Magyar Szó, 1999. október (56. évfolyam, 190-212. szám)

1999-10-19 / 201. szám

10 KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK/VAJDASÁGON ÁT Magyar Szó Egy életre szóló élmény volt Nyaraló vajdasági gyerekek között WINKLER MANUELLA, Szabad­ka, Mokranjčeva 68..­­ A Magyar Szó megemlékezett már arról, hogy a sza­badkai Kosztolányi Dezső diáksegélye­ző egyesület, a KÖDDE szervezésében 45 vajdasági magyar kisdiák ingyen nyaraláson vett részt a Miskolc melletti Abaújlakon. Személy szerint nagy örömmel és izgalommal vettem tudo­másul, hogy mint végzős óvónő kísér­hetem és felügyelhetek a gyerekekre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy Szabadkáról elszármazott asszony, Hajek Liha Veronika és Barát Károly szabadkai lakos közvetítették Szénási Sándor miskolci vállalkozó ajánlatát, miszerint 30 gyereket vállalna ingyen egy hétre hétvégi házába, Abaújlakra. Mint megtudtam, a KÖDDE elnö­ke dr. Uzon Miklós vette a kezébe a szervezést. Sok telefonálgatás eredmé­nyeként sikerült 7 napról 10 napra megtoldani a nyaraltatást, a 30 főt pe­dig 45 diákra és 4 kísérő felnőttre. 15 tanuló Újvidékről, 15 Bánátból (Debe­­lyacsa, Csernye, Székelykeve), 15 gye­rek pedig Szabadkáról került a cso­portba. Sikerült megnyerni dr. Odor Fe­rencet, Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének elnökét (aki segítségül adta Kovács Gábort, az idegenforgal­mi hivatal vezetőjét és átutalt 50 ezer forintot), továbbá Barta Ferencet, a szikszói Szatev vállalat tulajdonosát, aki szintén 50 ezer forintot adott, vé­gül Schtromajer László ózdi polgár­­mester ajándékozott a csoportnak 50 ezer forintot. Ezen összegekből bőví­tették ki az étkeztetés költségét. Szállá­sunk egy részét a vendéglátó Szénási úr biztosította, a többiek elhelyezését abaújlaki önkormányzat turistaházá­ban Kavalec Valéria (Abaújlak polgár­­mestere, dr. Juhász Imre Homrogd és Taskó László monaji polgármesterek két minibuszt bocsátottak rendelkezé­sünkre kirándulásaink során). Mis­kolc, Miskolctapolca, diósgyőri vár, Eger, Lillafüred, Bogács, Tenger­szem-tó, rakacai tó, aggteleki cseppkő­barlang stb. megtekintésére. A szabadkai önkormányzat autóbu­sza vitt mindannyiunkat a kelebiai ha­tárállomásra. A másik oldalon várt ránk Kiskunhalas önkormányzatának autóbusza. Útközben a McDonald’s ajándékszendvicseit, italát és a Sinalco üdítőit fogyasztottuk. Miskolctól Szé­nási úr kíséretében robogtunk észak felé, Abaújlakra, amely 45 km-re van. Száz lakosú falu. Hazafelé jövet is a kis­kunhalasi busz hozott minket ópuszta­szeri kitérővel Röszkéig. A buszt Kasza József Szabadka polgármestere szer­vezte nekünk a kiskunhalasi polgár­­mesterrel, Tóth Zoltánnal. Abaújlakon kétfelé oszlottunk, fele Szénásiéknál, a másik fele a turistaház­ban lakott, amelyet a helybeli önkor­mányzat, illetve Kavalec Valéria pol­gármester bocsátott díjmentesen a rendelkezésünkre. Lázas várakozás előzte meg utun­kat a világhírű aggteleki cseppkő bar­langba. Hátizsákjainkban vittük az ele­mózsiát az egész napos kirándulásra. Lenyűgöző volt a barlang szépsége, amely több kilométer hosszú folyosók­ból áll. A barlang egy része szlovák te­rületen van, oda nem mehettünk, csak vízummal, ha lett volna. A magyar állampolgárok mehetnek útlevéllel. Felejthetetlen látvány volt a barlang színvilága, majd egy szoborcsoport, a Szalonnázó paraszt és egy másik szim­­bólikus elnevezésű cseppkőképződ­mény, az Anyósnyelv kicsinyített válto­zatban. Elámultunk a hangversenyte­rem fantasztikus akusztikáján és a vál­takozó fénylő-kialvó fényeffektuso­kon. Mint