Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 119-131. szám)

1982-05-15 / 131. szám

22 MŰVELŐDÉS MAGYAR SZÓ 1982. május 15., szombat A város mostohagyereke , vagy valami más Kerekasztal-beszélgetés a szabadkai Ifjúsági és Pionírotthon jövőbeni arculatáról Társadalmi-politikai tisztségvi­selőket, oktatási és művelődési dolgozókat hívott egybe szerda délutánra a SZISZ szabadkai Köz­ségi Választmánya. A fiatalok sza­badidő-tevékenysége mind gyak­rabban kerül az érdeklődés hom­lokterébe; ezt a beszélgetést az tette különösen időszerűvé, hogy az Ifjúsági és Bionírotthon körül tor­nyosuló problémák már-már az intézmény puszta létét veszélyezte­tik. A beszélgetés során, melynek célja az volt, hogy irányt adjon az otthon programkoncepciója ki­dolgozásával megbízott egyeztető bizottság munkájának, meglehető­sen szélsőséges nézetek csaptak össze, felvonultatva mindazokat az érveket és ellenérveket, melyeket a hasonló intézmények arculata és egyáltalán a fiatalok művelődési, szabad oktatási és szórakozási te­vékenysége kapcsán itt is, másutt is már nemegyszer elmondtak. Mi kénytelenek vagyunk megelégedni azzal, hogy szemelvényeket emel­jünk ki a beszélgetésből; a három­órás vita teljes anyaga — bár­mennyire érdekes volna is — messze meghaladja közlési lehető­ségeinket. Aleksandar JANČIKIN: Ez a beszélgetés célt tévesztett —nem­igen tudunk mást mondani, mint az eddigi huszonkét hasonlóan. Az elmondottakból pedig vajmi kevés valósult meg, mert sokszor hiány­zott az őszinte tenniakarás. És ki károsodott emiatt? — A fiatalok akikért az otthon létezik. Most már nem beszélgetésekre, hanem tet­tekre van szükség. Blažo PEROVIČ: Az Ifjúsági Otthon létezése első napjától kezdve problémákkal küszködik Annak idején (a nacionalizmus je­lentkezése folytán rossz emlékű hetvenes évek elején) azzal a szán­dékkal hoztuk létre, hogy egybe­­gyűjtse a város fiataljait, foglal­kozásra, nemzetiségre való tekin­tet nélkül. Egyes tevékenységeket mesterkélten agattunk rá; ko­rábban ezeket a munkásegyetem, a művelődési otthon vagy valamelyik művelődési egyesület végezte — rendszerint jobban. És mivel ezek bármelyike jelenleg is képes vol­na kiterjeszteni tevékenységét a fiatalokkal való foglalkozás terü­letére is, nem látom értelmét az erőlködésnek, minden áron fenn­tartani. Felszámolására már koráb­ban is megérett a helyzet, csak nem volt erőnk véghezvinni. Aleksa TRIFUNOV: Még min­dig nem tudunk szabadulni bizo­nyos előítéletektől, megfeledkezve arról, hogy közben Szabadka nagy­várossá fejlődött, hogy lakosságá­nak (fiataljainak is) újabb és újabb kulturális igényei vannak. A fia­talok művelődési élete sokkal át­fogóbb kérdés, mint az Ifjúsági és Pionírotthon problematikája, épp ezért az ifjúsági otthonnal mint a rendszer részével kellene foglal­koznunk, nem kiragadva a rend­szerből, ahogy eddig tettük — és ahogy most is tesszük. Az ifjúsági otthon eddigi tevékenysége arról tanúskodik, hogy jelentős szerepet vállalhat a fiatalok társadalmi te­vékenysége tekintetében. Az, hogy egyes akcióit más intézmények ta­lán jobban meg tudnák valósíta­ni, hogy esetenként hatásköri ösz­­szeütközések vannak más szerve­zetekkel, nem bírálható el egy­oldalúan. A mérlegeléskor a köz­ség egészét kell