Magyar Szó, 2003. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)

2003-09-18 / 221. szám

•• / 8 KÖZELKÉP Jcozelke£@iMg^szacay^ M/mSK) 2003. szeptember 18., csütörtök N­em kisebb súlyú döntés szüle­tett a Szerbiai Demokratikus Ellenzék kedden megtartott, szabadkai elnökségi ülésén, mint az SZDE-n belüli egységes álláspont, s ez egycsapásra megcáfolta a nézeteltéré­sekre, a koalíció válságára vonatkozó korábbi véleményeket. A testület ugyan­is egyhangúlag támogatta a kormány elképzeléseit, és csak kisebb kiegészíté­seket iktatott be Zivkovic miniszterel­nök Szerbia fejlesztésére vonakozó, tíz pontba foglalt intézkedéscsomagjába. Egységes álláspont alakult ki annak kapcsán is, hogy ki kell írni az elnökvá­lasztásokat. A kormányzó koalíció kedd esti szabadkai ülésén a 17 pártból 15-nek az elnöke, illetve képviselője vett részt. Csupán Rasim Ljajic, a Sand­­zaki Demokrata Párt és Vladan Bade, a Szerbiai Kereszténydemokrata Párt el­nöke hiányzott. A megbeszélésen kialakult egyetér­tés némiképpen meglepetést jelentett, elsősorban az elnökválasztás kérdésé­ben, mert korábban a kormányzó koa­líció többségének az álláspontja ezzel szöges ellentétben állt. Az elnökválasz­tást Vladan Bade igazságügyi miniszter is ellenezte, többször is hangoztatta, hogy előbb Szerbia alkotmányát kelle­ne meghozni. A találkozó másik lényeges momen­tuma - mint ahogyan a házigazda sze­repében Kasza József kormányalelnök is fogalmazott -, hogy egyetértés szüle­tett szinte valamennyi napirendi pont­ban. Hasonló hangnemben beszélt Bo­­zidar Delic pénzügyminiszter is, aki a találkozót úgy jellemezte, hogy rendkí­vül pozitív kisugárzása volt, s ez szerin­te megfelelő garancia arra, hogy a cél­kitűzések meg is valósulnak. A magyarázatot és a választ a véle­mények ilyen irányú alakulására maga Zivkovic kormányfő adta meg. Kiemel­te, hogy Szerbia polgárainak alkotmá­nyos joga elnököt választani, senkinek sincs joga ezt elvenni tőlük, és helyet­tük dönteni. S mivel a törvény betűi szerint elnököt közvetlenül választunk, arra sort kell keríteni. Egyes pártok ko­rábban akadályozták az új alkotmány megszületését, tehát azért is elnököt szeretnének választani, hogy az maga köré gyűjtse az ország demokratikus erőit, s hogy a leendő elnök a demok­ratikus erőket egyesítve segítse az al­kotmány mihamarabbi megszületését. Mint ismeretes, az elnökválasztást Natasa Mic­ic, a parlament elnöke kez­deményezte, aki az év elején még maga is célszerűtlennek nevezte az elnökvá­lasztást. Felkérte az SZDE tagjait, hogy támogassák javaslatát. Levélben figyel­meztette a kormányzó koalíció tagjait, hogy nincs helye a „licitálásának ab­ban a kérdésben, hogy szüksége van-e Szerbiának elnökválasztásra, mert sze­rinte ez olyan, mintha kétségek merül­nének fel a tekintetben is, hogy tiszte­letben kell-e tartani a törvényeket és az alkotmányt, vagy sem. Mint mondta, „mindenki előtt világos kell hogy le­gyen: engem kötelez az alkotmány és a törvény”. Az elmúlt napokban egyes elemzők egyébként annak a vélemé­nyüknek adtak hangot, hogy a parla­ment elnöke röviddel az után látott hozzá a választások kiírásával kapcsola­tos konzultációkhoz, hogy napvilágra kerültek a központi bank vezetőinek kinevezése kapcsán felmerült állítóla­gos szavazathamisítások. A keddi elnökségi ülésen egyéb­ként megállapodtak abban, hogy saját jelöltet állít az SZDE, de a nevét nem tették közzé. Lehetséges jelöltként leggyakrabban Dragoljub Mic­unovi­­cot, a Demokratikus Centrum elnökét és Boris Tadicot, a Demokrata Párt alelnökét említik. Az elnökség ugyancsak egyhangú­lag fogadta el a kormányfő Szerbia jö­vőjére vonatkozó, tízpontos javaslatát. Ennek kapcsán Zivkovic örömét fejez­te ki, hogy Delictyel közösen kidolgo­zott javaslata megkapta az egyöntetű támogatást. Kiemelte, hogy a konkrét tranzakciók során is bebizonyosodhat, hogy nincsenek súlyosabb nézeteltéré­sek, együtt tudnak érteni a kulcsfontos­ságú kérdésekben. A kormányfő elma­gyarázta, hogy milyen vezérelveket kö­vetve dolgozták ki ezeket az intézkedé­seket. Meghatározták, hogy az egyes pontok megvalósításának ki lesz a fele­lőse. Mint kiemelte, az első pont a