőszervezet támogatásával. A csapat edzője Petar JERKOVIC. A csapat első edzésén 11 lány vett részt, a harmadikon azonban már 18-ra növekedett a számuk. Hetente kétszer tartanak edzést. Az első nyilvános mérkőzésüket május 25-én játsszák Terecskán. Május 25-ére meghívják a zombori Vesna női kézilabdacsapatot, továbbá még két második ligás csapatot, ebből az alkalomból körmérkőzést játszanak. Ha továbbra is ilyen nagy lesz az érdeklődés a kézilabda iránt, őszre a csapat bekapcsolódik az alacsonyabb fokú bajnokságba. Ehhez azonban felszerelésre, megfelelő pályára, öltözőre stb. van szükség. A telecskai lányok anyagi támogatást a helyi földművesszövetkezettől, az egészségháztól és a helyi vendéglátóipari vállalattól várnak. A tervek szerint hamarosan megalakítják a férfi kézilabdacsapatot is, továbbá az asztalitenisz-csapatot is. Várható, hogy így hamarosan fellendül a sportélet Terecskán. BARTA Piroska Sztapár: Szerencsétlen vereség is létezik még... Hajdúk (Sztapár)—Sport (Bezdán) 2:1 (1:0) A bezdáni szurkolók a sztapári mérkőzés előtt vereséget jósoltak csapatuknak, s csak a derűlátók voltak azon a véleményen, hogy a Sportnak van mit keresnie a tavalyi bácskai ligás labdarúgó-bajnokcsapat pályáján. És nekik volt igazuk, mert a Hajduk saját közönsége előtt gyenge játékot mutatott, s győzelme a jezdániak gyenge védelmének és annak köszönhető, hogy a vendégek csatársora tova érett gólhelyzetet nem volt képes kihasználni a mérkőzés hajrájában. Egyébként az utolsó fél óra a bezdániak fölényében telt el: ekkor lőtte G. Ljubic a becsületgólt. Társai sehogyan sem tudták feltalálni magukat, pedig legalább kéthárom gólt rúghattak volna. Összegezve: a BSE egyenrangú játékban, a saját hibájából veszítette el a mérkőzést. Anynyi bizonyos, hogy többre is képes ez a gárda, amelyet Misányi Máté vezet . -óc- Zombori ifjúsági lat Htaingustju Vasárnap гшуи^оа^л a küzdelmek a zombori alszövetségi ifjúsági labdarúgóligában. Az első fordulóban nem történt különösebb meglepetés, a várt eredmények születtek. Meglepetésnek számít azonban, hogy a bezdáni Sport, a PIK Sompor, továbbá a nemesmiliticsi Jedinstvo labda Negy csapat részvételével rúgócsapatai sehogyan sem tud- Szenttamáson bonyolították le a fák a csapatba gyűjteni a hely- J*®?* röplabda-bajnokság középség legjobb labdarúgóit. Ered- ú°ntojet. A zombori Zefir az menyek: Sport—ZAK 0:6, Polet— els° mérkőzésen kiválóan ját- PIK Sombor 5:1, FIK Aleksa Sanszott, és 3:2 (7:15, 15:12, 15:13, Jić—OFK Metalac 3:0, Mladost— 4:1,5) arányban legyőzte a Jedinstvo 6:0. Az őrszállási (Sta- második ligás Kikinda együttenišić) Jedinstvo és a koluti Jeset* A küzdelem rendkívül Jedinstvo közötti mérkőzést nem raszt4, több mint két óra játszották le, mert a kolutiak i s hosszáig tartott, nem érkeztek meg Örszállásra. 1 . első. helyért vívott mérkő- Az ifjúsági liga táblázatán teszesen? 