Magyar Szó, 1975. június (32. évfolyam, 163-177. szám)
1975-06-18 / 165. szám
tp.-oal Messzemenő támogatás A szakoktatási határozatról folytatott nyilvános vita összegezése Mint ismeretes, tartoméknyunk képviselőháza április 22-én elfogadta és nyilvános vitára bocsátotta a szakoktatási rendszer fejlesztésének alapjairól és irányelveiről szóló határozattervezetét. A határozat a JKSZ X. kongresszusának követelményéből, gazdaságunk és egyetemes társadalmunk fejlődésének szükségletéből kiindulva az oktatási rendszer átlényegülésére irányul, s felöleli a szakoktatás eszmei kérdéseit, anyagi helyzetét, káder szükségletét, az iskolahálózat átépítését, egyszóval valamennyi jelentős mozzanatát. A nyilvános vita május 31-éig tartott, és a megszokottnál jóval élénkebb volt. Valamennyi községünk társadalmi-politikai szervezetei, közoktatási intézményei, s ami még fontosabb a társult munka alapszervezetei is élénk érdeklődést tanúsítottak a jelentős okmány iránt, olyannyira, hogy a Tartományi Oktatásügyi Titkárságnak nem volt könnyű dolga, hogy az elhangzottakat összegezze. A napokban elkészült, ezzel kapcsolatos elemzésünk is igen tekintélyes terjedelmű. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a határozat tervezetét megelégedéssel fogadták Vajdaság-szerte, maradéktalanul támogatva mindenekelőtt az oktatás kettősségének megszüntetésére, a munka melletti tanulás rendszerbe iktatására az eszmeileg elkötelezett, önigazgatású szocialista rendszerünknek megfelelő nevelés ösztönzésére irányuló törekvéseit. Ennek érzékeltetésére közöljük az alábbi néhány kivonatot: "-A határozat szavatolja a pártkongresszusi Irányelvek valóra váltását, kár, hogy meghozatalára nemkerült korábban sor (a Szocialista Szövetség községi választmánya Kovacica). ■ Egyhangúlag elfogadjuk a határozatot, javasoljuk, hogy alapelveit egész hazánk tegye magáévá (Községi Szakszervezeti Szövetség, Fehértemplom) ■ Teljes egészében elfogadjuk a határozatot, s követeljük, hogy az illetékesek mindent meg is tegyenek megvalósítása érdekében (a MošaPijade Gimnázium tantestülete, Zenta) ■ A határozat lehetővé teszi az oktatási rendszerben uralkodó visszásságok kiküszöbölését (a Szocialista Szövetség községi választmánya, Sid) ■ A társult munka valamennyi alapszervezete megvitatta és egyhangúlag elfogadta a határozatot (a Szocialista Szövetség községi választmánya, Zrenjanin) ■ A határozat jó alapot nyújt az oktatási rendszer önigazgatású átalakulására (Szocialista Szövetség községi választmánya, Szabadka) Ilyen és hasonló véleményen vannak tartományunk valamennyi községében, és hogy a vita nem voolt formális jellegű, arról számos, a határozat tökéletesítésére irányuló megjegyzés is tanúskodik . ■ A legtöbb megjegyzés azt kifogásolja, hogy a határozatban előirányzott rendszerbeli változásokat nem hangolták össze kellőképpen egész hazánk területén (Petrőc, Szabadka, Pancsova, Zenta, Ada, Apatin, Rima, Titel stb.). ■ A szorosabb együttműködés szüksége egyébként is igen gyakran szerepel a megjegyzések között, sokan a tantervek összehangolását a közös tankönyvek kiadását szorgalmazzák. ■ Mások ismét a konkrétabb határozatok hiányát kifogásolják, szerintük többet kellene mondani ifjúságunk nevelőinek arculatáról (Mitrovica) ■ Jobban ki kell hangsúlyozni az iskolák és a pedagógusok felelősségét az oktatásban felmutatott eredményekért (Petröc) ■ Pontosabban meg kell határozni a dolgozók tovább tanulásának feltételeit és lehetőségét s az eddig szerzett oklevelek értékét. (Ruma) ■ Nagyobb figyelmet kell szentelni az ifjúság nevelése során gyermekeink kellő testi fejlődésének, egészségének (Szabadka) Se szeri, se száma a megfontolt, jól átgondolt hozzászólásoknak s mindez, a határozat iránt tanúsított megértéssel és támogatással együtt biztos záloga annak, hogy elvei meg is valósulnak. E. L. Az ünnepi könyvhét után Zrenjanini interjú Fábián Zoltánnal A békéscsabai íróküldöttséggel e napokban Zrenjaninban tartózkodó FÁBIÁN Zoltán író, a Magyar Írószövetség titkára, kérésünkre, s lapunk olvasói számára készségesen sommázta a Magyarországon nemrég zárult és nagy jelentőségű