tekintetbe venni, a peremvárosi helyi közösségek ér­dekeit éppúgy, mint a települése­két. Slobodan MARKOVIC: Teljesen mellékes, hogyan fogják nevezni az intézményt, egyedül az a lé­nyeges, tudunk-e olyan tartalmat adni neki, ami vonzóvá teszi a fiatalok számára, akik művelődni, szórakozni, tanulni szeretnének. Épp ezért úgy vélem, hogy az If­júsági és Pionírotthon kérdése csak formai; a lényegi probléma a fia­talokkal való oktató, nevelő, kultu­rális munka. Ezzel kapcsolatban pedig nem hallgathatom el, meny­nyire mostohán kezelik, jóllehet programjainak java része oktatási­művelődési jellegű, 17 dolgozója közül egyetlenegynek a személyi jövedelmét sem vállalta egyik ér­dekközösség sem. Az intézmény felszámolásában pedig önmagunk tehetetlenségének bizonyítékát lát­nám. Boško KOVAČEVIČ: Az ifjúsá­gi otthon problémái egy szélesebb problémára világítanak rá , mi­lyen hatást tud gyakorolni a SZISZ a fiatalokra és a fiatalokat tömörítő szervezetekre. A kérdést különösen az teszi időszerűvé hogy nem az ifjúsági otthon аг egyetlen intézmény, amely krízis­ben van — előttünk áll az Ifjú­sági Szövetkezet és az Egyetemista Központ példája is ... Az ifjúsági otthon problémáinak egy része ma­gából az otthonból ered (17 dol­gozója közül csak három és felen dolgoznak a programok közvetlen megvalósításán­, és amennyire helytelenítem a politikai interven­ciót, annyira szükségesnek tartom a problémák önigazgatási úton való rendezését. Nem tartom in­dokoltnak az ifjúsági otthon fel­számolásáról beszélni: megvan a létjogosultsága, sajátos tevékeny­ségi területe, amihez megfelelő stratégiát kell kidolgozni. Hajla­mosak vagyunk a problémákkal rögtönzésszerűen foglalkozni. Ide­je szakítani ezzel a gyakorlattal és elmélyülten, megfontoltan nyúlni a fiatalok művelődési és társadalmi tevékenysége rendszerének átfogó rendezéséhez. Antun KOVAČIC: Az ifjúsági otthon helyette a fiatalok iránti, elég ködösen megfogalmazott, problémákkal terhes viszonyulá­sunkat tükrözi. Szükség van-e if­júsági otthonra? — Igen. Szabad­ka ifjúságának van rá szüksége. Ahhoz azonban, hogy kilábalhas­son a nehézségekből, három kér­désre kell választ találni: káder- és munkafeltételek, programok. Ezekkel a kérdésekkel eddig csak külön-külön foglalkoztunk, soha­sem integrálisan. Talán ez is oka, hogy a dolgok eddig fajultak ... Mika SMILJANIČ: Alkotóképes, jól képzett káderre van elsősor­ban szükség, mert ebben a mun­kában az ember a döntő tényező. A gyenge kivitelező a jó progra­mot is tönkreteheti, a jó kivitelező még a nagyon átlagos programból, mostoha körülmények ellenére is maximumot tud kihozni. Drágán MILJKOVIC: Nem ért­hetek egyet azzal a véleménnyel, hogy a beszélgetés célját tévesz­tette, ellenkezőleg: rendkívül hasz­nosnak tartom, mert olyan össze­függéseket világított meg, melyek­ből az egyeztető bizottság meg­felelő következtetéseket tud majd levonni. Az egyik lényegi kérdés, melyre választ kaptunk, hogy az ifjúsági otthon létezésében van-e a hiba, vagy az idejétmúlta, nem kellő alapossággal kidolgozott programkoncepcióban. A másik: illuzórikus volna azt várni, hogy az ifjúsági otthon legyen 30 000 szabadkai fiatal találkozóhelye, az viszont realitás, hogy az otthon­nak ki kell terjesztenie hatását az