Magyar Szó, 1982. április (39. évfolyam, 104-118. szám)
1982-04-27 / 115. szám
1932. április 27., kedd MAGYAR SZÓ MŰVELÉS 4. 13 TÖBB MINT DIÁKCSÍNY Megértem a gyerekeket Kevés igazolást adtam — mondja dr. Stajnfeld Mivel a hamisított igazolások kilencvenkilenc százaléka dr. Stajnfeld József ellopott kézjegypecsétjével van ellátva, így felkerestük az orvost is, hogy mondja el, mi a véleménye az ügyről, s mivel a diákok többször is hivatkoztak a nevére, mondja el a véleményét a gyerekek által felvetett kérdésekről. — A szóban forgó bélyegzők tavaly tűntek el — mondja dr. Stamnfeld. — Nyomban értesítettük a belügyi titkárságot is, hogy megakadályozzuk további használatát. Legjobban attól tartottunk, hogy kábítószer-élvezők kezébe kerül. A belügyi szerveknek tett jelentés után úgy éreztük, kötelességünknek eleget tettünk. — Én már tavaly hallottam, hogy a diákok állítólag az én kézjegyemmel ellátott hamis igazolásokat hordanak az iskolába. Nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a dolognak, úgy gondoltam, ha igaz, akkor majd az iskola tisztázza az ügyet. Persze, a gyerekek egyre bátrabbak, szemtelenebbek lettek. A közelmúltban egy mérnök ismerősöm, aki a mezőgazdasági iskolában is tanít, hozott egy igazolást, s megkérdezte tőlem, miért adok ki ilyet. (Mint már említettük, a hamisításra a mezőgazdasági iskola pedagógusai jöttek rá abból, hogy az egyik igazoláson ez állt: „... ztoog neopravdanih razloga ...” (igazolatlan okokból), s ez a nő végzetes lett több mint 30 diák számára). Persze, láttam, hogy az igazolás hamisítás. Nyomban elmentem az iskolába, s átnéztem az igazolásokat. Különválasztottam a hamisakat és az eredetieket. Ezután a bélyegző nyomába eredtem. Még aznap sikerült megtudnom, kinél van, s a diák még aznap elvitte az iskolába. — Egyébként volt olyan hamis igazolás is, amire a most használatban levő pecsétem van ráütve. Hogyan lehetséges ez? Eddie az asztalon vagy a záratlan fiókban tartottuk a bélyegzőket. Sokan hozzá tudtak férkőzni, kezdve az ide gyakorlatra járó középiskolásoktól az egészségház segédszemélyzetéig. Ezzel azt akarom mondani, hogy a hamisítás miatt az egészségház is felelős, mert a bélyegzőket nem őriztük kellően, lehetőséget adtunk arra, hogy ilyesmi előforduljon. Tgaz, későn, de tanultunk az ügyből. Most elzárjuk a bélyegzőket. Szerintem a pedagógusokat terheli a legnagyobb felelősség, hisz nem érdeklődtek az iránt, hogy mi az oka a sok hiányzásnak, hogy miért adunk ki annyi igazolést. Egyébként én személy szerie-nt hivatalosan kevés igazolást adtam a gyerekeknek. Sokan felveszik a kérdést mostanában, hogy miért adok, adtam igazolást a diákoknak, amikor nem én vagyok a diákorvos. Erre nem egyszerű a válasz. Elsősorban azért, mert igyekeztem megérteni a gyerekeket, a fiatalokat. Talán ezért is fordulnak hozzám oly sokan bizalommal. Előfordul, hogy ezért vagy azért nem akarnak iskolába menni. Tele vannak problémával. Ha eljöttek hozzám, én meghallgattam őket, igyekeztem megérteni problémáinkat, mindig segíteni akartam rajtuk. Ha igazolást kértek, adtam nekik, de mindig figyelmeztettem őket, hogy ez ne váljék szokássá, hogy a lógás megbosszulhatja magát. — Úgy érzem, azért jártak hozzám, mert őszintén elmondhatták minden problémájukat, legyenek azok akár az iskolával, a szülőkkel, a barátokkal, a barátnőkkel, vagy a nemi élettel kapcsolatosak. Mindig meghallgattam őket, s amennyiben módomban állt segítettem rajtuk, ha épp igazolással kellett, hát azzal. Miért ne adtam volna igazolást az egyszerű, tanácstalan, a sokszor magukra hagyott gyerekeknek, akik őszintén elmondták problémáikat, és segítséget vártak tőlem. Ezek legalább becsületesen eljöttek hozzám, megmondták, mire van szükségük