Magyar Szó, 1983. június (40. évfolyam, 163-177. szám)

1983-06-21 / 168. szám

------ ÚJVIDÉK HELYI JÁRULÉK Olcsóbban is lehet A házakat rákapcsolják a szennycsatorna-hálózat fővezetékére A Telepen, a Szabadkai utcában a gyűjtőcsatorna építésével egy­idejűleg kapcsolják rá az egyes háztartásokat a szennycsatorna­hálózat fővezetékére. Ezzel lénye­gesen meggyorsítják az építkezés folyamatát és a rákapcsolás költ­ségei is jóval kisebbek lesznek. A múlt héten a Nikola Tesla Helyi Közösségben nagygyűlést tartottak, amelyen élénk vitát vál­tott ki a fővezetékre való kapcso­lás költségeinek meghatározása. A Vízművek elküldte a helyi kö­zösségnek az árjegyzéket, amely alapján minden egyes háztartás­nak 20 375,40 dinárt kellene befi­zetnie. Mivel a Vízművek ebbe az árba az egyes munkálatok (az utca felásása) értékét duplán beleszá­mította, a helyi közösség kérte az árkiigazítást. Ennek értelmében a fővezetékre való kapcsolás költsé­geit a valóságban elvégzett mun­kálatok alaján határoznák meg. A polgárok számítása szerint, ilyen módon minden háztartásnak át­lagban 3000—4000 dinárral keve­sebbet kellene fizetnie. A helyi közösség ezért kérelem­mel fordult a Vízművekhez, hogy az előszámítási árat módosítsák és a valódi árat az építkezés befejez­tével a helyszínen a helyi közösség bizottsága és a Vízművek képvise­lői közösen határozzák meg. A Vízművek a benyújtott kére­lemről még nem döntött. Péterváradon, a Mažuranić és a Kačić utcában szintén kezdemé­nyezik a teljes másodlagos szenny­­csatorna-hálózat kiépítését. A há­lózat műszaki dokumentációját az Újvidéki Közművesítési Munka­­szervezet dolgozza ki. A becslések szerint a teljes szennycsatorna­hálózat 230 millió dinárba kerülne és ebből 100 millió dinár előterem­tése a polgárokra hárul. Ez igen jelentős összeg, úgyhogy az építke­zés pénzügyi oldala még kérdéses. 1 ÚJVIDÉKEN MA­ FILM ARÉNA: Banán Joe, olasz (16 18. 20). Az áldoktor hamis lányai német (22). JADRAN: Újrakezdeni, amerikai (16.30. 18.30. 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Hét gladiátor, olasz-francia (16 18 20.30). NÉPMOZI: A feleség szabadsá­gon, a szerető a városban olasz (16. 18. 20). Matiné: Az ibolyaárus lány, spanyol (10). DUNA: Az ibolyaárus lány, spanyol (20). BÁCSKA: Nincs előadás. KERTMOZI: Ördögűző, amerikai (21). IFJÚSÁGI TRIBÜN: Rosemary gyermeke, amerikai (19.30,21.30). SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ (Nagyszínpad): V. Petrovic — Đ. Lebovic: Síksági város 1900, drámai panoráma (20). ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: A Njegoš utca 4. szám alatti rendelő 20-tól 6 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógy­szertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. Anyakönyvi hírek Lánya született: oi2a Karlovari. Dn­­samka Stanojević. Gordana Nosović Nada Borojević. Bosilika Boroievié Dusanka Radovanov (OividékV Juliana Bakuit (Csurog). Drasica Dierman j Ltubica Kitanovií (Budiszava). S'avíca Topic (Zsablva). Zorica Ružičić (Obro­­vac). Anka Bulaiić. Mlriana Novako­­vic (Futak). Jelica Markovié (Karlóca) Slavulka Panlevié, Marita Grbié. So­­fija Radosavltević. Jovanka Lučić (Pa­lánta). Jasmina Veianovié (Rakovica) Ltubica Cosovié (Krčedin). Liubica Ma­rié (Beocsiu). Milica Veselinovié rÜr-'íeO Svetlana Cvetkovié (GcsDOdiinci). Va­súié XI ónk a és Takács Erzsébet (Te­­merinl kismamának. Fia született: Liiliana Sevié. Slavic* Radovanovié. Ana Bakié. Slavics Ши­­rovié, Milena Cveiié. EUzabefa S = vié Anka Mi'loievié. Simon Erzsébe*. Vera Stankovié. Stotanka Drágáié. Liiliam Goletié fÜividék). Mórica