11611 vénerejük avábbra is a ZAK csapata vezet zombonaknak, és a tarijai Mla- 18 ponttal. A további sorrend: na^y°bb erőfeszítés nélkül Mladost, Jedinstvo (Stanišic), 3*°-ra győzött ellenük. PIK Aleksa Santić. Polet, PIK L- D. Sombor, Jedinstvo (Nemesmili- | ^ tics), Jedinstvo, Sport, OFK Me- |£gzs£gj LKJäJ, JCUUlöiVU, opuu, V-Z-T ГЧ. JLVAV-talac. B. D. K. Ribar (Kapacs)— Jedinsfvo (Sellye) 1:1 (1:0) Várdaróc, 200 néző, vezette Tokaji (Laskó). Góllövők: Perkov öngól, illetve Takács öngól. Ribar: Tóbiás, Gomes, Molnár, Valkai, Molnár I., Gubac, Tojzer, Takács, Manó, Trifkov, Berber. Jedinstvo: Lepšić, Štrmečki, Bogosanovic, Perkov, Testis, Bogdan, Topalec, Stojković, Nagypál, Hat és Bilic. Kapkodó mérkőzést látott a szép számú közönség. A csatárok nem húzták föl a góllövő cipőjüket, így a gólokat — mindkettő öngól — Perkov és Takács hátvédek rúgták. Az eredmény reális. Tokaji Baranyai liga A 14. forduló eredményei: Bolmán: Jovan Lazic—BMF (Hatvan) 1:0, Baranyavár: Jedinstvo —Proletér (Brajdaföld) 4:1, Kovács: Ribar—Jedinstvo (Bellye) 1:1, Keskend: Medjimurac—Zmaj (Vörösmart) 0:2, Laskó—Partizán —Szőlőfürt (Sepse) 2:1, Keserűs: Radnicki—BSE (Kisfalud) 3:0. A mároki Sloga szabad volt. Bezdán: Gyenge játékvezetők : Grafičar—Agrosavez (Zombor) 17:17 (5:8) Gyakran a pártoskodó játékvezetők kedvétől függ a kézilabda-mérkőzés. A vajdasági liga Bezdánban lejátszott vasárnapi mérkőzésén Obradovic és Sever pancsovai játékvezetők bebizonyították, hogy miképpen lehet megszegni a tömegsport alapelveit. Ez a mérkőzés ugyanis a játékvezetők hibáinak jegyében zajlott le. Mindenki tudja, hogy a játékvezetői testület kedvence az újvidéki Vojvodina, de ennyire pártoskodó bírók már egy évtized óta nem osztottak igazságot Bezdánban. Tudniillik a mérkőzésen a durván játszó zomboriak megrovásban sem részesültek, a míg a hazaiak a bírói kiállítások miatt a hatvan percből húszat emberhátránnyal játszottak. A két szövetségi játékvezető szemmel látható részrehajlása ellenére a hazaiak a fordulás után behozták a vendégek három gólos vezetését. A zomboriak csakis a játékvezetők jóvoltából jutottak előnyhöz. A folytatásban a háromszáz főnyi lelkes bezdáni szurkolóhad szárnyakat adott a játékosoknak, és egyenlítettek, sőt az utolsó öt percben vezettek. Ám a bírók Preradovicnak elnézték a nemlétező gólt, és a zomboriak az utolsó pillanatokban egyenlítettek. Az első félidei rossz játéka ellenére dicséretet érdemel a hazai csapat. A vendégek közül kitűnt Nikica Radakovic és a Bezdáni elszármazott Preradovic. -ac- Győzőn a Jedinstvo A nemesmiliticsi Jedinstvo labdarúgói a tavaszi idényben elszenvedték második vereségüket is. A vasárnapi, Csonoplyától elszenvedett 3:0-ás vereség után, barátságos mérkőzésen legyőzték a PSK Aleksa Santic csapatát. Ha a Jedinstvo megismétli a legutóbbi barátságos mérkőzésen mutatott jó játékot, akkor jobb helyezésre számíthat a táblázaton, de ha nem javul a fó minősége, a csapat a kiesőjelöltek közé kerül. p. N. Jól szerepelt a Zefir Szenttamáson asztalitenisz-liga A kupuszinaiak újabb sikere Tovább folytatják sikersorozatukat a kupuszinai asztaliteniszezők a zombori községi ligában. Vasárnap, harmadszor egymás után, ugyancsak győzelmet arattak. Az utolsó