Magyar Szó, 1981. január (38. évfolyam, 1-29. szám)
1981-01-21 / 19. szám
“___HAJNALI KIADÁSUNKBÓL MIJATOVIĆ CRNA GORÁBAN BIZTATÓ EREDMÉNYEK A JSZSZK Elnökségének elnöke megbeszélést folytatott a köztársasági vezetőkkel Cvijetin Mijatovic, a JSZSZK Elnökségének elnöke és Viđoje Žarković, az Elnökség tagja, hétfőn délután háromnapos látogatásra Crna Gorába érkezett. Az esti órákban Titogradban megbeszélést folytattak a legmagasabb rangú Crna Gora-i tisztségviselőkkel. Az eszmecserén jelen volt Veljko Milatovic, Vojo Srzentić, Radivoje Brajovic, Momčilo Cemovic és mások. Veljko Milatovic, Crna Gora SZK Elnökségének elnöke tájékoztatta a vendégeket a köztársaság társadalmi-gazdasági és politikai fejlődéséről. Milatovic hangsúlyozta, hogy a köztársaságban jó a politikai légkör. Beszámolt, hogy a Kommunista Szövetség és más szervezett szocialista erők kitartóan fáradoznak a társadalmi-gazdasági és az önigazgatási fejlődés legfontosabb feladatainak teljesítésén. Akárcsak a többi köztársaságban és tartományban, Crna Gorában is a gazdasági stabilizáció és a középtávú tervek meghozatala áll az érdeklődés középpontjában. Sokat tettünk a földrengés nyomainak eltüntetéséért Ezután Cvijetin Mijatovic szólalt fel és méltatta a Crna Gorában elért jelentős eredményeket Hangsúlyozta, hogy egész közösségünk továbbra is támogatást nyújt Crna Gorának a nem eléggé fejlett vidékek serkentését célzó■ elfogadott politikával összhangban. A legfontosabb azonban, hogy Crna Gora és a többi köztársaság serkentse a munkaszervezetek közvetlen társulását önigazgatási alapon és a közös érdekben kiindulva. Megemlítve a katasztrofális földrengés okozta súlyos következményeket, Mijatovic rámutatott, hogy kezdettől fogva kifejezésre jutott önigazgatási társadalmunk életképessége, szervezettsége és a közösségi szellem. Társadalmunk Tito elnök nyilatkozatával összhangban fáradozott, aki hangsúlyozta, hogy ebben az esetben is kifejezésre kell jutnia nemzeteink és nemzetiségeink teljes szolidaritásának. Hála a Crna Gora-i dolgozók és polgárok, valamint az egész jugoszláv közösség fáradozásának, elmondhatjuk, hogy igen sokat tettünk a földrengés nyomainak eltüntetéséért, függetlenül attól, hogy egyes előírások még mindig késnek, és hogy az eszközök késése lassítja a munka ütemét. Nem szabad alábecsülni a feladatokat A JSZSZK Elnökségének elnöke ezután időszerű társadalmigazdasági problémáinkról szólt. Kifejtette, hogy biztató eredményeket értünk el, amelyek alapot teremtettek a gazdasági stabilizáció politikájának további megvalósításához. Ismertette a kivitel terén elért eredményeinket és elismeréssel szólt arról, hogy a köztársaságok és tartományok megállapodtak a következő középtávú időszak társadalmi tervtételeiről Figyelmeztetett azonban, hogy nem szabad túlbecsülnünk az elért eredményeket és alábecsülnünk a gazdasági stabilizáció terén előttünk álló idei feladatokat. Az alaptalan optimizmus vagy lazítás gyengítheti stabilizációs erőfeszítéseinket. Mijatovic végül az időszerű nemzetközi kérdésekkel foglalkozott, és összetettnek, aggasztónak nevezte a nemzetközi viszonyokat. Elhunyt Iva Kos festőművész Mariborban 85 éves korában elhunyt Ivan Kos szlovén festőművész. Gornja Radgonján született, a képzőművészeti akadémiát Prágában végezte el. Tanulmányai befejeztével egészen élete végéig Mariborban