Magyar Szó, 1983. július (40. évfolyam, 178-192. szám)
1983-07-06 / 183. szám
• ^ _ _______ EMLÉKMATEMATIKAVERSENY i'ez a.JL JL* aminzv/innen megtanuljam, elmondjam, nehogy vahogyan öltözködöm. Mivel az én munkám sikerült legjobb egy szerdai napon tudtam meg az öröm,amilyen hibát ejtsek benne. A címe az hogy áll a hajamban, én jutottam el a községi versenyre, hírt mely abból állt hogy az elért Don-Ezt a számot mi, törökbecsei kisdiákok gázzik belőlük. Raffai Csilla példaado él volt, hogy BÉKE. Ezt a verset ketten és milyen a kedvem, melyet március 26-án tartottak meg a VIII -ok alapján eljutottam a tartományi dön állítottuk össze. A lapszerkesztés bezzeg ményt ír le ékes szavakkal. Lukács Éva mondjuk Csillával. Az ünnepséget a tan- Vajdasági Rohambrigád nevű iskolában, tőre sok gondot okozott. Nem is hittük, hogy élményét élethűen meséli el az olvasónak, teremben rendezték meg az igazgató. Sohase tetszik nekik, Iskolánkat heten képviseltük. Ezek után még többet kell gyakorolnom milyen nehéz feladattal kell megbirkóz- Berec Katalin írásban kifejezi a virág Dobó Olga tanárnő és Cvrkušić tanár nép- ha teát főzök. A verseny előtt sokan izgultak, de mi- mivel a következő versenyen a példák ma Zsuzsának, hétről hétre. Először is az iránti szereteted, a munka eredményének társ szervezésében. Nagy Hősi Ilona ta- Pedig az könnyű munka, velén már ötödikes korom óta részt vett , lepett meg bennünket, hogy milyen ma az örömét. Gombos Judit írása érdekes, márnő segítségével az iskolánk tanulói , és én nagyon szeretemszék ezeken a versenyeken, megszoktam M.Khal.пегеооек lesznek. Mivel nagyon jón érkeznek az írások hozzá. Úgy érez- mert tele van fantáziával. Godollei Robert tantermet szépen kidíszítették. A piros az eseménysorozat látszólagos drámaisá szeretem a matematikát, megéri egy kis zük, a Napsugár is meg édes anyanyelv írása tanulságos. Topolcsányi Laura nem selyem vásznon Kizár István képe ékes- Sohase tetszik nekik, gát, mely kis idő múlva ködként oszlik gyakorlás, időbefektetés, mert a törekvésünk is több tiszteletet érdemelne. Az mindennapi történetet mond el kedvenkedett. Lassan összegyűlt a közönség is, hangosan szórakozom, el. A munka kezdése előtt alkalmi fogat meghozza a gyümölcsét, írások között sok kijavítatlan, helyesírási céről. Détári Melitta verse megkapó. 1z énekkar tagjai fehér blúzban, sötét- ha pancsolok, marásokat olvastak fel a tanulók, a szerhibával teli szöveget olvashattunk. Rész- Szeretettel üdvözlünk minden Napsugár- kék szoknyában vonultak fel. Mi, szavalok vagy ha valamit festek, verők pedig sok szerencsét, türelmet és RAFFAI Csilla szabb esetben jegyzetfüzetlapra cédulára barátot, az énekkar mellett álltunk. A tanárnőin jó munkát kívántak. A tantermekben Kizár István iskola, Szabadka rögzített, hevenyészett írást küldtek be a Zodi Zsuzsanna, a torokbecsei te,. és misort elkezdtük Nagy izgalom Nekem se