Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-02 / 302. szám

1992. november 2., hétfő Körvonalazódik a „nagy szerb állam” A szerb krajinák és a boszniai Szerb Köztársaság képviselőházai elfogadták az egyesülésről szóló deklarációt, s azt népszavazáson kívánják szentesíteni A krajinai Szerb Köztársaság és a boszniai Szerb Köztársaság kép­viselőházai szombati együttes ülé­sükön, amelyet Prijedorban tar­tottak meg, az állami egyesülés mellett szavaztak. Ezt az irányvé­telt a legrövidebb időn belül nép­szavazáson kívánják szentesíteni, az egyesülést pedig a krajinai Szerb Köztársaság védelmére vo­natkozó ENSZ-terv leteltének idő­pontjára halasztják. Ezenkívül a két köztársaság közös politikai és állami céljairól szóló dekla­ráció alapvető álláspontja védelmi szövetséget kötni a két köztársaság szabadságának és integritásának vé­delme érdekében. E szerint az állás­pont szerint az egyik tagköztársaság elleni támadást egyben a másik tag­­köztársaság elleni támadásként fogják fel. A deklarációval, amelyet a javasolt szöveghez viszonyítva jelentősen mó­dosítottak, előirányozzák, hogy a jog­rendszer a közös államban egységes legyen, és ugyanúgy az oktatásügyi program is az iskoláztatás minden szintjén. Hangsúlyozták a két képviselőház azon készségét, hogy szövetséget kös­senek a külügy, tájékoztatás, kommu­nikáció, szállítás, művelődés, szociális és egészségvédelem, közgazdaság te­rén, valamint egyéb területeken. Kü­lön rendezik a pénzügyi és hitelpoliti­kát, valamint a fizetésforgalmat. A deklarációban ismertetett célok valóra váltása érdekében közös szerveket hoznak létre, hasonló együttműkö­dést kínálnak fel a többi szerb állam­nak is, és indítványozzák egy általános szerb közgyűlés összehívását, amelyen megvitatják a politikai, gazdasági, va­lamint más a szerb nép érdekét szol­gáló kérdéseket. A vita során radikális követelések is elhangzottak, amelyek az azonnali egyesülést sürgették. Ezt szorgalmaz­ták Zdravko Zecevic, Milan Matic, Ra­de Leskovac, dr. Milan Babic, Nedo Brđanin és más képviselők, mindad­dig, amíg dr. Radovan Karadžić, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke nem lépett a szószékre. Dr. Karadžić a kis lépések politikáját szorgalmazta, amelynek végső célja az egyesülés len­ne. (Tanjug) Herceg-Novi vizet kapott Herceg-Novi végre vizet kapott a Trebišnjica vízvezeték-hálózatból, mi­után a horvát fél számos intervenció után megnyitotta a Plat alagútban a sze­lepet, amelyet október 22-én minden előzetes bejelentés nélkül elzárt. A víz szombaton délután kezdett el folydogálni a csapokból, és a víznyo­más percről percre növekedett. Éjfél körül a vízáramlás elérte a korábbi 60 százalékát. A szakemberek csak ezután végzik el a víz elemzését és a vízveze­ték-hálózat tisztítását. (Tanjug) „Reggel van Amerikában!” volt a címe annak a gyengéden derűlátó vi­deónak, amellyel George Bush elindí­totta választási hadjáratát, de amely­ből - minden szépsége ellenére - nem lett siker, mert­­ a közönség nem érezte eléggé valóságosnak! Amerikában ősz van, nagyon is az, és mint minden negyedik őszön (204 éves történelmük során immár ötven­­kettedszer), a világ legnagyobb de­mokráciájának polgárai el kell hogy döntsék, kire bízzák adó­dollárjaik százmilliárdjait. Ez az ősz azonban a többinél is melankolikusabb