Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)

1983-06-12 / 159. szám

10 KÖZÜL KOASZTALUNK Szerkeszti: PAPP Gábor MAGYAR SZÓ VISSZHANG Pedagógia a Tisza két oldalán ZENTAI olvasó (Cím a szerkesztőségben). — „Az élet útját nem mérik előre, néha két állomás közt megszakad”. Ezek a verssorok vettek körül vasárnap (VI. 5-én), amikor elolvastam a Magyar Szóban Fodor István Pedagógia a Tisza két oldalán című írását. A zentai tanulókat sújtó szigorú büntetés indította el bennem a fent, idézett sorokat. Vajon mi lesz ezekkel a fiatalokkal? Vajon lesz-e, és ki, aki hatni fog rájuk, hogy visszatérjenek a helyes útra ha tizenhat évesen meg is tévedtek. A szülők? Az ifjúsági szervezet? A községi pártbizottság vagy az iskola? Az iskola, mint oktatásinevelési intézmény, amely sokat tehetne az érdekükben, inkább a számára könnyebb utat választotta: a tanulók kizárása mellett döntött ahelyett, hogy intenzívebb eszmei-politikai neveléssel hozzájárulna visszavezetésükhöz, hogy a szocialia önigazgatású társadalmunk szorgalmas tagjává váljanak. A punknáci jelenséget nem csak néhány községben ítélték el a Kommunista Szövetség községi szervei, ezt tette a széles közösség is. Így igazságszolgáltatásunk a szabadkai két „ideológust” 60—60 napi börtönbüntetésre ítélte. A zentai tanulók, akik ellen a belügyi szervek nem indítottak eljárást, sokkal tovább fogják érezni a büntetést. 730 napon át az a tanuló, akit egy évre zártak ki és 1095 napig az akit két évre zártak ki (mivel a mostani iskolaévről sem kaphatnak bizonyítványt). Figyelembe véve azt, hogy március óta, amikor Észak-Bácskában feltárták a punknáci jelenséget, ezek a tanulók továbbra is rendszeresen jártak iskolába, és sem előtte, sem utána nem gyakoroltak negatív hatást a többi tanulókra, én túl szigorúnak tartom a zentai középiskola döntését. A Tisza jobb partján nem vették figyelembe a humánus szempontokat. Úgy látszik, valóban azt gondolják „így akár hatékony marxista nevelés nélkül is »eredményt« lehet elérni — elrettentéssel” — ahogyan azt Fodor I. is megállapította írásában. Pedagógiáról csak a Tisza túloldalán, a csókai középiskola határozatánál lehet beszélni, ahol a szigorú büntetés helyett a nevelés mellett döntöttek. Minden elismerésem az övéké, a csókai tanároké, diákoké, akik megállapították, hogy a kiközösítés nem vezethet eredményre, csak összefogással, közös munkával lehet célt érni, hogy annak a hét tanulónak, akik kapcsolatban álltak a punknáci csoportosulással , az életútja két állomás közt időnap előtt meg ne szakadjon. Nehéz a kapanyila koztatás érdekközösségben illetékesei. Pedig a feltételek igen jók: az idénymunkások havi 150000* 20 000 dinárt is megkereshetnek. Minden olyan kedvezmény vonatkozik rájuk, amelyeket az állandó munkaviszonyban levők élveznek: munkaidejük nem haladhatja meg a napi nyolc órát, egytálételt kapnak, és azok, akik határozott időtartamra lépnek munkaviszonyba, jogosultak évi szabadságra is. A kombinát mokkali, társultmunka-alapszervezetében például 80 idénymunkásra lenne szükség, de csak 12 jelentkezett, a Príma Konzervgyárban június 1-jétől, január 1-jéig 200 dolgozót vennének fel, de csak százan jelentkeztek stb. Nem vitás, minden polgárunknak joga