Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-03 / 303. szám

1992. november 3., kedd A nagy gond: Milošević Lehetővé kell tenni az elűzöttek hazatérését­­ A Ćosić-Panić kettős esetleges menesztése Szerbia elleni újabb szankciókkal lenne egyenlő - Lord David Owen interjúja a hamburgi Der Spiegelnek Lord David Owen, a genfi Jugo­­szlávia-konferencia társelnöke erőteljesen támogatta a jugo­szláv kormány, elsősorban Dob­­rica Cosic elnök béketörekvése­it, Slobodan Milosevic szerbiai elnököt pedig „nagy gond”-nak minősítette. A terjedelmes interjú keretében, amelyet tegnapi számában közölt a Der Spiegel című hamburgi heti­lap, lord Owen kijelentette: „Cosic tudja, mit kell tennie országának, hogy visszatérhessen a világközös­ségbe. Ő tudja, mi akadályozza a szankciók feloldását. Ő a központi figura, az egyetlen személy, aki ki­hívást jelenthet Milosevic számára. Nekünk támogatnunk kell az ilyen irányú fejleményeket”. A kérdésre, mi fog történni, ha Panic kormányfő vagy Cosic eltű­nik a szerbiai politikai színtérről, lord Owen így válaszolt: „A politi­ka nem függhet kizárólag egy sze­mélytől, de ha Milošević visszafor­dítja az események alakulását, Szerbiát még szigorúbb szankciók fogják sújtani... Miloševićnek tud­nia kell, hogy Szerbia abban az esetben évekre páriasorba jutna, Jugoszláviát kizárnák minden in­tézményből, amilyen például a Vi­lágbank. Természetesen szó sem lehetne az Európai Közösséghez való csatlakozásról”. Lord Owen az interjú elején megjegyezte, hogy Milošević neki is azt mondta, nem fogadja el az etni­kai tisztogatást, és beszélt a bosznia­­hercegovinai helyzetről és a viszály politikai rendezéséről. Emlékezte­tett rá, hogy Bosznia-Hercegovinát nyolc vagy tíz régióra kell osztani, majd hangsúlyozta: „Nem fogjuk azonban elfogadni a kizárólag etni­kai mércén alapuló határokat... Az alkotmány bonyolult valami, az ör­dög a részletekben bújik meg. Az az egy azonban egyértelmű - a világ­közösség nem fogja tolerálni az esz­telen etnikai tisztogatásokat. Egyet­len államnak sem szabad nyerész­kednie az agresszióból, katonai ak­ciókból”. A Jugoszlávia-konferencia társel­nöke arról is beszélt, miért élnek a szerbek Bosznia-Hercegovina túl­nyomó részében, de hozzátette, hogy „minden muzulmán család­nak biztosítani kell a jogot, hogy visszatérjen falujába”, hogy most már „minden tárgyaló fél elítélte az etnikai tisztogatást” (amihez Cosicot, Panicot és Tudmant hozta fel példának), és hogy a vagyonról való lemondásról szóló okmányokat semmisnek tekintik. „Mindez annyira undorító, hogy a világnak biztosítania kell a mene­kültek hazatérését, még ha évekig tart is ez a folyamat... Okulnunk kell a múltból, ki kell használnunk minden politikai és diplomáciai le­hetőséget, hogy megmutassuk, ma­napság ilyesmit nem lehet csinálni. Nem fogjuk tolerálni az erőszak ilyen esztelen kirobbanását, az em­beri jogok groteszk megszegését” - mondta lord David Owen. A békeerőfeszítések keretében a legfontosabb feladatként a városok és környékük demilitarizálását ne­vezte meg, továbbá a segélyszállító konvojok számára létesítendő szá­razföldi korridorok biztonságát és a harcok befejezésére irányuló „álta­lános erőfeszítést”. Ez utóbbival kapcsolatban lord Owen fontos lé­pésként említette a harci gépek Bosznia-Hercegovina légiteréből való kitiltását. A kérdésre, hogy lát-e esélyt Sza­rajevó demilitarizálására, lord Owen kijelentette: „Igen. A szerbek kezdetben el akarták foglalni a vá­rost. Időközben