Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)

1992-10-19 / 288. szám

4 Ostorral nem lehet a traktort hajtani Adorjánon még vannak igavonó lovak - Az üzemanyagra hiába várnak a földművesek - Dideregnek a diákok - Megbolygatott emberek S­óti Ferenc bátyám kutyái mér­gesen ugatnak rám. A kapu fel­ett látom az udvar végében a lova­kat. A kocsik is bent állnak a szín­ben. ■ Hajlott öregasszony jelenik meg az ajtóban. A felesége lehet. Az asszony semmivel sem kedve­sebb a kutyáknál. Közli velem, hogy az ura nincs otthon, beutazott Zenátra, és nem tudja, mikor tér haza. Sóti Ferencet Adorjánon azért ke­restem volna fel, mert azon kevés emberek közé tartozik, akik földmű­vesek, de sohasem volt traktorjuk. Mindig lovakkal művelte a földet. - A lovak érdeklik? - morog az öreganyó. - Nem örülök a lovak­nak. Traktorral sokkal gyorsabban el lehet végezni. Az is igaz, hogy a traktort nem lehet ostorral hajtani. ZÖLD MALACOK Sándor Lászlótól, a szövetkezet állattenyésztési előadójától megtu­dom, hogy a faluban körülbelül száz ló van. A négyszáz háztartásra száz ló! Megállapítjuk, hogy szép arány és a Vajdaságban már ritka. - Most nagyon jól jön a ló - mondja az előadó. - Raktárosunk begyűjtötte a gázolajra kapott je­gyeket, azzal a céllal, hogy vala­mennyi földművesnek beszerezzük a szükséges üzemanyagot. Az el­múlt három hónap gázolajjegyei érintetlenek, nem értékesíthettük őket. Az egyéni termelőknek éven­te 80 000 liter üzemanyag kell, eb­ből az őszi munkákra elfogy 40 000 liter. Pontosabban fogalmazva el­fogyna, ha volna. Két-három ha­vonta kapunk háromezer litert. Most rendeltünk 10 000 litert egy magáncégnél. Ez a mennyiség ele­gendő lesz arra, hogy elrendezzük saját földünket. Még szolgáltatást is végezhetünk belőle. Amikor a szövetkezet épületébe léptem, két különös feliratra figyel­tem föl. Az egyik parancsolóan így szól: „Október 25-éig fel kell szedni a répát!” - igen - világosít fel később Ba­rát Katalin. Ő a szövetkezet pénztá­rosa, bérelszámolója és titkárnője is egy személyben. - A cukorgyárak­ból szóltak, hogy csak addig veszik át a répát, mert később nem dol­goznak. Nyersanyag híján leállnak a termeléssel. - És a zöld malacok? - így hívjuk a szerződéses mala­cokat - mosolyog Sándor László. - A tenyésztők a Carnexszel köthet­nek hizlalási szerződést. Ezek a ma­lacok a zöld malacok. Színben per­sze nem azok. BOLDOG KORBAN ÉPÜLT AZ ISKOLA Távozóban Barát Katalin el­mondta azt is, hogy tavaly télen a diákok a szövetkezet irodáiban ta­nultak, mert az iskolát nem fűtöt­ték. - Lehet, hogy az idén is így lesz. Ezt már Sándor Éva tanítónő mondja. - Boldog korban készült az isko­la. Kéményt nem építettek rá, vil­lanykályhával pedig azért nem le­het fűteni, mert nincs bevezetve a három fázis. Csak fűtőolajjal üze­mel a kazán, csak attól melegek a radiátorok. Fűtőolaj pedig nincs.