Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)
1992-11-03 / 303. szám
1992. november 3., kedd A nagy gond: Milošević Lehetővé kell tenni az elűzöttek hazatérését A Ćosić-Panić kettős esetleges menesztése Szerbia elleni újabb szankciókkal lenne egyenlő - Lord David Owen interjúja a hamburgi Der Spiegelnek Lord David Owen, a genfi Jugoszlávia-konferencia társelnöke erőteljesen támogatta a jugoszláv kormány, elsősorban Dobrica Cosic elnök béketörekvéseit, Slobodan Milosevic szerbiai elnököt pedig „nagy gond”-nak minősítette. A terjedelmes interjú keretében, amelyet tegnapi számában közölt a Der Spiegel című hamburgi hetilap, lord Owen kijelentette: „Cosic tudja, mit kell tennie országának, hogy visszatérhessen a világközösségbe. Ő tudja, mi akadályozza a szankciók feloldását. Ő a központi figura, az egyetlen személy, aki kihívást jelenthet Milosevic számára. Nekünk támogatnunk kell az ilyen irányú fejleményeket”. A kérdésre, mi fog történni, ha Panic kormányfő vagy Cosic eltűnik a szerbiai politikai színtérről, lord Owen így válaszolt: „A politika nem függhet kizárólag egy személytől, de ha Milošević visszafordítja az események alakulását, Szerbiát még szigorúbb szankciók fogják sújtani... Miloševićnek tudnia kell, hogy Szerbia abban az esetben évekre páriasorba jutna, Jugoszláviát kizárnák minden intézményből, amilyen például a Világbank. Természetesen szó sem lehetne az Európai Közösséghez való csatlakozásról”. Lord Owen az interjú elején megjegyezte, hogy Milošević neki is azt mondta, nem fogadja el az etnikai tisztogatást, és beszélt a boszniahercegovinai helyzetről és a viszály politikai rendezéséről. Emlékeztetett rá, hogy Bosznia-Hercegovinát nyolc vagy tíz régióra kell osztani, majd hangsúlyozta: „Nem fogjuk azonban elfogadni a kizárólag etnikai mércén alapuló határokat... Az alkotmány bonyolult valami, az ördög a részletekben bújik meg. Az az egy azonban egyértelmű - a világközösség nem fogja tolerálni az esztelen etnikai tisztogatásokat. Egyetlen államnak sem szabad nyerészkednie az agresszióból, katonai akciókból”. A Jugoszlávia-konferencia társelnöke arról is beszélt, miért élnek a szerbek Bosznia-Hercegovina túlnyomó részében, de hozzátette, hogy „minden muzulmán családnak biztosítani kell a jogot, hogy visszatérjen falujába”, hogy most már „minden tárgyaló fél elítélte az etnikai tisztogatást” (amihez Cosicot, Panicot és Tudmant hozta fel példának), és hogy a vagyonról való lemondásról szóló okmányokat semmisnek tekintik. „Mindez annyira undorító, hogy a világnak biztosítania kell a menekültek hazatérését, még ha évekig tart is ez a folyamat... Okulnunk kell a múltból, ki kell használnunk minden politikai és diplomáciai lehetőséget, hogy megmutassuk, manapság ilyesmit nem lehet csinálni. Nem fogjuk tolerálni az erőszak ilyen esztelen kirobbanását, az emberi jogok groteszk megszegését” - mondta lord David Owen. A békeerőfeszítések keretében a legfontosabb feladatként a városok és környékük demilitarizálását nevezte meg, továbbá a segélyszállító konvojok számára létesítendő szárazföldi korridorok biztonságát és a harcok befejezésére irányuló „általános erőfeszítést”. Ez utóbbival kapcsolatban lord Owen fontos lépésként említette a harci gépek Bosznia-Hercegovina légiteréből való kitiltását. A kérdésre, hogy lát-e esélyt Szarajevó demilitarizálására, lord Owen kijelentette: „Igen. A szerbek kezdetben el akarták foglalni a várost. Időközben