Magyar Szó, 1983. augusztus (40. évfolyam, 209-223. szám)
1983-08-03 / 211. szám
1983. augusztus 3., szerda L 1. BREZSNYEV: Bajkonur első napjai A szovjet űrhajózás fejlődéséről (E.) Bajkonurból indulva a rakéta pontosan az előre meghatározott röppályán haladt végig, és feje az előirányzott helyen ért földet. Tudományunk és technikánk nagy diadala volt ez! Kivételes jelentőségű vívmányok előtt álltunk. Az emberiség történetében új korszak köszöntött be: az űrkutatások korszaka, a kozmikus éra. És meglehetősen különös módon vette kezdetét... Koroljev — a tudós és a politikus Emlékszem rá, egy alkalommal fölkeresett Szergej Pavlovics Koroljev, és így szólt: — Javasolom, hogy a következő rakéta orrában helyezzük el a legegyszerűbb típusú szputnyikot. Miért repüljön a rakéta ballaszttal? Forduljon egyet a Föld körül legalább az űrhajó modellje, amelynek segítségével megkaphatjuk az első tudományos adatokat a Föld ionoszférájáról, és ellenőrizhetjük jelenlegi föld feletti megfigyelőrendszerünket. Tudtam róla, hogy Koroljev tervezőirodájában már készül egy ilyen szputnyik. Leszögeztük, hogy még egy akármilyen picinyke szputnyik fölbocsátása is lehetővé tenné számunkra, hogy új, értékes adatokhoz jussunk, amelyeket igen jól hasznosíthatunk. Elhatároztuk, hogy a szputnyikot már a Hetes következő kilövésekor útjára bocsátjuk. Hadd mondjak el itt még valamit Koroljev akadémikus egyik tulajdonságáról. Erről az emberről már elég sokat írtak, s méltóképpen értékelték hozzájárulását a tudomány és a technika fejlődéséhez. Szergej Pavlovics nagyszerű tudós és mérnök volt — munkásságának ez az oldala széles körben ismeretes. Véleményem szerint azonban egyszersmind kiváló politikus volt. Az elsők között ismerte föl és minősítette helyesen azt a hatalmas méretű hatást, amelyet az űrkutatás gyakorol a világhelyzetre. Megértette, hogy az űrhajózás vívmányainak példáján meggyőzően kimutatható: milyen hatalmas lépteket tett a fejlődés útján a szocializmus első országa. Szergej Pavlovics Koroljev már a harmincas évek elején, felismerve a tudomány és a politika kölcsönös összefüggését, helyesen állapította meg a tudományos—műszaki forradalom hatását a társadalom szociális átalakulására. A Rakétarepülés a sztratoszférába című tudományos munkája, amely 1934-ben jelent meg, a következő szavakkal zárul: ..Meg vagyunk győződve róla, hogy a rakétarepülés már a legközelebbi jövőben széles körű fejlettséget ér el, és elfoglalja a megfelelő helyet a szocialista technika rendszerében. Ennek a ragyogó példájaként szolgálhat az aviatika, amely a Szovjetunióban sokoldalú fejlődést ért meg és nagy sikereket aratott. A rakétarepülés mindezt úgyszintén elérheti a maga területén, és idővel egészen közönséges és mindennapi tényezővé kell lennie.” Sajtóhiba, avagy . . . Az 1957. október 4-én lejátszódott esemény az egész világot megbolygatta. A. A. Blagonravov akadémikus, rakétatechnikánk egyik úttörője, azokban a napokban éppen az Egyesült Államokban tartózkodott. Egy későbbi találkozónk alkalmával elmondta nekem, hogy „Az amerikai tudósok valósággal elárasztották kérdéseikkel: hogyan előzhette meg a Szovjetunió az USA-t? Szóval, önök nem blöffölnek, nem nagyzolás az egész, hogy interkontinentális rakétáik vannak? Nem csúszott-e sajtóhiba a jelentésbe, amikor arról van szó, hogy az önök szputbnyikja 83 kilogrammos? a mi első műholdunk ugyanis mindössze néhány fontot nyom majd. (Egy angolszász font 453 grammot tesz ki — a fordító megjegyzése.) (Folytatjuk) Szergej P. Koroljev (jobbról) Kamanyin tábornokkal beszélget. BOB MORAN (42.) Szerzők: W. Vance és H. Vernes Ez meg a mi torpedó rombolónk! Azután pár motorcsónak vált el a rombolótól...