Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 148-162. szám)
1983-06-12 / 159. szám
1Ф83. június 12., vasárnap MAGYAR SZÓ MŰVELŐDÉS 15 - 1 Belgrádi kerülővel Í1vidékre Vicsek Károly befejezte a Fajkutyák ideje c. tévéfilm forgatását Ezekben a trapokibam VICSEK Károly, irányításával NÉMETH Margit a vágóasztalon az utolsó Simításokat végzi ,a belgrádi ARTFilm és az Újvidéki Televízió közösgyártású, a Fajkutyák ideje c. tévéfilmjén, amelynek forgatókönyveit DEÁK Ferenc írta. Négy évvel ezelőtt szerződést kötött a Belgrádi Televízióval, de az időközben bekövetkezett gazdasági megszorítások miatt a film nem készült el. Miután a megállapodás jogérvényessége elévült, némi belgrádi támogatás«?» a forgatókönyv végre Újvidékire került. Vizesek Károly rendezőt egy évtizedes közös munka köti Deák Ferenchez, és ez az együttműködés eddig 1974-ben a puslai bronzérmes Parlag c. filmet, 1979-ben pedig a rangydíjas Trófeát eredményezte. A J.Tim egy fiatalon befutott pollitikusról szól, akit valóságos megszállottsággal változtatnii akar a napi politika besrakódott gyakorlatán, aminek következtében szükségszerűen konfliktusba kerül a környezetével. Vicsek Károly, akikor az esetleges rendezői újításcseról érdeklődtem, ezeket mondta: —Hazai filmigyártításunk olyan szerény keretű, hogy nem engedheti meg magáénak a kísérletezés, az újítás fényűzését. Nagynevű rendezőnk, Aleksandar Petrovic maholnap nyugdíjba vonul már, de eddig csak hét filmet forgatott, az AVNOJ- és állami díjas France Stiglic mögött is csak 10— 12 alkotás áll. Hogy a világnagyságok közül is említsek egyet-kettőt — Alfred Hitchcock 30—40 filmjéből mindössze hármat-négyet tartott igazán járnak, mint ahogyan V' fo"- de Rica is csak a hatodik filmjétől, a Kerékpártolvajoktól kezdve tartotta számon rendezéseit. Amit a Faj kutyák idejével kapcsolatban érdemes megemlíteni, az azailapos előkészületekre vonatkozik. Az Újvidéki Színház csúsztatta a terveit, hogy felszabadítsa művészeit e film forgatására. Ez az érettség mindenképpen benne lesz a filmben. Aleksandar Stojanovic, az ART-Film igazgatója, a dramaturg és a művészeti tanács tagjai is, bár nem értették a film nyelvét, megtekintése után elismeréssel nyilatkoztak az előttük ismeretlen színészgárda teljesítményéről. Kerekes Beric Valéria játssza a film női főszerepét. — Annak idején Várkonyi Zoltán tanszékvezető tanárunktól csak elméleti tudást szereztünk a fiilmszínészetből, ezért féltem a kamerák előtti első szereplésemtől, bár ez nem abszolút főszerep (azokat, mint ismeretes a filmben is a férfiak kisajátították maguknak). Sikerült felmutatnod valamit abból a tudatos színészi munkából, amelyet én a Cselédek Solangeában csodáltam? — Talán sikerült. Csakihoigy ez esetben jóval visszafogottabban és nagyobb belső intenzitássál] kell játszani. A közelképek ugyanis indiiszkrétül árulkodóak. Hiányzott a színpadiról megszokott partner szeme, ezt a kamera élettelen lencséje helyettesíti. PASTYI Mátyás a fiatal és fanatizált politikust alakítja a filmben: — Ez alkalomból minden szerencsésen összejött nálam: a figura, az eddig felhalmozódott tapasztalat, de az is tény, hogy régóta vártam már egy ilyen főszerepre. Kár, hogy éppen akkor került rá sor, amikor számos egyéb teendőm is lekötött. Ezzel alaposan próbára tettem fizikai teherbírásomat is. Tamást, a figurát, akit alakítok, más fából faragták, mint engem, de akadnak bőven megegyezéseik is. Az azonosulás tehát nem ment egyszerűen. SOLTIS Lajos főszerepet is játszott már filmen, de belekóstolt a bukás keserűségébe is. Oszkárt, a főszereplő öccsét alakítja: — Szerepem ellenpárja Pásthy szerepének, amiben ő negatív, abban én pozitív