mondták, itt gyakran ren­deznek komoly és könnyűzenei kon­certeket, úgy hiszem, akik itt hangver­senyt hallgatnak, annak jól fel kell öl­töznie, mert míg a felszínen embert megpróbáló hőség volt, itt a cseppkő­­barlangban 10 fokot mutatott a hőmé­rő. Az itteni levegőnek gyógyhatása van, különösen az asztmásoknak hasz­nál, de évszázadok és talán évezrede­ken át is, menedékhely volt ez a kör­nyék népének, tatár, labanc, orosz be­tolakodóktól. Egy nap Bogács fürdőre vitt az utunk. Itt sokféle hőmérsékletű me­dence van, mindenki megtalálta a neki való mélységű­ melegségűt. Berecz István jóvoltából ingyenesen bemehet­tünk. Szepesi úrnak, a strand étterem­tulajdonosának hozzájárulásával sajt­tal töltött pulykatallért és pamfritot kaptunk ebédre. Az eső miatt Egerbe tettük át székhelyünket. Az időjárás miatt a várba nem mehettünk, de bor­kóstolóra elkerültünk a Szépasszony völgyébe, a hegyoldalba vájt pincékbe, ahol is a gazda „lopóban” hozta a vi­lághírű egri borokat kóstolóra. Megható volt búcsúnk szeretett há­zigazdáinktól, akik ez alatt a 9-10 nap alatt teljesen elfeledtették velünk a ha­zai rettegés hónapjait, a légiriadókat, a pincébe, óvóhelyre bújást, és az ott­honi nehéz anyagi körülményeket, so­kunk szüleinek munkanélküliségét. Délután értünk Ópusztaszerre, ahol is már várt ránk egyesületünk elnöke, akinek Ágnes lánya az Adriaturs uta­zási irodáján keresztül intézte el az in­gyenes belépődíjat a nemzeti parkba, és kitűnő vacsorát kaptunk a Szeri csárdában. A Nemzeti Parkot nehéz le­írni, olyan lenyűgöző, fenséges látvá­nyokban volt részünk. Mindenekelőtt a nagy középület ragadta meg a figyel­münket, amelyben belül volt látható a világhírű felújított Feszthy-körkép. Megilletődve hallgattuk a hangos­bemondón a szakszerű tájékoztatást őseink ezer év előtti bejöveteléről és akkori csatáiról, amíg is Géza fejede­lem, de főleg fia, István (későbbi né­ven Szent István) megszüntette a kül­földi portyázásokat (néhány súlyos ve­reség után) és feudális rendszert veze­tett be a nemzetiségi-törzsi társadalom helyett. Véres csatákban legyőzte a lá­zadó Koppányt, Gyulát, püspöksége­ket alapított, megerősítette a katolikus egyházat. Királlyá koronázták 1001- ben. Neki köszönheti a magyarság, hogy Európához fordult, felvettük a kereszténységet és Európa szerves ré­sze lettünk. E nélkül eltűntünk volna a nagyvilágban, mint az avarok, a ge­­pi­dák, az ottani bolgár törzsek. A határon gyorsan átestünk a for­maságokon, a horgosi oldalon már so­kunkat vártak a szüleink. Sok új barát­ság szövődött és bizony megható volt nézni, ahogy a gyerekek egymás nya­kába borultak és erősködtek, hogy 10 nap alatt kialakult sok szíves barátság tartós lesz, írnak majd egymásnak, meglátogatják egymást. Úgy legyen. Nagyon köszönöm mindannyiunk nevében, hogy ezt a gyönyörű nyaral­tatást nekünk lehetővé tették, elsősor­ban dr. Uzon Miklós elnökünknek, aki az egész utat, a 10 napos programot, kirándulásokat, vendéglátásokat fá­radtságot nem ismerve szervezte meg. De legfőképp köszönjük a Szénási csa­ládnak (vendéglátóinknak) és dr. Ódor Ferenc úrnak, Borsod-Abaúj- Zemplén megye közgyűlése elnöké­nek. A Futaki úti katolikus temetőben történt sírgyalázásról SZŐKE ÁRPÁD, FUTAK. - Nem­zetközileg elfogadott okmányok köte­lezik az országokat arra, hogy tartsák rendben, gondozzák és ápolják a terü­letükön levő katonasírokat, tekintet nélkül arra, hogy saját vagy néhai el­lenségeik harcosai nyugszanak-e ben­nük. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezt a nemzetközileg elfogadott kötelezettséget itt, Újvidéken az isme­retlenség homálya fedi. A Futaki úti katolikus temetőben szinte hagyomá­nyossá vált a már hét éve meg-megis­métlődő keresztrombolás a nevezett temető katona részlegében. A minap ismeretlen tettesek 60 da­rab vasbeton keresztet szentségtelení­­tettek meg oly módon, hogy kicsupál­­ták, rángatták és eltörték őket fekhe­lyükből. Egyelőre tehát ismét meghiú­sult az a szándékunk, hogy örökérvé­nyű emléket állítsunk a korábban fel­­ismerhetetlenségig elhanyagolt első és második háborúban elesett katonák és honvédek sírjaira, illetve, hogy meg­mentsük őket az enyészettől. Az emlé­keztető keresztek felállításával már többször is kísérleteztünk, de vala­hányszor sikertelenül. Korábban fake­resztekkel próbálkoztunk. Azokat a Liste távolította el, azzal az ürüggyel, hogy cselekedetünk nem volt legali­zált. Később 1997-ben tolerálták a ke­resztek elhelyezését, de újfent ezúttal is ismeretlen tettesek lassacskán ellop­kodták a kereszteket. Ezután született meg a gondolat, hogy vasbeton keresz­teket ásunk be a földbe, gondolván, hogy ezek a háborút is túlélik, és végre valahára békében maradnának. De hát reményeink ismét dugába dőltek. Ismételten vandál érzelmű csoport randalírozott a temetőben, amelynek mellesleg megjegyezve nincs semmi­lyen védelmi rendszere. Nincs teljes­körű falkerítés, zárható kapuja (de még kapuja sincs) csőszháza és őrzője. Területén csak úgy, randalíroznak a gyanús külsejű és egziztenciájú sze­mélyek, stb. Éjjel a temető félelmete­sen sötét, mert nincs közvilágítás. Több mint egy hónappal ezelőtt ép­pen a Liste embere volt az (parancsot kapott), aki fölgyújtotta a katonateme­tőben lekaszált gyomot és füvet, ami tulajdonképpen nem más, mint sír­­gyalázás. Dacára a médiumokban a nyilatko­zatok, a gondoskodások, mindaz, amit felsoroltunk, nem más mint közönyös­ség és felelőtlenség. Felmerül a kér­dés, vége lesz-e már egyszer minden­nek? Vajon meddig tűri az a toleranciá­­járól ismert és híres, a népek és nem­zetiségek több száz éves békés egymás mellett élésére büszke Szerb Athén? Végezetül tisztelettel kérjük neves városunk vezetőségét, köszörülje ki a csorbát, és hasson oda, hogy az efféle esetek többé sohase ismétlődjenek meg. Sajnálatos KÓSZÓ MÁRIA, F. Chopin u. 3., Szabadka. - Október, enyhe az idő. Gyönyörű este, csak az utcák sötétek. Környékünkön egy lámpa sem ég. Az ember nehezen mozdul ki, mégis elha­tározzuk, hogy elmegyünk az előadás­ra. A rádió többször is bemondta, az újság is megírta. Színművészek a könyvtárban, este 7-kor. Kasza Éva, Ripcó László és a zongorista. A belé­pődíj szimbolikus. A bejáratnál nem tolongnak az emberek, talán korán jöttünk? Rápillantunk az óránkra. Két perc múlva hét óra. Senki sehol. Egyszercsak egy rövidre nyírt fiú nagy léptekkel elénk kerül. Siet az elő­adásra, gondolom magamba. De nem. Elsiet mellettünk, az udvar felé veszi útját, mégsem az előadásra siet. Fel­megyünk. A terem világos, barátságos. Néző itt-ott ül egynéhány. Várunk pi­át. Bevonulnak a színészek, köszöntik a közönséget Összenézünk a férjem­mel, csak ennyien lennénk nézők. Ösz­­szesen tízen. Sajnálatos! Hol vannak a fiatalok, az iskolások, a középkorúak? Senkit nem érdekel a kultúra, egy kis színház. Ennyire elfásultak lennénk? A két színész olyan lelkesedéssel játszik, mintha tele lenne a nézőtér, megne­vettetnek, sőt az előadás vége felé még a könnyeket is kicsalogatták a nézők szeméből. „Szeressük egymást gyere­kek". Szeretjük-e eléggé? Minden elismerést és köszönetet megérdemelnek. Örültem, hogy ott voltam. Sok