ünnepi könyvhétnek az eredményeit. — Az utóbbi három esztendőben — főképp az Olvasó népért mozgalom eredményeképpen — a könyvhét jellege megváltozott nálunk: egyrészt .,.vásáribb” lett, vagyis mozgalmasabb, látványosabb; könyveseink jobban kínálják az árut, ún. könyvutcákat létesítenek — ilyen Debrecenben a Gambrinus-köz, Egerben a főiskola udvara és a könyvpark, Szolnokon a Múzeum udvara stb. A debreceniek, kezdték el, de rendszeressé vált az utóbbi két-három év során: egy-egy nagyobb városban minden könyvsátornak sajátos jelleget adnak könyvválaszték tekintetében, tehát egy helyütt találja a meghatározott érdeklődésű olvasó a szépirodalom az ifjúsági irodalom, tudományos, műszaki vagy művészeti irodalom, legújabb kiadványait. Külön néprajzi sátrak tárják az érdeklődők elé a helyi néprajzi vonatkozásokat, s meg is elevenítik, szemléltető bemutatókkal teszik vonzóbbá a népi művelődésnek ezt az ágazatát és irodalmát. A könyvheti, dedikálással egybekötött író-olvasó találkozókról még alig is adhatunk kielégítő számadatokat. A könyveladás értéke másfél milliárd forintra emelkedett a tavalyi vásár óta. A legutóbbi számadatok szerint lakosonként hét (T) könyv a vásárlás tényezője az eltelt évben. E tekintetben csupán egyes északi államok előznek meg bennünket. A vidéki mérleget még nem ismerem, de Budapestre vonatkozóan huszonöt százalékos a növekedés — a művek számára vonatkozóan ,is. Idén is, akárcsak tavaly, a szomszédos országok könyvkiadói is részt vettek az Ünnepi Könyvhéten: a pozsonyi Madách Kiadó, az újvidéki Fórum, valamint a romániai és szovjetunióbeli könyvkiadók. Ezekből az államokból íróküldöttségek is érkeztek, s ezeknek író-olvasó találkozókat szerveztünk. Végül megemlíteném, hogy idén Szolnokon volt az országos megnyitó, s ott az egyik napot a népek barátsága napjává avattuk. F. F. MAGYAR SZÓ Szerda, 1975. június 18. A testvériség-egység szellemében A zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 30. évfordulója * — Keveset látok itt azok közül, akik 1945. június. 12- én az egykori Polgári Kaszinó nagytermében összejöttek, hogy megalakítsák a Magyar Közművelődési Egyesületet — ezekkel a szavakkal kezdte visszaemlékezését Herceg János író, a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület alapítója, az egyesület 31 éves fennállása alkalmából megrendezett hétfő esti ünnepségen. Kapitány Györgynek, az Egyesület elnökének üdvözlő szavai után a zombori Testvériség-Egység Általános Iskola tanulói szavalatokkal, magyar és szenthorvát nyelvű énekszámokkal emlékeztek meg a népfelszabadító háborúról és a három évtizedes fejlődésről, mintegy jelezve, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a harminc év alatt mindig a testvériség-egység szellemében tevékenykedett. Herceg János visszaemlékezése is ezt igazolta. — Az egyesület már megalakulásának pillanatában antifasiszta szervezet volt, a város magyar lakossága világnézetének átalakítására vállalkozót. Akkoriban szállingóztak haza a frontokról az emberek, s otthonra találtak itt a magyar kultúra kis fellegvárában. Bármilyen nehéznek tűnő időket éltünk, azt kell mondanom, hogy nem volt nehéz dolog a kezdet. Az egykori Polgári Kaszinó, amely több mint 20 esztendeig otthont adott a színjátszóknak, az énekkaroknak, a zenekaroknak, megszűnt, szerepe lejárt. Amikor megalakulását kimondtuk, a kerületi pártvezetőség jelenlétében, megkezdődött a város magyar lakosságának új politikai és kulturális fejezete. — Bevontuk a munkába a nőket, az ifjúságot, és az addig ismeretlen réteget, az Oncsa-telep parasztságát is. Az összemelegedés a különféle társadalmi rétegek között nehezen ment, de megtörtént. Megszűnt a társadalmi különbség közöttük. Kialakult egy homogén világnézet, egyenlő közösségi szellem, s amikor az egész ország nagy megpróbáltatásoknak volt kitéve, itt nálunk a helytállásnak szép példáját láthatták. Az ifjúság fontos szerepet játszott a város mozgalmi életében, aktív politikai munkát fejtett ki. Ugyanezt kell elmondani a nőkről,akik testületileg mentek ki Kljajicevóra, Szivácra, Stanišićra, megismertetni a telepes asszonyokkal