vagyok. Mi tagadás, nem tartozik a jól játszható szerepek sorába, ellentétben a többi, nagyszerűen megírt figurával. A külső felvételeket Szenttamáson, Kovárban és Temerinben forgatták. További szereplői: FEJES György, RÖVID Eleonóra, BICSKEI István, FERENCZI Jenő, FARAGÓ Árpád, LADIK Katalin és Stevan SALAJIC. Az operatőr Rajkó LJUBIC, a díszlet Miodrag ADŽIĆ, a jelmez DOBI KORPA Jolanda munkája, zeneszerző: LENGYEL Gábor. ALADICS János Vicsek Károly a forgatáson Kis felemi környezetszépítők A Szocialista Szövetség Zombori községi választmánya környezetvédelmi szakosztályának kezdeményezésére három évvel ezelőtt iskolaszépítési verseny indult, amelybe bekapcsolódott mind a húsz általános iskola. Az elmúlt évek során különösen az Aleksa Santié-i és a doroszlói Petőfi Sándor iskola ért el szép eredményt. Az Aleksa Santié-i szövetségi elismerésben is részesült. Az idei vetélkedőn az elsők között van a telecskai Kis Ferenc Általános Iskola is. Eredményei alapján bejutott a körzeti versenybe. Különösen fásításban és zöldövezetek létrehozásában járnak az élen a telecskai gyerekek és pedagógusok, akik a kis erdőtelepítők jóvoltából fél hektáros faiskolát hoztak létre. Elavult régi épületben tanulnak, dolgoznak, igyekezetük és szorgalmuk így annál dicséretesebb. P. M. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK Kölcsönös hasznú tapasztalatcsere Zombori és bajai iskolák együttműködéséről Zombor és Baja vámos és járás több mint egy évtizedes eredményes együttműködésében fontos szerep jut az általános és középiskolák szoros kapcsolatának. Hét általános és két középiskola működik együtt testvérintézményével, bajai iskolákkal. Az elmúlt évek során új formákkal, tartalmakkal bővült a kapcsolat. — Mi a bajai Dózsa György Általános Iskola tantestületével és tanulóival tartunk fenn művelődési és sportkapcsolatot, együttműködnek a szakaktívák, tanulóink a Balatonon, a bajaiak az Adrián nyaralnak. Tavaly felvettük a kapcsolatot a Kállai Éva Zeneiskolával is, énekkara részt vett a zombori szemlén. A Dózssa György iskola tanulói bemutatták műsorukat a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben is — mondta FILL József, a zombori Testvériség—egység Általános Iskola igazgatója és a közművelődési közösségbeli nemzetközi kapcsolatok egyeztető bizottságának elnöke. A zombori Nikola Vukicevic Általános Iskola a bajai II. Rákóczi Ferenc iskolával tart fenn kapcsolatot, ők főleg a tantestületek tapasztalatcseréjére helyezik a súlyt, de a két pionírszervezet is együttműködik. Leghasznosabb a regőcei és a gairai általános iskola együttműködése, mert a sarai szerbhorvát gyerekek Regőcén (Rrica) vendégeskednek, gyarapítják szókincsüket, az iskola tankönyveket, kötelező és egyéb olvasmányokat szerez be Jugoszláviában és fordítva. Különösen a kölcsönös anyanyelvápolás terén értek el szép eredményeket, ami a Regőcén sokévig tanítóskodó Kiss Anna pedagógus érdeme is. A zombori Vak Kanadáié Gyógypedagógiai Általános Iskola és a bajai Kisegítő Iskola tantestülete többek között, kétnapos belgrádi kirándulásukkor meglátogatta az ottani gyógypedagógiai iskolát és a gyógypedagógusokat képző főiskolát. Továbbá a két iskola tanárai kölcsönösen vesznek részt, gyakorlati oktatáson, tapasztalatcsend a Zomborban és Bálán. A bácsbereptek a két tannyelvű hercegszántói, a bezdániak pedig a bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskolával működnek együtt. Ami a zombori Tarkó Zrenianin Pedanenti Főiskola, és a bajai Tanítóképző kapcsolatát illeti, ez inkább a ifjúsági alanszervezet együttműködésére terjedt .. Mindkét iskola növendékei részt vettek az apatini és a baiati építőtáborban. Elmúltató azok az idők, amikor formálisak voltak a kapcsolatok. Mindkét fél belátta, hogy csakis úgy lehet előbbre lépni, ha a pedagógiai továbbképzés, tapasztalatcsere is napirendre kerül. Így volt ez 1982-ben, így alakult az első negyedévben is. PRIBILLA Mátyás KIÁLLÍTÁSOK Papírmunkák Miroslav šutej objektumai a fővárosi Sebastian Képtárban Indulásából ítélve a fővárosi Sebastian Képtár a minőséget fémjelző nevek prezentálását tűzte ki célul. A Knez Mihajlován nyílt tágas kiállítóhelyiségben ötödikként a középnemzedék egyik markáns egyénisége Miroslav SUTEJ állított ki. Sutej munkássárga a formai kísérletelmek abba a kategóriájába sorolható amely a zágrábi EX AT nevű csoport konstruktivizmusa és a Nove tendencije elnevezésű mozgalom scientizmusa között, azok konglomerátumaként funkcionál. Ezeknek az ötvenes és hatvanas években jelentkező irányzatoknak a tanításából kiindulva Sutej már több mint egy évtizede meghatározott öntörvényű nyelvi artikulációra törekszik. A konstruktivista szerkezetek és formaképződmények zárt rendszerét mindenekfelett lírai eszközökkel igyekszik feloldani, ami munkáinak pop art-szerű beütést kölcsönöz. Pop-os hangvétel jellemzi azokat a papírobjektumat is, amelyeket Zágráb—Belgrád címmel mutatott be ez alkalommal. A ciklus furcsa elnevezése onnan ered, hogy alkotásait a szerző egytől egyig Zágrábot és Belgrádit ábrázoló színes képeslapokból állította össze. Már ebből is lemérhető Sutej téma- és anyagválasztásának merészsége, de alkotói leleményessége is, hiszen a képeslap önmagában inkább hajlik a giccs felé, mintsem nevezhető egy kifinomult és szilárd nyelvi repertoár forrásának, illetve nyersanyagának. Suter a köznapias, silány tömegcikk vizuális adottságait magasabb céloknak rendelte alá, nem kis eredménynyel. A papíranyag vagdosása és szeletelése, gyúrása és gyűrése, sodrása és pödrése más esetben egyszerű ujjgyakorlatoknak minősülne, Suter azonban a „kézimunkázásnak” ezeket a közönséges eszközeit valóban látványosan, néhol kifejezetten esztétikusan kamatoztatja. Elsősorban a színhatás, a látvány szintjén funkcionáló színstruktúra, ezen túl pedig a forma kérdése foglalkoztatja, bizonyítva hogy az új formák utáni kutatás egyre kevesebbet kaphat a monumentális anyagoktól, és egyre többet a hétköznapiaktól, azoktól, amelyeket ez eddig jobbára használati értékük alapján becsültünk. Viszont épp a Suter 1 képeslapmegmunkálás bizonyítja, hogy az urbánus folklór jegyei pozitív tartalommá minősíthetők egy olyan alkotó rendszerező ereje által, aki, ha néha hangsúlyozott iróniával is, de következetes igényességgel munkálkodik formaeszményének továbbfejlesztésén. Szemnek szép, üdítő papírobjektumait , ezért még véletlenül sem a közönség felé való olcsó udvarlásként kell nyugtáznunk, hanem egy új formai kaland hírnökeit kell üdvözölnünk bennük. SZOMBATHY Bálint Miroslav Sutej: Belgrad, 1983. (kombinált technika) Hamisítatlan egzotikum Gorkij szerint a rossz írók legrosszabbikát igen könnyű felismerni, anélkül, hogy elolvasnánk a művét, mégpedig arról, hogy a szöveget párbeszéddel kezdi. Ma azt mondhatnánk, hogy a legroszszabb útleírókat is könnyű felismerni arról, hogy útleírásuk valahogy így kezdődik: „Míg repülőgépünk leszállt erre és erre a repülőtérre...” Isten őrizze az ilyen útleírásoktól kedvenc újságjainkat! Egyébként sem tartják nagyra az útleírásokat ebben a modern világban. Ugyan ki akar Kenyáról olvasni, amikor itt a tévé. Valóban ez a helyzet nemcsak nálunk, hanem világszerte. Mihez szólna Hugo, ha rájönne, hogy a filmszalag ma hatásosabb, mint a papír, mint ahogy az ő korában Gutenberg találmánya háttérbe szorította a műépítészetet. Focinyelven