élt és alkotott. Képeit számos hazai és külföldi kiállításon mutatta be. (Tanjug) Nagykövetünk a csehszlovák külügyminiszternél Bohuslav Chnoupek, csehszlovák külügyminiszter hétfőn fogadta hazánk prágai nagykövetét, Miodrag Vlahovicot. A találkozón szó volt a két ország együttműködéséről és egyes nemzetközi kérdésekről. (Tanjug) A JKSZ küldöttsége Berlinben Hétfőn munka jellegű és tanulmányi látogatásra Berlinbe érkezett a JKP KB küldöttsége élén Dmitar Alekszievszkivel, a JKSZ KB statútumügyi bizottságának elnökével. Küldöttségünket a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága hívta meg. Delegációnk ott-tartózkodása alatt véleményt cserél a két párt statútumügyi szervének mimikájában szerzett tapasztalatáról. SOLTÉ A MAGYAR SZÓ VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA A laptanács tagja! Sava Babić Bálint Imre Bagi Tibor Bátor! Dávid Bozsóki Imre Burányi Nándor Csípő Mihály Dobó Sándor Erdélyi Károly Gulyás Antal Garasi Miklós Gyarmati József Illyés József Lévai Imre, Masa István Piszár József Reperger Sándor Ribár Gyula Siflis Lajos Sinkovits Péter dr Létai Pál, dr. Szeli István Szöllősi Vágó László Venyece József Zvekié Miskolczi Mária leírtok! e ' Kiadja a Forum LKNYM — Újvidék Igazgató BÁLINT IMRE Magyar Szó társult munkaalapszerveze! Fö- és felelős szerkesztő ERDÉLYI KÁROLY • Szerkeszti a szerkeszti bizottsági Szerkesztőség és Kiadóhivatal. 21000 Novi Sad Vojvode Mišića 1 Telefon 22 144 telex 14199 YU M. SZ. Folyószámla: 65700-603-6121 Előfizetési dr. belföldön egy hónapra 138 dinár, negyedévre 414 dinár fél évre 828 dinár, egész évre pedig 1656 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla 65700-601 14861 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász - ÚJVIDÉK FORUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.35 Műsorismertetés (szerbhorvát) 16.40 Híradó, 1. kiadás (szerbhorvát) 17.05 Reklám 17.10 Híradó, 1. kiadás (magyar) 17.25 Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.30 Híradó a belgrádi stúdióból 17.45 Májusi Játékok: Az erdő királynője — gyermekopera Előadják a pancsovai Pionírotthon színjátszói 18.15 Vajdaság a háborúban: A neštini átjáró — a szabadság útja 18.45 Szórakoztató közjáték a szkopjei stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.25 Reklám 19.30 Híradó, 2. kiadás (magyar) 19.55 Reklám 20.00 Sportszerda (szerbhorvát) 21.15 Dr. Ivan Ribar — a humanista, a harcos és az ember Dokumentumfilm (magyar nyelvű felirattal) A portréfilmet dr. Ivan Ribar születésének 100. évfordulója alkalmából sugározza a televízió. Dr. Ivan Bibar az 1911-es Partizán Emlékérem és a Szocialista Munka Hőse Érdemrend tulajdonosa, az AVNOJ első elnöke volt, s hosszú időn át a Jugoszláv Szocialista Népköztársaság Elnökségének elnöke, népi képviselő, publicista, humanista, harcos, történelmünk kiemelkedő egyénisége. Ivan Biharról mint nagy államférfiról Josip Broz Tito, Edvard Kardelj, valamint Cata Dujsín-Ribar és a Föderáció Tanácsának tagjai dr. Pavle Gregoric és Tošo Vujasinovic, továbbá Aleksa Celebonović, Duško Jovanović, Ljudevit Gerl a Jugoszláv Néphadsereg ezredese, Fetar Skarica, a Harcos Szövetség šibeniki választmányának elnöke és Antun Colnar vukmaniéi földműves beszél. Carter elhalasztotta Wiesbaden útját Washingtonban hétfőn késő este bejelentették, hogy Jimmy Carter amerikai