Magyar Szó, 1991. április (48. évfolyam, 104-118. szám)

1991-04-21 / 109. szám

16 HÍREK JÓ REGGELT Szerencsésen véget ért a népszámlálás. Nem volt olcsó, sok-sok millió márkánkba került, de megérte. Több okból is. Az egyik legfontosabb (legalábbis a nép nagy vezérei szerint), hogy viszonylag pontosan lehet tudni, melyik nemzeti nagynak hány hűsé­ges követője van. Mert­­ egyelőre ugyan nem készült kimutatás - mindannyian azt remélik, hogy m mindazok, akik a korábbi népszámlálás alkalmával finomkodtak és semlegeskedtek, s jugoszlávnak mondták magukat, most visszakeresztelkedtek régi jó nemzetükre. Ezzel is változatosabbá és drá­­maiabbá téve a szolid családi életet a vegyes házasságú famíliákban. Egy kétgyermekes családban most például megtörténhet, hogy a mi gyerekeink helyett van a te gyereked meg az én gyerekem, mert az egyik a kedves papa, a másik pedig a drága jó mama nemzete tagjának vallja magát. Micsoda öröm! Különösképpen, ha más-más nyelven kezdenek ezután beszélni, és szándékosan nem akarják majd megérteni egymást! Mint mondottam volt, ez egyik nagy eredménye a népszámlálásnak. A másik, hogy nagyon-nagyon sok nemzetiségű szép hazánk újabb, általában még soha nem hallott nemzetek hozzátartozóival gyarapo­dott. A tréfás kedvű, s a besorolásokat szív­ből utáló egyedek ugyanis eredđi nemzete­ket találtak ki maguknak. Tíz évvel ezelőtt, a legutóbbi népszámláláskor így lett egy marslakója Vajdaságnak és négy busmanja Szlovéniának. A mostani népszámláláson - a hírek szerint - Horvátország lakossága egy pingvinnel, két Citroennel és egy trak­torral gyarapodott. Fog ez menni! Ha a nemzeti vezérek még néhány évtizedig ve­szekednek, alattvalóik legnagyobb része kol­lektíve át fog keresztelkedni elefántnak. Mert az elefántok soha nem felejtenek. p.k.k. Vasárnap 1991. április 21. Konrád napja KONRÁD A mai Konrád nevünk óger­mán eredetű és alapja a Kuoni volt. Értelmére nézve a mai né­met nyelv: „kühn”: merész és a „rat", tanács szava ad magya­rázatot. A középkorban Kuon­­rat, majd a mai Conrad, Kon­rad alakban jelent meg. Első viselői azok lehettek, akik a ha­ditanácsban a merész, kockáza­tos terveket vállaltak vagy ilye­nekre adtak tanácsot. Német nyelvben a Korni, Könny, Kord, Kurt és Konradin a be­cenevei. Történelmünkből II. Konrád német-római császár neve ismert, aki a magyar ha­dak nyomására I. István korá­ban kénytelen volt őseinknek a Lajta bal partját átengedni. Nyelvünkben még rövidített formájában, a Kunóban is ne­hezen vert gyökeret. IDŐJÁRÁS Ma az ország délnyugati részén újabb fokozott felhőképződésel kell számolni, amely az ország leg­nagyobb részén esőzéssel fog járni. A nap folyamán az ország észak­­nyugati részén délután fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Enyhe északnyugati szél várható. A regge­li hőmérséklet 0 és 7, a tengermel­léken 7 és 10 fok, a nappali hőmér­séklet 5 és 10 fok között alakul, Macedóniában pedig eléri a 16 fo­kot is. Vajdaságban ma túlnyomóan felhős, helyenként esős idő várha­tó, enyhe északnyugati szél fúj, a reggeli hőmérséklet 2 és 5 fok, a nappali hőmérséklet pedig 6 és 9 fok között alakul. Tegnap 14 órakor a következő hőmérsékleteket mérték: Újvidék 8, Zombor 8, Zrenjanin 9, Szabad­ka 10, Becse 10, Kikinda 10, Tito­­verbász 9, Sremska Mitrovica 9, B. Karlovac 9, Belgrád 9, Ljubljana 8, Zágráb 9, Szarajevó 10, Titograd 15, Pula 10, Banjaluka 9, Mostar 12, Szkopje 17, Zadar 10, Ohrid 12, Eszék 9, Dubrovnik 13, Split 9, Rijeka 11 fok. Magyar Szó (Lazukics Anna felvétele) Szombaton Kishegyesen ünnepélyes keretek között megnyílt a MIRK’91 a gyűjtők és a kézimunkázok nemzetközi kiállítá­sa. Tíz országból és hazánkból mintegy ezren mutatták be legszebb gyűjteményüket és kézimunkájukat. Fotóriporterünk a felvételt a számára legjobban tetsző csipketerítőkről készítette A SPANYOL IRODALMI DÍ­JAT A PUERTO RICÓ-I NÉP NYERTE.