tetszik, pajtások. Igyekeztünk olyan írásokat rá- Miloje Ciplic iskola kis feszültség érte az előadókat , ha folyton parancsolgatnak:-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------lógatni, amelyek júliusban is időszerűek. tollforgatóinak elnöke _ “ ” . kezdgdj, a vers? _ sdgta „Ezt ide tedd, ne oda. Főleg a diákélményekről beszámoló írá-ai. Kedves Barátaim! Mint múltkori le- .... , !’’p •„ siess, mert kiforrt a leves!” TVUKTÍVT ÁRIT RA lI A ГГПМ sok közül válogattunk, amelyeket sikeresvelemben is közöltem, egész nyáron ál vá- ' ' ' * »-JAIJ U O/A Ae. J. sebbeknek is tartunk. rom élménybeszámolóitokat, leveleiteket. — Ha bckét mondok. .. — mondtam Ha mérgemben odavágom Véleményünk szerint a következő paj- A Morgóról sem feledkezzetek meg! Te- észrevétlenül, nehogy valaki meghallja a székre a gúnyámat. Legkedvesebb háziállatom a macska, maradt, és remélem, még sokáig az matások munkája érdemelné meg a közléstovábbi kellemes vakációt, baráti szeretet — 1, 2, 3... most! — suttogta Zsuzsa, szüleim csak összenéznek. Neve: Muki, rád. Habár már elég öreg, nagyon szere Csányi Veronika és Rabi Róbert írása tel. És elkezdtük, mondtuk a verset, egy — Mi történt vele?! Az iskolába is elkísér, de csak félútig, tem őt, megragad bennünket, mert szeretet su- ZSUZSA mást követve, és aggódva egymásért, ne- Észrevettem már, hogy Muki nemcsak iA tl C#^% fankać. n.Isk,°!fnk KizT István nevét viseli- Egy napon a tanár néptárs azzal kezdte szétültettek bennünket, és hozzá is fog-Ж гЖ | Ђ Сж Ју-^У-^ i Ж !^|lk°c?a Büszkék vagyunk rá. Minden évben meg- Ш ШШКГ ЛМЈШ^ az orat, hogy szombaton lebonyolítjuk aztunk a munkához, mely 120 percig tar-МШШ Ж VZsuzsal ünnepeljük iskolánk születésnapját. Így Џ gy iskolai matematikaversenyt. tott. Én minden percet kihasználva az öt ________________ _ ■ ■ történt ez egy szép tavaszi napon is. A Szombat délelőtt szép számban jelen feladat közül négyet megoldottam tanárnő verseket és prózákat adott, amit ma**^ tünk meg. A feladatok nem voltak nehe- Az elért eredmények összegezése csak meg kellett tanulnunk. zek, de megoldásuk meglehetősen sok időt két hét múlva készült el melyet isko-KEDVES NAPSUGÁR-BARÁTOK! Reggel korán keltem, hogy a verset szé- A szüleimnek mm tetszik az, vett igénybe ránkba is elküldték. A tanár néptárstól hogy megtévedjen a szavaló. A műsor vé- Nekik csak az tetszik, egerekre, hanem a házunk előtti árokban TOPOLCSÁNYI Laura, V. b. , / - J r '([( / * / N arább lakó Feri kapott egy gumicsónakot. Leng a fű, a S ^ ^ . .. Brrr... brrr... Jaj, jaj, fizikaóra. — Most Jutka jön ki felelni — hallom a (\ y ^ ) Hívta a kollégáit és engem, hogy vele biztató. ' С' ---------j Már megint. . . Betoppan a tanárnő. Mi tanárnő hangját. / ^ 'w együtt próbáljuk ki. Énrám a mama vitánevet a If* ^ felállunk. — Hát ezt nem szeretem — gondolom \&J. A gyázott. A Tiszára nem engedett le soha. tiszta tó. / //■ ff \ t — Üljetek le! Ma a