Magyar Szó, 2016. augusztus (73. évfolyam, 176-202. szám)

2016-08-02 / 177. szám

Újvidék, 2016. augusztus 2., kedd KÖZÉLETI NAPILAP LXXIII. évf. 177. (23 565.) szám ■ Ára 50 dinár MAGVETŐ Kerékkötők Iránya part! A Topolyai-tó a hétvégén is sok kikapcsolódni vágyót vonzott 14. oldal Tíz napon belül megalakul az új szerb kormány A szocialisták valószínűleg nem maradnak ki - Aleksandar Vucic tiltakozó levelet küldött az EU-nak A Szerb Haladó Párt elnökségének tegnapi ülése után megtartott sajtótá­jékoztatón részt vett újságírók több­sége arra számított, hogy Aleksandar Vucic, az SZHP elnöke, kormányalakító, ügyvezető státusú kormányfő elsősorban a köztársasági kormány következő össze­tételének megalakításáról nyilatkozik. A sajtótájékoztató témája azonban egészen más volt. Vucic elmondta, hogy a délutá­ni órákban levelet küldött Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnö­kének, Federica Mogherininek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő­jének, Johannes Hahn bővítési és szom­szédságpolitikai biztosnak és Martin Schulznak, az Európai Parlament elnö­kének. A levélben rámutatott a régióban uralkodó állapotokra és az aktuális törté­nésekre, illetve a stabilitás és a biztonság megőrzésének fontosságára. Az immár több hónapja húzódó kormányalakítás csupán a sajtótájékoz­tatón elhangzó újságírói kérdéseknek köszönhetően volt téma. Vucic annyit volt hajlandó elárulni, hogy a kormány tíz napon belül megalakul, és hozzátette, hogy az expozéval még nem készült el, eddig 450 oldalt írt meg, amelyet talán lerövidít, de az is lehet, hogy mégsem. Az SZHP elnöksége már tegnap tárgyalt a kormányról és a lehetséges káder­megoldásokról, aktuális és feltehetőleg majdani koalíciós partnereivel, a Szer­biai Szocialista Párt képviselőivel pedig ma kezdi el az érdemi tárgyalásokat a következő kormány összetételéről, illetve arról, hogy az SZSZP és koalíciós part­nerei kiket szeretnének a kormányba delegálni. Reményei szerint ezeket a tárgyalásokat legkésőbb péntekig sikerül befejezni, majd ismét összeül az SZHP elnöksége - valószínűleg szombaton -, és csak ezután lesznek adottak a felté­telek a Szerbiai Képviselőház ülésének összehívására. Folytatása a 4. oldalon Beta Lelőttek egy orosz katonai helikoptert Szíriában Mind az öt orosz kato­na életét vesztette, miután Mi-8-as típusú katonai szál­lító helikopterüket lelőtték hétfőn az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a védelmi tárca érte­süléseire hivatkozva. A védel­mi minisztérium korábban arról tett jelentést, hogy a helikoptert, amely fedélze­tén háromfős személyzet és két katonatiszt tartózkodott, földről érte találat. „Augusztus elsején Idlíb tartományban a földről indí­tott támadás következtében lelőttek egy orosz Mi-8-as típusú katonai helikoptert, amely visszatérőben volt a Latakia tartományában lévő Hmeimím orosz légitámasz­pontra, miután humanitári­us segélyt szállított Aleppó­­ba. Az orosz fegyveres erők­nél szolgálók sorsának tisz­tázására minden lehetséges csatornát felhasználnak” - ol­vasható a moszkvai minisz­térium közleményében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfi­gyelőközpontja (OSDH) ne­vű emigráns szervezet szerint a helikoptert felkelők lőtték le. Órákkal az incidenst kö­vetően videó jelent meg az interneten az orosz heli­kopter állítólagos roncsáról. A felvételen a roncs körül gyülekezőket lehetett látni, egy állókép pedig embere­ket mutatott, amint a pilótát kihúzzák. Egy másik felvétel egy orosz jogosítványt, egy keresztény amulettet és egy katonai igazolványt mutatott, amelyeket állítólag a roncs­ban találtak. Az incidens az után tör­tént, hogy Szíriai felkelők át­fogó támadást indítottak va­sárnap hajnalban a szíriai had­sereg által körülzárt Aleppó délnyugati, a kormányerők ke­zén lévő részei ellen. Folytatása a 2. oldalon Beta/AP OLIMPIA A helyszínek 17. oldal A médiaműveltség útján Tájékoztatással kapcsolatos nemzetközi konferenciát tartottak a Tartományi Képviselőházban­­ Hamarosan új, határon átnyúló projektumok indulnak A médiaműveltség és tájékoztatás régióbeli fejlesztése volt a témája annak a nemzetközi konferenciának, melyet tegnap tartottak meg a Tartományi Képviselőház nagytermében 11 ország képviselőinek, többnyire fiatalok által alkotott szerveze­tek tagjainak a részvételével. A megnyitón Damir Zebenkca, a Tartományi Képviselő­ház alelnöke kijelentette, hogy a ház politi­kai támogatást nyújt minden olyan elkép­zeléshez, amely előremutat, ezért örömére szolgál, hogy a konferencia helyszíne lehet a parlament. A nemzetközi találkozót a kapcsolatteremtés szempontjából is lénye­gesnek nevezte. A médiaműveltség témaköre kapcsán elmondta, hogy manapság minden gyors ütemben fejlődik, hirtelen változnak a körülmények, s hazánk még nem kapcso­lódott be megfelelően ezekbe a folyama­­tokba. Szerinte fontos lenne megvizsgál­ni, hol tart Szerbia ebben a tekintetben az európai uniós államokhoz képest. Folytatása az 5. oldalon Oros András A konferencia résztvevői Karrier vagy gyermekvállalás? A palicsi filmfesztiválon az új magyar filmek programrészben mutatták be Kovács István Betonzaj című kisjátékfilmjét Az idei palicsi fesztiválon a zentai Ko­vács István filmjét is bemutatták. A Beton­zaj Kovács István diplomamunkája. A film tartalma szerint egy fiatal kickboxoló lány vágya, hogy Németországban folytathassa karrierjét párjával, aki egyben edzője is. A nagy áttörés érdekében meg kell nyernie egy bajnokságot. Épp ekkor, a felkészü­lés hajrájában derül ki, hogy állapotos, és nem tudja, mitévő legyen. Kovács István mesterfokozatra jár a Színház- és Film­­művészeti Egyetem filmrendezői szakára Enyedi Ildikó osztályába, ezelőtt viszont Szegeden végzett a jogi karon. Folytatása a 9. oldalon € 123.3052 Din T Hőmérséklet mixonline.hu Jelenet a kisjátékfilmből 21°C/30°C

Next