Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-25 / 142. szám

­i Újvidék HELYI JÁRULÉK Az egészségház építésének előkészületei Az illetékes városi bizottság üléseinn A helyi járulék programjában az idei évre előirányzott munkálatok elvégzésére a társadalmi tevé­kenységekben­­ összesen 297 727 020 dinárt terveznek. Az említett ösz­­szegből 150 millió dinárt az újte­lepi egészségház építésének az el­kezdésére, 80 millió dinárt a fu­tató, általános iskola építésére, a többi pénzt pedig három általános iskola, három óvoda és a Zmaj Ognjen Vuk utcában épülő egész­séghez előkészületi munkálatainak a­z elvégzésére fordítják — hallot­tuk tegnap délben a helyi járu­lékból épülő egészségházak kivite­lezésének folyamatát figyelemmel kísérő városi bizottság ülésén. A vasútállomás környékén, pon­tosabban a három szomszédos köz­ség, Heréskert, Slavija és Óváros helyi közösségeinek területén több mint 20 000 lakos él, s ezek nem részesülnek kellő egészségvédelem­ben, mégpedig azért nem, mert nincs egy olyan létesítmény sem, amelyben a szükséges betegápolást megkaphatnák. Ezért van szükség a Zmalj Ognjen Vuk u­tca­­.9. szám alatt levő épület kibővítésére. Az idénre tervezik a szükséges elő­készületi munkálatok elvégzését, amelyekre összesen 3 millió dinárt kell elkülöníteni. A meglevő épü­letben működő egészségvédelmi szolgálatok munkájának elemzése­kor kitűnt, hogy például az iskolás­kor előtti és általános iskolás gye­rekek egészségvédelme kielégítő, a létesítmény megfelel a szükségle­teknek, ugyanakkor más szolgála­tok (röntgenszo­lgálat, nőgyógyá­szati rendelő, általános egészség­védelmi szolgálat), amelyek szin­tén a régi épületben működnek, nem tudnak eleget tenni felada­tuknak. Ezért ezeket teljes egészé­ben az új épületbe helyezik át, s itt kap majd helyet a fogászati és a mentálhigiéniai rendelő is. A tervek szerint az 1771 négyzetmé­ter területű régi, és a 2428 négy­zetméter területű ú­j épületet meg­felelően összekötik, s lehetővé te­szik az át­járást egyik épületből a másikba. Cs. M. ÚJVIDÉKEN MA­ FILM ARÉNA: Szuperkölyök, amerikai (16, 18, 20). Patrícia, NSZK-beli (22). JADRAN: Mézeshetek, hazai (16.30, 18.30, 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Moljac, hazai (16, 18, 20). Kísérőműsor: Korea köszönti Titót. NÉPMOZI: Véres testvérek, NSZK- beli (16, 18, 20). Miaitiné: A pokol angyalai, ame­rikai (10) BÁCSKA: Nincs előadás DUNA: A pokol angyalai, ameri­kai (lf1). IFJÚSÁGI TRIBÜN: Nincs elő­adás. SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Georg Büch­ner: Leonce és Léna, vígjáték, bemutató (19.30). Szimultán for­dítás szerbhorvát nyelvre. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógy­szertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Ma nyílik a Pionír Arany­­lencse kiállítás A Petőfi Sándor Általános Is­kolában ma 9.30-kor megnyílik a Pionír Aranylencse elnevezésű fo­tókiállítás. A kiállításon az újvi­déki általános iskolás fotóamatő­­röknek az iskola életével foglal­kozó és szabad témájú képeit ál­lítják ki. A Petőfi Sándor iskolában ün­nepi műsort tartanak az ifjúság napja alkalmából, melynek kere­tében a VII. osztályos tanulókat felveszik az ifjúsági szervezetbe. (s) PIACI HELYZETKÉP TÍZ DINÁR A TOJÁS Az újvidéki Halpiacon nagy volt a választék fejes salátából, zöldhagymá­ból