­­ Amikor a leghidegebb telünk volt, akkor 16 000 liter fogyott el. Állítólag a kanizsai iskolának van 7000 liter fűtőolaja. Nekik az nem kell, mert bevezették a gázfűtést. Megígérték, hogy elkapják, de nincs arra pénz, hogy kiszívassák a tartályból és ideszállítsák. Ám lehet, hogy csupán szervezés kérdése az egész. Az adorjáni iskola a kanizsainak a kihelyezett tagozata. Négyosztá­lyos. Hatvan diák tanul benne és még harminc napközis. - Száz gyerek fagyoskodik, így is mondhatom. Mert már most fa­­gyoskodunk. A faluban kiépült a gázvezeték-hálózat. Az iskolába azért nem lett bekötve, mert nem volt rá pénz. Pedig mindent meg­tettünk, hogy gázfűtésünk legyen. A szülők felajánlották munkájukat, a helyi közösség némi anyagot és pénzt, ám Kanizsáról semmit sem kaptunk. Most nagykabátban ülünk, a gyerekek kispárnákat hoz­nak magukkal. Nem tudom, mi lesz később, amikor majd a Tisza is befagy. Lehet, hogy majd megint a szövetkezetbe járunk tanulni. ASZFALT ÉS SÓDER A helyi irodában Bogári Géza tisztviselőt találom. Az irodafőnök néhány napos szabadságot kért. Most van ugyanis a szárvágás és a szárkötés ideje. Elmondja, hogy a gázvezeték­hálózat építését az idén fejezték be. Minden utcában van gáz, de nem minden házba kötötték be. A négy­száz házból száznegyvenhétbe. So­kan azért nem vezettették be, mert a tűzrevalót megtenni nekik a föld. Másoknak nem volt rá pénzük. A helyi irodának is csak annyi pénze volt az idén, hogy kétszáz mé­ter hosszan leaszfaltoztasson egy ut­cát és néhány kocsi cserepet és só­dert vegyen a bekötőút javítására. *** Gyönyörű őszi nap van. Kisétá­lok a Tisza-partra. Csendes a folyó, néhány kikötött csónak pihen rajta. A töltésről rálátok erre a szép fekvésű Árpád-kori falura. Bagári Géza szavai csengenek vissza: „Az emberek itt meg vannak bolygatva, ősi nyugalmukat zavarta meg az el­múlt néhány év.” Innen, a töltésről ez nem látszik. Mintha a világ leg­nyugodtabb faluja előtt állnék. NÉMETH Zoltán Adorján központja MONOLÓGOK Nyomás keletre! Macskajancsi legyek, ha én ezt értem. Szerintem te sem érted. Már ami itt nálunk történik. Mondd, hogy nincs igazam! Mondd, és hazudni fogsz. Nem igaz?... Öregem, ami itt nálunk történik, nem ha­sonlít semmire. Vagy még arra sem. Végeredményben, kérdezem tőled, mi a fenét keresünk itt? Már az is tiszta privát pech, hogy ide születtünk. Nem igaz? Persze hogy igaz... Nekem, öregem, senki se írhatja elő, maga az atyaúristen se, hogy ezt az egy életemet, amim van, nyomorból nyomorba mentegessem át. Mert hiszen nem fa az ember, hogy meggyökerezzen. Aztán meg mozdulni se legyen képes... Nézd, amíg ment a verkli, ment... De most már fájront. Alászolgája. Pakolnak a zenészek is. Van egy ajánlatom. Te meg gondolkozz rajta. De ne sokat. Szóval... Húzzunk el innen, öregem, mint a vadlibák! Amíg nem késő. Amíg nyitva van a ha­tár... Legalább kelet felé. Noná, hogy kelet felé! Mit bámulsz rám, a szart?! Nem viccelek. Nyugatról már tuszkolnak kifelé minden jöttmentet. Nincs többet ingyen kvártély, ingyen koszt. Lassacskán már papírral sem engednek be. Azt mesélte tegnap egy sofőr haverom, annyi ott a menekült, hogy egy­másba ér a farkuk. Érted? Most már a sváboknál is fölöslegesek