Magyar Szó, 1984. december (41. évfolyam, 345-360. szám)

1984-12-17 / 346. szám

1984. december 17., hétfő MAGYAR SZÓ­MŰVELŐDÉS-----­ lapm­ániás. Hasi• Húszéves a ljubljanai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület A ljubljanai Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület az idén ünne­pelte megalakulásának 20. évfor­dulóját. A jubileum alkalmából beszél­gettünk Toplák Ödönnel, a ljub­ljanai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetőségének elnökével és Spitzer Jelena vezetőségi taggal. — Egyesületünk célj­a hogy ápol­juk a hagyományokat az anyanyel­vet. Ezt különböző összejövetelek, alkalmi rendezvények, előadások keretében valósítjuk meg. Az el­telt 20 évben eredményesen tevé­kenykedtünk, ezt állapította meg a jubileum alkalmából is beszámo­lónk — mondja Toplák Ödön, aki egyébként a ljubljanai számítóköz­pontban dolgozik. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben a titkári teendőket Plesa Eszter tölti be, az egyesület tanácsosa Pajor István, a vezető­ség egyik legaktívabb tagja pe­dig Spitzer Jelena, aki több mint 30 éve került ide, Ljubljanába Zomborból. Spitzer Jelena nem csupán lelkes vezetőségi tag, ha­nem kiváló műkedvelő, énekes is. Több alkalmi rendezvényen lépett már fel zongorakíséret mellett, nagy sikert aratott.­­ Minden állami ünnepről meg­emlékezünk mi, ljubljanai magya­rok is. Hétfőnként tartjuk össze­jövetelünket és ilyenkor beszéljük meg a tennivalókat. Társalgónk, véleményt cserélünk, kézimunká­zunk, szervezési kérdésekben dön­tünk, összejöveteleinkre pedig meghívunk előadókat, vendégeket is. Nyelvápolók, marxista előadók, néprajzosok és mások is megfor­dulnak egyesületünkben, ezáltal is segítenek bennünket a hagyomány­­ápolásban, a nyelvápolásban és a népművészet megismerésében. Gyakran együtt vagyunk, az utób­bi években pedig születésnapjain­kat is együtt ünnepeljük meg. Vé­leményem szerint igen jók a kap­csolataink a társadalmi-politikai szervezetekkel, a Szocialista Szö­vetség ljubljanai választmányának nemzetiségi bizottságával és a Községi Képviselő-Testület végre­hajtó tanácsával is. Anyagi gond­jaink nincsenek, valószínűleg ha­marosan még tágasabb otthonba költözünk majd — mondja Spitzer Jelena. A 20 éves jubileumra készült beszámoló megannyi adatot említ, ebből csupán azt emeljük ki, hogy Spitzer Jelena, a ljubljanai Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetőségének tagja, több alkalommal is szerveztek or­szágjáró kirándulást Jugoszláviá­ban és Magyarországon, a közel­múltban pedig felkeresték a hatá­ron túl élő szlovén nemzetiség kép­viselőit, és társasestet tartottak, kölcsönösen ismerkedtek egymás­sal. A jövő évre tartalmas munka­tervet irányoztak elő, cél a nép­hagyományok, szokások ápolása is. Jók a kapcsolatok a muraszom­bati, lendvai egyesülettel is, velük is szerveznek kölcsönös látogatást, találkozókat. T. L. (ZAMBÓ ülés felvétele) ZOMBOR űri sem az iskolát, rangsorolása? Ki tudott előre a tesztekről? — Sok a szubjektív mérés Minden tanév kezdetén, amikor az elmúlt iskolaévben elvégzett felmérések alapján rangsorolják a zombori általános iskolák, a zeneiskola, a Mita Vasiljevic Pio­nírotthon és a Vera Gucunja Gyermekintézmény munkáját, vi­­haros ülésekre kerül sor, amelyen leginkább az kerül szóba: igazsá­gos-e a d­öntés. A rangsorolás ugyanis bizonyos több pénzt hoz a konyhára, amit az érdekközös­ségekben