Magyar Szó, 1981. október (38. évfolyam, 270-284. szám)
1981-10-14 / 283. szám
------HAJNALI KIADÁSUNKBÓL MAGYAR SZÓ Elismerés a mozgalomnak Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésen emlékezett meg a belgrádi értekezlet huszadik évfordulójáról Ismat Kitani, az ENSZ-közgyűlés soros elnöke hétfőn este öszszehívta a közgyűlés plenáris ülését, hogy ünnepélyes keretek között megemlékezzenek az el nem kötelezett országok húsz évvel ezelőtt Belgrádban megtartott értekezletéről. ENSZ-körökben rendkívül fontos eseménynek és jelentős elismerésnek tekintik a plenáris ülést, amiben az el nem kötelezettség és a nemzetközi viszonyokban betöltött szerepe részesült. Külön kiemelik az el nem kötelezett országok jelentős szerepét a világszervezet munkájában, hiszen az ENSZ tagállamainak csaknem kétharmada tartozik a mozgalomhoz. A közgyűlés plenáris ülésén Kurt Waldheim főtitkár, Ismat Kitani, a közgyűlés soros elnöke és a JSZSZK képviselője, mint az első értekezlet házigazdájának képviselője, illetve Kuba képviselője szólalt fel a mozgalom elnöklőjének nevében. (Tanjug) Az eszmei-politikai képzésről Ülést tartott a JKSZ becsei községi bizottsága A községi marxista központ létrehozása nagyban elősegítette az eszmei-politikai képzés megszervezését — állapították meg a KSZ községi bizottságának hétfői ülésén. Hangsúlyozták továbbá, hogy az elkövetkező időszakban a KSZ- alapszervezetekben és a társadalmi-politikai szervezetekben még inkább tudatosítani kell az eszmei-politikai képzéssel kapcsolatos feladatokat. Fokozni kell a felelősséget és a fegyelmet. A központ megalakítása óta eltelt időben bebizonyosodott, hogy azokban a környezetekben, ahol a KSZ-alapszervezetek tevékenysége más téren is gyenge volt, az eszmei-politikai képzés sem alakult a követelményeknek megfelelően. így. ötvenhárom halott Asyutban Az egyiptomi belügyminisztérium közleménye Az egyiptomi belügyminisztérium hétfőn kiadott közleménye szerint az asyuti zavargásokban 53 ember meghalt, 108 pedig megsebesült. A MENA egyiptomi hírügynökség jelentése megállapítja, hogy a halottak között négy tiszt, negyven rendőr és az iszlám fundamentalisták kilenc tagja van. SQLEA MAGYAR SZÓ vajdaság dolgozó népe SZOCIALISTA szövetségének napilapja Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben A Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével, 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki.■ • A laptanács tagjait Sava Bablé, Bagi Tibor, Bálint Imre, Bátori Dávid, Bozsóki Imre, Burányi Nándor, Csípő Mihály, Dobó Sándor, Erdélyi Károly, Fehér István, Gulyás Antal, Gutási Miklós, Gyarmati József, Illyés József, Lévai Imre, Masa István, Piszár József, Hibár Gyula, Siflis Lajos, Sinkovits Péter, dr. Sátai Pál, dr. Szel István, dr. Szöllösy Vágó László, Venyege József, Zvekié Miskolczi Mária (elnök) r • ÚJ Kiadja a Forum LKNYM Dj vidék Igazgató BÁLINT IMRE • Magyar Szó társultmunka» alapszervezet Fő- és felelős szerkesztő erdélyi Károly Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 121000 Novi Sad, Vojvoda MISlo u. 1. Telefon: 611-300 telex: 14199 YU M. SZÓ. Folyószámlái 66700-001-6121 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 195 dinár, negyed évre 685 dinár, fél évre 1170 dinár, egész évre pedig 2340 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámlát 60700-601-14861 Lapterjesztő és Áruforgalmazó Tmász — ÚJVIDÉK FÓRUM NYOMDA ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 