Stotanovíé. Diurdjinka Veaelinov 'Piros). ívka Knežević (Plawtal. Gordana van-r­­lovski. Jelena Porodéin rzsablvn'. por­ta Lečić (BanoštorV Bađ'rka Stambié (Beffecs). Liiliana Knežević 'Ve'-rcii-). Nada RanisavHcvié íPa’ánkao és p.r­­doíka Mtloievié fBácsl kismamának. Elhunyt: Olga Stanisa vllpv'é o an7' SDic József (1923). Marinké N9291. Joka Zultevié (19121. és Rais’i Rózsa П97П. A Matica srpska Képtárában Ш\o Konjovié JubUmmri kiállítása Csütörtökön 18 órakor az újvi­déki Modern Képzőművészeti Sza­lon és a zombori Milan Konjović Képtár kerekasztal-értekezletet szervez a tartományi székvárosban. Milanjo Konjovic jubileumi kiállí­tása alkalmából, amely aznap 19.30 órakor nyílik meg. A kiállítás az ismert képzőmű­vész 1913 és 1983 között keletke­zett festményeiből, rajzaiból, pasz­tell­­eiből és faliszőnyegeiből mu­tat be egy csokorravalót. A 85 éves művész termékeny, hét évti­zedes munkásságának minden sza­kaszából kiállítanak alkotást. A kerekasztal-értekezlet és a ki­állítás a Matica srpska Képtárá­ban (Proletár brigád tér 1.) lesz. A tárlat július 7-éig tekinthető meg. K-ny WAOYar SZÓ A városi belügyi titkárságon a jövő héten osztják a benzinjegyet A városi belügyi titkárságon Djordje SKELEDZIJÁTÓL, az in­formatikai osztály vezetőjétől ér­tesültünk, hogy az elkövetkező há­rom hónapra szóló üzemanyagje­­gyeket a jövő hét közepétől fogják osztani. A jelek szerint a benzinj­egyek június 27-én érkeznek meg a tit­kárságra. A gépjárműtulajdonosok névjegyzékét a titkárság dolgozói már elkészítették. Az újvidéki gépkocsivezetők va­lószínűleg a Városi Sportközpont­ban, a környező települések lakói pedig a helyi közösségekben, il­letve a községek belügyi titkársá­gain vehetik át a jegyeket. A mezőgéptulajdonosok az üzem­anyagjegyeket a községek gazdasá­gi titkárságain kapják kézhez. A szövetségi rendelet értelmé­ben a jegyre vásárolható üzem­anyag mennyisége változatlan ma­rad. K-a Kezdődik a vakáció! Az újvidéki általános is­kolákban tegnap ért véget a tanítás, de van, ahol mind­járt megejtették a bizonyít­ványosztást is, mint például a Nikola Tesla iskolában. A távozó nyolcadik osztályoso­kat mindenhol másképpen búcsúztatják. A Petőfi Sán­dor Általános Iskolában csü­törtökön, június 23-án, az évzáró ünnepségen köszön­nek el tőlük a hetedikesek. A Nikola Tesla végzősei ugyancsak csütörtökön a bá­csi szállodában ünnepelnek, Vasa Stajic diákjai a Hor­gász-szigetre mennek, a So­nja Ma­rinkovic nyolcadiko­sai pedig kétnapos kirándu­láson voltak Ivanjicán az elmúlt hét végén. Ezen a nyáron, amelyre végre nem kaptak házi fel­adatot, a diákoknak jól ki kell pihenniük ma­gukat hiszen még nehezebb feladat vár rájuk a középiskolában, ahová már meg is kezdődött a beiratkozás. J. L. G. ÖTSZÁZ TONNA MEGGY gyorsfagyasztó alagutat vásárol a Centroslavija — Ebben az idényben mintegy 500 tonna, zömmel fejtett, meggy mélyhűtését tervezzük — hallottuk Aleksandar LALOŠEVIČTŐL, з Centroslavija Kereskedelmi Mun­kaszervezet Hűtőház Alapszerveze­tének igazgatójától. Ezen a tavaszon a kedvező idő- I járás miatt a gyümölcs, így a I meggy is a megszokottnál koráb­­­ban beért. Az idén a meggy mély­hűtése még június 8-án megkez­dődött és a hét végéig tart. A munkát két hűtőszalagon, két vál­tásban 30—30 munkás végzi. Ked­vező idő esetén szünnap nincs, megállás nélkül, vasárnap is dol­gozni kell. A múlt szombaton a tartós eső azonban leállította a­­ termelést. Az elázott, sáros földön­­ lehetetlenné vált a gyümölcsszedés. I­z Eádig körülbelül 360 tonna meggyet mélyhűtöttünk. A szüre­telés néhány napos szünet után, tegnap