Magyar Szó, 1992. június (49. évfolyam, 148-177. szám)

1992-06-13 / 160. szám

1992. június 13., szombat A telefon Bell Alexander Graham találmányaként 1876-ban indult el világhódító útjára. Öt évvel ké­sőbb Pesten is megszólalt a távbeszélő, és Puskás Ti­vadar tervei szerint elkészültek az első központok és háló­zatok. Szabadkáról Iványi István monográfiája 2. kötete 645. oldalán ezt olvassuk: „... 1892 nyarán a telefont is be­hozták a városba.” E lakonikus közlés hátterére kíséreltünk meg fényt deríteni, mert ezek szerint most ünnepeljük a szabadkai telefon „behozatalának” százéves fordulóját. Iványi adata nyomán kutatásaink csupán néhány fontos kérdés megválaszolására terjedt ki: ki, mikor és mi­lyen céllal javasolta Szabadkán a telefon behozatalát; mi­kor szólalt meg az első telefon és milyen volt; hol és mikor épült ki az első telefonhálózat? A kutatómunkában eleve mellőztük a posta és a könyvtár anyagát, sőt a múzeumét is, azzal a céllal, hogy a közfigyelmet felhívó cikkünk kizá­rólag levéltári forrásokra támaszkodjon és ezáltal is megfe­leljen a rovat címének. SIMONYI JÁNOS KÖLTSÉGTERVEZETE Kézenfekvő volt a kutatást a Városi Tanács iratanya­gában kezdeni, átnézni a vaskos tárgymutatókat 1892-től­­ visszafelé. A „telefon” vagy „távbeszélő” mint vezérszó 1884-ig volt követhető: itt a 12858. iktatószám „a városházi toronynak a fecskendő teleppel telephon általi összekötte­tése tárgyában" került az iktatókönyvbe. Ezt a tárgyat a Ta­nács 1884. december 20-án tárgyalta: 444 forint 4 krajcárt hagyott jóvá a folyó évi költségvetésből a munkálatokra, azok levezetését az építészmérnöki hivatalra bízva. Az eleve nyilvánvalónak tűnt, hogy a 444 forint 4 krajcáros költsé­get a javaslattevő rendőrkapitány sem az ujjából szopta ki, de csak a mérnöki hivatal 1883. évi iratcsomójának ötórás kitartó boga­­rászása vezetett eredményre. Itt ta­láltuk meg az 58. lajstromszám alatt Simonyi János városi gépész 1883. november 9-én keltezett beadvá­nyát, amelynek tárgya: „Költség-elő­irányzat a tűzoltó eszközöknél hi­ányzó, szükséges tárgyakról.” Igaz, a tárgy eme meghatározásában a telefonról nem történik említés, de a kutató fel kell hogy figyeljen a „fecskendő - tűzoltó - telefon” fo­­galmak összefüggésére. A költség­­tervezet második pontja ugyanis megállapítja: „A toronyból a fecs­kendőhöz tűz­jelzőt kellene vezetni telefonnal, a távolság 900 m egymástól. Szükséges hozzá...” - és felsorolja tételesen a drótot, 45 oszlopot, 180 izolátort, 1 alarm-harangot, 24 „busen-féle elem”-et, 1 pár telefont - mindez összesen: 444 írt és 40 kr. » Simony János városi gépész volt tehát a telefon „behozatalá”-nak indítvá­nyozója még 1883-ban, a telefon alkalmazását a tűzoltóság szükségleteire, tehát fontos közérdek megvalósítása végett javasolta. Amint olvastuk, a Városi Tanács már 1884-ben elrendelte a felszerelést­­ és az a levéltári anyagból ki nem derít­hető okok miatt még 1885-ben sem valósult meg! AZ ELSŐ SZABADKAI MAGÁNTELEFON_________________________ Csak 1886 elején került ismét a Városi Tanács elé a telefonügy: Rothman Imre helybeli műszakiáru-kereskedő a már jóváhagyott tűzoltó-telefon