Magyar Szó, 1976. június (33. évfolyam, 164-178. szám)

1976-06-30 / 178. szám

6. oldal Papok iskolái Régi elképzelések szerint tanulni csak azért volt ér­demes, hogy a földi halandó közelebb kerüljön Isten országához. A tizenötödik században megnyílt Zombor­ban a bencések iskolája, ahol a bibliai órákon és egy­házi énekek gyakorlásán kívül, aligha folyt egyéb ok­tatás. Éppen csak írni és olvasni tanultak meg kicsit a tanulók míg „számvetésben — mint egy későbbi kró­nikás feljegyezte — nem mutattak nagyobb előmene­telt.” Később a ferencesek léptek a helyükbe, miután Szent Benedek rendjének „alázatos szolgái” eltűntek koldus­tarisznyáikkal a határból. Jött a török, apátságukat feldúlta, nem maradt más hátra, mint felhúzódni észa­kabbra, a generális székhelye, Pannonhalma felé. Mint­ha valamennyien magyar barátok lettek volna, és né­pük sűrűbb közösségében kerestek volna biztonságot. A ferencrendiek inkább délről szivárogtak fel, bos­­nyák kolostorokból, gyakran egész falvak népét ma­gukkal hozva a jó bácskai földeket feltörni. Iskolájuk a mai plébánia épületében volt, földszinten az óriási refektóriummal, amely tanterem is volt, meg ebédlő, boltíves mennyezetén a szentek életéből vett jelene­teket megörökítő domborművekkel, amelyek a turista­­iroda helyiségében ma is láthatók. Feltehetően ellátást is kaptak a tanulók, minthogy a tíz-egynéhány szerze­tesnek kisebb ebédlő is elég lett volna. De az akkori iskola elkötelezettséget jelentett. Akit beadtak tanulni, miután a házaló barátok felfigyeltek valamely értelmesebbnek látszó gyerekre, az már nem­igen került vissza az eke szarvához. Ottmaradt eszten­dőkön át a jámbor életmódot gyakorolva, hajnali misé­ken gregoriánokat énekelve, s miután abba a korba került, amikor a gyerek már férfinak tekinthető, s az „eleve rendeltetés sugallata" is megszólalt benne, csu­hába bújtatták, a fráterek sorba megcsókolták és ezzel a testvéri csókkal maguk közé fogadták. A tanítási nyelv természetesen latin volt. Ez volt az egyetemes egyház hivatalos nyelve mindenütt a vi­lágon. S nemcsak Zomborban, hanem egész Kelet-Eu­rópában Rómának ez a nyelvi internacionalizmusa egyenlítette ki az ellentéteket a soknyelvű és soknem­zetiségű, de egy hiten élő népek között. Isten színe előtt — oktatták őket — és ebben a közös nyelvben mindannyian egyformák vagyunk. A természettudományok titkait szintén a bibliai ta­nítások alapján fejtegették, ég és föld viszonyában a maguk misztikumát érvényesítve, amire a legjobb pél­da a máig fennmaradt napóra a plébánia déli oldalán, az egykori refektórium fölött. Régen egy angyal tar­totta kezében a lándzsát, amelynek árnyéka a körbe­írt római számokra esett, s a nap fordulása szerint mutatta az időt. Az alatta félkörben futó szalagon ezzel a felirattal: „Egy ezekből végórád!” Nem egyszerű idő­mutató volt tehát, amely szerényen és tárgyilagosan tesz eleget rendeltetésének, hanem intelem a gyarló ember­nek. Memento mori — emlékezzünk a halálra! — szólt ez a néma intelem a napóra számlapja alatt, mintha él­ni nem jelentene mást, mint szüntelenül a halálra gon­dolni. S az emberek, fiatalok és öregek, sőt gyerekek, iskolába menet az ijesztő napóra alatt egy pillanatra talán tényleg magukba szálltak és befordultak a temp­lomba, hogy a tömjénfüst megkozmásodott levegőjében, s a rózsaillatos félhomályban lelki megnyugvásra lelje­nek, miközben valamelyik oltáron, a hosszú ablakok szí­nes mozaikkockáin beömlő sejtelmes fényben halkan mormolta a pap az evangéliumot. Nyilván ennek a misztikus, valóban nem evilági ál­lapotnak akart véget vetni II. József, amikor Zomborba érkezve első dolga az volt, hogy a barátokat kikergesse a kolostorból. Nem az egyház dolgai ellen volt kifogá­sa. Csak az iskolát akarta