Magyar Szó, 1982. június (39. évfolyam, 163-177. szám)

1982-06-23 / 170. szám

­­ T­V Képes híradó — APJA LÁNYA — Shari Belafonte Har­per a Ha láthatnád azt, amit én hallok cí­mű filmben debütált, amelyet a tavasszal forgattak. Apja Harry Belafonte, a még ma is igen népszerű amerikai énekes. Shari azonban úgy véli, hogy apja hírneve in­­­kább árt, mintsem használ karrierjének.­­ Önkiszolgálás — a fodrászszalo­nokban is betört az önkiszolgálás, ó­riási sikert aratott Alexandre, világhírű francia fodrász Grenoble-ban. A szalonja mellett megnyitott egy másikat is, itt a hölgyek maguk csinálják frizurájukat, a három fodrász csak felügyel és szükség szerint tanácsot ad. (­ „FORSZÍVÓ” AZ ÚTTESTEN. ) Nem­rég mutattak be egy olyan járművet, amellyel eltávolítható például az úttestre kiömlő nemkívánatos vegyi anyag. Az órán­ként 77 km-es sebességgel haladni képes jármű a vonatból és egy 12 m hosszú tar­tálykocsiból áll. A vegyi anyagot szívó­­szájon és szívócsövön át úgy szippantja fel, mint a porszívó a port. ф ÓRIÁSI CIPŐ — A világ legnagyobb cipőjének nyilvánították ezt a hatalmas lábbelit. A brit Glover fivérek készítették Willingborough városban. A két cipész nem takarékoskodott a bőrrel, a négyéves Jan valósággal elvész a cipőben. • PULZUST SZÁMLÁLÓ „GYÜSZÜ”. — Akár a sportpálya, úszómedence szélén is rögtön leolvasható a sportoló percenkénti szívdobbanásainak száma az új elektro­nikus pulzusszámlálóról. A fényelektromos érzékelőt gyűszű módjára az ujjra kell húzni. A hozzá kapcsolódó kijelzőről tíz másodperc elteltével leolvasható a percen­kénti pulzusszám. A digitális kijelzés mel­lett piciny lámpácska is villog a szívdob­banások ütemében. J­akar világos. AKAN­ sötét. — Sokan úgy vélték, s a reklám ma is azt sugallja, hogy a világos, könnyű dohány­ból készített cigaretták kevésbé ártalmasak az egészségre, mint a sötét színűek és erő­sebbek. E feltevésből indultak ki a ciga­rettagyártó konszernek is, amikor a koráb­binál kevesebb káros anyagot (kátrány, nikotin) tartalmazó világos dohányból ké­szített termékeket bocsátottak hangos hír­veréssel a piacra. E nézetet igazolták az egyes amerikai kutatók által végzett vizs­gálatok is: az 1966 és 1976 között elhunyt férf­ik tüdőszövetében például sokkal több esetben találtak kezdődő rákos daganatra utaló jeleket (ekkor még nem terjedt el a filteres, könnyű cigaretták élvezete), mint az 1970 és 1977 között elhaltak között. Je­rome H. Jaffe amerikai kutatóorvosnak az American Health című folyóiratban legutóbb közzétett tanulmánya szerint azonban nem ilyen biztató a helyzet. Szerinte a világos cigaretta is ..bajjal jár”. Jaffe vizsgálatai ugyanis azt bizonyítják, hogy a könnyű cigarettára való áttéréssel a dohányos nem­csak szívnivalóját, szokásait is megváltoz­tatja: egyfajta kompenzációs mechanizmust alakít ki. Az erős dohány ..elvesztéséért” azzal kárpótolja magát, hogy mélyebben szívja le a füstöt és hosszabb ideig tartja tüdejében, mint korábban. Így a könnyű cigarettát ,,fogyasztók” csaknem annyi szén­­monoxidot lélegeznek be, mint az erős, sötét szivarkák megrögzött hívei. Képün­kön: A ..dohányzó” kísérleti állattal vég­zett vizsgálatok azt igazolják: akár világos, akár sötét — mindenképpen ártalmas. • NYÁRI DIVAT — Barna bőr, fehér ruha, színes kiegészítők... A párizsi Cosmopolitan cí­mű képes magazin sze­rint ez a nyár legüdébb és legelőnyösebb szín­együttese minden nap­szakban és minden al­kalomra. Csempészvonat (Folytatás az 1. oldalról) Itt válaszolják meg a kérdést, amely a félelemre vonatkozott. — Már hogyne félnénk. De hát koc­káztatni kell, ha nyerészkedünk. A nap folyamán százféle cégnél vá­sárolt áru százféle csomagolása tarkál­­­lik polcokon, ölekben, pad alatt, folyó­son, W. C.