Magyar Szó, 2003. december (60. évfolyam, 284-307. szám)

2003-12-27 / 305. szám

« __ / 10 KÖZELKÉP kozelkep@magyar­szo.co.yu M khk&, 2003. december 27., 28., szombat-vasárnap Jó, de nem kitűnő a pártoknak j­ó, de nem kitűnő, még csak nem is­­ jeles osztályzatot érdemelnek a vaja­j­dasági magyar pártok a kettős ál­lampolgárság kérdésében tanúsított magatartásukért, azzal, hogy az „elégsé­ges” is átmenő jegy. A jó minősítést az­zal érdemelték ki, hogy ebben a kér­désben - annyi év után először - közö­sen tudtak fellépni, álláspontjukat ha­tározottan meg tudták fogalmazni, és nem elégedtek meg az absztrakt, seho­va sem vezető követelőzéssel, hanem konkrét lépéseket tudtak tenni, tárgya­lásokat folytattak, összehangolt utasí­tással ellátott munkacsoportot tudtak létrehozni stb. Ennél jobb jegyet azért nem érdemelnek, mert ennek a közös kiállásnak az érdemét néhány dolog ki­sebbíti. Itt most ezekről a tényezőkről kívánunk szólni. Nem bírálatként, leg­kevésbé a választási kampány befolyáso­lásaként, hanem csak azért, mert most a szerbiai parlamenti választásokkal - akárhogy végződnek is azok - új hely­zet alakul ki a vajdasági magyar politizá­lás számára, és ez megköveteli, hogy megpróbáljuk levonni a tanulságokat a vajdasági magyar pártok első közös (és sikeresen folytatott) akciójából. A jobb osztályzatot pártjaink első­sorban azért nem érdemelték ki, mert egységes fellépésük nem annyira az ő hozzáállásuk megváltozásának eredmé­nye, hanem a vajdasági magyarság ér­deme. Mert a vízumkényszer bevezeté­sének megrázkódtatása olyan határo­zott fellépésre bírta, amellyel szembe­szegülni öngyilkosság lett volna bárme­lyik magyar párt számára. De pártjaink jegyét némileg rontja az is, hogy nem tettek semmit annak megakadályozásá­ra, hogy a kettős állampolgárság a ma­gyarországi pártcsaták tárgya legyen. Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy (mint már korábban írtuk) a Fidesz ak­kor tett volna legnagyobb szolgálatot az ügynek, ha a kormány elleni lárma he­lyett őszintén elmondja, milyen ténye­zők befolyásolták, amikor a kettős ál­lampolgárságot még csak programjába sem vette be. Ezen túlmenően pártja­inknak számolniuk kellett volna azzal, hogy nemcsak a Magyarországon folyó „permanens választási harc”, hanem pártpolitika logikája is megköveteli, hogy a Fidesz rögtön a kettős állampol­gárság ellen forduljon, mihelyt ügy­nök-helyettese, de biztos, hogy valószí­nűleg kisebb mértékben Szerbiában, de nagyobb mértékben Vajdaságban és legnagyobb mértékben helyi szinten a magyar pártok részei maradnak a hata­lomnak. Ezért kell megfogalmazni a kettős állampolgársággal kapcsolatos tevékenység egyik tanulságát: pártjaink már tudnak hatalmon lenni a közsé­gekben, tudnak beleszólni a vajdasági politikába, de még nem tanulták meg a szerbiai politika befolyásolását. Itt nem­csak arra gondolunk, hogy Szerbia mi­niszterelnök-helyettesének nem arra kell panaszkodnia, hogy a magyar kor­mány nem tájékoztatja, hanem befolyá­solnia kell a szerbiai politikát. Arra is, hogy a magyar pártoknak semmi érde­me nincs abban, hogy legalább ma­gyarországi rokonainknak, barátaink­nak nem kell átélniük a vízumváltás tortúráját. Mert a reciprocitás elvéről való lemondást ebben az esetben nem ők követelték, hanem az az ukrán-len­gyel és ukrán-magyar megegyezés eredménye, amiben nagyobb érdemeik vannak az ukránoknak és az ukrajnai magyaroknak. Hasonlóan nem érdemelnek kitű­nő minősítést annak a feladatuknak a teljesítésével sem, hogy befolyásolniuk kell a magyarországi politikát is. Mert mi szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint a romániai vagy szlovákiai magya­rok, akiknek egyetlen pártja kénytelen a mindenkori magyar kormány szövet­ségese lenni, hisz csak a hivatalban levő kormánytól várhatnak és csakis a haté­konyan működő, nemzetközi tekintély­nek örvendő kormánytól kaphatnak se­gítséget. Nekünk már van annyi pár­tunk, hogy egyesek lehetnek a kor­mánykoalíció, mások az ellenzék szö­vetségesei. De még így is minden párt­nak meg kell tanulnia a magyarországi kormánypárttal való összetett