Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)
1992-11-18 / 318. szám
12 MŰVELŐDÉS A versmondás édes ragály Krekity Olga szabadkai előadóművész újabb önálló estjéről kalmával újra erőt vesz rajtam a kétely - mondja -, de mindhiába várom Az előadóművészet mifelénk amolyan „ritka madár”: amúgy sem élünk olyan világban, amely új legendákat teremthet, de azért hol Szabadkán, hol Újvidéken, vagy valahol „vidéken” a dobogóra szólítja önmagát egy-egy előadóművész, színész, aki mindkét területen dolgozik. Van, aki a balladák „specialistájává” emelkedik, mások verseket mondanak vagy Karinthy Frigyessel próbálkoznak, a János vitézt népszerűsítik. A színészelőadóművész nem lévén alkotóművész, akkor tudja a legemlékezetesebben, legőszintébben elmondani, bemutatni magát és szívéhez nőtt világát, ha kiválasztja a világirodalomból legszemélyesebb élményeit, ez a siker első feltétele. Ha nincs semmi közös az előadásban és az előadott műben, akkor aligha születik meg a siker. Krekity Olga újságíró egy-egy műsora nem pusztán önmagáról szándékozik elmondani úgyszólván mindent. Gondosan válogat az anyagban és aztán érzelmi gazdagsággal, hangulatteremtő érzékkel, néha bizonyos távolságtartással szaval. Egy pillanatra sem szakad el a fanyar valóságtól. Olga többször abbahagyta, de aztán mindig visszatért a pódiumra. Minden újabb bemutatkozás alatra előadja " az oldottabb pillanatokat. Kétkedőnek születtem. Gyermekkoromban remegő lábakkal botladoztam a padsorok között, ha a dobogóra szólítottak szavalni, és ez az „örökölt” szorongás csak nem akar elmúlni. Ha nincs lámpaláz, szorongás, akkor ne is várjunk nemesebb művészetet. Ha van, akkor az csak akkor áldásos, ha gyorsan le tudjuk küzdeni, ha nem sodor el miatta az érzelmek árja. Engem is a magyartanárok vezettek rá aztán a helyes útra, tanítottak meg arra, hogy a hangunk hangszer. Protokolláris műsorokon „edződtem”. Végül aztán megfertőződik az ember. Olyan ez, mint valami édes ragály, ami nélkül lehet ugyan élni, de akkor ugyan minek? Néha-néha azt hittem, hogy az évek múlásával a szent láng is szűnik majd, de hiába. Nemes Nagy Ágnes megírta: „Hiába, mindhiába, de mégis moccan, kél a vágy!” Szóval ezt egyszerűen muszáj csinálni. ■ Leköszönés, visszatérés: miért? A gimnázium színjátszó csoportjában több sikeres bemutatkozásom volt. Színre vittük Illyéstől az Oratóriumot és Kassáktól az Isten báránykáit. Mint „színésznő” nyertem először díjat egy vetélkedőn. Egyetemi éveim alatt újvidéken - távol az Életjel vonzási körén - egy Keresztury Dezsőműsorral próbálkoztunk, ám gyorsan elhallgattunk. Hazatérve Szabadkára munkába álltam, tanítottam. Magángondok, magánproblémák nehezítették az életemet. Végül újra „moccantam”. Végső elkeseredésemben üresnek, tartalmatlannak találtam az életemet - mintegy utolsó szalmaszálként Horváth Emmába kapaszkodtam, meglátogattam a műhelyét. Vezetése alatt tovább dolgozhattam, szavalhattam. Kaptam egy csoportot is. Újabb magánéleti gátak és újabb leköszönés. Tíz évnyi szünet után tavaly elhatároztam magamban, hogy véget vetek ennek az „akarom-nem akarom” társasjátéknak. Ez a visszatérés volt a legsikeresebb. Most már légszomjban szenvedtem, vizem-kenyerem, mindenem lett a pódium, „alkoholistája” lettem az előadóművészetnek, minden reggel, minden este szükségesnek tartom, hogy felhörpintsek néhány decit Adyból, József Attilából, Kosztolányiból. ■ A nemzetközi szavalóversenyeken - ahogy mondani szokás - „agyondíjazták”. A szakzsűri és a hallgatóság egybehangzó véleménye szerint Krekity Olga érett előadóművész, akitől még sokat lehet várni. - Tavaly ősszel első lettem a Gellért Sándor Szavalóversenyen a romániai Szatmárnémetiben. A magyarországi Marcaliban elnyertem a szakzsűri különdíját. Ez volt a Berzsenyi Dániel Szavalóverseny. Végül nemrég a berettyóújfalusi nagyszabású vetélkedőn a szakzsűri az előkelő 8. helyre rangsorolt. A Bihari Vers- és Prózamondó Versenyt a Soros-alapítvány szponzorálta és a rendezvény egybeesett a Magyarok Világszövetségének Kongresszusával. Sok új barátot szereztem, sokan gratuláltak. A visszajelzések kedvezőek voltak, s ekkor döbbentem rá arra, amit csak sejtettem: én, és nem csak én, hanem Korhecz Imola és a többiek is rendkívül áldozatos, hasznos munkát végzünk. Munkásságunk során csak nálunk találkozunk mostanság hökkent értetlenséggel, sajnos. Másutt nagyobb a művészet hangja. ■ Lesz újabb önálló műsora? - November 23-án a szabadkai zeneiskola színpadán a mi hallgatónknak visszaigazolásként bemutatom a vetélkedőkön előadott anyagomat, néhány újabb verssel megtoldva a műsort. Vendégem a rendkívül tehetséges Korhecz Imola lesz, az „utódom”. Elmondom az esten a legkedvesebb verseimet és népballadákból adok elő. ■ A kétely elmúlott? - Nem. Ha elmúlna, elmúlna a szenvedély is. A kételyek bennem - úgy érzem - mindörökre megmaradnak. Az önelégültség nem viszi tovább az embert az úton. Végcélom emiatt nincs. Örülök annak, ha a hallgató ámulva veszi tudomásul, hogy milyen szép például egy Berzsenyi-költemény, ha megtudja, hogy ez az a bizonyos „léleknemesítő matéria”, ez kell neki, legalább annyira, mint nekem. B.Z. Az adai Petar Drapšin Középiskola iskolabizottsága a középiskolákról szóló törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos Lapja 50/92) 69. szakasza első bekezdése 86. szakaszának második bekezdése és a 114. szakasz alapján, valamint a november 13- án hozott határozat értelmében PÁLYÁZATOT HIRDET az iskola igazgatójának kinevezésére. Feltételek: A törvényben megszabott általános követelményeken kívül még az alábbi külön feltételeknek kell eleget tenni: - szerb, illetve jugoszláv állampolgárság - büntetlen előélet - megfelelő egyetemi végzettség - a tanári hivatásra való alkalmasság - tanári, illetve szakmunkatársi szakvizsga - középiskolai oktatásban és nevelésben szerzett ötévi gyakorlat A kérvényhez az alábbi okmányokat kell csatolni: hitelesített oklevélmásolat, pályaképi adatok, a szakvizsgáról szóló bizonylat hitelesített másolata, büntetlen előéletről szóló bizonylat. A kérvényt november 29-éig kell az alábbi címre elküldeni: Petar Drapšin Középiskola, a Pályázati bizottság részére, Ada, Moša Pijade u. 17. A hiányos és késve érkezett kérvényeket nem veszik figyelembe. Magyar Szó 1992. november 18., szerda AZ ILLYÉS-ALAPÍTVáNY PáLYÁZATÁRA Még lehet jelentkezni A magyarországi Illyés-alapítvány pályázatot hirdetett meg a határokon túli magyar oktatási és művelődési szervezetek számára épületvásárlásra és -felújításra, műszaki berendezések beszerzésére. A vajdasági oktatási és művelődési intézmények igénylésüket a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséghez juttathatták és juttathatják el. A VMMSZ Elnöksége rangsorolja az igényléseket, és november 30-áig eljuttatja őket az