mi­nisztériumok, az állami szervek mun­kájának elemzésére vonakozik, ezt a feladatot ő maga vállalta, mintegy tük­röt tartva önmaguk elé, mert ki kell de­rülnie, ki hogyan dolgozott az elmúlt két és fél évben. A második pont a kor­rupcióellenes törvényre vonatkozik, ezzel a pénzügyminisztert bízta meg. A harmadik pont az október ötödike óta tett bűnvádi feljelentések sorsára vona­kozik, hogy mielőbb megtalálják és megnevezzék a vétkeseket és a felelősö­ket. A negyedik pont egyes vállalatok felülvizsgálatát érinti, elsősorban az ál­lami tőke védelmében. Az ötödik pont­ban meghatározott feladat kidolgozni egy tervet a stabilizációs tárgyalások megkezdéséről az illetékes nemzetközi szervekkel. Az infrastruktúra fejlesztése, a kivitel serkentése is a pontok között szerepel, akárcsak az a cél, hogy javul­jon Szerbia polgárainak életminősége és életszínvonala. A kilencedik pont a legjobb fejlesztési tervek jutalmazására tett javaslatot tartalmazza, a tizedik pe­dig a modern szerb állam megteremté­sének kétszázadik évfordulóját érinti. A kormányfő kiemelte, hogy van­nak még feladatok, amelyek ezúttal nem kerültek megvitatásra, de ugyan­csak nagyon fontosak, mint amilyen a közbiztonság kérdése. Beszédében nagy súlyt helyezett arra, hogy a kor­mány kötelességének tartja befejezni az elkezdett reformokat, s hogy volta­képpen most hozták meg azokat a po­litikai döntéseket, amelyek kötelezik a kormányt és minden más intézményt, amelyben tagjaik jelen vannak, hogy pontosan meghatározott sorrendben teljesítsék a kijelölt feladatokat. Az egyik fő cél rövid időn belül olyan ké­pet kialakítani Szerbiáról, hogy eséllyel kopogtathasson az Európai Unió kapu­ján. ■ L. KiSS Ágnes ■ A NAP TÉMÁJA ■ Egyetértés Novik Mihály E­gy hete, csütörtökön reggel a ma­gyarkanizsai piacon kihívás lehe­tett ifj. Burány Bélának és Geröly Tamásnak a csalogatónak szánt muzsiká­lás. Nem mindennapi élmény lehetett az esős időben az elárusítópultok között ze­nélni. A pályakezdő magyarországi Tóth Viktornak és zenekarának is kihívás le­hetett a jazzfesztiválon szerepelni. A fel­lépés utáni rövid beszélgetésünkben ki­fejtette, megtisztelő volt számukra, hogy itt lehettek. Itt, ahol hagyománya van a jazznek, és olyan világviszonylatban meg­határozó nagy nevek társaságában lép­nek fel, mint ami az idei műsorfüzetből kiolvasható volt. Nikola Mitrovic­nak és triójának is bi­zonyára kihívás volt a csütörtök esti, Chet Baker emlékének szentelt zenélés, pont azért, mert itt vájt fülű a közönség, nagyok az elvárások. A Szentmihályi Rezesbandának is rendhagyó élmény lehetett a zenei mű­­fajok skáláján olyan végletekkel együtt játszani, mint Berecz András és az őt kí­sérő Egyszólam együttes, Zorz Grujic vagy Szelevényi Ákos és a Dél-alföldi Sza­xofon Együttes. És viszont. De Bicskei Istvánnak, az est karmes­terének is kihívás lehetett, hogy a beha­rangozott helyszín, a Csodakút és­ a Járás pusztasága helyett a Művészetek Háza színpadán kellett életre kelteni a föld szellemét. Mégha nagyszerűen improvi­záló, tehetséges, jó technikás, jól begya­korolt zenészeket, táncosokat és színé­szeket válogatott is össze erte az egyedi produkcióra. A Sár és zene című zenés rítusban a Jel Színház két tagja, Francia Gyula és Krupa Sándor vett részt, vala­mint Bicskei Eizabetta, Csernik Árpád és Szűcs Attila. Bicskei Eli sok év után most újra debütálhatott a színpadon, és elő­ször játszott bátyjával. Csernik Árpád új ismerősöket szerzett, és megtapasztal­hatta a jel Színház-féle játékot. És ennek örülhetett a makói Szűcs Attila is, aki Cegléden jár tánc szakra. Nagy kihívás volt számára ilyen stílusban mozogni, gondolkodni. Az eredeti meghívás a járásra, a pusz­tába szólt. A Csodakút körüli lapályt öve­ző kicsi dombokon lettek volna a zene- JAZZ, IMPROVIZATÍV ZENE... A kihívások fesztiválja Tóth Viktor és zenekara voltak az idei fesztivál egyik felfedezése Péntek esti örömzenélés A Művészetek Háza előcsarnokában alkalmi kézműves vásár is volt ­ És a bűnbánat s­ zerintünk az elmúlt napok egyik legjelentősebb hazai eseménye nem az volt, hogy eladták a dohánygyárainkat és hogy a kukutyini tejüzemben tizenöt