és retekből. A vöröshagyma és a burgonya ára továbbra is magas. A zöldségpiacon a sárgarépa és a zöldség kilója 80—150, csomója 80 di­nár volt. A vöröshagyma kilója 100, a burgonya kilója 60—70, a bab literje 120 dinárba került. A spenót kilójáért 30— 60, a káposzta kilójáért 100, a karfiol kilójáért 100 dinárt kértek. A zöld­hagyma csomója 15—25, a retek cso­mója 20—40, a fejes saláta darabja 5— 25 dinár volt. A hegyes, erős zöldpap­rika darabját 15—25, az újburgonya kilóját 150, a paradicsom kilóját 300, az uborka kilóját 150 dinárért kínál­ták. A gyümölcspiacon az alma kilóját 30—120, a dióbél kilóját 800, a tökmag literjét 200, az aszalt szilva kilóját 140 dinárért árulták. A gomba kilója 300, a pirospaprika kilója 500 dinár volt. A tejpiacon a tehéntúró kilója 240— 250, a tejfel literje 350 dinárba került. Egy-egy pohár házi készítésű leves­tészta 25—30, a rétestészta kilója 103, a tojás darabja 10 dinár volt. A virágpiacon a szegfű 10—20, a ró­zsa 30, a bazsarózsa 10—20 dinárba ke­rült. A paradicsompalánta 10—15, a panrikapalánta 2—3 dinár volt. A Saran üzletében az édesvízi hal­fajták közül csak amurt vásárolhat­tunk 200 dináros kilónkénti áron, a szeletelt hal kilója 300 dinárba került. Fagyasztott tengeri hal rendszeresen érkezik az üzletbe. МЧ Horgolt terítők és csipkék Az újvidéki Halpiacon időn­ként horgolt asztalterítőket és csipkéket is vásárolhatunk. A horgolt asztalterítők nagyságtól függően 1500—2500 dinárba ke­rülnek, míg a csipkék 60—100 dinárba. Kifizetődik itt dolgozni! Látogatás a Mladost Egyetem­istaszolgálatban Harminc tonna virágültetésre alkal­mas föld kirakását a zágrábi Agraria­­coop Külkereskedelmi Munkaszervezet kirendeltségében elegendő három dol­gos legényre bízni — hallottuk tegnap a Mladost Egyetemistaszolgálatba­n. A három Legény egyike Milorad МАШС, a Gépészeti Főiskola hallgatója. — Elégedett vagyok a szolgálattal, különben nem lennék immár hat éve a Mladost tagja. Egy hónapban legföl­jebb tíz napot dolgozok a szolgálat ál­tal, ezzel 10 000 dinár körül keresek. — Kifizetődik itt dolgozni, csak so­kat kell várakozni. A múlt hét óta várok munkára. Ebben a váróteremben nem lehet belemélyedni a tanulásba, ezért inkább újságot olvasunk, beszél­getünk. A szolgálat által legutóbb az Energoinvestbe­n takarítottam. Napi négy óra hosszát dolgoztam és egy hó­napra 7000 dinárt kaptam. Nincs sem tanulmányi kölcsönöm, sem ösztöndí­jam, a szüleim tartanak el — mondja Rozika BARCAL, a Mezőgazdasági Kar másodéves hallgatója, aki már 6.30- ra megérkezett Beocsinból a Mladost­­ba. Május az egyik legtöbb munkalehető­séget nyújtó hónap. Most is a hónap folyamán mintegy ezer egyetemi hall­gató és munkanélküli fiatal jutott al­kalmi munkához a Mladostban, amely­nek megközelítően 6800 tagja van. A múlt héten elfogadott új árjegyzék ér­telmében a földmunkálatok a föld ka­tegóriájától függően 188—570 dinárba ke­rülnek köbméterenként, az új épüle­tek átadás előtti takarítása négyzet­­méterenként 30 dinár körül alakul, az üzlethelyiségek takarításának órabére 90 dinár, az áru ki- és berakodása 200—260 dinárba kerül tonnánként. A Vásáron kívül a Sportközpont, a Ká­belgyár, a topolyai Május 1-je Építő­­ipari Munkaszervezet, a Novosadanka Parkb­an­je, valamint a Neimar Zidar alapszervezete keres