viszony alakítását. És nem szabad elfeledkezni az ellenzékkel való viszonyról sem, hisz a parlamenti demokrácia nem ismer örökös kormánykoalíciót, tehát a „vál­tógazdaság” másik koalíciójával sem szabad elmérgesíteni a viszonyt. A legbonyolultabb azonban (amel­lett, hogy nem szabad megengedniük a vajdasági magyarok belekeverését a magyarországi politikai harcokba, amiről már szóltunk, annak az igaz- A jó minősítést azzal érdemelték ki, hogy ebben a kérdésben - annyi év után először - közösen tudtak fellépni, álláspontjukat határozottan meg tudták fogalmazni, és nem elégedtek meg az absztrakt, sehova sem vezető követelőzéssel, hanem konkrét lépé­seket tudtak tenni, tárgyalásokat folytattak, összehangolt utasí­tással ellátott munkacsoportot tudtak létrehozni stb. méri fel, hogy annak megadásával a mostani koalíció megnyeri a választáso­kat. Ha pedig azzal elveszíti, akkor problémák vannak a kettős állampol­gársággal. De még mindezzel és a pártok osz­tályozásával szemben is sokkal lényege­sebb, hogy pártjaink a szerbiai parla­menti választásokkal előálló új helyzet­re készülve a kettős állampolgársággal kapcsolatos egész tevékenységből le­vonják a politizálás néhány tanulságát. Hisz nyilvánvaló, hogy politizálásuk egyik lényeges része az, hogyan helyez­kednek a szerbiai és a magyarországi pártok felé, hogyan alakítják politikáju­kat ebben a sajátos helyzetben, miként találják meg politikai tevékenységük te­rét abban, hogy egyformán kell befo­lyásolniuk a szerbiai és a magyarországi politikát. Itt elsősorban azt kell figye­lembe venni, hogy a pártok a jó, de nem kitűnő jegyet a szerbiai politiká­ban játszott szerepükkel érdemelték ki. Valószínűleg Szerbiának sokáig nem lesz megint magyar miniszterel­ságnak az érvényesítése, hogy a vajda­sági magyar pártoknak nem érdekük a magyarországi ellenzék tehetséges tagjainak az „elhasználódása”. Egy konkrét példával: a vajdasági magyar pártok megóvhatták volna az egyik legrátermetőbb ellenzéki politikust, Németh Zsoltot - aki különben is a legkellemetlenebb feladatokat kapja a fideszi munkamegosztásban - annak az állításnak a baklövésétől, hogy 1. megváltozott a szerb hozzáállás és 2. ezt a változást a magyar kormány idéz­te elő. Ők ugyanis nagyon jól tudták, hogy Zivkovic szerbiai miniszterelnök­nek a kettős állampolgárság kérdésé­ben nem lehet más álláspontja, mint Bosznia vagy Horvátország esetében. Sőt, azt is: a nemzetközi közösség megakadályozta, hogy Jugoszlávia a kettős állampolgársági egyezményt ne Boszniával, hanem a Szerb Köztársa­sággal kösse meg, mert el akarta ke­rülni az etnikai hozzáállásnak még a látszatát is. ■ BÁLINT István B­ár azt mondják, hogy a kártya az „ördög bibliája”, mégis nagyon sokan űzik ezt a játékot. A magyarok számára ta­lán a legismertebb a magyar kártya. Ám azt vajon tudják­­e, hogy honnan erednek és kiket ábrázolnak a pakli egyes lap­jai? Erről szólunk néhány szót az alábbiakban december 29., a Magyar Kártya Napja alkalmából. Közép-Európa területének napjainkban is népszerű játékeszköze a „magyar” kártya. A paklit csak mi, magyarok hívjuk így, a szakiro­dalom Teli-kártyának nevezi. Sok családot, földesurat döntött romba régen a kártyaszenvedély, ami legalább olyan mértékben volt képes nyomorba juttatni az embereket, mint az alkohol. Ám természete­sen lehet mértékkel és pénz nélkül is kártyáz­ni, ami az unalmas, hosszú őszi és téli esték kedvelt elfoglaltsá­ga lehet. De nézzük csak, hogy kiket is ábrázolnak a magyar kár­tya lapjai (az alsók és a felsők), és miért éppen őket? Ha már „magyar” kártyáról beszélünk, elvárnánk, hogy hí­res magyar egyéniségek legyenek a lapokon. Ha azonban megnézzük őket, rögtön látjuk, hogy Tell Vilmos, Reding ítél, Geszler Hermann, Stüszi vadász és a többiek nevét sem a magyar történelemből, sem a magyar irodalomból nem is­­merjük. Akkor viszont kik ezek az érdekes nevű és ábrázatú egyének? Friedrich Schiller híres német író - aki a 18. század végén és a 19. elején élt - drámájá­ból ismerhetjük meg Teli Vilmos életét. Teli Vilmos híres svájci szabadsághős volt, akiről