van állandó munkaviszonytlétesítenie. Felvetődik azonban a kérdés, hogy a 2600 nyilvántartott munkanélküli valóban az-e? Hiszen ha nincs szüksége havi 15 000—20 000 dinárra, akkor talán nincs is rászorulva az állandó munkaviszonyra sem? A Bánát Agráripari Kombinát társultmunka-alapszervezeteiben, meg a többi kiskundasi gyárban is eddig az volt a gyakorlat és a jövőben is az marad, hogy ha állandó munkásra van szükségük, elsősorban azok közük választják ki a legalkalmasabbakat, akik idényjellegű munkán vannak náluk. Úgy látszik, egyeseknek ez sem kecsegtető, mert úgy vélik — habár sok esetben szaképesítéssel sem rendelkeznek —, nehéz a kapanyél. Szerény véleményem szerint igazzi munkanélküli az, akinek valóban szüksége van a keresetre, nem válogat a lehetőségek között. Hiszen ideiglenes megoldásként lehet és kell is idénymunkát várania, mert az idénymunkások a nyilvántartásban továbbra is úgy szerepelnek, mint munkanélküliek, magyarán: ha valaki, idénymunkán van és állandó munkaviszony létesítésére nyílik alkalom, úgy pályázhat, olyan feltételekkel, mint azok, akik nem dolgoznak. KIKINDAI olvasó (Cím a vesztőségben): — Sokat hallunk, olvasunk arról, hogy milyen nagy gond a munkanélküliség. Természetesen így van ez Kikindán is. Értesüléseim szerint a foglalkoztatási érdekközösségben jelenleg több mint 2600 munkanélkülit tartanak nyilván. Elhelyezésük egyrészt azért nehéz, mert nagy százalékuk szakképzetlen, vagy pedig betanított munkás. Másrészt, azok a fiatalítók, akik nem tudnak állandó munkahelyhez jutni, olyan képzettséggel rendelkeznek, amelyre egyelőre az itteni munkaszervezeteknek nincs szükségük. Mégis Észak-Bánát legnagyobb munkaszervezetében, a Bánát Agráripari Kombinátban komoly munkaerőhiány van. Ennek a munkaszervezetnek mintegy 1000 idénymunkásra lenne szüksége, eddig azonban a felét sem sikerült biztosítani, annak ellenére, hogy már több ízben is jártak a foglal nomicsoi nyaralás pótlékán) KOSZIJÁN Sándor, Hajdukovo. — Június elseje előtt a Szabadkai Rádió örömhírt közölt, azzal, hogy a szabadkai és a kanizsai nyugdíjasok a júniusi nyudíjjal megkapják az úgynevezett nyaralási pénzt is. Eddig az öröm. Rövidesen azonban elhangzik, hogy a nyaralási pénz összege 1400 dinár. Itt jön a baj. A térítmény összege mindenesetre talán csak arra elegendő, hogy a szabadkai esetleg Kanizsára, a kanizsai pedig Szabadkára utazzon pár napra és semmi többre. Igaz is, minek a nyugdíjasnak a nyaralási pénz? Miért nem nyaralt, amíg aktív dolgozó volt. De próbáljunk meg kicsit objektíven gondolkodni. Mert hát van kis nyugdíj, nagyobb nyugdíj és végső fokon nagyon nagy nyugdíj. Igaz, ez mind attól függ ki menynyit, hol és milyen munkát végzett, mert hát a nyugdíjakat a valamikori személyi jövedelem alapján számították ki. Van, akinek sikerült a rendes munkája mellett még más munkával, esetleg nem munkával stabil anyagi alapot létesítenie, amellyel most pótolja, illetve kiegészíti nyugdíját. Sajnos nem adatott meg mindenkinek, hogy gyűjtsön, hogy tőkét kovácsoljon idős napiadra. A környék nyugdíjasai között igen sokan vannak olyanok, akik még vízért is fizetnek, egészségi állapotuk nem engedi meg, hogy mászkáljanak, hogy kiegészítsék kis nyugdíjukat, ezért