Magyar Szó, 2015. szeptember (72. évfolyam, 201-226. szám)
2015-09-21 / 218. szám
Újvidék, 2015. szeptember 21., hétfő www.maavarszo.com KÖZÉLETI NAPILAP LXXII. évf., 218. (23 303.) szám ■ Ára 40 Din Több ezer felvonuló, több ezer rendőr Incidensek nélkül, az egyház bűnbocsánati imájával múlt el az idei belgrádi büszkeségnapi felvonulás Miklós Hajnalka Incidensek nélkül múlt el az idei büszkeségnapi felvonulás Belgrádban. A belügyi szervek azonban a legszigorúbb feltételek mellett szervezték meg a felvonulók biztonságát, még szombaton megtették a szükséges intézkedéseket a forgalom elterelése érdekében, eltávolítottak az utcákról minden veszélyes tárgyat, így a szemeteskosarakat is leszerelték. A rendőröket, a rohamrendőröket és a különleges osztagokat még szombat este kivezényelték az utakra, ugyanis már vasárnap kora reggel, 7 órakor lezárták a belvárost. A büszkeségnapi felvonulásra, a Pádéra az újságírókat, a polgárokat és a vendégeket 10 órától várták a kormány épülete elé, akik a rendőrkordonon belülre csupán három irányból: a Slavija térről, a vasútállomásról és a Terazijéről tudtak bejutni. Boban Stojanovic, a Pride szervezőbizottságának tagja kiemelte, a büszkeségnapi felvonulás ma a régió békepolitizálásának része. Ezt bizonyítja, hogy a régió, a valamikori Jugoszlávia területéről érkeztek vendégek, akik maguk is tagjai, vagy támogatják ezt a közösséget. Megtudtuk, az esemény megszervezésében több mint 70 fiatal aktivista vett részt, és több mint 200 ember vállalt szerepet annak megvalósításában. Folytatása a 4. oldalon a MOJA PRAVA HI MOJI ZAHTEVI ÜVEGGOLYÓ Novák Mihályról Novák Tollrajz idősb Gyümölcsöző év áll a borászok mögött Környékünk gazdagságát csodálhatták meg a paksi Szüreti napok vendégei 5.oldal Hagyományőrzés és barátkozás Hetedszer szerveztek kukorica fesztivált Tordán 5.oldal Megnyíltak a lezárt határátkelőhelyek A Horgos 1 és az Ásotthalom-Királyhalom átkelőhely ismét fogadja az utazókat Nebojsa Stefanovic szerb és Pintér Sándor magyar belügyminiszter tegnap délelőtt ismét megnyitotta az M5-ös autópályán fekvő Horgos-Röszke - az úgynevezett Horgos 1 - határátkelőhelyet. A migránsválság miatt az átkelő öt napig zárva volt és az eredeti elképzelés szerint egy hónapig úgy is maradt volna. Magyarország kedden a Horgos 1 és a Horgos 2 átkelőhelyek mellett az Ásotthalom- Királyhalom átkelőt is lezárta. Utóbbi már szombaton megnyitotta kapuit az utasok előtt. A migránsokat ezentúl a régi, E5- ös úton fekvő, Horgos 2 átkelőnél veszik nyilvántartásba. Tegnap a belügyminiszterek a két ország közötti baráti kapcsolatokat méltatták, mondván, hogy ezeknek a viszonyoknak köszönhetően sikerült megoldani az átkelőkkel kapcsolatos problémát. Mint arra Stefanovic rámutatott, a migránsválság nem múlt el, ugyanakkor mindkét ország egyetért azzal kapcsolatban, hogy az áruforgalom, amelynek akadályozásából mindkét országnak vesztesége származik, elsőbbséget élvez. A rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat igényelnek, és éppen ennek a ténynek köszönhetően sikerült a két országnak a lehető legrövidebb időn belül kezelnie a problémát, emelte ki Pintér, majd sajnálatának adott hangot, amiért ezt a helyzetet csak a határátkelőhelyek ideiglenes lezárásával lehetett megoldani. (B92) Ez a mi napunk Több ezres közönség előtt zajlott le a városközpontban a Topolyai Napok rendezvénysorozat legszínesebb műsora, a karnevál Aggodalommal figyelték idén is az időjárás alakulását a topolyai karnevál szervezői, nehogy az idei rendezvényt is elmossa egy eső, mint a tavalyit, amikor a sportcsarnokba szorult be a város apraja-nagyja. Szerencsére az idő kedvezett és ebben az évben a központi színpadon tartó rövid áramszünetet kivéve semmi sem zavarta meg a színpompás programot. A hibát a technikusok gyorsan elhárították, de időközben sem unatkozott a közönség a fúvószenekarok és a mazsorett-táncosok jóvoltából. A karneváli menet első felvonulói között most is a kisgyermekes anyukák lépkedtek, babakocsikkal, majd a szabadkai Crystal Tánstúdió mazsorettjei mutatták be műsorukat, a bácskossuthfalvi ifjúsági fúvószenekar immár felnőtt zenészei előtt. Őket követték sorban a Bambi iskoláskor előtti intézmény csoportjai, a jövő nemzedék kis táncosai, akik természetesen minden évben a legnagyobb sikert aratják a karneváli hangulatban. Az idei programsorozat is tulajdonképpen az Ez a mi napunk mottó alatt szerveződött, utalva arra, milyen fontos az itt élők számára a megújulás, milyen erős a jövő nemzedékbe vetett hit. Folytatása az 5. oldalon Oros András Most minden út Síden át vezet A menekültek megkerülve a szerb határátkelőt, a kukoricás között menetelnek a horvát kapu felé, ahonnan szabad útjuk van Vándorlásukban sem a szerb, sem a horvát hatóságok nem akadályozzák őket Németh Zoltán A szerémségi határ menti városban nyoma sem észlelhető annak, hogy a migránsok útvonala már napok óta itt halad keresztül. Ezt ugyan mindenki tudja, de elsősorban a hírekből, ugyanis a menekülteket autóbuszokkal és taxikkal egyenesen a határ felé szállítják és mintegy három kilométerre a külváros határától és körülbelül ugyanannyira a horvát határtól teszik őket ki. Innen a migránsok nem a közúton vándorolnak tovább, hanem nyári, földes, poros utakra terelik őket, és négy-öt kilométeres gyaloglás után visszairányítják a horvát fél határátjárójára, megkerülve így a szerb kaput. A közeli Tovarnikban autóbuszok és vasúti szerelvények várják őket, hogy továbbszállítsák valamennyiüket Magyarország és Szlovénia irányába. Tegnap hajnalban ezer fő érkezett a horvátországi Botovo határ menti faluba és három órára rá még ugyanennyien érkeztek buszokon. Értesüléseink szerint innen Magyarország vagy Szlovénia felé veszik az irányt. Folytatás a 4. oldalon € 120,1321 Din Hőmérséklet 18°C/25°C