Magyar Szó, 1982. június (39. évfolyam, 163-177. szám)
1982-06-23 / 170. szám
TV Képes híradó — APJA LÁNYA — Shari Belafonte Harper a Ha láthatnád azt, amit én hallok című filmben debütált, amelyet a tavasszal forgattak. Apja Harry Belafonte, a még ma is igen népszerű amerikai énekes. Shari azonban úgy véli, hogy apja hírneve inkább árt, mintsem használ karrierjének. Önkiszolgálás — a fodrászszalonokban is betört az önkiszolgálás, óriási sikert aratott Alexandre, világhírű francia fodrász Grenoble-ban. A szalonja mellett megnyitott egy másikat is, itt a hölgyek maguk csinálják frizurájukat, a három fodrász csak felügyel és szükség szerint tanácsot ad. ( „FORSZÍVÓ” AZ ÚTTESTEN. ) Nemrég mutattak be egy olyan járművet, amellyel eltávolítható például az úttestre kiömlő nemkívánatos vegyi anyag. Az óránként 77 km-es sebességgel haladni képes jármű a vonatból és egy 12 m hosszú tartálykocsiból áll. A vegyi anyagot szívószájon és szívócsövön át úgy szippantja fel, mint a porszívó a port. ф ÓRIÁSI CIPŐ — A világ legnagyobb cipőjének nyilvánították ezt a hatalmas lábbelit. A brit Glover fivérek készítették Willingborough városban. A két cipész nem takarékoskodott a bőrrel, a négyéves Jan valósággal elvész a cipőben. • PULZUST SZÁMLÁLÓ „GYÜSZÜ”. — Akár a sportpálya, úszómedence szélén is rögtön leolvasható a sportoló percenkénti szívdobbanásainak száma az új elektronikus pulzusszámlálóról. A fényelektromos érzékelőt gyűszű módjára az ujjra kell húzni. A hozzá kapcsolódó kijelzőről tíz másodperc elteltével leolvasható a percenkénti pulzusszám. A digitális kijelzés mellett piciny lámpácska is villog a szívdobbanások ütemében. Jakar világos. AKAN sötét. — Sokan úgy vélték, s a reklám ma is azt sugallja, hogy a világos, könnyű dohányból készített cigaretták kevésbé ártalmasak az egészségre, mint a sötét színűek és erősebbek. E feltevésből indultak ki a cigarettagyártó konszernek is, amikor a korábbinál kevesebb káros anyagot (kátrány, nikotin) tartalmazó világos dohányból készített termékeket bocsátottak hangos hírveréssel a piacra. E nézetet igazolták az egyes amerikai kutatók által végzett vizsgálatok is: az 1966 és 1976 között elhunyt férfik tüdőszövetében például sokkal több esetben találtak kezdődő rákos daganatra utaló jeleket (ekkor még nem terjedt el a filteres, könnyű cigaretták élvezete), mint az 1970 és 1977 között elhaltak között. Jerome H. Jaffe amerikai kutatóorvosnak az American Health című folyóiratban legutóbb közzétett tanulmánya szerint azonban nem ilyen biztató a helyzet. Szerinte a világos cigaretta is ..bajjal jár”. Jaffe vizsgálatai ugyanis azt bizonyítják, hogy a könnyű cigarettára való áttéréssel a dohányos nemcsak szívnivalóját, szokásait is megváltoztatja: egyfajta kompenzációs mechanizmust alakít ki. Az erős dohány ..elvesztéséért” azzal kárpótolja magát, hogy mélyebben szívja le a füstöt és hosszabb ideig tartja tüdejében, mint korábban. Így a könnyű cigarettát ,,fogyasztók” csaknem annyi szénmonoxidot lélegeznek be, mint az erős, sötét szivarkák megrögzött hívei. Képünkön: A ..dohányzó” kísérleti állattal végzett vizsgálatok azt igazolják: akár világos, akár sötét — mindenképpen ártalmas. • NYÁRI DIVAT — Barna bőr, fehér ruha, színes kiegészítők... A párizsi Cosmopolitan című képes magazin szerint ez a nyár legüdébb és legelőnyösebb színegyüttese minden napszakban és minden alkalomra. Csempészvonat (Folytatás az 1. oldalról) Itt válaszolják meg a kérdést, amely a félelemre vonatkozott. — Már hogyne félnénk. De hát kockáztatni kell, ha nyerészkedünk. A nap folyamán százféle cégnél vásárolt áru százféle csomagolása tarkállik polcokon, ölekben, pad alatt, folyóson, W. C.