az a legenda járta, hogy 100 méterről nyíllal keresztüllőtte a fia fején levő almát, a máso­dik nyílvesszője pedig kirobbantotta a svájci függetlenségi háborút. Schiller Teli Vilmos című drámájában szerepel az összes alak (Teli Vilmos, Reding ítél, Geszler Hermann, Stüszi vadász, Kuoni pásztor, Harras Ru­dolf, Rudenz Ulrik, Fürst Walter), akik a magyar kártya lapjain találhatók, tehát mindannyian szabadsághősök voltak. Ez a német sorozatjelű, svájci alakokat ábrázoló kártyatípus a 19. század közepétől honosodott meg az Osztrák-Magyar Monarc­hia területén, és kiszorította elődjét, a soproni­ képes „magyar” kártyát. És hogy miért éppen ezeket az alakokat festették az egyes lapokra? Ennek az az oka, hogy Schiller drámája a 19. század ele­jén a Habsburg-ellenesség jelképévé vált, tehát az osztrákok ellen forrongó Magyarországon nagyon népszerűek voltak ezek a hősök. Ez mára már a feledés homályába merült, és a magyar kártyára festett alakokon többnyi­re csodálkozunk, nem ismerjük őket, csak ke­vesek tudják, hogy kik ők, és miért kerültek oda. (A Sulinet alapján) A magyar kártya alakjainak titka Advent Bécsben M­egismétlődött az, ami sok-sok évvel ezelőtt történt: a körúton megkérdezték tőlem, merre van egy bizonyos utca, és én útba tudtam igazítani az illetőt! Hogy ebben mi a cso­dálatos? Hát az, hogy Bécsben történt. A Ringen sétáltunk egy szlovén kolléganő­vel, akivel egy nemzetközi újságíró-talál­kozó hozott össze, és egyetlen szabad dé­lutánunkon egyszerűen csak élvezni akar­tuk az osztrák főváros egyedülálló, felejt­hetetlen, imádott hangulatát. Beültünk a Cafe Centralba habos kávéra, végignéz­tük a kirakatokat a Kärnt­erstrassén - ta­láltunk is gyönyörű csizmát 595 euróért! -, elmentünk a Rathaus előtti óriási kará­csonyi vásárig, közben megcsodáltuk a fi­­ákerokat a Burgtheater előtt, vettünk ad­venti mézeskalácsot és ittunk forralt bort (pedig nem is volt igazán hideg), és saj­náltuk, hogy nem fogjuk megtudni, mit rejtenek a városháza emeleti ablakaiban elrendezett adventi kalendárium ajtócs­kái, hiszen még csak november 30-a volt, és az első meglepetés csak másnap követ­kezett... Azt hiszem, minden ember szeret utazni, és ha volt is rá módja, van egy „tit­kos szerelme”, egy hely, egy város, amely­be mindig szívesen tér vissza, amelynek a levegőjét éltető erőnek érzi, és gyorsab­ban kezd verni a szíve, ha a földjére lép. Nekem mindig is Bécs volt ez a titkos sze­relmem, és lehet, hogy gyerekes, de sok­szor majdnem megkönnyeztem az ismert helyszíneket, ha a Rex felügyelő című rendkívül kedves bűnügyi sorozatban ép­pen ott akadt dolga a négylábú főszerep­lőnek. És most ismét ott jártam, saját sze­memmel láttam a 6-os metróvonal - melynek java része többemelet­nyi magasságban fut az utcák fölött - állomása­it, melyek a múlt szá­zadforduló szecessziós díszítéseit viselik, T­ermészettudományi Múzeumot, amelyben Rex egy különösen fur­fangos gyilkosságot ol­dott meg, Grinzinget, a híres heuriger-borozók világát, és természete­sen Schönbrunnt... Ha az ember csak pár napot tölt a másfél milliós császári város­ban, ritkán szán időt a központtól kissé távol eső Schönbrunn meg­tekintésére, hiszen leg­alább egynapi prog­ram, de akkor is csak egy töredékét látja. Ezúttal a véletlen úgy hozta, hogy szállodánk 10 percnyi járásra volt a híres kastélytól, hát nem lehetett kihagyni. Az állatkert lakói remélem, megbocsát­ják, de hozzájuk azért nem jutottam el. Csak egy rokonszenves reklám erejéig foglalkoztam velük. Több villamosmegál­lóban ugyanis óriási plakátot láttam, rajta egy majommama a kamerába csodálko­zó, tágra nyílt szemű csemetéjével, és azt „mondja”: „Látod, kicsim, csupa rokon!” De a császári lakosztályokat megnéz­tem, körbejártam a lombja vesztett park egy részét, melyben fázósan állnak a kü­lönféle mitikus figurákat ábrázoló szob­rok, készítettem néhány fotót, de termé­szetesen Schönbrunnról sem lehet min­den oldalról állványok és munkagépek nélküli felvételt készíteni, mert Bécsben Ezen a platánfán hatalmas piros (lampion)szívek nőttek Christkindlmarkt Schönbrunnban

Next