Magyar Szó, 1984. november (41. évfolyam, 302-329. szám)

1984-11-21 / 322. szám

SZŰCS IMRE: Változatok a haza és szülőföld témájára . 1. A HAZA: hegyeket, folyókat, népeket fog egybe, de ha karodat kitárod, elfér a szívedbe. A SZÜLŐFÖLD: gyermekkorod zengő méhkaptára, illatos rétre indít s a tágas világba. A HAZA ÉS SZÜLŐFÖLD, míg élsz, veled marad, nélkülük nem lehetsz, se ember, se szabad. A HAZA: erdők, mezők feltündöklő képe, hasadó hajnalok első szívverései fe A HAZA: gyökér, föld, szerelem. S mindaz, mi út előtt, út után, ide köt csendesen. A népfelszabadító háborúban történt A tatám mesélte el a következő törté­netet, ami a megszállás idején esett meg. 1943-ban nagyon kemény tél volt. Olyan nagy hó esett, hogy az utcán, mi­kor elhányták a járdáról a havat, nem lehetett átlátni a túlsó oldalra. Egy ilyen dermesztő hideg estén átjött Rado szom­széd, a mészáros. Lopva vagdosta a jószá­got a partizán egységek részére. Ez a Rado szomszéd megkérte a tatárat, hogy az éj leple alatt hozzon át egy borjút Tú­riéról. Ő be is fogott a rövid kocsiba. Egykettőre oda is értek. Feltették a tarka bocit és jól betakarták, hogy ne bőgjön. A mészáros hátul ült, és simogatta a bocit, hogy nyugodt legyen, észre ne ve­gyék a csendőrök a szállítmányt. A nagy­­hídon átjövet elhaladt mellettük két jár­őr. Még meg is jegyezték: — No, kend­­tek tán nem tudnak aludni, hogy ilyen hideg éjjel mászkálnak?! Radó mester csak feljebb húzta a taka­rót a borjú hátán, és haladtak tovább. Amikor hazaértek, akkor vették csak ész­re, hogy a borjú farka kilóg a kocsi rá­csai között. Biztosan a csendőr urak is álmosak le­hettek, hogy nem vették észre! Mert kü­lönben lett volna nemulass! KRASZULYAK Eszter Vb Jovan Jovanovic Zmaj isz­koin, Szenttamás ч MLADEN BJA2I6 Köztársaságunk Folyók, kékellő tenger, hegyvidék, Bíbor hajnal és békés alkonyég, utazás ezernyi tájon át — Ez számomra a köztársaság. Simító szellőt, dörgő zivatart, és traktort, amellyel a mezőre tart. Dalt, nevetést, levegő magasát, Jelenti számomra a köztársaság. Szirtek, szigetek, a sík vidék — Vagy ha nézem a gépkocsik özönét, Stadionban a szurkolók hadát. Nekem mindez a köztársaság. Fúvós zenekar hangja, hadsereg, S ahogy a pionírkendők vöröslenek, Szívekben Tito képmását látjuk, Ez is a mi köztársaságunk. BRASNYÓ István fordítása SZERKESZTI farkas zsuizsa Kaland egy fa körül Napsütéses szombat délután volt. A fi­úkkal focizni mentünk. Az Árpiék háza előtti tisztáson találkoztunk. Szétoszlottunk két csoportra, és meg­­­kezdődött az évszázad legnagyobb mérkő­zése. Támadás a jobbszélen, bedobás, ügyes fejelés és egy gyönyörű gól szüle­tett igyekezetünkből. Felírhatták volna akár a legszebb gólok listájára is. Ezután villámgyors ellentámadás következett. Egy óvatlan pillanatban felrúgtam a labdát egy öreg néni háza melletti égig érő fá­ra. Nagy igyekezettel másztam felfelé a fán napozó labdához. Szegény labda! Iz­­gett-mozgott az ágak fogságában, s már azt hittem, hogy repülésre készül. Ha nem érek oda idejében, hát meglátogatja