Magyar Szó, 1984. május (41. évfolyam, 133-148. szám)

1984-05-31 / 148. szám

1984. május 31., csütörtök Jobb tájékoztatást a helyi járulék felhasználásáról A Szocialista Szövetség városi választmányának elnökségi üléséről A Szocialista Szövetség városi választmányának elnöksége tegna­pi ülésén a helyi járulék prog­ramjának a múlt évben és ez év első három hónapjában történt megvalósulását elemezte. Az elnökség ismételten megálla­pította, hogy a helyi járulék be­vezetése városunk polgárainak és dolgozóinak jelentős hozzájárulása a hosszú távlatú ga­zdaságszilárdí­­tási program megvalósításához. A gazdasági nehézségek ellenére és az életszínvonal csökkenése dacá­ra is kifejezésre jutott a dolgozók és polgárok készsége, hogy saját eszközeikkel is hozzá-járuljanak a közös szükségletek kielégítéséhez. A helyi járulék eszközeinek fel­­használásáról készült jelentések jó alapot képeznek a polgárok és dolgozók tájékoztatásához. Ugyan­akkor azt is meg kell említeni, hogy ezeknek a tájékoztatóknak a jövőben részletesebbeknek és idő­szerűbbeknek kell lenniük, hogy a program megvalósításában jelent­kező problémák és nehézségek reálisabban tükröződjenek. Egészében véve az eszközök ösz­­szegyűjtése és felhasználása a ter­vezett ütemben folyik. Megfigyel­hető azonban, hogy az eszközök összegyűjtése és felhasználása kö­zött hosszú idő telik el, amivel csökken az eszközök felhasználá­sának hatékonysága. A helyi kö­zösségekben, amelyek külön he­lyi járulékot vezettek be, nem valósultak meg ezek az eszközök a tervezett szinten. Ennek a kér­désnek a jövőben nagyobb figyel­met kell szentelni, mert a helyi járulék programjának ebben a ré­szében meg nem valósítása mesz­­szemenő politikai következmé­nyekkel járhat. Ezért ez a tevé­kenység nem lehet teljes mér­tékben a helyi közösségek dolga, mivel ezeknek az eszközöknek a felhasználása nem megfelelő mó­don és irányban történik. Az elnökség véleménye szerint, hogy az eszközök ésszerűbb fel­­használása biztosítva legyen, vala­mint, hogy a tervezett objektu­mok gyorsabban készüljenek el, minőségileg megfelelőbbek legye­nek, továbbra is nyilvános pályá­zat útján kell a kivitelezőket megválasztani, hogy a munkát az a munkaszervezet kapja, amely kész a tervezett határidőre és az előre meghatározott áron elvégez­ni. A városi választmányban a polgárok és dolgozók tájékoztatá­sára a helyi járulék felhaszná­lásról 70 000 példányban brosúra készül. Ezeket a brosúrákat, váro­sunk minden háztartásába eljut­tatják. M­t ÚJVIDÉKEN MA­FILM ARÉNA: Rocky 2., amerikai (16, 18, 20). Patricia, NSZK-beli (22). JADRAN: Shogun, amerikai (17.30, 20.30). MŰVELŐDÉSI OTTHON: Rend­őrök és rendőrnők, francia (16, 18, 20). NÉPMOZI: Péntek, tizenharmadi­ka, amerikai (16, 18, 20). Matiné: A te két szemedért, ame­rikai (10). DUNA: Nincs előadás. BÁCSKA: Emmanuelle, Szádosz királynője, görög (20). SZÍNHÁZ ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógy­szertár (Tito marsall sugárút 7.) 