azonban Belgrád megértette, hogy... minden lövedék meghosszabbítja a szankciókat és nehezíti a világközösségbe való visszatérést. Azóta Belgrádból erőteljes nyomás nehezedett Karadzicra és vezérkarára, hogy hagyják abba az ostromot. Ezenkívül növekszik a muzulmánok visszaütő képessége”. „Bizonyos sikerekre máris rámutathatunk. A Szarajevó körüli tüzérségi állások közül tizenegyet az ENSZ erői ellenőriznek, de a városra nem csupán a boszniai szerbek lőnek... A bűnösség kérdése nagyon bonyolult. Sokszor nagyon nehéz megállapítani, ki lőtt elsőként. Valószínűleg sosem fogjuk megállapítani, ki lőtte le az olasz repülőgépet. Az bizonyos, hogy egy francia konvojt a muzulmánok támadtak meg”. Lord Owen véleménye szerint minden katonai alakulatnak vissza kell vonulnia a kezdeti állására, akkor pedig „Tudmannak és a másik oldalon Cosicnak és Panicnak nyomást kell gyakorolniuk, hogy megszűnjön az erőszak”. Mivel az etnikai tisztogatások folytatásával kapcsolatban Radovan Karadžićot, a boszniai szerbek vezérét is említették, az újságírók megkérdezték lord Owentől, „hogyan boldogul vele, hiszen mindketten orvosok”. A brit diplomata azt válaszolta: „Én neurológus vagyok, nem pszichiáter”. A megjegyzésre, hogy „Karadžić példájával csak arra akartak utalni, milyen hazugságok várhatóak a szerb tárgyaló felektől” és „ugyanez érvényes Miloševićre is”, lord Owen így reagált: „Joguk van bírálni és feltenni ezt a kérdést. Ez nagyon komoly kérdés. Minden kormánynak tudatában kell lennie ennek a dilemmának. Milošević nagy gond. Szerbiában hamarosan választások lesznek... Nem hiszem, hogy ő biztonságban érzi magát. Lord Owen azonban ellenezte a katonai beavatkozást, még a segélyszállító konvojok védelme esetében is, mert azok mégis haladnak. (Tanjug) AWACS-GÉPEK MAGYARORSZÁGON Hibázott-e a magyar kormány eljárásjogilag? (Állandó tudósítónktól) Budapest, november 2. A magyar kormány a múlt pénteken, mint ismeretes, jóváhagyta, hogy a NATO radarrepülőgépei az ENSZ felkérésére járőrszolgálatot teljesítsenek a magyar légitérben. A budapesti Népszabadság értesülései szerint azonban a kormány nem tájékoztatta lépéséről a parlament külügyi bizottságát, s felmerült a kérdés, hogy eljárásjogilag hibázott a kormány. A jogi alap a döntés meghozatalára a kormány március 3-ai határozata, hogy a BT február 21-ei döntésével felállított békefenntartó erők átvonulhatnak és átmenetileg állomásozhatnak Magyarország területén. De vajon érvényes lehet-e az a döntés az AWACS-gépekre vonatkozó külügyminisztériumi határozatra? - teszi fel a lap a kérdést Wachler Tamásnak, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága egyik tagjának. A megkérdezett a döntést politikailag üdvözölendőnek találta, hiszen meggyőződése szerint ez hozzájárulhat a jugoszláviai polgárháború lefojtásához, azt viszont, hogy eljárásjogilag hibázott-e a kormány, szavai szerint a napokban megvitatja a honvédelmi és külügyi bizottság. Ha kiderül, hogy a külügyminisztérium határozata nincs összhangban, illetve nem vonatkoztatható a parlament márciusi határozatára, akkor a képviselő szerint a kormány alkotmánysértést követett el, hiszen ahhoz, hogy idegen csapatok Magyarország területére lépjenek, mindenképpen szükséges a parlamenti hozzájárulás. Wachler Tamás szerint a kormány nem először követné el ezt a súlyos hibát, hiszen a Nyitott Égbolt szerződés ratifikálása előtt jóváhagyás nélkül kísérleti repüléseket