Magyar Szó, 1990. szeptember (47. évfolyam, 240-254. szám)
1990-09-08 / 247. szám
24 1990. szeptember 8., szombat TEGNAPI MÁSODIK KIADÁSUNKBÓL Nem engedhető meg e gazdasági tevékenység további csökkenése ч. A JSZSZK Elnökségének ülése A JSZSZK Elnöksége csütörtökön dr. Borisav Jovic elnökletével megtartott üléséit аг ország társadami-gazdasági helyzetével, valamint a gazdasági folyamatok év végéig várható alakulásával, s az ezzel kapcsolatos szociális kérdésekkel foglalkozott. Az ülésen részt vettek a köztársaságok és az autonóm tartományok elnökségeinek elnökei, valamint az SZVT képviselői, Ante Markovic, az SZVT elnöke, Aleksandar Mitrovic alelnök, az illetékes szövetségi titkárok, valamint a Jugoszláv Nemzeti Bank kormányzójai tájékoztatták az Elnökséget az időszerű gazdasági helyzetről, továbbá azokról az intézkedésekről és tevékenységről, amelyet a gazdasági reform végrehajtása érdekében folytatnak, valamint azokról a kedvezőtlen körülményekről is, amelyek az öböl válság és az elemi csapás méreteit öltő aszály következményeiként a gazdasági folyamatokra kihatnak. Az értékelések szerint egészében véve tovább folytatódik az árak és a külkereskedelem pozitív alakulása, kedvező a fizetési mérleg, a dinár konvertibilis és a gazdasági struktúraváltás első jelei mutatkoznak. Hosszú idő után megszűnt a termelés csökkenő irányzata, megindult a termelésnövekedés és egyre jobban felgyorsul a gazdasági tevékenység, amit az elkövetkező időszakban alá kell támasztani az ésszerű piaci és reformcélokkal. Elhangzott az is, hogy ugyanakkor bizonyos eltérések mutatkoznak a személyi, valamint az általános fogyasztási mérlegben s a tervezettől eltérően a pénzmassza bizonyos növekedése is tapasztalható. A JSZSZK Elnökségének álláspontja, hogy a gazdasági reform végrehajtása érdekében az említett arányokat maximálisan össze kell hangolni, de ezt úgy kell megtenni, ne idézzenek elő recessziót. A termelés növekedését a választék és a termékek minőségének, valamint a piaci versenyképességének fokozására kell alapozni. A JSZSZK Elnöksége leszögezi, hogy elfogadhatatlan az a politika, amely a gazdasági tevékenység lanyhulását, mindenekelőtt a termelés csökkenését okozza. Olyan országos szintű gazdaságpolitikára van szükség, amely a gazdaság növekedését és az eddig elért eredmények megőrzését eredményezi. A testület hangsúlyozza, hogy a gazdasági reform végrehajtása kritikus szakaszba jutott, ezért valamennyi intézkedést úgy kell alkalmazni, hogy az a piac, az árak, a fizetési- és a devizamérleg, a termelés és az életszínvonal szilárdságát eredményezze az összehangolt keretekben. Értékelése szerint e célból további intézkedések szükségesek. Az elhangzottak szerint a szociálpolitikában megvannak a lehetőségek a polgárok szociális problémáinak rendezésére, s e célból fel kell használni a rendelkezésre álló anyagi eszközöket. A JSZSZK Elnöksége figyelmeztet az érvényes szövetségi törvények következetes alkalmazásának szükségességére, az indokolt észrevételekkel pedig a rendes ügyintézésben idejekorán foglalkozik. A gazdaságban, különösen pedig a mezőgazdaságban, tapasztalható problémákat sokkal könnyebben lehet áthidalni, hogy ha idejében egyetértés alakul ki a JSZSZK Képviselőházában az indítványozott megoldásokról, ezért további erőfeszítések szükségesek ennek elérésére. A gazdasági reform eredményessége az elkövetkező hónapokban