azonban Belgrád megértette, hogy... minden lövedék meghosszabbítja a szankciókat és nehezíti a világközösségbe való visszatérést. Azóta Belgrádból erő­teljes nyomás nehezedett Ka­­radzicra és vezérkarára, hogy hagy­ják abba az ostromot. Ezenkívül nö­vekszik a muzulmánok visszaütő képessége”. „Bizonyos sikerekre máris rámu­tathatunk. A Szarajevó körüli tüzér­ségi állások közül tizenegyet az ENSZ erői ellenőriznek, de a város­ra nem csupán a boszniai szerbek lőnek... A bűnösség kérdése na­gyon bonyolult. Sokszor nagyon nehéz megállapítani, ki lőtt első­ként. Valószínűleg sosem fogjuk megállapítani, ki lőtte le az olasz re­pülőgépet. Az bizonyos, hogy egy francia konvojt a muzulmánok tá­madtak meg”. Lord Owen véleménye szerint minden katonai alakulatnak vissza kell vonulnia a kezdeti állására, ak­kor pedig „Tudmannak és a másik oldalon Cosicnak és Panicnak nyo­mást kell gyakorolniuk, hogy meg­szűnjön az erőszak”. Mivel az etni­kai tisztogatások folytatásával kap­csolatban Radovan Karadžićot, a boszniai szerbek vezérét is emlí­tették, az újságírók megkérdezték lord Owentől, „hogyan boldogul vele, hiszen mindketten orvosok”. A brit diplomata azt válaszolta: „Én neurológus vagyok, nem pszichiáter”. A megjegyzésre, hogy „Karadžić példájával csak arra akartak utalni, milyen hazugságok várhatóak a szerb tárgyaló felektől” és „ugyanez érvényes Miloševićre is”, lord Owen így reagált: „Joguk van bírálni és feltenni ezt a kérdést. Ez nagyon komoly kérdés. Minden kormány­nak tudatában kell lennie ennek a dilemmának. Milošević nagy gond. Szerbiában hamarosan választások lesznek... Nem hiszem, hogy ő biz­tonságban érzi magát. Lord Owen azonban ellenezte a katonai beavatkozást, még a segély­szállító konvojok védelme esetében is, mert azok mégis haladnak. (Tan­jug) AWACS-GÉPEK MAGYARORSZÁGON Hibázott-e a magyar kormány eljárásjogilag? (Állandó tudósítónktól) Budapest, november 2. A magyar kormány a múlt pén­teken, mint ismeretes, jóváhagyta, hogy a NATO radarrepülőgépei az ENSZ felkérésére járőrszolgálatot teljesítsenek a magyar légitérben. A budapesti Népszabadság értesülé­sei szerint azonban a kormány nem tájékoztatta lépéséről a parlament külügyi bizottságát, s felmerült a kérdés, hogy eljárásjogilag hibázott­­­ a kormány. A jogi alap a döntés meghozata­lára a kormány március 3-ai határo­zata, hogy a BT február 21-ei dön­tésével felállított békefenntartó erők átvonulhatnak és átmenetileg állomásozhatnak Magyarország te­rületén. De vajon érvényes lehet-e az a döntés az AWACS-gépekre vo­natkozó külügyminisztériumi hatá­rozatra? - teszi fel a lap a kérdést Wachler Tamásnak, az Országgyű­lés honvédelmi bizottsága egyik tagjának. A megkérdezett a döntést politi­kailag üdvözölendőnek találta, hi­szen meggyőződése szerint ez hoz­zájárulhat a jugoszláviai polgárhá­ború lefojtásához, azt viszont, hogy eljárásjogilag hibázott-e a kormány, szavai szerint a napokban megvitat­ja a honvédelmi és külügyi bizott­ság. Ha kiderül, hogy a külügymi­nisztérium határozata nincs össz­hangban, illetve nem vonatkoztat­ható a parlament márciusi határo­zatára, akkor a képviselő szerint a kormány alkotmánysértést követett el, hiszen ahhoz, hogy idegen csa­patok Magyarország területére lép­jenek, mindenképpen szükséges a parlamenti hozzájárulás. Wachler Tamás szerint a kormány nem elő­ször követné el ezt a súlyos hibát, hiszen a Nyitott Égbolt szerződés ratifikálása előtt jóváhagyás nélkül kísérleti repüléseket hajtottak vég­re. Cs. Z. Magyar