-ben. — Nem vállalna magára legalább egy­­kiló kávét? Az ám, kávé! Szaglik tőle a vonat. Nem füstcsíkot húz maga után, hanem kávéfelhő-illatot. Valamikor a brazilok kávéval fűtötték a gőzhajókat — hi­szem, hogy a mi vonatunk is eljutna Belgrádig, ha gőzmozdony húzná és a szerelvényen található töméntelen mennyiségű kávéval fűtenének. — Ha már kockáztatnék, hát magam­nak vinnék — intem le az asszonyt és arra gondolok, hogy ilyen körülmények között felesleges lesz a vámon bejelen­teni azt a memorizáló telefonkészülé­ket, amit Londonban vettem magam­nak. — Akkor legalább ne mondja meg, hogy melyik kávécsomag kié. Ehhez igazán semmi közöm. Én a ma­gam, csomagjaival vagyok elfoglalva. — Ami­ a pad alatt van, az úgyis a vámosé — válaszolja bölcsen a két asszonyos férfi. Valóban bölcs mondás volt, aminek később láttam csak az iga­zi értelmét. A vonat — olyan roham után mint, amilyen ezen a vidéken csak az ison­­zói csaták híréből ismerek — végre elindult Triesztből. A határhoz közeledve elterjedt a hír, hogy a mieink mindenkit leterelnek a folyósóról. Feszült várakozás mindenkiben. Do­hányoznak, bütykösökből egy-egy pofa idegcsillapítót húznak iparengedély nélküli kereskedőink. Jön az olasz határőr de nem számít, ő csak amolyan jelentéktelen figura. Csak annyit akar látni, van-e minden­kinél útlevél. Tudja ezt az itteni nép. ..Emeljék fel az útleveleket” — szólít­ja fel a jelenlevőket. S mint valami varázsszóra vagy templomi igére, egy­forma mozdulattal mindenki fölemeli az országcímeres piros könyvecskét. De az olasz nem sokat hederít ránk, megy tovább a folyósóra zsúfolódott csomagok tetején. Szolidaritás is van az összeszorultak­­ban. A hatüléses fülkében nyolcan pré­selődünk össze. — Ez volt az első és az utolsó — si­ratja a ziháló asszony a pénzét. (Ké­sőbb, Belgrádig volt idő hallgatni, de­hogy is volt sem első s nem lesz utol­só. Elmondja, hogy eddigi útjain mit mennyiért vásárolt, hogyan adott túl rajta, és hogy ha legközelebb jön, ak­kor mit és hol lesz érdemes vásárolni. De most még nem tartunk ott. Most jön az igazi idegháború. A vas­úti kocsi elején mocorgás támad, jön­nek a hazai határszervek. Valóban, mindenkinek el kell hagynia a folyosót. Hogyan vámolták el őket, azt nem lát­tuk, csupán akkor jöhettek vissza, ami­kor már minden készen volt. Végre a mi fülkénk előtt áll meg a vámtiszt. Kezében papír, ceruza. Zse­bei degeszre tömve, mint később a sa­ját szememmel láttam, ezressel és öt­százassal. Piros pénzjegy nem is lát­szott közöttük. Annyi volt a zsebeikben a bankó, hogy hullott ki belőle. Az uta­sok buzgólkodtak körülötte, hogy se­gítsenek neki fölszedni. Tisztességesen köszön, és kezdi a munkáját a fülkében bal oldalról az ajtó mellett. — Mennyi kávéd van? — Három kiló. — Van ott négy is. Ezerötszáz dinár. — Testvér! Sok az! — Kétezer. Az utas elhallgat és kifizeti a kétez­ret. A fülke utasai közül öten fizettek fejenként ezerötszáz dinárt és az első kétezret. Senki sem tiltakozott többé. Jóval később méltatlankodott a két asszonyos férfi: — Minket nyúz mindenki. Az olasz kereskedő, a taxis, a kalauz, a pénzvál­tó, a vámos és még mi csempészek va­gyunk a disznók. Egyelőre hallgat. Még itt a vámos fülke ajtajában. De éppen csak kilép, s