sorsdöntő jelentőségű a gazdasági válság leküzdésében. , Ezért a JSZSZK Elnöksége úgy véli, hogy a reform végrehajtásának legérzékenyebb szakaszába jutottunk, amikor minden fokozott tevékenységre, együttműködésre, politikai megértésre és bizalomra van szükség. (Tanjug) Felbecsülni az aszálykárt Újvidéken Az aszály óriási károkat okozott Újvidék község mezőgazdasági termelésében. Becslések szerint a kár a magánszektorban mintegy 500 a társadalmi szektorban pedig 170 millió dinárra tehető — hallottuk az újvidéki községi végrehajtó tanács csütörtök esti ülésén. Bizottság alakul az aszály okozta károk felbecsülésére. 17 napon belül elkészíti jelentését, és eljuttatja a községi végrehajtó tanácshoz, amely intézkedéseket javasol a községi képviselő-testületnek. Az összejövetelen elhangzott, hogy a kereskedelmi szervezeteket, a feldolgozóipart és a pénzintézeteket érdekeltté kell tenni, hogy vegyenek részt az öntözőberendezések beszerzésében, és ehhez kedvező hiteleket adjanak. m. k Mubarak szemetes követe Jugoszláviában Hoszni Mubarak egyiptomi elnök személyes követe csütörtökön este Belgrádba érkezett, hogy átadja az egyiptomi államfőnek dr. Borisav Jovichoz, a JSZSZK Elnöksége elnökéhez intézett üzenetét. Az üzenet tartalma a Perzsa-öbölben kialakult válságra vonatkozik. A különkövet egyúttal az egyiptomi külügyminiszter üzenetét hozta Badimir Lončar szövetségi külügyi titkárnak. (Tanjug) Bush elnök beszédet mond a bagdadi televízióban Irak felajánlotta George Bush amerikai elnöknek, intézzen beszédet az iraki néphez a bagdadi televízióban. A Fehér Ház közölte, hogy Bush elnök élni fog a felkínált lehetőséggel és ismertetni fogja az USA öbölbeli politikáját. Az elkövetkező napokban felvételezik üzenetét és átadják az iraki tájékoztatási miniszternek — jelentik a hírügynökségek. Magyar Sió Politika) naplap szerkeszti • Vertcesitöbtrottsäe Föszerkeszetői Csorba Zoltán Föszerkesztő-nel vette ne ki Piszár József as Sebestyén Imn Deszk-fönőtt: BOOKHO Ernő s belpolitikai rovat szerkesztőjei Garai Béla, . Külpolitikai rovat szerkesztője: Dujmovle» Györey » művelődési rovat szerkesztője: Kabók Erika » sportrovat szerkesztője: Szenti Zoltán »a Újvidéki rovat szerkesztője: Erdősi Eve Valéria, a szabadkai róvat szerkesztője: Kisimra Ferenc. A szerttesetöség és teladonlostal elmei 11000 Novi Sad. Voivode Miotca Telefonok: Központi IBN fii-100. nőtársáét (OTP Si-Off Ügyelete) szerkesztő: (021) M-ST4 Külpolitikai rovat: (021) 123-341 Művelődési rovati (020 s*-131. Sportrovat: 10311 SO-OOO Újvidéki rovati (021) 57-091. Szabadkai rovat: (024) 23-924 hirdetőosztályt (021) 57-133. Teletel 14100. Teletext (021) SZ-20*. Folyószámlái *ST00-«O3-11*! (Kéziratokat és képek« nem őrziünk me» és nem küldünk viaszai Kiadja • Forum lap- KenwWade »• Nyomdaipari Munkaszervezet. teazenie: Dr Bánya János A laptanács elnöke: Dr Szám Attila Előfizetés egy nőnapra 135 dinár peeveo évre 404 (él évre 91 ), egész évre pedig (620 dinár Külföldön a kétszerest Folyószámla. 