Szó * Amerikai elnökválasztások * Jugoszlávia és a választások Egyes várakozásokkal ellentét­ben a balkáni háború egyáltalán nem játszott lényeges szerepet a vá­lasztási kampány során. A magyará­zat valószínűleg az, hogy míg a saj­tó kitartóan napirenden tartja az etnikai tisztogatás és a hódító had­járatok borzalmait, addig az állag amerikainak a tudatát éppen hogy csak súrolja az esetenkénti villanás­nyi hír (csak a kábelcsatornák men­nek bővebb részletekbe), hogy vala­hol a „civilizálatlan” világban már megint esztelenül ölik egymást az emberek. Mivel ezt a háborút a Bush-kor­­mány nem emelte olyan fontossági lépcsőfokra, mint a kuvaitit, sőt ál­landóan hajtogatta, hogy az USA- nak nem szabad beavatkoznia, mert a „balkáni ingoványból nincs kiút”, ezért nem volt ok arra, hogy a köz­vélemény komoly kérdést faragjon belőle. A délszláv bevándorlók nem játszanak olyan fontos szerepet az amerikai közéletben, mint egyes más népcsoportok tagjai, illetve le­származottaik. A Bush-kormány tevékenységé­ről az elmúlt év során részletesen beszámoltunk olvasóinknak, ezért azt most nem ismételjük. Amikor a boszniai gyűjtőtábo­rokban folyó borzalmakról érkező hírek felcsaptak, Bill Clinton hatá­rozottabb cselekvésre szólította fel az elnököt, de később némileg eny­hítette álláspontjait az USA esetle­ges katonai szerepéről. Az első elnökjelölti tévévitában elhangzott egy Boszniára vonatko­zó kérdés is, amelyet Bushnak tet­tek fel, de a másik kettő is kom­mentálta. Az elnök a szokásos módon kife­jezte aggodalmát, derűlátását és fi­gyelmeztetett, hogy addig nem küld amerikai katonákat sehova, amíg „nem látja az akció célját, kez­detét és végét”, márpedig a Balká­non nem látja... Ross Perot még a gondolatát is elvetette annak, hogy Amerika a világ minden gondjának meg­oldására siessen. Az Európai Kö­zösség problémájának nevezte a balkáni ügyet, de hozzátette, ő is aggódik a boszniai áldozatok mi­att... Bill Clinton egyetértett azzal, hogy az USA nem küldhet szá­razföldi csapatokat Boszniába, de szerinte az USA-nak érdeke megállítani a háborút, és erre vannak még kihasználatlan mó­dok. Részletekbe azonban ő sem bocsátkozott, csak a Szerbia elle­ni embargó szigorítását sürgette, valamint annak felülvizsgálását, hogy esetleg feloldják a Boszniá­val szemben alkalmazott fegyver­szállítási tilalmat. Bill Clinton ÉLETE, POLITIKAI PÁLYA­FUTÁSA: Arkansas állam Hope (Remény) nevű városában született 46 évvel ezelőtt. Apja még születé­se előtt meghalt, mostohaapja al­koholista volt. Noha középosztály­ból származik, a legelőkelőbb was­hingtoni egyetemen szerzett okle­velet a politikai tudományok kül­­kapcsolatokkal foglalkozó csoport­ján. Kiváló hallgatóként hangzatos oxfordi ösztöndíjat nyert és ki is használta. Angliából való vissza­térte után a Yale egyetemen jogi fokozatot szerzett. A vietnami háborút ellenezte, tartalékos tisztnek jelentkezett, hogy ne sorozzák be, de azután a sorozási rutrin (úgy döntötték el, kinek kell Vietnamba mennie) sze­rencséje volt, és így nem ment el a tiszti kiképzésre sem. Arkansasban már 30 éves korá­ban államügyész, 3 évvel később kormányzó. Az újraválasztást el­veszti, de azonnal vissza is szerzi a hivatalt, amit most kilencedik éve tölt be egyfolytában. CSALÁD: Felesége Hillary, ne­ves jogász, szintén a Yale-en vég­zett. Egy lányuk van, a 12 éves Chelsea. BECENEVE: Selyem Vili, El­vis (Bush előszeretettel használta az elsőt, hogy kigúnyolja). ELŐN­YEI/HÁTRÁNYAI: Rendkívüli