leginkább kisegítő munkást a Mladostból. Tagonként az évi kereset felső határa 80 000 dinár — tudtuk meg Zoran VUJINOVIC titkár­tól. Az idén több gondot fordítanak a sakk, a futball és a céllövészet szerve­zésére. Az eredmény nem maradt el, a harminc ifjúsági szövetkezet részvételé­vel Opati­iában május 9-étől 14-éig tar­tott találkozón a Mladost második he­lyezést ért el a sporttevékenységben. Jelenleg ajándéktrikókat készíttetnek a városból a szövetségi építőtáborokba utazó brigádtagok számára. Ezenkívül nyaralást szerveznek Gradacra és Pod­­gorára RO-an utaznak, számukra a szol­gálat 35 százalékos nyaralási kedvez­ményt nyújt. BEREC Berta BEMUTATÓ AZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZBAN Georg Büchner: Leonce és Léna Az Újvidéki Színházban (az Ifjúsági Tribünön) ma 19.30-kor tartják meg az 1983/84. évi idény ötödik bemutatóját Georg Büchner Leonce és Léna című víg­játékát. Az előadásban fellépnek: Ferenci Jenő (Péter), Földi László (Leonce herceg), Rövid Eleonóra (Léna herceg­nő), Soltis Lajos (Valerio), N. Kiss Júlia (a nevelőnő), Pásthy Mátyás (ud­varmester), Banka János (a szertartás­mester), Fejes György (az államtanács elnöke), Bakota Árpád (az udvari káp­lán) Ábrahám Irén (az iskolamester­nő), Szilágyi Nándor (a tanácsos), F. Várady Hajnalka (Rosetta). Az elő­adást L­jubomir Draškić rendezte, a díszlet Petar Pašić, a jelmez: Branka Petrovic munkája. A darab zenéjét Vojislav Kostić szerezte. A helyárak: 40 és 50 dinár. Az egyetemisták a lec­kekönyv felmutatásával 20­ dinárért válthatnak jegyet. Jegyek elővételben a színház jegypénztáránál (Ifjúsági Tribün) 10—12 és 17—19 óráig, illetve az előadás kezdetéig. M­t MAGYAR SZÓ . Városi küldöttség utazott Schwechatba Részt vesz az Ausztriában élő munkásaink sport­­találkozóján Tegnap öttagú városi küldöttség utazott a Bécs melletti Schwechat­­ba abból az alkalomból, hogy az idén Újvidék a védnöke az Auszt­riában élő és dolgozó jugoszláv munkások sportjátékainak. A kül­döttség tagjai HORVÁTH Sándor, a városi képviselő-testület elnöke, Jiranko PANKOV, a városi szak­­szervezeti tanács elnöke, a Jugo­szláv Szakszervezeti Szövetség Tanácsának hivatalos képviselője a munkás sportjátékokon, Jovan KOLARSKI, a városi Testnevelési Szövetség elnöke, Miljko DJUKIC, a Slavija községi szakszervezeti ta­nács elnöke és Bojan KOSIG, az újvidéki olajfinomító igazgatója. A rendezvény idején találkoznak a schwechati városi közigazgatás képviselőivel, részt vesznek az Új­vidékről szóló fotókiállítás meg­nyitóján, megtekintik a pirosi Slo­­boda Művelődési Egyesület népi­­tánc- együttesének hangversenyét, találkoznak a jugoszláv dolgozók klubjainak képviselőivel és megte­kintik a Novi Sad—SF Schwechat labdarúgó-mérkőzést.­ ­. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: Njegoš utca 4. szám alatti rendelő 20-tól 6 óráig A DISZTRÓFIÁS BETEGEK HETE Rendezvények, önkéntes adományok Május 20-ától 27-áig tartják az izom­­sorvadásba­n szenvedő betegek hetét. Tartományunkban a Disztrófiás Megbe­tegedések Község­közi Egyesülete szer­vez rendezvényeket. Ez az egyesület 11 éve működik s 300 tagot számlál. A betegeken kívül a szociális gondozók, orvosok és a betegek barátai is tagjai az egyesületnek. A disztrófiás betegek hete alkalmá­ból röpiratot nyomtatott, amelyeknek