s miért. De vannak esetek, amikor felelős poszton levő szülők telefonálnak rám, vagy keresnek fel személyesen, hogy utólag adjak a gyereküknek igazolást, mert különben kizárják az iskolából. — Az ilyen szülő tekintélyét latba vetve igyekszik kihúzni gyerekét a bajból, de mit csináljanak a többiek? S hogy adunk ki ilyen igazolást, az bizonyos, de mit tehetünk? Nemegyszer jön telefonhívás a különböző labdarúgóklubok vezetőségi tagjaitól, akik szintén felelős tisztséget töltenek be a munkaszervezetekben, hogy adjak igazolást egy-egy diák-labdarúgójuknak, mert sorsdöntő mérkőzésre készülnek, s a csapatnak szüksége van a gyerekre. Többet jön az úgynevezett ,,jó gyerekek”, a, „janik” ügyében intervenció, mint ahányszor egy-egy gyerek személyesen eljön hozzám, s becsületesen megmondja, miről van szó. Ha már amazoknak nem lehet, mert nem lehet ellentmondani, akkor miért büntessen az egyszerű, magukra hagyatott gyerekeket?! — Nem tudom, de szerintem a pedagógusokat, s a szülőket terheli a legnagyobb felelősség a hamis igazolások miatt. A pedagógusok nem érdeklődtek az iránt, miért adtunk ki ennyi igazolást. A szülők is felelősek, hisz nem érdeklődnek gyermekeik felől, de nem is igen törődnek velük. Úgy ítélem meg, hogy mindjobban elhal a kapcsolat diák és tanár, valamint gyerek és szülő között. Itt valahol van az oka annak is, hogy a gyerekek hamisítottak. Nagyobb megértést kellene tanúsítanunk irántuk, nekünk felnőtteknek. — Azt pedig nem szeretném, hogy én legyek a döntőbíró a gyerekek felett. Én csak megállapítottam, hogy melyik a hamisított és melyik az eredeti igazolásom. VOJNITS Tivadar DANKÓ László Az adai EGÉSZSÉGIHÁZ munkaügyi bizottsága hirdetés útján felveszii egészségügyi dolgozókat az alábbi munkafeladatok végzésére: 1. FOGTECHNIKUS meghatározatlan időre, 2. terepszolgálatra SZÜLÉSZNŐGYAKORNOKOT meghatározatlan időre. FELTÉTELEK: 1. fogtechnikusi középiskolai képzettség egyévi gyakorlattal, gyakornoki vizsgával; 2. egészségügyi szakközépiskolai képzettség, szülészeti szakirány, kötelező a magyar és a szerbhorvát nyelvtudás. A hirdetés a közzétételétől számított 10. napig érvényes. A kérvényhez mellékelni kell a hirdetés feltételeit igazoló okmányokat. A kérvényt a hirdetés feltételeit igazoló okmányokkal a megszabott határidőn belül a következő címre kell eljuttatni: Egészségház, Ada. A hiányos és a késve érkező kérvényeket nem veszik figyelembe. 504/1. Színházak Szabadkán Egy fesztivál margójára írt vajdasági színházak XXX!!. találkozójáról, , az elfogást néző szemével Második hete fesztiválváros Szabadka: a vajdasági színházak XXXII. találkozójának rendezvényei estéről estére (és egy-egy délelőtt vagy délután) százakat csábítanak az ódon épületbe, hazai és vendégegyüttesek produkcióinak tapsol a közönség a rendszerint zsúfoláiig telt nézőtéren — Szabadkán valami nagyon szép dolog történik. A találkozó hivatalos része lezárult, mire ezek a sorok megjelennek, a díjak sorsáról is döntött a hivatalos zsűri — ma este osztják ki őket —, a szakemberek majd összegezik véleményüket, és lassan-lassan minden visszazökken a megszokott kerékvágásba. Illetve lehet, hogy egyesek megszívlelik azt az útravalót, amit itt kaptak. Az előadások után következő kerekasztal-beszélgetések, melyek minden érdeklődő számára lehetővé tették a véleménynyilvánítást a látott darabokkal és egyáltalán a színházzal kapcsolatban, és ahol a színészek, rendezők, kritikusok is alkalmat kaptak (nem ritkán homlokegyenest eltérő) nézeteik kifejtésére, gyakran ugyanolyan izgalmasak voltak, mint maguk az előadások. És amit leglényegesebbnek tartok: ezek annak a közegnek a megnyilatkozásai, amelyért— így vagy úgy — a színház létezik, a közönségé. Ez kell az