aztán nagyon szűkösen élnek. Sokan alig várták a nyaralási pénzt, hogy tüzelőt vásároljanak. Sajnos, ebből a pénzből még 500 kg szénre sem futja, hol a többi? A kis nyugdíjú a nyaralási pénzt a télirevaló beszerzésére fordítja, nem nyaralásra. Jó lenne már végre-valahára rendezni a nyugdíjakat s vele együtt a nyaralási pótlékot is, hiszen a mai aktív dolgozók többszörösét kapják nyaralási pótték címén, mint a nyugdíjasok. Egy és más a teniszről vet. Véleménye szerint ezt a sportágat újra kellene éleszteni Kulán. Valamikor Kulán hagyománya volt a tenisznek. Már az első világháború előtt játszották. A teniszklub 1921-ben alakult meg a jelenlegi Hajdúk stadion területén. Itt még homokos pályák voltak. 1932-ben a jelenlegi uszoda telkén építettek négypályás tenisz-stadiont vörös salakpályával és a kellő berendezésekkel, (öltözők, zuhanyozók). Már 1933-ban megtartották az akkori Dunai Bánság tenisztornáját, amelyen több mint hatban versenyző vett részt. A jól felszerelt ikulai teniszpálya lehetőséget nyújtott a rendszeres találkozóik, edzések és versenyek megrendezésére, ahova az eminens teniszezők is ellátogattak. Akulai teniszezők minden jelentősebb versenyen részt vettek, és jó helyezéseket értek el csapatversenyben. A háború alatt a teniszpályát elhanyagolták, de már 1951-ben megkezdték felújítását. 1952-ben pedig már bajnokságot is rendeztek ezen a pályán, amelyen Szerbia, Vajdaság és Belgrád város legkiemelkedőbb versenyzői vettek részt. A klubból Marinko Krstic és én léptem a pályára — mondja Serzsenka Ádám. — A teniszklub megalakítása után tömegesítették ezt a sportágat. Vajdaság egyéni és csapatbajnokságain is részt vettünk, szép eredményekkel. — Aztán a hatvanas években sportberkekben és a községben is olyan határozatot hoztak, hogy megszüntetik a teniszpályát, és helyén hétvégi üdülőközpontot és uszodát építenek, holott telekkönyviig a terület tulajdonjoga a teniszklubé volt. Serzsenka Ádám, a tenisz szerelmese most is azt vallja, hogy most pótolni kellene a mulasztásokat. Megteremthetnénk a feltételeket e sportág újraélesztésére Kulán. Sokan úgm vélték hogy a tenisz úgynevezett „úri” sport — mondta a még most is aktív teniszező (edzi a titoverbásziakat), ellenben a statistikai adatok arra mutatnak, hogy a mlávon a tenisz az egyik legtömegesebb sport (ha nem versenyszerűen is), amelyet a legkisebbekből a nyugdíjasokia mindenki űzhet. A fiatalok igénylik ezt a szép sportot, lehetőséget kell adni nekik — fejezte be Serzsenka Ádám. Sz. G., Kula. — Most, amikor a sport tömegesítésére, a munkássportjátékokra és az ifjúsági sporttevékenységekre mind nagyobb gondot fordítunk, egyes sportágakról megfeledkezünk községünkben: ez pedig a tenisz, amelynek Kulán régebben nagy hagyományai voltak. Igaz, Szivácon már megtették a kezdő lépéseket népszerűsítése érdekében. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk el SERZSENKA Ádámmal, az egykori kulai teniszklub versenyzője- teniszstadion megnyitása 1952-ben Felújíthatók-e ш idegsejtek? GUELMINO János, Zenta, D. Obradovic u. 29. — A Magyar Szó 1983. április 23-ai számának Kilátó c. mellékletében a fenti cím alatt megjelent egy izgalmasnak ígérkező írás, amely komoly kételyeket hagyott maga után. Valószínű, hogy a cím sem helyes, mert nem az idegsejtek, hanem a rostok regenerálódásáról lenne szó. Nem tudom, hogy félreértettem-e az orvostudomány legújabb felfedezését, avagy a cikk írója (fordítója?) tévedett, de az anatómiai ismeretek jelenlegi állása szerint az ember bőrében és izmaiban nincsennek idegsejtek, márpedig az említett írás ezt állítja. Íme az idézet: „Az emberi test idegsejtjeinek egy része, például a bőrben és az izmokban találhatók, súlyos sérülés következtében...” A cikk szerint vannak központi és periférikus idegsejtek. Tudomásom szerint az ember idegrendszerét lehet központi és környéki részre osztani, de a sejteket nem. Az ember idegrenszere központosított, az idegsejtek (neuronok) csak az agyban, a gerincvelőben (beleértve a csigolyaközti dúcokat is) és azsigeri szervek vegetatív dúcaiban találhatók de az izmokban és a bőrben sehol. Tény viszont, hogy az idegsejtekből kiinduló hosszú nyúlványok (neuritek) által alkotott idegrostok (idegek) végződései eljutnak az izmokba és az érzékszervekbe, tehát a bőrbe is. Az említett írás azonban ezt nem így értelmezi. Bizonyságul szolgáljon még egy rövid idézet: „A tudósoknak sikerült serkenteniük a központi idegek új ágainak növekedését azáltal, hogy kapcsolatba hozták őket a periferikus idegsejtek burkolatával.” Úgy érzem, hogy ebben az „ismertető írásban” sok minden félresikerült, de talán valaki az orvosok közül helyre tehetné a szöveget, megmagyarázva, hogy mi is az új felfedezés lényege. A nyereménydíjat már valószínűleg megkap!?. BOGÁR Ferenc, Kanizsa, Firenze u. II/4. — Szeretnék hozzászólni Guti János írásához, amelyben arról ír, hogy feleségét kegyeibe fogadta Fortuna istennő: ő lett a tavaszi tárgysor játék VI. fordulójának nyertese, s elmúlt három hete is, amikor a becsei kirendeltség munkatársa átadta neki a nyereményt, a varrógépet. Azért ragadtam tehát, hogy én is hozzászóljak ehhez a témához. Én is nyertem tavaly a Dolgozók nyereménypályázatán Slavica ajándékcsomagot, de még a mai napig sem kaptam meg, pedig már írtam a Dolgozók szerkesztőségébe, de nem is válaszoltak a levelemre, hogy elnézést kértek volna, vagy hogy utánanéznek a nyereménynek. Pedig én is szerettem volna megkapni a nyereményt, mert az én nevem is ott volt a Dolgozókban, de még a mai napig sem kaptam meg a nyereményt. A DOLGOZÓK válasza: — Feltehetően elkalódott tárgysorsjátékunk nyertesének a te,„__3, a*jcsak a neki küldött nyereménycsomag is. A szabadkai Slavica munkaszervezet a nyereménycsomag ajándékozójának nyilvántartása szerint ugyanis a csomagot még 1982. szeptember 7-én postára adta Bogár Ferenc címére, de úgy látszik, nyoma veszett. A Slavica azonban — a Dolgozók szerkesztőségének reklamációjára — csütörtökön, június 2-án ismét elküldte a nyereménycsomagot Bogár Ferencnek, amit valószínűleg már meg is kapott. 