Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)

1992-10-24 / 293. szám

10 KILATO A szellemi élet lombhullása Interjú Juhász Ferenccel az Aranykoszorú díjról, az író és a könyv helyzetéről, az emigránsokról és az otthon maradottakról (Folytatás a 9. oldalról) A MŰVÉSZET NEM ÉLVEZETI CIKK - Nyilvánvalóan egy szellemi, de azt kell mondjam, erkölcsi tévedés is az, ha a szellemi termékeket árunak minősítik. Ez egy rettenetesen nagy baj. A nyugati demok­ratikus társadalmakban ez nincs így. Ami most nálunk el­kezdődött, az egy vad, barbár kapi­talizmus, amely­nek az a szándé­ka, hogy pénze le­gyen. Nem lehet a színház áru. Nem lehet, mert akkor azt kell eladnia, amit nem tud: fruttit kell adni, vagy nyalókát kell adni, vagy habos bombont kell adni­­ Shakespeare he­lyett. A művészet nem élvezeti cikk. Az élvezeti cikk a fagylalt, azt el le­het nyalogatni. Meg élvezet sze­relmeskedni. A művészet az mun­ka. Olyan tevé­kenység, amely­ben részt kell ven­ni, a legkemé­nyebb munka. Egy könyvet hat­szor el kell olvas­ni. Ha nem megy, akkor hetedszer is. Nem kell elvár­ni senkitől sem, hogy egy színdarabot rögtön megértsen, egy könyvet rögtön megértsen, egy verset rögtön felfogjon. Ezzel az átminősítéssel nagyon megne­hezült a dolog, mivel a magántámogatásnak még nem alakult ki a rendszere és még na­gyon viszonylagos ez a dolog, nagyon hozzá van kötve egyes pártokhoz, létesítmények­hez. Hiába mondjuk azt, hogy majd a kura­tóriumok eldöntik, hogy azok nagyon tárgyi­lagosak. Ez nem így van, hiszen minden bi­zottság úgy dönt, ahogy akar. Valami olyas­mit kellene elérni, de ez nagyon hosszú és bonyolult folyamat lesz, amikor megkapja rangját a szellemi termék, és függetlenné te­szik létezésében az eladhatóságtól. A kettőt nem lehet összekapcsolni, mert ez nem megy. Egy igazi szellemi tevékenységet táplá­ló és megszerkeszteni segítő akaratnak azt mellékessé kell tennie, hogy veszik-e vagy sem, a lényeg az, hogy legyen. Legyen jelen a létével és akkor majd lesz olvasója is. A MŰNEK A LÉNYEGÉHEZ TARTOZIK, HOGY MEGSZÜLESSEN Az én falumban, 38-ban ketten olvas­tunk verset. Vagy hárman: a pap, a tanító meg én. Hogy én miért, azt nem tudom, az egy rejtelem, hogy ki részesüljön ilyen sors­ban. Meg tudnám talán genetikailag magya­rázni, azzal, hogy az anyám olvasni szerető ember volt...De mégis csak egy rejtelem. De azért, mert akkor az a falu háromezer vagy négyezer lélekből állt, s abból csak hárman olvastak verset, nem kellett volna írnia Tóth Árpádnak, Kosztolányinak, József Attilának, Illyés Gyulának? A műnek a lényegéhez tar­tozik, hogy megszülethessen és aztán a lénye­géhez tartozik a várakozás is, amelyet majd kiold ebből a sötétségkötegből az, aki kíván­csi. Az volt az elmúlt rendszernek egy téves eszméje, hogy azt hitte, automatikusan megy a művelődés. A művelődést is tanítani kell. Egy csomó folyóirat megszűnt és sok új keletkezett. Abbéli dühömben és elkeseredé­semben, hogy megszűnt az Új írás, azt szok­tam mondani, hogy ha egy vödör víz van, és mindenkinek a kezében van egy bögre, s ugyanabból a vödörből kell a vizet kikapnia, hogy ihasson, csak az a kérdés, hogy ki tudja hamarabb belemeríteni a bögrét. Ezeknek az új folyóiratoknak is van remittendájuk, mint a régieknek. A folyóirat-olvasási kedély is le­lohadt. Valami gyors zápor elverte azt a lán­got is. De mivel ezeket már az új rendszer csinálta, nem bűn. ■ Említette József Attilát. Érezhető manapság egy afféle törekvés, hogy az író­kat átértékeljék. Egy József Attilát is meg­próbálnak megkérdőjelezni. Más-más polc­ra teszik az alkotókat. - A rendszerváltozás gyorsan zuhogó folyóhoz hasonlatos: rengeteg dolgot fölboly­­gat, tele lesz a víz iszappal, ágakkal, gyökér­rel. Rengeteg dolgot sodor magával. Min­dennek - azt gondolom - politikai negatív okai vannak. Én nagyon remélem, hogy ez azért nem történik meg. Remélem, ezt legyő­zi majd a történelem, az idő folyamata. Jó lenne, ha ennek a hirtelen supernova fölrob­banásnak nem lennének áldozatai olyan láng­elmék, mint József Attila. Vannak hangok, vannak indulatok, mert egy ilyen változás rengeteg múltat hoz felszínre, minden vonat­kozásban. Renge­teg feudális indu­latot, rengeteg szocialistaellenes képzetet. Amellyel nem azonos az az ihletett, gyönyörű közösségi szellem­­akarat, ami József Attila egész lényé­ben megtalálható. Mert nem igaz, hogy szétválaszt­ható az istenes meg a nem iste­nes, meg az ilyen és olyan József At­tila. Nem lehet szétválasztani, mert az egy. Egyetlen tömb, amelyet szét lehet törni, mint egy szobrot. Remé­lem, hogy ezek az indulatok majd elcsitulnak. A történele­­met lehet más­ként magyarázni. Lehet sokfélekép­pen magyarázni. De megváltoztatni nem lehet. Az iro­dalmat is lehet sokféleképpen magyarázni, de megváltoztatni­­ nem. NEM SZABAD KIZÁRÓLAGOSSÁ TENNI A SZELLEMI MAGATARTÁST ■ A nyugati kritikusok a kelet-euró­pai irodalmat vizsgálva egy olyasféle erővo­nalat emlegetnek, amely Kunderától Kon­­rád Györgyön át Danilo Kišig húzódik. Te­hát az emigráns írók vonulatát. Vajon nem igazságtalanság-e azokkal szemben, akik ott­hon maradtak? Mint például egy Hrabal és a többiek? - A magam részéről is igazságtalannak tartom. Kunderát nem ismerem, Kis azon­ban tanítványom, fordítóm, személyes jó ba­rátom is volt, Konrádot szinte gyermekkora óta ismerem. Kizárólagossá tenni egy szelle­mi magatartást szerintem nem szabad. Hogy csak az a jó, aki elmegy, vagy csak az a jó, aki itthon marad. Ez igazságtalan, s ráadásul nem is minősíti a szellemi terméket. A szelle­mi terméket kizárólag az minősíti, hogy mi van benne. Miről szól, hogy van megcsinálva, jó-e vagy sem. Nem a tartózkodás helye mi­nősíti a szellemet. 1956 novemberének elején eléggé kriti­kus volt a helyzet Magyarországon. Akkor fel­merült, hogy talán el kellene menni. Erről be­széltünk írók, szobrászok, festők, színészek, rendezők. Nekem az volt a véleményem, hogy ezt ott kell csinálni, ahol vagy. S ugyanígy gon­dolkodott a többség is. Mert másrészt - ha po­litikai nyomaték kell - akkor az egészen más magatartást igényel. Ha négyezer író, szob­rász, festő, zenész átmegy a határon, Sopron mellett a Fertő-tónál, ahol térdig ér a víz, s ott leül a földre, annak van egy nyomatéka. Ha ugyan lehet. De attól nem tartom jobb írónak Márait, hogy elment, vagy rosszabbnak Illés Endrét, hogy otthon maradt. Vagy Déryt, hogy otthon maradt, s végigharcolta a magáét börtönnel és mindennel együtt. Nem csupa szellemi kitűnőség emigrált az országból, en­gedje meg a világ, hogy ezt megjegyezzem. Még akkor sem, ha most úgy jönnek vissza, mintha aranyvértbe öltözve jártak volna egész életükben. Aranyvértben aranyláng, arany­lángban aranysipka...És megint jön és kioktat. Hát én ezt nem szeretem... Ezekbe a fogalmazásokba, fogalmakba, hogy a damaszkuszi úton átmegy, meg nem megy át, meg Pálból Saulus lesz, Saulusból pedig Pál... Ez jó, ez nagyon látványos meg­fogalmazás, de a dolgoknak nem ez a lénye­ge. Mint ahogyan Szent Pál eredeti szövegé­nek sem ez a lényege, hanem egy olyan raci­onális, tiszta, kristályosan szép összefoglaló eszme a világról­­ nevezhető Istennek amely abban a kósza, tétova, összevissza, ba­bonákkal átszőtt és mindenféle rejtelmekkel összeszőtt világban eligazító fény volt. Ez volt a lényeg. Elolvastam újra... P. KECZELI Klára (Lazukić Kati felvételei) A szellemi terméket kizárólag az minősíti, hogy mi van benne... Magyar Szó 1992. október 24., szombat Köszöntő Köszöntöm Juhász Ferencet - is­mét körünkben - a legnagyobbaknak járó tisztelettel, szeretettel, a költőt, aki azt tette, amit