Illyésalapítványhoz. Nagyszámú kérvény érkezett be. Az elnökség tegnapi ülésén végezte volna el a rangsorolást, de mivel több intézménytől az igénylést tartalmazó űrlap nem érkezett meg, illetve Vajdaság-szerte több oktatási és művelődési szervezet nem értesült a pályázatról, olyan döntés született, hogy a pályázatot meghosszabbítják. Az érdekelt szervezetek a székhelyükhöz legközelebb élő, dolgozó VMMSZ-elnökségi taghoz fordulhatnak űrlappért. Az űrlapot legkésőbb novemer 25-éig kell elküldeni a következő címre: Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Szabadka, Žarko Zrenjanin u. 11. (Telefon: 024/26-956) A szövetség elnöksége november 25-én véleményezi és rangsorolja a beérkezett igényeket. m. k. A Zvezdara Teatar Újvidéken A belgrádi társulat ezentúl rendszeresen fellép a székvárosban A Művelődési Otthonban mától kezdve magyar nyelvű gyermekelőadásokat is bemutatnak A belgrádi Zvezdara Teatar előadásait hamarosan az újvidéki közönség is megtekintheti majd, anélkül, hogy ezért Belgrádba kellene utaznia. Az említett színház ugyanis a tervek szerint állandó színpadot állít fel a tartományi székvárosban is. Az egyik legújabb belgrádi színház előadásainak a Szerb Nemzeti Színház régi épülete, azaz a Művelődési Otthon Ifjúsági Színháza ad majd otthont - tudtuk meg Voja Soldatovictól, az Ifjúsági Színház igazgatójától. Mint elmondta, a belgrádi társulat a hónap végétől hetente két-három alkalommal mutatkozik be, s remélhetőleg a teljes repertoárt színre viszik. Van egy olyan elképzelés is, hogy minden, jelenleg a Zvezdara Teatarban futó és a jövőben bemutatásra kerülő előadásnak elkészítik a párhuzamos újvidéki díszletét is, ezzel szeretnék ugyanis elkerülni a szállítással járó gondokat, és az előadások is gyorsabban, rendszeresebben kerülnének az újvidéki közönség elé. November 28-án kerül sor a Zvezdara első előadására, a Fergeteges tragédiára, 29-én a Jovan élete lesz műsoron, 30-án pedig a Mala című darabot mutatják be. December elsejére és másodikára tervezik a Milan Nedic tábornok című előadás bemutatását. Az előadások a Művelődési Otthon nagytermében 19.30 órakor kezdődnek. Voja Soldatovic felhívta a figyelmet arra is, hogy ismét megkísérlik feléleszteni azt a nemrégi kezdeményezésüket, amely a közönség érdektelensége miatt akkor sajnos kudarcba fulladt. Mától kezdve minden második szerdán magyar nyelvű gyermekelőadást tartanak, így a legkisebbek ma megtekinthetik a Piroska és a farkas című mesedarabot, két hét múlva pedig A három kismalacot. Az előadások 17 órakor kezdődnek a Művelődési Otthonban. I-R A Matica srpska Uj dija Mladen Leskovac nevét viseli A Matica srpska igazgatóbizottsága új díjat alapított a legjobb szerb irodalomtörténeti és művelődéstörténeti alkotások megjutalmazására. A díj Mladen Leskovacnak, a kiváló írónak, kritikusnak és irodalomtörténésznek, a Matica srpska volt elnökének a nevét viseli, s háromévenként ítélik oda. A díjat először 1994-ben, Mladen Leskovac születésének 90. évfordulóján adják át. A Matica srpska igazgatóbizottságának tegnapi ülésén javasolták kritikai és esszédíj alapítását is, amelyet Laza Kosticról neveznének el. Döntés azonban erről még nem született. (Tanjug) Elismerés az adományozóknak A Szerb Nemzeti Szövetség tegnap a Tartományi Képviselőházban köszönetet mondott mindazoknak, akik ajándékaikkal hozzájárultak a pittsburgi Szerb Múzeum megnyitásához