lettünk. Akárcsak itthon. Ezért mondom neked, szedelőzködjünk! Mine­künk ezt a keleti esélyt kell megcsípni. Teljesen ki lennének csinálva tőlünk... Elmennék oda, már csak brahiból is! Hogy lássam, mekkora szemeket me­resztenek. De ha gondolod, utazhatnánk tovább is. Egé­szen az ukránokhoz. Kijevig. Szabad ország, szabad madár. Eddig ők jöttek hozzánk. Ven­dégmunkásnak. Most cserélnénk. Fölépítjük ne­kik, haver, a kapitalizmust! Abba fognak belege­­bedni. Marha egy nagy tótágas lenne! Onnan most mindenki pucol nyugatra. Aki csak pasz­­szust kap. A svédek meg rögtön táborba dugják őket, mintha tetvesek volnának. Lecövekelnek évekre. Kampec dolóresz. Se ki, se be. Mint a bagzó kutyának... Ukrajna! Az egy nagy dobás!... Sok a nyírfa, de ott egye meg a fene! Majd csak megszokjuk... Vi­szont rengeteg a facér asszony. Amannyi lány is van! Tízszer több, mint itthon. Az ország is százszor na­gyobb... Mit akarsz még? Muzsikát, hogy muzsikál­jon? Főnök! Volt néhány sörünk, írja nyugodtan a szomszéd asztal számlájára. GUELMINO Sándor Magyar Szó 1992. október 19., hétfő Ismét nyúzzák a parasztot Kupuszinai és szilágyi földművesek véleménye az új adóról, a vetésről és arról, hogy az ő türelmüknek is van határa A földműves hallgat és dolgozik. Évtizedeken, évszázadokon át meg­tanulta, hogy hallgatni kell és dol­gozni, a politika az „urak” dolga. Most is hallgatnak, még hallgatnak a parasztok, de a hallgatás mögött egy­re nagyobb az elégedetlenség, mert: - Nehéz eladni a portékát. Las­san megy, nagyon vontatott a zom­­bori piacon is a vásárlás. Pedig nem lehet mondani, hogy magasak az árak. Az alma, a hagyma, nagyon olcsó, mit ér, ha drága a krumpli, amikor kevés termett belőle. A ku­puszinai földművesek zöme na­gyon is megérzi, hogy nem lehet Zágrábba, Eszékre menni piacra. Most mindannyian Zomborba és Zombor környékére szorultunk. Nagy a felhozatal és viszonylag ala­csonyak az árak - mondja Csizma­dia József kupuszinai földműves. - Sajnos senkinek sincs pénze. Aki vesz, annak drága, aki meg dolgozott, bajlódott, annak meg ol­csó a portéka - tette még hozzá. ■ Hogy fest a kupuszinai határ, vetik-e a búzát? - Vetik, de mi késünk egy kicsit Eddig a kukorica kombájnozásával voltunk elfoglalva. Késünk a talaj előké­szítésével, pedig tíz-tizenkét hold ke­nyérgabonát szeretnénk vetni. ■ Vetőmag van elegendő? - Saját vetőmagot használunk. Egy holdra szerettünk volna vásá­rolni minőségi vetőmagot. De azt mondják, sehol sincs, mert elfo­gyott. Hallom a szövetkezetek is a „padlásról” vetnek. ■ Hol szerezte be az üzemanyagot?­­ Mindenki úgy találta fel ma­gát, ahogy tudta. Mindenki szűké­ben van az üzemanyagnak. Kap­tunk a napokban a szövetkezetben 50 litert, de mi az az 50 liter, ha mi is több mint tíz holdat szeretnénk venni. Sok háznál most az üzem­anyag hiánya a gond, mert üzem­anyag nélkül megáll a tudomány.