Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)
1992-10-24 / 293. szám
10 KILATO A szellemi élet lombhullása Interjú Juhász Ferenccel az Aranykoszorú díjról, az író és a könyv helyzetéről, az emigránsokról és az otthon maradottakról (Folytatás a 9. oldalról) A MŰVÉSZET NEM ÉLVEZETI CIKK - Nyilvánvalóan egy szellemi, de azt kell mondjam, erkölcsi tévedés is az, ha a szellemi termékeket árunak minősítik. Ez egy rettenetesen nagy baj. A nyugati demokratikus társadalmakban ez nincs így. Ami most nálunk elkezdődött, az egy vad, barbár kapitalizmus, amelynek az a szándéka, hogy pénze legyen. Nem lehet a színház áru. Nem lehet, mert akkor azt kell eladnia, amit nem tud: fruttit kell adni, vagy nyalókát kell adni, vagy habos bombont kell adni Shakespeare helyett. A művészet nem élvezeti cikk. Az élvezeti cikk a fagylalt, azt el lehet nyalogatni. Meg élvezet szerelmeskedni. A művészet az munka. Olyan tevékenység, amelyben részt kell venni, a legkeményebb munka. Egy könyvet hatszor el kell olvasni. Ha nem megy, akkor hetedszer is. Nem kell elvárni senkitől sem, hogy egy színdarabot rögtön megértsen, egy könyvet rögtön megértsen, egy verset rögtön felfogjon. Ezzel az átminősítéssel nagyon megnehezült a dolog, mivel a magántámogatásnak még nem alakult ki a rendszere és még nagyon viszonylagos ez a dolog, nagyon hozzá van kötve egyes pártokhoz, létesítményekhez. Hiába mondjuk azt, hogy majd a kuratóriumok eldöntik, hogy azok nagyon tárgyilagosak. Ez nem így van, hiszen minden bizottság úgy dönt, ahogy akar. Valami olyasmit kellene elérni, de ez nagyon hosszú és bonyolult folyamat lesz, amikor megkapja rangját a szellemi termék, és függetlenné teszik létezésében az eladhatóságtól. A kettőt nem lehet összekapcsolni, mert ez nem megy. Egy igazi szellemi tevékenységet tápláló és megszerkeszteni segítő akaratnak azt mellékessé kell tennie, hogy veszik-e vagy sem, a lényeg az, hogy legyen. Legyen jelen a létével és akkor majd lesz olvasója is. A MŰNEK A LÉNYEGÉHEZ TARTOZIK, HOGY MEGSZÜLESSEN Az én falumban, 38-ban ketten olvastunk verset. Vagy hárman: a pap, a tanító meg én. Hogy én miért, azt nem tudom, az egy rejtelem, hogy ki részesüljön ilyen sorsban. Meg tudnám talán genetikailag magyarázni, azzal, hogy az anyám olvasni szerető ember volt...De mégis csak egy rejtelem. De azért, mert akkor az a falu háromezer vagy négyezer lélekből állt, s abból csak hárman olvastak verset, nem kellett volna írnia Tóth Árpádnak, Kosztolányinak, József Attilának, Illyés Gyulának? A műnek a lényegéhez tartozik, hogy megszülethessen és aztán a lényegéhez tartozik a várakozás is, amelyet majd kiold ebből a sötétségkötegből az, aki kíváncsi. Az volt az elmúlt rendszernek egy téves eszméje, hogy azt hitte, automatikusan megy a művelődés. A művelődést is tanítani kell. Egy csomó folyóirat megszűnt és sok új keletkezett. Abbéli dühömben és elkeseredésemben, hogy megszűnt az Új írás, azt szoktam mondani, hogy ha egy vödör víz van, és mindenkinek a kezében van egy bögre, s ugyanabból a vödörből kell a vizet kikapnia, hogy ihasson, csak az a kérdés, hogy ki tudja hamarabb belemeríteni a bögrét. Ezeknek az új folyóiratoknak is van remittendájuk, mint a régieknek. A folyóirat-olvasási kedély is lelohadt. Valami gyors zápor elverte azt a lángot is. De mivel ezeket már az új rendszer csinálta, nem bűn. ■ Említette József Attilát. Érezhető manapság egy afféle törekvés, hogy az írókat átértékeljék. Egy József Attilát is megpróbálnak megkérdőjelezni. Más-más polcra teszik az alkotókat. - A rendszerváltozás gyorsan zuhogó folyóhoz hasonlatos: rengeteg dolgot fölbolygat, tele lesz a víz iszappal, ágakkal, gyökérrel. Rengeteg dolgot sodor magával. Mindennek - azt gondolom - politikai negatív okai vannak. Én nagyon remélem, hogy ez azért nem történik meg. Remélem, ezt legyőzi majd a történelem, az idő folyamata. Jó lenne, ha ennek a hirtelen supernova fölrobbanásnak nem lennének áldozatai olyan lángelmék, mint József Attila. Vannak hangok, vannak indulatok, mert egy ilyen változás rengeteg múltat hoz felszínre, minden vonatkozásban. Rengeteg feudális indulatot, rengeteg szocialistaellenes képzetet. Amellyel nem azonos az az ihletett, gyönyörű közösségi szellemakarat, ami József Attila egész lényében megtalálható. Mert nem igaz, hogy szétválasztható az istenes meg a nem istenes, meg az ilyen és olyan József Attila. Nem lehet szétválasztani, mert az egy. Egyetlen tömb, amelyet szét lehet törni, mint egy szobrot. Remélem, hogy ezek az indulatok majd elcsitulnak. A történelemet lehet másként magyarázni. Lehet sokféleképpen magyarázni. De megváltoztatni nem lehet. Az irodalmat is lehet sokféleképpen magyarázni, de megváltoztatni nem. NEM SZABAD KIZÁRÓLAGOSSÁ TENNI A SZELLEMI MAGATARTÁST ■ A nyugati kritikusok a kelet-európai irodalmat vizsgálva egy olyasféle erővonalat emlegetnek, amely Kunderától Konrád Györgyön át Danilo Kišig húzódik. Tehát az emigráns írók vonulatát. Vajon nem igazságtalanság-e azokkal szemben, akik otthon maradtak? Mint például egy Hrabal és a többiek? - A magam részéről is igazságtalannak tartom. Kunderát nem ismerem, Kis azonban tanítványom, fordítóm, személyes jó barátom is volt, Konrádot szinte gyermekkora óta ismerem. Kizárólagossá tenni egy szellemi magatartást szerintem nem szabad. Hogy csak az a jó, aki elmegy, vagy csak az a jó, aki itthon marad. Ez igazságtalan, s ráadásul nem is minősíti a szellemi terméket. A szellemi terméket kizárólag az minősíti, hogy mi van benne. Miről szól, hogy van megcsinálva, jó-e vagy sem. Nem a tartózkodás helye minősíti a szellemet. 1956 novemberének elején eléggé kritikus volt a helyzet Magyarországon. Akkor felmerült, hogy talán el kellene menni. Erről beszéltünk írók, szobrászok, festők, színészek, rendezők. Nekem az volt a véleményem, hogy ezt ott kell csinálni, ahol vagy. S ugyanígy gondolkodott a többség is. Mert másrészt - ha politikai nyomaték kell - akkor az egészen más magatartást igényel. Ha négyezer író, szobrász, festő, zenész átmegy a határon, Sopron mellett a Fertő-tónál, ahol térdig ér a víz, s ott leül a földre, annak van egy nyomatéka. Ha ugyan lehet. De attól nem tartom jobb írónak Márait, hogy elment, vagy rosszabbnak Illés Endrét, hogy otthon maradt. Vagy Déryt, hogy otthon maradt, s végigharcolta a magáét börtönnel és mindennel együtt. Nem csupa szellemi kitűnőség emigrált az országból, engedje meg a világ, hogy ezt megjegyezzem. Még akkor sem, ha most úgy jönnek vissza, mintha aranyvértbe öltözve jártak volna egész életükben. Aranyvértben aranyláng, aranylángban aranysipka...És megint jön és kioktat. Hát én ezt nem szeretem... Ezekbe a fogalmazásokba, fogalmakba, hogy a damaszkuszi úton átmegy, meg nem megy át, meg Pálból Saulus lesz, Saulusból pedig Pál... Ez jó, ez nagyon látványos megfogalmazás, de a dolgoknak nem ez a lényege. Mint ahogyan Szent Pál eredeti szövegének sem ez a lényege, hanem egy olyan racionális, tiszta, kristályosan szép összefoglaló eszme a világról nevezhető Istennek amely abban a kósza, tétova, összevissza, babonákkal átszőtt és mindenféle rejtelmekkel összeszőtt világban eligazító fény volt. Ez volt a lényeg. Elolvastam újra... P. KECZELI Klára (Lazukić Kati felvételei) A szellemi terméket kizárólag az minősíti, hogy mi van benne... Magyar Szó 1992. október 24., szombat Köszöntő Köszöntöm Juhász Ferencet - ismét körünkben - a legnagyobbaknak járó tisztelettel, szeretettel, a költőt, aki azt