Magyar Szó, 1988. szeptember (45. évfolyam, 256-270. szám)
1988-09-24 / 264. szám
28 TEGNAPI MÁSODIK KIADÁSUNKBÓL 1988. szeptember 24., szombat Magyar Sió (Tanjug telefotó) Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, aki csütörtök óta hazánkban tartózkodik, virágcsokrot helyezett Tito elnök sírjára. Belgrádba való megérkezése után Mubarak elnök első útja a Josip Broz Tito Emlékközpontba, illetve a Virágházba vezetett. Képünkön az egyiptomi elnök a Virágházban Az egységes Jugoszláviáért Az újvidéki Grozda Gajšin helyi közösség polgára a köztársasági alkotmánymódosítási tervezetről Különböző nézetek alakultak ki, de érvekkel alátámasztva, higgadtan magyarázták véleményüket a csütörtök esti ülésen az újvidéki Grozda Gajšin helyi közösség polgárai, amelyen a köztársasági alkotmánymódosítási tervezetről tárgyaltak. Mindannyian azonban az egységes Jugoszláviáért szálltak síkra. A helyi közösség álláspontja az, hogy az alkotmánymódosítási tervezet egybehangolt részeit támogatják, a vitás kérdésekben pedig a köztársaság és a tartomány közösen jusson el a megoldásig. Hárman-négyen azonban a tervezet mellett foglaltak állást. Petar Radonjanin bevezetőjében a vitás kérdéseket ismertette, kitért azonban az egybehangolt részekre is. A társadalmi vitában a polgároknak ugyanis az alkotmánymódosítási tervezet egészét kell érvekkel alátámasztva véleményezniük. Több felszólaló hangsúlyozta, hogy a vitás kérdéseket szövetségi szinten kell megoldani, elsősorban a JSZSZK Alkotmányának módosítását kell befejezni, s csak később a köztársaságit és a tartományit. Dragoljub Jovic a köztársaság és a tartományok közötti határok eltörlése mellett szállt síkra. Véleménye szerint ezáltal csökkenne az adminisztráció és tehermentesítenénk a gazdaságot. Stanislava Igribič jogász rámutatott arra, hogy Jovic elképzelése tévhit, ezáltal nem csökkenne az adminisztráció, az alkotmánymódosítással nem javítunk a gazdaság súlyos helyzetén. A tartomány ekkor különféle jogok címén hatszorta, hétszerte több pénzt különítene el a köztársaság számára, mint eddig. Tomislav Kelig tartományi aktivista hangsúlyozta, a nézetkülönbség lényege az, hogy különféleképpen értelmezzük az alkotmánymódosítási tervezetet. Ha jogainkat megbecsülik, akkor az egyént nem érdekli hogyan épül fel az ország szerkezete. S ez a kérdés jogilag hogyan alapozzák meg az országot. Elsősorban sérthetetlen emberi jogokat kell szavatolni, majd ebből következik a nemzeti, a szociális stb. jog. Mindenképpen azonban a szocialista önigazgatást kell továbbfejlesztenünk. g. k. cs. fedezni kell a kuvaiti kölcseim Az újvidéki városi pártfizottság a Jugelaal ügyével kapcsolatban Az újvidéki városi pártbizottság csütörtöki ülésén, a Jugoalat munkaszervezetben szeptember 20-án megtartott gyűlésen elhangzott követelések kapcsán, hogy oldják meg a kuvaiti kölcsönt, megerősítette a korábban megállapított álláspontokat, amelyeket a Jagoslatban hangoztatott az újvidéki városi pártbizottság elnökségének titkára. Az elnökség azon a véleményen van, hogy a városi és a tartományi intézmények kötelesek a törvény alapján azonnal és haladéktalanul határozatot hozni a kuvaiti kölcsön körül felmerülő problémák megoldására. Teljes felelősséget kell vállalniuk mindazoknak, akik nem hatékony munkájukkal, az ügy elhúzódásával és felelőtlenségükkel előidézték a konfliktusos helyzetet. Az újvidéki városi pártbizottság elnökségének véleménye szerint az előállt helyzet következményeit nem kell a Jagoslat dolgozóinak viselniük, mert a munkásosztályt egyébként is megterheli a súlyos gazdasági helyzet. A bürokratikus-technokratikus érdekeknek a munkásosztály érdekeivel való minden eddigi összeütközésekor a városi pártbizottság és elnöksége következetesen a munkásosztály érdekeit