­­ Hallotta, hogy a Szerb Képvi­selőház elé terjesztették azt a tör­vényjavaslatot, melynek értelmé­ben a százszorosára növelik a föld­művesek adóját? - Hallottam, de nem tudom, mit szólhatok ehhez. Hiába emelik az adót, ha a termények ára nem vál­tozik, ha a paraszt jövedelme nem fedezi a költségeket. Ha ez így van, akkor miből fizessük ki az adót. Egyszerűen nem tudunk majd fi­zetni - mondta. Kanyó László, szilágyi földmű­ves a következőket mondta: - Meddig nyúzzák még a pa­rasztot? Le kell váltani azokat, akik ilyen helyzetbe juttattak bennün­ket. Ott fenn kell kezdeni. Az új adóról pedig nincs mit mondani. Fizessék azok, akik kitalálták. Meg­ette a fene, ha oda jutunk, hogy csak az adóra dolgozunk. Mit adunk majd el, hogy kifizessük az adót? A földet, az istállót? Kukori­cából nem hiszem, hogy ki lehet majd fizetni az adót, a faluban ke­vés a jószág, a napraforgóért, cu­korrépáért nem fizetnek, akkor mi­ből fizessen a paraszt? Miből fizes­sen, ha nincs neki pénze. Ezt min­denkinek meg kell már érteni. Majd lassan elveszik a földeket az adó fejében. Talán ezt akarják? A földművesek is lassan felélik a tar­talékokat, mert nincs jövedelmük. Ki tudja, mi lesz jövőre, hogy pár év múlva hogyan gazdálkodha­tunk. Azt sem tudjuk, hogyan tart­juk fenn a gazdaságot. Egyszerűen semmit sem tudunk, csak azt, hogy fizetni kell, miért? Odri Ferenc szintén szilágyi földműves nem traktort vezet, ha­nem lovakat. - Három lovam is volt valami­kor, de most csak egy van. Egy ló­val is lehet munkálni 10 hold föl­det, de az tiszta kínlódás. Egy lóval nem lehet szántani. A földet trak­torral kell szántani, üzemanyag meg nincs. Hiába kapunk bonokat, ha nem lehet vásárolni. Eladtam az egyik lovat, most meg jó lenne, ha kettőt lehetne befogni, mert akkor legalább lóval lehetne szántani. Az idén megélünk valahogy, de hogy mi lesz jövőre, azt senki sem tudja. ■ Tényleg, mi lesz, ha százszo­rosára növelik a parasztember adóját? — Éhen halunk, mert pénzünk nincs, és nem is lesz arra, hogy fi­zessük az adót. Nagy volt az aszály, gyenge volt a termés. Mire föl nö­velik százszorosára az adót, amikor csökkenteni kellene a terheket. Az adót eddig valahogy kinyögtük, de ha tényleg sor kerül a százszoros növelésre, bizony nálunk is megáll a tudomány. Vannak, akik még jól állnak, de a nagy többséget már tönkretették azok, akik azzal a cél­lal szabják most is a parasztember gatyáját, hogy ki tudja, hányad­szor, még egy bőrt lehúzzanak róla. Kupuszinán Molnár Józsefnél is jártunk, a felesége így panaszkodott:­­ Elromlott a csőtörő, a vetéssel is késünk, mert nincs üzemanyag. Szilágyin Visin­ka János földmű­ves pedig a következőket mondta: — Nem lehet az asztalról mindig elvenni, mert minden elfogy. Ten­ni is kell néha oda valamit. A föld­művesek helyzete egyre súlyosabb, a támogatás pedig elmarad. Ez így igaz. Ki tudja, hányad­szor kell még megállapítani: az ál­lam onnan vesz el, ahol van még valamicske, de tényleg, mi lesz, ha üres lesz az asztal? KŐVÁRI Árpád Molnár József kupuszinai földmű­ves: - Késik a betakarítás, a vetés, mert nincs üzemanyag Vetnek, de lesz-e aratás? Felvételünkön Visinka János és Rizsányi István szilágyi földműves munka közben

Next