kezdődött. Naponta 4—4,2 vagon meggy mélyhűtését végez­zük el. Tavaly 480 tonnányit dol­goztunk fel, valamennyivel keve­sebbet, mint amennyi az idei terv. Ha nem esett volna ennyi eső, az 500 tonnás tervet 100 tonnával túl­szárnyalhatnánk. A gyümölcs zö­mére szolgáltatási szerződést ír­tunk alá a belgrádi Kooperativá­­val, amely biztosította a meggy­magozógépet is. Tavalyhoz viszo­nyítva, az idén naponta 50 száza­lékkal több gyümölcsöt tudunk mélyhűteni. Mint megtudtuk, a meggyet 18 órán át mínusz 35 Celsius-fokon mélyhűtik. A hűtőház tervbe vet­te, hogy megvásárolja az új, gyorsfagyasztó alagutat, amelyet a Jugofrigo forgalmaz. Ez az 5x10x5,20 méteres korszerű gép a fagyasztást 18 óra helyett, 8 perc alatt végzi el, és ami a legfonto­sabb, hazai gyártmányú. A gyü­mölcs az alagútban szemenként, nem pedig táblában fagy meg.­­ A nyugati piac a szemen­ként fagyasztott gyümölcsöt igény­li. A belgrádi PKB egy héttel ez­előtt helyezte üzembe az első ilyen hazai alagutat. Szakembereink a napokban ismét ellátogatnak, hogy megtekintsék munka közben, és ha a teljesítménye megegyezik az azo­nos külföldi gépével, mi is meg­vásároljuk. A gyorsfagyasztó alag­útban óránként 2—2,5 tonna meggy, 3 tonna zöldborsó, 2—2,2 tonna földieper vagy málna tartó­sítható. Mivel elegendő szakkép­zett dolgozónk van, jövőre jóval több meggyet tudunk feldolgozni. Az új módszerrel kapott termék versenyképes lesz a nyugati pia­con is — fejezte be Aleksandar Lalošević. K-ny Válogatják a meggyet a Centroslavija hűt­őházában (NÉMETH Mátyás felv.) (NÉMETH Mátyás felvétele) Tegnap délben a városi végrehajtó tanács székházában Zdravko MUTIN, a városi képviselő-testül­et elnöke a polgári védelem napja alkalmából négy munkaszervezetnek és 17 aktivistának aranyjel­vényt adományozott. Az ünnepség részvevőit Mihajlo LJIKAR, a városi polgári védelmi parancsnokság parancsnoka üdvözölte. Beve­zetőjében méltatta a polgári védelem egységeinek szerepét és jelen­tőségét társadalmunk fejlődésében. A vendégek nevében Dusan DRORNJAKOVIC, az Óváros község végrehajtó tanácsának elnöke mondott köszönetet. OKTÓBERBEN K­lil a traile Isi filóM A Duna utcában kap helyiséget A Néphősök utca 19. szám alat­ti épület helyiségét a Branko Ba­jic Fotóklub és a Petar Drapšin Helyi Közösség majdnem egy éve közösen használja. Ez a kényszer­­megoldás mindaddig tart, amíg a fotóklub nem költözik új otthoná­ba, a Duna utca 10-es számú épü­letbe. Az itt levő helyiséget je­lenleg a niši­ći művek szervize használja, de a városi szervek ha­tározata értelmében június 10-e és 15-e között ki kell költöznie on­nan. A szerviz a Limánon fog üz­lethelyiséget kapni. A Branko Bajic fotóklub elége­dett a Duna utcai helyiséggel, mi­vel itt sokkal nagyobb lehetőség nyílik a különböző fényképkiállí­­tások megszervezésére, ami jelen­leg a Néphősök utcai teremben minimálisra csökkent. A helyi kö­zösség beköltözésével ugyanis a ki­állítási terem és a raktárhelyiség is majdnem felére szűkült, a rak­tárt nem lehet bezárni, a telefont mindkét fél közösen használja. Mindez rövid időn belül konflik­tust váltott ki a klub és a helyi közösség dolgozói között. A helyi közösség a múlt hónap végén írásban figyelmeztette a klubot, hogy ha az nem hagyja el június végéig a helyiséget, erőszakkal fog­ja kiköltöztetni. A városi társadalmi tevékenység­­ügyi bizottság legutóbbi ülésén el­fogadták a javaslatot, hogy a fotó­klub októberben vegye birtokába a Duna utcai helyiséget. Átrende­zésére és korszerűsítésére néhány hónapra van szükség. — Reméljük, hogy Újvidék fel­­szabadulásának évfordulója