Magyar Szó, 2004. június (61. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-15 / 138. szám
2004. június 15., kedd Tizennégy év után, a Detroit Pistons újabb bajnoki gyűrű elé néz: a 2003/2004-es idény nagydöntőjének negyedik meccsén ismét legyőzte az LA Lakers és összesítésben 3:1-re vezet, ami azt jelenti, hogy még győzelemre van szüksége a végső sikerhez. A második detroiti meccs már szorosabb volt, mint az első: a két csapat az utolsó negyedig fej-fej mellett haladt, de akkor lépett színre Rasheed Wallace, aki zsinórban szórta a pontokat (végül 26 pont és 13 lepattanó), melyre az „angyalvárosiaknak” csak részben volt válaszuk Shaquile O’Neal (36 pont, 20 lepattanó) személyében, ugyanis a másik nagyágyú, Kobe Bryant teljesen besült, hiszen 25 mezőnykísérletéből mindössze 8 talált célba. A két gárda máról holnapra virradó éjjel 3 órakor csap ismét össze. Ha a papírforma igazolódik, úgy a detroitiak már lovon vannak, ugyanis a rájátszás döntő történetében még nem volt olyan csapat, amely 1:3-ról fordítani tudott volna. Ha a Pistons nyer, úgy a titulus 1998 óta először kerül vissza a keleti partra. Akkor a Chicago Bulls nyert, a legendás Michael Jordan vezényletével... NBA LIGA / Óriási siker küszöbén A Detroit megnyerte második otthoni meccsét is az LA Lakers ellen, és egy meccsre van a végső győzelemtől Medvegyenko kínjában már majdnem megütötte Rasheed Wallace-t ZOMBORI LIGA A 30. (utolsó) forduló: Granicar-Odzaci 1:2, Mladost-Omladinac 4:3, Kula-Zadrugar 1:4, Dinamo-Panonija 3:0, Polet-Kordun 2:1, Prigrevica-ZAK 4:2, Sikara-Hajduk 2:6, Rusin-Dunav 1:1. A bajnok Polet egy osztállyal feljebb folytathatja ősztől, míg a Sikara, a Granicar, a Dinamo, a Panonija és a Kula kiesett. NAGYBECSKEREKI LIGA A 29. forduló: C zvezda-Naftagas (B) 2:0, Banat-Potisje 2:4, Naftagas (B)-Zadrugar 2:0, Granicar-Október 1.3:0 - kn.: Delija-Buducnost 4:1, Zlatica-Mladost 1:4, Napredak-Gradinlica 4:0, Omladinac-Polet 3:0. A következő (utolsó) forduló: Naftagas (B)-Omladinac, Polet-Napredak, Gradinlica-Zlatica, Mladost-Delija, Buducsnost-Granicar, Október 1.-Naftagas (B), Zadrugar-Banat, Potisje-D zvezda. NAGYBECSKEREK-SZÉCSÁNY KÖZSÉGKÖZI LIGA Muzslya: Lehel-Sloga 4:4 (3:1) Lehel-pálya, 300 néző, vezette: Brkov (Nagybecskerek). Góllövők: Mikolac a 26., Tápai a 33., Boszilykó a 40., Szalma a 66., ill. Marcicev a 27. a 67., Zebelja a 74. és a 83. percben. Lehel: Csordás, Karácsonyi, Gyulai (Forgic), Kovács, Puhala, Szalma, Pavlov, Boszilykó, Milovac, Cerovic, Tápai (Cucic). Sloga: Szarka, Stojkov, Nikolic, Miiin, Zivkov L, Mihajlovic, Zivkov II., Miljkovic, Marcicev, Cuckovic (Zebeljan), Stajin. Hiába vezetett kétszer is és lőtt a Lehel négy gólt ellenfelének, a hazai védők figyelmetlensége és hibája után, a vendégek valamennyi találatra tudtak válaszolni, így a mérkőzés döntetlennel ért véget. ■ T.T. A 22. (utolsó) forduló: Omladinac-OFK Klek 4:2, Vojvodina-ASK 11:1, MSK-Jedinstvo 5:3, Lehel-Sloga 4:4, Granicar-Radnicki 3:2, Borac-Banat 0:1. A táblázat: A ligából a bajnok OFK Klek jutott tovább, kiesett a Radnicki. PANCSOVAI LIGA A 30. (utolsó) forduló: Mladost (V)-Mladost (O) 3:2, Ml. zadrugar—Vinogradar 4:3, Buducnost (BB)-Sloga (P) 2:3, Vulturul-Dolina 3:3, Borac-Sloga (BNS) 2:2, Partizan-Jedinstvo 