-ben. — Nem vállalna magára legalább egykiló kávét? Az ám, kávé! Szaglik tőle a vonat. Nem füstcsíkot húz maga után, hanem kávéfelhő-illatot. Valamikor a brazilok kávéval fűtötték a gőzhajókat — hiszem, hogy a mi vonatunk is eljutna Belgrádig, ha gőzmozdony húzná és a szerelvényen található töméntelen mennyiségű kávéval fűtenének. — Ha már kockáztatnék, hát magamnak vinnék — intem le az asszonyt és arra gondolok, hogy ilyen körülmények között felesleges lesz a vámon bejelenteni azt a memorizáló telefonkészüléket, amit Londonban vettem magamnak. — Akkor legalább ne mondja meg, hogy melyik kávécsomag kié. Ehhez igazán semmi közöm. Én a magam, csomagjaival vagyok elfoglalva. — Ami a pad alatt van, az úgyis a vámosé — válaszolja bölcsen a két asszonyos férfi. Valóban bölcs mondás volt, aminek később láttam csak az igazi értelmét. A vonat — olyan roham után mint, amilyen ezen a vidéken csak az isonzói csaták híréből ismerek — végre elindult Triesztből. A határhoz közeledve elterjedt a hír, hogy a mieink mindenkit leterelnek a folyósóról. Feszült várakozás mindenkiben. Dohányoznak, bütykösökből egy-egy pofa idegcsillapítót húznak iparengedély nélküli kereskedőink. Jön az olasz határőr de nem számít, ő csak amolyan jelentéktelen figura. Csak annyit akar látni, van-e mindenkinél útlevél. Tudja ezt az itteni nép. ..Emeljék fel az útleveleket” — szólítja fel a jelenlevőket. S mint valami varázsszóra vagy templomi igére, egyforma mozdulattal mindenki fölemeli az országcímeres piros könyvecskét. De az olasz nem sokat hederít ránk, megy tovább a folyósóra zsúfolódott csomagok tetején. Szolidaritás is van az összeszorultakban. A hatüléses fülkében nyolcan préselődünk össze. — Ez volt az első és az utolsó — siratja a ziháló asszony a pénzét. (Később, Belgrádig volt idő hallgatni, dehogy is volt sem első s nem lesz utolsó. Elmondja, hogy eddigi útjain mit mennyiért vásárolt, hogyan adott túl rajta, és hogy ha legközelebb jön, akkor mit és hol lesz érdemes vásárolni. De most még nem tartunk ott. Most jön az igazi idegháború. A vasúti kocsi elején mocorgás támad, jönnek a hazai határszervek. Valóban, mindenkinek el kell hagynia a folyosót. Hogyan vámolták el őket, azt nem láttuk, csupán akkor jöhettek vissza, amikor már minden készen volt. Végre a mi fülkénk előtt áll meg a vámtiszt. Kezében papír, ceruza. Zsebei degeszre tömve, mint később a saját szememmel láttam, ezressel és ötszázassal. Piros pénzjegy nem is látszott közöttük. Annyi volt a zsebeikben a bankó, hogy hullott ki belőle. Az utasok buzgólkodtak körülötte, hogy segítsenek neki fölszedni. Tisztességesen köszön, és kezdi a munkáját a fülkében bal oldalról az ajtó mellett. — Mennyi kávéd van? — Három kiló. — Van ott négy is. Ezerötszáz dinár. — Testvér! Sok az! — Kétezer. Az utas elhallgat és kifizeti a kétezret. A fülke utasai közül öten fizettek fejenként ezerötszáz dinárt és az első kétezret. Senki sem tiltakozott többé. Jóval később méltatlankodott a két asszonyos férfi: — Minket nyúz mindenki. Az olasz kereskedő, a taxis, a kalauz, a pénzváltó, a vámos és még mi csempészek vagyunk a disznók. Egyelőre hallgat. Még itt a vámos fülke ajtajában. De éppen csak kilép, s a