Magyar Szó, 2007. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-01 / 50. szám
2007. március 1., csütörtök Ebből az időszakból maradt ránk egy kedves történet. Weöres Sándor még csak tizenöt éves volt, amikor megírta Öregek című versét, amely a Pesti Hírlap egyik vasárnapi mellékletében jelent meg. Kodálynak is kezébe került az újság, megtetszett neki, ezért levelet írt az ifjú szerzőnek, s engedélyt kért tőle verse megzenésítéséhez. A megzenésített vers ősbemutatóját Kecskeméten, Kodály szülővárosában tartották meg, másodszorra pedig Szombathelyen adták elő, Vásárhelyi Zoltán vezényletével. 1938-ban harminckét vezető értelmiségivel együtt, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabházának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak. 1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodályévé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta, 1946 és 1949 között igazgatója volt. 1945 és 1946-ben zsidókat próbált menekíteni. 1944-45 fordulóján végül Kodály is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült - itt keletkezett békéért könyörgő csendes miséje, a Missa brevis, amelyet a felszabadult főváros első bemutatójaként 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában. Felesége halála után (1958. november 22.), 1959. december 18-án, házasságot kötött a fiatal Péczely Saroltával. A felszabadulást követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és a Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé, valamint nemzetgyűlési képviselőjévé választották, és kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. 1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt, 1965-ben két hónapot töltött Amerikában. Népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957). Kodály Zoltán 1967. március 6-án szívroham következtében hunyt el Budapesten. Kodály Zoltán a népzenei forrásból, a folklórból kiindulva önálló magyar zenetudományi irodalmat épített ki, amelynek jelentőségéhez szinte semmi sem fogható. Hatalmas zenekari és szimfonikus alkotásokon kívül Kodály egyedülálló, s a reneszánsz és barokk művelődését reveláló énekkari munkákat alkotott. Alkotóműhelye, ma már a nevét viselő köröndön, Budapesten, szinte úgy maradt fenn, mint ahogy azt hallhatatlan lakója elhagyta, és múzeumként látogatható. A Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára meghirdetett emlékévben egyben megemlékezünk zeneszerzőnk halálának 40. évfordulójáról is. Az emlékév eseménysorozatát a napokban nyitotta meg Budapesten Hiller István magyar oktatási és kulturális miniszter. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Göncz Kinga külügyminiszter is. A programok között emlékhangversenyeket, kiállításokat, konferenciákat rendeznek, lemezeket jelentetnek meg. Kodály Zoltán életműve áll az idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál középpontjában is. Az emlékév védnöke Kodály Zoltán özvegye, Péczely Sarolta. ■ Összeállította STANYÓ TÓTH Gizella Kodály Zoltán munka közben (1952) Kodály Zoltán és Yehudi Menuhin Kodály Zoltán a gyerekek között Kodály Zoltán egy debreceni iskola énekóráján Kodály alkotóműhelye ma múzeum Ata Szó kozelkep@magyarszo.co.yu KÖZELKÉP 11 A ceruzacsonkoktól az olajig Kálmán Péterre, a százharminc évvel ezelőtt született bácskai festőre, emlékezünk Tegnap a késő délelőtt órákban mintha a szokásosnál is kevesebben sétáltak volna Újvidéken, a Duna utcában a város legrégibb utcájában. Az a néhány járókelő, aki éppen elhaladt a 9-es számú ház előtt, pedig éppen semmit sem tudott a ház történetéről, hogy abban volt a XIX. század végén és a XX. század elején Singer Josef Szinger József udvari fényképész és portréfestő előkelő műhelye. Kálmán Péterről, az egyik inasáról már nem is mertünk kérdezősködni. Jó lenne, ha legalább többnyelvű emléktáblák őriznék a műkinccsé nyilvánított, állami védelem alatt lévő utca és más nevezetes épületek történetét. Így is szavatolná a város mindenkori vezetése a kulturális, a történelmi, a műépítészeti hagyaték megőrzésének és ápolásának esélyét. Ezt már a minap a szerkesztőségünkben a Magyar SzóPont és a Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület Hagyományápolók Szakosztálya közösen szervezte megemlékezésen jegyeztük le. Mint írtunk már róla, a nyelvművelők kezdeményezésére űrpótló szerepre