szólva 5:2 a Lumiére fivérek javára Gutenberggel szemben. Akadnak azonban olyan útleírások, amelyeket csak könyv alakban lehet átmenteni, amelyek iránt a papír fogékonyabb, mint a filmszalag, és ezek az útleírások például nem a bombayi repülőtér vagy a General Motors gyárcsarnokainak a leírásával kezdődnek; ezeknek van fedezetük, ezekért a kiadók is szívesen fizetnek és az olvasók is kapkodnak értük. Bízvást állíthatjuk, hogy Rastko Petrovic Afrikája után nekünk nem volt ilyen életes és szenvedélyes útleírásunk a hamisítatlan egzotikumokról, egészen Neje ZAPLOTNIKig. Ki is ez a Zaplotnik? — kérdezhették egészen a közelmúltig mindazok, akik nem járatosak az alpinizmusban. írónak nem író, de hát nemcsak az írók tollából kerülnek ki jó művek. Éppen ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy Neje Zaplotnik jegyzeteit, amelyeket Nepálban vetett papírra, amikor 8000 méter magas célja felé közeledett, irodalomnak nevezzük. A világ legnagyobb alpinistája volt. Ott maradt betemetve valahol 5000 méteres magasságban. A halála előtti napon fejezte be április 1-jéig tartó naplóját. A következőket írta: „A számos nehézség ellenére ebéd tájt lelkesen érkeztem a táborba. Ez a legszebb pihenőhely, amit eddig láttam. Tágas legelők, meredélyekkel szegélyezve, égbe nyúló hegycsúcsok, alattuk nagy jeges tó, mögötte a manaszlui jégmező morénái.” Ezt írta naplójába, azután nekivágott a hegynek. Ott is maradt betemetve a jégmezőn, amelyet megcsodált. A szépségért az életével fizetett. Kár lenne, ha Zaplotnik halála után csak ez az útleírás maradt volna erről az útról, amelynek állomásait olyan jól ismerte és részletesen leírta, ahova olyan sokszor visszatért, hogy lássa a természetet és az embereket, hogy újabb oldalukról ismerje meg őket. Neje naplója közvetlen, természetes, részleteiben gazdag, helyenként pedig szinte mértani, földrajzi pontossággal ad számot a látottakról. Visszatért azok közé az emberek közé, akiket tíz évvel ezelőtt ismert meg, akiket egykor az expedíció orvosa gyógyított. Nem a könyvekből tanult e vidék lakosairól és nyelvükről, hanem a helyszínen. Úgy tűnik, hogy utazásai során egyaránt lekötötték figyelmét az emberek és a természet szépségei, és közben mindig a csúcs felé haladt. A hegycsúcsok miatt szerette Ázsiát; arra nem volt ideje, hogy elmélyüljön a buddhista lélek tanulmányozásában, sőt bizonyos ellenállást érzett az ilyesmivel szemben. És amikor a hordárok megálltak, mert valami rosszat sejtettek a táj szépségei mögött, Zaplotnik ezt nem értette. Játszani kezdett a havon, hogy bebizonyítsa, erősebb mint a lavina, ám a természet bosszút állt rajta. „Köröttem lángban áll a virágba borult vörös rododendron. Felettem ragyog a fehér hó, amely az idén igen mélyre nyúlik. Mióta a Himaláját járom, még nem láttam havat ilyen mélyen fekvő völgyben. A hordárok nézik, és azt mondják, nem akarnak tovább menni. Hogy eloszlassam a kételyeiket, átfutok a falu fölötti dombra. Másfél órás meredek út a rododendron-dzsungelen át, nád és óriási fenyők között, és ott állok az üres pásztorkunyhók mellett. Arra fönt a magasban égig érő köves csúcsok. Manaszlu járhatatlan déli oldala. Gyorsan viszszatérek, hogy rábeszéljem a hordárokat: az út járható.” Zlapotnik számára a halál nem volt más, mint játék a havon a havasi rózsák között, nem érezte meg, hogy a halál ott leselkedik mögötte, vár, hogy áldozata áthaladjon a rododendron vérvörös koszorúján ... Jó lenne átlapozni Zaplotnik többi feljegyzését is. Valószínűleg olyan olvasmányhoz jutnánk, amely keresetlen irodalom és lexikális gyöngyszemeket tartalmaz Nepál tájairól, a hamisíthatatlan ázsiai egzotikumról. (Vjesnik)