ziháló asszony, akitől elvettek nyolcezer dinárt, leveti magát az ülések alá és cibálni kezdi ki onnan az elrejtett csomagokat. — Asszony! Asszony! — sziszegi feléje a hallgatag férfi. — Még itt van! Visszanéz. — De az asszonyt nem lehet már megállítani. Reggel nyolcezer elrejtett dinárját kobozták el, most nem akar még veszíteni. Cibálja, rángatja az ezeregy csomagot és hajigálja föl őket a csomagtartóra. A többiek is követik példáját, fél perc alatt kiürül az ülések alja, de tele lesz mindenkinek az öle, még az én hátam mögé is jut. Másik vámtiszt érkezik. Ez csak a padok alját vizsgálja. — Odaesett a golyóstollam. Parker — szólok neki tisztelettudóan. — Mennyi vámot fizetett? — néz rám gyanakodva. A többiek felállnak, hogy a vámtiszt a padok alá hajolhasson, de erre a kérdésre mindnek fülig szalad a szája a gúnytól. Ujjal mutogatnak felém: — Újságíró! — És ebben benne van az, hogy nem vagyok életrevaló. Bamba pasas! Semmi leleményesség benne. Nem képes legalább egy kiló kávét behozni az országba. A pad alól nem kerül elő egyéb, mint a golyóstoll. A vámtiszt készségesen átadja, illedelmesen megköszönöm, azzal jegyezgettem a látottakat és most folytathatom a feljegyzéseket. Újra előkerül a bütykös, kézről kézre jár. A folyósóra visszaszállingóznak a többiek. Elindul a csempészvonat Belgrád felé. Jegyezgetek buzgón. — Csak nem fogod ezt megírni? — riad rám az alvó vonatban a két asszonyos férfi, összebújva alszik a csempészvonat közönsége. Az antisztriptíz ellensúlyozására két ruhát levetnek a nők. A nyolcadik, az egyetlen, ami az övéké marad. A vámolás után szerettem volna a vécére menni, de az volt a legforgalmasabb hely, nemcsak a vonaton, hanem messze környéken. A kalauz ott okvetetlenkedik az ajtaja előtt, hogy nyissák ki, de belülről semmi válasz. Erre a kulcsával nyitja ki. Uram isten ! — Egy valóságos meztelen nő. Babrál rajta — talán a férje. „Kereskedelmi feladatot” végez, a vámkihágás befejező aktusát. — Rendőrért kiáltok — átkozódik a férfi. A nő az alsóját rángatná magára, de szűk a hely kettőjüknek, nehezen boldogul. — Majd én — fenyegetőzik a kalauz. — Majd én kiáltok. — De nem kiált, megelégszik a feléje nyújtott vonatjegyekkel. — Megírni? Ezt? — Válaszolok a két asszonyos férfinek. — Ezt nem lehet így megírni. Ami itt olvasható, az csupán halvány tükre a történeteknek. MATUSKA Márton Az ajtókon már nem lehet közlekedni, a csomagok egy része az ablakon át kerül a fülkébe. •-V, _ 3. oldal HÍRES EMBEREK, TÖRTÉNETEK A Princetoni Egyetem professzora, ALBERT EINSTEIN mindig rendkívül hosszú hajat viselt. Egyik nap találkozott az arca egy kétségbeesett síró kisfiúval. Einstein odalépett hozzá: — Miért sírsz, fiacskám? — kérdezte. — Elvesztettem a pénzemet — mondta a gyerek zokogva —, amit anyám hajvágásra adott. Einstein mellényzsebéből elővett egy dollárt, hogy a fiúnak adja. Amikor a gyerek Einstein kezében meglátta a pénzdarabot, felemelte lehajtóitt fejét, közben észrevette Einstein hosszú haját. Tágra nyílt szemmel és kritikusan tekintett rá, majd így szólt: — Tartsa meg a dollárját, önnek sokkal nagyobb szüksége van a hajvágásra, mint nekem!00000 JOHANN SEBASTIAN BACH egyik prelúdiumát játszotta orgonán egyik tanítványának. A tanítvány lelkesen dicsérte a mester csodálatos orgonajátékát. Bach félbeszakította: — Nincs ebben semmi rendkívüli. Csak mindig a megfelelő időben kell lenyomni az orgona billentyűt, a többit elvégzi maga az orgona.