20-tól 7 óráig. Anyakönyvi hírek Lánya született: Vinka Celusié (Kar­lóca), Marija Cosović (Bačko Novo Se­lo), Sofija Dejanov (Bácsföldvár). Ve­ra Calovski (Gospodjinci), Radmila Stojkovió és Svetlana Stankovié (Új­vidék) kismamának. Fia született: Vera Grujičić (Péter­­várad), Lepojka Ajvazovié és Gion Má­ria (Újvidék) kismamának. Elhunyt: Streich Mária (1902), Milo­­sava Zorjan Stojadinovié (1932), Soka Nikoletić Stojkov (1908), Dimitrije Ma­rie (1931), Milica Grujić Mijatović (1911), Lajkó Bálint Mária (1906). Lju­­devit Placerianu (1899), Ante Juraz (3899), Branko Malešev (1903) és Ladis­­lav Slavic (1913). CENTROSLAVE JA Zárva a 33-as számú önkiszolgáló A Centroslavija Kereskedelmi Mun­kaszervezetben egymást érik az önki­­szolgáló-átalakítások, az üzletfestések.­­ Jelenleg a Makszim Gorkij utcá­ban levő 33-as számú önkiszolgálót festik. Emiatt az elárusítóhely ezen a héten nem fogadja a vásárolókat. A közeljövőben még néhány üzletünket felújítjuk, kifejtjük — értesültünk Mi­­livoje GOLUBICTÓL, a Centroslavija Trgovina alapszervezetének igazgató­jától. A Jugoszláv Néphadsereg utca 25. szám alatti Lóvcén önkiszolgálón je­lenleg az átalakítási munkát végzik. Az átalakítás során egyebek között át­helyezik a bejárati ajtót, amely eddig a jugoszláv Néphadsereg utca felől volt. Emiatt komoly akadályba ütkö­zött az áru behordása az önkiszolgáló­ba, mivel a keskeny járda mellett ke­rékpárút is van. K-ny MAGYAR SZÓ Kitüntetés a kiváló eredményekért Tegyünk javaslatot az Októbe­ri díj és díszoklevél odaítélésére A város Októberi díját és díszok­levelét odaítélő bizottság felszólít­ja a munkaszervezeteket és közös­ségeket, önigazgatási érdekközössé­geket és helyi közösségeket, társa­dalmi-politikai és társadalmi szer­vezeteket, a polgárok egyesületeit, valamint a dolgozókat és a többi polgárt, hogy tegyenek javaslatot a kitüntetés odaítélésére. Az Októberi díj — mint ismere­tes — a városi közösség legnagyobb kitüntetése azoknak az egyének­nek és társultmunka-szervezetek­­nek, akik, illetve amelyek az előző évben rendkívüli sikereket értek el az önigazgatás és a szocialista önigazgatási viszonyok fejlesztésé­ben, a gazdálkodásban, továbbá a tudomány, a művelődés, a művé­szet, az oktatás és a nevelés felvi­rágoztatásában. A díjat az újvidé­kiek érdemlik ki a város területén SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ vagy másutt elért kimagasló műm­­(Nagyterem): G. Sztefanovszki: Dupla fenék, a szkopjei Drámai Színház előadása (20 órakor), a Sterija Játékok keretében. KAMARASZÍNPAD: Milan Kun­­dera: Edvard és az isten, a belg­rádi Művészeti Akadémia diák­jainak előadása. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: G. Büchner: Leonce és Léna, vígjáték (19­30), kassikerekért, de mások is, akik ki­váló eredményeket értek el Újvidé­kien. A másik nem kevésbé jelentős társadalmi kitüntetés a város dísz­oklevele, amelyet a szocialista ön­­igazgatási viszonyok kiépítésében és fejlesztésében, a testvériség és egyenjogúság erősítésében elért sokévi rendkívüli érdemekért, a gazdasági és társadalmi tevékeny­ségekben, az általános honvéde­lemben és önvédelemben felmu­tatott sikerekért, az ember életé­nek és az anyagi javaknak menté­sében kimutatott bátorságért ítél­nek oda. A javaslatokat az októberi díjat és díszoklevelet odaítélő bizottság­hoz kell eljuttatni szeptember kö­zepéig. Noha a javaslattétel végső határideje még messze