fordulóban a , Zombor csapatát győzték le. Az . , eredmény 5:0 volt. Részletes , eredmények: Jánosi—Stoiljković2:0, Lengyel—Csanak 2:0, Sulc — Kreca 2:0, Lengyel—Stoiljkovic 2:0, Jánosi—Kreča 2:1, ’ B. D. K. Évi közgyűlést tartott az Agrosavez Szombaton megtartotta évi közgyűlését a zombori Agrosavez kézilabda-csapat. A jelentésben és a vita során is felmerült a játékosok fegyelmezetlensége, akik úgy tartották, hogy heti 2—3 edzés is elegendő a tervezett 5 helyett. Ez meglátszott az Agrosavez játékán és helyezésén is. A technikai bizottság jelentése szerint a csapat felkészületlenül rajtolt a tavaszi bajnokságon. Végül 21 tagú új tanácsot választottak, elnök Milenko Bokun lett. L. D. Baranyai alszövetség A 17. forduló eredményei: Kisősszeg: Napredak—Mladost 0:1, Bercegszőlős: Borac—Jelen 1:0, a mérkőzés a 87. percben félbeszakadt, mert Bucek (Jelen) megtámadta a bírót. Metico: Radnički—Hajdúk (Bán) 3:1, Izsóp: Baranjac—Hajduk (Keskenyerdő) 3:0, Főherceglak: Bellye—Omladinac 3:0, Szentistván: Partizán— Jadran 0:6, Albertpuszta: Lastavica—Bratstvo 1:2. TÁBLÁZAT: A következő forduló mérkőzései: Lastavica—Napredak, Bratstvo—Polet, Jadran—Bellye, Omladinac—Baranjac, Hajdúk (K)— Radnicki, Hajdúk (B)—Borac és Jelena Mladost. Csrme TÁBLÁZAT: 1. J. Lazic 13 a 1 3 38:14 19 2. Jedinstvo (Baranyavár) 13 8 3 2 33:15 19 3. BMF 13 7 5 1 33:18 19 4. Zmaj 13 7 4 2 30:15 18 5. Radnicki 13 6 4 3 31:19 16 6. Jedinstvo (Bellye) 13 5 5 3 37:24 15 7. Ribar 13 5 3 5 28:24 13 8. BSK 13 5 2 6 22:22 12 9. Sloga 12 4 3 5 19:27 11 10. Mediimorac 13 3 4 6 19:33 10 11. Prole tér 13 3 1 9 21:38 7 12. Szőlőfürt 13 2 2 9 12:33 6 13. Partizán 13 1 1 11 7:47 3 Csúts TÁBLÁZAT 1. Mladost 17 11 4 2 43:22 26 2. Bratstvo 16 10 3 3 43:22 23 3. Bellye 17 9 5 3 34:24 23 4. Jadran 17 10 2 5 72:30 22 5. Polet 16 7 7 2 36:19 21 6. Radnički 17 10 1 6 37:24 21 7. Partizán 17 9 2 6 40:40 20 8. Omladinac 17 8 1 8 44:40 17 9. Hajdúk (K) 17 7 2 8 57:46 16 ,0. Hajdúk (B) 17 6 4 7 32:35 15 1. Napredak 17 7 1 9 43:60 15 12. Baranjac 17 4 2 11 23:42 10 3. Lastavica 16 3 3 10 29:46 9 4. Borac 17 3 1 13 20:57 7 L3. Jelen 17 2 2 13 20:63 6 Ce-ts 1. Bellye 17 16 1 0 50:12 33 2. Jadran 17 12 3 2 61:23 27 3. Lastavica 16 11 1 4 58:26 23 ; 4. Baranjac 17 10 2 5 33:26 22 5. Hajdúk (K) 17 10 1 6 29:31 21 6. Partizán 17 6 4 7 32:38 16 7. Jelen 16 7 1 8 37:38 15 8. Polet 16 6 3 7 30:35 15 9. Omladinac 17 5 4 8 24:39 14 10. Bratstvo 16 4 5 7 18:23 13 11. Napredak 17 5 2 10 29:39 12 12. Radniéki 17 4 3 10 27:35 11 13. Mladost 17 4 2 11 14:30 10 14. Hajdúk (B) 17 3 4 10 17:42 10 15. Borac 16 3 2 11 12:50 8 Aiszövetségi ifjúsági bajnokság Eredmények: Napredak—Mlalost 0:3, Borac—Jelen 1:1, Radniéki—Hajdúk (B) 3:1, Baranjac— äajduk (K) 1:0, Bellye—Omladinac 0:1, Partizán—Jadran 1:5, Lastavica—Bratstvo 2:0. DUNATÄJ Vörösmli huszárvágás Keskenden Medjimurac—Zmaj (Vörösmart) 0:2 (0:1) Keskend, 150 néző, vezette Masic (Torjánc). Góllövők: Zsilinszki és Sekutar (öngól). Medjimurac: Vuk, Maradi, Dobos, Sekutar, Baksa, Kedmenac, Ovcar (Horvat), Mihaljec, Vranovic, Sipos, Pintér. Zmaj, Tibor, Heri, Kovács I., Kovács I., Nagy, Lisztovics, Csergits, Grézsó (Panda), Krómer, Zsilinszki, Hugyik. Tartottak a vörösmartiak a Medjimurac elleni mérkőzéstől, mert Keskenden nagyon durva mérkőzések szoktak lenni. A bajnoki táblázat negyedik és tizedik helyezett csapatának küzdelméből nagy fölénnyel, teljesen megérdemelten a Zmaj került ki győztesen, így aztán a vörösmartiak egy nagy huszárvágással kezdték a tavaszi idényt. A kezdés után a vendégek vették kezükbe az irányítást, és gyors, korszerű támadásokkal veszélyeztették Viuk kapuját. Ebben a játékrészben a játékvezető négy alkalommal lest ítélve mentette meg a hazaiak hálóját a korai góltól. Zsilinszki két alkalommal is egyedül tört ki a kapus elé, de mindkétszer lest ítélt a játékvezető. Egy lepattanó labdát Grézia mintegy 15 méterről kapásból küldött kapura, de fölé ment a lövés. Egy gyors, középről indult támadás végén Zsilinszky becsapta az egész hazai védelmet és megszerezte a vendégek első gólját. A gólt követően is a vendégek támadtak többet. Az első félidőben a Medjimurac csatárai csak egy alkalommal veszélyeztették a kitűnően védő Tibor kapuját, de akkor is eredménytelenül. A hazai játékosok nem tudtak ellenszert találni a vendégek, gyors, hosszú indításokkal veszélyeztetett játékára. Az első félidőben Zsilinszki még két alkalommal került kecsegtető helyzetbe, de nem tudott a hálóba találni. Valarkivel az első félidő befejezése előtt Krómert felvágták a büntető területen, de a játékvezető sípja néma maradt. A második félidőben eléggé eldurvult a játék, mert a hazaiak Cavnc vezetésével még labda nélkül is rúgták a vendégjátékosokat. Ennek ellenére alig tudtak néhányszor az ellenfél kapujához jutni. Egy ilyen alkalomkor rálőtték a labdát az egyik vörösmarti védő karjára, és a játékvezető megadta a tizenegyest. Horvát büntetőjét azonban Tibor nagyszerű érzéssel kivédte. Ezt követően a veszélyesen kitört Zsilinszki elől . Sekutar erős hazaadása az alsó sarokban kötött ki. A mérkőzés végéig a vendégek voltak, jobbak és játékuk alapján több gólos győzelmet kellett volna aratniuk. Cs-ts Gólzápor Gomboson Podunavlje—Törekvés (Szilágyi) 11:3 (6:0) Gombos, 250 néző, vezette Zóni. Már nagyon régen volt annyi néző a gombosi pályán, mint vasárnap délután. Úgy látszik, megérezték, hogy jó mérkőzésnek és sok gólnak lehetnek tanúi. A Podunavlje labdarúgói vasárnapról vasárnapra jobb formában vannak, és remélhetőleg ezután sem maradnak el az eredmények, s nem kerül sor a csapat feloszlatására, mint az az utóbbi években többször is előfordult. Mintha nem is barátságos mérkőzést játszottak volna, olyan nagy iramban kezdődött a játék. Koljanin már az első lefutásból vezetéshez juttatta a hazaiakat, a 3. percben pedig Mamuzsics góljával 2:0 lett az eredmény. Az ismét elemében levő Korhamer a félidő végéig háromszor is hálóba talált, így a Podunavlje 6:0-ra vezetett az első 45 percben. A vendégek hiába igyekeztek, játékukon meglátszott, hogy nem készültek fel kellőképpen a tavaszi idényre. Védelmük