Magyar Szó, 1975. január (32. évfolyam, 1-15. szám)

1975-01-15 / 13. szám

20. oldal Módosítások a szervezeti felépítésiben A VKSZ újvidéki községi bizottságának üléséről florđe Radosavljević elnök létével ülést tartott hétfőn az újvidéki községi pártbi­zottság és megtárgyalta­ azo­kat a kérdéseket, amelyek a községi, illetve a körzeti pártválasztmányok és bizott­ságok szervezeti felépítésé­nek változtatásával kapcso­latosak. A továbbiakban­ szó volt a községi pártbizottság első negyedévi munkatervé­ről, majd végül az ülés rész­vevői meghallgatták a Pa­nasz- és Folyamodványügyi Bizottság jelentését. Az új statútumerejű hatá­rozat előkészítése során a községi pártbizottság titkár­sága megtárgyalta a szer­vezeti felépítés módosításá­val felmerülő kérdéseket és úgy tartja, hogy az alapszer­vezetek megnövekedett szá­ma és a körzeti pártszerveze­tek erősítése miatt szükség­­szerű a VKSZ községi választmányának húsz taggal való bővítése. A titkárság javasolja, hogy továbbra is szorgalmazni kell a körzeti és az egyetemi pártszerve­zetek fejlesztését és erősí­tését. A körzeti pártszerve­­ze­eket olyképpen kellene felépíteni, hogy mindegyik 30-nál több tagot számláló (KSZ-alapszervezet egy kül­döttet delegáljon, a 100-on felüli taglétszámú alapszer­­vezetek pedig kettőt. A 30-nál kevesebb tagot számláló alapszervezetek közösen választanának kül­dötteket a körzeti pártszer­vezetbe. Az egyetemi párt­­választmány megszervezését külön határozat szabályozza. A titkárság javasolja to­vábbá, hogy a körzeti és az egyetemi pártbizottságok lét­számát 25 tagra növeljék. A körzeti pártbizottságok határozata alapján körzeti politikai aktívák alakulnak, amelyeknek tagjai közve­tle­nül részt vesznek az alap­szervezetek tevékenységé­ben. A tevékenység jobb meg­szervezése végett szükséges­sé válik a községi pártbi­zottság szervezeti felépítésé­nek módosítása is. A bizott­ságon belül tíz szerv ala­kul. Az új szervezeti felé­pítésben a községi pártbi­zottság titkárságának fela­data a széles körű tevékeny­ség egyeztetése és összehan­golása lesz. Végül, ezekkel a módosí­tásokkal szükségessé válik a községi pártbizottság taglét­számának növelése is. A tit­kárság javasolja, hogy a bizottság tagjainak számát 31-ről 41-re növeljék, és a bizottságba válasszák be a Szocialista Szövetség, a szak­szervezet, a Harcos Szövet­ség, a SZISZ és a képvi­selő-testület elnökeit. A módosítások alkalmá­val nem szabad szem elől téveszteni, hogy továbbra is biztosítsák a munkástöbb­séget. Gy. J. Elsi­kkés­­sti lista Szerdán aláírják az egyezményt Perinából jelenti a Reuter és az UPI. A portugál kormány és a három angolai felszabadítási mozgalom képviselői hétfőn este elvi megegyezésre jutot­tak az afrikai országnak megadandó függetlenség ügyében. Előreláthatólag a keddi nap folyamán megfogalmaz­zák az egyezmény végső szö­vegét, míg­­ az aláírást szer­dán végzik el. Az Angolai Nemzeti Fel­szabadítási Front (FNLA) megbízottjainak egyike saj­tóértekezleten kijelentette, hogy megegyeztek a leen­dő angolai kormány megalakí­tását és a miniszteri tárcák elosztását illetően is. Athéni nagykövetünk Bid­oSZnál Athénból jelenti a Tan­jug. Milovan Markovic görög­­országi jugoszláv nagykövet hétfőn látogatást tett Biciosz görög külügyminiszternél. Baráti beszélgetést folytat­tak, melynek során véle­ményt cseréltek a két orszá­got érdeklő időszerű nemzet­közi kérdésekről. Megvizsgál­ták Jugoszlávia és Görögor­szág együttműködésének bi­­­zonyos szempontjait is. SOIBA MAGYAR SZÓ A DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Igazgató : PETKOVICS KÁLMÁN FS- és felelős szerkesztő KALAPOS ZOLTÁN Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi­ Sad. Voivode Mišića 1. Telefon '57-044 telex: 14198 YU FORUM Egyhavi előfizetés! díj belföldön 54.