Magyar Szó, 1983. július (40. évfolyam, 178-192. szám)
1983-07-11 / 188. szám
1983. Július M* hétfő MAGYAR SZÓ KÉPZŐMŰVÉSZETI LEVELEZŐ AZ IFJÚSÁG ALKOTÓKEDVE ÉS TALÁLÉKONYSÁGA A 8. ТШ kiállítása Temerinben fvr 51 évre jobbak a TAKT kiállításai: a tavalyi kiállítás is jó volt, de egyenetlenebb az ideinél —■ ez magas színvonalú, s csak kisebb részében emlékeztet a régi „amatőr színvonalra”. A TAKT tárlatain állandó jelenség a mezőny megújulása. A kiálítás egy általános részből és kisebb egyéni tárlatokból áll. Marko MAGARAŠEVIĆ kapta a Bíró Miklós-díjat, PENOVAC Érdre és felsőlakosi Komuna 21 csoport a TAKT különdíját Magarašević vázlatszerű rajzaival (az újvidéki Munkásegyetemen már láthattuk őket) és kollázsáéval, az ötletekből, a technikai eljárásokból (ragasztás, kivágás) „esztétikai formulákat” alakított ki. Idáig gyorsan eljutott, s könnyedén, ám leleményesen alkalmazza. Penovác Endre is kreatív művész, de elgondolásait szigorúan a klasszikus kivitelezéssel, pontos technikával köti össze. Olyan szigorú és tiszta, mint a japán modern grafika. A 8. TAKT legérdekesebb részvevői közé tartozik BADA Tibor. „Badadada” elnevezéssel tavalyhívta fel madára a figyelmet. Az idén is jól szerepel, ereje, ironikus humora, „képtagadása” nálunk új és kritikai jelenség. A kiállítás általános része színvonalával méltó párja a betéttárlatoknak. MÓRICZ Lajos Feketicsi utcarészlete és Csendélete jó. Akadémikus modorban készült festmények, de megalkotójuknak ezenfelül kitűnő érzéke van az anyag szépségei iránt és lendületes festésmódjában alkotó kedv feszül. SLAIF Sándor sokat változott, a Medvetáncoltató című képe érdekes groteszk expresszionista stílusú. SIPOS Tibor jól halad, Emlék című festménye költői jelképre utal. Redukálta a kompozíciós elemeket, és ez előnyére vált. A vele rokon Grgorije SRDANOVIC tehetséges fiatal, piros alapon dekoratív foltokkal a felhőt jelzi. Érett ősz című vízfestményét, a világos—sötét ellentéte és erős vonalritmus , jellemzi. FERENCZ Zsuzsanna (Temetőm) fantasztikus és kreatív. Észak-Amerika a XIX. század közepén című festményén a zárt struktúrából kialakított szimbóluma eredeti, érdemes tovább fejleszteni. Marinsco SREMAC Fekete-fehér színesben című képe — vonalas mezőben papírra ragasztott cigarettavégek — dadaista jellegű, kerüli a hagyományos kifejezést. Bizonyos technológiai változásokkal szerepel FENESI Péter; zárt, ezoterikus kifejezésmódja a jelkép irányába halad, mélyen rejlő élmények jellemzik az anyag a közegben (mely nem oly sűrű, hogy ne látnánk jól), különös üzenetet hordoz. Fenesi kontemplációin az üzenet lényegét, a külső megjelenítést „homály” borítja, de ez csak tovább csigázza a képzeletet. KASZÁS Imre két aktképe kitűnő ízlésről tanúskodnak, festésmódja tökéletes, akár a „kínai vízfestmények”. Kaszás a művészettől nem újítást, hanem bevált minőségeket vár. A kiállítás egyensúlyát segítik az új konstruktivista törekvések. Mihajlo KRIVOSILJA (Kula), kitűnő szerkezetű kép architektúrával a központi kisugárzású teret a négyzetekkel ellensúlyozza. KUKÁS Edit (Szabadka), fehér alapon fekete szalagokból láncszerűen szép függőleges sorokat alakított ki mintegy az op-arthoz közelítve. GÁLFI Csaba néhány mértani formára redukálta kompozícióit és a nyomtatott szöveg által „programozással” köti össze őket. Radomir MASIG konceptualista (Kula) művész az „a” betű grafikájával kísérletez. Andrej TISMA Historie document 29. 05. 