teljesítmény szerinti dí­jazásnak hívnak. Hogy valóban az-e? Erre nem tudunk igenlő választ adni, mert azok, akiknek munkáját mérik, másként véle­kednek. — Érdekközösségünk immár több mint tíz éve végez rangso­rolást, azon intézmények között, amelyeket mi finanszírozunk. Er­re megvan a közgyűlés határoza­ta. A mércéket, teszteket a zom­­bori községközi pedagógiai inté­zet dolgozta ki. A tanév végén minden iskolát felkeres egy-egy bizottság, és felméri a helyzetet, ellenőrzi a diákok tudását. Össze­sen ezer pontot lehet összegyűjte­ni, ez a maximum — mondja Jo­­va­n Olbina, a zombori általános oktatásügyi érdekközösség titkára. Mirjana Mitrovictól megtudtuk, hogy az iskolának szánt évi ösz­­szegből három százalékot tartalé­kolnak arra, hogy a sorrend alap­ján jutalmat fizessenek ki a leg­jobb tantestületnek. Ez a tavalyi tanévben 5,1 millió dinár volt. Emellett a gyengén felszerelt, rossz körülmények közepette dol­gozó tantestületek részére 850 000 dinárt különítettek el, amit bizo­nyos felmérés szerint osztanak el. így szeretnék enyhíteni a bizony eléggé nagy különbségeket az is­kolák munkakörülményei között. — Ellenezzük-e a felmérést és a rangsorolást? Nem, mi csak módosítani szeretnénk, korszerű­síteni a meglevőt, mert az elavult, nem szolgálja a korszerű köve­telményeket. Ugyanakkor kevés a jutalomra elkülönített pénz, ami­ért szinte nem is érdemes külön küzdeni, plusz munkát kifejteni. Ha egyformán osztanánk el, min­den pedagógus évente maximum 3500 dinárt kapna. Ez aprópénz — mondja Dusán Sekulic, a Pe­tur Konjovic Zeneiskola titkára. Számos fellebbezés érkezett az érdekközösség közgyűlésének cí­mére. Sokan arra panaszkodtak, hogy a bizottság nem volt eléggé körültekintő, nem végzett lelki­­ismeretes munkát, s ezzel meg­károsította őket. Hat iskola küld­te el írásos fellebbezését a húsz közül. Ez is elégedetlenségre vall. Szinte minden iskolában meg­kérdőjelezik a felmérésnek azt a részét, amely szerint a kérdőívek alapján állapítják meg, hogy az iskola hány pontot érdemel pél­dául a nevelőmunkáért, a diák és tanár viszonyáért stb. Nem tartják helyek, útnak, mert megesett, hogy a rossz tanulók, bosszúvágytól fűt­ve, hamis, vádló véleményeket ír­tak be. Ez pedig félrevezette a bizottságot. — Az érvényben levő szabályzat elavult, nem szolgálja a tanítás korszerűsítését, összeveszíti az em­bereket, sőt az addig jó viszony­ban levő iskolák kollektívái is rossz szemmel néznek egymásra. Ez csak azoknak jó, akik a sze­mesnek áll a világ, vaknak az alamizsna közmondás elve alap­ján dolgoznak, vagy módosítani kellene a rangsorolást, vagy pedig beszüntetni, mint ahogy a közép­iskolák tették — hallottuk Stevan Dudáétól, a zombori Október 21-e Általános Iskola igazgatójától. Drágán Mik­ó sztapárt küldött, tornatanár így vélekedik minder­ről: — Iskolánkban sokkal jobb munka folyik, mint amit a bizott­ság megállapított. A húsz iskola közül mi a ranglistán a 0­. helyet szereztük meg. Több olyan elvég­zett munkát, versenyeredményt, ami evidens, nem könyvelt el a bizottság. A telecskai általános iskola pe­dagógusainak az a véleménye, hogy nem lenne szabad ugyanazon mércéket alkalmazni a falusi és városi diákok értékelésénél. Ez különösen a pionírszervezet mun­kájára vonatkozik. A városiak mindenkor ellátogathatnak a pio­nírotthonba, gyárakba, színházba. A falusiaknak azonban ez rengeteg pénzébe és idejébe kerül. Szim­te