hajtottak végre. Cs. Z. Magyar Szó * Amerikai elnökválasztások * Jugoszlávia és a választások Egyes várakozásokkal ellentétben a balkáni háború egyáltalán nem játszott lényeges szerepet a választási kampány során. A magyarázat valószínűleg az, hogy míg a sajtó kitartóan napirenden tartja az etnikai tisztogatás és a hódító hadjáratok borzalmait, addig az állag amerikainak a tudatát éppen hogy csak súrolja az esetenkénti villanásnyi hír (csak a kábelcsatornák mennek bővebb részletekbe), hogy valahol a „civilizálatlan” világban már megint esztelenül ölik egymást az emberek. Mivel ezt a háborút a Bush-kormány nem emelte olyan fontossági lépcsőfokra, mint a kuvaitit, sőt állandóan hajtogatta, hogy az USA- nak nem szabad beavatkoznia, mert a „balkáni ingoványból nincs kiút”, ezért nem volt ok arra, hogy a közvélemény komoly kérdést faragjon belőle. A délszláv bevándorlók nem játszanak olyan fontos szerepet az amerikai közéletben, mint egyes más népcsoportok tagjai, illetve leszármazottaik. A Bush-kormány tevékenységéről az elmúlt év során részletesen beszámoltunk olvasóinknak, ezért azt most nem ismételjük. Amikor a boszniai gyűjtőtáborokban folyó borzalmakról érkező hírek felcsaptak, Bill Clinton határozottabb cselekvésre szólította fel az elnököt, de később némileg enyhítette álláspontjait az USA esetleges katonai szerepéről. Az első elnökjelölti tévévitában elhangzott egy Boszniára vonatkozó kérdés is, amelyet Bushnak tettek fel, de a másik kettő is kommentálta. Az elnök a szokásos módon kifejezte aggodalmát, derűlátását és figyelmeztetett, hogy addig nem küld amerikai katonákat sehova, amíg „nem látja az akció célját, kezdetét és végét”, márpedig a Balkánon nem látja... Ross Perot még a gondolatát is elvetette annak, hogy Amerika a világ minden gondjának megoldására siessen. Az Európai Közösség problémájának nevezte a balkáni ügyet, de hozzátette, ő is aggódik a boszniai áldozatok miatt... Bill Clinton egyetértett azzal, hogy az USA nem küldhet szárazföldi csapatokat Boszniába, de szerinte az USA-nak érdeke megállítani a háborút, és erre vannak még kihasználatlan módok. Részletekbe azonban ő sem bocsátkozott, csak a Szerbia elleni embargó szigorítását sürgette, valamint annak felülvizsgálását, hogy esetleg feloldják a Boszniával szemben alkalmazott fegyverszállítási tilalmat. Bill Clinton ÉLETE, POLITIKAI PÁLYAFUTÁSA: Arkansas állam Hope (Remény) nevű városában született 46 évvel ezelőtt. Apja még születése előtt meghalt, mostohaapja alkoholista volt. Noha középosztályból származik, a legelőkelőbb washingtoni egyetemen szerzett oklevelet a politikai tudományok külkapcsolatokkal foglalkozó csoportján. Kiváló hallgatóként hangzatos oxfordi ösztöndíjat nyert és ki is használta. Angliából való visszatérte után a Yale egyetemen jogi fokozatot szerzett. A vietnami háborút ellenezte, tartalékos tisztnek jelentkezett, hogy ne sorozzák be, de azután a sorozási rutrin (úgy döntötték el, kinek kell Vietnamba mennie) szerencséje volt, és így nem ment el a tiszti kiképzésre sem. Arkansasban már 30 éves korában államügyész, 3 évvel később kormányzó. Az újraválasztást elveszti, de azonnal vissza is szerzi a hivatalt, amit most kilencedik éve tölt be egyfolytában. CSALÁD: Felesége Hillary, neves jogász, szintén a Yale-en végzett. Egy lányuk van, a 12 éves Chelsea. BECENEVE: Selyem Vili, Elvis (Bush előszeretettel használta az elsőt, hogy kigúnyolja). ELŐNYEI/HÁTRÁNYAI: Rendkívüli emlékezőtehetsége van, tehetségesen teremt kapcsolatot egyénekkel és tömegekkel egyaránt. Washingtonban kívülállónak számít, ami az idén plusz pont a választók szemében. Nehezen határozza el magát, hogy bátran szembenézzen a Bush által fölvetett , jellembeli” kérdésekkel. Ross Perot ÉLETE, POLITIKAI PÁLYAFUTÁSA: Texasi lócsiszár fiaként született 62 évvel ezelőtt. Elvégezte a haditengerészeti akadémiát, ahol osztályelnök és zászlóaljparancsnok is volt, de az aktív szolgálatból kimenttette magát apjával, mert sokkolta a flotta mindennapi durva „istentelen” élete és „belső romlottsága”. Kilépése után az IBM számítógépeit árulta sikeresen, 1962-ben már január derekán teljesítette az évi normát. Különc ötleteit az IBM nem fogadta el, ezért azt is ott hagyta, és felesége pénzén saját számítógépes szolgáltató céget alapított, akkoriban az ilyesmi értelmetlenek tűnt, de ma az Electronic Data Systems a legnagyobb ilyen cég a világon. Hat évvel a cégalapítás után részvényeket bocsátott ki, akkor lett milliomos, majd később egész vállalatát bevitte a General Motorsba, és annak legnagyobb egyéni részvényesévé vált. Ott azonban már nem bírt úgy parancsnokolni, ahogy saját háza táján. Összerúgta a port igazgató bizottsági társaival, mert azok túl bátortalanul fejlesztették az üzletet. Hétszázmillió dollárért lelépett a GM-tól és új céget alapított. Összvagyona jelenleg mintegy 4 milliárd dollár. Politikai gyakorlata nulla, de többször is beleártotta magát az érzékeny külpolitikai kérdésekbe. CSALÁD: Felesége Margot; egy fia, négy lánya és hat unokája van. BECENEVE: Tökmag (alacsony termetű, kefehajú, nagyfülű). ELŐNYEI/HÁTRANYAI: Mint teljes politikai outsider, nyugodtan dobhatott be „meredek” éveteket; évi jövedelme az elnöki fizetés tízszeresét is meghaladja, ezért mindenki látja, hogy nem előnyhajhászásból jelöltette magát. Nincs mögötte politikai bázis, rosszul választotta meg alelnökjelöltjét, a kampányból való nyári kiugrással bizalmatlanságot keltett követői körében. Parancsoló igazgatói modora miatt aligha lenne képes a törvényhozással egyezkedni. Voltak, akik egyfajta diktatúrától tartottak, ha netán elnökké választanák. KÜLPOLITIKA 3 George Bush ÉLETE, POLITIKAI PÁLYAFUTÁSA: Massachusetts államában született, 68 éves. Apja üzletember, majd később szenátor is volt, a II. világháború előtt állítólag német bankkapcsolatokkal. Az ifjú Bush önkéntesként szolgált a háborúban az amerikai légierőnél, gépét lelőtték, ő maga ejtőernyővel menekült meg. 1948-ban a Yale egyetemen szerzett közgazdasági oklevelet, majd Texasba költözött és egy olajvállalatnak lett a társalapítója. Kétszer is próbálkozott szenátori széket szerezni, de csak a Képviselőházba sikerült bejutnia. Nixon és Ford elnöksége alatt az USA ENSZ-nagykövete (1971-73), pekingi főképviselője (1974-75), majd a CIA igazgatója (1976-77). Szerencsét próbál az 1980-as előválasztásokon, de Reagant legyőzni, majd felajánlja neki az alelnökséget. Reagen második mandátumának lejárta után a Republikánus Párt magától értetődően elnökjelöltté teszi. Az 1988-as választásokon hétmilliós szavazatkülönbséggel, de majd négyszeres elektori fölénnyel elnökké választják. CSALÁDJA: négy fia, egy lánya, 12 unokája van. BECENEVE: Mákvirág ELŐNYEI/HÁTRÁNYAI: Hivatalban levő elnök, elindította és megnyerte az öbölháborút, learatta a hidegháború végével és a kommunizmus bukásával járó dicsőséget; hatalmas külpolitikai