1983. koncept műveit állította ki, Gavra TOPALOV Kozmos sorozatából állított ki, amit már ismerünk az újvidéki Munkásegyetem kiállításáról. Mihailo KRIVOLIJA házépítés, állványok, szerkezeti elemeiből alakítja konstruktivista stílusú akvarelljeit. Vladimir KAZIMIROVIĆ tájmotívumait erős szerkezetiséggel köti össze. Az érzelmességre és romantikára hajló művészek között NÉMETH Mátyás két fényképét kell említenünk: az időt érzékeltető Agóniát, melyen a távoli tanya a horizont alá „csúszik” és szántóföldről a’ gazda arcképe tűnik elő. Másik képén madarak repülnek a szántóföld felett, és szárnyaik sötét foltjai fantasztikus jelekké kapcsolódnak az égen. Vízfestménye mély ■tónusú tájat ábrázol. Jó minőségű akvatintákkal lépett fel Milutin SIMIG. Milan MATAVULJ kis méretű monotípiáikat és színes grafikákat állított ki. MAGYAR István kollázsai kitűnőek: az egyiken idős asszony kis kenyérszeletet tart a kezében, előtte a „földön” két hatalmas sonkaszelet. JÓDAL Kálmán színes kollázsa különböző mozzanatokat kapcsol össze. SZLOBODA Tibor Bányász című grafikáját már láttuk. CRNOGORAC Éva női arcképe (lavírozott tus) jó expresszionista mű. Rajkó CABARKAPA stilizált női képmása ■a démoni titokzatosságot a reklám vásári eszközeivel fejezi ki. A kiállítás változatosságához tartozna.] CSERVENÁK Erzsébet keramikus ötletes kompozíciója — galambok a háztetőn —, mely konstruktív és „mozgó” elemekből alakult ki. TAMÁSI ÁGYAS Zsuzsanna kitűnő textilterveiből állított ki. Andjelka MARKOVIK rézdomborítással készült, Kapcsolatok felbontása című sorozatát állította ki. Figyelemreméltó, hogy milyen gyorsan fejlődik ebben az iparművészeti ágban. A naiv és a fantasztikus irányhoz sorolhatjuk CSUVIK Ilona képeit, SZILÁGYI József „lemezjátszóját”, BARANYI Katalin Csendélet című festményének, a színes mesevilágra emlékeztetnek. FARAGÓ József tájképe naiv stílusú, CSANÁDI Miklós nagy tájképe romantikus irányzatú. A plakátpályázat műveit is kiállították, minden terv jó: LŐRINC József konstruktív jellegű, Danica DEJANOV poétikus, HARANGOZÓ Emese és VARGA Zoltán betűötleteikkel tűnnek ki. SZLOBODA Tibor stilizált plakáttervet állított ki, GÁLFI Csaba tervét a kész plakáton láthattuk viszont. Külön ki kell emelni ÚJHÁZI Frigyes kollázsát, mely függőleges, egymás melletti szalagokból áll, s mindegyiknek „programja” van valamilyen összefüggésrendszerben. A képzeletünket mindenképpen serkenti. PAP Ferenc Bio-art című hármas tagolású térműve megrázó üzeneteket közvetít. Pap mindig kitűnően szerepelt. Vladimir VUJKOVNAK is önálló tárlata volt a 8. TAKToo, ÁCS József Crnogorac Éva: Női ara Gálfi Csaba: Kompozíció MŰVELŐDÉS------- Dicsérni is szabad A megújhodás útján a zombori magyar nyelvű amatőr színjátszás Az elmúlt évadban nemegyszer bírálták a vajdasági magyar amatőr színjátszást. Mindenekelőtt egyes társulatok műsorpolitikáját marasztalták el jó néhányan mondván: a giccses zenés fércművek egyeduralma még mindig rányomja bélyegét a színjátszók munkájára. Nincs szándékomban vitába szállni evvel, hisz nem jár messze az igazságtól, hogy azért itt-ott mégis felcsillan valami, hogy az a bizonyos igényesség még a műsorpolitikában is sok helyen a felszínre tör, azt inkább megpróbálom példákkal igazolni, példákkal, amelyeket az elmút évadban gyűjtöttem össze és amelyek egy kicsit a magyar amatőr színjátszás egészséges fejlődését is igazolhatják. A zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszói egy évtizeddel ezelőtt meghívták Zomborba a községi szemlére. Két előadást kellett megnéznem és a jobbikat a közép-bácskai szemlére javasolnom. A zomboriak több éves hallgatás után akkor jelentkeztek első ízben, és bevallom őszintén, kellemesen megleptek: nem számítottam rá, hogy egy tehetséges, rendkívül jól összehangolt együttessel ismerkedhetek meg. Megszoktuk, hogy a debütáló fiatalok nemigen ismerik a színpadi mozgás, a színpadi beszéd legalapvetőbb törvényeit, így erejükből legföljebb átlagon aluli, gyengécske előadásra telik. A telecskai színjátszók produkciója is igen korrekt volt, a zomboriak