kivonni a hatása alól. Akkor ugyan már volt a katolikus egyháznak egy úgynevezett „népiskolája" is, ahol nem barátok taní­tottak, s az oktatási nyelv se volt latin. Volt egy német és egy bunyevác tanító. Az előbbi 28 fiút tanított, akik közül 8 görögkeleti vallású volt. A bunyeváchoz 75 ta­nuló járt, de csak télen, mert tavasztól őszig még a gyerekeket sem engedte el a földi munka. Magyar iskola nem volt. Az a kevés magyar, aki a török hódoltság után meg­maradt, részben németül taníttatta a fiúgyermekeit — miután a lányokat kétszáz év előtt nemigen íratták is­kolába — részben pedig a papok latin nyelvű tanfolya­maira küldte. Rákóczi felkelése nem vitte előbbre a nemzeti öntudatosodás ügyét, ami a szlávoknál már fennen lobogott. Várni kellett a reformmozgalmakig, amikor felocsúdott az itteni magyarság és határozottab­ban lépett fel nyelve, művelődési intézményei és isko­lái érdekében. HERCEG János DUNATÁJ Szerda, 1976. júúnius 39. Szlavóniai szójárások Második kötete jelent meg nemrég a Szlavóniai szótár­nak, amely Penavin Olga életművének tekinthető. Ő folytatja nyelvészeti téren azt a nem mindig hálás ku­tatómunkát, amelyet a szá­zadelő éveiben egy zsáner­­festő, Garay Ákos kezdett meg, s néhány évtizeddel ké­sőbb Bartha Katalin és Kiss Lajos folytatott. Ami azon­ban itt Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu vidékén korábban festői egzotikum volt, a népdal és a tárgyi néprajz ősforrása, az most Penavin Olga munkája foly­tán a magyar nyelvjárás­nak egy olyan csodálatos, ze­nei effektusokkal és költői fordulatokkal teli változa­tát tárja a vonatkozó szak­­tudomány elé, amelyhez csak az erdélyi hasonlítható. Ez a kicsinyítő ragokkal át­meg átszőtt, édesen behízel­gő, s oroszosan dallamos, eredeti szójárásokkal tele­tűzdelt nyelv a honfoglalás kora óta őrzi a maga sajátos­ságait. Pedig még csak azt sem lehet mondani, hogy nem volt kitéve idegen hatás­nak. Ennek fordítottja áll. A szláv tengernek ez a kis szi­gete századokon át egy ál­landó nyelvi beszüremlés ost­romát állta ki. Nem úgy, hogy elhárította, ellenkező­leg: befogadta és magába ol­vasztotta a hatást. Talán nincs még egy tájnyelvünk, amelyben annyi jövevényszó volna, mint ebben. És az egész mégis a mi édes anya­nyelvünk szellemében él, dif­tongusaival lágyan belesi­mulva a magyar nyelv egé­szébe. Hihetőleg még köz­vetlen környezetében is tisz­teletet keltve a maga másfé­le törvényeivel, alig észreve­hetően bezárkózva, mint Ba­bits versében. Más nyelven és magának [énekelget, mint szél kezében ]elszakadt levél, s talán nem ő, hanem a [szél zenél. Nagyképűség lenne ré­szünkről a szaktudomány szempontjai szerint bírálni Penavin Olga könyvét. De nem kell nyelvésznek lenni, hogy jelentőségét­­méltányol­ni tudjuk. Mert mintha fi­lológiai átfogó képessége a szociográfiának és a mai idő­ket érzékeltető törekvések­nek is tekintélyes helyet biz­tosított volna. Egészen új ke­letű jövevényszavak jelzik a nagy változást társadalmi téren, mint például az „om­ladina”, „odbor”, „prikolica” és más szavak is. A hivatali terminológia átvétele, ami másutt permanens nyelvrom­lást jelent, itt ugyancsak bé­késen bealakul a tájnyelv egészébe. Mintha az, ami más környezetben végzetes veszélyt rejtene magában, itt meg se kottyanna. Már csak azért sem, mert nem megy tovább régi gyakorlatához híven, itt megáll, s felemész­tődik. Külön kellene szólni a szí­nes és gazdag nyelvjárások szép példáiról. Itt mintha a szerző megint csak az itt és most követelményeinek is eleget akart volna tenni. Mintegy a szlavóniai ma­gyarság életének nagy válto­zásait is példázva, most már egy nagyobb közös fénykö­rébe vonva ezt a népet. Szlavóniai magyarokról beszélünk, holott a szótár pontosan körülhatárolt terü­let: Kórógy. De