sikert.? Magyar Szónokls Na végre! BURÁNY KÁROLY, Werder str. 3., 76344 Eggenstein. - Megkaptam a rendkívüli Magyar Szót! A lap német feleségem szerint az én Bibliám, mert ha megjön az újság, szerinte úgy olva­som és oly szent számomra, mint a Biblia. Lehet, hogy igaza van. Számomra a folytonos kapcsolat hazámmal, otthonommal, szüleimmel, barátaimmal egyaránt. Magyar Szó­nak lennie kell. Mert mi, magyarok nem fogyni akarunk, hanem tovább élni és dolgozni Vajdaságban. Egy ma­gyar nyelven függetlenül tájékoztató lapnak maradnia kell! A megmaradásért vívott küzdelmes harcokban elismerésem és támogatá­som! A közös íróasztalunkban közölt levelek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. 1999. október 19., kedd Az első teleház A mindenki irodájának nevezett intézményt Topolyán alapították Tegnap tartották Topolyán Ju­goszlávia első teleházának megnyi­tóját. A népszerűen mindenki irodá­jának nevezett intézmény a topolyai Topola-Univerzal Kereskedelmi Rt., az URKO komputer kultúra fej­lesztő egyesület, és az INFO szerviz oktatási központ alapította. A topo­lyai teleház természetesen bekap­csolódik a teleházak nemzetközi szervezetébe, csakúgy, mint a ké­sőbb alakuló hasonló intézmények, de idővel megalakítják a teleházak jugoszláviai szövetségét is. A teleházak korszerű irodatech­nikával, komputeres hardware és szoftver háttérrel és internetes csat­lakozással elsősorban a kis települé­seket életében játszanak fontos sze­repet. Lehetővé teszik, hogy azok a polgárok is internet csatlakozáshoz jussanak, akiknek nincs telefonjuk vagy komputerjük, lehetőséget biz­tosít a falu lakosainak, hogy távok­tatási formában tanuljanak tovább, lehetőséget nyújt szemináriumi, diploma és egyéb munkák kivitele­zésére, gazdasági információk felku­tatására, gazdasági kapcsolatok ki­alakítására. Nem egy kis település működő teleház gazdaságfejelsztési programokba is bekapcsolódik, és egyben a település fellendítéséhez, a kisipari tevékenység fejlesztéséhez és a foglalkoztatottak számának nö­veléséhez is hozzájárul. A nyugati országokban a telehá­zak a távmunka megszervezésének egyik fontos láncszemei, segítségük­kel egyre több dolgozó tud otthoná­ból dolgozni a világ valamely egész más pontján levő nagyvállalatnak. A teleházak tevékenységében fontos tényező, hogy ezek nonprofit mó­don tevékenykednek. BEER Szajánban felfűzték a dohányt Szajánban sorjáznak a dohányfűzé­­rek. Ha a falu utcáin haladunk, majd­nem minden udvarban dohányfűzére­­ket láthatunk. Hogy mennyire volt ki­fizetődő dohánnyal foglalkozni, erről a 70 évét már elhagyó Palatínus Erzsé­betet kérdeztük. - Férjemmel, Károllyal 5000 tőke dohányt ültettünk - mondja Bözse né­ni -, de nem foltoztuk. Szép lett volna a termés, ha nincs a két hajlat így la­­­pos lett, mivel a sok esővel teleszedte magát a dohány. A dohánynak ugyan­is olyan természete van, ha sok vizet kap, akkor leengedi leveleit. Körülbe­lül két hete fejeztük be a dohány fűté­sét. Még 11 kötélnyi század, és már csak annyi dolgunk maradt, hogy be­rakjuk a többi közé a pajtába. - A csókai dohánygyárral kötöt­tünk szerződést, és a legvalószínűbb, hogy december elsején kezdik meg a szállítását, úgy mint tavaly. Az áráról még nem beszéltünk, úgy­hogy erről nem sokat tudunk. Általában mindig úgy volt, hogy 12 és fél kiló búza ára volt egy kiló dohány. Bár tavaly is így volt. - Hogy megéri-e dohánnyal foglal­kozni? A csoda tudja. Mi már meg­szoktuk. Kislány korom óta dohánnyal foglalkozom. Az édesapám is nagy do­hánytermelő volt, aki az istállóba, a kü­szöb alá