egybehangzó vélemény, hogy a felmérés anyagában sok a szubjektív lehetőség, ami viszont rengeteg hibát szül. Ezt kellene a jövőben kiküszöbölni. Zomborban elterjedt a híre, s az általános oktatásügyi érdekkö­zösség közgyűlésén is feltették a küldöttek a kérdést: ki árulta el a tesztek anyagát, mert egyes vá­rosi iskolákban előre felkészítet­ték a gyerekeket. A küldöttek erélyes kivizsgálást követelnek a községközi pedagógiai intézettől. Ilyen körülmények közt a felmé­rés elvesztette igazságos mivoltát, melléfogásnak bizonyult. Hogyan tovább? — adódik a kérdés. Kell-e egyáltalán felmé­rés, rangsorolás? Leginkább ellene vannak, mert nem tartják olyan­nak, hogy a pillanatnyi helyzetben elmozdítaná a pedagógia megfe­neklett szekerét a zombori köz­ségben. A pedagógusok anyagi és társadalmi helyzete ugyanis any­­nyira leromlott, hogy arról már a Szocialista Szövetség Községi Választmánya is tárgyalt. Az idő megmutatja, hogy kinek van igaza. Azoknak-e, akik a fel­mérés és a rangsorolás mellett kar­doskodnak, vagy ellenfeleiknek? ^ PRIBILLA Mátyás 01­ 0in velük dolgozni Beszélgetés Laták Máriával, a zentai Napsugár Gyermekszínpad rendezőjével A zentai Művelődési Ház kere­tében működő Napsugár Gyer­mekszínpad tizennyolc évvel ez­előtt alakult meg. Tulajdonképpen az akkor még igen jól dolgozó bábszínház együtteséből nőtte ki magát. Az utóbbi öt évben Laták Mária, a Művelődési Ház vezetője foglalkozik a gyerekekkel, szerve­zi a munkát, tanítja be és rendezi a színi előadásokat. — Hosszú éveken át mint taní­tónő dolgoztam, megszoktam, megszerettem a gyerekeket és ta­lán nem hangzik szólamként, ha azt mondom, hogy nemigen tudnék meglenni nélkülük — hallottuk Máriától. — A nyári vakáció utáni gyüle­kezőt, találkozót mindig augusz­tus végén tartjuk. Hírverésre, to­borzásra nincs szükség, a gyere­kek anélkül is jönnek, jelentkez­nek. Mert ők még szó szerint na­gyon szeretnek játszani. Addigra előkészítek hét-nyolc, rövidebb­­hosszabb mesejátékot, melyeket rend­re közösen elolvasunk, majd megbeszéljük, hogy kinek melyik, miért, tetszett vagy nem tetszett. Utána pedig közösen eldöntjük, hogy melyiket tűzzük műsorra. Mondanom se kell, hogy mindig azt, amelyik a legjobban tetszik. Ez igen lényeges pedagógiai mo­mentum. Mert így a gyerekek azt magukénak érzik, vallják és nem mint külső kényszert, hanem mint a saját maguk motiválta „munkát” fogadják el. ■— Évente két bemutatót tar­tunk: az egyiket félidőben, a má­sikat pedig tanévzárás előtt. A tavasszal Szabó Némedi Erikának, a zentai vegyészeti technikum je­lenlegi tanulójának a Matek pól­óra című egyfelvonásos, a diák­életről szóló vidám jelenetét és Robert Burns angol költő Falusi randevú című versének zenés vál­tozatát vittük színre. Kivételesen egyik se mesejáték. De hát ilyes­mi is előfordul, megtörténik. A gyerekek ugyanis kerek perec ki­mondták, hogy nagyon szeretik ugyan a mesejátékot, de egyéb műfajjal is próbálkozni akarnak. És sikerült is nekik. A gyermek­­színjátszók Csantavéren megtar­tott községközi szemléjén tovább­jutottunk és részt vettünk a Becsei Májusi Játékokon. A bíráló bi­zottság véleménye megoszlott ab­ban, hogy a tíz-egynéhány éves gyerekeknek kell-e, való-e egyál­talán ilyenféle darab. Bogdánfi Sándor, a zsűri elnöke például erősen pártfogolt bennünket. — Most Zelk Zoltán Az ezersze­mű lány című kétfelvonásos me­sejátékét készítjük elő. A próbák