embereknek? Végigtallózva a kerekasztal-beszélgetéseken hevenyészed jegyzeteimen — mint e beszélgetések egyik vezetője, valamivel aktívabb szerephez jutottam, mint ha csak az események krónikása lettem volna —, több olyan részlet kínálkozott feldolgozásra, mely messze meghaladja atalálkozó vagy akár a színházkultúra kereteit, művelődéspolitikánk sarkalatos kérdéseit érinti. Régi igazság, hogy a színház a közönségért van, de vajon ez magában foglalja azt is, hogy kiszolgálja azt? — Ez volt a verseciek Raddvoje Lola Djukic Mórám da ubijem Petra (Meg kell ölnöm Pétert) című előadását követő beszélgetés fő dilemmája. A sztereotip sablonokból összefércelt darab és a hasonló igénnyel (igénytelenséggel) készült előadás a közönség egy részénél — sajnos, többségénél — osztatlan sikert aratott, mintegy a rendező (Djura Udički) önigazolását támasztva alá: ez kell a népnek! És ezen az alapjában véve demagóg érvelésen megtört minden józan megjegyzés, a színház kulturális missziójára való hivatkozás. Az „ez kell a népnek” apostolai fekete-fehér látásmódjában Shakespeare vagy Dosztojevszkij és az értéktelen, olcsó effektusokkal operáló álművészet között — mely mellesleg könnyen érthető formában tolmácsol felszínes társadalmi vagy érzelmi elemeket — nincs járható út. Pedig épp ez a találkozó szolgált nyilvánvaló bizonyítékkal arra, hogy nem a dráma az egyetlen „kelendő” műfaj — még a fesztiválokon sem. A legjobb előadásnak kijáró pálmát nem klasszikus drámával, hanem Mrožek keserű humorral átszőtt szatírájával „abszurd családi komédia” — áll a műsorfüzetben) vitte el az Újvidéki Színház együttese. A szabadkaiak könnyedén csapongó Mirandolinájának, mellyel a rendező Szabó Istvánnak nyilvánosan is kifejtett célja a szórakoztatás — de művészi igénnyel —, Jónás Gabriella révén a legjobb színészi alakításért járó díjat ítélték oda. Mindez arról tanúskodik, hogy nem eleve a műfajt, hanem a művészi ihletettség hiányát, az alkotó képzeletet meddővé sorvasztó írói, rendezői és színészi sekélyességet marasztalták el azok, akiknek véleménye szerint a színház társadalmi funkciójának csődjét jelentené, ha megrekedne az olcsó igények, az együgyű ízlés kiszolgálásának szintjén. Ha igaz — márpedig igaz —, hogy a nevetés a legőszintébb ember megnyilatkozás, ezt a gondolatmenetét folytatva eljuthatunk egész odáig, hogy hadd lám, min nevetsz, és megmondom, ki vagy!... A színházban és a színház körül A színház nemcsak olyan értelemben kollektív művészet, hogy csapatmunkára épül, hanem abban, az értelemben is, hogy gyakri él a társművészetek — zene, balett képzőművészet stb. — eszközeivel. A találkozó idején — részben hozzá kapcsolódva — több jelentős művészeti-művelődési rendezvény nyílt Szabadkán; mulasztás volna nem beszélni róluk. A találkozót — néhány órával, hivatalos megnyitó előtt — a Kiásta Djordjevic emékezése című monodrámával vezette be Ana Jajčanin Cvijanović. Szebb bevezetést megálmodni sem lehetett volna — jegyeztem is egy néző véleményét, egyikét azoknak, akiket ez a késő délutáni műsor gyűjtött egybe a szabadikai régi városháza dísztermében, és akik az élő emberi szó és a portrét teljessé tevő muzsika kettős vonzásába kerültek. Szabadka urbanisztikai fejlődését bemutató kiállítást készített elő a találkozó idejére a Történelmi Levéltár és a Városrendezési Intézet a Művelődési Otthon és a Városi Múzeum közreműködésével A városközpont kialakítását szemléltető kiállításban külön helyet kap a színház épületének építése, amit 1854-ben fejeztek be. A színház előcsarnokában 52 fényképből álló kiállítás hívja fel magára a figyelmet: Tito, a színház és a színészek. — hirdeti a műsorfüzet. A Szerb SZK Színművészeti Múzeumának anyagából összeállított válogatás