támogatta. Ezért a pártbizottság szerveinek kapcsolatba hozása a bürokratikus-technokratikus struktúrákkal nem helyénvaló és nem is felel meg az igazságnak. A városi pártbizottság további eszmei-politikai tevékenységével statútumbeli felhatalmazásának és felelősségének megfelelően maximális erőbevetéssel szorgalmazni fogja, hogy segítséget nyújtsunk a Jagoslat kommunistáinak, valamint Újvidék többi munkaszervezetei kommunistáinak az összes nehézség leküzdésében. Ezzel lehetővé tesszük a társadalmigazdasági válságból való kilábalást. Az újvidéki városi pártbizottság elnöksége a JKSZ értekezletén kialakított álláspontokkal összhangban konkrét javaslatokat tesz a városi pártbizottságnak, amelyek elősegítik a gazdasági és politikai reform végrehajtását, valamint az újvidéki városi pártszervezet munkájának tökéletesítését. (-) Vasúti szerencsétlenség Kninnél Súlyos vasúti szerencsétlenség történt csütörtökön Knintől mintegy 2 kilométerre, összeütközött egy tehervonat és két elektromos meghajtású mozdony. A szerencsétlenségben életét vesztette Nikola Lukic mozdonyvezető és helyettese, Anna Srecko, Rajkó, Mickic mozdonyvezető és helyettese, Josip Jurie Pešić pedig súlyos sérüléseket szenvedett. (Tanjug) Dizdarevic üdvözlő távirata Szaúd-Arábia nemzeti ünnepe alkalmából Raif Dizdarevic, a JSZSZK Elnökségének elnöke az államelnökség nevében üdvözlő táviratot küldött Bahd Bin Abdul Azisz Al Szaúd királynak. (Tanjug) Demokratiikus alkotmányvita Szabadkán Megbeszélés a köztársasági és tartományi aktivistákkal Szabadkán mindent megtettek annak érdekében, hogy demokratikus légkörben bonyolítsák le a Szerb SZK Alkotmányának módosításáról szóló társadalmi vitát — állapították meg egybehangzóan a köztársasági és tartományi aktivisták csütörtökön este azon a Szabadkán megtartott ülésen, amelyen megismerkedtek a nagyszabású tevékenység helybeli előkészületeivel. Nem a szabadkaiakon múlott, hogy el kellett halasztani a társadalmi vita kezdetét, mert csak hétfőn érkezett meg a Szerb SZK Képviselőházi Szemléjének magyar nyelvű kiadása, amelyet az alkotmánymódosítás tervezetének szenteltek. Nélküle tárgytalan lett volna megkezdeni a társadalmi vitát ebben a környezetben, amelyben a lakosság 46 százaléka magyar nemzetiségű — hallottuk az ülésen. A dolgozók és a polgárok szabad véleménynyilvánítása érdekében a munkaszervezetekben, a tmaszokban, a helyi közösségekben pedig a Szocialista Szövetség alapszervezeteinek szintjén rendezik meg a társadalmi vitát és községi szinten összegezik az elhangzott véleményeket. V. I. TEMERINI I. HELYI KÖZÖSSÉG Vita az alkotmánymódosításról A hét elején kezdődött a temerini községben a Szerb SZK Alkotmányának módosítási tervezetéről a társadalmi vita. Csütörtökön este az I. helyi közösségben tartottak vitát. Jelen voltak Cedomir Jestic és Predrag Zivanovic a köztársasági, valamint dr. Végh Enikő, Rade Popovic és Milorad Krstic a tartományi aktivisták Vitaindító előadást Balra Runner Emília, az alkotmánymódosítási tevékenységet egyeztető községi aktíva tagja tartott. Rámutatott arra, hogy az alkotmány módosításának tervezetét összefüggéseiben kell tárgyalni. Éppen ezért nemcsak a vitás nézeteket taglalta, hanem kitért a módosítási tervezet teljes egészére. Előadásának súlypontját a társadalmigazdasági kérdésekre összpontosította. Az előadást vita követte. Felszólalt Cedomir Jestié is, rámutatott a Szerb SZK funkcióinak az egész köztársaság területén való egységes érvényesítésére. A többi vitázó saját véleményének tolmácsolásával járult hozzá az alkotmány módosításához. G. B. Robbanás egy kőolajplatformon A Reuter hírügynökség jelentése szerint az Északi-tengerben, mintegy 100 mérföldnyire Aberdeen skóciai kikötővárostól robbanás történt és tűz keletkezett egy kőolajplatformon. Két