10.50 Műsorismertetés 10.55 Kraljevói október — helyszíni közvetítés magyar nyelven kb. 12.30 Délelőtti műsorzárás 16.35 Műsorismertetés (szerbhorvát) 16.40 Híradó, 1. (szerbhorvát) 17.10 Híradó, 1. (magyar) 17.25 Műsorismertetés a belgrádi stúdióból 17.30 Híradó a belgrádi stúdióiból 17.45 Gyermekműsor a belgrádi stúdióból 18.15 Vajdaság a forradalomban (szerbhorvát) 18.45 Népszerű zenei amatőrök (Titogradi Televízió) 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. (magyar) 20.00 Marxizmus (szerbhorvát) Az új gazdasági világrend 20.45 Sportszerda (szerbhorvát) Az adás tartalmából: — A jugoszláv labdarúgó-válogatott előkészületei az október 17—i mérkőzésre, melyen Olaszország válogatottjával mérkőznek — A negyedik tartományi diákolimpia döntő mérkőzéseinek előkészületei az újvidéki Slavija sportklubban — Veterán labdarúgók ligája 22.00 Híradó (szerbhorvát) 22.20 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.00 Zágrábi Iskolatévé 10.00—10.55 Belgrádi Iskolátérá — Biológia. ..Központi fűtés** — Rajzfilm (10.20) — Kocka, kocka, kockácska (10.25) 10.55—12.30 A szabadság szíve — kraljevói október — helyszíni közvetítés 14.40—16.35 Az iskolatévé délelőtti adásának ismétlése 16.40 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.10 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Műsorismertetés 17.30 Híradó, 1. 17.45 Néven — gyermekműsor, 2. rész 18.15 Egy emberként a honvédelemben (Zágrábi Televízió) 18.45 Srdjan és a puma 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.00 Szerdára választottuk 21.15 Forradalmárportrék Mustafa Bakija (Prištinai Televízió) 21.55 Híradó, 3. 22.10 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 14.25 Labdarúgó világbajnokság: Görögország—Dánia — selejtező mérkőzés — helyszíni közvetítés 16.35 Albán nyelvű híradó a prištinai stúdióból 16.55 Műsorismertetés 17.00 A Drina mente és a kolusearai körzet krónikája 17.15 Iskolatévé — Minden égtájról _______ 17.45 Belgrádi krónika 18.45 A tanár mint nevelő — ismeretterjesztő műsor 19.15 Ivan Švager jazz-együttese rock-jazzt játszik 19.30 Híradó, 2. 19.55 Divat ’81 — riport 20.05 Az óriás vállán— angol dokumentumjáték Egy hátrányos helyzetű gyermek örökbe fogadásának története. A főszereplő: Terry Wylson magát játssza Rendezte: Anthony Simons 21.40 Huszonnégy óra 22.00 Szerelem falusi módra — sorozatadás, 3. rész Üldözés Csak a fiatal orvosnő rendelőjében ébred rá Miilorad, mit kívánnak tőle — nyomban futásnak is ered. Segítőkész, aggódó nagybátyjának azt tanácsolja, találjon Milorad számára egy tapasztalt nőt. A szereplők: Miodrag Petrović-Čkalja, Milka Lukic, Zivka Matté, 21ka Milenkovic, Drágán Záré, Eva Ras és mások. 22.45 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétémna 8.05 Iskolatévé 9.55 Delta — tudományos híradó (ism.) 10.20 Rembrandt — angol játékfilm (1936, ism.) 11.45 Lehet egy kérdéssel több? — vetélkedő (ism.) 13.25 Iskolatévé 15.32 Műsorismertetés 15.35 Hírek 15.40 Emberek a hétházból — osztrák tévéfilm 16.40 A Közönségszolgálat tájékoztatója 16.45 Mérlegen — riportfilm a barátságról 17.30 Reklám 17.40 Magyar—svájci foci-múlt 17.50 Magyarország—Svájc — VB-selejtező labdarúgó-mérkőzés (az Intervízió és az Eurovízió is átveszi) 19.45 Tévétorna 19.50 Esti mese 20.00 Tévéhíradó 20.30 A megsebzett bolygó — I. rész 20.50 Budapesti Művészeti Hetek Zokogó majom — tévéfilm, 5. rész 21.45 Mesterséges színész Greguss Zoltán 22.45 Tévéhíradó, 3. 