valahogy. A háború utáni legérdekesebb válasz­tási hadjárat után - egybehangzó vé­lemények szerint - soha nem volt ilyen nehéz a választás! George Bush, aki az öbölháborús győzelme után a legnagyobb népsze­rűségre tett szert, amit amerikai elnök valaha is élvezett (hónapokon keresz­tül 80 százalék felett volt az iránta mutatott rokonszenv, és egyszer elér­te a felülmúlhatatlan 88-at is!), a leg­könnyebbnek mutatkozó újraválasztá­­si pozícióból a legmélyebbre süllyedt, és sokáig ott is maradt. Csak a kam­pány utolsó két hetében támadt fel „választási poraiból”, hogy szombaton már éles címek hirdessék: mindössze 1 százalék a ledolgozhatatlannak vélt hátránya demokrata párti ellenfelével szemben. Bill Clinton, az egyik legszegé­nyebb szövetségi állam (Arkansas) fia­tal, de máris 12 évet leszolgált kor­mányzója akkor került a jelölt­ pakli­ba, amikor pártja nagyágyúi sorra visszavonultak, mert nem láttak sem­(Washingtoni tudósítónktól) milyen esélyt a hivatalban levő elnök legyőzésére. A második ligás demok­rata kihívók között Clintont gyorsan élre állította a sajtó, de igazából senki sem hitte, hogy komoly ellenfele lehet a hidegháborút megnyerő vagy leg­alábbis győztesként befejező elnök­nek. Botrányok sorozatát kiállva Clin­ton mégis megszerezte pártja teljes bi­zalmát, és a változás igéjét hirdetve egész nyáron és az ősz első heteiben a tömegek kegyeltje volt. Amikor már biztosra vették győzelmét, akkor in­gott csak meg hatalmas fölénye - és ennek a pontos okát, úgy látszik, sen­ki sem tudja Amerikában. Ross Perot, a szeszélyes milliárdos, aki egy tavaszi tévéműsorban jelentet­te be, hogy ha hívei nagyon akarják, akkor hajlandó elkölteni százmilliót saját pénzéből, hogy „lerója hazafias kötelességét”, és megpróbálja meg­menteni Amerikát az adósságok és a költségvetési hiány nyűgétől. Mint si­keres üzletemberben, egyre többen kezdtek hinni benne, és a hatalmas önkéntes sereg elérte, hogy minden szövetségi államban petíció révén lis­tára kerüljön, noha egyetlen pártgé­pezet sem áll mögötte. Amikor azon­ban a két nagy párt a nyáron beindí­totta apparátusát, hogy hivatalosan is megerősített jelöltjeik győzelmét el­ősegítse, akkor Perot mintha megijedt volna a kampány piszkos oldalától, a kellemetlen kérdések megválaszolásá­tól, a személyes múlt kíméletlen bon­colásától, és kiugrott a versenyből. De csak azért, hogy egy hónappal a finis előtt visszatérjen - mindenki ámulatá­ra­­, és - még nagyobb csodaként -újra elnyerje a megkérdezettek 20 százalékának bizalmát. Amerika azonban nincs megelé­gedve a fenti három férfiú közül egyikkel sem. Amerika a reagani szín­játékok óta bölcsebbé vált, már nem dől be automatikusan a show-hivatal mutatványainak, megint kezébe akar­ja venni jövőjének irányítását, de még nem biztos, hogy tudja, hogyan is te­hetné ezt meg. A szavazók listájára va­ló feliratkozás tömegesebb volt, mint az elmúlt évtizedekben bármikor (ami elméletileg a demokrata jelöltnek kedvez, mert hagyományosan azok nem szavaznak, akiknek rosszabbul megy soruk), de az utolsó pillanatok­ban ingadozók száma is nagyobb, mint lenni szokott. Egy idős és sokat látott kommentá­tor, aki pályafutása kilencedik elnökvá­lasztását dolgozta végig, azt mondta va­sárnap, hogy „az amerikaiak bölcseb­bek, de szomorúbbak, mint valaha”. A világ dolgaiba hatalmas gazdasá­gi, politikai és katonai potenciállal bele­szóló Egyesült Államok elnökválasztása minden más szavazásnál nagyobb nem­zetközi jelentőséggel bír. De a világ csak lesheti, hogyan dönt Amerika. A volt Jugoszlávia területén élőknek az idén nyilván sokkal fontosabb, ki lesz az elnök Washingtonban, mint ko­rábban bármikor. A balkáni háború visszhangja egész évben nem csitult el Amerikában, de huszadrendű kérdés­ként is alig volt jelen a választási kam­pány során. Bush a boszniai „ingo­­vánnyal” magyarázta a be nem avatko­zást, de Clinton sem kötelezte el magát nyilvánosan konkrét akciók mellett. Pe­rot viszont kerek perec elutasítja, hogy a távoli polgárháború megállítása Ame­rika dolga lenne. Számunkra már csak az a - kései - tanulság, hogy a legbizto­sabb, ha minden nép saját erejére, döntésére támaszkodik. A legrégibb demokrácia népe tud­ja ezt, mégis nehéz a választás. PURGER Tibor HOLNAP AZ USA-BAN De nehéz a választás! Egyéves, kimerítő, több száz millió dolláros kampány után a szavazók bölcsebbek és szomorúbbak, mint valaha Milošević sorsáról a választások döntenek Panić nyilatkozata egy japán lapnak Több ízben már kértem - én is, Cosic elnök is - Milosevictől, hogy a szankci­ók problémájának megoldása érdekében nyújtsa be lemondását. De mégis úgy vélem, hogy a szerb elnök sorsát a mostani választásoknak kell majd megoldani­uk. Ha ismét megválasztják, akkor az azt jelenti, hogy ez a nép akarata, mi pedig nem vagyunk diktátorok, hogy a hadsereg segítségével döntsük meg. A fentieket jelentette ki egyebek között Milan Panic kormányfő a Jomiuri Sinbun című japán újságnak adott interjújában. Kis-Jugoszlávia miniszterelnö­ke azt is elmondta: tanácsolta az ellenzéknek, hogy ne bojkottálja a választáso­kat Ugyanerre hívta fel a kosovói albánságot is. A boszniai kérdésről szólva megállapította, hogy a megoldás még igen távoli. „A békefolyamat csak a kezdet kezdetén van” - szögezte le Pálné lapinterjújában.­­ Magyar Szó KOSOVO Elmarad a látványos iskolamegnyitó? A jelekből ítélve elmarad a lát­ványos iskolamegnyitó a kosovo­­metohijai albán tannyelvű általá­nos iskolákban. Dr. Marinko Božović tartományi oktatásügyi titkár ugyanis megmagyarázta, hogy az albán tannyelvű oktatás nem kezdődhet meg hivatalosan mindaddig, amíg nem egyeztetik és fogadják el a tantervet és óra­tervet. Ez azt jelenti, hogy a prog­ramot, amely szerint az albán taní­tók tanítanának, először egyeztetni kell a Szerb Köztársaságban érvé­nyes egységes tantervvel. Az albánoknak meghagyták ugyan a lehetőséget, hogy javasol­ják a program módosítását, de ezt a szerbiai oktatásügyi szerveknek kell jóváhagyniuk. Az albán fél el­veti a tartományi és szerbiai okta­tásügyi hatóságok ilyen álláspont­ját, úgy vélve, hogy az albánoknak önállóan kell meghozniuk saját tantervüket. Eltérések tapasztalhatóak azok­kal az adatokkal kapcsolatban is, amelyek azt mutatják, hány albán tannyelvű általános iskola nem működik a tartomány területén. Dr. Marinko Božović állítása sze­rint csak nyolc ilyen iskola van, tehát az albán tannyelvű iskolák 90 százalékában folyik a tanítás. Ezek szerint tehát szó sem lehet az albán tannyelvű általános iskolák tömeges megnyitásáról, hiszen nagy részükben már folyik a taní­tás - mondta dr. Božović. Az albán fél ezzel