személy eltűnt. A robbanás színhelyére több helikoptert és hajót küldtek, hogy elszállítsák a platformon levő munkásokat. A szerencsétlenség oka eddig még ismeretlen. SPORT Két barátságos kézilabdamérkőzés A kátyi Jugovic kézilabdaklub csütörtökön sport- és művelődési műsort rendezett, amelynek bevételét a délszerbiai árvízkárosultak megsegítésére fordítja. A két barátságos kézilabdamérkőzésen a Jugovic 29:24 (13:12) arányban legyőzte Újvidék válogatottját, az előmérkőzésen pedig a Jugovic öregfiúi az újvidékieket 26:25 (11 :12) arányban. I. F. tl Ш____ ff! Televízió ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 11.00 Műsorismertetés Szöul: nyári olimpiai játékok 11.35 Úszás (magyar) 11.55 Úszás, közvetítés (magyar) 14.30 összefoglaló (magyar) 13.10 Evezés (magyar) 16.10 ökölvívás (magyar) 17.10 Közjáték 17.15 Brazília—Spanyolország — férfi kosárlabda-mérkőzés (magyar) 17.35 Kerékpárverseny (magyar) 18.10 Súlyemelés (magyar) 18.20 Rajzfilm 18.30 Ruszin nyelvű magazin 19.15 Rajzfilm 19.30 Magyar nyelvű híradó 20.00 Filmburleszkek 20.15 Jégkastélyok — amerikai játékfilm a belgrádi stúdióból (1978) 22.00 Hírek 22.20 Napi szemle (magyar) 22.45 Atlétika, képfelvétel (magyar) 0.45 Jugoszlávia—Puerto Rico — férfi kézilabda-mérkőzés (magyar) 3.30—kb. 7.30 Szöul ’88 Magyarország—Japán kézilabda-mérkőzés, torna, férfi szerenként döntők, atlétika 8.25 Tévétorna gyerekeknek 8.30 Nasekran — a pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű magazinja 9.00 Képújság 9.05 Hármas csatorna 5. rész: Európai városok: Brüsszel Beszélgetés a város főpolgármesterével — Egy kis várostörténet a főépítésszel — Hol szeretnek szórakozni a brüsszeli fiatalok? — Érdekességek, videoklub, rejtvény 9.50 A sárkány utolsó menyasszonya — szovjet rajzfilm (ism.) MAGYAR TELEVÍZIÓ I. A korszerű informatikai technológia alkalmazásával kapcsolatos 26. tanácskozás folyó év szeptember 28-ától I IROSTROJ 30-áig lesz Portorožban 1.40 Jugoszlávia—Csehszlovákia — női kosárlabda-mérkőzés (magyar) BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 9.25 Műsorismertetés 9.30 Iskola tévé Növények: A szárazföld meghódítása és • az erdő felfedezése — 9.55 Angol nyelv — 10.10 A Zenekedvelő Ifjúság versenye 10.30 Hírek 10.35 Ráadás — az éjszakai adás ismétlése 12.35 Kérdezzük együtt — hirdetőműsor 14.05 Végtelen hegyek — műsor a titogradi stúdióból 14.35 Együtt élni — műsor külföldön dolgozó polgárainknak a poatinai stúdióból 15.05 Álom a Vadnyugatról — a második epizód ismétlése 15.55 A fiú a léggömbből — gyermekműsor a szarajevói stúdióból 16.25 Kis hangverseny: Jadranka Stojakovic 16.40 Vitás kérdés — heti műsorkalauz a zágrábi stúdióból 17.25 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.40 Dallas — amerikai filmsorozat, 94. rész Jeff Faraday továbbra is zsarolja Bobby.. ., adatok, amelyekre Donna bukkant Joke-kal kapcsolatban, a kőolaj források körüli tranzakciókra vonatkoznak. Barnes végre bekapja a horgot, hajlandó pénzt fektetni a J. R. által kínált földekbe, amelyeken állítólag kimeríthetetlen kőolajforrás van . . . 18.30 Teleobjektív — riportműsor 19.15 Rajzfilm 19.39 Híradó, 2. 20.15 Jégkastélyok — amerikai játékfilm (1978) A szentimentális történet a műkorcsolyázók világába kalauzolja el a nézőket. Hősnője, Alexis Winston 16 éves leányként arról álmodozik, hogy aranyérmet nyer az olimpián. Edzője egy ismert bajnoknő. Deborah . . . 22.05 Híradó. 3. 22.20 Különtudósítónktól — éjszakai műsor az újvidéki stúdióból Amsterdam Dragan Blagojevic, a Tanjug tudósítója a Benelux államokban az újvidéki stúdió forgatócsoportjával arckép vázlatot készített az egyik leglátványosabb európai városról, amely szárazföldön és vizen áll, s amelyben megtalálható és találkozik számos nemzet, faj és kultúra . . . 