Magyar Szó, 1992. június (49. évfolyam, 148-177. szám)

1992-06-21 / 168. szám

1992. június 21., vasárnap Vasárnap délelőtt e­bből regény? M­ostanában írók ülnek errefelé államelnöki karosszékekben. Göncz Árpád Magyarországon, Václav Havel Csehszlovákiában, legújabban pedig Dobrica Ćosić a két tagköztársaságból álló Jugoszláviában. Nyilván so­kan feltették már a kérdést, vajon mi vitte rá az írókat, hogy közvetlen politikai szerepet vállaljanak, mégpedig a legmagasabb szinten? Könnyű volna itt most helyi tradíciókra hivatkozva azt mondani, a történelem során, errefelé, az írók mindig is a politika mezején működtek, így aztán, amit nem mondtak ki, vagy nem mondhattak ki mások, se politikusok, se újságírók, se tudósok, azt kimond­ták az írók versben, regényben, drámában. Hát ez a hagyomány folytatódna itt most az író-elnökök szerepeltetésével? Talán mégsem. Vagy nem egészen így. Mert a művekben politizáló író, a közösség nevében versben megszólaló, mégis más szerep, mint az elnöki karosszékkel vállalt. Meg egy másik kérdést is feltet­tek már sokan. Azt, hogy mi jön ki ebből?­ Milyen politika lesz az, amit az írók vezetnek ? És valóban: hová vezet az író-elnöki politika ? Milyen irányba, milyen megoldások felé? Engem mégsem ezek a kérdések foglalkoztatnak. Nem nagyon érdekel az író­elnöki politika tartalma és irányvétele, bár itt most, jól tudom, az én bőrömről, életemről van szó, mégpedig nem is „olvasói” bőrömről. Havel, Göncz Árpád, Ćosić műveit vagy elolvasom, vagy sem, véleményt formálok róluk, vagy elhallg­atom, hogy van véleményem; ezen voltaképpen nem sok múlik. Jó esetben nem megy rá a bőröm. De az a politika, amit az államelnöki székben ülő író közvetle­nül vagy közvetve vezet, függetlenül attól, hogy gondolok róla valamit vagy sem, messzemenően befolyásolja a reményeimet és a kudarcaimat, az életre meg a gondolkodásra való jogomat. Akár úgy is, hogy rámegy a bőröm. Mégsem érde­kel túlságosan az író-elnöki, politika. Szóljanak erről, akik jobban értenek hozzá, és többet is tudnak politikáról meg alkotmányjogról, fegyverekről és erőviszo­nyokról, államszervezetről és adóbehajtásról. Engem most az érdekel, lesz-e ebből regény ? Vagy - minthogy Havel és Göncz Árpád is drámaíró - lesz-e ebből dráma ? S milyen dráma lesz az, milyen regény, amit az író-elnök az államelnöki karosszékben ülve az elnöki íróasztal­nál az elnöki tollal ír meg? vagy a regények és drámák nem az elnöki paloták­ban születnek ? Nyilván valahol máshol ír az író. Azért kérdezem mindezt, mert téma és mondanivaló bizony van itt bőven. Sokkal több, mint amennyi egy-egy regénybe, drámába beleférhet. Elképzelni is nehéz, milyen mennyiségben szállítják titkos, közvetlen vagy közvetett csatorná­kon egy-egy elnöki irodába az információkat a titkok tudói és a titkok kutatói az életről, a történelemről, a gazdaságról, az emberek hangulatáról és közérzetéről, ellenségekről és hívekről, múltról és jelenről... Azt gondolhatnánk, az államelnöki karosszékben ülő író az élet kellős kö­zepén ül, minden a keze ügyében van, mindent készen szállítanak neki, és mindehhez csak írói képességét kell odatenni, formacsináló mesterségét, s máris születik, születhet a regény, a dráma. Azt mondhatják erre, nem megy ez ilyen egyszerűen, meg hogy az elnök, akármilyenek is írói képességei, nem ér rá elvégezni a rom­acsinálás aprómunkáját, túlságosan lefoglalják a na­pi