az igazán és éren­­dően költők tudnak csak megtenni: egy „másik világot" teremtett ebben a mi világunkban, ahogyan azt a né­met Jean Paul egykoron az igazi köl­tészet mibenlétéről mondta. S ennek a „másik világnak" a közepén ott áll az ő világfája, s van egy költői csa­ládfája is amannak Janus-arcaként. Hadd legyek szerénytelen, amikor ezt a két fát emlegetem ebben a kontex­tusban, hiszen 1965-ben, huszonhét évvel ezelőtt, az akkori Új Symposion­­ban megjelent tanulmányomban ezt a két fát emlegettem a címben, mondván, hogy Juhász Ferenc versei ismeretének és a költő becsülésének nálunk története, s valóban irodalom­­története van. Nincs, és nem volt itt magára adó kritikus, aki egy adott pil­lanatban ne vállalta volna a szembe­nézést Juhász Ferenc költészetével. De találkozott Juhász Ferenc költésze­tével közönségünk is (először) 1970- ben, amikor az Újvidéki Rádió M-stú­­diójának nagyszabású és nagysikerű költői estje volt. Azután interjúkban mondott véleményt és adott informá­ciót, hiszen iskolásaink olvasó- és tan­könyvében is ott a verse! Közben hadd jelezzem azt is, hogy Juhász Fe­renc költészetével való személyes ta­lálkozásaim sem újkeletűek. Ismét itt van, emlékezésem esztendejében, ilyen fázós őszön, a nagy újvidéki könyvkereskedés polcán (most a Klúz­konfekciót árulják ott) megpillantottam A tenyészet országa című 1957-ben megjelent testes kötetét azok között a magyarországi könyvek között, ame­lyeket a belgrádi könyvvásár után Újvidéken kezd­tek árulni. Arra gondoltam akkor, hogy majd vissza­jövök érte, amikor befejeződik az értekezlet, amely­re ide utaztam, de akkor már megvette valaki. A vonatban tudtam meg, kedves egykori kollégám a csókai iskolában volt a vásárló, így végül cserebe­rék árán kaptam meg a nevezetes Juhász Ferenc­­kötetet, s 1965-ben közölni kezdtem a Hídban róla szóló tanulmányomat, amelyből a Két költő című 1967-es könyvem róla szóló része formálódott. Az­óta is velem van az ő költészete­­ nagy és kicsi sor­seposzainak világkölteményre. Világkölteményt, egyetlenegy sok könyvből álló, egész költészetét magába foglaló világkölte­ményt mondok - nagyobb szabásút Madách Imre sem gondolt el - ha eszmei indulatait nézem. Pes­­­szimizmus és optimizmus ötvöződik Juhász Ferenc vi­lágszemléletében is. Pesszimista, amikor az embert figyeli és jelenségeiből, jelenéseiből vonja le követ­­keztetéseit, és optimista, amikor a természeti léthez szegődik: a biológiai létezés tud csupán hite szerint diadalmaskodni a pusztulás felett. Mert a repkény befutja a romokat! S egyetlen nagy világköltemény az ő opusza azért is, mert korunk tudása (tudomá­nyos tudása) a világról benne van a költeményei­nek képvilágában: ha az ő verseit olvassuk, a min­­denség történelmének képeskönyvét lapozzuk! Időszerű-e a mega-költészet, kérdezem, mi­előtt átadnám Juhász Ferencnek a szót. Újabb kér­déssel próbálok válaszolni: hát a tékozló ország látványa, véres valósága nincs-e itt a szemünk előtt? BORI Imre *Elhangzott az Újvidéki Színház Juhász Ferenc-estjén 1992. október 23-án A magyar nyelv az anyanyelved, általa érthetsz meg tengernyi leírt vagy kimondott gondolatot, érzelmet, s általa értenek meg té­ged is szerte a világon, hol magyarok élnek. Ér­demes tehát jól megismerned és megtanulnod ezt a hatalmas összekötő erejű képességrend­szert, mivel nemcsak a tied, sőt csak ezáltal NYELV! A fenti tegezésben azt kívántam tudatosíta­ni, hogy bár úgy jó, ha egészen a sajátunk (azaz egy-egy egyéné) az anyanyelvi készségünk, de önkényes vagy gondozatlan használata ellentét­ben állna azzal a ténnyel, hogy ugyanez a nyelv - kommunikatív rendszerként - nemcsak egyik vagy másik egyén közlő- és értőeszköze, azaz nemcsak a tied vagy az enyém, hanem minden­kié, akik magyarul beszélnek vagy