célja felvilágosítást adni a betegség tüneteiről, annak örökölhetőségéről, az egyesület munkájáról és a feladatok­ról. Ugyancsak ebből az alkalomból d­r. Tomislav MATOVIC orvos előadás­­sorozatot tart az I. vajdasági brigád Általános Iskolában az izomsorvadás­ról. Május 26-án és 27-én tartják 9 órai kezdettel az egyesület tagjainak sakk­­bajnokságát a Zlatna medálja Étte­remben. Szombaton a Putnik Szállóban kerül sor az egyesület évi közgyűlésére 10 órai kezdettel. Egész évben folyik az önkéntes ado­mányozás, gyűjtés a tagság részére. Dr. Kosta SAVIC Egy turista­­jegyze­tei című könyvének kiadási költsé­geit a Fórum munkaszervezet nem szá­molta fel, a szerző pedig lemondott szerzői tiszteletdíjáról. Az említett könyv 4000 példányban jelent meg, amelynek már több mint a felét el­adták. A bevételt az egyesület tagsá­gának megsegítésére fordítják. Az Iparművészek Egyesülete önkén­tes adományát grafikák és festmények képezik. Az ebből származó és az is­kolákban összegyűjtött jelentős összeg szintén a betegek megsegítésére szol­gál. K-k HOLNAP Ingyenes műszaki ellenőrzés A városi belügyi titkárság által májusban megszervezett közleke­désbiztonsági akció keretében hol­nap 9-től 13 óráig a Városi Köz­lekedési Vállalat Autoreimont szer­vizében ingyenes műszaki ellenőr­zésben részesítik a gépkocsikat. A VKV szervize a Futató út 46. szám alatt van. M-1 Elfogadás előtt az idei munkaterv Az útügyi önigazgatási érdekközösség végrehajtó bizott­­ságának ülése Az útügyi önigazgatási érdek­­közösség végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén megvitatták az idei pénzügyi terv és munkaprog­ram javaslatát, valamint a terve­zetre beérkezett nyilvános vita eredményeit. A tervezetet igen alaposan át­tanulmányozták a községi képvi­selő-testületekben és a többi köz­ségi­­szervezetben, és számos ér­demi hozzászólást juttattak el az érdekközösség szakszolgálatához. A telekrendezési és közművesí­­tési önigazgatási érdekközösség il­letékesei jóváhagyták, hogy a ter­vezett 70 helyett 76,5 millió dinárt juttassanak az útügyi önigazga­tási érdekközösségnek. Ilyen mó­don lehetővé válik, hogy az idei évre kitűzött terveket maradék­talanul teljesítsék. A beérkezett javaslatok közül elfogadták a Dunamente község képviselő-testületének azon ja­vaslatát, hogy Futakon, az Ipari és a Május 1-e utca jobb és bal oldalán autóbuszmegállókat épít­senek. Nem fogadták el viszont a javaslatot, hogy a repülőtéri pi­acnál levő útkereszteződésnél köz­lekedési jelzőlámpát állítsanak fel, mert bár szükség lenne rá, nincs pénz a vásárlására. A kar­lócai képviselő-testület javaslata­it is elfogadták: e szerint a Péter­­váradi utca aszfaltburkolatot kap és a karlócai vasútállomásnál is autóbuszmegállókatt létesítenek. Elfogadták a popovicai hétvégi tel­kek tulajdonosainak javaslatát, hogy a Popovicai út melletti te­rületről (a vadásziaknál) elvezes­sék a felszíni vizet, amely elönti a telkeket és nagy kárt tesz a ve­tésben. Az útügyi önigazgatási érdekkö­zösség részére szolgáltatásokat végző Novi Sad Közművesítés! Munkaszervezet kérte az útburko­lati jelek karbantartására szánt összeg emelését, valamint a fény­jelző berendezések működésének biztosítására szánt összeg emelé­sét Ezt részben hagyták jóvá. Stevan VOJNOVIĆ, az érdek­­közösség titkára