teendők. Erre én csak annyit mondhatok, hogy mindenkit lefoglalnak a napi teendők, s e teendők között mindig vannak halaszthatatlanok is, olya­nok is, amit csak az író - akár elnök, akár nem - személyesen végezhet el. S erre bizony mindenkinek rámegy az ideje. A mindennapi halaszthatatlansá­gok ellenére szerzi meg az író a regényhez, a drámához az időt. Tehát az író­éinak is „beszerezheti” az írósága számára szükséges időt. Ha írni akar. Drámát, regényt, naplót, feljegyzést... Amihez éppen kedvet és indulatot érez. Amihez oda áll, vagy nem áll oda. Annál is inkább, mert az írás nem váltható fel nem írói élettel. Az író legfeljebb hallgathat. Ezért kérdezem, lesz ebből regény, dráma? Nem akkor, amikor majd az írók túllesznek az elnökösködésen. Hanem most, éppen most. Az elnökösködés idején. Adottak-e ehhez a regény- és drámaírói feltételek? A személyesek és az objektívek. Elégséges feltétel volna az elnöki asztalra naponta befutó in­formációk nagy mennyisége? Azt olvasom Nádas Péter regényírói vallo­másában, (Kritika, 1992/6) hogy „A regény anyaga valószínűleg mindig a tudott.” Meg hogy „A regény egy felettébb közönséges dolog, tapasz­talatban tocsog.” Valami természetesen úgy válik tudottá, hogy utánajár­nak. Ha leválasztják a „nem tudott” óriási birodalmáról. De Nádas Pé­ter arról is szól, hogy regényírói tapasztalata szerint „A nemtudás szem­pontjából kell visszatekintenem a tudásra, s nem a tudás szempontjából rácsodálkoznom a nemtudásra. ” Nádas mindezt személyes tapasztalatként mondja el. Egy pillanatra sem hirdeti, hogy tapasztalata általános érvé­nyű lenne. Nekem sincs szándékomban az ő tapasztalatát másokon szá­­monkérni. Főként nem az író-elnökökön. Csak annyit mondok, hogy az államelnöki asztal valószínűleg roskadozik a sok „tudattól” és „tudás­tól”... Mi minden futhat be arra az asztalra. A kérdés csak az, ha már a regény anyaga a tudott, hogy miként nyúl hozzá mindehhez akár Cosic, akár Havel, akár Göncz Árpád, íróként vagy elnökként? Vagy nem is választja külön a kettőt? De ha nem választja külön, akkor mintha vala­mi harmonikus rendben élne. Mintha meglenne az egyensúly az elnöki te­endő és az írás között. Mondom, mintha... Mert itt azért mégis két dolog­ról van szó. Két tudottról. Két tudásról. A világ körül az államelnöki asztalra, a világot jelentő információk tömege. S mindennek befogadása „csak” a világ tudását hozhatja. Ez kell az elnöknek, hogy döntéseket hozhasson, hogy politikai nézeteinek érvényt szerezzen. Régen rossz, ha az elnök valamely újságírói kérdésre „nem tudom”-mal válaszol. Mert ez azt jelenti, hogy tájékozatlan, hogy nem nézte meg jól, mi van az aszta­lán. Vagy valamilyen oknál fogva nem tettek oda mindent. Az elnök sze­repét tehát nem lehet „a nemtudás szempontjából” betölteni. Közben meg­tudjuk, Nádas Péter mondja, a regényíró világismerete az önismerettel függ össze. Az önismeret - az ismerd meg önmagad parancsa - teremti meg a „nemtudás” kilátótornyát, ahonnan a regényíró „visszatekint” a tudásra. De hát képzeljünk­­el egy államelnököt, aki azt mondja, azért ült bele az elnöki karosszékbe, hogy megismerje önmagát. Ezen aztán eléggé elcsodálkozna a világ. Ha egy elnök belül van a szokásos „elnöki” kerete­ken, akkor már túl van az önismeret krízisein. Egy elnök mégsem sajnál­hatja magát. A regényíró viszont örökösen önismereti válságban él. Hiá­ba dolgozik a tudott anyagon, hiába tocsog