nyomásról fogunk magamban —, mindig akkor zavarnak v ^ Felfújtuk a csónakot, és vízre bocsá* JJ/fJ ) ] . V_| y beszélni — mondja. — A nyomás függ az meg, amikor gondolkodom, tottuk. Beleültünk, és megkezdődött a veösszesúg a J ///ЈЈг~^јУh K'Vv/ / f i V_A ) erőtől... Hát nem szörnyű?... __szélyes utazás. Mi nem is sejtettük ezt. víz, a táj, / Ifi • yj)( V* ! ‘ ^ — Milyen is lesz iskolánk, városunk levő békákra is vadászik. Egy napon Mikor a Tisza közepére értünk, akkor a Nyár édes /// //, \v * az ötvenedik században? Lehet, hogy GOMBOS Judit 7.c. anyukám cipőjébe tette az elfogott ege- kezdtük csak sejteni, hogy mi lenne, ha ez titka vár. Hl • //’ )\ 1 T T nem lesz járda- hanem egy mozgószalag, Ki,. T . . ret- Ezzel azt akarta megmutatni, hogy ő a könnyű alkalmatosság felborulna, vagy J JI ' / • I Sj 15 • amelyre csak felállunk és lelépünk, ha 4 1 ‘‘ nem fukar, tehát nekünk is ad az erede- ha kilyukasztaná egy arra úszó hegyes ág. Minden szelíd, // ’ ■ J ■ A т A A ке1к Esy iskontban csak ν“ osztály lesz.___________________________________________ léből. Reggel aztán volt nemulass. Édes- Mert egyikünk sem tudott rendesen úszvad rögön. y/ A IzA.oUA Például: a Jovan Mikic iskolában csak e!- anyám ugyanis sehogyan sem tudta felni. Elkezdtünk evezni a part felé, mert készülődik a sősök, a Zmajban csak másodikosok. Is fim húzni a cipőjét. Azt hitte, hogy meg ma már úgy tűnt, hogy lyukas a csónak. Perez öröm: j ^ vx !» Siáll a labda kólóba járni nem kötelező, és CSAK- Sadt a lába. S hát amikor kihúzta az össze, ez csak képzelődés volt. Mire kiér* ff// _ // , várja kínja ' AZÉRTIS mindenki jármni fog... v/aígyszenyomott egeret... ! Szegény Muki, tünk a partra, a mama meghallotta vala-Dalteremtö * l ^ t/íjj* bjrlt most a Reggel, úgy nyolc óra körül elmegy egy (a keserves nyarvogások közt szaladt ki az kitől, hogy én is csónakázok. Megmondta látomás, —4 sok merész gyerek robot a diákhoz. Felébreszti, megmosdatja, A\\\}\ p utcára. Anyukám így szólt hozzám l apunk is, és persze, ahogy lenni szokott, kápráztató \j/ g- J reggelit készít neki és kilencre elviszi az V 4' IШ — Vidd el ezt a haszontalant a háztól, kijárt egy pár nyakleves, nyárvarázs. .. Ugrik érte, iskolába. Kilencre és nem fél nyolcra. \ ü Többet ne is lássam! Ezt a csínytevést sohasem felejtem el, ...... V • usgyí, s végre mert az túlságosan korán van , J / Csak ez kellett nekem, még hogy leg- mert a sok közül ez volt a legveszélye-0 .allaa ,ípsikolt Adél, amikor megszólal a legújabb deco- / / /// , kedvesebb barátomtól megszabaduljak?! sebb. ’ /J/ M .