az itteni szokásokat. Az egyesület társadalmi jelentősége akkor sokkal nagyobb volt, mint a művelődési munka. — Az 1948-as nehéz esztendőben egymás után tartottuk az üléseket, népgyűléseket, amelyeken állást foglaltunk a Tájékoztató Iroda határozatai ellen. Olyart helytállásnak vetettük meg az alapját, amely még ma is változatlan. Ezután az egyesület műkedvelői a legsikeresebb műsorokból mutattak be részleteket, ezzel is jelezve, hogy a politikai tevékenységgel párhuzamosan igen aktív amatőr munkát is végzett a tagság. A színpadon láthattuk azokat, akik hosszú éveken át kitartóan műkedvelősködtek és hozzájárultak ahhoz, hogy ne múljon el ünnep, jelentős évforduló, amelyről szerény ünnepség keretében, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület meg ne emlékezne." Ugyanakkor igyekeztek kielégíteni a város lakosságának kulturális igényeit is. Ezt méltányolta a zombori ,művelődési közösség, amikor az eredményes munkáért a testvériség-egység ápolásáért oklevéllel jutalmazta a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, és 5000 dinárt érő könyvvel bővítette gazdag könyvtárát. FRIEDRICH Anna Herceg János Karlóca és környéke Branislav Vuleković újvidéki tárlata A tájfestészetet Vajdaságban a XIX. században idevándorolt festők művelték, akik Münchenben, Bécsben, Pesten stb. tanultak. Tájfestészetünk tehát az akadémikus realizmus kissé hideg divatjával kezdődött, dea romantikus realizmus lazább érzelmekhez szóló stílusa közkedveltebb volt, különösen, ha vajdasági témára alkalmazták. A tájkép másodrendű műfaj; ha nincs történelmi kompozíció, akkor a tájkép jelenik meg, mintha az esemény helyett a tájjal is megelégednénk, a XX. században több stílus követte egymást a tájfestészetben. Ennek lényege az, hogy a művész érzelmeit, hangulatát, esztétikai hovatartozását fejezte ki a tárgyi hűség rovására, tehát a valóság ábrázolása vagy objektivizálása mindinkább háttérbe szorult. A vajdasági tájfestészetben a lassú stílusváltozások mellett jelen volt az akadémikus realizmus is, amely a valóság ábrázolását művészeti szabályokhoz kötötte. Minden művészetből át kell venni azt, ami a valóságot legjobban kifejezi — ez volt az akadémiák programja. Vuleković egy valóságot követ festészetében. Stílusában akadémikus realista, rajzában dokumentáló, festési eljárásában pedig a színek dominálnak, erőt és egészséget fejeznek ki. Színei fénnyel átitatottak, az árnyékok nedvdúsak és hűsöt ígérők. Látványos, szórakoztató művészet, mely komoly tudáson alapul. Karlóca százados régiségei, patriarchátusa, kanyargós utcái, annyi romantikát sugároznak, hogy „csak meg kell örökíteni” ezt a szépséget. A kihaló kisváros épületei és utcái a szőlőtermelés öröme (mely már a múlté), valamint a borvidék kissé felszínes vilám, de többször bús nosztalgiája — olyan valóságélményt nyújt, mely a „hangulatra érzékeny” (hangulataink változásától függ), és napfényben még az „eső és az egészség” forrásával is összetéveszthető. A művelődési dolgozók időnként akciókat rendeznek, hogy a mai életbe bekapcsolják a városkát, de nem sok eredménnyel. A festő az élettartam teljességét fejezi ki a tájképein is. Vulekovic temészetszerűen, de az élet problémáitól mentesen a szépet egyszerűen, a festészet ismert keretein belül, az akadémikus realizmus kánonjaival festi. Nem tér el semmilyen szabálytól, nem újít, de nem is ingadozik abban a hitében, hogy az élet olyan, amilyen, élni kell, és nem kell problémákat keresni. A problémakeresés csak gyengítenéletkedvünket. Ez antiintellektuális magatartás a modernizmusok esztétikájához viszonyítva. Az akadémikus realizmus is változik, nemcsak egy korhoz kötött, hanem a mai művészi szempontokhoz is igazodik. Egy-egy művész a szubjektív értelmezéseivel is hozzájárul ehhez a módosuláshoz. Tehát a mai akadémikus posztimpresszionizmus bőséges tapasztalataiból merít, továbbá a Cézanne utáni tudományból, az újklasszicizmusból is kiegészíti „tökéletes” fegyvertárát. A nagy színesség, népies, romantikus forrásokra is utal, ami nálunk jellemző az akadémizmusra. Ehhez egyébként Vulekovic is vonzódik. ÁCS József A ХУ. gyermekfesztivál