Magyar Szó, 2017. szeptember (74. évfolyam, 203-228. szám)
2017-09-19 / 218. szám
Azzurro öntisztító BETONCSERÉPI Gilax Haus - Zenta www.magyarszo.rs Újvidék, 2017. szeptember 19., kedd KÖZÉLETI NAP LAP LXXIV. évf., 218. (23 911.) szám - Ára 50 dinár Svájci segítség az adóelkerülés felderítésére Negyven helyi önkormányzatban tennék hatékonyabbá a vagyonadó megfizettetését - Mintegy 2,5 millió lakost érint az új program Az ingatlanadó reformjáról szóló szándéknyilatkozatot írt alá tegnap Branko Ruzic közigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, Dusan Vujovic pénzügyminiszter és Philippe Guex svájci nagykövet. A projektum fő célja, hogy növelje az adó beszedésének a hatékonyságát. Alexander Grunauer, a projektum vezetője elmondta, hogy támogatni fogják a helyi önkormányzatok, valamint az adóhatóságok munkáját annak érdekében, hogy véget vessenek az adóelkerülésnek. A négyéves projektum értéke mintegy hatmillió svájci frank. Az új eljárás lehetővé teszi a nyilvántartott ingatlanok számának folyamatos frissítését. Ezáltal mintegy 40 helyi önkormányzatban tennék hatékonyabbá a vagyonadó megfizettetését. Az adóbeszedési folyamat reformjáról szóló program sikerességét bizonyítják a projektum kísérleti fázisában elért eredmények. A 2013-2016-os időszakban zajló programban kilenc kelet-szerbiai község vett részt. Akkor egyes községekben mintegy 197 százalékkal megnőtt az ingatlanadó befizetésének összege, az adókulcs növelése nélkül. A szerbiai ingatlanok mintegy 25 százaléka nem szerepel a helyi adóhivatalok nyilvántartásaiban - mondja Grunauer. - Néhányan úgy vélik, túljárhatnak az állam eszén, és megengedhetik maguknak azt, hogy nem fizetik be az adót, még akkor sem, amikor a kezükbe adják a számlát. A helyi önkormányzatok és az adóhivatal hatékonyabb munkáját segítjük az új program révén. A technikai újítások segítségével elérhetjük, hogy aki nem hajlandó befizetni az adót, rosszabbul jár az adóelkerülőkre kirótt szankciók következtében. Mindenki számára világossá kell válnia, hogy nem érdemes kibújni az adófizetési kötelezettség alól - hangsúlyozta Grunauer. Folytatása a 6. oldalon Dávid Csilla illusztrációja Korábban Kelet-Szerbiában e program révén csaknem 200 százalékkal nőtt az adóbefizetés Esetenként két hetet is várni kell a tűzifára A tüzelőt minden esetben napi áron fizettetik meg 11. oldal Csökkent az EU-ra nehezedő migrációs nyomás A nyugat-balkáni útvonalon alacsony számú illegális határátlépést jegyeztek fel Az év első nyolc hónapjában az Európai Unió külső határait érintő négy fő migrációs útvonalon a regisztrált illegális határátlépések száma az előző év azonos időszakához képest csaknem a kétharmadával, mintegy 143 ezerre csökkent - derül ki az Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) a tegnapi közleményéből. Augusztusban az EU külső határait érintő négy fő migrációs útvonalon - a nyugatbalkáni, a Földközi-tenger keleti, középső és nyugati medencéjében - mintegy 12.200 illegális határátlépést regisztráltak. Az Olaszországba érkezők száma mintegy kétharmaddal csökkent az előző hónaphoz képest, Spanyolországban azonban továbbra is jelentős a migránáson keresztül jussanak el pest. Az év első nyolc hónapós nyomás. Európábajában Görögországot mintegy A nyugat-balkáni migráció A Földközi-tenger kele 21 ezer, főként szíriai, iraki és és útvonalon alacsony számú ti medencéjében kialakult, az afgán papírokkal rendelkező illegális határátlépést jegyez- görög partokat érintő migrá- ember érte el. Az illegális hatok fel. Az ügynökség szerint ciús útvonalon augusztusban távsértések száma alig egytizeennek oka, hogy egyre keves 4200 ember lépte át illegálisan de az előző év azonos időszakekben lépik át Törökország a határt, mintegy ezerrel több kában tapasztaltaknak, határait, hogy ezen az útoo az előző hónap adataihoz ké- Folytatása a 2. oldalon A tavalyihoz mérten a görög partokon egytizedére csökkent a határsértések száma KOSÁRLABDAÉS FÉRFI-EB Hazaértek az ezüstérmesek MAGVETŐ Aszály mintha nem is lett volna „Mindent túl kell élnünk!" A magyar peremlétről tartottak kerekasztalbeszélgetést Magyarkanizsán 15. oldal Új fejezet a daganatos megbetegedések kezelésében Jövőre kezdik alkalmazni Szerbiában a lineáris gyorsító berendezéseket és a kiberkéseket Jövőre hat, úgynevezett bor Loncar egészségügyi kerben zárul a kiberkések lineáris gyorsítót helyeznek miniszter bejelentette, az új megvásárlására kiírt közüzembe országszerte hat berendezések a kladovói, a beszerzési pályázat. Loncar egészségügyi intézmény- nisi, a belgrádi és a kragu- elmondása szerint a kiberkében. A szóban forgó berenjevaci páciensek számára sekkel a mellkas, a hasüregezésekkel a daganatos lesznek elérhetőek Az egész- és a gerinc daganatos megmegbetegedések sugárbezségügyi tárca vezetője azt is betegedései kezelhető kezelését végzik. Mint Zlati megerősítette, hogy októ- Folytatása a 4. oldalon Archív Zlatibor Loncar: Az új berendezéseket a kladovói, a nisi, a belgrádi és a kragujevaci kórházakban szerelik fel Eltűntek után kutattak, embert mentettek Zentán kétnapos képzést szervezett a Délvidéki Önkéntes Tűzoltóhálózat A hétvégén szinte egy percet sem tétlenkedtek a Zentai Önkéntes Tűzoltótestület tagjai, akik a tartományunk több településéről idelátogató kollégáikkal karöltve szombat délután a népkerti szivattyúház közelében eltűnt személy után kutattak, vasárnap pedig úgynevezett hegymászótechnikával kivitelezett mentésekben vettek részt. Folytatása a 13. oldalon newseurope.eu Zentai önkéntes Tűzoltótestület 119,115 Ci Hőmérséklet