alkal­mából az Aranylencse ’83 fénykép­kiállítást már az új teremben fog­juk megrendezni — mondta Niko­la STOJANOVIC, a fotóklub tit­kára. Mivel a fotóklub a Néphősök­ utcai kiállítási terem tatarozására jelentős összeget fordított, a városi szervek jóváhagyták számára a költségek megtérítését. K-a RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Három sálos baleset a hét végén Szombaton 00.30 órakor Siniša SIMIC futaki lakos személygépkocsiját ittas állapotban vezette. Letért az útról és az árokba futott. A balesetben súlyos testi sérüléseket szenvedett Ljubomir PAJIĆ újvidéki lakos, aki az úttest jobb oldalán haladt. A baleset az М7-es úton történt Vetemik és Újvidék kö­zött. A másik súlyos baleset hár a Boris Kidric utca 63. számú ház előtt történt 17.15 órakor. Mile JURIČ bu­­diszavai lakos személygépkocsiját a megengedettnél gyorsabban vezette és elütötte Miroslav JOVANOV kálvi la­kost. A balesetben Miroslav Jovinov súlyos testi sérülteket szenvedett. A harmadik baleset vasárnap 20.30 órakor történt Újvidéken, a Marx Engels sugárúton, a. 6-os számú ház előtt. Ljndica BASIC újvidéki lakos az udvarból hátrafelé ki lövet ezer^éV­­g?r*Vn,nillával elütö­tt, Paulina OOP­­TOTIC ugyancsak öt vidéki lakost. A balesetben Paulina Gostojić súlyos tes­ti sérülést szenvedett. BANGLADES TELEPÜLÉS Általános nagytakarítás — Sikeresnek mondható a Banglades településen szombaton, július 11-én megtartott akció — mondta Djordje PANTELIC, a városszépítési akció szer­vezésével és irányításával megbízott egyeztető bizottság elnöke. — A köz­művesítési dolgozók a szakadó eső el­lenére a szükséges járművek igénybe­vételével összegyűjtötték a településen felhalmozódott szemetet, hulladékot kiszivattyúzták az emésztőgödrök tar­talmát. A Cistoča, a Városi Kertészet a szabadkai Otpad, a valjevói Agrosi­­rovina és a kulai Metalpromet mun­kaszervezet újvidéki kirendeltsége ösz­­szesen 8 tehergépjárművet vont be az akcióba. E járművek 7 és 14 óra között több mint 300 köbméter szemetet, hul­ladékot és más összegyűjtött anyagot szállítottak el. A Cistoca által bizto­sított két vákuumszivattyú az emésztő­gödrökből 190 köbméter szennyet szi­vattyúztak ki. Az általános nagytaka­rítás után a Cistoca dolgozói egy hét­­köbméteres konténert helyeznek el a településben, amelybe a lakosok a szemetet fogják gyűjteni. A konté­nert a munkaszervezet dolgozói rend­szeresen és ingyenesen fogják üríteni. Reméljük, hogy a nagyméretű akció kezdeményezője, a Dunamente község is elégedett a gyors és hatékony mun­kával. Az évi szabadságok miatt júliusban és augusztusban szünetel az akció. A következő nagyobb megmozdulást szeptember közepére tervezik. Cs. M. 1983. június 21., kedd SANGHAJ Bevezetik a telefont Nemrégen a Sanghaj Helyi Kö­zösség azzal a kéréssel fordult az Újvidéki Posta Telkom alapszerve­zetéhez, hogy vezesse be a tele­font az ebben a városrészben levő házakba is. Eddig Sanghajban csak a helyi közösség irodájának, vala­mint a boltoknak volt telefonja.­­ Száz telefon bekapcsolására van lehetőségünk az említett vá­rosrészben. Igaz, hogy Sanghaj nem szerepelt az idei évi tervben, már ami a telefonhálózat bővítését il­leti, de megpróbálunk a helyi kö­zösség kérésének eleget tenni. Ha lesz 100 igénylő háztartás, semmi akadálya sem lesz a munka minél előbbi megkezdésének — mondja Milorad TOPIC, a Telkom előfi­zetési osztályának vezetője. Mint megtudtuk, a vezeték sze­relése egy hónap múlva kezdő­dik, és valószínűleg már szeptem­ber végén, de legkésőbb október elején bekapcsolják a telefonokat a sanghaji lakásokban is. K-ny

Next