hát, ami Kó­rógyra jellemző nyelvi és más szempontból, ugyanaz ér­vényes a többi településre és szórványra is. Leszámítva egy-két kivételt, Rétfaluét például, amelynek határai lassan elmosódnak. Penavin Olga „egy adai tisztviselőnek, Bence Sándor­nak” mond köszönetet, ami­ért nyelvjárási szempontból felülvizsgálta munkáját. Mi ezt a nevet épp e lap hasáb­jain tanultuk meg tisztelni az utóbbi hónapokban. Bence Sándor szülőföldjének széle­sebb határán tallózva irt na­gyon érdekes történelmi kró­nikát. Még élvezetesebb volt azonban az a néhány ízesen reprodukált anekdota, amely mintha — most látjuk! — szervesen beletartozna a kó­­rógyi nyelvjárás kincsestá­rába. S hogy ezt most mond­juk el, a kórógyi szótárt is­mertetve, azzal egy másik adósságunk lerovására talál­tunk alkalmat. Nagy érdeklődéssel vár­juk a további munkát, min­denekelőtt a szótár harma­dik kötetét. H. J. Zombor: Kitüntették a kiváló műkedvelőket A zombori községi közmű­velődési közösség idén első ízben díjazta azokat a mű­kedvelőket, akik tevékenysé­gükkel különösképpen hoz­zájárultak a község művelő­dési életének fellendítéséhez, az amatőr tevékenység szín­vonalának emeléséhez. Idén első ízben külön elismerés­ben is részesítették a kiváló eredményt elért amatőr egye­sületeket és a műkedvelő tevékenységet szorgalmazó is­kolákat is. Az idén alapított díjakat a múlt­ héten Zomborban sze­rény ünnepség keretében nyújtották át az arra érde­mes személyeknek és intéz­ményeknek. A zombori köz­ségi közművelődési közösség díjainak átadását a Szerb Köztársasági Közművelődési Közösség által kitüntetett kultúrmunkásoknak odaítélt aranyjelvényeik átadása előz­te meg. Ebben a magas ran­gú elismerésben — amelyet Deák Ferenc, a Vajdasági Közművelődési Közösség el­nöke nyújtott át —, a követ­kező személyek részesültek: SZÉLIG Ilona (Bezdán), SZA­LAI Piroska (Doroszló), va­lamint Sofija VIDOVIC Stanko NEVJESTIC, Leposa­va MAŠIREVIC, Ivan JA­­KOBCIC és Ivan KOVAC (Zombor). A zombori községi közmű­velődési közösség elnöksége pénzjutalomban és elismerő oklevélben részesítette a kö­vetkező intézményeket: a szaniáléi közművelődési kö­zösséget, a Zefir kötöttáru­­gyárat, a zombori Vladimir Nazor Művelődési Egyesüle­tet, a zombori Népszínházat, a zombori Avram Mrazovic Általános Iskolát, a dorosz­­lói helyi közművelődési kö­zösséget, a zombori Képző­­művészeti Ősz intézményét és a zombori szimfonikus ze­nekart. A kiváló kultúrmunkások közül díjat és pénzjutalmat kapott Mae CaCIC (Regőce), Ivan KCIVAC (a zombori könyvtár dolgozója), Zivodar­ka KRSTIĆ (a zombori Pe­dagógiai Akadémia tanára), Leposava MAŠIREVIĆ (a zombori gimnázium tanára), Ljubomir MASIREVIC (a vá­rosi énekkar titkára), SZÁ­LAI Piroska (Doroszló), Bo­­rivoje STOJANOVIC és Mi­­lostko TOPALOVIC (zombo­ri színészek), Sofija VIDO­­VIC (Zombor), és FRANYÓ József (Stanišić). A népitánc-csoport tevé­kenységéért külön oklevél­ben részesült a monostorsze­gi helyi közművelődési kö­zösség, a zenei kultúra fej­lesztése terén elért eredmé­nyekért pedig a zombori Ok­tóber 21-e Általános Isko­la. Külön oklevéllel tüntet­ték ki Milan KRZNARICOT is. Oklevelet kapott még BA­RANYI István Cecilija FI­­RANJ, Rade JANCIC, Sta­­noje LAJOSEVIC Djordje LUKOVIC, MOLNÁR Ele­mér, Ivan PROBOJCEVIC, Karlo PERISKIC és Zivojin VLAISAVLJEVIČ. A zombo­­ri községi közművelődési kö­zösség elismerő oklevelét még a zombori Petőfi Sán­dor Művelődési Egyesület 9 műkedvelőjének is odaítél­ték, amelyet az egyesület fennállásának 30. évfordu­lója alkalmából rendezendő ünnepségen adnak át. F. A. Diákok munkaköpenyben Bizony sokba kerül a nya­ralás. A képeslapokról csá­bít a kéklő tenger, a pros­pektusokról tündöklő, mesés könyvbe ülő luxushotel, de ha az ember az árakra gon­dol, inkább