15700-101-148). Bapterletrtó és Araforgalmazd Tmas*. Olvidék. Telefont (0211 31 9*9. Kászü) . Forum Nyomdában 01 vidéken. Josip Broz Tito köztársasági elnök 1914-ben a Magyar Szöl • Testvériség ás Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével (970-ben ) Testvériség az Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ítt. Bojkottáljuk a választásokat! Alakuló közgyűlését tartotta a Demokrata Párt Szabadkán — Polgári parlamentáris demokrácia, egyenjogúság, többpártrendszer, piacgazdálkodás és a magántulajdon sérthetetlensége — ezek a Demokrata Párt célkitűzései és elvei —, hangoztatta dr. Kosta Cavoški, a párt elnöke és munkatársai, Aleksandar Petrovic neves filmrendező, dr. Slavoljub Oljača és Mihajlo Ristić csütörtökön Szabadkán a párt helyi szervezetének alakuló közgyűlésén, amelyen jelentős számú érdeklődő vett részt. — Szerbia az egyetlen és az utolsó olyan térség Európában ahol a kommunisták tartják kezükben a hatalmat. Azok szajkózzák a demokráciát, akik 45 esztendeig tűzzel-vassal irtották — mondotta Aleksandar Petrovic. — Gyakorlati, etikai és politikai kérdés tehát, hogy ki, illetve kik azok, akik a jövőnket kreálják. Dr. Cavoški a szerb választási törvényt szedte ízeire és előre jelezte, hogy amennyiben a hatalmon lévő párt nem tesz eleget az ellenzék követeléseinek — amelyet szeptember 12-én Belgrádban tiltakozó gyűlésen mondanak el ismét —, bojkottálják a választásokat. — A kommunisták arra számítanak, hogy Slobodan Milosevic — hála a kisajátított propagandamechnizmusnak, amelyet valamennyien pénzelünk az előfzetésből — tölti majd be az elnöki posztot Szerbiában, viszont tartanak attól, hogy a képviseleti szervekben az ellenzék kerül többségre. Ezért testre szabott törvényeket hoznak és máris felkészültek a választási eredmények meghamisítására. Nem teszik lehetővé az ellenzéknek, hogy jelen legyen a szavazatok számlálásánál. — Olyan politikai rendszer akarunk, amelyben sem a szélsőséges jobb-, sem pedig az extrém baloldal nem juthat hatalomra — hangoztatta dr. Oliaca és hozzáfűzte: — Végeredményben, csak a pluralista Szerbia lehet egységes. íg Jugoszláv tevékenység az öböl-válság megoldására Ivo Vajgl, a Szövetségi Külügyi Titkárság szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén többek között foglalkozott a jugoszláv diplomáciának az Öböl-válság megoldására irányuló tevékenységével. Tájékoztatta az újságírókat, hogy szeptember 11-én Belgrádban megbeszélést tartanak. India, Algéria és Jugoszlávia külügyminiszterei. Véleménycseréjük napirendjén a Perzsa-öbölben kialakult helyzet szerepel. A hármas találkozó az ugyanerre az időpontra tervezett, el nem kötelezett külügyminiszteri találkozót helyettesíti. A megbeszélésen azokat az alapvető álláspontokat kell megkörvonalazni, amelyek elvezethetnek a válság tartós megoldásához. A Szövetségi Külügyi Titkárság szóvivője közölte, hogy Budimir Loncar szövetségi titkár üzenetet kapott James Baker amerikai államtitkártól, amely, akárcsak Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter üzenete, az Öböl-válságra vonatkozik. Baker államtitkár kifejezi köszönetét Jugoszláviának, mint az el nem kötelezettek elnöklőjének, a válság megoldására irányuló eddigi erőfeszítéseiért. __________________________(Tanjug) | Kerékpározás Paper a sárga mezben Erős mezőnnyel rajtolt a 21. vajdasági körverseny Csütörtökön délután Szenttamáson rajtolt a 21. vajdasági kerékpáros körverseny. A szervezők nagy megelégedésére a rajtig minden gond megoldódott, mi több olyan mezőny gyűlt össze, amilyen már régen. A jelek szerint az első helyért egyéni és csapatversenyben is a szlovéniai és belga kerékpárosok küzdenek majd. Az első útszakaszt Szenttamás—Topolya—Zenta—Becse—Szenttamás vonalon 324 kilométeres távon Sandi Papež, a Novo