elnök nem utazik el az NSZK-beli Wiesbadenbe korábbi terve szerint, hogy a kiszabaduló túszokat fogadja. A Fehér Ház közleménye szerint Carter elfogadta Ronald Reagan ajánlatát, hogy a beiktatási ünnepségek után, az új elnök megbízottjaként utazzon Wiesbadenbe a túszok fogadására. (Tanjug) TEMERIN Tisztújítás a Szocialista Szövetségben Hétfőn este Temerinben ülést tartott a Szocialista Szövetség községi választmánya. Napirenden szerepelt a Szocialista Szövetség temerini községi szervezetének elmúlt évi munkájáról szóló jelentés, valamint a községi 1981-től 1985-ig terjedő időszakra vonatkozó társadalmi tervének alapjairól szóló megállapodás. Ez utóbbival kapcsolatban leszögezték, hogy noha már az új tervidőszakon léptünk, a temerini községben még nem kötötték meg a középtávú tervről szóló társadalmi megállapodást. Ennek oka a beruházások túlméretezésében, a stabilizációs intézkedések mellőzésében, a résztervek összehangolásának késésében van. A választmány ülése után a Szocialista Szövetség községi választmányának elnöksége is ülést tartott. Ezen egyéves megbízatási időre Branko Siljič szövegi tanárt választották elnöknek. G. B. MAGYAR SZÓ Száz éve született Ivan Ribar Karlovacon hétfőn este ünnepséget tartottak dr. Ivan Ribar, forradalmunk nagy alakja születésének 100. évfordulója alkalmából. Tito elvtárs egyik legközelebbi munkatársa gazdag politikai és élettapasztalatát tudását, sőt egész életét is a nép szolgálatába állította. Az ünnepségen dr. Ribar özvegye mellett jelen volt a JSZSZK Képviselőházának küldöttsége, valamint a Horvát SZK Elnökségének több tagja és más vezető köztársasági tisztségviselők. (Tanjug) 22.00 Híradó, 2. kiadás (szerbhorvát) BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 10.00 Diákok téli műsora A papírról Rajzfilm (10.30) Lét: A majomkenyérfa titka, 1. rész (10.35) Emberek és tájak (11.00) Zenei utazás a világ körül: A rossz nagyapó , macedón dal (11.05) Kicsinyek műsora: A reggeli tisztálkodás (11.35) Tájaink: A természet mint szobrász (11.40) 12.10 Diákmozi: Szerelmes mese — román film 13.25 Az én zeném — Milivoje Jugin 13.35 A Zágrábi Televízió Téli Iskolatévé műsora 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Műsorismertetés 17.30 Híradó, 1. kiadás 17.45 Májusi játékok: Az erdő királynője — gyermekopera az újvidéki stúdióból 18.15 Honvédelem a zágrábi stúdióból 18.45 Szórakoztató közjáték a szkopjei stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. kiadás 20.00 Időszerű szerda: Interjú Todo Kurtovictyal, a Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége országos Választmánya elnökével 21.00 Portré — Dr. Ivan Ribar — a humanista, a harcos és az ember — dokumentumfilm a zágrábi stúdióból 22.00 Híradó, 3. kiadás 22.15 Szórakoztató zene a zágrábi stúdióból BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.35 Albán nyelvű híradó 16.55 Műsorismertetés 17.00 Hírek 17.15 Az Iskolatévé műsorából választottuk: Ne bántsd, ez az enyém! 