emlékezőtehetsége van, tehetségesen teremt kapcsola­tot egyénekkel és tömegekkel egyaránt. Washingtonban kívülál­lónak számít, ami az idén plusz pont a választók szemében. Nehe­zen határozza el magát, hogy bát­ran szembenézzen a Bush által föl­vetett , jellembeli” kérdésekkel. Ross Perot ÉLETE, POLITIKAI PÁLYA­FUTÁSA: Texasi lócsiszár fiaként született 62 évvel ezelőtt. Elvégez­te a haditengerészeti akadémiát, ahol osztályelnök és zászlóaljpa­rancsnok is volt, de az aktív szol­gálatból kimenttette magát apjá­val, mert sokkolta a flotta minden­napi durva „istentelen” élete és „belső romlottsága”. Kilépése után az IBM számítógépeit árulta sikeresen­, 1962-ben már január derekán teljesítette az évi normát. Különc ötleteit az IBM nem fogad­ta el, ezért azt is ott hagyta, és fele­sége pénzén saját számítógépes szolgáltató céget alapított, akkori­ban az ilyesmi értelmetlenek tűnt, de ma az Electronic Data Systems a legnagyobb ilyen cég a világon. Hat évvel a cégalapítás után rész­vényeket bocsátott ki, akkor lett milliomos, majd később egész vál­lalatát bevitte a General Motorsba, és annak legnagyobb egyéni rész­vényesévé vált. Ott azonban már nem bírt úgy parancsnokolni, ahogy saját háza táján. Összerúgta a port igazgató bizottsági társaival, mert azok túl bátortalanul fejlesz­tették az üzletet. Hétszázmillió dollárért lelépett a GM-tól és új céget alapított. Összvagyona jelen­leg mintegy 4 milliárd dollár. Politikai gyakorlata nulla, de többször is beleártotta magát az ér­zékeny külpolitikai kérdésekbe. CSALÁD: Felesége Margot; egy fia, négy lánya és hat unokája van. BECENEVE: Tökmag (alacsony termetű, kefehajú, nagyfülű). ELŐNYEI/HÁTRANYAI: Mint teljes politikai outsider, nyu­godtan dobhatott be „meredek” éveteket; évi jövedelme az elnöki fizetés tízszeresét is meghaladja, ezért mindenki látja, hogy nem előnyhajhászásból jelöltette ma­gát. Nincs mögötte politikai bázis, rosszul választotta meg alelnökje­­löltjét, a kampányból való nyári kiugrással bizalmatlanságot keltett követői körében. Parancsoló igaz­gatói modora miatt aligha lenne képes a törvényhozással egyezked­ni. Voltak, akik egyfajta diktatúrá­tól tartottak, ha netán elnökké vá­lasztanák. KÜLPOLITIKA 3 George Bush ÉLETE, POLITIKAI PÁ­LYAFUTÁSA: Massachusetts államában született, 68 éves. Apja üzletember, majd később szenátor is volt, a II. világhábo­rú előtt állítólag német bank­kapcsolatokkal. Az ifjú Bush önkéntesként szolgált a háború­ban az amerikai légierőnél, gé­pét lelőtték, ő maga ejtőernyő­vel menekült meg. 1948-ban a Yale egyetemen szerzett közgazdasági oklevelet, majd Texasba költözött és egy olajvállalatnak lett a társalapítója. Kétszer is próbálkozott szenátori széket szerezni, de csak a Képvise­lőházba sikerült bejutnia. Nixon és Ford elnöksége alatt az USA ENSZ-nagykövete (1971-73), pe­kingi főképviselője (1974-75), majd a CIA igazgatója (1976-77). Szerencsét próbál az 1980-as elő­választásokon, de Reagant legyőz­ni, majd felajánlja neki az alelnök­­séget. Reagen második mandátumá­nak lejárta után a Republikánus Párt magától értetődően elnökje­löltté teszi. Az 1988-as választáso­kon hétmilliós szavazatkülönbség­gel, de majd négyszeres elektori fölénnyel elnökké választják. CSALÁDJA: négy fia, egy lá­nya, 12 unokája van. BECENEVE: Mákvirág ELŐNYEI/HÁTRÁNYAI: Hi­vatalban levő elnök, elindította és megnyerte az öbölháborút, learat­ta a hidegháború végével és a kommunizmus bukásával járó di­csőséget; hatalmas külpolitikai