___________ ___ Jó órányi lopakodás után... Két nappal később, Macau sikátoraiban Megtért odújába JÓ ESTÉT WANG ŰR! [A kalózok fürgén követték [egymást a tengerbe..._________ Akkor azonban... Vogulok költője „Az én nyelvem, ez a kis virág, nem hal meg” — az idézet Juvan Sesztalov költeményéből vétetett. Sesztalov egy kicsi, a mindössze nyolcezer lelket számláló vogul (manysi) nép fia, amelynek a forradalom előtt az etnográfusok azt jósolták, hogy elkerülhetetlenül és csendesen eltűnik a föld színéről. Sesztalov már a szovjethatalom idején született, amikor Oroszországban és természetesen Északon is, ahol a vogulok élnek, megváltozott az élet. Tajgai falujából Leningrádba ment tanulni, s a Herzen nevét viselő pedagógiai főiskolán végzett, ott, ahol már a harmincas években fakultás alakult az északi népek nyelveinek tanulmányozására. Tanulmányai során megismerkedett az orosz és az egyetemes kultúra nagyjaival. Puskin és Biok költészete ösztönözte arra, hogy megpróbáljon anyanyelvén verset írni. Eleinte kétségek gyötörték: elég gazdag-e a kis nép nyelve ahhoz, hogy századunk emberének bonyolult világát kifejezze? Talál-e rímeket azon a nyelven, amelyen még senki nem írt verset, csupán népköltészete maradt fenn? Talált rímeket. Verseket irt. Első költői alkotásait Mihail Dugyin, a leningrádi költő fordította oroszra. Első könyveinek szerkesztője pedig Alekszej Balangyin orosz tudós, manysi nyelvész volt. Sesztalov most két nyelven, oroszul és vogul nyelven ír. Költeményei, prózai művei orosz, vogul, ukrán és más nyelveken láttak napvilágot — összesen körülbelül hétmillió példányban. Sesztalov költészetét szívesen fordítják magyarra és finnre, lévén e két nyelv is a finnugor nyelvcsalád tagja, akár a manysi, s így megkülönböztetett figyelem kíséri ezekben az országokban a rokon költészetet. Műveit azonban sok más országban is ismerik. A közelmúltban látott napvilágot legújabb könyve, amely a vers és a próza ötvözeteként mutatja be Szibéria új, felgyorsult életét. Az író megosztja olvasóival Szibéria új képéről szerzett benyomásait és az északi népek kultúrájáról folytatott elmélkedéseit, ír a Chant.— Manysi Autonóm Körzetben végbement változásokról, a tájról, amely ma nagy iparvidék. — Költőként miben látja feladatát? — Kezdetben csupán az volt a dolgom, hogy elvigyem az olvasóhoz az én Északom múzsáját, beszéljek neki a fehér tajgáról, ahol az élet olyan, akár a mese . . . Azután, ahogyan megismerkedtem az orosz és a világirodalom alkotásaival, rájöttem: sohasem az egzotikum — jelen esetben az északi — a fontos, hanem az ember. Ahogyan emberek a „főszereplői” a Távol-Kelet és Észak első irodalmi műveinek is. Nyelvi poéma című művemben ezt írtam: „új magaslaton állok, és egy bonyolult világról énekelek". Azt szerettem volna ezzel kifejezni, hogy azelőtt a saját, végul hegyeim csúcsairól csak annyit láttam, amennyi azokról látható volt, s ma gondolatban átfogom már Szibériát is, elődeim országát is, és az egész Földet, amely oly egyszerű és oly összetett. — Hogyan értelmezi a nemzeti sajátosságok ábrázolását a művészetben és az irodalomban? — Kétségkívül nagyon fontos, hogy a művész eljuttassa az olvasóhoz népe világnézetét. De a nemzeti eredetiséget szerintem nem szabad fetisizálni. Meg kell őrizni mindazt a jót, ami a nemzeti karakternek az évszázadok alatt része lett, s ezeket át kell menteni a jövőbe is. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt egy budapesti finnugor kongresszuson egy nyugatnémet tudós azt mondta: a voguloknak valamiféle rezervátumot kellett volna létrehozni a hazájukban, másképp ez a nép elveszíti jellemző sajátosságait Csakhogy ez azt jelentené, hogy egy nép életét konzerváljuk a szocialista forradalom előtti ősi szinten. Én úgy gondolom, hogy az északi népek valóban nem érhették volna el szellemi életük mai magaslatait, ha nem folynak szavba az orosz és az egyetemes kultúra fejlődésével. Úgy hiszem, az északi népek is hozzájárultak az egyetemes kultúrához a sajátjukkal, enélkül az sem lennne teljes. (APNES) Juvan Sesztalov MAGYAR SZÓ J ......- - - ------------------------------------------------------------- PORTYA 17 .