• „Most elértelek! szám, mindenki sorba áll, és bevonul az — Azt már nem! — kiáltottam anyunak. GÖDÖLLF.! Róbert, V. a, rolnyilik a j. АЛ» osztályba. Beleül egy székbe, megnyom — Azért, mert te nem vagy figyelmes?! Samu Mihály iskola, szív, a száj. I' / h/fj/L Megszorítlak, egy gombot és az előtte levő képernyőn KRABESZ Gréta illusztrációi így hát Muki továbbra is a barátom Péterrére / / V ’//Jelhajítlak, megjelenik az aznapi lecke. Ő ezt meg szén nagy tapsot kaptunk. Az igazgató ha, mint egy robot, Petőfi Sándor iskola, i/CUVCDCC l/nif&PC ijt fjT* meg volt velünk elégedve. A tornatanár csak takarítok, főzök, mosok, Becse KbNlbHtC' KUVaLo MAHht elégedett arcát öröm volt nézni, mosogatok... VERSEI V------1 it,/---------V---------'l l.UKACS Éva. 8.C. SZÖLLŐSY Mária 5 4. 1^—1 4Sííí / , Л ’ I * ’ISH!»a Ши)цШ^г^Х VAROSUNK AZ ÖTVENEDIK SZÁZADBAN ^ / érj el oda, hallgatja, és mikor már megtanulta, --------------------------------------------------------———-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------* /Јijfyflfí/f^^ | \hol a napocska mehet haza, nem kell egy óráig várnia, ^ nyarvarázs Kizár István iskola, Szabadka Moša Pijade iskola, Kikinda CSÍNYTEVÉS Ш ГЕ4! I \ hogy befejeződjön a tanítási nap. ÉSZRE SEM VETTÜK EL FETtNŐTTflNK fiima * L I \ bontja szirmát, A robot hazaszállítja es dolgavégezte- Li tJ^«Li ILUUB HiO Г ElAuraI V/l 1 U i\ J\ Јј/ УнШ • ■ ■ I X \ *ontja is már vel befut a garázsba, ahol legalább még . . . , , .l X jk Ћ /Ћrjjjj L \ \ fényes csoda .. . . ,, . Tr,10„ nlkol.p,nnvfi? Tizennégy éves vagyok. Néhány evvel zemben. Azon a fényképén csak keteves Ps Ж gA W \ 1 módra a Holdra!” t7' tarsa rosto ol‘, . °8‹ . ? ‘ ezelőtt még pöttömke kislány voltam. Igaz, voltam. Szőke hajfürtjeim a vállamig ér ,.¤т? # , ® Д • 'uj L I Hát takarításra, főzésre, mosásra, urna- most sem vagyok nagylány. Néha, amikor teli és pajkosan, félig eltakarták az ar- V: ríi ' 1 ШШМ I Labda száll a jómosásra... egyedül vagyok, leperegnek előttem azok comat. i-vU'JS qu i ^-/// //& J magasságba. ' Nem többet autó, hanem űrhajó, a drága percek, amelyek talán sohasem Néha szeretnék megint kislány lenni. * :i ( 1 Ж , IS)If // W / és ahova . , . . . fognak elmosódni bennem. Sokszor a szó- De akkor eszembe jut: legszebb a kamasz- ,'' áoj If // ^ fújja pörgő szél mert ha autóval nem ,e R’ _ a ‘ ‘ leim is emlegetik: „Hej, milyen nagy vagy kor. Amilyen észrevétlenül nőttünk föl | ' I ’’ ]——{ ^ r'. 7 '^4?// ^ (\0f) vagy a Venusra repülni egy kis kirándu már! Mintha még tegnap szaladgáltál valmi, olyan észrevétlenül fognak felnőni a ' v 4 . j f '' ff %' e végtelen Jósra mert a Kiserdőt nemzeti parkká na az udvarban kis ruhácskádban, hosz- gyerekeink is. . Ц **.• mesés egen, nyilvánították. Akinek csak autója van, *ZÚfírtasokkal- Szinte alig látszottál ki „ .. vr„. .............* ‘ . •...............- ' fll/ ÍS }) s fényt hoz, hogyha ... . . .. ., a földből! CSANYI Veronika, VIII.4 újra földet ér. k'kocsizik a városligetbe a mutak ala. Amikor előveszem a fényképeket, és né- Moša Pijade iskola. Együtt játszottunk. BOGÁCS Mónika, V. j■ . I- -------——------------------------------------------------------ amelyek műoxigént bocsátanak ki.. Izegetem őket, egy mindig megakad a kő- Kikinda Kanizsa, I. o.