szemben azt állítja, hogy legalább 40 albán tannyelvű általános iskolát zártak be. Mindenesetre a következő na­pokban kiderül, hatékony volt-e Milan Panic szövetségi kormányfő megbeszélése Ibrahim Rugovával, a Kosovói Demokratikus Szövetség elnökével. (Tanjug) Kinkel Kínában A nemzetközi kérdések és a kétol­dalú kapcsolatok voltak napirenden a kínai-német külügyminiszteri tárgya­lásokon. Minden jel szerint a két or­szág kapcsolata - mint fogalmaztak - a fejlődés új szakaszába érkezett, ami megállapításuk szerint nemcsak a két ország érdeket. (Tanjug) KOSZORÚZÁS, GYERTYAGYÚJTÁS Emlékezés az ártatlan áldozatokra Harmadízben emlékeztek meg tegnap déli fél tizenkettőkor Újvidéken, a Futaki úti temetőben a háború végén likvidált magyar áldozatokról. Előbb gyászszertartást tartott Tóth József egykor Újvidéken szolgáló katolikus plébános, aki alkalmi meg­emlékezésében arról szólt, hogy szeretetünkkel küzdjük le a gyűlöletet, amely oly sok ártatlan áldozat halálát okozta már. A szertartás után a megemlékezésen jelen le­vő belgrádi magyar és osztrák katonai attasé megkoszorúzta a háború katonai áldo­zatainak romos emlékét, majd ezután Béres Károly mondott rövid emlékbeszédet a 44-es áldozatok emlékére állított keresztnél, amelyen csupán ennyi volt olvasható: „1944-45 - Áldozatainknak - Harmadszor”. Ez utóbbi szó arra utal, hogy az idén harmadszor emlékezhettünk meg a 48 évvel ezelőtt kivégzettekről, de a két korábbi megemlékezés alkalmával elhelyezett emlékeztető kereszteket a temetői hatóságok eltüntették. Kanizsán... A kanizsai nagytemetőben tegnap a VMDK helyi szervezete megkoszorúzta az első világháborúban elesett kanizsai katonák közös sírkeresztjét. A kereszt­­szentelőt követően a helybeli középiskola diákja, Mauer Gabriella elmondta Csépe Imre Ne félj című versét, beszédet pedig Koncz István, a VMDK veze­tőségi tagja mondott. Emlékeztetett rá, hogy ez alkalomból egyaránt leróják kegyeletüket az 1848-as forradalom, az első és a második világháború halotta­inak, az 1944-es eseményekben áldozatul esettek Tisza-parton elkapart ma­radványainak s a ma dúló esztelen és értelmetlen testvérháború ártatlan áldo­zatainak ismeretlen és ismert emléke, jelölt és több százezernyi jeltelen sírja előtt. Szavai szerint akiket a mákonyos nagy „államálom” elvakít, azok előtt még a holtak sem szentek, s a kripták halottak is ellenségnek tekintik. Végül így szólt: „Nem tudom, hogy ebben a sírkertben jut-e még nekem hely, jut-e még egy halom, de én maradok! Maradni kell, nem megfutamodni! Szépapá­ink dédapáink, nagyapáink itt nyugszanak ebben a temetőkertben, itt ápoljuk sírhantjaikat... Nekünk nincs miért bűnhődnünk, nekünk nincs mit szégyell­nünk, mi itt voltunk, itt vagyunk, s itt is maradunk...” (tg) Zentán... Tegnap délután Zentán, a felsővárosi temetőben mindenszentek és halottak napja alkalmából Nagy József esperes misézése után több száz polgár és magas rangú vendég jelenlétében megkoszorúzták és megszentelték az 1848-as ma­gyar szabadságharc ártatlan áldozatainak a síremlékét. A VMDK körzeti szerve­zetének tagjai mellett az emlékművet megkoszorúzta a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének a küldöttsége is, Simics Sándor nagykövet­­ ideigle­nes ügyvivő, Máthé Szabolcs ezredes, katonai és légügyi attasé, feleségeik és Bán