ta­pasztalattal rendelkezik; emberi jellemét ellenfelei is becsülik; fe­lesége, Barbara hozzájárult pozitív image-éhez. Ezzel szemben belpo­litikai eredményei a soványnál is rosszabbak, elhanyagolta a gazda­ságot, a kampány legutolsó szaka­száig nem volt elég harcias, gyak­ran ismétli önmagát még ugyanab­ban a beszédben is, szólamai és vi­selkedése alapján azt tartják róla, hogy semmilyen határozott politi­kát sem képvisel. Ő maga is elis­merte, hogy „Víziók dolgában elég gyöngén” áll... Az elefánt a szamár ellen A legutóbbi választásokon a re­publikánus George Bush és a de­mokrata Michael Dukakis mellett még 15 párt jelöltje és egy függet­len személy versengett az elnöki cí­mért, de az utóbbi 17 anonimusz összesen sem szerzett egymillió sza­vazatot a leadott 91 és fél millióból. Tehát a két nagy párton kívül alig­ha van bárkinek is esélye a győze­lemre. (Az utolsó elnök, aki egyik nagy párthoz sem tartozott, az lán­cos alelnöke és utódja, Andrew Johnson volt, de ő sem választások útján, hanem elődjének meggyilko­lása miatt lett elnök.) Ez annál érdekesebb, mivel az amerikai alkotmány nem ismeri a politikai pártok intézményeit. Az „alapító atyák” veszélyesnek tartot­ták a pártokat az új államra nézve! Mégis George Washingtonnak, az első elnöknek az 1789-es megvá­lasztása után azonnal alakultak pár­tok. Thomas Jefferson elégedetlen Washington és utódja, John Adams Föderalista Pártjával és 1792-ben a tagállamok jogainak a megvédésére megalakítja a Demokratikus Köz­­társasági Pártot, amelyet a mai De­mokrata Párt (jelvénye a szamár) előd­jének tekintenek. A gazdag déli földbirtokosok és az északkeleti gyárosok viszont, akiknek az erős központi hatalom felelt meg, Jefferson pártjából kiválva 1832-ben megalapították a Whig Pártot, amely­ből később kifejlődött a Republiká­nus Párt (jelképe az elefánt). Az 1861-ben kirobbant polgár­­háborúban a demokraták a szaka­­dár Dél oldalán álltak. A republiká­nus Lincoln vezetésével Északnak sikerült megvédenie a Szövetséget, aminek következtében 24 évig a Republikánus Párt birtokolta a Fe­hér Házat. A huszadik században két-három mandátum után váltogatták egy­mást a két párt képviselői az elnöki poszton. Leghosszabb ideig (12 évig és három hónapig) a demokrata Franklin D. Roosevelt elnököskö­­dött, aki - egyedül az USA történe­tében - négy elnökválasztást is megnyert. Érdemes megjegyezni, hogy mindkét világháborút elejétől végig demokrata párti elnökkel harcolta végig és nyerte meg az Egyesült Államok, valamint a hú­szas évek súlyos gazdasági válságá­ból is ez a párt húzta ki az országot. Az elmúlt 12 évbe a Republiká­nus Párt tartotta kezében a végre­hajtó hatalmat. Ronald Reagan 8 évig ült a Fehér Házban, majd volt alelnöke, Geoge Bush követte, aki az USA jelenlegi, sorrendben 4. elnöke. A legsikeresebb kispárti jelölt George Wallace alabamai kormány­zó volt, aki 1968-ban a szövetségi államok jogait hangsúlyozva majd­nem tízmillió szavazatot kapott. John Anderson, a legnagyobb or­szágos fogyasztói egyesület elnöke pedig 1980-ban független jelöltként indulva több mint öt és fél millió szavazatra tett szert. A legnagyobb szavazatszám, amelyet baloldali je­lölt valaha is elért, Norman Tho­mas szocialistának jutott a nagy gazdasági válság miatt 1932-ben, de az is kilencszázezer alatt maradt. Ross Perot az idén valószínűleg több szavazatot kap majd, mint ed­dig bárki a nagy pártokon kívül. P. T. Az amerikai választásokkal kapcsolatos egyéb írásaink a 4. oldalon

Next