ásta el a fináncok elől a kofák­nak szánt dohányt. Ma Szajánban so­kan foglalkoznak dohánnyal, habár in­kább az idősebbek, a fiataloknak nincs kedvük hozzá, mert a dohány sok munkát kíván. Édesapám mindig azt mondta: a sok dohánypénzt senkitől sem kell irigyelni, mert az nagyon megdolgoztatta magát. Aki dohánnyal foglalatoskodik, az elégedett lehet, mert a dohány még sohasem került a faluszéli szemétbe. A dohányt, ha más­hol nem, a kikindai piacon el lehet ad­ni. Nincs belőle eldobnivaló. KŐMŰVESNÉ NYÁRY Márta Fodrászverseny Zomborban A város lázasan készülődik a hagyományos Zombor ’99 elne­vezésű nyílt fodrászversenyre. Budimir Josié, a zombori Kuca Lepota Társadalmi Vállalat igaz­gatója elmondta, hogy a fodrász­vállalat és a fodrászok klubjának szervezésében, vasárnap, október 31-én kerül sor az érdekesnek ígérkező rendezvényre. A verse­nyen, melyet a Szabadság Szálló­ban rendeznek, az ország legkivá­lóbb női és férfi fodrászmesterei vesznek részt. Sz. A. BECSE Megugrottak a piaci árak is Már egy ideje érezni a fokozatos drágulást, de a hét végén a nem élel­miszert árusító üzletekben megugrot­tak az árak a márka feketepiaci árfo­lyamának növekedése következtében (19-20 dinárt ért egy márka). Még szembetűnőbb volt az árak emelkedé­se szombaton a zöldség- és egyéb árut forgalmazó piacon. Ekkor már feketén 22 dinárt kértek a márkáért. Itt elsősorban azok a külföldről származó árucikkek lettek drágábbak, amelyeknek árát eddig is a márka ár­folyamhoz alakították. A szombati be­cses hetipiacon az árusok java része már nem is dinárban, hanem márká­ban közölte az árát, és a helyszínen zsebszámológéppel számolta ki a dinár értékét. Az egy héttel ezelőttihez mérten igencsak megugrottak az árak a gyü­mölcs-, a zöldség- és a tejpiacon is. A drágulás egy hét alatt az 50-60 száza­lékot is elérte. Becsén a burgonya ki­lója már 4-5 dinár között alakult, a vö­röshagyma ára 5-6, a fokhagyma 15 dinár. A bab kilogrammját 30 dinárért mérték, a sárgarépa és zöldséggyökér kilója 8 dinár volt, a paprika 10, a pa­radicsom ára 20 és 30 dinár között ala­kult, az uborka 20, a káposzta 5 dinár volt. Az alma és a körte kilogrammja 8 és 15 dinár között mozgott, a birsalma kilója 12 dinár volt, a szőlő 25-30 di­nárba került. A tisztított dió kilója 120, a narancsé, mandariné és a citromé pedig 30 dinár. Egy liter tej 5, két deci tejföl 10, egy kiló vaj 80, egy kiló túró pedig 30 dinár. A konyhakész baromfi ára 45 és 50 dinár között alakult, élősúlyban pedig 35 dinár volt. Í­­gy- Sikeres bemutatkozás Pénteken este a topolyai mozite­remben megtartotta első fellépését a topolyai Kodály Zoltán Magyar Műve­lődési Központ közelmúltban alakult női énekkara. A vajdasági magyarság legrangosabb és legtömegesebb nép­tánc- és népzenei seregszemléje, a ha­gyományos Durindó és Gyöngyösbok­réta tartományi döntőjének kísérőren­dezvényeként megtartott koncerten a női kar első önálló koncertjén kísért Szűcs Budai Klára zongorán és fellé­pett még Gábor Zoltán (bariton), az énekkar karnagya. BEER Presbiterek találkozója Omoravicán Október 23-án Ómoravicán az észak-bácskai református egyház pres­bitereinek találkozóját tartják. Az egy­napos találkozón megbeszélik az egy­ház időszerű kérdéseit. Pacsérról a ta­lálkozón öt presbiter vesz részt, Csányi Erzsébet lelkésznő vezetésével. Népkonyha Pacséron Rövid szünet után, a felújított és rendbehozott épületben újra üzemel a népkonyha Pacséron. Az októberi hó­nap folyamán és a továbbiakban na­ponta az arra rászorulókat mintegy 100 adag meleg étel várja. 1.1.

Next