írnak, akik­nek magyar az észjárásuk - akár Kecskeméten élnek, Temerinben, Eszéken, Göntérházán, Kis­martonban, Nyitrán, Nagyborzsován vagy Szé­kelyudvarhelyen, akár Belgrádban, Bukarest­ben, Bécsben, Prágában, Lembergben vagy Krakkóban, de élnek Tallinnban, Alma-Atában, Londonban, Ottawában, Buenos Airesben és Tokióban is, Melbourne-ben is, Johannesburg­ban is, Kairóban is. (Természetesen, más nyelv­­közösségek tagjai szintén élnek szétszórtan is, anyaországuk határain kívül, sőt távoli földré­szeken is.) Anyanyelvünk életképes köznyelvként csak akkor használható jól, viszonylag teljes ér­tékében, hogyha közös normákhoz igazodunk, hogyha a helyes formán lehetőleg ugyanazt ért­jük mindannyian. A magyar nyelven belül - részben a törté­neti fejlődés és változások, részben a nyelvjárá­sokból eredő folyamatos fölszívódás következ­ményeként - ma is vannak érvényben ingadozá­sok, alakváltozatok, de ezek általában nem csök­kentik a számunkra létfontosságú anyanyelv kommunikatív erejét. Ugyanakkor az anyaorszá­gon kívül, helyileg elterjedt idegen nyelvi hatá­sok elszigetelhetnek bennünket, különösen az idegen rendszerelemek, melyek egyébként az át­adó nyelvben természetes és fontos eszközei a köz­lésmódnak. Ezek az idegenszerűségek átalában még helyileg is zavarják a közérthetőséget, eltér­nek észjárásunktól, de az egyetemes magyar nyel­ven belül az érthetetlenségig vezethetnek. Érdekünkben állna tehát a helyi idegen­­szerűségeket fölváltani (beszédben is, nemcsak írásban) a magyar nyelvnek, azaz a teljes ma­gyarságnak megfelelő nyelvi formákkal, a ma­gyar nyelvi megoldások valamelyikével. Ilyenek gyakran előfordulnak mindennapi közéleti, munkahelyi vagy otthoni nyelvhasználatunkban, de még - miként ebben a rovatban látni szoktuk - a tömegtájékoztatás nyelvében is. Mivel nálunk az idegen nyelvhatás állan­dó, nyelvérzékünket is folyamatosan erősíte­nünk, fejlesztenünk kell többek között az ilyen kerülendő jelenségek tudatosításával. Íme, né­hány példa! 1. A JSZK Képviselőházának a Polgárok Tanácsa tegnap késő éjszaka bizalmat szavazott Milan Panic miniszterelnöknek és kormányá­nak.­­ Többféle idegenszerűséget figyelhetünk meg a mondatban, de elsősorban egy nem délvi­déki magyar számára ez érthetetlen is. Annyit látunk, hogy a Polgárok Tanácsa szavazott bizal­mat, de vajon kinek? A JSZK Képviselőházának vagy Pálné miniszterelnöknek és kormányának? Az abszurd birtokos szerkezetről már annyiszor beszéltünk, hogy csak azért említettem, mert to­vábbra is torzítja anyanyelvünket. 2. Megkíséreljük ezt minél több érvekkel alátámasztani.­­ Helyesen: minél több érvvel. Nem kérdés, hogy a fogalmazó és a lektor is tudja: a sok, több, három, néhány jelző után csak egyes számú főnév állhat a (helyes) magyar­ban. Nem árt azonban tudnunk, hogy a gondat­lanságnak, pongyolaságnak ez a foka lehet nem véleten is, hanem nyelvérzékünk megbomlásánk tünete, nyelvi provincializmus, mely az idegen rendszerelemek átszivárgásával vezetett idáig. 3. Szerbia parlamenti elnökének intézett levelében leszögezi... (Újv. Tv.). - Helyesen: el­nökéhez intézett V. elnökének írt. A szóvonzat­­keverés tipikus hatása az idegen nyelvnek: észjá­rásunkban okozott változás. 4. ... amikor a megszálló hatalom több ezer embert - közöttük gyereket - küldött a ha­lálba. - Helyesen: közöttük gyerekeket is. Ti. a gyereket tárgynak már nem jelzője a több ezer, mivel attól a közöttük mondatelem elszigeteli. Esetleg így: több ezer embert (gyereket is!) kül­dött a halálba. 5. A katonaság elhagyta Prevlakát és a Konavlehoz tartozó területet.­­ Helyesen: Ko­­navléhoz lenne, de mivel az alapforma nem is „Konavle”, hanem Konavli, a véghangzó nyúj­tására nem kerül sor: Konavlihoz. ÁGOSTON Mihály ESZED ES IRAS Amikor idegenbe téved anyanyelvűnk

Next