Magyar Szó, 1983. augusztus (40. évfolyam, 209-223. szám)

1983-08-03 / 211. szám

1983. augusztus 3., szerda L 1. BREZSNYEV: Bajkonur első napjai A szovjet űrhajózás fejlődéséről (E.) Bajkonurból indulva a rakéta pontosan az előre meghatározott röppályán haladt végig, és feje az előirányzott helyen ért földet. Tudomá­nyunk és technikánk nagy diadala volt ez! Ki­vételes jelentőségű vívmányok előtt álltunk. Az emberiség történetében ú­j korszak köszöntött be: az űrkutatások korszaka, a kozmikus éra. És meglehetősen különös módon vette kezdetét... Koroljev — a tudós és a politikus Emlékszem rá, egy alkalommal fölkeresett Szergej Pavlovics Koroljev, és így szólt: — Javasolom, hogy a következő rakéta orrában helyezzük el a legegyszerűbb típusú szputnyikot. Miért repüljön a rakéta ballaszt­tal? Forduljon egyet a Föld körül legalább az űrhajó modellje, amelynek segítségével meg­kaphatjuk az első tudományos adatokat a Föld ionoszférájáról, és ellenőrizhetjük jelen­legi föld feletti megfigyelőrendszerünket. Tudtam róla, hogy Koroljev tervezőirodájá­ban már készül egy ilyen szputnyik. Leszögez­tük, hogy még egy akármilyen picinyke szput­nyik fölbocsátása is lehetővé tenné számunkra, hogy új, értékes adatokhoz jussunk, amelyeket igen jól hasznosíthatunk. Elhatároztuk, hogy a szputnyikot már a Hetes következő kilövé­sekor útjára bocsátjuk. Hadd mondjak el itt még valamit Koroljev akadémikus egyik tulajdonságáról. Erről az emberről már elég sokat írtak, s méltóképpen értékelték hozzájárulását a tudomány és a technika fejlődéséhez. Szergej Pavlovics nagy­szerű tudós és mérnök volt — munkásságának ez az oldala széles körben ismeretes. Vélemé­nyem szerint azonban egyszersmind kiváló politikus volt. Az elsők között ismerte föl és minősítette helyesen azt a hatalmas méretű hatást, amelyet az űrkutatás gyakorol a világ­­helyzetre. Megértette, hogy az űrhajózás vív­mányainak példáján meggyőzően kimutatható: milyen hatalmas lépteket tett a fejlődés útján a szocializmus első országa. Szergej Pavlovics Koroljev már a harmincas évek elején, felismerve a tudomány és a poli­tika kölcsönös összefüggését, helyesen állapí­totta meg a tudományos—műszaki forradalom hatását a társadalom szociális átalakulására. A Rakétarepülés a sztratoszférába című tudomá­nyos munkája, amely 1934-ben jelent meg, a következő szavakkal zárul: ..Meg vagyunk győződve róla, hogy a rakétarepülés már a legközelebbi jövőben széles körű fejlettséget ér el, és elfoglalja a megfelelő helyet a szo­cialista technika rendszerében. Ennek a ra­gyogó példájaként szolgálhat az aviatika, amely a Szovjetunióban sokoldalú fejlődést ért meg és nagy sikereket aratott. A rakétarepülés mindezt úgyszintén elérheti a maga területén, és idővel egészen közönséges és mindennapi tényezővé kell lennie.” Sajtóhiba, avagy . . . Az 1957. október 4-én lejátszódott esemény az egész világot megbolygatta. A. A. Blagon­ravov akadémikus, rakétatechnikánk egyik út­törője, azokban a napokban éppen az Egyesült Államokban tartózkodott. Egy későbbi találko­zónk alkalmával elmondta nekem, hogy „Az amerikai tudósok valósággal elárasztották kér­déseikkel: hogyan előzhette meg a Szovjetunió az USA-t? Szóval, önök nem blöffölnek, nem nagyzolás az egész, hogy interkontinentális rakétáik vannak? Nem csúszott-e sajtóhiba a jelentésbe, amikor arról van szó, hogy az önök szputbnyikja 83 kilogrammos? a mi első mű­holdunk ugyanis mindössze néhány fontot nyom majd. (Egy angolszász font 453 grammot tesz ki — a fordító megjegyzése.) (Folytatjuk) Szergej P. Koroljev (jobbról) Kamanyin tábornokkal beszélget. BOB MORAN (42.) Szerzők: W. Vance és H. Vernes Ez meg a mi torpedó rombol­ónk! Azután pár motorcsónak vált el a rombolótól...