kivitele­zésére nyújtott be pályázatot. A tárgy azonban ismét elakadt­­ a városi főmérnök párnás széke alatt. Rothman huszáros lépésre szánta el magát, engedélyt kért magántelefon-vonal felállítására: „Alulírott egy rövid próba Telefont akar felállítani, amely menne saját I. kör Kossuth utca Poljakovits-féle házbani üzletétől csakis a város tulajdonát ké­pező Pest szállodát érintve Reiter Károly üzleté­be. E Telefon felállításának csak az a czélja, hogy alulírott a tettes városi tanácsot munkaképességé­ről meggyőződtesse...” A Tanács április 17-én nagylelkűen meg­engedte a magántelefon felszerelését azzal, „hogy a huzal a házak tetején vezetendő” - azaz nem engedélyezte az utcai póznák alkalmazását. Rothman tehát 1886 tavaszán kifeszítette Szabad­ka első telefonvonalát - hogy pontosan mikor, azt nem tudtuk a levéltári anyagból megállapíta­ni­­, és az működött mindaddig, amíg a jövendő konkurenciát megszimatoló helyi távírdahivatal fel nem jelentette a várost a kormánynál, hogy miniszteri engedély nélkül telefont engedett fel­szereltetni. „Van szerencsém végül közölni - írta a te­mesvári Távirdai Igazgatóság a Városi Tanács­nak -, hogy Rothman a szóban forgott távbeszélő vezeték lebontására általam kötelességszerűen felszólíttatván - felhívásomnak az ottani távírda­állomás jelentése szerint e hó 18-án eleget is tett.” (Tanácsi iratok 11324/1886 polg. sz. a.) A Rothman-Reiter üzletet összekötő tele­fonvonal volt Szabadka első működő távbeszélője 1886 nyarán, úgy látszik, kedvező benyomást keltett, mert Rothmantól a Városi Tanács új költ­ségajánlatot kért. Sajnos, ennek a telefonnak műszaki leírását nem találtuk a levéltári iratok között, viszont már augusztus 18-án le is szerel­ték. AZ ELSŐ TŰZOLTÓ-TELEFON EDISON RENDSZERŰ Rothman 1887. október 13-án benyújtotta költségvetését „egy a városháza tornyát a tűzoltó­­teleppel összekötő Telefon-vonal hálózatról”, amely három telefon és egy tűzjelző (csengő) fel- A­­ 2 WCYftICH A. if 7ÓDA I JAVÍTVA TELEFON ÉS VILLÁMHÁRÍTÓ GYÁRA udd­peafojt “ VI.KIRÁLY­ UTC­A 98 /L./.у. Ј á t SunJjXS /fai '&f&fsej/­ лаЛаЛгт, . Á '//јг&г f/t fás ø*г*4/ љ fag/A. ssjftí tffarfífe­g-vizáí?/ok'!#*/, síffé EVELTÁRI BÚVÁRKODÁS Fischer Sándor előterjesztése a tele­fonhálózat létesítésére HÁLÓZAT ÉS KÖZPONT LÉTESÍTÉSE szabadkai telefon centenáriuma szerelését irányozta elő „készen átadva” 800 forintért. A Tanács december 10-én elfogadta a költségvetést, és már egy hét múlva „Tűzjelző telefon felállítása” tárgyában tett jelentést a Tanácsnak Szigeti József városi tanácsnok. Rothman tehát rekordidő alatt kihúzta a vonalat a város­háza tornyától a tűzoltó telepig, rákötve erre az egy vo­nalra a rendőrbiztosi őrszobát is. Amikor a polgármester az 1888. évi XXXI. törvénycikk 13. paragrafusa alapján végleges engedélyért folyamodott az illetékes minisztéri­umhoz, beadványában így írta le az első szabadkai állan­dó telefont: ,A telefon Edison rendszerű, csengetyű jelzéssel el­látott távbeszélő készülék, vezetve van a rendőrségi szol­gálati szobából a városházi toronyban levő toronyőrség­hez, innen pedig a Szt. István téren, Kazinczy, Berzsenyi s Damjanics utczákon a