iskolákra, munkaszervezetekre, helyi közösségekre — mindenhová, ahol fiatalok élnek és dolgoznak. A beszélgetésről szóló jelenté­sünk végére Rajkó KOVÁČ sza­vai kívánkoznak: Az ilyen be­szélgetések egyidejűleg hasznosak és haszontalanok is. Hasznosak, mert a véleménycsere mindig új felismerésekre vezet, és haszonta­lanok, mert nem hoznak záradé­kokat. Záradékok valóban nem születtek, az elhangzott vélemények azonban — és ebben látjuk a beszélgetés célját és értelmét — eljutnak ar­ra a szintre, ahol már záradékok formáját öltik. SZÖLLÖSY VÁGÓ László Semmittevés helyett tartalmat adni a szabad időnek: társadal­m igény és érdek. (KISS Ágnes felvétele) MA KIKINDÁN Folytatódik a vajdasági amatőr színházak szemléje A vajdasági színjátszó egyesü­letek szemléjét minden évben május folyamán rendezik meg Stara Pazován és Kikindán. Az idei, XXIII. hagyományos szemle első része szerdán befe­jeződött Stara Pazován, a második rész pedig tegnap kellett volna hogy hezdődjon Kikindán. Tegnap azonban az egész ország a zenicai bányaszerencsétlenség áldozatait gyászolta, emiatt a szemle máso­dik részét mára halasztották. Ma 19.30 órakor elsőnek a hely­beli Népszínház amatőrjei lépnek színpadra. Feydeau Megyek va­dászni című művét mutatják be Vasimir Mitrovic rendezésében. Fellép még a kulai, a bajmoki, a törökkanizsai, a becsei és az új­vidéki amatőr színjátszó egyesü­let. A díjak és az elismerések át­adása május 21-én lesz. Kihirde­tik a legjobb amatőr alkotást is. A záróesten az Újvidéki Színház bemutatja Slavomir Mrožek Tangó című művét Ljubomir Draskovic rendezésében. Ez nagy élmény lesz a kikindai színházkedvelők­nek, hiszen az újvidékiek emlí­tett előadása a legjobb volt a vajdasági színházak idei szemlé­jén. R. I. A BARÁTKOZÁS 18 ÉVE Magyarországi vendégek Moravicán Immár 18 éves múltra tekint vissza a moravicai Ady Endre Művelődési Egyesület és a magyar­­országi Bács-Kiskun megye tánc­­csoportjainak együttműködése. Az említett megyében évenként meg­rendezik a tánccsoportok szemlé­jét, a legjobbak pedig évről évre fellépnek Morraivicán, illetve még néhány vajdasági helységben. A moravicaiak viszonozzák a látoga­tást, mindig más-más magyaror­szági helységben lépnek fel, és így megannyi barátra, ismerősre tettek szert. Ma, szombaton délelőtt Moravi­­cára érkezik a kalocsai tánccso­port. Este fél 8 órai kezdettel a helyi művelődési otthonban mu­tatják be műsorukat, majd meg­beszélést folytatnak a moravicai és a topolyai község művelődé­si vezetőivel az együttműködés to­vábbi formáiról. Holnap, vasár­nap délelőtt ellátogatnak a helyi mezőgazdasági-ipari kombinátba, délután pedig Péterrévére utaz­nak­­bemutatni műsorukat. Hétfőn Újvidéket keresik fel, ellátogat­nak a Venacra is. Az együttműködéssel kapcsolat­ban Lovas Mihály, az egyesület elnöke a következőket mondja: — Bács-Kiskun megyében iga­zán sok barátunk van. Jók a kap­csolatok a tánccsoportokkal, egy­­egy vendégszereplés alkalmával újabb és újabb barátokat szer­zünk, ezzel pedig nagyban hozzá­járulunk Magyarország és Jugo­szlávia jó kapcsolatainak további bővítéséhez. Az elmúlt 18 év azt bizonyítja, hogy a művelődési egyesületek tagjainak, vezetőinek találkozói mindig hasznosak, a tapasztalatcserét, az egymással való