a szomszéd néni galambjainak fa alá szórt ebédjét. No, ledobtam a fáról, és elkezdődtek a lefelé mászás kínos pilla­natai. Már majdnem leugrottam, amikor a néni hosszú botjával jól hátba vágott. Miközben a bottól menekülve a fa törzse körül forogtam, a néni kitartóan ütöget­­te a fejemet. No, ennek fele sem tréfa! Pityu megunta tétlenül nézni a néni dur­vaságát, és eltörte a botját. A méregzsák bement a házba, és még ott is hangosko­dott. Már majdnem megkérdeztük tőle, nem evett-e véletlenül reggelire hangszó­rót. De arra már nem volt időnk, mert akkora csomó szénát dobott a fejemre, hogy ha nem tanulok meg a tengeren úszni, hát biztos belefulladok. Kieveztem a tengernyi szénából, s gyorsan vissza­­dobáltuk, mintha a tornatanár mérte vol­na, hogy mennyi idő alatt végezzük el. Közben jókat nevettünk. Hogy megkérdeztük-e a nénitől, miért akart leütni a fáról? Sajnos, arra nem volt alkalmunk, de legközelebb megkér­dezem, és akkor ezt a történetet is to­vább folytatom. BLASKOV1TY István, 7.b Sonja Marinkovié iskola Szabadka Tanulnék, de... Hétfő délután volt, ránéztem az óra­rendre: biológia, torna, törcsi, fizika, ma­gyar, rajz. Jaj, mennyi tanulnivaló! Bio­lógiából az élőhelyet és az életközössé­get tanultuk. Kinyitottam a könyvet, el­kezdtem olvasni, tanulni. Már a lecke fe­lénél tartottam, amikor anyu hangja ri­asztott fel. — Ildi! Hányszor kell még szólnom? Nem hallod, hogy mióta szólítgatlak? Menj el a boltba, még mielőtt hozzáfog­nál tanulni. — De én már .. . — Semmi de! És most már lódulj! Felkeltem és ímmel-ámmal indultam a boltba. Ott igen hosszú volt a sor, s fél óra is eltelt, mire hazaértem. Leültem a könyv mellé, és tanultam tovább. Azaz, csak tanultam volna ... — Ildi! — hallottam újra anyu hangját Nézd, ki jött! De ekkor már meg is láttam az uno­katestvéremet az ajtóban. — Vigyázzál rá — mondta anyu, és ezzel elment. No, most már én mit kezdjek egy másfél éves kisgyerekkel? Játszottam vele, mu­togattam neki a babáimat, a porcelán díszeket. De az idő gyorsan múlt, az én tanulásom pedig nem ha­ladt. Ideges voltam, s alig vártam, hogy elvigyék az unokatestvéremet, de ez nem történt meg olyan könnyen. Már 6 óra volt, amikor ismét magamra maradtam, és újra a könyv mellé ülhettem. De ez­után sem tanulhattam sokáig, mert meg­érkezett a testvérem. — Tudod-e, Ildi, mi újság? — Nem érdekel. Látod, hogy tanulok. — De Ildi! — mondta kérlelő hangon. — Jól van no, de csak röviden. De bizony mire befejezte rövid törté­netét, már vacsoraidő lett. A vacsora után pedig, mint aki jól végezte dolgát, a tévé elé ültem, és megnéztem egy jó filmet. Azt már ne is mondjam, hogy másnap milyen jól feleltem az iskolában. TOJZAN Ildikó, 7. a, Petőfi Sán­dor iskola, Becse Könyvkiállítás, illetve könyvvásár is nyílt a kulai Napsugár-találkozón a Fórum legújabb kiadványaiból. DANIEL Klára, a Petőfi brigád iskola képzőmű­vészet szakos tanárnője ezúttal „iroda­lomnépszerűsítő” szerepben. Vendégségben A kulai Napsugár-találkozón új barát­nőt szereztem: Gabriellát. Most már