tapasztalattal rendelkezik; emberi jellemét ellenfelei is becsülik; felesége, Barbara hozzájárult pozitív image-éhez. Ezzel szemben belpolitikai eredményei a soványnál is rosszabbak, elhanyagolta a gazdaságot, a kampány legutolsó szakaszáig nem volt elég harcias, gyakran ismétli önmagát még ugyanabban a beszédben is, szólamai és viselkedése alapján azt tartják róla, hogy semmilyen határozott politikát sem képvisel. Ő maga is elismerte, hogy „Víziók dolgában elég gyöngén” áll... Az elefánt a szamár ellen A legutóbbi választásokon a republikánus George Bush és a demokrata Michael Dukakis mellett még 15 párt jelöltje és egy független személy versengett az elnöki címért, de az utóbbi 17 anonimusz összesen sem szerzett egymillió szavazatot a leadott 91 és fél millióból. Tehát a két nagy párton kívül aligha van bárkinek is esélye a győzelemre. (Az utolsó elnök, aki egyik nagy párthoz sem tartozott, az láncos alelnöke és utódja, Andrew Johnson volt, de ő sem választások útján, hanem elődjének meggyilkolása miatt lett elnök.) Ez annál érdekesebb, mivel az amerikai alkotmány nem ismeri a politikai pártok intézményeit. Az „alapító atyák” veszélyesnek tartották a pártokat az új államra nézve! Mégis George Washingtonnak, az első elnöknek az 1789-es megválasztása után azonnal alakultak pártok. Thomas Jefferson elégedetlen Washington és utódja, John Adams Föderalista Pártjával és 1792-ben a tagállamok jogainak a megvédésére megalakítja a Demokratikus Köztársasági Pártot, amelyet a mai Demokrata Párt (jelvénye a szamár) elődjének tekintenek. A gazdag déli földbirtokosok és az északkeleti gyárosok viszont, akiknek az erős központi hatalom felelt meg, Jefferson pártjából kiválva 1832-ben megalapították a Whig Pártot, amelyből később kifejlődött a Republikánus Párt (jelképe az elefánt). Az 1861-ben kirobbant polgárháborúban a demokraták a szakadár Dél oldalán álltak. A republikánus Lincoln vezetésével Északnak sikerült megvédenie a Szövetséget, aminek következtében 24 évig a Republikánus Párt birtokolta a Fehér Házat. A huszadik században két-három mandátum után váltogatták egymást a két párt képviselői az elnöki poszton. Leghosszabb ideig (12 évig és három hónapig) a demokrata Franklin D. Roosevelt elnökösködött, aki - egyedül az USA történetében - négy elnökválasztást is megnyert. Érdemes megjegyezni, hogy mindkét világháborút elejétől végig demokrata párti elnökkel harcolta végig és nyerte meg az Egyesült Államok, valamint a húszas évek súlyos gazdasági válságából is ez a párt húzta ki az országot. Az elmúlt 12 évbe a Republikánus Párt tartotta kezében a végrehajtó hatalmat. Ronald Reagan 8 évig ült a Fehér Házban, majd volt alelnöke, Geoge Bush követte, aki az USA jelenlegi, sorrendben 4. elnöke. A legsikeresebb kispárti jelölt George Wallace alabamai kormányzó volt, aki 1968-ban a szövetségi államok jogait hangsúlyozva majdnem tízmillió szavazatot kapott. John Anderson, a legnagyobb országos fogyasztói egyesület elnöke pedig 1980-ban független jelöltként indulva több mint öt és fél millió szavazatra tett szert. A legnagyobb szavazatszám, amelyet baloldali jelölt valaha is elért, Norman Thomas szocialistának jutott a nagy gazdasági válság miatt 1932-ben, de az is kilencszázezer alatt maradt. Ross Perot az idén valószínűleg több szavazatot kap majd, mint eddig bárki a nagy pártokon kívül. P. T. Az amerikai választásokkal kapcsolatos egyéb írásaink a 4. oldalon