van, már most fontos, hogy gondolkodjunk el azokról, akik kiérdemelték a ki­tüntetések egyikét. MUNKÁSEGYETEM Holnap kezdődik az iratkozás A Radivoj Cirpanov Munkásegyetem illetékeseitől szerzett értesüléseink sze­rint a következő tanévben is megszer­vezik a felnőttek munkavégzés mellet­ti általános iskolai oktatását. A jelentkezők egy tanév alatt két osztályt végezhetnek el, mégpedig a rendes tanítás keretében. Az oktatást a hallgatók kívánságától függően dél­előtt, délután, illetve este szervezik meg. a tanítás, szeptembertől júniusig folyik majd és a diákok oktatásához hasonlóan a tanulók felelnek, vala­mint tudásfelmérőket írnak.­­ Lehetőség nyílik azonban arra is, hogy ha egy munkaszervezetből ele­gendő jelentkező lesz, részükre rövi­dített előadások formájában ismertes­sék a tananyagot. Ezek a tanulók az év végén vizsgát tesznek. Jelentkezni június 1-jétől szeptember 1-jéig lehet a munkásegyetem 7. eme­letén. Mivel az oktatás díjmentes, a jelentkezőknek csupán születési anya­könyvi kivonatot és az utolsó osztály­ról szóló bizonyítványt kell mellékel­niük. Felvilágosítást a 21-738-as tele­fonszámon kaphatnak az érdekeltek. is) VÖRÖSKERESZT Eredményes gyűjtés Jó eredménnyel fejeződött be a Vöröskereszt hagyományos tavaszi gyűjtési akciója. A polgárok mint­egy 4600 kilogramm ruhaneműt és 500 kilogramm cipőt ajándékoztak a rossz szociális körülmények kö­zött élőknek. A gyűjtésben a Vö­röskereszt karlócai községi szerve­zete nem vett részt, a többi köz­ségben a következő eredménnyel járt az akció: az óvárosban 1048, Péterváradon 386, a Dunamente községben 1038, a Limánon 881, a Heréskertben 853, a Sl­avn­ja köz­ségben viszont 900 kilogramm cipő és ruhanemű gyűlt össze. . B. B. ÜGYELETES ORVOS Éjjeli ügyelet: A Njegoš utca 4 szám alatti rendelő (20-tól 6 óráig). A városi honvédelmi tanács ülése Az újvidéki városi képviselő­­testület honvédelmi tanácsa HOR­VÁTH SÁNDOR városelnök veze­tésével tegnap ülést tartott, ame­lyen megvitatták a múlt évi hon­védelmi előkészületekről szóló je­lentést, ezenkívül a területi védel­mi helyzetről szóló jelentést és meghatározták az idei évre szóló feladatokat. A tanács tagjai elfo­gadták a községi és városi általá­nos honvédelmi és társadalmi ön­védelmi alapok múlt évi munkájá­ról szóló jelentést, valamint elfo­gadták az idei évi munkaprogra­mot. Az ülésen megvitatták a radioak­­tív, a vegyi és biológiai védelmi eszközök beszerzéséről szóló jelen­tést is. M-t Fogadás a képviselő­testületben Stanko SUŠNJAK, a városi tár­­sadalmitevékenység-ügyi bizottság elnöke tegnap a városi képviselő­­testületben fogadta Andrej MAR­­CZEWSKIT, a varsói színház igaz­gatóját, továbbá Andrej KACMA­­REKOT, Varsó város képviselőjét, Ewa GRABOWSKA, Tađeusz GRA­­BOWSKI és Jadwiga ANDRZE­­JEWSKA színészeket, akik az idei Szerija Játékok vendégeként tar­tózkodnak városunkban. M-1 A PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐ­DÉSI EGYESÜLETBEN Szlavónbródi harmonika­zenekar fellépése Első ízben vendégszerepel a Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesület­ben a szlavónbródi Djuro Salaj Munkás Művelődési Egyesület har­monikazenekara. Pénteken, 20 órai kezdettel lépnek fel az