1983. június 12., vasárnap A ФШк.váLASZOL Ok nélkül érte bírálat a Zanatot PÓSA Imre, Szabadka, a Zanat Kisipari Szövetkezet igazgatója. — A Magyar Szó május 21-ei számában Hornok Ferenc újságíró, a május 29-ei számában pedig dr. Klein Tibor olvasó teszii szóvá a szabadkai zsinagóga felújítása körüli helyzetet. Mindkét írás elmarasztalja a munkálatok kivitelezését, a Zanat Kisipari Szövetkezetét Dr. Klein „összeköti” a zsinagóga felújítását a palicsi objektumok egynémelyikének mostani állapotával. Ehhez azonban a Zanatoraik nincs semmi köze. A Zanat dolgozói és az általa foglalkoztatott kisiparosok, nem utolsósorban pedig üzletfeleink miatt kénytelenek vagyunk arra kérni a Magyar Szó szerkesztőségét, hogy közölje az alábbiakat. A zsinagóga jelenlegi állapota miatt nem hibáztatható a Zamat Kisipari Szövetkezet. Az újságíró álltal felhasznált jelentésnek és jegyzőkönyvnek mi is birtokában vagyunk, így válaszolni tudunk a bennünket ért hamis vádakra. A zsinagóga „tulajdonosa” kezdetben a Kultúrotthon volt, a munkálatok elvégzésére vonatkozó szerződéseket és megállapodásokat is velük kötöttük. A községközi Műemlékvédő Intézet csak nemrég vette át az épület gondozását. Nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy ,,... a Zanai Kisipari Szövetkezet nem mindenben tartotta magát a megállapodáshoz, és néhány munkát bár kifizettek, el sem végzett.” Dokumentumokkal igazolhatjuk, hogy csak az elvégzett munkát fizettettük meg, és hogy néha hónapokat vártunk arra, hogy az anyagi gondokkal küszködő beruházók fizessenek. A jegyzőkönyvben, amelyre az újságíró hivatkozik, Lévay Endre és Király László műépítészek megállapítják ugyan a tetőzet körüli problémákat, de azt is leszögezik, hogy nem lehetett beszerezni a Zsolnnay-féle zománcozott cserepet, így az akkori beruházóval EGYETÉRTÉSBEN folyamodtunk a most kifogásolt megoldáshoz. Bizonyíték erre a 729-es számú, a beruházó által hitelesített okmány, amely 1981. augusztus 24-én kelt. Mindkét fél tudatában volt akkor annak, hogy csupán IDEIGLENES megoldásról van szó. Ezt is dokumentumokkal igazolhatjuk, mint ahogy azt is, hogy ezt a megoldást nem a kivitelező szorgalmazta. A lefolyócsatornákat még 1980- ban elkészítettük, de az időközben leesett hó átáztatta a maltert. Mindkét beruházó elfelejtette sürgetni az időközben keletkezett károk helyreállítását, a Zanat azonban hajlandó — akár saját költségén is — helyrehozni ezt a hibát. Viszonyunk minden üzletfelünkkel, minden megrendelőnkkel és minden beruházóval kifogástalan, így nem engedhetjük meg, hogy néhány négyzetméternyi malter miatt megromoljon. Pénzhiány miatt a beruházóik nem tudta fedezni a díszítő elemek megvédésének költségeit. Az épület megóvása érdekében azonban több alkalommal is „előre dolgoztunk”, és az anyagi gondokkal bajlódó beruházó csak késve tudott fizetni. A díszítő elemekhez egyébként a kivitelezőnek nem volt és nincs is semmi köze. Fontos még az a körülmény is, hogy a beruházó részéről jelen levő felügyelő szerv minden kívánságának, kérésének eleget tett a kivitelező. Az évtizedeken át elhanyagolt objektum károsodásáért igazán nem a Zanat felelős. Munkaszervezetünk tekintélyét nem reklámokkal, hanem dolgozóink és mindenekelőtt az általunk szervezett kisiparosok munkájának minőségével szereztük. Ezt a tekintélyt — tisztában vagyunk vele —, semmilyen újságcikk sem rombolhatja le. Azt is tudjuk, hogy tiltakozásunknak nincs, nem is lehet olyan hatása, mint a már megjelent, minket ok nélkül elmarasztaló írásnak. Ennek ellenére szükségesnek tartottuk az igaztalan vádak ilyen formájú megválaszolását.