­ A közismert spanyol irodalmi díjat az Asturias hercegről elnevezett rangos kitüntetést ebben az évben a Puerto Rico-i népnek adományozták a spanyol nyelvért tett szolgálatáért. Azért érdemelték ki e rangos elismerést, mert sikerült elérniük, hogy Porto Ricoban egyetlen hivatalos nyelvként a spa­nyolt ismerték el. Eddig Puerto Ri­­cóban két hivatalos nyelvet, az an­golt és a spanyolt tartották nyilván és miután ezen változtattak meg­szűnt az 1902-ben hozott törvény, amely előirányozta a két hivatalos nyelv használatát. Az irodalmi díj odaítéléséről döntő zsűrinek az el­nöke Camilo José Cela volt, aki az 1989-es irodalmi Nobel-díj birtoko­sa. A díjjal együtt ötmillió pezeta (50 000 dollár) jutalom is jár, ame­lyet október hónap folyamán adnak át. ÚJ DOHÁNY A PIACON.- A prilepi dohánykutató intézet sza­kemberei többéves tudományos munka után újfajta, úgynevezett Virginia típusú dohányt kísérletez­tek ki. Az eddigi adatokból az derül ki, hogy az új típusú dohány jó mi­nőségű és már az idén tavasszal megkezdik a palántálását Macedó­­nia-szerte. Állítólag a Macedón Köztársaságban a dohánytermelés 20 százalékát teszi ki az újfajta do­hány, amelynek az a pozitív tulaj­donsága, hogy ellenálló a hőmér­séklet-változással szemben és na­gyon jól tűri a hosszú ideig tartó szárazságot. HONDA AUTÓSZALON ESZÉ­KEN.­ Az eszéki MIO fémfeldolgo­zó komplexum, amelynek már mint­egy 20 évre visszamenőleg nagyon jó műszaki és ügyviteli együttműkö­dése van világszerte elismert japán Honda céggel, a közeljövőben Ju­goszlávia legerősebbnek mondható Honda-képviseletévé lép elő. Ha­marosan egy modern autószalon nyílik ahol minden fajta Honda lát­ható és megvásárolható lesz. A terv szerint mintegy 800 négy­zetméteres területet rendeznek majd be. A megnyitót április végére tervezik. A személygépkocsikon kí­vül alkatrészeket is árusítani fog­nak, azonkívül autókarbantartó részleg kiépítését is előirányozták. A ŠIBENIKIEK VÉDIK A TEN­GER TISZTASÁGÁT.­ A šibeniki község legnagyobb gyára a Boris VÍZÁLLÁS A Duna stagnál. Becsnél 110 (-18), Budapestnél 138 (+8), Bezdánnál 24 (0), Gombos­nál 85 (-1), Újvidéknél 112 (-6), Slan­­kamennál 180 (-2), Zimonynál 250 (0), Pancsovánál 275 (-5). A Dráva árad. Donji Miholjacnál 4 (-34), Eszék­nél­­4 (+27). A Tisza Tokajig árad, lejjebb stag­nál. Vásárosnaménynál 54 ( + 174), Szolnoknál­­81 (-42), Szegednél 107 (- 2), Zentánál 230 (0), Becsénél 309 (+2), Titelnél 168 (-5). A Száva árad. Zágrábnál­­169 (+20), Szlavónb­­ródnál 167 (+27), Župarijánál 231 (+30), Sremska Mitrovicánál 225 (+20), Belgrádnál 202 (-6). Kidiic Fémfeldolgozó Üzem az idén a helybeli vízgazdálkodási ér­dekközösségnek százmillió dinárt fog büntetésként fizetni. Ugyanis ők szennyezik leginkább a tengert, mert percenként száztíz liter ivóvi­zet használnak fel technológiai és egészségügyi célokra, ezenkívül még 250 liter tengervizet is alkal­maznak percenként. A gyár évente tizenegymillió köbméter elhasznált szennyvizet enged a tengerbe. A helybeliek emiatt nagyon kétségbe vannak esve és ökológiai katasztró­fától tartanak. A gyár illetékesei kö­telezték magukat, hogy a büntetés­fizetés helyett a lehető legrövidebb időn belül szűrőberendezéseket fognak felszerelni, ami számításaik szerint tízmillió márkába fog kerül­ni. OLCSÓN BUDVÁN.