elmondta, hogy a munkaterv pénzügyi fedezete na­gyobbrészt megvan. Mivel a má­sodik félévben minden bizonnyal emelkedik a gépjárművek be­jegyzési díja, elegendő pénz gyű­lik majd össze a terv megvalósí­tására. A munka hatékonysága ér­dekében havi terveket kell készí­teni. Nem szabad megfeledkezni a téli időszakra való felkészülésről sem. Az útkarbantartási alapszer­vezet a napokban 1800 tonna só vásárlására kötött szerződést a tuzlai bányával, így lesz elegen­dő só a közbeavatkozásra. Az ülés végén a végrehajtó bi­zottság jóváhagyta az idei pénz­ügyi tervet és munkaprogramot és az érdekközösség közgyűlése elé terjesztette elfogadásra. S-n Jara Ribsnikar írói estje Ma 18 órakor a Szerb Miastica székházában tartják Jara Ribnikar belgrádi írónő írói estjét. Az estre az Élet és mese című könyvének kapcsán kerül sor A belépés díj­talan. M­t RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Két gyalogosgázolás Szerdán a Lukiján Mulicki utcában levő 14-es szám alatti ház előtt gyalo­gosgázolás történt. Branislav BERMA­­NOVIC a megengedettnél gyorsabban és ittasan vezette személygépkocsiját, felrohant a­­járdára és elütötte Vlasta PAVLOVI­"­ gyalogost. Vlasta Pavlovicot súúlyos sérülésekkel szállították kórház­ba. Dermanovic ellen bűnvádi feljelen­tést tettek. Tegnap 6.35-kor a Partizán és Kara­­đorđe utca kereszteződésénél történt súlyos baleset Leposava DIMIC fi­gyelmetlenül kelt át az úttesten és köz­ben elütötte Tortor DEJANOVTC sze­mélygépkocsijával. Leposava Dimic sú­lyosan megsérült. 1944. május 25., pánié!« K­ny Tegnap háromnapos NSZK-beli vendégszereplésre utazott az újvidéki So­nja Marinkovic Művelődési Egyesület ■*- tagú csoportja. — Három kinti jugoszláv klubtól kaptunk meghívást, hogy az ottani if­júság napi műsort színesebbé tegyük. A népi zenekar, népitánc-együttes és az énekes kettős kelt útra — értesültünk Sava MUCIBABICTÓL, az egye­­sület illetékesétől. A csoport ma a bad-homburgi, Jugoszavi?. nevet viselő klubban lép fel, holnap a Jugoradnik nevű klubban, Giessenben. A vendégszereplés utolsó napján, vasárnap a marburgi Sloga ’83 klubnak lesznek vendégei a fiatalok. A csoport hazánk és tartományunk nemzeteinek és nemzetiségeinek dalaiból és táncaiból ad elő egy csokorravalót. Az együttessel utazott Sonja JASIC, a Szerb Nemzeti Színház színművésze, az együttes volt tagja is. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP Nagyszabású tisztítási akció a Horgászszigeten A Horgászsziget rend­be hozá­sát indítványozó bizottság szerve­zésében holnap és holnapután nagyszabású tisztítási, szépítési ak­ció lesz a Horgászszigeten. Az ak­cióban részt vesznek azon munka­­szervezet dolgozói, amelyeknek hétvégi házuk van a szigeten. A szervezők azonban a SZISZ limá­­ni választmányának tagjaira és azon magánszemélyekre is számí­tanak, akiknek ugyancsak van hétvégi házuk a szigeten. Ezenkí­vül elvárják azokat is, akik szív­ügyüknek tartják a Horgászsziget rend­be hozását, akik szeretnék valóra váltani azt az elképzelést, hogy a Horgászsziget az újvidéki­ek kedvelt kirándulóhelye legyen. Olyan hely, ahol rendezett a pá­zsit, a virágoskert, csend honol és tiszta a levegő, ahol nem zavarják autósok, moto­rkerékpárosok a pi­henőket. A nagyszabású tisztítási akció holnap 8 órakor kezdődik a szigeten. _ Cs. M.

Next