ő is a legjobb ismerőseim közé tartozik. Min­den vendég­pajtás ugyanis új barátnőjé­nél ebédelt Kulán. A gyárlátogatás után tehát hozzájuk voltam hivatalos. Házuk az iskolától nem messze épült, a J. Ignjatovic utcában. Barátságos kis házuk mellett eperfa áll. Belépve a kis­kapun, barátságosan hozzám dörgölőzött a macska. A fürdőszobában megmostuk a kezünket, majd hozzáláttunk az ebéd­hez. Igen éhes voltam, így jócskán neki­láttam, ízlett minden, legjobban a meggy­­kompót. Ebéd után címet cseréltünk, ki­mentünk a kertbe, megnéztük a nyula­­kat. Igen barátságos kis jószágok. Ahogy a kis tengerimalacra pillantottam, elne­vettem magam. Tömzsi pocakjával béké­sen szunnyadozott a bőséges fűlakoma után. Azt terveztük, hogy sétálunk egyet a környéken, de sajnos erre már nem maradt idő. Végignéztem Gabriella féltve őrzött babagyűjteményét is, látszott raj­tuk, hogy kis gazdájuk sokat törődik ve­lük. Szeretettel rakosgatta őket most is. Megköszöntem a vendéglátást, és Gab­riella társaságában elindultam a buszál­lomás felé. Útközben már minden isme­rős volt, és ha csak egy csöppnyit is, de megismertem a városka életét, látványos­ságait. Erről gondolkoztam­ még akkor is, amikor a köd elnyelte szemem elől a ba­rátságos kisvárost, ahol mindenki ismeri és köszönti egymást. UNGAR Mária 7. c. Kizár István iskola, Szabadka A gyermekkor A gyermekkor a májusi virágcsokor, hatalmas rét, boldog lepketánc. Csobogó patak, amely hatalmas folyó felé csörgedez. Slobodan FRANCUSKI V. 4 Moša Pijade iskola Kikinda JAKAB Nóra, a becsei Sever Đurkić iskola képviselője tanárnőjével, ZAPLE­­TAN Erikával. Felriadtam Felriadtam. Mintha valaki járkálna . .. Nem tudom, mi van velem, ezen az éj­szakán már harmadszor ijedek fel ál­momból. Harmadszor nézem végig szobám ebben a félhomályban, sehol senki. Látom a szekrény oldalán a karcolást, a lemezját­szó tetején a mosolygó babám, s a fel­­álított Neoton-lemezekre is fény szűrődik, de élőlény sehol. Egy autó halad el előt­tünk, melynek lámpája megvilágítja a helyiséget. Minden a helyén van. De mi­után az autó elhalad, a szoba bútorai éb­redezni kezdenek. A szekrény ebben a sötétben úgy fest, mint egy nagy madár, amely engem szemelt ki áldozatául. A te­levízió és a lemezjátszó mintha a szek­rény cinkosai lennének, ők is megindul­nak felém. Én gyorsan fejemre húzom a takarót. Egy ideig csend, majd félve ki­kukucskálok. Andi ágya felé tekintek, ő még nyugodtan alszik. Valami szépet ál­modhat, mert mosolyog. De jó neki! Anyuék szobájából fény szűrődik ki, az órától jön a fény. Látom, hogy négy óra, nemsokára csörög. Aludnom kell, parancsolom magamnak, mert reggel nem bírok felkelni. Lassan el is szunnyadok. SÉTÁLÓ Ildikó, Vik­i,­­ November 11-e iskola, Zenta A törökbecsei Miloje Ciplic iskola kép­viselőit, ÉGETŐ Ibolyát és VARGA Gyön­gyit SZEKERES Mária tanárnővel a juta­lomkönyvek átvételekor kapta lencsevég­re fotóriporterünk, Ifjú Gábor. Este jó, este jó, este mégis jó... Nagyon szeretem az estéket, mert ilyen­kor együtt van a család. Este mindenki