ismerkedést szolgálják’ — mondja Lovas Mihály. T. L. MA A FÓRUM-KLUBBAN A Híd- és a Forum-díj átadása Ma délelőtt 11 órakor az újvi­déki Forum klubban átadják ki­adóházunk 1981. évi irodalmi és képzőművészeti díját, a Híd-, illet­ve a Fórum-díjat. Az elmúlt év legjobb könyvéért járó Híd Iro­dalmi Díját Szeli István akadé­mikus érdemelte ki Történő tör­ténelem című, tanulmányokat, kritikákat és cikkeket tartalmazó gyűjteményes kötetével, a Forum Képzőművészeti Díját pedig ezút­tal a TAKT néven ismert Teme­­rini Amatőr Képzőművészeti Ta­lálkozó tagjainak ítélte oda a zsűri, a fiatal amatőr képzőművé­szek munkájának elismeréséül. KANIZSÁN Közép-avarkori temetőre bukkantak Meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki Kanizsa polgárai kö­rében a szabadkai Városi Múze­um régészeti csoportjának legújabb feltárása. A szakemberek a mun­­kásegyetem udvarában a napok­ban közép-avar időszakból szár­mazó temetőre bukkantak. A fű­vel borított löszös talaj két mé­ter mélységben a nyolcadik szá­zadban kialakult sírhelyeket rej­tett. Eddig 13 sírt tártak fel, s nők és gyermekek csontvázára bukkantak. A sírok Észak és Dél irányban vannak tájolva, ez is bi­zonyítja, hogy az avar korban keletkeztek. Rita Pétertől, az ásatások ve­zetőjétől megtudtuk, hogy a ka­­inizsai leletek — az ékszerek és a használati tárgyak egyaránt — megegyeznek az elmúlt évben Horgoson a Budzsák-major birtok homokbányájában feltártakkal. Épp ezért a kanizsai lelőhely, a határ menti településhez hasonló­an, Európa egyik ritkasága. A Városi Múzeum régészeti cso­portja valójában már végzett is a közép-avarkori temető feltárásá­val, mivel a községi művelődési érdekközösségnek pillanatnyilag nincs több pénze az ásatásokra­. Egyébként a szakemberek szerint a munkásegyetem udvarában levő kézilabdapálya betonalapzata még számos sírt fed. Valószínűnek tart­ják, hogy a városnak ez a része nagy kiterjedésű avar kori te­metőt rejt magában. A feltárt sírokban talált nő- és gyermek­csontvázakból arra következtetnek a régészek, hogy a temető abban az időszakban keletkezett, amikor a férfiak nem tartózkodtak ezen a vidéken. A másik feltevés szerint a férfiakat a temető másik részér­ben temették el. A kanizsai lelő­helyet a szakemberek az úgyneve­zett Nagy Családok temetői közé sorolják, amelyekben a halottakat rangjukhoz méltó helyre helyezték el. Egyébként az avarok körülbe­lül 300 évig éltek ezen a­­ vidé­ken. A IX. században feltételez­hetően beolvadtak a honfoglaló törzsekbe. A Kanizsán feltárt közép-avar időszakból származó temetőt a na­pokban megtekintették a Jugoszláv Régészeti Szövetség középkorral foglalkozó szakosztályának tagjai is. V. K. M. Zenei és népitánc-csoportok körzeti szemléje Bácska 9 községének képviselői vesznek részt A kulai Közművelődési Közös­ség, a művelődési érdekközösség és a sziváci művelődési otthon szervezésében vasárnap, május 16-án Szivácon megrendezik a népzenei együttesek és népitánc­­csoportok körzeti szemléjét. A szemlén Bácska 9 községének kép­viselői vesznek részt. Harmincöt helység hetven legjobb népdal­énekese, kórusa, zenekara és tánc­csoportja lép fel. A műsor 16 órakor, az ünnepi megnyitóval kezdődik, s három csoportban bonyolítják le. Az első csoportban a kórusok