17.45 Belgrádi Krónika 18.45 Jesenice—Olimpija — jégkorongmérkőzés, a második és a harmadik harmad közvetítése 19.30 Híradó, a prištinai stúdióból 20.00 Egy tanév — olasz tévéjáték, 1. rész 21.45 Huszonnégy óra 21.25 Az Iskolatévé műsorából választottuk: Mozgó képek. MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 8.59 Műsorismertetés 9.00 Tévétorna 9.05—9.50 Iskolatévé 9.50 Delta — tudományos híradó (ism.) 10.15 Charlie angyalai — amerikai bűnügyi filmsorozat A mexikói kapcsolat (ism.) 11.05 Yehudi Menuhin — portréfilm (ism.) 11.45 Lehet egy kérdéssel több? — vetélkedő (ism.) 12.15—12.25 „A költészet fája életem ...” — válogatás Petőfi Sándor verseiből (utolsó rész — ism.) 14.00—14.50 Iskolatévé 14.50—16.00 Patyomkin páncélos — szovjet film (1925) 16.08 Műsorismertetés 16.10 Gólyavári esték — 2. rész (ism.) 16.50 Hírek 16.55 Ellery Queen — amerikai bűnügyi filmsorozat A fáraó átka 17.45 Kertünk, udvarunk — riportműsor 18.05 Reklám 18.15 Estemet visszaélni nem várnám ... riportfilm 18.45 Staféta — tíz perc ifjúság 18.55 A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00 Reklám 19.10 Tévétorma 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Jogi esetek 20.40 Szép szó — a Televízió irodalmi folyóirata 21.40 Szilveszteri Szuperbola 22.20 Tévéhíradó 3. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 16.58 Műsorismertetés 17.00 Volán Kupa — nemzetközi jégkorong-mérkőzés 19.15 Séta vidám állatok között — francia kisfilm 19.30 Tévéhíradó 20.00 Weiner Leo zeneszerző emlékére 20.30 Autó-motor-sport 20.50 Tévéhíradó, 2. 21.10—22.35 Századunk — dokumentumműsor-sorozat ^ w __ m V 1981. január 21., szerda Nabavi, a túszügyben illetékes iráni államtitkár hétfőn este jelentette be, hogy megállapodást kötöttek Washingtonnal a túszok szabadon bocsátásáról SANTIAGO Lakástalanok lázadása Munkások szállták meg a svéd nagykövetséget Továbbra is a santiagói svéd nagykövetség épületében tartózkodik az az ötven-egynéhány chilei, aki lakásgondjai miatti elkeseredésében hatolt be az épületbe. A csoport tagjai hétfőn bejelentették, hogy a svéd kormány valószínűleg bezárja nagykövetségét. A munkások képviselője a nagykövetség első titkárára hivatkozott. A lakástalanok, köztük nők és gyermekek, is a junta képviselőivel és a rendőrséggel folytatott sikertelen tárgyalások után politikai menedékjogot kértek Svédországból, de Stockholmból még nem érkezett válasz. A nagykövetség képviselői nem voltak hajlandók élelmiszert és gyógyszert adni a munkásoknak, úgy hogy a felnőttek már két napja nem ettek, és az utolsó falatokat a gyermekek között osztották szét. Az épületben levő gyermekek közül többen megbetegedtek. A nagykövetségen felhívták a figyelmüket, hogy nem adhatnak nekik politikai menedékjogot, mert nem tekinthetők politikai okokból üldözötteknek. Svédország 1976-ban hazarendelte nagykövetét Santiagóba, mert a katonai junta nem volt hajlandó engedélyezni azoknak a baloldali politikusoknak az eltávozását, akik a svéd nagykövetségen kerestek menedéket. • (Tanjug) Reagan tiszteletben tartja a megegyezést „Az USA nem váltságdíjat fizet Iránnak” Ronald Reagan, újonnan megválasztott amerikai elnök kijelentette, hogy kormánya elfogadja és tiszteletben tartja a túszügyben Iránnal kötött megállapodást. Az új elnök kijelentette: „ Mindenképpen betartják a megegyezést, amennyiben nem tartalmaz olyasmit, amiről mi nem tudunk. Charles Percy, a Republikánus Párt tekintélyes szenátora kijelentette, hogy elégedett a túszok kiszabadításáról kötött megállapodással, de hangsúlyozta, hogy „az USA nem váltságdíjat fizet Iránnak a túszok elengedéséért” Hozzátette, hogy „egyetlen dollárt sem fizetnek az amerikai államkasszából” Iránnak. (Tanjug)