22.55—23.05 Tévétükör MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 19.58 Műsorismertetés 20.00 Tévéhíradó 20.30 Mérlegen — stúdióvita a barátságról 21.00 Fél korsó hiány — a pécsi körzeti stúdió műsora 21.30 Tévéhíradó, 2. 21.50—23.00 Szemle — társadalomtudományi körkép devizió Megemlékezés a vajdasági ifjúkommunistákról Szegeden megkoszorúzták Grozdana Gajšin és Kis Ernő sírját Hétfőn Szegeden megkoszorúzták Grozdana Gajsin és Kis Ernő vajdasági ifjúkommunisták sírját, kiket a fasiszták 1941 októberében gyilkoltak meg a hírhedt Csillag börtönben. A koszorúzási ünnepségen részt vett Arsa Kovačević, a Harcos Szövetség Országos Bizottsága Elnökségének tagja, Nyári Tibor, a Vajdasági Szakszervezeti Szövetség Tartományi Tanácsának képviselője, Vera Milosavljevic, a Szocialista Szövetség Tartományi Választmányának képviselője, továbbá Cedomir Bajic, a JSZSZK magyarországi nagykövetségének első titkára és Szigetvári Miklós, a Magyarországi Partizánok Szövetségének képviselője. (Tanjug) Német parlamenti küldöttség Ljubljanában A JSZSZK Képviselőházának meghívására hétfőn hazánkba érkezett az NSZK szövetségi parlamentje népjóléti és munkaügyi bizottságának Rudolf Dressier vezette küldöttsége. A küldöttség tagjai hétfőn Szlovéniában tartózkodtak és megbeszélést folytattak a Szlovén SZK Képviselőházának tagjaival. (Tanjug) Ír parlamenti küldöttség Belgrádban A JSZSZK Képviselőházának meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett az Ír Köztársaság nemzeti parlamentjének küldöttsége. A küldöttséget James Tunney parlamenti alelnök vezeti. A belgrádi repülőtéren Sveta Kovačević, a JSZSZK Képviselőházának alelnöke köszöntötte a vendégeket. Az ír parlamenti küldöttség öt napot tölt Jugoszláviában és ez idő alatt több megbeszélésre kerül sor a JSZSZK Képviselőházában, a föderáció legrangosabb tisztségviselőivel és Vajdaság SZAT képviselőivel. (Tanjug) Vrhovec és Genscher megbeszélései Kölcsönös érdek a bilaterális kapcsolatok továbbfejlesztése Hétfőin Ljubljanában a Német Szövetségi Köztársaság művelődési napjai elnevezésű rendezvény keretében találkozott Josip Vrhovec szövetségi külügyi titkár és Hans Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere. Véleményt cseréltek számos időszerű nemzetközi kérdésről és a két ország közötti kapcsolatok alakulásáról. Hétfői megbeszélésük tulajdonképpen korábbi igen gyakori találkozóik folytatását jelentette. Vrhovec és Genscher a bilaterális kérdések megvitatásakor hangsúlyozták, hogy kölcsönös érdek az együttműködés továbbfejlesztése, elsősorban gazdasági téren. Rendkívül hasznosnak ítélték meg a rendszeres eszmecseréket is, mert értékelésük szerint, hozzájárulnak a nemzetközi bizalom fokozásához. A nemzetközi kérdések közül megkülönböztetett figyelmet szenteltek a Kelet—Nyugat közötti viszonyok alakulásának, ezenkívül megvitatták a nemzetközi viszonyokat terhelő válsággócokat is. (Tanjug) Állandóan fejlődő kapcsolatok Vrhovec és Genscher beszéde az NSZK művelődési napjai elnevezésű rendezvény ljubljanai megnyitóján A Ljubljanai Operában hétfőn este jelentős kulturális rendezvény, a Német Szövetségi Köztársaság művelődési napjai elnevezésű találkozó megnyitójára került sor. A megnyitón a találkozó két védnöke, Josip Vrhovec szövetségi külügyi titkár, illetve Hans Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere mondott beszédet. Vrhovec hangsúlyozta, hogy rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a rendezvénynek, hiszen olyan eseményről van szó, amely egyértelműen bizonyítja a két ország közötti együttműködés és megértés magas szintjét, majd így folytatta: ,,Kétségtelen, hogy a jelenkori világban, amikor számos dolog mélységes aggodalommal tölt el bennünket, rendkívül fontos a kulturális együttműködés. Nem véletlen, hogy az emberi alkotó tevékenységnek ez a területe is helyet kapott a helsinki dokumentumban, amit az európai biztonságnak és együttműködésnek szenteltünk. A népek közötti őszinte és igaz megismerés egyszerűen lehetetlen azoknak a vívmányoknak a megismerése nélkül, amelyeket legkiemelkedőbb egyéniségeik alkottak meg. Az emberek és a népek közötti megértés, a megismerés pedig kizárja azokat a veszélyes félreértéseket, amelyek a múltban már oly sokszor vezettek gyűlölködéshez, háborúhoz és pusztuláshoz. Amikor a világbéke megőrzésére, a jobb gazdasági együttműködésre, a mind teljesebb politikai megértésre törekszünk, tulajdonképpen egy nemesebb célt tartunk szem előtt: az eddiginél jóval nagyobb teret kívánunk nyitni a szabadság, minden nemzet, országaink, kontinensünk és a világ minden emberének békés és boldog élete előtt.” Hans Dietrich Genscher megköszönve Josip Vrhovec elismerő szavait, hangsúlyozta, hogy az NSZK számára is rendkívül fontos eseményről van szó, mert kifejezésre juttatja egymás közötti kapcsolataink intenzitását. Megállapította, hogy a ljubljanai találkozón nemcsak a művelődési élet, a színház, a művészetek és a kritikusok képviselői vesznek részt, hanem a politikai és a gazdasági élet több képviselője is. Kiemelte továbbá, hogy „Jugoszlávia függetlenségében és egységében az európai stabilitás fontos tényezőjét találhatjuk meg. Ezenkívül Jugoszlávia, mint tömbön kívüli ország, az egész világban békéltető és építő jellegű szerepet tölt be. Az a nagy tekintély, amit Jugoszlávia ily módon vívott ki magának a Kelet és a Nyugat, az Észak és a Dél népeinek közösségében, lényegében elválaszthatatlan az Önök tavaly elhunyt elnökének, a feledhetetlen Tito elnöknek a nevétől. A tömbönkívüli országok valós függetlensége fontos összetevője a nemzetközi erőegyensúly és biztonság megtartásának, illetve a stabilitás és a világbéke biztosításának. A harmadik világ felé forduló politikánk szerves részét alkotja a függetlenség és az önrendelkezés kivívásának serkentése”. (Tanjug) 1981. október 14., szerda Egyiptom a szovjet tiltakozásról Alaptalannak minősítette az USA elleni vádat Az egyiptomi kormány hétfőn határozottan visszautasította azt a szovjet vádat, hogy „Washington beavatkozik Egyiptom belügyeibe”. A MENA egyiptomi hírügynökség hivatalos kormányképviselők nyilatkozatai alapján megállapította, hogy „Egyiptom külpolitikájának alapvető meghatározója a belügyekbe történő beavatkozás határozott visszautasítása, összhangban az el nem kötelezettség politikájával”. Egyiptomi kormányképviselők hangsúlyozták, hogy a szovjet kormány „nem tud különbséget tenni a belügyekbe történő beavatkozás, illetve a két ország barátsága és együttműködése között”. Megállapították továbbá azt is, hogy a szovjet figyelmeztetés tulajdonképpen „Egyiptom politikáját és szabad döntéshozatali jogát érinti”. Sakk A Karpov és Korcsnoj közötti világbajnoki páros mérkőzés ötödik játszmája a 45. lépésben félbeszakadt. Noha Korcsnojnak gyalogelőnye van, a folytatás során legtöbb fél pontra számíthat. (Tanjug)