Damjanich utczában levő tűzőr­­séghez; a bekapcsolt állomások száma három s maga a ké­szülék kizárólag a tűzoltói szolgálat érdekében szükséges közlések váltására használta­k.” (2448/89 polg.) A három telefon ugyan lépésnek tekinthető a háló­zat felé, de valójában mégsem volt az, mert egy vonalra volt csatlakoztatva. Viszont valójában egy hálózat magja volt, ami rövidesen ki is tűnt. Alig száradt meg ugyanis a tinta a miniszteri engedélyen, a „hálózat” máris elégtelen­nek bizonyult: Scossa tűzoltóparancsnok két új telefonál­lomás bekötését kérte, éspedig a saját, valamint a rendőr­­főkapitány lakásába. A Tanács 1890. december 23-án el­fogadta a javaslatot, és 600 forintot erre a célra jóvá is ha­gyott. Most azonban már nemcsak Rothman jelentkezett, hanem vidéki cégek is, ajánlataik azonban jócskán meg­haladták a jóváhagyott 600 forintot. Végül versenytárgya­lási hirdetményt tett közzé a Tanács: „Szabadka sz. kir. város közönsége a tűzoltói távír­da (így!) hálózatának kiegészítése czéljából a jelenlegi tűz­oltói toronyból kiindulólag négy új telefon és nyolcz tűz­jelző állomást szándékozik létesíteni, a­mely vezetékek összes hossza 12 820 méter... A telefon vezeték több ágra oszolván, a központi állomáson... oly átcsatolási rendezés is létesítendő a telefon vezetékhez, hogy úgy minden egyes vonalt külön, mint valamennyi vonalt egyszerre is lehessen használatba venni...” (aláhúzta DJ) A helybeli Rothman igen ügyes üzletembernek bi­zonyult: összefogott a budapesti Fischer céggel - ő építet­te a budapesti tűzoltóság telefonhálózatát­­ és két másik erős cég ellenében is megnyerte a versenytárgyalást. Az ő ajánlatuk leírásban­­ és képen is fennmaradt az iratok között: „A telefonkészülékek villámindítóval (inductorral) vannak ellátva a felcsengetés szá­mára, ami a kezelést igen egy­szerűvé teszi; a beszélő készülé­kek (microfonok) a legjobb szerkezetűek­­, a központi ké­szülék annenciatorral és vonal­váltóval van ellátva, mely... le­hetővé teszi, hogy a központ akár egyenként, akár az összes állomásokkal is egyszerre be­szélhessen.” Már folyamatban voltak a kivitelezési munkálatok, amikor a Tanács sürgősen hozzáadta a meglevőkhöz a színházi vonalat, majd az önkéntes tűzoltóságot, ami még 976 méternyi vezeték kifeszítését igényelte. Vé­gül elérkezett a várva-várt nap, 1892. április 30-a, amikor a vállalkozó a hálózatot teljesen felszerelve, működőképe­sen átadta. Erről jegyzőkönyv készült, amelyből kitűnik, hogy a munkálatok finisében, minden tanácsi tárgyalás, határozat nélkül, még három telefont szereltek fel: a pol­gármesteri hivatalba, az adóügyi tanácsnok irodájába (en­nek mi köze lehetett a tűzoltósághoz?) és a rendőrséghez. A telefonközpont nagyon egyszerű volt: egy jelzőkészülék (annenciator) egy vonalváltó, egy harangcsengő, helyi te­lep (4 elemmel) és villámhárító volt az összes felszerelése. A vezeték 1,5 mm vastag szilícium-bronz sodronyból ké­szült 80 faoszlopon volt kifeszítve. Mindezek a forgalom­nak még aznap, 1892. április 30-án átadattak. Az első szabadkai telefon tehát még 1886-ban meg­szólalt ugyan, de az állandó, fejlődésképes hálózat 1892- ben épült - ekkor kezdődik