Mesto-i Krka tagja szerezte meg. A hosszú hajrában ő volt a leggyorsabb a belga Segers és a ljubljanai Pintarič előtt. Eredménye 3:06:41 óra. Csapatversenyben az első útszakasz után a Krka vezet a Rog előtt. Már a rajton 10 versenyző megugrott, előnyük a táv felén több mint 2 perc volt. Papež, a Jugoszláv körverseny kétszeres győztese élvezte a legnagyobb támogatást klubtársai részéről, de a célbaérkezés után kijelentette, hogy a mezőny nagyon erős, különösen a belgák jók és nehéz lesz a verseny végéig megőrizni a sárga trikót. __ Újvidéki Televízió 15.56 Műsorismertetés 16.00 Heti műsorkalauz 16.45 Híradó. 1. 17.00 EBU-folk — népzenei műsor 18.10 Kis hangverseny 18.30 Ruszin nyelvű magazin 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó. 2. (magyar) 20.00 Vajdasági filmtár 20.15 Az isten háta mögött — amerikai játékfilm a Horvát Televízióból 21.47 Hírek 21.50 Művelődési műsor 23.25 Titkos küldetés — amerikai filmsorozat 0.13 Electric blue — erotikus műsor Utána: Műsorzárás Belgrádi Televízió I. 7.20 Zenés clipek 7.30 Reggeli műsor 9.55 Műsor ismertetés 10.00 Ráadás — az éjszakai műsor ismétlése 12.10 A szerencse nyomában — amerikai filmsorozat a Horvát Televízióból, 5. rész 13.00 Kérdezzük együtt — hirdetőműsor 14.30 A Lassie-filmek ciklusa Lassie bátorsága — amerikai játékfilm (1946) 16.00 Heti műsorkalauz 16.45 szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.00 EBU-folk — népzene 17.38 Jobb élet — hazai filmsorozat (ism.) 18.15 Rajzfilm 18.30 Együtt élni a természettel — ökológiai műsor a szarajevói stúdióból 19.15 Jó éjszakát, gyerekek! 19.30 Híradó, 2. 20.15 Az isten háta mögött — amerikai játékfilm 21.50 Híradó, 3. 22.05 Sportszombat a szarajevói stúdióból 22.25 Angol nyelvű hírek 22.30 Ráadás — éjszakai műsor a Horvát Televízióból A sziget fia — amerikai filmsorozat, 3. rész Humoros sorozat 0.50 Hírek 0.55 Extra Ráadás 1.25 Műsorzárás Belgrádi Televízió II. 12.15 Műsorismertetés 12.20 A fal — képfelvétel a berlini hangversenyről 14.45 A játék nem ismer határokat — szórakoztató műsor (ism.) 16.39 Ma együtt — műsor külföldön dolgozó polgárainknak a Horvát Televízióból 17.00 Szombati magazin — gyermekműsora szarajevói stúdióból 18.00 Nemzetközi kézilabdatorna, nők — döntő 19.30 Híradó az újvidéki televízióból 19.55 Műsorismertetés 20.00 Kis hangverseny 20.15 Ohridi nyár — zenés est a szkopjei stúdióból 21.40 Hírek 21.45 Alisa — európai művelődési magazin 22.35 A fal — a hangverseny folytatása.Oil jViUoGi'A*vas Hanna* csatorna 12.00 Első hűek •17.00 AyiVitu'uolesek 12.10 Házi kedvencek iö.ud Hírek id.uo Apróhirdetések io.lü gyermekműsor 15.00 Hírek iD.uaNyomják a sódert (ism.) 16.10 Hírek 16.15 Sport 17.o0 Hírek 17.05 Sasok éjszakája — aineixkai jatekfilm 19.00 Hírek 19.05 Apróhirdetések 19.30 Híradó, 2. 20.05 sport 22.00 Hírek 22.05 Apróhirdetések 22.10 Angol nyelvű hírek 22.15 Kis éjjeli zene 24.00 Éjféli hírek 0.05 Időjárás-jelentés 0.10 Éjszakai beszélgetések 1.00 Erotikus film 3.00 Super Channel 11.00 Music Television Ehorvát Televízió I. 9.20 Műsorismertetés 9.25 Tévénaptár 9.35 Maja, a méhecske — rajzfilmsorozat gyerekeknek 10.00 Ráadás (ism.) 12.10 A szerencse nyomában — filmsorozat 13.00 Nyári műsor 13.30 Úttalan utakon — útleírás 14.00 Jelenetek a múlt század életéből 14.30 Lassie-filmek ciklusa 16.00 Fenntartott idő 16.45 Hírek 18.55 Német nyelvű hírek 17.no FBU-felk 17.30 A gyáva utca — filmsorozat. 