egyesület nagytermében. B. B. PIROS Kezdődik az önkiszolgáló építése Többhavi késés után a­ napokban végre megkezdődik Piroson az önki­­szolgáló építése. A szerződést még a tél folyamán aláírták a kivitelezővel (a belgrádi Estetika munkaszervezettel), amely azonban eddig nem kezdhette meg a munkát, mivel a városi telekrendezési önigazgatási érdekközösség eddig nem adta beleegyezését a létesítmény fel­építésébe — tudtuk meg Sava VUJ­­KOVTÓL, a Centroslavija Kereskedel­mi Munkaszervezet Telep alapszerve­zetének igazgatójától. Mivel tegnap megérkezett a telek­­rendezési szerződés az érdekközösség­ből, így most már semmi akadálya, hogy holnap, de legkésőbb hétfőn megjelenjenek a munkagépek Piroson , és hozzáfogjanak a 300 négyzetméter­­ alapterületű önkiszolgáló építéséhez,­­ amelyre már évek óta égető szükség van. K-ny ■ ÚJVIDÉK ­. (Ifj. ÖTÖS András felvétele) Április vége óta javában folyik a Péterváradi szigetet a strand közelében levő szűrőteleppel összekötő csővezeték lefektetése. Mint már hírül adtuk, a Péterváradi szigeten épülő kutakból ezen a veze­téken keresztül jut majd el a víz a szűrőtelepre, onnan pedig a víz­vezetékhálózatba. A csővezeték összesen 2800 méter hosszúságú, s ebből mintegy 2000 méter acélcső. Jelenleg a régi, Tito marsall híd lábánál folynak a munkálatok, fotóriporterünk ezt örökítette meg. Teljesíteni a kitűzött feladatokat A Tartalékos Tisztek Szövetsége városi választmányának ülése Kedden este tartottá­k meg a Tarta­lékos Tisztek Szövetsége városi választ­mányának ülését, amelyen megjelent Uroš ŽUMANAC, a Tartalékos Tisztek Szövetsége Tartományi Választmánya Elnökségének elnöke, valamint Drago­­mir MARJANOVIC, a városi pártbi­zottság képviselője is. Az ülésen a küldöttek elemzést hallgattak meg a Tartalékos Tiszteik Szövetsége alapszer­vezetének munkájáról. Bevezetőjében Martin VOJVODIC, a Tartalékos Tisztek Szövetsége városi választmánya elnökségének elnöke hangsúlyozta, hogy a szervezet és tag­sága sikeresen bekapcsolódik a városi közösség területén az általános honvé­delmi és társadalmi önvédelmi rend­szer erősítésébe, szocialista forradal­munk vívmányaina­k megőrzésébe, nem­zeteink és nemzetiségeink testvérisé­gének és egységének erősítésébe, va­lamint az eszmei-politikai és katonai képzésbe. A Tartalékos Tisztek Szö­vetsége, mint a Szocialista Szövetség szerves része, egyre aktívabban részt vesz a társadalmi-politikai szervezetek által kitűzött feladatok végrehajtásá­ban. Az újvidéki városi közösség terüle­tén hét községi szervezet, ezeken be­lül 119 alapszervezet működik, b­e alapszervezet területi alapon szervező­­ződött, k1 pedig termelési alapon. A Tartalékos Tisztek Szövetségének vá­­rosárokban 9153 tagj­a van, köztük 120 nő is. A tagság 51 százaléka tagja a KSZ-nek, 63 százaléka van munkavi­szonyban (közülük 302 földműves), 34 százalékuk nyugdíjas, 35 százalékuk pedig részt vett a Népfelszabadító Há­borúban. Sajnos, kevés a fiatal, mind­össze 505 tartalékos tiszt nem töltötte be 30. évét. — A fenti adatokból megállapíthat­juk — ismertette Martin Vojvodic —, hogy a városi közösségben igen népes szervezetünk, s az alapszervezetek há­lózata is igen fejlett (minden helyi közösségben