1:3, Slavija-Kék Duna 6:3, Buducnost-Karas 3:0 - kn. A táblázat: LABDARÚGÁS Muzslyai adok-kapok A táblázat: 1. Polet 30 21 3 6 84:20 66 2. Dunav 30 19 5 6 77:34 62 3. Mladost 30 17 5 8 66:42 56 4. Kordun 30 16 6 8 53:26 54 5. Rusin 30 15 7 8 51:33 52 6. Odzaci 30 15 4 11 68:51 49 7. Hajdúk 30 14 6 10 70:47 48 8. Omladinac 30 14 6 10 53:47 48 9. Zadrugar 30 14 3 13 69:49 45 10. ZAK(-3) 30 13 5 12 51:56 41 11. Prigr. (-4) 30 14 1 15 68:69 39 12. Sikara(-4) 30 13 1 16 50:70 36 13. Gran.(-l) 30 9 6 15 53:67 32 14. Dina.(-1) 30 8 0 22 37:85 23 15. Panonija 30 4 4 22 36:10116 16. Kula(-2) 30 2 2 26 23:103 6 A táblázat: 1. Buducnost 29 21 2 6 86:33 65 2. Potisje 29 16 3 10 71:46 51 3. Gradnulica 29 15 4 10 61:48 49 4. Naft. (B) 29 15 2 12 52:34 47 5. Mladost 29 14 3 12 76:58 45 6. Zadrugar 29 13 6 10 58:40 45 7. C. zvezda 29 12 9 8 52:38 45 8. Polet 29 13 6 10 53:41 45 9. Naft. (E) 29 14 3 12 54:52 45 10. Napredak 29 14 3 12 51:57 45 ll.Omlad. 29 12 7 10 49:41 43 12. Granicar 29 12 3 14 36:58 39 13. Delija 29 8 7 14 43:46 31 14. Zlatica 29 7 5 17 41:82 26 15. Banat 29 7 3 19 40:75 24 16. Okt. 1. 29 5 2 22 24:98 17 I. OFKKlek 22 17 3 2 101:23 54 2. Vojvod.(-3) 22 15 2 5 93:27 44 3. Banat (-6) 22 14 3 5 60:33 39 4. Omladinac 22 12 3 7 57:29 39 5. Borac 22 10 5 7 45:25 35 6. Jedinstvo 22 9 1 12 44:57 28 7. Lehel 22 7 6 9 32:37 27 8. ASK 22 8 2 12 53:63 26 9. Sloga 22 7 3 12 52:71 24 10. Granicar 22 6 2 14 42:95 20 II. MSK 22 6 1 15 39:91 19 12. Radn. (R) 22 5 1 16 35:10216 1. Slo. (BNS) 30 18 5 7 71:43 59 2. Buduc. (A) 30 18 5 7 63:40 59 3. Vinogr. 30 17 5 8 82:40 56 4. Ml. zadr.(-l) 30 17 4 9 71:38 54 5. Mlad. (O) 30 16 5 9 73:32 53 6. Dolina 30 16 4 10 81:48 52 7. Borac 30 15 5 10 60:41 50 8. Mlad. (V) 30 15 4 11 63:42 49 9. Slavija 30 15 4 11 65:50 49 10. Budu. (BB) 30 14 5 11 67:57 47 11. Sloga (P) 30 15 2 13 48:38 47 12. Jedinstvo 30 14 4 12 66:41 46 13. Vilit. (-1) 30 10 . 2 18 47:68 31 14. Part. (-3) 30 5 3 22 29:10915 15. Kék D.(-3) 30 2 3 25 24:130 6 16. Karas (-3) 30 2 2 26 32:124 5 M lK lSD XII. LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG Zidane-féle tejszínhab a végére A B csoport második mérkőzésén a címvédő franciák az időpótlásban fordították meg az angolok elleni rangadót Magas vérnyomásban szenvedőknek nem ajánlatos, szívbetegeknek meg egyenesen tilos olyan mérkőzéseket nézni, mint amilyen a francia-angol rangadó Beckham és Zidane volt a B csoport vasárnap késő esti műsorában. A csatának különleges ízt adott, hogy klubtársak, jóbarátok néztek farkasszemet egymással (Zidane-Beckham, Henry-Campbell, Vieira-A. Cole, Makelele-Lampard stb.), akik mindezt az összecsapás idejére elfelejtették, hiszen most a nemzeti színek-érdekek kerültek előtérbe. A küzdelem kemény volt, de a sportszerűség keretei között zajlott, az ittott adódó szikrákat pedig a német bíró összesen öt sárga lappal oltotta el. A címvédő „tricolorok” jól ismert magabiztos játékukkal rukkoltak ki, végig mezőnyfölényben játszottak, mégis a sírból hozták vissza a pontokat, ritkán látható, futball-horrornak is nevezhető befejezéssel. Nem valószínű, hogy a büszke, önérzetes angolok eleve a védekező taktikát választották, de a kiválóan működő francia középpályás sor hosszabb időszakokra a térfelükre szorította