azonban felülmúlták. Akkor úgy éreztem, hogy ezzel az előadással a zombori magyar színjátszás történetében egy új fejezet kezdődik. Sajnos, tévedtem. A siker, a váratlan felbuzdulás, úgy látszik, tiszavirág életű volt, a körzeti szemle után" évekig nem hallattak magukról. Az idén, amikor Arthur MILLER Fiaim című drámájával megjelentek a cservenkai körzeti szemlén, önkéntelenül is felvetődött bennem a kérdés: fel tudják-e mutatni azt a színvonalat, amellyel egy évtizeddel ezelőtt mindannyiunkat megleptek? Remek, ízig-vérig színházi produkció volt a válasz! S nem valami üres, semmitmondó szöveggel, hanem mindjárt egy Miller-drámával adtak újra életjelt magukról. Ismételten nem jutottak el a tartományi szemlére. Hogy miért, arra az idei cservenkai körzeti szemle válogatója tudna csak válaszolni. Tény, hogy ez a közép-bácskai szemle a legerősebb, itt látjuk a legjobb előadásokat, és bizony nem könnyű eldönteni, hogy melyik is legyen az, amelyik részt vesz a tartományi szemlén. (Az idén a kulai és a cservenkai színjátszók jutottak tovább!) Mindenesetre nagyon szeretném, ha ez a zombori együttes most nem tartana majd újabb, az előbbihez hasonló „kényszerszünetet”. Nagyon nagy kár lenne ugyanis, mert egy ilyen tehetséges társulat, ha jó szakember vezeti, csodálatos dolgokat művelhet, és Zombornak, ahol gazdag hagyománya van a színjátszásnak, szüksége van rá. A fiatalabbakat, azokat, akik ebben az előadásban debütáltak nem láttam még színpadon, de az idősebbek közül nem egynek tapsoltam már őszintén, tiszta szívből. Csak egyet említek közülük: DOVATH Arisztidet! Harminc évvel ezelőtt, amikor a zombori Népszínház magyar társulata megalakult, olyan jellemszínészként ismertem meg, akinek a helye már akkor, a hivatásos társulatokban lett volna. Most újra ott van, ott van a színpadon, a fiatalok között, és ez, legalábbis úgy érzem, szavatolja, hogy Zomborban ez egyszer nem lesz tiszavirág életű az amattőr színjátszók megmozdulása! Tudom, megszoktuk, hogy a szemlék, fesztiválok után csak azokkal foglalkozunk, akiket a bíráló bizottságok, vagy válogatók döntése kiemel, akiket elismerő oklevéllel tüntetnek ki. Számomra az, hogy a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszók Miller-drámával próbálkoztak, hogy már eleve jelezték, műsorpolitikájukban az igényességnek kell érvényesülnie, megérdemli a legnagyobb elismerést, megérdemli, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérjük munkájukat annál is inkább, mivel az igényesség a rendező és a színészek munkájában is él. Zomborban tehát történt valami, valami, ami arra utal, hogy a magyar nyelvű amatőr színjátszással kapcsolatban itt szűkebb tartományunkban, nemcsak bírálni, hanem dicsérni is szabad — és véleményem szerint kell is! FARAGÓ Árpád Žarko Magarašević: Kollázs Bada Tibor: Nyakkendő A népi táncok megszállottja Beszélgetés Báthori Katalin szilágyi tanítónővel BÁTHORI Katalin szilágyi tanítónőről minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a népi táncok igazi megszállottja. Már kislány korában tagja volt a szabadkai Népkör népitánc-csoportjának, amelynek LÉVAY Anna volt a vezetője. A tanítóképzőben SZABÓ Erzsébet tanárnő irányításával táncolt, tizenhatéves korában meg már maga is egy népitánc-csoport vezetője volt. — Egykori tanárnőim tanítását követve mindig elleneztem az operettstílusú táncokat és ruhákat és azért küzdöttem, hogy az igazi, népi eredetű táncokat, valamint ruhákat népszerűsítsem — vallja magáról a nagy tapasztalattal rendelkező koreográfus. — Valószínűleg ennek köszönhetem, hogy 1973-ban, a Tartományi Művelődési Önigazgatási Érdekközösség elküldött a magyarországi Szelídre, a falusi népitánc-együttesek vezetői számára szervezett koreográfiai tanfolyamra. Ezután