a tapasztalatban, az önisme­ret bizonytalansága mindig kétségekbe és krízisekbe rántja. Ritka a világ- és önismeret egybeesése. Legalábbis a regényíró életében. Viszont kötelező körülmény az elnök életében. Ezért amott fent az a sok mintha. Az író-elnök tehát nem számíthat a harmóniára? Számára adva volna a harmónia? Mint kötelező színtér és élettér. De mégis, mire számíthat akkor? N­em tudom megmondani. Majd kiderül egyszer. Ha túl lesz a világ azon, hogy írókat ültet elnöki karosszékbe. És ha az írók túllesznek azon, hogy országokat vezessenek. S visszatérnek a történetmondáshoz, a cselekmény­­vezetéséhez, a drámahős sorsának megrajzolásához. Visszatérnek? Ezt írtam? Honnan hová? Egyik szerepből a másikba? Hát le­het a szerepeket csak úgy váltogatni? Aligha. Semmit sem lehet visszarendezni, amit így vagy úgy már elrendeztek. Akár jól, akár rosszul. Ezért, ha azt kérdezem, lesz ebből regény, lesz ebből dráma ? - akkor - végül is belátom, bár nem ezt céloztam meg - mégiscsak azt kérdezem, lesz ebből elvi­selhető élet ? Számomra, a regény olvasója, a dráma nézője számára ? BÁNYAI János Magyar Szó MŰVELŐDÉS 13 SZABADKA KÖZSÉGI PEDAGÓGUSOK A TANÉV VÉGÉN Árulkodó dolgozatok... Agyánszki Lídia, a szabadkai Május 25. Általános Iskola tanító­nője: - Kilenc éve dolgozom ebben az iskolában, de még egyszer sem sikerült végigvezetnem egy osz­tályt. Már most is rettegve gondo­lunk a következő évre, júniusban mindössze tíz gyerek iratkozott be a magyar tagozatra, s ha az au­gusztusi boniratkozás során sem lesz több jelentkező, kombinált osztály nyílik. Ahogy az idén is volt. Ez esetben­­ mivel itt négy magyar ajkú tanítónő van, kettő munka nélkül marad. De ha nyí­lik is magyar első osztály, egy ta­nítónő mindenképpen feles­legessé válik. Csak reménykedhe­tünk, hogy az iskola vezetői talál­nak valamilyen megoldást, és nem kerülünk az utcára. - Munkám során talán még so­hasem éreztem ennyire a gyere­keken keresztül a szülők anyagi helyzetének hanyatlását. A koráb­bi években arra sohasem volt pél­da, hogy év elején a gyerekek ne új felszereléssel, hanem kitöltött munkalapokkal, használt tan­könyvekkel kezdjék az évet. Arra meg pláne nem, hogy kinőtt szan­dálokat használnak iskolapapucs helyett. Hónapról hónapra keve­sebben jelentkeztek uzsonnázni, az idén - anyagiak miatt - elma­radt az iskolai kirándulás is. Mi, pedagógusok sem vagyunk jobb helyzetben. Csantavérről utazom naponta, a fizetésem felét a Subo­­ticatransnak adom, igaz,­hogy az iskola kifizeti a hónapos jegy árát, de addig az utasforgalmi vállalat háromszor drágít. A gyerekek pe­dig már azt is észreveszik, ha a ta­nító néninek nincs új harisnya a lábán.­­ Nehéz volt azokkal a gyere­kekkel dolgozni, akiknek édesap­ját behívták katonának, a legéke­sebben a fogalmazások árulkod­tak a gyerekek lelki világáról, be­leszőtték nyomasztó álmaikat, ret­tegéseiket... Pásti Leona, a szabadkai Duro Salai Általános Iskola angol sza­kosa: - Nagyon nehéz év van mögöt­tünk, minden vonatkozásban. A gyerekek zaklatottak, látszik, hogy a szülők megélhetési gon­dokkal küszködnek, nem tudnak a gyerekekkel foglalkozni. A munkafeltételekre is rányomja bélyegét a pénztelenség, takaré­koskodnunk kell a krétán és min­den egyeben: nincs fólia az írásve­títőbe, a másolónkhoz nincs papí­ros. Az iskolában keletkezett káro­kat kénytelenek vagyunk a gyere­kekkel megfizettetni. Nem jára­tunk