6. rész 18.20 A hetedik érzék 18.30Együtt élni a természettel 19.15 Rajzfilm 1n.90 Híradó, 2. 20.15 Az isteán háta mögött — amerikai játékfilm 22.15 Híradó, 3. 22.30 Sportszombat 22.50 Angol nyelvű hírek 22.55 Ráadás — éjszakai műsor 1.15 Hírek 1.20 Extra Ráadás Horoszkóp jelek Az opera története 2.20 Műsorzárás Horvát televízió II. 15.45 Műsorismertetés 15.50 Tévénaptár 16.00 A játék nem ismer határokat (ism.) 18.00 Ma együtt 13.30 Szombati magazin 19.30 Híradó a Szlovéniai Televízióból 20.15 Zenés est a szkopjei stúdióból 21.40 Hírek 21.45 A nyolcadik nap — tévétárca a szlovéniai Televízióból 22.35 A fal — képfelvétel a berlini hangversenyről 0.35 Műsorzárás Magyar Televízió 1 6.30 Falutévé 7.00—9.00 Napraforgó — magazin a reggelihez 9.00 Képújság 9.05 Protestáns gyermek- és ifjúsági műsor 9.10 Tévétorna gyerekeknek 9.15 Belvárosi jazzfesztivál 10.15 OMÉK ’90 10.25 Hol — mit? — ifjúsági magazin 11.25 A Guldenburgok öröksége — NSZK-beli filmsorozat, 1. rész (ism.) 12.50 Panoráma — Világpolitika percről percre 13.50 Našekran — a pécsi stúdió szerbhorvát nyelvű magazinja 185 ÉVES A BECSEI SÖRGYÁR Medugorje (magyarul feliratozva) A Mária-jelenések miatt a világ egyik leglátogatottabb kegyhelye, melyet 1981-től napjainkig 15 millió ember keresett fel, vallásra való tekintet nélkül. 14.35 Kamera: Mozgókép — angol dokumentumfilm-sorozat, 1. rész: A Lumiere fivérek 15.00 Képújság 15.10 Népzene zenekarra — előadja a Mák virág együttes 15.15 A múlt tanúi — csehszlovák kisfilm A prágai, autómúzeum 15.30 Házi-barát — filléres háztartás 15.40 Van benne valami — barkochba játék 16.25 Halló, szomszéd — a magyar és az osztrák tévé közös szórakoztató műsora 17.55 Nekem ne lenne hazám? —■ egy operatőr honismereti sorozata A Hanság 18.15 Szomszédok — teleregény, 88. fejezet (ism.) 18.45 Műsorajánlat 18.55 Esti mese 19.05 OMÉK ’90 19.25 Közlemények. Műsorajánlat 19.30 Híradó 20.05 Vers mindenkinek Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű 20.10 Magyar évszázadok A köztársaság kikiáltása kb. 20.30 Charly — amerikai film (1968) Charly Gordon felnőtt férfi — gyermeki aggyal. A tudomány megnyita előtte a gyors szellemi fejlődés szédítő távlatait — de vajon meddig tart majd a boldog felnőtt férfikor? 22.15 Mesterséges színész Szilágyi Tibor 23.05 Híradó, 3. 23.20 Folyton folyvást folytassa angol filmsorozatai ■on. 23.45—1.45 Haydn: Évszakok Marrork Televízió II. 14.00 Képújság 14.15 TV 2. Benne: Riportok, időjárás, zene 14.25 Alles Gute — német nyelvlecke, 1. rész 14.40 Kölyökidő — kamaszműsor 15.05 TV 2. 15.10 A szecesszió kora — olasz dokumentumfilm-sorozat, 1. rész: Az eleven láz 17.06 TV 2. 16.15 Opera videó-kalauz 17.00 Sesame street — angol nyelvlecke, 36. rész 18.00 Telesport 18.25 Gyerekeknek Hupikék törpikék — belga rajzfilmsorozat 18.48 TV 2. 19.00 A szerelem nem szégyen — magyar film (1940) 20.25 TV 2. 20.30 Rock stúdió 21.00 Híradó, 2. 21.20 TV 2. 21.30 Napzárta kb. 22.15 Néprajzi, értékeink — a kolozsvári a másolata kb. 22.20 Keserű gyümölcsök — francia—olasz—jugoszláv film Rendező:Jacqueline Audry Szereplők: Emmanuelle Fiva, Adriana Ambesi, Zlatko Ceramila. Van-e jogunk a magunk boldogságán kívül másokét is feláldoznunk a politikai munka érdekében? Soledad, aki egy délamerikai ország demokratikus átalakításáért küzd társaival együtt, komolyan azt hiszi, hogy igen, kb. 23.55—24.00 TV 2.