melegszik a duruzsoló kályha mellett. Nagymama legöbbször kötni szokott, apa, Robi és én meg kártyázunk. Anyu­kám legtöbbször az újságot böngészgeti. Apukám mondja: „Makk hét." Rádobom: „Makk nyolc!” A hó sűrűn hull a tájra. A szél süvítve jár az ágak között. Kinn zord hideg van. Cili cicánk a kályha mellett fújja a ká­sát, ha hozzányúlnánk, elkezdene karmol­ni és kiszaladna a szobából. Ilyenkor azt szokta mondani apukám: „Felhúzta az or­rát”. A kártyázásban a legtöbbször én veszítek. Most is. Anyukám és nagymamám hiába fogják a csipiszt, hogy bár csak én győz­nék, nem sikerült. A hó még sűrűbben esik. . _.• jobban hordja a havat. Kilenc ok „Most már mindenki térjen ny­­óra”, ajánlja apa. Csöndesen megágya­zunk. Lefekszem, és várom anya utolsó csók­ját. Ezután csönd ereszkedik a házra. Most már mindenki lehunyta a szemét. FABÓ DUDÁS Kinga, VI. c. Andy Endre iskola Kishegyes Hát a naprakészségünkkel, bizony, baj van. Hiába vártam, hogy idejében befus­sanak a hozzászólások a Napsugár továb­bi arculatához. Nem húzhatjuk az időt tovább, én fogom összegezni az alábbiak­ban, mi az, amit a Napsugár-találkozón elhangzott beszámolók többsége jónak tart s amit a továbbiakban is ápolnunk kell. • A többség helyénvalónak tartja a közös szerkesztést, azaz hogy az önképző­körök válogassák ki a beérkezett írások­ból egy-egy szám anyagát. • Ragaszkodunk a pályázatokhoz to­vábbra is, időről időre külön témákat ha­tározunk meg, s könyvvel jutalmazzuk az első három helyezettet. Máris élek az alkalommal, hogy bejelentsem: november 29-i számunkba a 40 éves szabadság, il­letve köztársaság témára írjatok, rajzol­jatok. Milyen élményeitek fűződnek köz­társaságunkhoz, mit jelent nektek a mi szabad hazánkban élni, tanulni, dolgozni, alkotni. Erről kellene elgondolkodnotok. • Előtérbe kell helyezni az újságírói műfajokat munkánkban, például a ripor­tot, interjút, tudósítást, már csak a Ma­gyar Szó napilag jellegéből adódóan is. Bevezethetnénk egy külön riport- vagy interjúsarkot. Egy ideig lehetne, mond­juk, ez a téma. Bemutatjuk iskolánk leg­jobb tanulóját, sportolóját, zenészét, tör­ténészét stb. 0 Írók, költők tanácsot adhatnak az írás művészetével kapcsolatban. Pap Jó­zsef máris vállalkozott, hogy néhány mon­datos kommentárt fűz beérkezett versei­tekhez. 0 A Morgó marad, a Vigyorgó címét megváltoztatjuk Derülőre. Meglátjuk, hogy milyen sikere lesz. 0 Az Ezen nevet az osztály is, várja a jó (de csak az igazán jó és eredeti!) vic­ceket, anekdotákat, aranyköpéseket stb. 0 Egyenlőre nem bővülhet a rovat, de ígéretet kaptunk rá, hogy időről időre megjelentethetjük munkáitokat a lap más oldalain is­. Köszönöm a beérkezett munkákat, igazán rendesek és szorgalmasak vagytok. Kár, hogy ezúttal már nincs helyem a névsor közlésére. Következő számunkban ígérem, ott lesz minden­­beküldő neve. Ad­dig is maradok őszinte barátotok: ZSUZSA III. Kérlek benneteket, először is a no­vember 29-i számunkra gondoljatok, a fent jelzett témára írjatok! Elsősorban ezeket az írásokat várom e héten.

Next