szaklapokat, nem szerve­zünk kirándulást. Szegénységünk legékesebb bizonyítéka, hogy az idén csak a színkitűnő tanulóknak tudtunk ajándékkönyvet venni. - Sokat vártunk a kollektív szerződéstől, iskolánk már tavaly szeptemberben aláírta a doku­mentumot, akkor annak alapján történt az elosztás is, csak nem tartott sokáig... Az idén még nya­ralási pótlékot sem kaptunk, de nem hozta meg a várt eredményt a sztrájk sem. Illetve annyit, hogy most a mi zsebünkből kell kifizet­nünk a különbséget azoknak, akik akkor nem sztrájkoltak. - Az iskolának teljesen kiürül­tek a tartalékai, tavaly, a fűtő­anyaghiány idején kénytelenek voltunk gázolajjal fűteni - jóval drágábban. Most a kisiskolánk, a régi épületbe elhelyezett alsó osz­tályok maradtak tüzelő nélkül. Pintér Molnár Edit, a tavanku­­ti Matija Gubec iskola környezet­nyelv szakosa: - Nemcsak ránk, környezet­­nyelv szakosok munkájára nyom­ta rá bélyegét a bizonytalanság, de minket érintett először. Négy év vándorlás után - csak megha­tározott időre vettek fel egyik-má­sik középiskolába - az idén végre állandó munkahelyet kaptam Ta­­vankúton, de az öröm nem tartott sokáig, mert márciusban kiderült, hogy változások várhatók. Azóta sem tudjuk, hogy mi lesz velünk, pedig ezen a településen a szülők háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy szeretnék, ha gyerekeik ta­nulnának magyarul. Pedig a kér­dőíven úgy volt feltüntetve, hogy fizetni kell érte! Majd csak őszre tudjuk meg, hogy lesz-e szükség egyáltalán ránk. Mégis bizakodó vagyok, megedzett az évekig tartó bizonytalanság.­­ A várható változások tulajdon­képpen minden pedagógust érin­tenek, mert a tervezett osztálycsök­kentés óhatatlanul munkaerő-feles­leghez vezet. A tavankuti iskolában többen is vannak olyanok, akiket csak meghatározott időre vettek fel, nekik minden bizonnyal nem hosszabbítják meg a szerződését. S. KISS Ágnes Agyánszki Lídia Pásti Leona Pintér Molnár Edit A napokban a Gyöngyösbokrétát és a Durindót szervező fesztiválbizottság szétküldte a meghívókat a részt vevő ze­nekaroknak és táncegyütteseknek. Szombaton délután 5 órától a Durin­­dón a következő együttesek lépnek fel a debelyacsai művelődési házban: A debelyacsai József Attila Művelő­dési Egyesület kórusa és citerazenekara, a nemesmiliticsi Németh László Művelő­dési Egyesület citerazenekara, a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Egyesület asszony kórusa, citerazenekara és szóló­énekese (Horváth Elvira), a martonosi Testvériség Művelődési Egyesület asz­­szonykórusa és citerazenekara, a verses Petőfi Sándor Művelődési Egyesület ci­­teraduója, a szabadkai Lányi Ernő Mű­velődési Egyesület citerazenekara, kóru­sa és hangszerszólistái, a pancsovai Pető­fi Sándor Művelődési Egyesület citera­zenekara, a felsőhegyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület asszonykórusa, férfikórusa, citerazenekara és szólóéne­kese (Kálmán Ilona), a horgosi Testvéri­ség Művelődési Egyesület citerazeneka­ra, az oromhegyesi Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület asszonykórusa és citera­zenekara, a csantavéri Bartók Béla Mű­velődési Egyesületet Bakota Árpád furu­lyaszólója képviseli, a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület kórusa és citerazenekara, a szenttamási Arany Já­nos Művelődési Egyesület kórusa és ze­nekara, a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület Táltos együttese és szólóelőa­dói, a