nem éppen zökkenőmentesek". Ki­véve a szabad szombatokat, ami­kor mindig együtt vagyunk. A gyerekek, valamennyien 5—3 osz­tályosok, ugyanis az egyik hónap­ban délelőtt, a másikban pedig délután járnak iskolába. Ugyanak­kor a színjátszás mellett egyéb is­kolán kívüli elfoglaltságuk is van. Mindehhez igazodnunk kell, így azután a próbákat gyakran máról holnapra beszéljük meg. Délelőt­tönként fél nyolctól kilencig, dél­utánonként pedig fél kettőtől há­rom óráig gyakorolunk. Kezdet­ben hetente csak kétszer, a bemu­tató előtti hetekben pedig három­szor, négyszer is.­­ Ami a munkához való viszo­nyulást illeti, a gyerekek sokkal fegyelmezettebbek, mint a felnőt­tek. Ha a próbáról valaki elma­rad, annak már igen nagy oka van. Viszont ölbe tett kézzel ülni és bólogatni sem tudnak. Szeret­nek ugrálni, játszani, csintalankod­ni is. Na de hát azért gyerekek. — A darabok megválasztása, már ami a szövegkönyveket illeti, nem okozott különösebb gondot. A Művelődési Háznak 112 magyar és szerb nyelvű mese- és bábjáték szövegkönyve van. A bábjátéko­kat azért említem, mert adott esetben, ha kell, akkor a szövessz könyvet átírjuk élő szereplőkre, módosítjuk. Szövegkönyv a Nép* könyvtárban is szép számmal ta­­lálható. De adott esetben magán­­könyvtárakból is kölcsönzünk. Nagy Dénesnek például, aki egyéb­ként a technikai rendezőnk, szá­­mos mesejátéka van, és azok, bár­mikor a rendelkezésünkre állnak. — A szereplők, azaz a gyerekek szüleivel állandó kapcsolatot tar­tunk fenn, valamennyit személye­sen ismerjük. És ha kell, bármi­kor segítenek. Hogy mit? Például megtanulni, begyakorolni a­­szöve­get. Vagy adott esetben megvarrni a kosztümöket, melyekről­­ egyéb­ként a Művelődési Ház gondosko­dik. A próbákra is be-bejárnak. De csak titokban, mert a gyerekek, amíg a szerepükkel küszködnek, addig nem szeretik a ..nagyközön­séget”. Mivel a bemutatón úgy­szólván mindig valamennyi szülő részt vesz, így ezeket az alkalma­kat használjuk ki arra, hogy­ együttesen is elbeszélgessünk gyer­mekszínjátszásunk problémáiról, tennivalóiról. — A gyerekek jelentős hányada, amikor együttesünknek a tagja lesz, félénk, bizonytalan, csetlik-­ botlik, adott esetben h­ul­pirtú. Egy-két szerep el­játszása után már szemlátomást sokkal magabizto­sabb — amit azután magával visz a színpadon túlra is. Másrészt­ az, aki gyerekkorában megszereti a színpadot, az felnőtt korában is — legalább nézőiként — igényli majd azt. És talán nem leszek szerénytelen, ha kimondom, hogy, ugyanakkor a gyerekeknek szer­vezett, felügyelet melletti foglal-­ koztatást, szórakozást nyújtunk —– mondotta Laták Mária. KERESZTÉNYI József SZÍNHÁZI FIGYELŐ Reneszánszát éli az opera­ ­ Az NSZK fővárosa, Bonn ez ideig csak politikai közigazga-­ tási központ volt, lévén kulturális életének eseményei csupán helyi jelentőségűek. A bonni városatyák most azon fáradoznak, hogy váro­suk a művészet metropolisává is váljon. Ennek érdekében a városi zenekar élére Gustav Kuhnt, a neves fiatal karnagyot, Karajan ta­nítványát szerződtették, az opera vezetését pedig a svájci Jean- Claude Riberre bízták. Szerződtették a társulathoz többek között Hildegard Behrens eminens operaénekesnőt és számos híres zenészt A városatyák „haditervét” és a kultúrába fektetett pénzt tavaly a Bonnban megtartott európai hírű Beethoven-fesztivál, az idén pedig Richard Strauss Salomé operájának a bemutatója igazolta. A Salo­­méval