év után újrain­dult a termelés, hanem az, hogy a horvát állam meg a mi hosz­­szú nevű államunk legmagasabb rangú vezetői bocsánatot kér­tek egymástól a legutóbbi balkáni háborúban elkövetett ször­nyűségekért. Ebben a háborúban kétszázezren vesztették éle­tüket, és vagy félmillió ember vált hontalanná. E számok tük­rében volt is miért bocsánatot kérni. Egymástól. Amely bocsá­natkérés természetesen kiterjed az áldozatok hozzátartozóira is. Nem tudni, ők hogyan fogadták ezt a különben civilizációs, de mondhatnánk úgy is, hogy keresztényi gesztust. Ilyenkor, persze, elhangzanak nagy szavak is, olyanok, mint például: fordítsunk hátat a múltnak, s tekintsünk a közös jövő­be! A nagy szavak elhangzása után megindul a kis léptekkel va­ló közeledés egymás felé, ami két szomszédos ország egymás közti viszonyában nagy lépéseknek számít. És megérik majd ar­ra is az idő, hogy emlékműveket állítanak nemcsak a háború hőseinek, de az áldozatainak is, s ezek fölavatásán újabb nagy szavak hangzanak majd el, például olyanok, hogy megbocsáj­­tani igen, de feledni sohasem fogunk. Meg hogy ezek az em­lékművek figyelmeztessék az eljövendő nemzedékeket: soha többé elő ne forduljon olyan szörnyűség, ami indokolttá tette ezeknek az emlékműveknek a fölállítását! A szövegeket már betéve tudjuk, meg azt is, hogy sajnos nemcsak a szövegek is­métlődnek meg. Persze a háború sebeit kötelességünk begyógyítani, a föl­perzselt falvakat, a szétlőtt hidakat, a lerombolt gyárakat újjá kell építeni, egyedül az áldozatokat nem tudjuk föltámasztani, ezek hosszú időre begyógyíthatatlan sebek maradnak. De leg­alább valakik valahol bocsánatot kértek az elkövetett gonosz­tettekért. Korántsem mindegyikért. Mert akadnak elfelejtett gonosz­tettek is vagy olyanok, amelyek nem számítanak annak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a győztesek követték el őket. Eb­ben a legutóbbi balkáni háborúban azonban, úgy látszik, nem voltak győztesek, csak vesztesek; ez a sajnálatos körülmény va­lahogy összehoz, kibékít bennünket, s ennek a kibékülésnek látványos megnyilvánulása a kézfogással megpecsételt kölcsö­nös bocsánatkérés. És ha most körülnézünk a romokon és széttekintünk az ál­dozatok beláthatatlan sírhalmain, vajon ki kérdezi meg: érde­mes volt? Ekkora áldozatot hozni azért, hogy újrakezdhessük a békés (egymás melletti) életet? Tegyük fel, hogy a szóban forgó két ország kibékülését és egymáshoz való újbóli közeledését azok kezdeményezték, akik­nek a háborúhoz semmitelen semmi közük nem volt, tehát új lapokkal, tiszta kézzel és a legtisztább szándékkal indulnak egy­más felé, de mi történik azokkal, akiknek igen vastagon közük volt a háborúhoz? Az állítólagos főkolomposok főkolomposa Hágában senyved, külföldi lapoknak, tévéknek interjúkat, a sa­ját pártjának utasításokat ad, miközben a nürnbergi pernél is elhúzódóbb bírósági tárgyaláson keresztkérdéseket tesz fel az ellene valló tanúknak. A hágai per, mint tudjuk, a legutóbbi balkáni háború gubancait próbálja kibogozni, annak a hábo­rúnak a gubancait, amelynek, mint említettük, kétszázezer (az­az 200 000) halálos áldozata volt. A fő vádlott a megváltoztat­hatatlan körülmények miatt egyetlen halálos áldozatnak sem tehet föl keresztkérdést, de ha sikerül rábizonyítani, hogy a legutóbbi balkáni háborúhoz volt valami köze negatív értelem­ben (mondjuk, úgy, hogy a kirobbantásához és ennek követ­keztében a háborúban vagy a hátországban elesett, legyilkolt halálos áldozatokhoz), abban az esetben kiróható lesz rá akár életfogytiglani fogház is, ez pedig az áldozatok hozzátartozóit akkor sem nyugtatja meg, ha most Horvátország meg Szerbia és Montenegró legmagasabb rangú képviselői az egymás ellen kölcsönösen elkövetett bűnökért bocsánatot kértek. Állam az államtól. A tényleges elkövetők - mert vannak ilyenek! - mikor kér­nek bocsánatot? S képesek-e igazi bűnbánatra? Márpedig enélkül nincs igazi bűnbocsánat, így aztán, mint ahogy lenni szokott, tarthatunk attól, hogy valahol nagyon mélyen, a törté­nelem méhében máris mocorognak azok az erők, amelyeknek sohasem elég az immár megszámlálhatatlan balkáni háborúk­ból. ■ NÉMETH István

Next