Tito elnök védnökségével június 23-ától július 5-éig rendezik meg šibenikben Hazánk legnagyobb gyermekrendezvényét, a šibeniki gyermekfesztivált köztársasági elnökünk, Tito elvtárs védnökségével június 23- ától július 15-éig tartják meg az idén. A művészeti és művelődési jellegű jubiláris fesztiválon húsz hazai és külföldi gyermekszínház, illetve bábszínház lép fel — köztük az újvidéki gyermekszínház (Pozoriete mladih) is, amely július 3-án Dobrica Ernc A nagy méhész című bábjátékát mutatja be, Dejan Mijač rendezésében. Milan Cecuk, a bábjátékok válogatója ezt az előadást hazánk három legjobb bábszínházi előadása közé sorolta. A tíz napig tartó fesztivált Pero Kresic Szervusztok, pajtások című művének díszelőadásával nyitják meg, azután pedig a nagy seregszemle végéig a kadari, a mosztári, a zágrábi, az újvidéki, a ljubljanai, a niši és a belgrádi bábosok igyekeznek majd élményt és örömet szerezni legkisebbjeinknek. A fesztivál országos tanácsa a már említett bábszínházakon kívül a belgrádi Boško Buha Gyermekszínházat, valamint a zágrábi, a ljubljanai, a szarajevói, a szabadkai, a szkopjei, a spliti és a mai ifjúsági színházat is meghívta. Nyilván már ennyiből is kitűnik, hogy a jubiláris, XV. šibeniki gyermekfesztivál igen színvonalasnak ígérkezik. És nem kétséges, hogy a színházi és zenei, képzőművészeti rendezvényekben egyaránt bővelkedő fesztivál rangját a lenigrádi ifjúsági színház, a Jan Dorman nevét viselő lengyelországi ifjúsági színház, és a nyugatnémetországi, csehszlovákiai, svédországi gyermekzenekarok is sokban megemelik. A színpadi előadásokon kívül — dr. Stipe Suvar köztársaságközi művelődésügyi titkár beszámolója után — A gyermekeknek szóló művészeti alkotások társadalmi szerepéről is széles körű tanácskozást szerveznek. E rendezvények egyikéről-másikáról lapunk olvasóinak is beszámolunk. SZ. L FILM Rendező: Hal Ashby. Sze replők: Jack Nicholson,*Otis I Joung, Randy Quaid, Clifton J James, Carol Kane stb. Noha az amerikai új film első legerőteljesebb hullámát nem követték ugyanolyan hatásfokúak, hisz a szórakoztató ipar elég rugalmas és mozgékony ahhoz, hogy minden új törekvést felszippantson és többé-kevésbé a saját képére formáljon, mégis jórészt az óceánon túl készülnek jelenleg a legőszintébb, legszókimondóbb társadalmi mondanivalójú filmek. E realista felfogású művek az amerikai filmművészetre szinte semmiféle hatást sem gyakoroltak a francia új hullámmal annak idején elindult európai modern törekvések , még ha szerény ambíciójúak is, rendszerint megbecsülést váltanak ki elkötelezett szemléletükkel, hitelességre törekvő valóságábrázolásukkal. Az új alkotónemzedéknek nincsenek művészeti komplexusai, egyszerűen, becsületesen, a legjobb tudásukkal filmet csinálnak. Hal Ashby is ezt tette, s a lehető legegyszerűbb eszközökkel, hol nyersen, hol gyengéden, hol ellenállhatatlanul komikusan szól az amerikai kisember hányatott életéről, a katonai bürokráciáról, az élet perifériájáról, ahol az apró tolvaj és a jelentéktelen káplár sorsa egyaránt sivár és másoktól függő. Olyan mértékben, hogy már egy igazán jó szórakozást sem tudnak egyedül kitalálni, anynyira megkötöttnek érzik magukat. Ilyen vonatkozásban már áttételes értelmet nyer, hogy a film cselekménye két börtön közötti úton történik. A vulgárisan nyers dialógus annyira összhangban van ezzel a környezettel, hogy nem válik bántóvá,sőt ez esetben a kifinomult irodalmi nyelv hatna disszonánsan. Az Amerikát érintő keserű kritika és a nyers komikum szelíd érzelmességgel és a hősök iránti megértő rokonszenvvel párosul, könnyed, közvetlen formában. Kifejezési eszközeiben egyáltalán nem modern film, de mondanivalójában nagyon is jelen idejű. Az egykori komédiáknak és a harmincas évek szociális filmjeinek a tapasztalatát mai szemlélettel kiteljesítve használta fel a rendező, s lehetőséget adott a színészeknek a sokrétű alakításra. Különösen Jack Nicholson volt az alkalommal, s nyújtott emlékezetes játékot a durva, de a maga módján emberséges és megértő, meglehetősen szűk látókörű, de az igazságot érző káplár szerepében. (I) Az utolsó megbízatás