őket, ezért a meglepetés erejével hatott, amikor a félidő vége felé Sven Göran Eriksson választottjai megszerezték a vezetést. Szervezett akciókból előtte nemigen jártak ellenfelük tizenhatosában, de a 39. percben jobboldali szabadrúgáshoz jutottak, ki más, mint Beckham ívelte be a labdát, és Lampard védhetetlen gólt fejelt. A második félidőre változtatások nélkül tértek vissza a csapatok, s a játék képe sem változott, azaz továbbra is a franciák támadtak, de igazi helyzeteket nem tudtak teremteni. Mint ilyenkor lenni szokott, egy villámgyors ellentámadásból a 19. évében járó, de már minden hájjal megkent Rooney a bal oldalon betört a tizenhatosba, s kivárta, hogy a fejét vesztett Silvestre elkaszálja, ami nyilvánvalóan büntetőt vont maga után. A kapitány Beckham futott a labdának, a jobb sarkot célozta, de a tapasztalt Barthez „leröntgenezte” szándékát, és kivédte lövését. A győzelem bebiztosítása helyett az angolok arab telivér lovat adtak a két cserét elvégzett franciák alá, és ez a meccs utolsó pillanataiban megbosszulta magát: kétségkívül a mezőny legjobbjának kikiáltható Zidane az időpótlás első percében 20 méteres szabadrúgásból pazar kiflit ragasztott a jobb sarokba, majd néhány pillanattal később a kapura törő Henryt elsöpörte a kivetődő James, és a megítélt tizenegyesből a rangadó említett hőse diadalra vitte a „gall kakasokat”. Ezzel folytatódott egy kellemetlen hagyomány az angolok számára, akik az Európa-bajnokságokon még sohasem győztek az 1. fordulóban, ami azt jelenti, hogy ezúttal is kérdésessé vált a továbbjutásuk. ■ (Wau) A két Real Madridos főszereplő: A várakozásokkal ellentétben dán mezőnyfölénnyel - és 33 fokos hőségben és napsütésben - kezdődött a találkozó, ám a 12. percben mégis Totti szerezhetett volna vezetést az azzuriknak, de szabadrúgását Sörensen hárította. A mérkőzésen ezután sokáig semmi sem történt, félhelyzeteket és a szabálytalanságokat leszámítva, ám, ahogy közeledett a félidő vége, a játékosok - talán a szünet közeledtének örömére - egyszercsak elkezdtek focizni, aminek leginkább a nézők, legkevésbé a két kapus örült, hiszen előbb Sörensen hihetetlen reflexszel hárította Del Piero és Totti próbálkozását, majd Jörgensen lapos lövését Buffon tolta szögletre. Az 53. percben - Totti labdája után - Zambrotta előtt adódott óriási helyzet, aki viszont keresztbe lőtt a kapu előtt. Négy perccel később Vieri egy gyönyörű fejessel jelezte, ő is a pályán tartózkodik, ám a dán kapus ezúttal is résen volt. A 75. percben a dánok teljesen lenullázták az olasz védelmet, melyet Buffon segített ki sorozatos bravúrokkal. Ezután a csapatok úgy gondolták, az egy Napsütötte csatárcsőd Kapusbravúrok után gól nélküli döntetlennel ért véget a csoport első találkozója pont is jobb a semminél, és inkább a védelemmel, mintsem a támadással törődtek. _ . *9 Hosszúhajúak kakaskodása: Totti (balról) és Poulsen B CSOPORT: FRANCIAORSZÁG-ANGLIA 2:1 (0:1) Lisszabon, Luz stadion, 65 000 néző, vezette Markus Merk (Németország). Góllövők: Zidane a 90+1. és a 90+3. (a másodikat 11-esből), ill. Lampard a 38. percben Franciaország: Barthez, Gallas, Thuram, Silvestre (Sagnol), Lizarazu, Pires (Wiltord), Vieira, Makeleie, Zidane, Henry, Trezeguet. Anglia: James, G. Neville, Campbell, King, A. Cole, Beckham, Lampard, Gerard, Scholes (Hargreaves), Owen (Vassell), Rooney (Heskey). C CSOPORT: Olaszország-Dánia 0:0 Guimares, 33000 néző, vezette: Mejuto Gonzalez (spanyol). Olaszország: Buffon, Panucci, Nesta, Cannavaro, Zambrotta, Zanetti (Gattuso), Camoranesi (Fiore), Perrotta, Del Piero (Cassano), Vieri, Totti. Dánia: Sörensen, Henriksen, Laursen, N. Jensen, Helveg, Tomasson, Jörgensen (Perez), Sand (C. Jensen), D. Jensen, Poulsen (Priske), Rommedahl. Az angolok ellen drámai körülmények között 2:1-re megnyert találkozón megsérült a francia labdarúgó-válogatott egyik alapembere, a védekező-középpályásként nagyszerű teljesítményt nyújtó Claude Makelele, az angol Chelsea légiósa. Az orvosok párnapos pihenőt írtak elő számára, így szinte biztos, hogy csapata nélkülözni kényszerül őt a következő csoportmeccsen, a horvátok elleni találkozón. ♦ * * Büszke játékosaira, s úgy véli, máskor sem választana más taktikát, ám természetesen csalódott, nincs megelégedve az eredménnyel Sven-Göran Eriksson angol szövetségi kapitány. A Franciaországtól elszenvedett 2:1-es vereség után a svéd szakember reméli, tanítványai továbbjutnak a csoportból, s a döntőben majd visszavágnak a galloknak. Egyelőre annak örülnek az angolok, hogy a franciáktól elszenvedett szerencsétlen vereség után nem került sor szurkolói rendbontásra. Az angol drukkerek a vereség ellenére békésen hagyták el a lisszaboni Fény stadionját és a városközpontban is nyugalom uralkodott. Egyedül az úgynevezett szurkolói parkban volt kisebb dulakodás a két tábor között, de a gyors rendőri beavatkozás ennek véget vetett. - A franciákat soha sem tudod teljesen kontrollálni, mert rengeteg támadási variációval rendelkeznek. Ám most a 90 perc alatt egyetlen komoly gólszerzési lehetőségük sem akad. Büszkének kell lennünk, mert bár nem nyertünk, nem érdemeltünk vereséget. Két játékosommal kifejezetten elégedett voltam, Ledley King fantasztikusan futballozott, egy cseppet sem tűnt megilletődöttnek. Wayne Rooney ugyan elfáradt, de végig veszélyesen játszott, s kiharcolt egy büntetőt is - mondta Eriksson. * * * Azután, hogy már mindenki elkönyvelte, Clarence Seedorf ott lesz a hollandok kezdőcsapatában a Németország elleni csoportderbin, a Milan középpályása ismét edzéseket mulasztott. A futballista szombaton és vasárnap is külön készült a többiektől, így nem tudni, ott lehet-e ma este a Dragao (Sárkány) stadionjában. Vele szemben Arjen Robben immár rendben van, és ő lehet a középcsatár van Nistelrooyt támogató két szélső egyike. * * * Temisztoklisz Nikolaidisz, a házigazda portugál labdarúgó-válogatott ellen győztes görög együttes játékosa szerint a következő csoportmeccsükön szerdán a spanyolok ellen is nyernek az Európa-bajnokságon. - Nincs mese, Spanyolország ellen is diadalmaskodunk. Be szeretnénk bizonyítani, hogy nem volt véletlen a Portugália elleni sikerünk a szombati nyitómeccsen. Ízelítőt adtunk a futballvilágnak abból, hogy milyen az igazi görög futball - mondta az Atlético Madrid csatára, hozzátéve, hogy mind a három csoportmérkőzésüket meg akarják nyerni. KINAS JELENTI Eriksson büszke és csalódott Két új név a sérültek listáján: Makelele és Seedorf - A görögök a spanyolokra fenik a fogukat sport@magyarszo.co.yu SPORT 17