— dinár, külföldön 108.— dinár Folyószámla 85700-601-196 FORUM NYOMDA ÚJVIDÉK Vasárnap találkozik Szad­at elnök és Fejszál király Kairóból jelenti a MENA. Anvar el Szadat egyipto­mi elnök és Fejszál Szaúd- Arábia királya január 19-én, vasárnap Asszuánban talál­koznak,­­ hogy megvizsgálják a jelenlegi közel-keleti hely­zetet. A szaúd-arábiai uralkodó előzőleg Szíriába és Jordá­niába látogat. MAGYAR SZÓ A JAT utasszállító gépe elleni támadás után két szervezet is magára vállalja az orlyi merényl­etet Párizsból jelenti a Tanjug. Hétfőn este két Paleszti­nai szervezet, a Fekete Szep­­ember és a Mohamed Budi csoport is magára vállalta a repülőtéri merénylet el­követését. Az utóbbiak az AFP francia hírügynökség­gel folytatott telefonbeszél­getés során hangsúlyozták, hogy a merényletet egy izraeli repülőgép ellen ter­vezték,­­ ami majd „legkö­zelebb sikerülni fog”. A robbanás következtében megsérült egy francia csend­őr is, akinek azonban a nevét nem közölték. A csendőrt és Tahirovic ste­­wardot kórházban kezelik. A PLO közleménye Bejrútból jelenti az UPI. A Palesztin Felszabadító­ Szervezet (PLO) szóvivője hétfőn közölte,­hogy a szer­vezet tagjai, nem felelősek a párizsi Orly repülőtéren elkövetett merényletért. A közlemény hangsúlyoz­za, hogy a PLO „elveti és elítéli az ilyen bűnös akció­kat”. Hozzáfűzték azt is, hogy aki az ilyen akciókat a palesztinai harcosoknak tulajdonítja, „összeesküszik a palesztinai ügy és a Pa­lesztinai nép harca ellen”. Nyomozok és egy rendőr a jugoszláv utasszállító gépnél, amelyet a párizsi Orly repülőtéren bombatalálat ért. Etiópia szilárdítaná kapcsolatait az arab országokkal Kairóból jelenti a MENA. Mihael Imru etiópiai tájé­koztatásügyi miniszter Isz­­mail Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszternek tolmácsolta az etiópiai katonai tanács óhaját, hogy megszilárdítsa kapcsolatát Egyiptommal és a többi arab országgal. Imri, aki négynapos hiva­talos látogatáson Kairóban tartózkodik, azt is közölte, hogy meghívták a Palesztin Felszabadító Szervezet (PLO) vezetőségét, látogasson egy küldöttsége Etiópiába. Különleges jelentőséget tu­lajdonítanak az etiópiai mi­niszter nyilatkozatának, mely szerint hazája békés úton szándékozza megoldani az eritreai kérdést és már meg is történtek a lépések ebben az irányban. A máltai kormányfő Észak-Koreában Pjongjangból jelenti a TASZSZ. Dom Mintoff máltai kor­­­mányfő, aki, hivatalos láto­gatáson a Koreai Népi Köz­társaságban tartózkodott, hét­főn elutazott Pjöngjangból. Mintoff a népi Korea fő­városában megbeszélést foly­tatott Kim Ir Szunggal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnökével a két ország együttműködéséről. Makariosz érsek, ciprusi elnök Nikéziában ciprusi görögök között, akiknek a török invázió nyomán eltűntek a hozzátartozóik. Makariosz kijelentette, hogy a ciprusi görög és török közösség közötti tárgyalások során elsőbbségben részesül az eltűntek kérdése. Az első néger Ford kormányában Ford elnök szándéka sze­rint William Coleman­ tárcát kap az amerikai kormány­ban min­t közlekedési állam­titkár. Eszerint Coleman lesz az első néger a jelenlegi ame­rikai kormányzat csúcsában — közölte a Fehér Ház. Coleman egyébként Ro­bert Weaver után, aki Lin­­don Johnson elnök kormá­nyában a városrendezési tit­kár szerepét töltötte be, az amerikai kormány második néger tagja lesz általában. ÚJVIDÉK URH 16.30 Dzsessz, dzsessz 17.00 Zengő partitúrák 18.30 Elmélet, vita, gyakorlat BELGRÁD I. 4.00 1 8.00 Reggeli zenés műsor 9.02 Kisegyüttesek műsorából 9.30 Család és otthon 15.40 Az ötödik dimenzió 