a ziháló asszony, akitől elvettek nyolcezer dinárt, leveti magát az ülé­sek alá és cibálni kezdi ki onnan az elrejtett csomagokat. — Asszony! Asszony! — sziszegi fe­léje a hallgatag férfi. — Még itt van! Visszanéz. — De az asszonyt nem lehet már megállítani. Reggel nyolcezer elrej­tett dinárját kobozták el, most nem akar még veszíteni. Cibálja, rángatja az ezeregy csomagot és hajigálja föl őket a csomagtartóra. A többiek is követik pél­dáját, fél perc alatt kiürül az ülések alja, de tele lesz mindenkinek az öle, még az én hátam mögé is jut. Másik vámtiszt érkezik. Ez csak a pa­dok alját vizsgálja. — Odaesett a golyóstollam. Parker — szólok neki tisztelettudóan. — Mennyi vámot fizetett? — néz rám gyanakodva. A többiek felállnak, hogy a vámtiszt a padok alá hajolhas­son, de erre a kérdésre mindnek fülig szalad a szája a gúnytól. Ujjal muto­gatnak felém: — Újságíró! — És ebben benne van az, hogy nem vagyok életrevaló. Bam­ba pasas! Semmi leleményesség benne. Nem képes legalább egy kiló kávét behoz­ni az országba. A pad alól nem kerül elő egyéb, mint a golyóstoll. A vámtiszt készsé­gesen átadja, illedelmesen megköszö­nöm, azzal jegyezgettem a látottakat és most folytathatom a feljegyzéseket. Újra előkerül a bütykös, kézről kéz­re jár. A folyósóra visszaszállingóznak a többiek. Elindul a csempészvonat Belgrád felé. Jegyezgetek buzgón. — Csak nem fogod ezt megírni? — riad rám az alvó vonatban a két asszo­nyos férfi, összebújva alszik a csempészvonat közönsége. Az antisztriptíz ellensúlyo­zására két ruhát levetnek a nők. A nyolcadik, az egyetlen, ami az övéké marad. A vámolás után szerettem volna a vécére menni, de az volt a legforgal­masabb hely, nemcsak a vonaton, ha­nem messze környéken. A kalauz ott okvetetlenkedik az ajtaja előtt, hogy nyissák ki, de belülről semmi válasz. Erre a kulcsával nyitja ki. Uram is­ten ! — Egy valóságos meztelen nő. Bab­rál rajta — talán a férje. „Kereskedel­mi feladatot” végez, a vámkihágás be­fejező aktusát. — Rendőrért kiáltok — átkozódik a férfi. A nő az alsóját rángatná magá­­ra, de szűk a hely kettőjüknek, nehe­zen boldogul. — Majd én — fenyegetőzik a kalauz. — Majd én kiáltok. — De nem kiált, megelégszik a feléje nyújtott vonatje­gyekkel. — Megírni? Ezt? — Válaszolok a két asszonyos férfinek. — Ezt nem lehet így megírni. Ami itt olvasható, az csu­pán halvány tükre a történeteknek. MATUSKA Márton Az ajtókon már nem lehet közle­kedni, a csomagok egy része az abla­kon át kerül a fülkébe. ­•-V, _ 3. oldal HÍRES EMBEREK, TÖRTÉNETEK A Princetoni Egyetem professzora, ALBERT EINSTEIN mindig rendkívül hosszú hajat viselt. Egyik nap találkozott az arca egy kétségbeesett síró kisfiúval. Einstein odalépett hozzá: — Miért sírsz, fiacskám? — kérdezte. — Elvesztettem a pénzemet — mond­ta a gyerek zokogva —, amit anyám hajvágásra adott. Einstein mellényzsebéből elővett egy dollárt, hogy a fiúnak adja. Amikor a gyerek Einstein kezében meglátta a pénzdarabot, felemelte lehajtóitt fejét, közben észrevette Einstein hosszú ha­ját. Tágra nyílt szemmel és kritikusan tekintett rá, majd így szólt: — Tartsa meg a dollárját, önnek sokkal nagyobb szüksége van a hajvá­gásra, mint nekem!­00000 JOHANN SEBASTIAN BACH egyik prelúdiumát játszotta orgonán egyik tanítványának. A tanítvány lelkesen dicsérte a mester csodálatos orgonajá­tékát. Bach félbeszakította: — Nincs ebben semmi rendkívüli. Csak mindig a megfelelő időben kell lenyomni az orgona billentyűt, a többit elvégzi maga az orgona.

Next