vállalkozik székvárosunkban egy kis asztaltársaság, amely nyitott minden építőjellegű, Vajdaság bármely részéről érkező javaslatra. Az elgondolás szerint, havonta egyszer a jövőben programszerűen emlékezünk meg közéletünk, irodalmunk, művészetünk ismert és kevésbé ismert személyiségeiről. Vajon hányan tudnák Vajdaságban megválaszolni a kérdést: Ki volt Kálmán Péter? Vagy ne is kockáztassunk?! Ennél sokkal fontosabb lenne, ha a jövőben többet tennénk értékeink, múltunk megbecsüléséért. Kálmán Péter az egykori müncheni festőiskolában vált igazán híressé - írja az Életrajzi Kalauzban Kalapis Zoltán. „Egy Zsablya környéki szálláson született 130 évvel ezelőtt, 1877. február 28-án. A szép kort megélt művész visszavonultan hunyt el Németországban, Nussdorfban 1966. szeptember 21-én. A béresszülők ügyes kezű fiacskájának ceruzacsonkokkal rajzolt portréira, fafaragványaira korán felfigyeltek a kor művészetpártolói. Kálmán Péter így került az 1880-as években Újvidékre, Szinger József arcképfestőhöz. A tartományi székváros, de a bácskai fényképészet történetének is igen érdekes részét képezi a Singer-életút. A készülő könyv kapcsán Németh Ferenc művelődéstörténész külön kitért a tehetséges Kálmán Péterre is. Minden valószínűség szerint besegített vagy maga is festett portrékat a mesternél, csak kérdés, kinek a neve alatt. A városról készült fényképeket kézzel festették a segédek, köztük Kálmán is, de valamennyi hátlapján ez olvasható: Szinger József montenegrói udvari fotográfus. A neves fényképész érdekes történetére a műemlékvédők is felfigyeltek. ígéret is van rá, hogy az egykori montenegrói címeres Szinger-házat az eredeti képeslapjai alapján restaurálják. Meglátjuk, hogy mikorra válik valóra? Kálmán Péter, amikor később Zomborba munkaadójának fivéréhez, Szinger Samuhoz került, valószínűleg már csak arcképeket festett. Nem tudni pontosan, hogyan jutott Budapesten keresztül Münchenbe, a Művészeti Akadémiára. Annyi ismeretes, hogy még 1904 után is elküldte Münchenből zombori mesteréhez a festményeit, nyaranta pedig nála dolgozott. „Kálmán Péter az első világháború után Münchenben telepedett le. Ettől kezdve a bajor főváros ünnepelt festője. München hagyományainak őrzőjét és az akadémiai festészet utolsó nagy megtestesítőjét látták benne. Amit e megtépázott hírnevű képzőművészeti központ még nyújthatón egy művésznek, azt Kálmán Péter mind megkapta. Sorra rendezték kiállításait, állami megrendeléseket kapott, nemzetközi hírnevét öregbítették, portréit, életképeit magasztalták, albumokra foglalták. 1927-ben, ötvenedik születésnapján a müncheni Glaspalastban rendezték meg gyűjteményes kiállítását, még ugyanabban az évben Budapesten is »felfedezték«: a Nemzeti Szalon tárlatán egy egész termet kapott. Hatvanéves kora után már alig vette kézbe az ecsetet, visszavonultan élt saját tervezésű alpesi villájában, Nussdorf táján. Megszakadt minden kapcsolata a külvilággal, így szülőföldjével is. Ezek a kötelékek 1918-ig igen szorosak voltak, együtt dolgozott Pechán Józseffel, Oláh Sándorral, Baranyi Károllyal. Kálmán Péter indulását, itteni munkásságát a jugoszláviai magyar festészet fontos előzményeként tarthatják számon.” (Életrajzi kalauz II.) Az egykori Szinger-ház a Duna utcában az 1900-as évek elején, az erkélyen Szingerné és leányuk (napernyővel). A felvétel ma Németh Ferenc gyűjteményét gazdagítja A megemlékezés résztvevői Major I Nándor kezdeményezésére támogattták, hogy alakuljon meg Vajdaságban s a magyar képzőművészek galériája. I Hivatalosan is indítványozni fogják az I illetékes intézményeknél a galéria lét- t rehozását. Emellett a magyar mé- I diumok máris elindíthatnák közösen a I vajdasági magyar időgépet - jegyezte I meg Kovács T. Ilona. Vagy" a meglévő ál- talános időgépet kellene kibővíteni vidé- i künk eseményeivel. A Magyar SzóPont és a VMNYE az el- s ső megemlékezés alapján közösen indít- I ványozza a Keck Zsigmond emlékbizott- s ság megalakítását. Javasolják, hogy a Ma- Igyár Tanszékkel, a Forum Könyvkiadó- I val együtt az idei emlékévben tudomá- I nyos értekezletet szervezzenek nyelvünk I megőrzése és a vajdasági magyar sajtó- I történet témákra. Mint írtunk róla, száz évvel ezelőtt, 1907. január 27-én született I Cservenkán Keck Zsigmond, lapunk elsső főszerkesztője. ■ STANYÓ TÓTH Gizella I ...és a ház ma Gábor Béla