tette, amit az igazán és érendően költők tudnak csak megtenni: egy „másik világot" teremtett ebben a mi világunkban, ahogyan azt a német Jean Paul egykoron az igazi költészet mibenlétéről mondta. S ennek a „másik világnak" a közepén ott áll az ő világfája, s van egy költői családfája is amannak Janus-arcaként. Hadd legyek szerénytelen, amikor ezt a két fát emlegetem ebben a kontextusban, hiszen 1965-ben, huszonhét évvel ezelőtt, az akkori Új Symposionban megjelent tanulmányomban ezt a két fát emlegettem a címben, mondván, hogy Juhász Ferenc versei ismeretének és a költő becsülésének nálunk története, s valóban irodalomtörténete van. Nincs, és nem volt itt magára adó kritikus, aki egy adott pillanatban ne vállalta volna a szembenézést Juhász Ferenc költészetével. De találkozott Juhász Ferenc költészetével közönségünk is (először) 1970- ben, amikor az Újvidéki Rádió M-stúdiójának nagyszabású és nagysikerű költői estje volt. Azután interjúkban mondott véleményt és adott információt, hiszen iskolásaink olvasó- és tankönyvében is ott a verse! Közben hadd jelezzem azt is, hogy Juhász Ferenc költészetével való személyes találkozásaim sem újkeletűek. Ismét itt van, emlékezésem esztendejében, ilyen fázós őszön, a nagy újvidéki könyvkereskedés polcán (most a Klúzkonfekciót árulják ott) megpillantottam A tenyészet országa című 1957-ben megjelent testes kötetét azok között a magyarországi könyvek között, amelyeket a belgrádi könyvvásár után Újvidéken kezdtek árulni. Arra gondoltam akkor, hogy majd visszajövök érte, amikor befejeződik az értekezlet, amelyre ide utaztam, de akkor már megvette valaki. A vonatban tudtam meg, kedves egykori kollégám a csókai iskolában volt a vásárló, így végül csereberék árán kaptam meg a nevezetes Juhász Ferenckötetet, s 1965-ben közölni kezdtem a Hídban róla szóló tanulmányomat, amelyből a Két költő című 1967-es könyvem róla szóló része formálódott. Azóta is velem van az ő költészete nagy és kicsi sorseposzainak világkölteményre. Világkölteményt, egyetlenegy sok könyvből álló, egész költészetét magába foglaló világkölteményt mondok - nagyobb szabásút Madách Imre sem gondolt el - ha eszmei indulatait nézem. Pesszimizmus és optimizmus ötvöződik Juhász Ferenc világszemléletében is. Pesszimista, amikor az embert figyeli és jelenségeiből, jelenéseiből vonja le következtetéseit, és optimista, amikor a természeti léthez szegődik: a biológiai létezés tud csupán hite szerint diadalmaskodni a pusztulás felett. Mert a repkény befutja a romokat! S egyetlen nagy világköltemény az ő opusza azért is, mert korunk tudása (tudományos tudása) a világról benne van a költeményeinek képvilágában: ha az ő verseit olvassuk, a mindenség történelmének képeskönyvét lapozzuk! Időszerű-e a mega-költészet, kérdezem, mielőtt átadnám Juhász Ferencnek a szót. Újabb kérdéssel próbálok válaszolni: hát a tékozló ország látványa, véres valósága nincs-e itt a szemünk előtt? BORI Imre *Elhangzott az Újvidéki Színház Juhász Ferenc-estjén 1992. október 23-án A magyar nyelv az anyanyelved, általa érthetsz meg tengernyi leírt vagy kimondott gondolatot, érzelmet, s általa értenek meg téged is szerte a világon, hol magyarok élnek. Érdemes tehát jól megismerned és megtanulnod ezt a hatalmas összekötő erejű képességrendszert, mivel nemcsak a tied, sőt csak ezáltal NYELV! A fenti tegezésben azt kívántam tudatosítani, hogy bár úgy jó, ha egészen a sajátunk (azaz egy-egy egyéné) az anyanyelvi készségünk, de önkényes vagy gondozatlan használata ellentétben állna azzal a ténnyel, hogy ugyanez a nyelv - kommunikatív rendszerként - nemcsak egyik vagy másik egyén közlő- és értőeszköze, azaz nemcsak a tied vagy az enyém, hanem mindenkié, akik magyarul beszélnek vagy