és népdal­énekesek, a másodikban a zene­karok és hangszerszólisták, a har­madikban pedig a tánccsoportok lépnek fel. A szemlén részt vevő produk­ciókat a Vladimir Zubanov, Du­­šan Mihalek és Alekssandar Jan­­ču­kin összetételű zsűri bírálja el, a legjobbak rés­zt vesznek majd a vajdasági zenei együttesek feszti­válján, amelyet Ruméin tartana­k meg, illetve a vajdasági folklór­­fesztiválon, amelynek megrendezé­sére Versecen kerül sor. N. E. IN MEMÓRIÁM Dr. Végh József Mihály „A nyelvjárási gyűjtőnek nincs nehéz dolga, általában kedvesen, barátságosan fogadják, és a kez­deti tartózkodás miatt inkább köznyelvies beszéd a született »tápaiak« ajkán hamarosan »tápaiasra« fordul.” Még most is hallom e bátorító szavait Végh tanár úrnak, ami­kor Szegeden a villamosra vár­va dr. Penavin Olgával s ne­gyedéves egyetemistáinkkal azon tanakodtunk, hogyan fogadnak bennünket Tápén.. Ugyanezt az idézett gondolatot később, 1971- ben megírta a hatalmas kilenc­­száz oldalas Tápé monográfiában is. Részletesen és hosszan foglal­kozik a Szeged melletti telepü­lésnek a nyelvjárásával, s a tu­dós, a kutató fülével hallgatja, hogyan is beszélnek az emberek. Professzora, kartársai nevelték ilyenné, mert Nyíri Antal tanít­ványa, majd pedig Velcsov Már­tonná, Szabó József, Mikola Ti­bor, Ferenci Imre, Ilia Mihály társaságában dolgozik a szegedi József Attila Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékén. Miközben Szeged környékének a nyelvjárással tanulmányozza, so­kat foglalkozik a Jugoszláviában élő népek táj nyelvével is, külö­nösképpen érdeklik a szegedi kirajzások településeinek hang­tani, alaktani és mondattani sa­játságai. Oszlopos tagja a Nyíri Antal irányította nyelvészcso­portnak, amelyik évekig fárado­zik e tizenötödik századi Mün­chen- kódex aprólékos feldolgo­zásán, olvasatának pontos feltá­­r­ásán a Huszita Biblia nyelvál­­lapotának hiteles bemutatásán, népszerűsítésén. Tanulmányozza a magyar népmesék szövegeit, s elemzéseket végez ezek próza­ritmusáról. Végh József Mihályt azonban nemcsak tanulmányaiból ismer­jük. Két ízben az újvidéki Böl­csészettudományi Karon tartott nyelvtörténeti előadást, a szo­kásos dialektológiai kiránduláson pedig kísérőként, tanárként és barátként gyűjtött a vajdasági magyar szakos hallgatókkal Do­­rozsmán, Tápén és Szegeden. S mint amilyen halk szavú ember, meggondolt tanulmány­­író, a nyelvtudományban sem tartozik a kétkedő tudósok kö­zé. Pontosan, szépen, embersége­sen dolgozott, gyűjtött, írt és ta­nított. A Magyar Nyelvészei Tanszék­ről a szegedi Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskolára került, s több évig itt folytatja munkáját főiskolai docensként. Ismerőseit, barátait, a nyelvészeket, a nyelv­történészeket mindig felkeresi soraival, kérdéseivel, üzeneteivel. Szakmai és emberi kapcsolatok­nak a lelkes hordozója, sok kez­dő egyetemistának, gyakornok­nak, nyelvésznek a megértője, segítőtársa és jó barátja. Végh József Mihály 1982. má­jus 3-án halt meg, életének 43. évében. A szomorú értesítést a Juhász­ Gyula Taná­ k­épző Főis­­kola Tanácsa küldte. Nem róhat­­juk le kegyeletünket ravat­alá­­n,á’ dp emaitfé­rfink családjéval, barátaival Variánsaival, egyete­mi- és főiskolai hallgatóival. MATIJEVICS Lajos

Next