Stepernék egyike-másika ma már történelem — ilyen például az az 1942-től származó felvétel, mely az első partizánszínészek társaságában ábrázolja Titót, de érdeklődésre szabít számot a többi is, mely a színház és filmművészet legnagyobb hazai és külföldi alakjainak Titóval való találkozásait örökíti meg. A szemle alkalmából a Képzőművészeti Találkozó is alkalmi tárlattal várja a látogatókat. Az 50 festményt felsorakoztató kiállítás a művésztelepi mozgalom sajátos dokumentumának tekinthető. Ezeik mind az utóbbi két évtizedből származnak (őszre lesz 20 éves maga az intézmény). A kísérőrendezvények sorába tartozi a Djupa Jakšić 20 festményéből rendezett kiállítás is a Városi Múzeum képtárában. A XIX. századi szerb romantikus festészet közismert vásznait tartalmazó kiállítás a belgrádi Nemzeti Múzeum gyűjteményétől való. . A vendéglátó szabadkai Népszínház két néhai kiváló művésze — Jelia Asié és Vérségi József — emlékére díjat alapított a színház dolgozói közössége. A Jelka Asx-díjat a bíráló bizottság osztja ki a találkozó legjobb színészi alakításáért, a Vérségi József-díjat pedig aközönség-zsűri ítéli oda a legnépszerűbb színésznek. poo ) A találkozóval kapcsolatos (hivatalos és nem hivatalos) beszélgetésekben, kevés kivételtől eltekintve ellentétes nézetek csaptak öszsze. Nem nehéz elképzelni, hogy a díjak apropóján még magasabbra csapnak a vita hullámai. Ennek kapcsán talán nem felesleges Braníko Pleša színművész, zsűritag szavait idézni. A színház varázsát az adja meg, hogy az emberekben a legkülönfélébb reakciókat váltja ki... SZÖLLŐSY VÁGÓ László A legjobb színészi alakítás: Jónás Gabriella (szabadkai Népszínház) mm ESEMÉNYEK Moszkva előtt - Vercelli után Villáminterjú Kinka Ritával Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy a tavalyi év novemberében az olaszországi Vercelliben megtartott G. B. Viotti emlékét ápoló versenyen Kinka Rita zongoraművész és az Újvidéki Zeneművészeti Akadémia három növendéke díjat nyert. Most a nagyhagyományú és az idő múltával egyre erősödő moszkvai Csajkovszkij-verseny előkészületei során beszélgettünk el Kinka Ritával, aki a verseny előtt fellép több tartományi városban, így szerdán este Újvidéken, a Rádió M-stúdiójában" A Verceik után a tartományi Zenei Központ szervezésében mind szóló-, mind zenekari esteken felléptem Újvidéken, Szabadkán, Zrenjaninban, Kikindán és Belgrádban. Tudásomat nemcsak e fellépéseken keresztül, hanem az „iskolapadban” is gyarapítottam: a ■ belgrádi zeneakadémián postgraduális tanulmányokat folytatok Dusán Trbojevic vezetésével — mondja Kinka Rita. — A moszkvai Csajkovszkij-versenyről mit mondanál? $3 Az idei versenyt június 11 és július 8 között rendezik meg Moszkvában, immár hetedszer. Nemcsak a zongoristák, hanem a 16 és 30 év közötti hegedűsök, csellisták és énekesek is versenyeznek. A zongoristák versenyére a barokk, a romantikus, a XX. századi és a kortárs zeneszerzők mintegy tizenöt művét kellett megtanulni. A felajánlott két kortárs zeneszerző műve közül Taktakisvili zongoraszonátáját választottam. — Milyen a te hozzáállásod ehhez a versenyprogramhoz? E3 Minden verseny arculata megnyilvánul a kötelező művek összetételéből. Szerintem jó lenne kevesebb szerzeménnyel a ver- I senyre menni, akkor könnyebb dolgunk lenne. — A holnapi szonátaest keretében kinek a műveit játszod" . A kötelező versenyprogram egy részét, pontosabban Beethoven, Slavenski, Schumann és Prokofjev szonátáit. A moszkvai versenyre hazánkból tizennégy művész indul. Vajdaságból Kinka Rita mellett Kema' Geka és Zoran Grujić a zongoristák közül, valamint Mateja Marinkovic és Anton Zupaneié a hegedűsök közül, valamennyien Ksenija Jankovictyal és Ivo Pogorelictyel együtt. F. Cy. Kinka Polta