átjáróházhoz hasonlított, csatáraik pedig sehogy sem boldogultak a hazai védőjátékosokkal. A második félidőben több változást is eszközölt a Podunavlje vezetősége, és a vendégeknél is történt csere. Az újonnan beálló Loboda csakhamar 7:0-ra rávette az eredményt, de ezutal egy időre a Törekvés vette kezébe a játék irányítását, és rövid idő alatt 7:3-ra szépített. Azonban csak rövid ideig voltak jobbak a vendégek. Loboda még kétszer a hálóba lőtt, majd Mamuzsics két lövése volt eredményes. A Podunavlje a következő felállításban játszott: Spasic (Jovanovic), Bogyó, Farkas, Tomic Molnár I., Ibriksz, Gellér, Molnár II., Kárász, Kortyamer, Mamuzsics, Koljanin (Loboda), Harangozó (Januskó). h. á. Kézilabda ulai Jurcsi—Slavija 20:7 Csonoplya, csonoplyói pálya, 150 néző, vezettek: Besin( izombor) és Bajic (Szerbmilitics). Ibaavénosi: Kanakovic, Gložić (3), Vukelić M. (1), Vukelić S. (3), Poznan (6), Jancić (1), Tepavac (1), Tatarovic, Grba, Kurjega II. Slavija: Koso, Teofan (2), Jegdic (3), Horvatov, Pupov (1), Stefančev, Hejberger, Stsajić (1), Kaum, Vaeir. A felfiatalított hazaicsapat nagyszerű játékkal lepte meg szurkolóit. A bravija játékosai főleg a labdakezelésben kiváló játékerőt képviselnek. A csonoplyai sasfiókák azonban igencsak bontogatják szárnyaikat, és várható, hogy a bajnokságon sikerrel szerepelnek. Összegezve: dinamikus, sportszerű harc folyt a bajnoki pontokért. Mindkét csapat dicséretet érdemel. Szakács Spárta—FESK (Ferrand) 2:1 (1:1) Pélmondster, sparyol pálya, 400 néző, vezette Madjarac (Borovo). Góllövők: Kukolj (2), illetve Dukelic. SPÁRTA: Zivkovic, Strbac, Zeke, Sarkanjac, Vukosavljevic, Dora, Šević, Brnjevarac, Kukolj, (Mihić), Turk (Rosic) és Raiti. FESK: Božinović, Matković, Sundjarić, Bogović, Kanis, Pozavec, Djurković, Ibriks, Škorić, Hlavarti és Budisa. Jól szerepelt a pélmonostori Spárta a tavaszi idény kezdetén. A FESE elleni mérkőzésén jó játékkal megérdemelten győzött. A pélmonostori játékosok uralták a mezőnyt az egész mérkőzésen. A kitűnő csatárjátéknak köszönhetik ezt a nagyon fontos győzelmet. A Sparta a győzelem ellenére is anyolcadik helyen van. Cs-ts Női labdarúgó-csapat alakult Laskán Az elmúlt héten megtartotta évi közgyűlését a laskai Partizán -labdarúgóklub. A felszólalók főleg a vezetőséget hibáztatták a Partizán tavalyi gyenge szerepléséért. Mint ismeretes, a csapat a bajnokság első felében mindössze egy pontot szerzett. A közgyűlésen követelték a vezetőség leváltását. Az új vezetőség élére ismét Vasárevics István került, titkár ifj.Pásztor Antal. A közgyűlés részvevői megalakították a női csapatot. Már folynak is az előkészületek a sepsei, kopácsi és más baranyai nőicsapatok elleni küzdelmekre. SUHAJDA J. A laskói Partizán első győzelme Partizán—Szőlőfürt (Sepse) 2:1 (0:0) Laskó, 150 néző, vezette: Seremešić (Hercegszőlős). Góllövők: Gyetvai (2), illetve Radu. Partizán: Kriák, Mank, Kotarski, Vasárevics, Ciszkai (Bisztrica), Ferenc (Gyetvai), Marinkovic, Tolnai, Toldi, Pásztor, Rajkovic. Szőlőfürt: Ferenc, Rajki, Bojtos, Szalai, Pataki, Kollár, Sípos, Radu, Zigic, Marinovic, Kormányos. A laskói Partizán megszerezte első győzelmét ebben a bajnokságban. Az első félidő csapkodó játékkal telt el. A laskóiaknak volt néhány gólszerzési lehetőségük, de vagy a kapu fölé ment a lövés, vagy Ferenc kitűnően kivédte. A második félidő 27. percében Gyetvai megszerezte a vezetést a hazaiak számára. A laskóiak öröme nem tartott sokáig, mert Radu néhány perc múlva egyenlített. Ezután a Partizán több gólhelyzetet teremtett, de csak egyet használtak ki. A 82. percben ismét Gyetvai játéka volt eredmény. A laskóiak győzelme teljesen megérdemelt, s ha a csatárok leleményesebbek, nagyobb arányú is lehetett volna. Kitűntek: Tolnai, Gyetvai és Marinkovic, illetve Szalai és Sípos. A játékvezető kisebb hibákkal vezette a mérkőzést. Tokaji Szerda, 1974. március 27. Baranyai sporthírek A múlt héten több barátságos labdarúgó-mérkőzést játszottak a baranyai csapatok. Vörösmarton visszavágó mérkőzést játszott a helyi Zmaj és a hercegszőlősi Borac. Az első, Hercegszőlősön játszott mérkőzésen a vörösmartiak 2:1-re győztek. A visszavágón 3:3-as döntetlen eredmény született. A hazaiak 2:0- ás vezetés után engedték ki kezükből, a győzelmet. —A— Tömegverekedés tört ki a Mérőkön játszott Sloga—Bellye (Főherceglak) kupamérkőzésen. A verekedés a közönség között kezdődött. A mérkőzés eredménye a hosszabbítás után is 2:2- es döntetlen maradt, de tizenegyesekkel a Bellye jutott tovább. —A—4 Lejátszotta első mérkőzését a csúzai Vasas ifjúsági csapat is. Mint ismeretes, a csúzaiak őszre szeretnének indulni a bajnokságban. Az ifi csapat a múlt héten Vörösmartra látogatott, és 9:0-ás vereséget szenvedett a helybeli Zmajtól, amely jelenleg a baranyai liga ifjúsági bajnokságában az első helyen van. —A— A csúzaiak első csapata lejátszotta második barátságos mérkőzését is. A Vasas Sepsén 2:0- ás vereséget szenvedett a Szőlőfürttől. Cs-ts Napredak—Mladost (Laskafalu) 0:1 ■ • Zöldszigeti pálya, 200 néző, vezette Ivkovic (Pélmonostor), góllövő: Pandžić. Napredak: Buric, Bálic, Somodivarac, Trtica, Molnár, Sreckovic, Bölcskei, Gajics, Matin, Sziládi, Zbijski, Mladost, Balatinac, Juriša, Pandžić, Meštrović, Ovcar, Dejanovic, Husarek, Strmecki, Cukic, Markovic, Milinovic. A két kiesőjelölt mérkőzésén a vendég Mladost volt a szerencsésebb, s csak a véletlennek köszönheti győzelmét. A mérkőzés egyetlen gólja a második félidő 10. percében esett. Husarek szögletrúgása után Pandžić a tétova hazai védelem mellett befejelte a győztes gólt. A Napredak játékosai nagyon rosszul játszottak. Cs-ts Sakk Az elmúlt héten az őrszállási Bora Ivkov sakk-klub tagjai selejtező mérkőzést játszottak Fehértemplomon a becsei, a fehértemplomi és a golubinaci sakkozókkal a vajdasági ligába való jütésért. Az őrszállási sakkozóknak nem sikerült továbbjutniük, ugyanis a négy csapat közül az utolsó helyen végeztek. S. V. Sakkhírek Lejátszották Zombor egyéni sakkbajnokságának 8. fordulóját. Eredmények: Kovác—Vukobratovic remi, Gegovac—Masic remi, Trifunov—Carev 1:0, Indruški—Jevtić 