17.15 A zene világában 18.02 Moderato cantabile — szórakoztató zene 18.30 Kívánsághangverseny 19.30 A Bécsi Filharmonikusok zenekara játszik 22.15 Szórakoztató zene 23.03 Zenés vallomások — Bruch, Poulenc és Rahmanyinov művei Szerda, 1975. január 15. STILEVICI A BELGRÁDI TELEVÍZIÓ MŰSORA Csapda a tábornoknak — hazai játékfilm 10.00 Földrajz: Az óceán — az élet bölcsője 10.30 Rajzfilm (sz) 10.35 A világ metropolisai: Isztambul (sz) 11.20 Zenei nevelés 11.50 Rajzfilm (sz) 11.55 A vörös madarak szigete — ismeretterjesztő sorozat (sz) 16.10 Műsorismertetés 16.15 Híradó, I. kiadás 16.35 Magyar nyelvű tévéhíradó 17.00 Albán nyelvű tévéhíradó 17.30 Kicsinyek világa — gyermekhíradó 18.00 Hírek 18.15 Népzenei adás 18.35 Tudományos stúdió 15.15 Rajzfilm (sz) 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Csapda a tábornoknak — hazai játékfilm (sz) 21.35 Arcképcsarnok: Vlado Maleszki író (sz) 22.15 Híradó, 3. kiadás 22.35 Háborúban a világ — angol dokumentumsorozat II. I MŰSOR 16.20 Képfelvétel a schrunsi női lesiklóversenyről 19.30 Híradó a zágrábi stúdióból 20.00 Merre tartanak a vaddisznók? — sorozatfilm, 2. rész (ism.) 21.00 Huszonnégy óra (sz) 21.15 Fénykének nyomában — dokumentumsorozat. Barátok könyve 21.45 Szomjas föld — amerikai vadnyugati sorozatfilm. A Dodge-i orvos (sz) 22.45 I­a­lm*­ette — Haydn művének balettváltozata (sz) A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.55 Iskolatévé 10.20 Delta — tudományos híradó (sz) 10.45 A főkomornyik — francia játékfilm (išm.) * 12.15 Játék a betűkkel — vetélkedő (ism.) 17.40 Expedíció a kőkorszaki ember nyomában *— csehszlovák filmsorozat, 2. rész 18.05 Pillantás ^ S nortvilágba — filmösszeállítás 18.25 Posta fiók ?K0 — Takács Mária műsora 18.40 Jugoszláviában jártunk, írók, költők műhelyében 19.30 Tévéhíradó 20.00 dáru­m — külpolitikai kérdésekről 21.30 NoHoft könyv — Boldízcár Iváni Halálaim 22.40 Tévéhíradó, 3. kiadás 19. MŰSOR 20.00 A pofon-tenger áiTotyf^o­f, — ismeret. film 20.50 Nóza*+«k n szvermek­nev^ésröi — sorozr^dás, 2. ré?7.. Nemet,h *nt.?n пл&тг/лм­.нлл. ?. vinniás 21.40 Fn”en­ó—Mészöly Tibor* mű­sorban éltünk — filmsorozat, 3. rész A ROMan т’г’ SVSŽIO MŰSORA !*.?0 Színházi est '?стп.) 10.35 sávosaink u­tcáin 17.00 fríd^nsé^ok a könnyű­zenében IR.ro Котоиг zene ■ 19.30 Játékfilm­. RÁD­­Ó­­1 ÚJVIDÉK I. 5.00—8.00 Tarka reggeli zenés műsor 9.30 Ifjú zenebarátok, f­igy­elem! 10.05 Irodalmi műsor középiskolásoknak 10.30 Farsangi mulatság — magyar népi muzsika 11.20 Délelőtti hangverseny 12.05 Színes, dallamok 14.02 Zenei mozaik 16.02 Időszerű témák 16.15 Pop-top 19.30 Operaházak és hangversenytermek műsorából 21.00 Estéről estére 23.30 Kis éji hangverseny KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Cervantes: Don Quijote: 27. rész 9.20 Kamarazene 10.40 Barokk muzsika 11.30 A Szabó család 12.35 Tánczenei koktél 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak 14.05 Balladák világa III. 14.31 Szirmay Márta énekel 14.41 Fúvósesztrád­a 16.05 Diáktaris­nya 16.35 Szívek szimfóniája­­ 18.10 Színes népi muzsika : 19.25 Gondolat: A Rádió irodalmi lapja 20.07 Verdi: Traviata­­ . háromfelvonásos opera 23101 örökzöld dzs­esszmelódiák SZABADKA 5.00—13.no Az Újvidéki Rádió I. és I­., valamint a Belgrádi Rádió L műsora 13.00 Ma a 249 méteres­­ hullámhosszon 13.05 Fiatalok — fiataloknak 14.00 Zenés körkép: Látogatóban a Jakošević színészházaspárnál 15.00­ Délutáni híradó. 15.35 A társult munka útján — Medoprodukt 16.19 Időszerű jegyzet 16.45 Kólák 17.00 Közös hullámhosszon 17.30 Az ügyeletes riporter percei 17.35 Az én generációm 18.05 Hova? Merre? 18.25 Másnapi műsorismertetés 18.30 Az Újvidéki Rádió URH és I. műsora

Next