az állami hálózat kiépítése is. DOBOS János Magyar Szó Egyeduralmak A történetírás nehéz tudomány, nagy figyelmet és körültekintést kíván. Külön súlyt kap benne a szó és az igazság igénye, s így nem tartozik a könnyű ol­vasmányok közé, főként, ha az említett igazságot hoz­zá kell hangolni az általános nézetekhez. John Lukacs korrajzában a történelem, mintha nem egyenes pá­lyán futna, hanem körforgásban ismételné az idő múlá­sát. Őnála tér és idő koordinátái az egész mai századra visszanézve meglepő következtetést produkálnak. A na­cionalizmust látja ugyanis általános uralkodó világnézet­nek, amelyet két világháború kényszerített Európa né­peire. Még Sztálin birodalmában is ha mégannyira nem­zetköziséget hirdetett. Kifelé, persze. Otthoni használat­ra a nemzetközi bezárkózás alkalmazta csisztkákkal és tarkólövéssel biztosítva egyeduralmát. Vele szemben Hitler már nyíltan hirdette a má­sik „egyedül üdvözítő” panaceát a nemzeti szocializ­must, a teljes pusztulásig, miközben lerohanta Euró­pát, s felsőbbrendűségének tudatában hatmillió em­bert irtott ki gázkamrákban, mert zsidók voltak, vagy csak másképpen néztek a világra. A felsőbbrendű faj nevében és az igazságtalan békeszerződést megbosz­­szulva nagyobb életteret akart biztosítani a német népnek, hogy valamennyien egy hazában élhessenek. S az „egy hazának" ezt a kizárólagos elvét a szo­cializmus nevében hirdették Moszkvában éppúgy, mint Berlinben, illetve felvonulási területükön, Euró­pa távolabbi térségein. S a szocializmus hódítása a lelkekre is kiterjedt, megfelelő módosulással természetesen a sarló és kalapács, illetve a horog­kereszt jegyében. És mindezt sokáig tehetetlenül nézte az idejét múltnak hitt liberális világ, mert sokáig tartott, amíg összeszedte maradék erejét, hogy az esernyős Cham­berlaint a lassúbb, de kitartóbb Churchillel váltsa fel. Egy visszafelé mutató ne­hézkes polgári rendszerrel üzenve hadat az egyeduralomnak, amely a nacio­nalizmus őrületében tombolta ki magát, s omlott aztán össze. Ahogy azonban Lukács ezt a nemzeti tébolyt két háború eredménye­ként megidézi, az a történetírás remeklése. Átmeséli az egész századot ez az amerikai magyar a nemzetek háborúival, amelyeknek ma már csak a csöke­­vényei láthatók itt-ott a maradiság peremvidékein füstölögni. Hősei meg, a kísértetiesen magányos Hitlerrel, s az ugyancsak egyedül önmagában bízó Sztálinnal elkerülhetetlenül áldozatai lettek a kényelmes, de magabiztos John Bull-szerű Churchillnek, miután nyugodtan bevágta reggelijére a hat tojásból álló szalonnás rántottát, majd szivarra gyújtott, s aztán elindította a hadifflottát. Nem emlékszem, mikor olvastam ilyen hangulatos történelmi esz­­szét, mint amilyen John Lukacsé, aki könnyed fölénnyel néz vissza az el­múlt századra. Igaz, hatalmas irodalom állt a rendelkezésére, s a máso­dik világháborúban csatát vesztett fasizmus után, mintegy kapuzárás el­őtt a szocializmus összeomlásának is tanúja lehetett. Így aztán az ő törté­nelmi tájképe híven ábrázolhatta mindazt, ami annyi pusztítással tom­bolta ki magát, hogy most már talán békésebb korral hozzon vigasztalást a világra. HERCEG János KILATO 13

Next