működik egy alaps­zerve­­zet), s ez lehetővé teszi, hogy eleget tegyünk szocialista önigazgatási rend­szerünk által kitűzött feladatainknak. A Tartalékos Tisztek Szövetsége ak­tív és min­­őségi munkájának, a hábo­rús feladatokra való felkészülésnek, alapvető feltétele a tartalékos tiszteik eszmei-politikai és katonai képzése. A képzést elsősorban az alapszervezetek keretén belül szervezik meg. Hogy a Szövetség eleget tehessen feladatainak, szükség van az alapszervezetek mun­kaformájának, munkamódszerének és a munka tartalmának állandó fejleszté­sére. A városi közösség 1980-ban végrehaj­tott átszervezése után városunkban számos kisebb szervezet alakult, s ez lehetővé teszi a tagságnak, hogy köz­vetlenebbül hasson a Szövetség szer­veinek munkájára és a munkaprog­ram kialakítására. Ezt a lehetőséget a legtöbb szervezet ki is használta, de az elemzés megemlíti azt a­z alapszer­vezetet is, amelynek munkáját feltét­lenül javítani kell. A beszámolót követő vita után a küldöttek elfogadták az elemzést, majd a küldötteknek az üléseken való rész­vételéről szóló beszámolót is. S-n VIRÁGDÍSZBEN A VÁROS Tegyük szebbé környezetünket Ma közöljük harmadszor a Vi­rágdíszben a város elnevezésű ha­gyományos akció benevezési szel­vényét. Azok a virágos erkély-, virágoskert-, zöldsávtula­j­donosok, akik szeretnének benevezni a ver­senyre, töltsék ki és küldjék el legkésőbb június 16-áig a szelvé­nyen megjelölt címre. A szerve­ző kéri az olvasókat, hogy ha nem kívánnak versenyezni, ak­kor adják át a szelvényt ismerő­süknek, aki esetleg részt venne a­­ versenyen. A versenyzők feladata i­s többek között az is, hogy leg­alább még egy virágkedvelőt be­vonjanak az akcióba. A Virágkedvelők Egyesülete 1977-ben kiszélesítette az akciót a városi közösség minden falu­jára, ami kedvező visszhangra ta­lált. Ma már az Egyesületnek minden faluban van szakosztálya, amelyek képviselőket választanak a Virágkedvelő Egyesület Értekez­letére. A városi közösség legren­­dezettebb faluja Ledinci, K. I. SZOMBATON A Laki pingvin­ együttes hangversenye A belgrádi Laki pingvini együt­tes szombaton 20 órai kezdettel hangversenyt ad a Gépészeti Ka­ron. Jegyek a helyszínen egy órá­val a rendezvény előtt 150 dináros áron válthatók, illetőleg elővétel­ben az ATLAS Utazási Irodában (Zarko Zrenjanin utca 8.), B. B. VIRÁGDÍSZBEN A VÁROS Jelentkezési szelvény Benevezek a versenyre a következővel (a megfelelő sorszámot kérjük bekeretezni): 1. Virágos erkély vagy ablak az épület utcai részén. 2. A település, illetve az utca vagy a település részének zöldterülete. 3. Virágoskert a házak utca felőli részén, 4. Rendezett zöldsáv a ház előtt az utcán, 5. Virágoskert a Köves és a Begečka Jama víkendtelep területén. NÉV: UTCA: --------------------------------------------------------------------------------------­HÁZSZÁM: ----------------------------­BEJÁRAT: ----------------- EMELET:-----------LAKÁS:-------------­TELEFON: ----------------------------­ Beküldeni a következő címre: Komunalna radna organizacija „GRADSKO ZELENILO” Novi Sad, Teslina ulica 1/a. Futoški park. Beküldési határidő: 1984. június 16. Megjelölés: „ULEPSAJ­­MO CVECEM I ZELENILOM NAS GRAD I SELA”.

Next