írnak, akiknek magyar az észjárásuk - akár Kecskeméten élnek, Temerinben, Eszéken, Göntérházán, Kismartonban, Nyitrán, Nagyborzsován vagy Székelyudvarhelyen, akár Belgrádban, Bukarestben, Bécsben, Prágában, Lembergben vagy Krakkóban, de élnek Tallinnban, Alma-Atában, Londonban, Ottawában, Buenos Airesben és Tokióban is, Melbourne-ben is, Johannesburgban is, Kairóban is. (Természetesen, más nyelvközösségek tagjai szintén élnek szétszórtan is, anyaországuk határain kívül, sőt távoli földrészeken is.) Anyanyelvünk életképes köznyelvként csak akkor használható jól, viszonylag teljes értékében, hogyha közös normákhoz igazodunk, hogyha a helyes formán lehetőleg ugyanazt értjük mindannyian. A magyar nyelven belül - részben a történeti fejlődés és változások, részben a nyelvjárásokból eredő folyamatos fölszívódás következményeként - ma is vannak érvényben ingadozások, alakváltozatok, de ezek általában nem csökkentik a számunkra létfontosságú anyanyelv kommunikatív erejét. Ugyanakkor az anyaországon kívül, helyileg elterjedt idegen nyelvi hatások elszigetelhetnek bennünket, különösen az idegen rendszerelemek, melyek egyébként az átadó nyelvben természetes és fontos eszközei a közlésmódnak. Ezek az idegenszerűségek átalában még helyileg is zavarják a közérthetőséget, eltérnek észjárásunktól, de az egyetemes magyar nyelven belül az érthetetlenségig vezethetnek. Érdekünkben állna tehát a helyi idegenszerűségeket fölváltani (beszédben is, nemcsak írásban) a magyar nyelvnek, azaz a teljes magyarságnak megfelelő nyelvi formákkal, a magyar nyelvi megoldások valamelyikével. Ilyenek gyakran előfordulnak mindennapi közéleti, munkahelyi vagy otthoni nyelvhasználatunkban, de még - miként ebben a rovatban látni szoktuk - a tömegtájékoztatás nyelvében is. Mivel nálunk az idegen nyelvhatás állandó, nyelvérzékünket is folyamatosan erősítenünk, fejlesztenünk kell többek között az ilyen kerülendő jelenségek tudatosításával. Íme, néhány példa! 1. A JSZK Képviselőházának a Polgárok Tanácsa tegnap késő éjszaka bizalmat szavazott Milan Panic miniszterelnöknek és kormányának. Többféle idegenszerűséget figyelhetünk meg a mondatban, de elsősorban egy nem délvidéki magyar számára ez érthetetlen is. Annyit látunk, hogy a Polgárok Tanácsa szavazott bizalmat, de vajon kinek? A JSZK Képviselőházának vagy Pálné miniszterelnöknek és kormányának? Az abszurd birtokos szerkezetről már annyiszor beszéltünk, hogy csak azért említettem, mert továbbra is torzítja anyanyelvünket. 2. Megkíséreljük ezt minél több érvekkel alátámasztani. Helyesen: minél több érvvel. Nem kérdés, hogy a fogalmazó és a lektor is tudja: a sok, több, három, néhány jelző után csak egyes számú főnév állhat a (helyes) magyarban. Nem árt azonban tudnunk, hogy a gondatlanságnak, pongyolaságnak ez a foka lehet nem véleten is, hanem nyelvérzékünk megbomlásánk tünete, nyelvi provincializmus, mely az idegen rendszerelemek átszivárgásával vezetett idáig. 3. Szerbia parlamenti elnökének intézett levelében leszögezi... (Újv. Tv.). - Helyesen: elnökéhez intézett V. elnökének írt. A szóvonzatkeverés tipikus hatása az idegen nyelvnek: észjárásunkban okozott változás. 4. ... amikor a megszálló hatalom több ezer embert - közöttük gyereket - küldött a halálba. - Helyesen: közöttük gyerekeket is. Ti. a gyereket tárgynak már nem jelzője a több ezer, mivel attól a közöttük mondatelem elszigeteli. Esetleg így: több ezer embert (gyereket is!) küldött a halálba. 5. A katonaság elhagyta Prevlakát és a Konavlehoz tartozó területet. Helyesen: Konavléhoz lenne, de mivel az alapforma nem is „Konavle”, hanem Konavli, a véghangzó nyújtására nem kerül sor: Konavlihoz. ÁGOSTON Mihály ESZED ES IRAS Amikor idegenbe téved anyanyelvűnk