­ A budvai vendéglátóipari illetékesek a május elsejei ünnepekre kedvezményeket tettek. Nyaralócsalogatóként sokkal olcsóbban számolják el az ellátást az ünnepek alatt. A félpanziós ellátás a Morgen és az Avala Szállóban mindössze 300 és 360 dinárba fog kerülni. Az exkluzív Slovenska Plaža turistaközpontban és a Mon­tenegro Szállodában mindössze 250 dinárt Sveti Stefanon és Petrovacon pedig 450, illetve 315 dinárt kér­nek a félpanziós ellátásért. A LENGYEL CHINKVECHEN­TO. - Lengyelországban már min­den szükséges formaságot elintéz­tek ahhoz, hogy még az idén meg­kezdjék a legújabb Fiat gépkocsi, a Chinkvediento gyártását. Az új au­tót jövőre fogják a piacra dobni. A személygépkocsi háromajtós, 3,22 méter hosszú és öt személy szállítá­sára fogják bejegyezni. A motorja 700 és 900 köbcentis lesz és 31, il­letve 41 lóerősre tervezik. Az autó­gyártás talán június hónap folya­mán indul be. A PASSZÍV DOHÁNYZÁS ÉS A RÁK.­ Amerikában már számtalan Időjárási helyzetkép ma reggel hét órakor Kontinensünk időjárását a nedves, atlanti légtömegek sorozatos áramlása és a cik­lontevékenység befolyásolja 1991. április 21., vasárnap Öt perc alatt... A robot szó a csehszlovák robutit szóból származik, ami nehéz testi munkát jelent. *** Hódító Vilmos (1027-1087) angol ki­rály, aki meghódította Angliát, annyira el volt ragadtatva attól a paprikástól, amelyet szakácsa koronázási napján főzött, hogy odaajándékozta neki a nagy edingtoni uradalmat. *** Miki egér Walt Disney híres rajzfigu­rája a harmincas években olyan népszerű volt, mint Greta Garbo. *** Az orgona, amelyet i.e. a III. század­ban egy egyiptomi borbély konstruált, az el­ső billentyűs hangszer volt a világon. *** Mario Kuchera, aki Brazíliában egy mozihálózat tulajdonosa,eredeti módon vonzza a látogatókat mozijaiba. A jegyek árát a nézők súlya alapján szabja meg. A mérések közben igen sok az incselkedés, és így az emberek még az előadás előtt jól szó­rakoznak. A nézők száma megháromszoro­zódott, főleg a délelőtti előadásokon, ame­lyekre igen sok gyerek jár. Hubei kínai tartományban van egy er­dő, ahol több fajta fehér (albino) állat él. A 30 000 hektáros erdőben sok a fehér med­ve (nem jegesmedve) a fehér farkas, a fe­hér majom, sőt fehér kígyó is. Összesen húsz fajtát számoltak össze. A tudósok még nem magyarázták meg a jelenséget. *** Az egyszerű ablaküveg az ibolyántúli sugarak 5-6 százalékát engedi át, ami ká­rosan hat a képtárakban elhelyezett képek­re. A csehszlovák Szkoflasz cég nemrég olyan ablaküveget készített, amely sugarak­nak csak 0,7-2,3 százalékát engedi át. *** Egy elmélet szerint a dinoszauruszok azért pusztultak ki, mert egy óriási asztero­ida zuhant a földre, több mint 70 millió évvel ezelőtt, és irtózatos pusztítást okozott. A becsapódás okozta felhő eltakarta a na­pot, a föld atmoszférája emiatt hűlni kez­dett, és sok növény, amelyekkel a dinosza­uruszok táplálkoztak, kipusztult. A tudósok most egy újabb elmélettel álltak elő. Az óri­ási aszterodiában szerintük sok nikkel volt, ami megmérgezte a földet, és ezáltal a nö­vényzetet, a dinoszauruszok pedig a mérge­zett növényeket fogyasztva fokozatosan ki­pusztultak. ... a világ körül GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal megtört szívvel je­lentjük, hogy tegnap elhunyt édesapánk, nagyapánk és testvérünk FODOR JÓZSEF nyugdíjas Temetése ma 17 órakor lesz az újvi­déki Városi temetőben. Újvidék, 1991. április 21. A gyászoló család AUTÓS A lap új, nyolc színes oldalon megjelenő havi melléklete autó­soknak, motorosoknak. Benne: tesztek és tapasztalatok, árak és vá­sárlási feltételek, műszaki tanácsok, autóversenyzés, a gépkocsik­hoz kötődő üzletek, mesterek címei, reklámok és sok minden más! . .....» -

Next