hertelendi Tamási Áron Művelő­dési Egyesület kórusa, citerazenekara, a tóthfalui Fehér Akác Művelődési Egye­sület asszonykórusa, az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület asszony­kórusa, a völgyesi Aranykalász Művelő­dési Egyesület kórusa, a pacséri Pacsér Művelődési Egyesület asszonykórusa és citerazenekara, a kikindai Egység Műve­lődési Egyesület Virradó együttese és szólóénekese (Kún Heléna), a székelyke­­vei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület férfi-, asszony- és citerakórusa, az újvi­déki Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­let kórusa, a kanizsai Cifraszűr asszony­kórus, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület asszonykórusa és citerazene­kara és végül a szabadkai Népkor citera­zenekara és népdalkórusa lép fel. A 29. Gyöngyösbokrétán, melyet va­sárnap délután 3 órától tartanak Debe­­lyacsán az általános iskola udvarában, a következő művelődési egyesületek lép­nek fel: A doroszlói Móricz Zsigmond Mű­velődési Egyesület a Doroszlói Gyön­gyösbokrétát adja elő, a csantavéri Bar­tók Béla Művelődési Egyesület szatmá­ri táncokat, a verseci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület páros szüreti táncokat, a horgosi Művelődési Egye­sület Horgos környéki táncokat, a her­telendi Tamási Áron Művelődési Egye­sület leánykarikázót, a péterrévei Tisza Művelődési Egyesület csikóstáncokat, a kisoroszi Testvériség-egység Művelő­dési Egyesület szatmári táncokat, a fel­sőhegyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület sárközi karikázó táncokat, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület gyermektáncokat, a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Egyesület somogyi táncokat, a feketicsi Testvéri­ség Művelődési Egy­esület szatmári tán­cokat, az oromi Petőfi Sándor Művelő­dési Egyesület csókái táncokat, a pan­csovai Petőfi Sándor Művelődési Egye­sület párosító táncokat, a völgyesi Aranykalász Művelődési Egyesület dél­alföldi táncokat, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület rábaközi páros táncokat, a székelykevei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székelyföldi tán­cokat, a kikindai Egység Művelődési Egyesület vajdasági táncokat, a temeri­­ni Szirmai Károly Művelődési Egyesü­let dél-alföldi táncokat, a moravicai Ady Endre Művelődési Egyesület a Mezőségi lakodalmas tánc az utcán cí­mű műsort, a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a Kukoricafonás és -morzsolás című táncot, az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület somogyi táncokat, a martonosi Testvé­riség Művelődési Egyesület az Este nyolcat ütött az óra című műsort, és végül a szabadkai Népkor szatmári táncokat ad majd elő. L. ZS. Gyöngyösbokréta Ismert a részvevők lajstroma Debelyacsáról elküldték a meghívókat a művelődési egyesületeknek VIZSGAE­LŐADÁS Iphigénia Auliszban Az újvidéki Színművészeti Főis­kola magyar tagozatának elsőéves növendékei, Soltis Lajos tanár úr osztálya hétfőn, június 22-én déle­lőtt tíz órakor tartja vizsgaelőadá­sát az Újvidéki Színházban. Euri­pidész tragédiáját, az Iphigénia Auliszban címűt mutatják be. Ha­tan vannak az osztályban, akiket már jól ismer az újvidéki közönség: Magyar Attila, Káló Béla, Mezei Zoltán, Vukosavljev Iván, Erdélyi Hermina és Tényi Edit. Az előa­dást Soltis Lajos rendezte. A vizs­gaelőadás nyilvános, minden ér­deklődőt szívesen várnak. K­c

Next