megelégszik a fül dekáddal vagy a zsúfolt városi medencével — ha ugyan van ... A diákoknak a zsebpénz­ből persze nem futja a nya­ralásra, ezért munkát pró­bálnak vállalni a nyár fo­lyamán és ily módon zseb­pénz­hez jutni . HOFFMANN Hedvig a zombori gimnázium harmadi­kos tanulója meséli: — Rengeteget szaladgál­tam munkáért. Vagy ötven­­szer telefonálgattam ide-oda, de sajnos kevés eredmény­nyel. Sok helyen kinevetik a r­ek­­tert, a munkaközvetí­tő vállaltat elutasított. Most aztán végre sikerült két hétre munkát biztosítanom, egy kisgyermekre fogok vi­gyázni. Csak 500 dinárt ke­reshetek így, és ezért a ku­­koricaföldekre is ki kell men­nem dolgozni, de egy pár napra csak, mert ez nagyon megerőltető munka számom­ra, igaz jól fizetnek. Alija AT­AN­ASZO­VSZKI másodéves egyetemista. — A tengerre szeretnék menni egy-két hétre. Mivel minden drága, ezért hálózsá­kot viszek magammal, úgy ta­lán elegendő lesz a zsebpén­zem. Már lassan két hete dolgo­zom. A községi képviselő­­testületben alkalmaztak. Mér­nökökkel járjuk Zombort, az­ utcákat mérjük. Már egész dagadtak a lábaim a sok járás­ból, de azért ki kell bírnem. Délutánonként pedig a vizsgákra készülök. NAGY Borbála, a zombori kereskedelmi iskola tanuló­ja. Ottlon, falujában tölti a nyári-­ szünidőt. — Sajnos, kútba estek a terveim, az idén nem me­hetek a tengerpartra. Leg­alább nyolc tengerparti szál­lóba írtam abban a remény­ben, hogy valahova fölvesz­nek, akár konyhai kisegítő­nek, de sehonnan sem érke­zett válasz. ANDREKOVICS Ádám, a mezőgazdasági iskola tanuló­ja. — Magyarországon szeret­nék nyaralni egy hétig. Ott aránylag olcsón lehet üdül­ni. Zentán kaptam munkát, ott fogok dolgozni egy hó­napig egy mezőgazdasági kombináltan. Nehéz, hosszú lesz ez az egy hónap, de ki kell bírni, kell a pénz. RADICS Viktória Zombor testvérvárosának életéből: Kamarazenekarok bajai találkozója A Bajára sereglett muzsi­kusok szombaton és vasár­nap élvezhették a város, a Vízügyi Igazgatóság, a Fegy­veres Erők Klubjának ven­dégszeretetét. Köztudomású, hogy a ka­marazenélés a muzsika leg­magasabb rendű formája és hogy ennek a társas zenélés­nek Baján nagy hagyomá­nyai vannak. Nem véletlen tehát, hogy a Bajai Nyár rendezvénysorozata egyben a kamarazenekarok találko­zójává szélesedik: zenei ün­neppé nemesül. A fellépések sorát a ven­déglátó Bajai Zenekar nyi­totta meg Bolberitz Tamás vezényletével. Műsoruk ma­gas színvonala egyszerre meghatározta a találkozó művészi színvonalát. Torelli e-moll versenyművét cimbal­mon játszotta Szakály Ágnes virtuózán, Bach d-moll ket­tős hegedűversenyét a mu­zikális Dobos Márta és Rad­­ványi Géza. Kocsár Miklós a zenekarnak ajánlott öt tétel klarinétra c. művét játszotta. A­ szólót Kovács Bélától — a klarinét avatott mesteré­től — hallottuk. Hagyományos zenei barát­ság alakult­­ ki a bajai és a zombori zenekar között. Szép művészi példája volt ennek a zomboriak mostani szerep­lése Dragoslav Mitrovic irá­nyításával. Műsoruk: Des­­pais: Előjáték, Lotka Ka­­linski: Scherzo, Haydn: Fu­volaverseny (szóló Sonja An­­tonié) és Oboaversenye (Mi­­loš Vasilievic szép hangú szó­lójával). A nagyszerűen sikerült ze­nebaráti találkozót gálaest zárta, amelyen a jelenlevő zenekarok egy-egy számmal szerepeltek. A hangulatos estre Pergolesi Stabat Mate­rének előadása tette rá a ko­ronát. Ez volt Baja együtte­seinek — a zenekarnak és a Liszt Ferenc kórusnak (kar­igazgató Vígh László) — ze­nei ajándéka a fesztivál rész­vevői számára. Közreműkö­dött nagy zenei élményt nyújtva, László Margit és Szirmai Márta. A remekmű­vet Bolberitz Tamás vezé­nyelte hatalmas drámai ér­zékkel. Köszönet a rendezőknek, a részvevőknek. Várjuk a kö­vetkező bajai zenei találko­zót. ZÁMBÓ István A zombori Kamarazenekar fellépése

Next