nyitotta meg az őszi idényt a bonni opera. Az érdeklődés ak­kora volt, hogy Riber, az Operaház igazgatója monitorokat állíttatott fel a város főterén, hogy azok se maradjanak ki az eseményből, akik nem jutottak jegyhez. Richard Strauss zseniális zeneművét Bonnban a fiatal amerikai rendező, Seth Schneidman állította színre. Hubert Monloup lenyűgöző színpadképét és jelmezeit Gustav Moreau színpompás festményeinek misztikus világa ihlette. Salomé Hildegart Behrens alakításában nemcsak a végzetes asszony, akit erotikus má­nia az extázisból extázisba, hanem öntörvényű nő, aki belső hangra figyelve szeret és él. • A harmincéves fennállását ünneplő Zágrábi Drámai Színház­ban, a Gavel­lában egy héttel ezelőtt bemutatták Jean-Paul Sartre Piszkos kéz című drámáját Zvonimir Mrkonjic fordításában Miro Međimorec rendezésében. A francia filozófus, regényíró és esszéis­ta ebben a művében kitalált hőse, Hugo Barin erkölcsi és politikai kételyeit, elbizonytalanodásait írja le. Hugo Barin Sartre történetében a francia illegális Kommunista Párt parancsát teljesítve megöli Hoederer tisztségviselőt, aki a harcok közepette a hatalom megosztá­sát szorgalmazta a polgár párttal. Bizonyos idő elteltével a párt vé­leménye megváltozik, úgy vélik Hoederernek mégiscsak igaza volt. Hugót meg kell ölni, mert túl sokat tud. Esélyt kap ugyan Olga ál­tal, hogy beismerje tévedését, és ezzel megmentse életét, de Hugo Barin elveti ezt a lehetőséget. A főbb szerepeket Fabijan Šovagović, Sreten Markovic, Dubravka Miletic, Mirjana Majurec és Stevo Krnja­­k­ játssza. • Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényének drama­tizált változatát játsszák a varažđini August Cesarec Népszínház kamaratermében. A regényt Matko Sršen, a rendező írta át színpad­ra. Dosztojevszkij grandiózus művét számtalanszor dramatizálták már a világ minden táján. A dramatizált változat ősbemutatója 1910-ben volt Moszkvában, mindjárt utána, 1911-ben Párizsban is műsorra tűzték, nem sokkal később, 1912-ben pedig már Zágrábban játszották Milan Srabec fordításában Josip Bach rendezésében. Min­dig is gondot okozott az adaptálóknak visszatükrözni a regény tel­jességét. A legújabb próbálkozás, mely Matko Sršen rendező nevéhez fűződik, a kritika szerint alkotó jellegű, és sikeresnek mondható Félhomályos pincében tartják az előadást, a nézők is részesei a pszi­chológiai játéknak, a jellemek különbözőségéből eredő drámai össze­tűzésnek. A Slobodan Snajder Sinkó Ervinről írt drámájának a Confiteor­nak nemrégi prištinai ősbemutatójáról Dalibor Foretic zágrábi kriti­kus így vélekedik: Ezúttal sem kerülte el sorsát Sloobdan Snajder. Drámáinak ősbemutatói általában nem hozzák meg a szöveg igazi valóban jó színpadi változatát, Foretic nincs kibékülve Krszte Sz Dzsidrov és Szimon Uzinovszki statikus színpadképével: két hatalmas szürke orgona és Sztálin portréja, melyet időnként lelógatnak a zsi­­nórpadlásról. Banálisnak tartja a díszletet. Kifogásolja továbbá Vla­dimír Milcsin rendezőnek azt az elképzelését, hogy Sinkót nem eme­­li, egybemossa a dráma többi szereplőjével. Enver Petrovci erre a rendezői elképzelésre még inkább rájátszik — írja Foretic — mert Sinkó Ervint sablonforradalmárnak képzeli el. Ennek az elképzelés­nek semmiképpen sem lehet hitele. A zágrábi kritikus dicséri ellen­ben a Sinkó feleségét, Rothbart Irmát alakító Drite Krasniqi emléke­zetes játékát. . .

Next