1:0, Ružić—Stojković 0:1, a Vrcelj—Cubrilo, a Mitrović—Vlaisavljević és az Ivanović—Milovuković játszmákat későbbre halasztották. A 7. forduló félbeszakadt játszmájában Mitrovic legyőzte Cubrilót, Trifunov pedig remit játszott Stojkovictyal. A 8. forduló után Trifunov vezet 6 ponttal, őt követi Masic 5,5, Begovac 4,5 (két félbeszakadt játszmával), Carev 4,5 (egy félbeszakadt játszmával) stb. Vrnjacka Banjánmegtartották a munkássakkozók köztársasági bajnokságát. A versenyen többek között zombori Veljko Ivanovic is részt vett, és figyelemre méltó eredményt ért el. Tizenegy játszmából 8-at megnyert és a 6—13 helyet foglalta el. A bajnokságon egyébként mintegy 100 versenyző vett részt. Vasárnap befejeződött Zombor pionír sakkbajnoksága. A tavalyi bajnok Novak Nastasie másodszor is elnyerte az első helyet, összesen 9 pontot gyűjtött öszsze, második Predrag čičovački 8,5 ponttal. Lejátszották a Tito Kupa zónaversenyének első fordulóját. A zombori község 5 részvevő csapata közül 3 jutott tovább. Eredmények: Bora Ivkov (Őrszállás)—Vatrogasac (Monostor szeg) 4:0, Spartacus II. (Szabadka)—Dusán Staniékov (Zombor) 3:1, Viktor Bubánj (Zombor)— Mladost (Petrőc) 2,5:1,5, Kljajiéevo—Zorka (Szabadka) 2,5:1,5. Csonoplyán mindig népszerű volt a sakk, de szervezetlenül művelték. Egy évtized után most Rade Klasnja mérnök újra megalakította a sakk-klubot. Nem kevesebb, mint 50 helybeli iratkozott a klubba. Kategóriát szereznek a dolgozók A zombori községben öt sakkklub tevékenykedik, emellett azonban több munkaszervezetben is létezik vállalati sakkcsapat. A közelmúltban a belgrádi áruház továbbá a Belgrádi Bank 13 sakkozója tartott tornát. Zoran Jotić, Slavoljub Marjanović, Bogdan Blanuka, Janko Bolohradszki harmadik kategóriát szerzett. P. Carey II. diákolimpia A diákolimpia keretében a múlt héten megtartották a zombori község általános iskolásainak szertornaversenyét a Mosztonga sportcsarnokban. Az A- programban a lányoknál a zombori Avram Mrazovic iskola csapata nyert, a fiúknál pedig a csonoplyaiak bizonyultak legjobbnak. Egyéniben Vesna Jankovic és Momčilo Djermanović, a győztes csapatok tagjai diadalmaskodtak. A B-programban az Avram Mrazovic leány- és a Testvériség-Egység fiúcsapata nyert. Egyéniben Vera Goretic (Testvériség-Egység) és Miroljub Popovic (Testvériség-Egység) nyújtottak legjobb teljesítményt. L. D. i), a Magyar Szó zombori, apatini, hódsági, pélmonostori, eszéki, vukovári és vinkovei melléklete Szerkeszti: a szerkesztő tanács Tagjai: dr. Balla Ferenc, Buják János, Hecskó Endre, Herceg János, Homola Ferenc, Kapitány György, Kószó József, Mészáros András, PetőCamilló, Tóth László, Tausz Imre, Tröszt Sándor és Vlah János. Elnök: MÉSZÁROS András Szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ Munkatársak Csörgits József, Friedrich Anna, Góli Ilona (titkárnő), Hajnal Árpád, Szabó Ferenc, Székely Mária (lektor), Vlah János (főmunkatárs) és Zámbó Illés (fotóriporter). Szerkesztőség: 25000 Zombor, Stara Gradska kuća, I. sprat 27. Telefon: 20-35. Hívószám: 025. Telex: Dutáj, YU—15376.