Az idén június 13-án Pittsburgban megnyitotta kapuit a Szerb Múzeum, az első ilyen jellegű intézmény az E. Ennek kapcsán tegnap a Tartományi Képviselőházban Milan Lučić tartományi tájékoztatási titkár üdvözölte mindazokat, akik adományaikkal hozzájárultak a múzeum megnyitásához, majd Gyökerek címmel filmet mutattak be az amerikai és kanadai kivándoroltakról, valamint az új múzeumról. Ezután Srđan Ilie, a Vajdasági Film- és Tévémunkások Egyesületének elnöke fordult a jelenlevőkhöz és kiemelte: „Ezekben a sorsdöntő napokban figyelmet érdemlő a kapcsolatok felújítása, amelyeket erősíteni, mélyíteni kell. Azt a hagyományt, mely szerint ajándékozásra ajándékozással válaszolunk, ezzel a mai jelképes, de jelentőségteljes ünnepséggel is tovább ápoljuk. Szerény hozzájárulás ez egy olyan új művelődési intézmény létrehozásához, amely az emberi alkotások által a legjobb módon támasztja alá egy nép szellemiségét és gazdag történelmét.” A Szerb Nemzeti Szövetség és a Szerb Múzeum nevében John Sattlan újságíró mondott köszönetet az adományokért, majd Srđan Ilic kiosztotta az elismerő okleveleket mindazoknak az egyéneknek és intézményeknek, vállalatoknak, amelyek ajándékaikkal hozzájárultak a pittsburgi Szerb Múzeum megnyitásához. r-R Második nekifutásra sikerült Aleksandar Bogdanović az Egyetemistaszövetség új elnöke Aleksandar Bogdanovic, a Műszaki Kar negyedéves hallgatója az Újvidéki Egyetem Egyetemistaszövetségének új elnöke. Az Egyetemistaszövetség tegnapi közgyűlésén hosszas vita után fogadták el a választási bizottság jelentését és iktatták be tisztségébe az új elnököt. A vitára az adott okot, hogy a választásokat csak második nekifutásra sikerült eredményesen megszervezni. Az első választási kör október 10-én volt, de mivel több karon is törvényszegés történt, nevezetesen hamisított aláírásokat fedeztek fel, november 12-én megismételték a választásokat. A közgyűlésen a választások második körének levezetésére is számos megjegyzés hangzott el, de mert nem tudták a választási szabályzat megsértését bizonyítani, elfogadták a választási bizottság jelentését. A közgyűlés tegnapi ülésén Željko Miličićet nevezték ki a közgyűlés új elnökévé. K-k NOVEMBER 19-E ÉS 21 -E KÖZÖn Szimpózium a kritikáról Holnap, november 19-én az újvidéki Bölcsészettudományi Egyetem üléstermében (Stevan Music u. 24.) csaknem ötven részvevő jelenlétével tudományos tanácskozás kezdődik. Az interdiszciplináris szimpózium témája a kritika lesz, és többek között felszólal Čedomir Popov, Jan Kmeta, Gerold László, Mladen Oljaca, Csányi Erzsébet, Sava Babic, Bányai János és még sokan mások. A délelőtti előadásokat 9 és 13, a délutániakat 15 és 19 óra között tartják meg. Kozmikus etűdök Zorán Štošić-Vranjski kiállítása Zorán Štošić-Vranjski vranjei származású zombori festőművész hamarosan újabb kiállítással örvendezteti meg művészetének kedvelőit. A világűri motívumokat megjelenítő festőművész Kozmikus etűdök című festői ciklusából állított össze egy kiállításra való anyagot. A 24 olajfestményt egy szerbiai városban, az oplenaci Topolán mutatja be. Otthont a tárlatnak a Karadorde udvari galéria adott. A festményeket Mica Popovic értékelte, akinek esszéje a kiállítás katalógusának előszava is. A megnyitó november 24-én lesz, s december 10- éig tart nyitva a kiállítás. Reméljük, hamarosan a zombori tárlatlátogatók is megtekinthetik anyagát. B. E.