___________ ___ Jó órányi lopakodás után... Két nappal később, Macau sikátoraiban Megtért odújába JÓ ESTÉT WANG ŰR! [A kalózok fürgén követték [egymást a tengerbe..._________ Akkor azonban... Vogulok költője „Az én nyelvem, ez a kis virág, nem hal meg” — az idézet Juvan Sesztalov költeményéből vétetett. Sesztalov egy ki­csi, a mindössze nyolcezer lelket számlá­ló vogul (manysi) nép fia, amelynek a forradalom előtt az etnográfusok azt jó­solták, hogy elkerülhetetlenül és csende­sen eltűnik a föld színéről. Sesztalov már a szovjethatalom idején született, amikor Oroszországban és ter­mészetesen Északon is, ahol a vogulok élnek, megváltozott az élet. Tajgai falujá­ból Leningrádba ment tanulni, s a Herzen nevét viselő pedagógiai főiskolán végzett, ott, ahol már a harmincas években fa­kultás alakult az északi népek nyelveinek tanulmá­nyozására. Tanulmányai során megismerkedett az orosz és az egyetemes kultúra nagyjaival. Puskin és Biok költészete ösztönözte arra, hogy megpróbáljon anyanyelvén verset ír­ni. Eleinte kétségek gyötörték: elég gaz­dag-e a kis nép nyelve ahhoz, hogy száza­dunk emberének bonyolult világát kife­jezze? Talál-e rímeket azon a nyelven, amelyen még senki nem írt verset, csu­pán népköltészete maradt fenn? Talált rímeket. Verseket irt. Első költői alkotásait Mihail Dugyin, a leningrádi költő fordította oroszra. Első könyveinek szerkesztője pedig Alekszej Balangyin orosz tudós, manysi nyelvész volt. Sesz­talov most két nyelven, oroszul és vogul nyelven ír. Költeményei, prózai művei orosz, vogul, ukrán és más nyelveken lát­tak napvilágot — összesen körülbelül hét­millió példányban. Sesztalov költészetét szívesen fordítják magyarra és finnre, lé­vén e két nyelv is a finnugor nyelvcsalád tagja, akár a manysi, s így megkülönböz­tetett figyelem kíséri ezekben az orszá­gokban a rokon költészetet. Műveit azon­ban sok más országban is ismerik. A közelmúltban látott napvilágot leg­újabb könyve, amely a vers és a próza öt­vözeteként mutatja be Szibéria ú­j, fel­gyorsult életét. Az író megosztja olvasó­ival Szibéria új képéről szerzett benyo­másait és az északi népek kultúrájáról folytatott elmélkedéseit, ír a Chant.— Manysi Autonóm Körzetben végbement változásokról, a tájról, amely ma nagy iparvidék. — Költőként miben látja feladatát? — Kezdetben csupán az volt a dolgom, hogy elvig­yem az olvasóhoz az én Észa­kom múzsáját, beszéljek neki a fehér taj­­gáról, ahol az élet olyan, akár a mese . . . Azután, ahogyan megismerkedtem az orosz és a világirodalom alkotásaival, rá­jöttem: sohasem az egzotikum — jelen esetben az északi — a fontos, hanem az ember. Ahogyan emberek a „főszereplői” a Távol-Kelet és Észak első irodalmi mű­veinek is. Ny­elvi poéma című művemben ezt ír­tam: „új magaslaton állok, és egy bonyo­lult világról énekelek". Azt szerettem vol­na ezzel kifejezni, hogy azelőtt a saját, végul hegyeim csúcsairól csak annyit lát­tam, amennyi azokról látható volt, s ma gondolatban átfogom már Szibériát is, elődeim országát is, és az egész Földet, amely oly egyszerű és oly összetett. — Hogyan értelmezi a nemzeti sajátos­ságok ábrázolását a művészetben és az irodalomban? — Kétségkívül nagyon fontos, hogy a művész eljuttassa az olvasóhoz népe vi­lágnézetét. De a nemzeti eredetiséget sze­rintem nem szabad fetisizálni. Meg kell őrizni mindazt a jót, ami a nemzeti ka­rakternek az évszázadok alatt része lett, s ezeket át kell menteni a jövőbe is. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt egy budapesti finnugor kongresszuson egy nyugatnémet tudós azt mondta: a vogu­­loknak valamiféle rezervátumot kellett volna létrehozni a hazájukban, másképp ez a nép elveszíti jellemző sajátosságait Csakhogy ez azt jelentené, hogy egy nép életét konzerváljuk a szocialista forrada­lom előtti ősi szinten. Én úgy gondolom, hogy az északi népek valóban nem érhették volna el szellemi életük mai magaslatait, ha nem folynak szavba az orosz és az egyetemes kultúra fejlődésével. Úgy hiszem, az északi népek is hozzájárultak az egyetemes kultúrához a sajátjukkal, enélkül az sem lennne teljes. (APN­ES) Juvan Sesztalov MAGYAR SZÓ J ......- - - -------------------------------------------------------------­ PORTYA 17 .

Next