0.00 Hírek 0.05 A BITEF krónikája 1.05 Népzene 1.40 Jugoszlávia—Csehszlovákia — női kosárlabda-mérkőzés, helyszíni közvetítés BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 11.20 Albán nyelvű hírek 11.25 MTS'OK'Smertetés Szöul: Nyári olimpiai játékok 11.30 Bevezető 11.35 Úszás, selejtező (képfelvétel) 11.55 Úszás, döntő (közvetítés) 14.30 összefoglaló 15.20 Evezés, döntő (képfelvétel) 16.10 ökölvívás (képfelvétel) 17.10 Hírek 17.15 Brazília—Spanyolország — férfi kosárlabda -mérkőzés (rövidített képfelvétel) 17.55 Kerékpárverseny, döntő (képfelvétel) 18.10 Súlyemelés, döntő (képfelvétel) 18.20 összefoglaló 19.00 Jugoszlávia—Puerto Rico — férfi kosárlabda-mérkőzés, közvetítés 20.45 Torna — férfi szerenkénti döntő (képfelvétel) 22.15 Hírek 22.20 Napi szemle 22.45 Sportszombat 23.00 Atlétika (képfelvétel) 1.00 Úszás, döntő (képfelvétel) 1.30 Műsorzárás 10.10 Tűzkereső — játékos vetélkedősorozat gyerekeknek 10.15 Kisvakond a városban — Csehszlovák rajzfilm (ism.) 10.45 Macska Malvin süteménye — angol bábfilm (ism.) — Eduárd és barátai 10.50 Szomszédok — teleregény, 37. fejezet (ism.) 11.20 Honvéd Dunai Flottille — A Magyar Televízió pécsi stúdiójának filmje 12.00 Forró szél — — jugoszláv filmsorozat, 10. rész: A bajnok (ism.) 13.00 Képújság 14.25 Képújság 14.30 Csip-csup csodák — holland rajzfilmsorozat 1. A játékbaba. 2. Furcsa szomszédság 14.45 A Budapesti Nemzetközi Vásárról jelentjük . . . 15.25 Nekem ne lepne hazám? — Egy operatőr honismereti sorozata Facsoda a kastélykertben: Szirák 15.40 Van benne valami — barkochba-játék 16.30—18.10 Fegyverrel — békében Műsor a fegyveres erők tiszteletére 18.10 Tükörcserepek — a BM Duna Művészegyüttes műsora 19.05 Családi torna 19.10 Esti mese Vackor az 1/b-ben — Vackor Csirja mókusáról mesél a gyerekeknek — magyar rajzfilm 19.30 Híradó 20.00 Vers — mindenkinek Wat Whatman: Hajók városa 20.05 Ez + Az — szórakoztató műsor Műsorvezető: Heltai András 21.05 Kodály: Magyar népzene Népdalfeldolgozások énekhangra és zongorára 21.15 A látogatás — NSZK-beli tévéfilm 22.55 Híradó, 2. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 10.55 Szöul ’88 — Atlétika, evezés, ökölvívás torna, úszás, kerékpár, súlyemelés 17.10 Képújság 17.15 Follow Through — 1. rész: Unit One Angol nyelvlecke 17.40 Movi krónika 17.50 A rockstúdió különkiadása Koncert a kápolnáért, 1. rész 18.50 Képújság 18.55 XX. századi portrék — a külföldi televízió műsorából Alberto Giacometti 19.45 Kitörés — angol balettfilm (ism.) 20.00 Szöul ’88 — Vívás, párbajtőr egyéni döntők és összefoglalók 23.40 Képújság • Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben A Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével, 1970-ben A Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrend-СуЛ 1ével tüntettek. Ф A laptanács tagjai: Balla László, Barácsui Zoltán, Bányai János, Bognár Mihály (elnök) Cirok Sándor Emiler Lajos Fehér István Friedrich Anna iwEAQrAPi ЛЏ Gion Nándor, Habraro Károly Király János. Kucsera Ferenc. Márton István Mészáros László. Molnár Vilmos Odri Valéria Palatínus János Sinkuvlu Péter Grőta Attila. Virágh István. Vukovics Géza. • Kiadja a Forum LKNYM - Újvidék - ф Igazgató BANYAI JÁNOS Џ Magyar Szó Társult munka-alapszervezet • Fő- ,e. fős szerkesztő: SINKOVITS PETER (Џ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Ф Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Nov) Sad Vojvode MiSléa u. t. Telefon: 811-300 telex 1419SZ M SZÓ Ф Folyószámla: 65700-603-6121 6 Kéziratokat és képeket nem őrzünk mesés nem küldünk vissza 9 Előfizetési díj belföldön egy hónapra 13 500 dinár negyed évre 40 500 dinár és fél évre 81 000 dinár, egész évre pedig 162 000 dinár. Külföldre a kétszerese 9 Folyószámla: 65700-601-14861. Laptenesztó és Áruforgalmaid Tmasz Újvidék FORUM nyomda