pedig Budapesten végeztem el egy hasonló tanfolyamot. Mindkettőn sok új tudást szereztem, amelyet ma is hasznosítok. • Hogyan hasznosítja az önszorgalomból és a tanfolyamokon szerzett tudását? — Koreográfiai tudásomat igazán jól hasznosítom ebben a faluban, amelyben néhány évvel ezelőtt még nem volt igazi hagyománya a népi táncnak, így legalább koreográfusi tevékenységemet úgy végezhettem, ahogy a tudásom és a lelkiismeretem diktálta. Alighanem ennek hála az utóbbi években nevezetessé is vált a falu népitánc-együttese, amely gyermek- és ifjúsági csoportból tevődik össze. Szilágyin kívül nem hasznosítom ■a tudásomat, mert úgy látszik, nem tartanak igényt rá. Én pedig nem kínálkozom sehova. " A szilágyi táncosok már sok elismerésben részesültek. — Nem is csak a saját közönségük előtt, hanem a különféle vendégszereplések alkalmával is. A hagyományos Gyöngyösbokrétán minden évben azt mondják, hogy táncegyüttesünk a legjobbak közé tartozik, noha a bíráló bizottság nem rangsorol. (Megjegyzem, éppen az a jó, hogy ennek a szemlének nincs verseny jellege.) IS) Mint koreográfusnak és mint a Gyöngyösbokréta bíráló bizottsága egykori tagjának, mi a véleménye a vajdasági, külön pedig az itteni magyar folklórról? — Véleményem szerint nagyon sok fiatal mutat érdeklődést a népi táncok, a népzene és a népdalok iránt. Ezért pedagógiai okokból és célokból nagyon kell vigyáznunk arra, hogy mire és hogyan tanítjuk meg a fiatalokat, ha már időt, erőt, anyagiakat és más egyebet szánunk rá. Ezt a követelményt azonban, sajnos nem mindenki tartja be. A már elcsépelt ,,behozatali” népi táncok és zene helyett a hazai magyar népi táncokat és zenét kellene felkutatni, összegyűjteni és betanítani. Ehhez azonban folyamatos, rendszeres és szakszerű munkára volna szükség. Sajnos, sokan úgy „oldották meg” ezt a kérdést, hogy egy vagy több magyarországi népi táncnak új, illetve közös címet adtak, s így mintegy „vajdaságivá” ütötték. Persze, a szakavatatlanok képtelenek felismerni az öncsalást. fi) Vajon az a fontos, hogy vajdasági vagy inkább, hogy eredeti népi zenét, dalt és táncot tanítsunk be? — Elsősorban népi eredetűnek kell lennie a zenének, táncnak, dalnak, de az is feladatunk, hogy a Vajdaságban még fellelhető folklórt megmentsük a feledéstől. Ehhez azonban nem elég évi egy-két szemle vagy szaktanácskozás, folyamatos és szakszerű gyűjtés kell. Én például már tíz évvel ezelőtt kezdeményeztem a gombosi táncok begyűjtését és feldolgozását, de erre a mai napig sem került sor. A gyűjtést semmi esetre sem volna szabad a néprajzi határok közé korlátozni, mert Vajdaság lakossága néprajzilag nagyon tarka Csak Szilágyira tizennyolc helységből került a lakosság nyolcvan évvel ezelőtt. Ki-ki magával hozta a saját néphagyományát és szokásait, s azok itt annyira összevegyültek, hogy ma már szinte fel sem ismerhetők, lényegében egy új, közös néphagyomány és szokásrend alanyává lettek. • Milyennek látja a megújhodó vajdasági folklór jövőjét? ■— Derűlátó vagyok, de éppen a folklór jövőjének érdekében el kellene határolni az igazi, hagyomány értékű folklórt a népieskedéstől és a stilizálástól. Ezenkívül, ha nem vajdasági eredetű népdalt, zenét, táncot tanítunk be, adunk elő, azt közülnünk kellene mind az előadókkal, mind pedig a közönséggel néhány szóban ismertetve az illető vidék folklórját. A táncosok nagy része például gyakran nem tudja, hogy milyen táncot táncol, a nézőkről nem is beszélve. S köztudomású, hogy főleg a táncosok közül kerülnek ki a későbbi tánccsoport-vezetők. Hasznos volna megszívlelni Báthori Katalin tanácsait annál is inkább, mert azok nagymértékben hozzájárulhatnak általában a folklór, külön pedig a népi táncok eredményes ápolásához, sikeres népszerűsítéséhez. KOVÁCS István