János konzul. Az összegyűltek előtt Szloboda János mondott beszédet: - Súlyos időket élünk, s nem tudhatjuk, hogy az ártatlan áldozatok, a vérta­núk sora betelt-e már, vagy utódainknak újabb neveket is fel kell vésniük egy majdan állítandó obeliszkre. Nehéz ma szólni, és nehéz hallgatni is. Ma, amikor minden békenyilatkozat ellenére sem lohad a háború tüze, sőt, a határaink kö­zelében pusztító lángok már-már azzal fenyegetnek, hogy ide is átcsapnak. Ne­héz ma szólni, de hallgatni még nehezebb, mert jól tudjuk, „vétkesek közt cin­kos, aki néma”, s mi nem akarunk egy hitszegő, álnok, önös érdekekből a saját népének is vesztére törő hatalomnak a cinkosaivá válni - mondta többek kö­zött. Ezt követően Körmöci Petronella, Kormányos Gyöngyi és Domány Zoltán, a zentai színtársulat tagjai alkalmi műsort adtak. ger Moravicán... Ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg tegnap délután Moravicán, a református templomban az ártatlan áldozatokról. A megemlékező misét, illet­ve istentiszteletet Molnár András, a római­ katolikus egyház helybéli plébáno­sa és Kiss Antal, a református egyház esperese tartotta. A lelkipásztorok prédikációjukban a családot, az embereket, a közösséget és a világot összekötő és összetartó békéért szóltak és imádkoztak. Rendhagyóan, de szépen, a mai rockmuzsika két zeneszámát is hallhatták a hívők felvételről. Ezek Zámbó Jimmy előadásában a Világ lassan útra kész és Ave Maria. Az ökumenikus istentisztelet befejeztével a résztvevők koszorút, virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az első világháborúban és a második világ­háborúban elesettek emlékműveinél. Alkalmi versek is elhangzottak: Reményik Sándor A megtagadott eskü című ver­sét Nagy Anna, az Eredj, ha tudsz címűt pedig Kucor Erzsébet szavalta. Cs. F. AKTUÁLIS 3 Az áldozatok többsége ártatlan volt (Folytatás az 1. oldalról)­­ Persze arról nem volt szabad beszélni és írni, hogy mi történt 1944 őszén, s arról sem, hogy kik voltak a gaztettek felelősei és közvetlen elkövetői. Akik mégis megszólaltak, legtöbbször úgy magyarázták az eseményeket, hogy a bosszúállást - azok részéről, akik 1941-ben és 1942-ben elveszítették hozzátarto­zóikat - a partizán katonaság nem tudta megakadályozni. Tudjuk, hogy az ilyen visszaemlékezések minden szava arcátlan hazugság volt. - Ma már teljes bizonysággal megállapíthatjuk - mondta dr. Mészáros hogy a jugoszláviai magyarokat és a németeket abban az időben törvényen kí­vül helyezték, így kezdődött meg az esztelen öldöklés is, és a férfilakosság mun­katáborokba való elhurcolása. A katonai hatóságok minden intézkedése csak a délszláv lakosság érdekében történt. A németeket megfosztották jugoszláv ál­lampolgárságuktól, és a levegőben lógott, hogy a magyarság is hasonló elbánás­ban részesüljön. Hogy ez mégsem történt meg, az elsősorban külpolitikai té­nyezőknek köszönhető. A tömeges vérengzéseket ugyanis december elsején le­állították, de kivégzések még ezután is voltak. A temerini kivégzések október végén kezdődtek, és 31 -én csúcsosodott a vé­rengzés. A temetőben több mint száz ártatlan áldozat nyugszik a tömegsírban. A pontos szám ismeretlen, mert egy részük nevét sohasem jegyezték be. A te­merini nyugati temető bejáratánál levő tömegsír Vajdaságban az egyik legren­­dezettebb ilyen hely. G. B.

Next